Kékség - Egy vércse könnyei

 Labels

A Bob Dylan Fanfiction, Bob Dylan, Fluff, Genfic, In the 60s, One-shot, PG-13, RPF, Suze Rotolo

Bob Dylan - The Times they are A-Changin'

Nem tudom, mivel kezdhetném. Még abban sem igazán vagyok biztos, hogy mit is akarok leírni erről a tarka vércséről. Nehéz megérteni, hogy mit miért csinált, és kit miért szeret meg. Mégis, rám hárul a feladat, nem fordíthatok neki hátat.

A tarka vércse egész Amerikában előfordulhat. Európában csak állatkertekben vagy cirkuszokban lehet velük találkozni. Tehát kimondhatjuk, hogy a tarka vércsének Amerika az otthona.

Ez a madár egy ragadozó, pontosabban sólyom-féle. Azonban fajtájához képes apró és gyenge, ezért csak apróbb állatokat képes elejteni.

Kinézete rendkívül különleges. Farktollának vége fekete, fehér csíkokkal díszítve, míg hátának vonala végig vörösesbarna. Szárnya kék vagy kékesszürke, rajta sötét kis díszekkel. Hasát fehér tollak borítják, míg kobakja ismét kéken fénylik. A szemei alatt kék csíkok, akár a könnyek. Ó, és szereti a folkzenét.

 - Az kakaó? – bújik ki Suze apró arca a takaró alól, és szemei a Bob kezében lévő, gőzölgő bögrét fürkészik.

 - Igen. Kéred? – nyújtja oda a lány felé, aki magához veszi, majd a takarót maga fölé csavarja.

 - Köszönöm – kapja elő gyönyörű mosolyát, és Bob a világ összes kakaóját is neki adná. Most mégsem tud bebújni mellé az ágyba. Az apjának ír levelet. Amióta New Yorkba költözött, erre is időt kell szakítania. – Mondd el Mr. Zimmermannak, hogy üdvözlöm – suttogja Suze Bob fülébe, amivel egyszerűen megőrjíti.

 - Ha elvonod a figyelmem, a végén még azt írom le neki, hogy nem vagy hajlandó ruhát húzni – vigyorog Bobby a levél felett, mire a lány álmérgeséggel csap oda.

 - Hé! – néz rá nevetve. – Fogja vissza magát, Zimmerman Junior. Egyébként mióta tellik neked kakaóra?

 - A múltkor valaki megdobott egy ötvenessel. Azt mondta, tetszik neki, ahogy énekelek – mormolja a tollat forgatva. – Mondjuk egy ötvenes semmi ahhoz képest, hogy ez a hang téged is elcsábított – mosolyodik el Bob az asztal felett görnyedve. Eszébe jut, hogyan ismerte meg Suze-t. Meg az, hogy a férfi igazából azért fizetett, hogy hagyja abba az éneklést.

 - Kedves tőle – vágja rá a lány. Miután kiissza a bögréből az utolsó kortyot is, kikel az ágyból, majd egy puszit nyom Bobby homlokára, aki képtelen másra figyelni. Ahogy a lány a konyha felé sétál, Bobnak utána kell néznie. Susan gyönyörű.

 - Be kellene vezetnünk egy paktumot. Nem járkálhatsz folyton ruha nélkül – kiált visszafordulva.

 - Talán nem tetszik? – válaszolja Suze a fürdőből. – Este még nem ezt mondtad – hadarja, és Bob nem bírja visszafogni nevetését.

 - Eltereled a figyelmem – húzza fel Bobby a szemöldökét és a tollat az asztalra csapja, miközben nyújtózkodni kezd.

 - Az a te bajod, drágám – emeli fel a hangját Suze, és hallani lehet, ahogy megnyitja a csapot. – Inkább gyere, és mosd meg a hátam.

Bob vesz egy mély levegőt, majd rájön, hogy úgysem tud ellenállni a csábításnak. Lassan feláll, és a fürdő felé indul, mikor egyszerre egy hatalmas csattanást hall. Suze gyorsan kifut egy szál törölközőben, de Bob a karja közé fogja.

