Hurt/Comfort, In the 80s, Jakob Dylan, Modern, Novel, Psycho, R, Romkom, RPF, Sara Dylan, Single, UST,
Jakobnak nem annyira könnyű, akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritát, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig.
Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni, milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.
A kórház
előtt állva fogta fel először Jakob, hogy az egyetlen barátja mennyivel
keserűbb sorsra ítéltetett, mint ő. A falak omladoztak, és már rég elveszítették
hajdani fehér színüket. Az egykor hatalmas, csillogó, és tekintélyt parancsoló
épület ma már csak egy koszos kis lyuk volt a többi kórházhoz képest. Még a
húszasévekben építhették, mert a domborművek, és az a néhány faragott angyal
akkoriban volt divatos. Egy hosszú, zöld műfűvel fedett lépcsősor vezetett a
koszos üvegkapuig, amin át pontosan lehetett látni az unott képű, öreg portást.
Jake-nek össze kellett szednie minden bátorságát ahhoz, hogy bemerjen menni
ebbe a kopott, dohos építménybe.
Nagyot nyel,
majd elszántságot magára erőltetve megmássza a lépcsőket, és magabiztosan lép
az ismeretlen férfi elé.
- Sunny Hosterhez jöttem – jelenti ki merészen,
mire a portás csak köhint egyet a dús bajusza alól.
- Előre be kell jelentkezni, öcsi – mormolja
megvetést sugárzó arckifejezéssel, mire a fiú kihúzza magát, és erőtlenül a
pultra csap.
- Márpedig én, ha kell az összes szobába
benyitok! – erősködik, de még ezzel sem tud érdeklődést kiváltani a férfiből.
- Hívjam a yardot, fehér Hendrix? – nyögi
összekulcsolva karját, mikor hirtelen egy köpenyes középkorú nő lép a pult
mellé. Magas, és vakító, élénkvörös haja van, amit a vastag keretű szemüvege mögé
tűr. Le sem tagadhatná, hogy orvos.
- Beütné a gépbe, Popper visszajött-e már?
Megint késik a terápiáról – szólal meg magas hangján, és Jakob szinte
láthatatlannak érzi magát, ahogy a férfi azonnal engedelmeskedik a
számítógéphez fordulva. A nő még csak rá sem néz, nem úgy, mint az éppen
szorgoskodó portás, aki átkos tekintettel pillant néha fel rá.
- Most komolyan? – vág közbe felháborodottan.
– Ez egy kórház. Mi van, mi van, ha azért jöttem be ide, mert éppen meg akart
ölni valakit az egyik skizofrén énem? Mi van, ha egy doboz nyugtató van a
gyomromban, és mi van, ha az egyetlen barátom, aki itt ül az egyik retkes
szobájukban éppen egy borotva pengéjével vágja fel az ereit, mert rohadtul nem
figyel rá senki? – emeli fel a hangját leplezve reszkető testét. – Hogy képesek
ezt a helyet kórháznak nevezni? – lép hátrébb, mire a doktornő az orrára
csúsztatja szemüvegét.
- Kérlek nyugodj meg! – közelít felé
tartózkodóan.
- Ne érjen hozzám, nekem semmi bajom, csak
végre látni akarom Sunny-t! – hadarja Jakob vörösödő arccal, és a nő ábrázata
megilletődötté válik.
- Miss Hostert? – kérdezi, és a fiú félénken
bólint. – Gyere velem! – fogja meg Jakob vállát, és indul a végtelen folyosó
felé.
- De Kisasszony, a látogatókat be kell írnom!
– kiált utánuk a portás.
- Arthurt már rég beírtam – feleli a nő
félvállról, miközben le sem lassítanak. A neonfénnyel telt folyosón egymás után
sorakoznak az ajtók, amiken egytől, egyig ablak van. Akad olyan is, amin rács. Jake
még sosem járt ilyen rémisztő helyen. – Nem kell megijedni, ezek a rácsok, mind
a betegek védelméért lettek felszerelve – látja meg a nő a fiú meszes színét. –
Én vagyok Summer kezelőorvosa. Már sokat mesélt rólad nekem, de sosem
gondoltam, hogy bárkit is ide hívna. Nem igazán beszélget itt benn senkivel, és
csoportba se jár. Csak ül egész nap a szobájában, és a lemezeket hallgatja,
amiket a nagybátyja hozott neki. Nagyon örülök, hogy valaki végre eljött hozzá
– mosolyog a nő, ahogy befordulnak az egyik sarkon. – Legközelebb csak
nyugodtan gyere be, nem kell azzal a flepnis portással törődni, rendben? – áll
meg a nő egy kimondottan apró ajtó előtt, amire a 201-es szám van vésve.
