Dosztojevszkij

General, In the 50s, Mike Nesmith, One-shot, PG, RPF, The Monkees, 

Woody Guthrie - This Land is Your Land

Már nagyon régen volt ilyen idő, mint ma. A nap hevesen süt a fákra, amiken piroslanak a lédús bogyók, gyümölcsök. Nincs sok belőlük a tegnapi szélvihar miatt. Amik ott maradtak a feslett fa ágain, azok igazi túlélők. Hiába karcolta, karmolta őket a szél zord marka, ők páran meg sem rezzentek. Hősök.

Nos, ezekkel a bogyókkal szemezget az az apró, ökölnyi kiskutya is, akinek még nincs neve. A bőrén alig látszódik az a bolyhos szőr, amiből később a vastag bundája lesz majd. A szemei épphogy kinyíltak, és ő maga sokkal gyengébb, mint aminek látszik. Így, húsz centi hosszan. A halk, gyenge nyüszítéseit senki sem hallja, pedig neki lenne rengeteg mondanivalója. Ehelyett csak ül magas cseresznyefa tövében, és nézi a bíbor színbe öltözött bazsalygó bogyókat. Azok gőgös tekintettel merednek a semmibe, mintha ezzel is csak ingerelnék az apró kutyuskát, aki még azt sem tudja milyen fajta.

A füle le-le konyul néha, míg a sötét, örökké nedves piszeorra feketén csillog. A kis karmocskái hegyesek, míg az ínyéből kikandikáló fogacskák éleivel már most is le tudná harapni a saját nyelvét. Szinte biztos benne, hogy ő egy farkas. Véreb. De legalább sakál. Még ha kutya is. Amikor ez eszébe jut nagyokat ugrik, és a kanyargós autóút melletti fák törzsének támad.

Miután diadalmasan megfélemlítette a közelében lévő összes növényt, elégedetten dobja le magát az egyik bokor árnyékába. Lihegve szemléli a mellette hatalmas zajjal elhaladó autókat, míg néha-néha a hátára feküdve az egyik kósza mogyoróbokorággal játszadozik.

A szél barátságosan simogatja hátát, míg a fűben ólálkodó bogarak kihívóan mennek jobbra-balra. Ezt a kiskutyus nem hagyhatja szó nélkül. Ingerülten ugat rá az ártatlan katicára. Talán a piros szín az, ami -, ha a kölyök számára érzékelhetetlen is -, kihívja haragját. Vakmerő vakkantásait hirtelen egy hatalmas lökés szakítja félbe, ami egy óriás kamion száguldó kocsija után jön, széllökés formájában. A riadt katica kihasználja az eb elkalandozott figyelmét, és gyorsan megfutamodik a helyszínről. Mire a kutya újra visszafordul, keresve ellenségét, annak csak hűlt helyét találja. Dühösen kapar a földbe, de ijedten ugrik hátra, mikor a homokból egyszerre egy kisvakond bújik elő. A kutya értetlenül szagolgatja meg a távolba kémlelő vakondot, aki egy szempillantás alatt el is tűnik. Hiába kezd a kölyök ásni, az ismeretlent már nem éri el.

Beleunva a cseresznyefa árnyékába, és a barátságtalan bogarakba a kutya tovább áll. Mindenhová benéz, minden ajtót megkapargat, míg az eget lassan felhők lepik el. Amíg a kiskölyök az utcákon vándorol a hasa egyre hangosabban korog, mintha az életéért sikoltozna. Furcsa érzés szédíti a kutyát, ahogy a tappancsai elnehezednek, és a látása is gyengül, nem úgy, mint az szaglása. Már most is érzi a szomszédos utcasarkáról az illatát annak a sonkás szendvicsnek, amibe még bele sem fogtak. Bátran indul el, és összeszedve maradék erejét sebesen lohol a kósza illat hívogató képe után.