 - Nyugi – súgja, miközben mindketten a zaj forrását nézik. Egy tarka vércse az, aki az ablaknak repült, és most a párkányon vergődik. Gyönyörű kék szín fedi a vörösesbarnával párosítva. Csodálatos madár.

Bob hamar megunja a szenvedését és kinyitja az ablakot, majd felemeli az állatot.

 - Hozok egy kosarat – dadogja Suze, futva megy a konyhába. Közben Bobby a vércse szemébe nézve hirtelen a saját szemeit pillantja meg.

A madár verdes, és majdnem kitépi Bob kezeit. Ahogy forog jobbra-balra, Bobby hirtelen egy sebet pillant meg. Erre Susan is odaér a kosárral, amit szépen ki is bélelt egy lepedővel. A madár kezd kissé kifáradni, így ahogy lehet, belefektetik a kis kaskába.

 - Van egy sebe. Azt hiszem, sörét – mormolja Bob, miközben Suze simogatással próbálja még jobban lenyugtatni a vércsét.

 - Ki a fene vadászna egy ilyen szép madárra? – kérdezi haragosan, mire Bobby gúnyosan néz rá. – Jó, jó, értem. Az emberek a legszebbet akarják és ölik meg… – dünnyögi, akár egy leckét, amit a tanítónéninek szaval. – Emberek.

 - Emberek – egyeznek meg igazságosan, egy olyan eszmében, amit már rég túlbeszéltek. Mindketten megvetik az emberek önzőségét.

 - Ez egy tarka vércse. Egész Amerikában honos, de nem értem, mi sodorta idáig, Greenwich Village-be – kezdi el a lány a körmét rágni. – Talán üldözték.

Bob lassan újra a madárra veti tekintetét, és elfogja valamiféle révület.

 - Nevezzük el! – jegyzi meg fölé hajolva.

 - Mit szólnál mondjuk a Blue-hoz? – néz rá Suze kérdően.

 - Tetszik. Blue Blue. Hallod ezt? – mutat Bob a vércsére, ami nyomban visít egyet. – Oké, ezt bárminek is szántad, mi beleegyezésnek vesszük – förmed rá Blue-ra, mire Suze akaratlanul is nevetni kezd.

 - Jók vagytok ti ketten. Kár, hogy szegény madár vagy meggyógyul egy nap alatt, vagy ugyanilyen gyorsan meg is hal. Ez egy szomorú dolog, de holnapra kiderül – simogatja meg még egyszer a vércsét, majd visszamegy a fürdőbe.

Bob próbálja jobban megvizsgálni a sebet, ami az állat bal szárnyán éktelenkedik, és pár perc ügyeskedés után sikerül kiszednie a sörétet. Közben az inge tiszta vér lesz. Ledobja, majd egy nedves szövetzsebkendővel megpróbálja kitisztítani a sebet, amennyire tőle telik. Blue egész csendben tűri a megpróbáltatásokat, csak néha-néha visít fel. Miután Bobby elkészül mindennel, a madár már teljesen lenyugszik. Szinte alszik.

Bob csendesen feláll mellőle, és a véres inggel a kezében a fürdőbe indul.

Suze éppen a meleg vízzel teli kádban fekszik, és a kezével hullámokat kavar maga köré. Bobby ezt látva elmosolyodik.

 - Látom, jól elvagy nélkülem – motyogja, mire a lány rögtön felé fordul.

 - Dehogy, alig bírom. Gyere és játssz velem! – hívja karjaiba kacéran, de Bob csak elneveti magát. – Naaa – nyávog a lány aranyos, cicás hangján.

 - Nem elég az, amit este kaptál? – pillant Suze-ra kéjesen, de ő ismét csak elmosolyodik.

 - Telhetetlen vagyok.

A madár, mire Bob kiment, rég eltűnt, és nem is látott többet soha hasonlót, de az inget ki kellett dobnia. Már késő volt, mire rájött, nem volt semmilyen madár, csak magát látta megsebezve, ahogy egyik helyről a másikra vándorolt. Nem maradhat egy helyen túl sokáig, különben az üldözői elérik, és újból szárnyát szegik. Hogyan repülhet ki egy könnyező vércse a nyitott kalitkából, ha lábát láncok fogják?