DONT LOOK AT THE MAILBOX!!!
The Monkees * RPS * One-shot * Jonesmith * Romkom * Genfic * PG * Zene
Sziasztok! Végre sikerült megalkotnom az első Monkees ficet. Én nagyon izgatott vagyok, remélem ti is. Természetesen slash, mert má mé ne, de abszolút a sorozat stílusában/hangulatában íródott, szóval érdemes átnyálazni kicsit. Úgy a második évad elején járhatunk a történetben, de wut plot? Szóval köszönöm szépen, ha elolvassátok, és mondjátok meg milyen volt, és hány csillagot kapna tőletek!
Kellemes olvasást!
Már a
legvénebb lakók sem emlékeztek arra, hogy az a négy idegen fiatalember milyen
néven bérelte a lakást évek óta, csak úgy emlegették őket, mint a Monkees. A
nevüket főleg az áradásnyi önkritikájukból, vagy éppen a fellelhetetlen
értelmükből adták maguknak, a kérdés még a mai napig nem döntetett el. Többek
között az sem világos, kik is ők valójában. Egy zenekar, vagy csak néhány
suhanc, aki nem bír magával.
A lakás maga
a lehető legelőkelőbb helyen lelhető fel, a tengerparttól pár lépésnyire. A
hatalmasnak nevezhető bérház díja mégis megfizethető, köszönhetően a rémesen
zsémbes szomszédoknak, akiket néha lehetetlen elviselni. Vén, akadékoskodó öreg
mind, akiknek jobb dolguk sincs, mint percenként becsengetni, hogy vegyék le az
éppen szerelőnél lévő tévé hangját. Szerencsétlenségükre a saját sírjukat ásták
meg mind a napon, amikor is aláírták a Monkees bérletiszerződését. Ezek a fiúk
ugyanis nem olyanok, akik hamar feladnák. A csengőt rég leszerelték, a
kopogtatót eldugták, és az ajtóra vastag zárt szereltek. A betörés, zaklatás
megvalósíthatatlan. Egyedül a postaláda az, amibe a dühös levelek érkeznek
óránként, de ezzel lehetetlen megzavarni egyetlen próbát is.
A mai egy igazán
forró nyári nap, egyike azoknak, amiket odakint már nem lehet kibírni, de bent
még nem vette át az uralmat a légkondicionáló hűs suttogása.
A négy monkee
az alsó szinten szétszórva fekszik, ül, vagy éppen áll.
Kezdjük a
sort a kanapén lazító Peterrel. A haja éppen olyan aranyszőke, akár egy virágzó
nárcisz. Tincsei rendezetten hullanak arcára, ami a világ legbarátságosabbja.
Pete egy kedves, bár olykor lüke basszusgitáros, bármilyen tánctudás nélkül. Ez
abban is látszik, ahogy a jégdaráló zúgó hangjára próbálja végtagjait egy
ritmusba igazgatni, sikertelenül.
A második
Micky. Hívhatnánk akár vérfarkasnak is, vagy bármilyen emlősállatnak a bálnákat
leszámítva, ugyanis Micky még sosem tudott annyira lelassulni. Talán a
gyerekkorában meglovasított egész cukorautomata, vagy a gének teszik, de ő
bizony képtelen leállni. Fején viruló göndör, barna haja sem segít a dolgon. Az
arcán folyamatosan ezernyi grimasz váltja egymást, míg ujjaival állandóan kósza
ütemeket kopog. Nem is véletlen, hogy dobosnak állt. Ám a két dobverő sem tudja
kellőképpen lefoglalni, így énekesi ambíciói sem hullottak feledésbe. Most is
egy kósza Billy Joel dallamot dúdol a házikészítésű jégkásáján ügyködve a
konyhában.
A harmadik
Davy, a törpe. Ha nem is az, vészesen alacsony, de szentül állítja, hogy a többiek
az égimeszelők. A vita még eldöntetlen. Ezen hiányossága mégsem állítja meg,
mert második neve így is csábító. Szerves tulajdonsága, hogy a nap minden
órájában szerelmes. Ez természetesen állandó, nem úgy, mint a lányok, akiket
megtisztel vele. David az egyik felelős a postaláda bontatlansága miatt, a
hozzá címzett átkozódó levelek okán. A legkisebb monkee kellőképpen jóképű
hozzá, hogy heti tíz üzenetet is kapjon ilyen úton. Az orcáján landolt tenyerek
ellen testápolókrémet használ most is. Mit tehetne, csörgődobos.