Mikor szemtől szemben találkozik a kissé összenyomott, de érintetlen szendviccsel rögtön megtorpan, ugyanis egy kéz tartja szorosan. De nem is akármilyen. Egy koszos, izzadt férfi kezéből lóg ki a mennyei eledel, míg az felelőtlenül bóbiskol. Az eb először inkább odébb lépked, de a korgó gyomra rögtön visszaszólítja. A kísértés ördögi hálója elkapja a kiskutyát, aki félénken ugyan, de a szendvicsért kap.

A férfi azonban pont abban a pillanatban húzza el karját, mikor az eb fogacskái összekoccannak. A kölyök biggyeszti ajkát, és szomorúan kezd piszegni, de a férfi megvető pillantással néz vissza rá.

 - Mit képzeltél? – morcog a férfi, majd elégedetten harap nagyot a zsemléjébe. Erre a kutya féltékenyen ugat egyet. – Na! – nyammogja a férfi, majd megrázza a fejét. – Öcsi, ez bűn és bűnhődés. Ha elakarod lopni valakinek az ebédjét, akkor az a minimum, hogy végig nézed, ahogy szépen megeszi – vág vissza, míg kölyök puffogva bújik mancsai mögé. – Vicces kis dög vagy te – mosolyodik el a férfi. – Hol van a gazdád? A szüleid? – kérdezi, de a kutyus csak elkeseredetten vakkant. – Nincsen nyakörved se – jegyzi meg a férfi, majd sajnálkozva ugyan, de a szendvics felét a kutya elé dobja. Az vidáman ugrik rá, és mintha csak zsákmány lenne, irgalmatlanul elejti. A férfi nevetni kezd, majd bekapva ebédje utolsó falatjait hátra dől, élvezve a nap utolsó meleg, vörösen fénylő sugarait. Mikor lomhán lecsukná szemét, hirtelen éles foghegyeket érez a csuklójában. A kutya az, aki éppen a tenyerére vadászik. – Hé, ezt nem szabad! – csapja gyengéden orrba az ebet, aki bocsánatkérően megnyalogatja a saját fogainak lila nyomait. – Ne gyere, te kis rosszcsont – ülteti óvatosan az ölébe, és a kölyök egy mukkanás nélkül hozzásimul. A meleg kis teste boldogan illeszkedik a férfi sudár testéhez. Gyengéden kezdi simogatni, és mire újra ránézne, a kutyus már alszik is. – Na jó, maradhatsz velem, de csak ha jó kutya leszel – súgja a férfi oda neki hallkan, mikor furcsa, nedves érzés önti el a hasát. Az új barátja máris teljesen összenyálazta az ingjét. – Hajj, még sok gondot fogsz nekem okozni, ugye? – sóhajtja a szemét forgatva, de inkább csak tovább simogatja az apróságot. – Az én nevem Mike. Mostantól te vagy Mike kutyája. De valami normálisabb név kellene neked – vakarja meg fejét, mikor ismét egy kamion húz el az úton, ami azonnal felveri álmából a kölyköt. Az haragtól fűtve kezd ugatni, majd lángoló indulattal kezdi kergetni a kamionról lógó kötelet. Mike először csak megrázza magát, majd kutyafuttában inal utánuk. – Ez egy született bajkeverő – szidja magában, és kezd kiabálni olyan hangosan, ahogy csak bír. – DOSZTOJEVSZKIJ! DOSZTOJEVSZKIIIIIIIJ!

just like in commercials

Akár a reklámokban - Just like in commercials 

The Monkees * RPF * One-shot * Hurt/Comfort * Jossed * PG-13 * Zene 

Sziasztok! Ma egy kis Monkees csemegét hoztam, ami non-slash, és vicces is, meg nem is, meg eh. Micky a sztár, meg ja. Jó étvágyat.

Kellemes olvasást!

Egy átlagos szerelmi történet két emberből áll. Egy fiú, és egy lány. Rakjuk őket lehetetlen helyzetbe, hogy semmiképpen ne lehessenek egymáséi. Törjenek utat az érzelmek, és végül a világ lássa meg, ők bármilyen akadályt leküzdenek egymásért. Nos, a legtöbb dolog olyan egyszerű, mint ez az elmélet, mégsem boldogul mindenki a szerelemmel.