Mellette áll egy lakattal zárt szekrény, amiben Jakob azonnal kiszúrja a
kulacsot, ami nem is olyan régen még Sunny babzsákja mellett állt. – Ó, ezek az
elkobozott tárgyak. Ki szoktuk őket rakni ide, hogy a betegek lássák, hogy
amint meggyógyultak visszakaphatják őket.
Az üveg
mögött van könyv, szike, borotva, dezodor, öngyújtó, fogkefe, és egy nagy kupac
gyógyszeres üvegcse. Jake csak remélni meri, hogy ez nem mind Sunny-é.
- Bemehetek hozzá, most? – néz fel a
doktornőre bociszemekkel.
- Álltalában a társalgóban kell beszélgetni a
betegekkel, de mivel ő sosem menne oda ki önszántából, így ezesetben
megengedem. Viszont van valami, amire meg kell kérjelek – sóhajt mélyen, és
megmarkolja a kilincset. – Miss Hoster a mai napig sem tudta feldolgozni az
anyja halálának körülményeit. Remélem tisztában vagy vele, hogy a nagybátyja
egy washingtoni konferencián volt, mikor Mrs. Norman felakasztotta magát. Ezért
légy oly szíves, ne beszélj neki a betegségéről vagy a kinézetéről. És ha
elkezdi rágni a körmeit, kérlek szólj azonnal egy nővérnek. Olyankor ideges, és
legutóbb majdnem az összes körmét letépte magáról – mondja a nő szánakozó
tekintettel. – Jó?
- Igen – válaszolja Jakob, és a doktornő
mosolyogva sétál el. – Rendben – súgja erőt adva magának. Óvatosan nyitja ki az
ajtót, ami mögül rögtön fülön üti a zene. Az apja második lemeze pörög a
játszón, és éppen a Don’t think twice
It’s allright című dal szól. Sunny az ablak elé tolt széken ül, és kibámul
a messziségbe, míg a vénájába szúrt branülön keresztül folyik a falra akasztott
zacskóból az infúzió a testébe. A szoba maga olyan apró, hogy alig lehet benne
elférni, és Jakob még csak a küszöböt lépte át, már az ágy felénél áll. A
polcon nincsenek zsebkendők, törölközők vagy könyvek, csak lemezek. Ezernyi
bakelit sorakozik fel a falon, míg az apró lánykán megint csak a Bambuszzöld
póló lóg. Nem mozdul meg, ahogy hallja az ajtót becsukódni, és hátra sem néz
Jakob lábdobogására.
- Szia Sunny – töri meg a csendet a fiú, de a
lány most sem moccan.
- Mit keresel itt? – kérdez vissza remegő
hangon.
- És te? – vágja rá Jakob ridegen, mire Summer
fagyos tekintettel néz rá, míg egy kerekded könnycsepp gurul le az arcán. –
Elmondhattad volna.
- Tényleg nincs jobb dolgom, mint idegeneket
traktálni a lakóhelyem minőségével – hajol a majomlány ismét az ablak irányába.
- Barátok vagyunk Sun. Megbeszéltük – fordul
Jake szeme bíbor árnyalatba, ahogy elérzékenyülve lép közelebb Sunny-hoz. –
Megegyeztünk! Nem vonhatod vissza – csuklik el hangja.
- Nem is ismersz – súgja a lány halkan.
- Hát ez az! – emeli fel Jakob hangját. – Ha
nem adsz rá időt? Meg akarlak ismerni, de ahhoz te is kellesz! Miért nem vagy
hajlandó bárkiben is megbízni? Én bemutattalak az apámnak tegnap, pedig a
legtöbben csak ennyit akartak tőlem, és már le is léptek. Egy autógramm, és
vége. Akkor te miért nem mondtad el nekem ezt? Nem hihetted azt, hogyha tudom
rólad, hogy beteg vagy, majd hátat fordítok neked! – Sunny sír. Hangosabban,
mint valaha.