A negyedik,
vagyis utolsó, nem más, Mike. A legmagasabb, legmorcosabb, legmakacsabb. Az
élete árán is ragaszkodna kötött sapkájához, amit soha sem vesz le, ahogy az attitűdjéből
sem enged. Érces hangja pengeélesen hatol az ember szívébe, akárhányszor csak
megszólal. Csípős megjegyzései ellenére lehetetlen nem szeretni. Babaajkai,
sötét hullámos, a sapkája alól kinyúló sötét haja és igéző szeme egy pillanat
alatt elfelejtteti a többit. A gitáros éneke minden ruhát képes a földre
varázsolni. Ő maga is éppen a padlón fekszik igazat adva a ,,meleg felfelé
száll” elméletnek.
- Mégis mit vársz attól a szegény krémtől? –
jegyzi meg Mike fintorogva. – Csak összemaszatolod magad, a büszkeségedet nem
adja vissza.
- Hagyd már szegényt, most kivételesen nem ő
tehet róla – kiáltja ki Micky a konyhából. – A lány összekeverte valakivel.
- Én azt hittem megpofozta – vágja rá Peter
értetlenül.
- Kérlek ne kezd – feszül Mike a padlónak. –
Ma túl meleg van hozzád – húzza a száját, mire Micky hirtelen a basszusgitáros
mellé szökdel. A hűvös, hideg kezeit Peter nyakához szorítja, majd esztelen
csacsogásba kezd.
- Mr. Tork, szíves elnézését kérjük, de soha
ne próbálkozzon többé a beszédnek nevezett kiváltsággal – vág bamba képet. –
Veszélyes – csap a vállára, és Pete még reagálni sem tud semmit Micky
szájmenésére.
- Tudjátok van egy dolog, amit csak a ti
közeletekben tudok értékelni – motyogja Mike, de természetesen az egész szoba a
szavába vág.
- A barátságot – mosolyodik el sután Peter.
- A szeretetet – mosolyodik el Davy sóhajtva,
pirulva.
- A légkondit – kap fejéhez Micky.
A földön
elterülő gitáros mély levegőt szív magába, és vele együtt egy évre elegendő
türelmet is, majd erőtlenül felel.
- A csendet – forgatja szemeit, mire a többiek
csak legyintenek, Mickyt kivéve.
- Mr. Nesmith magának nincs szíve – ejti el
zsebkendőjét Mickyta hercegnő könnyeket hullajtva, de előadását a telefon
fülsiketítő csörgése szakítja félbe.
Davy
nadrágjába törölve a felesleges krémet áll fel, és az asztalra támaszkodva
emeli fel a kagylót, míg a többiek csak molyolnak tovább, ki tudja éppen mivel.
- Ó, szia nagyi! – köszön gyermeteg hangján David.
– Nem. Nem. Ó, hát miért nem szóltál hamarabb, máris megnézem. Igen. Papó
mondta meg a címet? Értem. Nem, nagyon örülök, hogy szóltál. Köszönöm szépen!
Nagyon aranyos vagy, majd hívlak. De tényleg. Szia! Én is puszillak. Igen.
Igen. Igen – ismételgeti az ígéreteket, majd nehezen végre sikerül leraknia a
kagylót. – A nagyim kötött egy sálat, mert Londonban éppen hevesek a szelek –
újságolja vidáman, mire a hűvös levegő szinte álomba varázsolja Mike perzselő
testét. És sapkáját, aki haszontalansága miatt kezd mély depresszióba esni.
- Nagyon sok szükséged lehet rá Kaliforniában –
jegyzi meg Micky gúnyosan, ahogy lassan visszasétál a mesterművéhez a konyhába.
- Elküldte postán pár hete – mosolyodik el az
apró csörgődobos a postaláda mellé lépve, de a kezének emelkedésére a többiek
egykettőre kiengedték hangjukat.
- NE NYÚLJ A POSTALÁDÁHOZ! – kiáltják pályafutásuk
során először szinkronban.
- Nyugi már, ez csak egy kis doboz, néhány
levéllel – legyint Davy, majd a vasból készült postaláda egy apró érintésre
szétrobban. Az apró doboznak hitt bomba elteríti az egész nappalit, és Davidet
is egészen a kanapéig löki hűtlenségének zajos vízhangja, ahogy a többieket
szinte a falhoz szögezi az éjjeli próbák nem túl toleráns fogadtatása, és a
bérház lakóinak nyers kritikája, mind levélbe foglalva.
A fiúk lassan
sebzett vadként söprik ki arcukból a leveleket, majd megvetően keresik a bajok
elszabadítóját. Persze az törpemajom ki sem látszik az átkokból.