 - Biztos vagy benne, hogy ez egy jó ötlet? – kérdezi Davy félénken, miközben Micky ingujjába kapaszkodik.

 - Nyugi, azért annyira nem rasszisták a szüleim, hogy egy máglyán elégessenek. Csak angol vagy, nem fekete – feleli a dobos ironikusan, mire kis barátja először megkönnyebbül, majd elszörnyed. Mick nevetve csapja vállon, bolondá téve Davidet ismét. – Nyugi törpicsek, csak ugratlak.

Davy duzzogva kulcsolja össze karját, és fejét rázva sétál tovább. Már átkozza a percet, amikor naivan igent mondott Micky ebédmeghívására. Csak a kérdés után közölte vele Peter és Mike, hogy a Dolenz família rasszista, és olyannyira amerikai, amennyire csak lehet. A vicces az, hogy ezt pont Nez szüleiről képzelte el. Nez egy terrorista.

Mr. és Mrs. Dolenz színészek voltak, még a harmincas években, amikor csak a színházakban lehetett igazán jó komédiákat látni. Micky szülei egy ilyen színházban ismerkedtek meg, aztán vonultak vissza, ahogy a kis Mick megszületett. Már azelőtt is nagy volt bennük a hazaszeretet, de amint egy ház falai közé szorultak, kibimbózott bennük a nacionalizmus iránti szenvedély. Egyke gyerekként kivételes nevelés illette meg Michaelt. Már csecsemőként is a tévében szerepelt. Reklámok, komédiák, sorozatok, minden. Persze Micky amint tudott, le is lépett otthonról, megszakítva ezzel tévés karrierjét.

Talán ezért is rettegett ettől az ebédtől, még ha ingyen is kapta.

Davy meg a máglyától.

A megbeszélt hely egy egyszerű, átlagos étterem, a Homelander’s. David természetesen sokkot kap, amint meglátja a nevet, és az autentikus, western berendezést. A szívroham csak akkor éri, mikor tekintete találkozik a vastag szivart szívó, és whiskyt kortyoló férfivel, és a vörös ajkú idős hölggyel. Már indulna is a kijárat felé, ha Micky nem ragadná meg a nyakát.

 - Jones szedd össze magad. Csak telezabáljuk magunkat, aztán lelépünk, ennyi – súgja a fülébe, majd szülei elé érve álvigyort húz magára. – Sziasztok! – mosolyog. – Anya, apa, ez itt Davy – hadarja, és már le is ül, az étlapot nézegetve.

 - Öhm, jó napot! – próbálja Davy leplezni akcentusát.

 - Mimi, azt hittem három barátodat hozod – szólal meg az anya.

 - Sajnos nem tudtak eljönni, de ne aggódj, mi eszünk helyettük is – vágja rá határozottan a pincér felé intve.

Eközben a kis Davy remegő térdekkel várja, hogy ugyanazt kérhesse, amit Micky. Fel sem emeli a fejét, nehogy az arcvonásai alapján analizálni tudják.

 - Fiam – hörög fel Mr. Dolenz mély hangja, mintha csak egy maffiózó szólalt volna meg. – Ez a kis törpe ugye nem a szeretőd? – kérdezi közömbös arckifejezéssel.

 - Nem apa, ő a másik Michael kiscicusa – nyugi petyhüdten, majd az egyik sarokban ülő öltönyös férfire mutat. – Én vele szoktam ágyba bújni – vág kéjes arcot.

 - Fiam ne játszadozz apáddal – nyögi rá Mrs. Dolenz.

 - Csak viccelt – köhögi Davy lila fejjel.

 - Mimi – mondja az apa, és az ő szájából lehetetlenül hangzik. – Már egyre öregebb vagy, itt az idő, hogy szépen megházasodj.

 - Éppen ezért – szól közbe az anya – szerveztünk egy randevút neked.