- Mi a fenéért vagy ennyire jó hozzám? Hm,
szánalomból? Mert abból nem kérek. Ne hidd azt, hogy angyal vagyok csak azért,
mert gyenge is! – fuldoklik Sunny könnyeiben. – Nem vagyok normális, tudom. És
nem is akarok úgy tenni, mintha az lennék, de ne várd tőlem, hogy olyan legyek,
aki megjátssza magát előtted csak azért, mert kedves vagy. Sosem kértem a
kedvességedből, és nem is fogok. Nem akarok az a pátyolgatott, törött szárnyú
madárka lenni, aki egyedül képtelen megmaradni a lábán.
- Akkor mégis mit akarsz tőlem? Miért engem
zsaroltál meg? Miért nekem adtad azt a fehér lemezt, és miért kísértél el? Én
nem hiszem el, hogy nem kedvelsz, és csak szívességből tetted. Tudom, hogy te
is szeretsz velem lenni, akkor miért csinálod azt az egészet? – hajol hirtelen
a zokogó lányhoz, és ügyelve a csőre, ami a kezéből áll ki, megöleli. Nem túl
szorosan, de ahhoz épp elég erősen, hogy mikor felegyenesedik Sunny a kezében
marad. – Megígérem, hogy meggyógyítom a szárnyadat, és utána hagylak repülni –
súgja a lány fülébe, aki ettől a mondattól csak még jobban sír. – Tudnod kell
Sun, hogy én máris beléd szerettem. Már akkor, amikor először megszólaltál,
felugrottál, és a kezembe nyomtad azt a flúgos bandát. Nem vagy egyedül –
motyogja Jakob csendesen, míg a könnyei azt a bambuszzöld pólót áztatják.
- Köszönöm – nyögi Sunny belemarkolva Jake
hátába.
Bob idegesen
nyomkodja a telefont, aminek a számlája valószínűleg már triplázódhatott
egyetlen délután alatt, de még mindig nem találta meg, amit keres. Hiába tárcsáz,
most mit sem ér az a híres, milliárdos neve. Bob Dylan. Most ugyanúgy egy
senki, mint régen. Képtelen elérni azt az egy dolgot.
Már
beesteledik, mikor még mindig a telefont forgatja a kezében.
- Egy Summer nevű lányt keresek – szól
idegesen a kagylóba. – Nem, nem tudom a vezetéknevét. Lehet Norman, vagy Hoster
is. – kezdi ingerülten tekergetni a zsinórt, mikor az ajtó hirtelen kinyílik. –
Nem, ne tegye le! – kiabál a telefonba Bob újra, majd haragosan a földhöz
vágja. A készülék ezernyi darabra törik, ahogy Bobby is a haját fogva görnyed
össze. A tekintete mégis azonnal Jakobra vetül, mikor a fiú, ahogy becsukja
maga után az ajtót, összeesik. – Jake! –
kiált ijedten, és rögtön odarohan hozzá. Az arcát kezdi ütögetni, és Jakob,
mintha mély álomból kelne fel forgolódik. – Fiam, ébresztő! Jól vagy? – kérdezi
Bob aggodalmasan, mire Jake visszatérve a valóságba, hirtelen összehúzza magát,
míg arca elvörösödik. – Mi a baj? Mond már! Halálra rémítesz – harsog Bobby,
mire Jakobból hirtelen kifakadnak a könnyek. Még sosem sírt az apja szeme
láttára egészen idáig. Bob lassan felemeli a fiú fejét, és az ölébe veszi. –
Mesélj, mi a baj kicsifiú? – kezdi gyengéden simogatni Jake göndör haját.
- Apa – piszeg Jakob elgyengülve. – Szerettél
már bárkit annyira, hogy képes lettél volna meghalni érte? – dadogja, és Bob
szíve dobban, szívkamrái megforognak. – Szerettél már valakit sokkal jobban,
mint önmagadat? Hogy az ő boldogsága hirtelen fontosabb lett minden másnál? –
rejti arcát kezei mögé.
Bob mély
levegőt vesz, és karjában legártatlanabb fiával képtelen hazudni.
Legszívesebben ő is sírna. Siratná azt, amit tesz, amit tett, és amit tenni
fog.
- Igen – feleli reszkető hangon. Jakob lassan
felül mellé, és szemét törölgetve öleli át. Egymás tükörképei összesimulnak, és
a meleg szeretet gyúl ki köztük.