Nez a
felszínre úszva áldja még ezt a forró levegőt is.
- Hol van Davy? – néz kérdő szemével Peter,
mire Micky kétségbeesetten kezdi szólongatni hű kertitörpéjüket.
- DAVY! DAVY! Pici Davy bújj elő! – pánikol.
Mindhárman
elindulnak előre, mire hirtelen ismerős hang üti meg a fülüket. Nyöszörgés.
- Oké, ez most vagy az asztallába, vagy
belerúgtam Davidbe – néz le üveges szemekkel Peter.
- Pete, egyszer tényleg elviszünk egy rendes
orvoshoz – morogja Mike, majd Mickyre néz. – Nem csak egy kamuorvoshoz – rázza fejét
a gitáros, mire Peter csalódottan néz a dobosra, ezt nyögve:
- Mr. Hudson? – gyengül el, ahogy Micky
sajnálóan bólint.
Eközben Mike
lassan leguggol a levelek sűrűjébe, és tapogatózni kezd. Pár pillanattal később
már Davy-vel a karjaiban tér vissza, aki az ég felé nyújtózkodva kezd visítani.
- Igen uram, már látom a fényt, kérlek ments
meg! Ó, uram! – hadonászik, mire a gitáros finoman az arcára csap. – Ó, te vagy
az? Mike! – öleli meg hirtelen, megfosztva minden levegőtől. – Megmentetted az
életem! Köszönöm! – szorítja át hevesen.
- Jól van – súgja halkan Nez. Valamilyen
megmagyarázhatatlan okból cseppet sem bánja magán tudni Davy meleg karját, és
érezni finom, bársonyos illatát.
Miután az
időzített levélbomba felrobbant beletelt jó pár órába, hogy a fiúk
kibogarásszák a sálat a sok haragos levél közül. Micky és Peter már hamar
feladták a keresést, és inkább ledőltek éjszakára. Nem is csoda, hogy így Mike
és Davy éjfélig olvasgatták, majd dobták ki az ablakon a leveleket. A
legnagyobb meglepetést az okozta, ahogy a levelek egyre nehezebben olvashatóak,
és nehezebbek lettek.
- Nem is ismerek ennyi női nevet – panaszkodik
Nez.
- Most már kissé kezdem betegesnek tartani az
életstílusom – válaszol bűnbánóan a kis törpe.
- És ehhez a vallomáshoz négy óra olvasgatás
kellett – fintorog Mike halkan. – Itt kezdődik a probléma – szöszmötöl. – Téged
is orvoshoz kéne vinni. Bár Peter rosszabb – mormolja magában a gitáros,
miközben David már egy ideje egyetlen levéllel babrál. Ahogy olvassa a sorokat
szóról szóra az arca elszíntelenedik. Sápadtan néz fel Mike-ra. – Mi a baj?
- Holnap kiutasítanak. Haza kell mennem – szól
kifejezéstelenül, érzéketlenül, mire Nez azonnal mellé lép. Kitépi kezéből a
papírcsomót, majd ő is végig bogarássza a szöveget. A sapkáját mélyen a fejére
húzza, ami eddig még sosem jelentett jót. Az agyában pörgő fogaskerekek zaja
egészen kihallatszik, akár Davy zavaros szívdobogása. Mike végül csípőjére
ereszti kezét, majd sóhajtva az ajtó felé bólint.
- Öltözz! – utasítja gyengéden.
- Mi? – néz fel a csörgődobos őzike szemével.
- Munkát már biztosan nem tudunk szerezni
hajnalban, de a városháza hamar nyit a belvárosban. Nyugi, a többieknek egy
szót se szólunk. Nem jönnek rá. Nincs más választásunk. Egyszerűen nem hagyhatom,
hogy visszamenj oda, ahol sálat kell hordani – hadarja Mike, és David arcára
hatalmas vigyor ül. – Ne merj így nézni rám, mert meggondolom magam – kulcsolja
össze karját a gitáros.
- Köszönöm Mike – ugrik Davy hirtelen előre,
és magához öleli a felhőkarcolót. Nez elmosolyodva néz le rá, és beadva derekát
ő is átkarolja az apróságot. – Köszönöm.
- Szívesen Mrs. Nesmith – feleli lomhán Mike,
mire a másik a mellkasára csap.
- Hé.
- De kérlek – motyogja Nez. – Ne nézz a
postaládára!
- Soha többé – kuncog Davy, és a gitárost
ismét elönti a kellemes forróság, mintha összekovácsolná kettőjüket ez a hőség.
Talán nem is kell többé elengednie.