 - Mi? – akad fenn most igazán Micky szeme. És Davy-é is.

 - Kedves kislány, a vidéki színházban játszotta Júliát ebben az évadban. Csinos rövid haja van, és bár kissé fura ruhákat hord, nagyon aranyos – hadarja a nő, de Mickben csak forr a vér. – Már alig várja, hogy találkozzatok. Már elküldtem neki a címed, holnap hétre megy. Kérlek, legyél vele illedelmes! Ne hozz szégyent ránk.

 - Ch – szökik ki Micky-ből, miközben az asztal kockás terítőjébe markol.

 - Legyen közöd végre normális emberekhez, ne csak homokosokhoz és kis britekhez – mormolja Mr. Dolenz.

 - Vagy a kettőhöz együtt – teszi hozzá a feleség, és Davy túl van még néhány szívrohamon.

 - Vagy a kettőhöz együtt – ismételi a férfi a whiskyjébe kortyolva.

 - Oké, ennyi – áll fel hirtelen Micky. – Nem elég, hogy tönkre tettétek a gyerekkoromat, és folyamatosan rám erőltetitek a szélsőséges nézeteiteket, még az életemet is ti akarjátok irányítani? Közlöm veletek, szabad ember vagyok. Azzal a pasival dugok, akivel akarok. Azt a nőt veszem el, amelyiket én választom, és ehhez rohadtul semmi közötök – sorolja, miközben Davy lassan, kimérten egyenesedik fel, és tolja be a széket. – Amint egy ebéd nem elég ahhoz, hogy ki tudjam bírni a társaságotokat – ragadja meg Davidet, és indul az ajtó felé. Kirontanak, és a kis Davy pár sarokig meg sem mer szólalni. Mikor Micky rossz felé megy, mégis megembereli magát.

 - Jobbra kellett volna menni – súgja gyengéden.

 - Ugye mekkora barmok? Nem is értem, miért hittem, hogy egy óráig tudnak viselkedni? Gyűlölöm őket – hadarja.

 - Ők meg engem.

 - Ők mindent.

 - De mégis mi lesz a lánnyal? Megbántanád csak mert a szüleidet nem csíped? – kérdi Davy érdeklődve.

 - Gondolom elmondom neki mi a helyzet, és talán megérti, talán nem. Ha nem, elé doblak, és meg is vagyok mentve – nevet Micky, és David megint duzzoghat.

Hazaérve a két srác szembesülhetett vele, hogy amíg ők a poklok poklát élték át, a másik két semmirekellő a kanapéból bámulta a tévét pizzát majszolva. Ettől persze átjárta őket az irigység, de inkább örültek, végre túl vannak a dolgon.

 - Milyen volt a randi a szüleiddel? – motyogja Mike.

 - Az tuti törvénybe ütközik – szólal meg Peter értetlenül.

Micky a fejét fogva dől le a kanapéra, és tulajdonít el egy egész doboz pizzát. Ebből nem nehéz rájönni, az ebéd nem éppen simán ment.

 - A szüleim tuskók, és holnapra ideküldtek egy katolikus színésznőt.

 - Miből gondolod, hogy katolikus? – néz fel Peter.

 - Nem figyeltél, a szüleim küldték.

 - Lökd oda Davy-t – feleli Mike, mire a csörgődobos felháborodva ül a sarokba. Gyerekesen.

 - Ez a tervem.

 - Tudjátok hozhatnánk egy törvényt, hogy mostantól nem lökhettek semmilyen nő vagy lány elé csak azért, hogy magatokat védjétek – emeli kissé fel hangját. – Kivéve, ha csinos – mosolyodik el. – Vagy kedves. Vagy szőke, barna, vörös… – sorolja, majd hirtelen megtorpan. – Oké srácok, azt hiszem kezdem érteni.

Másnap a terv készenáll, és Micky mégis kételkedni kezd saját magában. Mi van, ha a lányt is csak kényszerítették? Cseppet sem lepné meg a dolog. A szülei mindenre képesek.