- Hazudtam, Apa – húzódik el a fiú. – Sunny-t
pár napja ismertem csak meg, és őt kértem meg, hogy helyettesítse a barátnőmet,
aki kidobott, vagy én őt, mindegy – hajtja le fejét csalódottan. – De én azt hiszem beleszerettem ebbe a lányba,
és ő beteg. Egy kórházban lakik, én mégis ott akarok lenni vele. Legszívesebben
el sem mozdulnék mellőle. Hogy történhetett mindez? – gyűlnek ismét könnyek a
denimkék szemekbe. Bob szelíden fogja fiát újra magához, és hagyja, hogy az a
vállán sírja ki magát. Mégis mi mást tehetne? – Egy szörnyű helyen tartják,
ahol omladoznak a falak, és rácsok vannak az ajtókon. Az egész annyira
horrorisztikus. Miért kell neki ott lennie? – motyogja Jakob el-el akadozva.
- Szeretnéd, ha át vinnék egy jobb kórházba?
Mondjuk New York-ba? Ott veled lehetne – töri meg a csendet az apa, és Jake
egyszerre felkapja fejét.
- Még sosem kértem soha semmit. De ezt
megtennéd? – kérdezi üveges tekintettel, és Bobby elmosolyodik.
- Hát persze – feleli Bob higgadtan, és Jakob
el sem tudná képzelni, milyen nehezen engedte ki a száján ezeket a szavakat. –
Persze – sóhajt. – Persze.
Bobby
reggelig nem tehetett semmit. Most viszont elindul, hogy végre megtalálja
Sunny-t. Tudva a lány hollétét már nyugodtabbnak kellene éreznie magát, de ő
sokkal idegesebb, mint tegnap. Hiába látja meg a kórházat, fizeti le a portást,
és áll meg a 201-es szoba előtt, semmi sem változik. Lassan nyit be az ajtón,
és ahogy sejtette, Summer még alszik. A hajnali órában fényesen süt be a nap,
de a lány mégis az ablak felé fordulva fekszik, és arcát megvilágítja az
egyetlen örök társa.
Bob némán
settenkedik mellé, és ül az ágyára. A földön saját magával találkozik, ahogy a
lemezek szétszórva hevernek mindenhol. A férfi még levegőt is alig vesz, Sunny
mégis forgolódni kezd. A szeplős, világos arca olyan, akár egy elrontott
porcelánbabáé, ami mégis gyönyörű. A kócos haja, a vékony kis teste, és az édes
virágillata mind újra eszébe juttatják Bobby-nak az összes vele töltött percet,
és az iránta érzett szerelmet. Olyan melegség önti el, akárhányszor csak
megpillantja, mintha egy angyal hátulról átölelte volna, és a fülébe ezt súgná:
,,Ez Isten ajándéka, neked.” Bobby
éppen ezért érez olyan mély fájdalmat, akárhányszor Sunny elvesztésére gondol.
Mert ez fog történni, és ő ezt jól tudja. Talán soha többé nem láthatja, talán
nem is hall felőle.
Bobot
hirtelen elönti a félelem. Mégis mit csinál? Hogyan képes hozzáérni, és
gyönyörködni fia szerelmében? Gyorsan felálll, és hátrébb lép, mikor a polcba
rúgva egyszerre egy szétnyűtt, koszos kis füzet pottyan le a cipőorra elé a
párkányról. Lehajol, és jól látja, hogy a szakadt papírlapok Sunny világában
naplóként funkcionálnak. Az utolsó oldalon nyitja ki, ahol az utolsó bejegyzés
pár nappal ezelőtt íródott. A kapart írás így szól:
„Újra látni akarlak, Bob. Sajnálom, egy
hatalmas hibát fogok elkövetni, de csak így tudok a szemed elé kerülni. Nem
lehetek egyedül.”
Bobby
valamiért elmosolyodik, majd hirtelen eszébe jut a nap, amikor Summert a
karjaiban vitte a kórházba. Ahogy leugrott a motorról, és ahogy a körmeit
tépkedte, Bob legrosszabb órái zajlottak le. A kín mégis rosszabb volt, mikor
Hoster nem árulta el neki, hol van. Majdnem egy évig várt rá, hogy Sunny végre
visszatérjen az életébe, és most újra szélnek kell eresztenie. Elővesz egy
tollat, és a saját, jóval olvashatóbb írásával firkant oda néhány mondatot. Ezt
Summernek sose szabad elfelejtenie.
Bob visszaül
a lány mellé, majd óvatosan befekszik mellé az ágyba.
- Aludj tücsök, aludj – súgja bársonyos
hangon, és Sunny gyengéden átkarolja.
- Hogyan tudnék, ha itt ólálkosz? – mosolyodik
el, majd lassan kinyitja szemét, és szemben találja magát Bobby-val.
- Milyen nevet adtál Jakobnak, hogy Chuck ne
tudja, hogy a fiam? – kérdezi Bob halkan. – Tudom, hogy kitaláltál valamit.
- Neked akkor se mondja el hol vagyok, ha
megkérem rá – fintorog a lány, majd elvigyorodik – Arthur – nyögi kuncogva, és
Bob kínjában hátra húzza a fejét.
- Fanatikus vagy – grimaszol a férfi, amivel
csak még több kacajt csábít ki a lányból. – Miért nem értem rajongsz annyira,
mint ezért a hülye brit bandáért?
- Több lemezem van tőled – húzza a száját
Sunny. – De csak mert te több idióta dalt írtál – nevet, mire Bobby hirtelen a
bőrébe csíp. – Áu! – védekezik a lány, és sebesen megfogja a férfi kezeit. –
De, ő hogy van? – csitul el Sunny.
- Sírt. Rendesen kiborította ez a hely, bár
nem is csoda. Sejthettem volna, hogy annak az alkoholista baromnak csak erre
futja – morogja Bob letörten.
- Az egyetlen élő rokonomról beszélsz –
szorítja össze Summer szemeit.
- Hát, nem volt szerencséd, mikor azokat
osztották – vágja rá Bobby kelletlenül, és a lány ajkai lekókadnak. – De ne
aggódj, Jakob sok nehéz időszakon ment már keresztül. Jól bírja a strapát. A
gimiben sokat szekálták miattam, és sok kölyök csak azért barátkozott vele,
hogy hozzám eljusson. Neki volt a legnehezebb, mert echte úgy néz ki, mint én. Még
most is. Szóval nem szeretném, ha megint ezt kellene átélnie.
- Nem akarom többé megbántani – suttogja a
lány félénken.
- Azzal, hogy a barátot játszatod vele mást
sem teszel – hajtja le fejét a férfi, és Summer arcára egyszerre ezer borús
érzelem költözik. Egyből megérti, hogy mit akar neki Bob mondani.
- Bobby, nem kérheted tőlem, hogy őt szeressem
helyetted! – fogja meg Sunny Bob állát, és felemeli tekintetét. – Tudom, hogy ő
a fiad, de nem lehetsz folyton te az áldozat – szökik könny Sunny szemébe. – Nem én vagyok az egyetlen nő a földön, ezt se
felejtsd el! Csak egy elmebeteg kislány vagyok, aki a társadalom szemében mit
sem ér. Ha a dolgok szabály szerint működnének, meg sem ismertelek volna, és
Jakob sem lenne kitaszított bárhol jár. Te pedig, egoista barom lennél, de nem
vagy. Sokkal jobban szereted a fiadat, mint saját magadat, vagy engem. Az
egyetlen baj az, hogy nekem te vagy fontosabb saját magamnál – érzékenyül el a
lány ismét. A szeme teljesen elvörösödik, és a keze is reszketni kezd. – Miért
nem tudsz önző lenni, és kisajátítani engem? – kérdezi Sunny zokogva.
- Egyszerűen tudom, hogy mellette boldogabb
leszel, mint az én oldalamon. Ő igazán szeret téged. Nem vehetlek el a saját
fiamtól, milyen ember tenne olyat? – remegnek Bob ajkai.
- Nem te mondtad, hogy az ember nem lehet
egyszerre bölcs, és szerelmes? – ül ki a fájdalom Summer egész testére, mintha
éppen az óceánba fojtanák azt.
- Nem kell bölcsnek lennem ahhoz, hogy neked,
és a fiamnak is jót akarjak, és tudom, hogy sokkal boldogabbak lehettek együtt,
mint mi valaha is. Hiába szeretlek mindennél jobban, tudnod kell, hogy mindent
a te boldogságodért teszek – gördül le egy kerek könnycsepp Bob Dylan arcán,
miközben gyorsan feláll, és kiindul.
- Miről beszélsz Bobby? – ül fel a lány
értetlenül. Fél.
Bob
mellkasába ezernyi tű döf, ahogy kilép az ajtón, és látja, ahogy Sunny kiugrik
utána. Az ajtó apró ablakán nézi, ahogy a lány kiabál, üvölt, de alig hall
belőle bármit is. Itt kell hagynia akármilyen nehéz is. Summer elkezdi ököllel
ütni az apró üveget, míg Bobby ennyit tátog az ajtón túlról: Szeretlek. Ettől Sunny még jobban kezd
sírni, és csapkodni.
- Nővérek! A 201-esnek rohama van – kiált
előre, és szinte azonnal jön két termetes asszony, fehérbe öltözve. Egy
szempillantás alatt berontanak, de arra a pár másodpercre, míg az ajtó nyitva
van, Bobby jól hallja Sunny mit ordít felé.
- Bobby kérlek ne hagyj el így! Kérlek! –
üvölti torka szakadtából. Az egyik nővér lefogja, míg a másik két tablettát
nyom le a torkán. Utána kijönnek, és kulcsra zárják az ajtót.
- Pár perc és lenyugszik, szóljon, ha utána
újra beszélne vele – nyögi oda az egyik nő, de Bobby megrázza a fejét.
- Köszönöm, nem szükséges, viszont tudna adni
egy papírcetlit? Elköszönnék tőle – mondja az arcát törölgetve, és a nővér a
kezébe nyom egy lapot.
Bob ismét az
ajtóhoz lép, ahonnan jól látja, hogy Sunny az ágyon ül, mozdulatlanul. Kopog
egyet és a lány tekintete rá szegeződik. Még mindig sír. Bobby felemeli a
lapot, amin az áll: Nézz bele a naplóba!
Sunny lassan,
reszketve nyúl a füzetért, és félénken olvas bele.
Nem vagy egyedül, és sosem leszel szerelmem.
Sajnálom, hogy így kell elválnunk, de másképp nem tudnálak elengedni, ha nincs
egy fal köztünk. Majd meglátod, hogy Jakob sokkal tapintatosabb és gyengédebb,
mint én, hiába rázod most a fejed. Ne sírj! Kiharcolta, hogy New Yorkba mehess
vele, ahol egy jobb kórházban fognak ápolni. Magánklinikán. A lelked mélyén te
is tisztában vagy vele, hogy így lesz a legjobb mindnyájunknak. Te sem tudnál
úgy tükörbe nézni reggelente, hogy azzal, ahogy velem vagy, a fiamnak ártassz,
és én sem. Sokkal jobb ember vagy annál, mint aminek hiszed magad. Én hiszek
benne, hogy tudod mi a helyes, és végre hagyod, hogy valaki végre segítsen
talpra állnod, aztán elengedje a kezed. Nem vagy áldozat, ahogy én sem. Azért
fogunk úgy tenni, ahogy, hogy Jake se legyen az. De tudnod kell, hogy van
valami, ami sosem fog változni. Nézz ide!
Sunny az
ablakocska felé pillant, ahol Bob boldogságot magára erőltetve néz vissza rá. A
lány képtelen nem elmosolyodni, ha csak egy kicsit is.
- Szeretlek – tátogja Bob. – Örökké szeretni
foglak! – ívelnek fel ajkai, még ha hatalmas kín árán is, majd a füzetre mutat.
Gyere ide!
A lány
erőtlenül áll fel, miközben véletlenül összekönnyezi a lapokat. Odalép az ajtó
mellé, és belenézve Bob denimkék szemébe oly sok mindent hall. Oly sok mindent
lát. A férfi lassan az üveghez érinti fejét, mire Sunny is így tesz. A homlokuk
összeér, ahogy régen. Mintha egy pillanatra egyé válnának, megosztva minden
fájdalmas, és örömteli érzelmet. A szenvedélyt, és egyben a sikoltó szétválást,
ami most már elkerülhetetlen.
- Olvasd tovább! – mondja Bobby hangosan, és
Summer meg is hallja a vastag ajtón át. Sunny lepillant, és újra könnyezve
bámul a szövegre.
Te vagy az áldás az életemben,
és tudom, bárhol jársz, itt leszel velem.
Nem kell félned a holnaptól,
mert már elváltál a magánytól.
Lesz veled valaki, aki szeret,
és valaki, aki a távolból szeret.
Sosem tudnálak elfelejteni, és nem is
foglak.
Bobby.
Ahogy Sunny
felhajtja a fejét, Bob már nincs sehol. Elment.
Tél van.
Hideg, fagyos tél, egy olyan városban, ahol nyoma is marad. New York sokkal
hangosabb, és jóval ridegebb, mint Los Angeles. Az utcákat hótakaró fedi, míg a
levegőt a rideg szél fújja. Sunny sapkában, hatalmas kabátban ül
krumpliszsákként az autó anyósülésén, amit Jesse vezet.
- Nagyon örülök, hogy végre hosszabb időre is
kiengedtek a kórházból – csámcsog a fiú, miközben egy nagy szendvicset rágcsál.
– Már családtag vagy. – A haja éppen olyan, mint Bobby-é, csak az alkata jóval
testesebb.
- Miért nem Jakob jöttél értem? – kérdezi
Summer kifejezéstelenül.
- Jajj, de kis szerelmesek itt valakik – visít
fel fülsüketítő hangján. – Ne aggódj, ő akart, de Apa kért meg rá – feleli, és
a lány ábrázata végleg lefagy. – Ez egy családi találkozó, tudnod kellett
volna, hogy ő is ott lesz – nyammog Jesse, figyelembe se véve Sunny öblös
tekintetét. – De nyugi, rajtam kívül senki sem tud rólad, meg Apáról. Azért
küldött, hogy megnyugtasson, nem lesz semmi baj – mormolja a fiú a szendvicsbe
harapva.
- Hát, ettől most megnyugodtam – feleli Sunny
ironikusan, mire Jesse vidáman kezd mutogatni.
- Na látod? Ez az! Ez a stílus az, Jakob is
mindig pontosan így beszél velem – nevet, majd a fejéhez kap. – Hihetetlen,
hogy ennyire hasonlítotok. Már értem, miért pofáz rólad annyit – hadarja, míg a
lány csak lenézően forgatja a fejét. – De egyébként Apára visszatérve, nem
tudom mit vártál. Nagyon játssza a vagányt, de nem viseli túl jól a karácsonyi
pörgést. Hihetetlen, hogy JK Dee-nek nem esett le, ami kettőtök között volt.
- Neked se esett volna le, ha nem törsz be a
házba – kulcsolja össze Sunny karját sértődötten.
- Érdekes csaj vagy te Sun. A végén még én is
beléd szeretek – kezd el Jesse nevetségesen röhögni, de a lány inkább a
kapucniját is magára húzza, hogy minél kevesebbet halljon belőle. – Na, itt is
vagyunk – motyogja Jesse mosolyogva, ahogy behajtanak egy mély parkolóba,
aminek az alján végig sorakoznak a drágábbnál drágább kocsik. Sunny egy számára
kimondottan idegen családba csöppent bele.
Kiszállnak az
autóból, és Jesse bekapja szendvicse utolsó darabját, kezébe fogja az a
bőröndöt, amit a lány a kórházból hozott. Szinte az összes rendes ruháját
Jakobtól kapta. A kedvence az a fehér póló, amin a Lola album borítója
szerepel. Most is azt viseli a sok kabát, pulóver és mellény alatt.
A lifthez
indulnak, ami felviszi őket egészen a negyedik emeletig, és ahogyan kilépnek a
lépcsőházba, Sunny-t a forróság csapja meg. Meleg, fahéj illat, no meg
karácsonyi díszek mindenhol.
- Na, anya úgy tűnik gondolt rád. Ez a hűség
csak is azért van, mert egy percig se bírná, ha kabátban mennél be a lakásba.
Valósággal istenít téged – vigyorog Jesse, és ez kivételesen jól esik a
lánykának.
Besétálnak az
ajtóig, amin Jesse egyszerűen belöki Summert. Egyből találkozik Saraval, aki
már rengetegszer meglátogatta kórházban, de ennyire még sosem örült neki.
- Ó, Sun! Kedvesem, úgy örülök – ugrik a
nyakába az anya, és már kezdi is vetkőztetni. – Na le ezzel a sok gönccel!
Direkt befűtöttem, hogy mindenki lássa milyen csinos barátnője van az én
legkisebb, semmirekellő fiacskámnak.
- Tudtommal a semmire kellő az én vagyok –
szól közbe Jesse integetve.
- Drágám, megrendezik az első filmedet, te már
az író fiam vagy – vágja rá Sara csípőből, a fogasra akasztva Suny mázsányi
göncét. – Add ide szépen Sunny cuccait, és beviszem őket Jake szobájába – nyúl a
nő a bőröndél, és már el is tűnik.
Summer
félénken lép beljebb a nappaliba, ahol sorban ülnek a testvérek. Denikék
szempárok mindenhol. Hullámos hajfürtöm, és ugyanaz a testalkat. Jakob kitűnve
a többiek közül azonnal felugrik, és boldogan öleli át a majomlányt.
- Minden rendben, Sun? – kérdezi szívéjes,
mély hangján, és Sunny bólogat. – Srácok
– emeli fel a hangját, majd a többiek felé fordítja Summert. – Drága
testvéreim, ő itt Sunny! – vigyorog, és hirtelen mindenki más arcára is hasonló
érzelem ül.
- De cuki! Édik vagytok így együtt – fogja
arcát Anna, de a nővérét sem kell félteni.
- Egyelek meg, nagyon aranyos vagy Sun. A
kicsi Jake-nek be sem áll a szája, ha rólad van szó – hadarja Maria vidáman,
mire Samuel hirtelen oldalba vágja.
- Ezt nem illik közölni, fruska – forgatja meg
könyökét a hasában, de a lány visszavág.
- Újra kezdjük, öcsi? Régen mindig én nyertem!
– harsogja vérre szomjazó tekintettel.
- Nem emlékszel jól? Én vagyok a bajnok –
száll be Jakob is. Igazi testvérekként esnek egymásnak. Csípnek, rúgnak
harapnak, mintha még mindig kisiskolások lennének.
- Gyerekek, befejezni – szólal meg
villámcsapásként hátulról az ismerős hang. Bob áll a konyhapult mögött, és
csitítja a bajos kölyköket. Sunny félve néz hátra, de egyből megnyugszik, ahogy
Bobby-t éppen úgy pillantja meg, akár régen. Mit sem változott. – Nem nézel ki
jól kislány. Adjak valamit? – mondja a bársonyos hangján, és a lánynak
türtőztetnie kell könnyeit.
- E-egy, egy pohár víz jól esne – dadogja
elgyengülve, és a férfi a csaphoz lép. Vizet enged, míg Sunny megfontolt
léptekkel sétál mellé. Bob próbálja a legkevesebb jelét mutatni annak, amit
valójában érez. A gyomrában tomboló vulkán tör ki éppen, míg a szívét a nyugati
szél szabdalja szét. Még sosem érzet olyan kínzó fájdalmat, amit most. Summer
látványa sokkal elbűvölőbb, mint valaha.
- Tessék – nyújtja át az üvegpoharat, de
képtelen Sunny-val szembe nézni. Csak a cipőjét bámulja.
- Köszönöm – csillan meg a lány mézédes
hangja, és Bobby jól tudja, mosolyog. Sokkal nehezebb megtagadnia magától a
látványt, mint hitte. Gyorsan a konyhapultra támaszkodik, hátha nem csúszik ki
a föld a lába alól. Summer óvatosan teszi az üvegpoharat le, majd mély levegőt
vesz. Neki is meg kell támaszkodnia.
Bob hirtelen
újabb kard döfést érez, amint megérzi Summer ízletes virágillatát. Ennyi
gyötrelmet már ő sem képes kiállni. Ahogy a rég elveszett bölcsességének
tűrőképessége elillan, vágyakozó, pillantással néz a lányra, és abban az árva tekintetben
ezernyi érzelem jár keringőt egy szomorú dallamra. Az ujjhegyeik lassan,
egyetlen másodpercre összeérnek, és újra maguk előtt éreznek mindent, amit
valaha szerelemnek neveztek. A férfi kimérten pislant arra a parányi, védtelen
kézre, ami régen az övéhez tapadt, és finoman elmosolyodik, mire Sunny vissza
rá, mert látnak a másik szemében egy apró szikrát, a boldogságukat.
Vége
Köszönöm, hogy elolvastad!
|
|
|
|