A nap egyre lassabban telik, és Mick egyre idegesebb lesz. Hirtelen azon kapja magát, hogy a haját fésüli a tükörben.

 - Mégis mi a fenét csinálok? – kiálltja a fésűt a tükörhöz vágva.

 - Hét év balszerencsét? – szól be Peter, és Micky elégedetten sóhajt tudva, a lényeg nem változik körülötte. Lesétál a nappaliba, és a tévé elé dobva magát elhatározza, el nem mozdul, amíg a lány nem jön. A számításai csak akkor dőlnek meg, mikor délután négy körül egy színházi tudósításba botlik.

 - Vidéki előadás a városi színházban. Mi sem lenne autentikusabb, mint a világ leghíresebb drámája, a Rómeó és Júlia? A részletekről a főszereplőt, vagyis a Júliát alakító Cindy McKee-t kérdezzük.

A képernyőn egy gyönyörű, ártatlan lány jelenik meg. Az arcán pír, és egy hatalmas mosoly. Mintha egy angyal szállt volna bele abba a sziklányi dobozba.

 - Hihetetlen élmény volt itt fellépni, és tudom, hogy az is lesz az elkövetkező egy hétben. Rettenetesen más itt, mint otthon. Felejthetetlen – csilingel a hangja, amibe az egész ház beleremeg.

 - Ez meg ki? – néz fel Mike a kómából.

 - A szüleim ők küldik ide – próbálja Micky ajkait beszédre bírni, de amint megteszik Nez hangosan kezd nevetni.

 - Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen, hogy le kell ráznod egy ilyen numerát ahhoz, hogy lázadj a szüleid ellen – vigyorog, míg Micky lassan hátra dől, arcát egy párnába temetve.

 - Csak Davy meg ne lássa.

Így egészen más érzelmek fogják el Micky-t a várakozás alatt. Örlődik. Vajon mit is kellene csinálnia? A lány tényleg halálian aranyos, de ha meg is tetszik neki, ez a szülei diadala lenne. Végtére is, valamit mindenképpen veszít.

Az óra hetet üt, és odakintről kopognak. Micky kihúzza magát, megigazítja zavaros haját, és kitárja az ajtót. Kész a visszautasításra.

A lány mosolyog.

 - Szia! – nyújtja kecses kis karját vidáman. Mick arca elzöldül.

 - Szia Cindy – rázza meg a kezét. – Istenem, de szép vagy – szalad ki a száján, mire a színésznő még jobban kivirul.

 - Köszönöm – tűri rövid, barna haját a füle mögé.

Micky mély levegőt vesz, majd kijjebb tárja az ajtót.

 - DAVYYY – kiált hátra.

A kis csörgődobos éppen mutogat előre, közeledik.

 - Döntöttem, sajnálom, de mégsem vagyok benne, hogy előre bodjaaa… - akad el a szava megpillantva Cindy-t. – A-halihó! – feszít, és a lány nevetni kezd.

 - Szóval ő itt az egyik lakótársad, Michael? – néz Cindy boci szemekkel a dobosra.

 - Már ezerszer mondtam, hogy ne hívj így, ha mérges vagy rám – sétál arra Mike haragosan, majd sápad el. – Ó, szóval te voltál az McKee – suttogja magának, és már hátat is fordít, kihúzva magát a problémák alól. – Bocsánat a zavarásért – teszi hozzá a lépcsőről.

 - Ő volt Mike, és nem szereti, ha a teljes nevén szólítják. Engem inkább hívj Micky-nek, ha lehet. De tudod mit, jobb lenne elindulni. Ez a csürhe sosem fog megjavulni. És Petert, még nem is hallottad – mutat a kijárat felé, és a lány lassan el ki is lépked.

 - Örültem! – integet Cindy Davy-nek, aki csak némán küld neki egy csókot, azt tátogva:

 - Sze-ret-lek!

Micky, és a lány kimennek az épületből, egyenesen a tengerpart felé.

 - Ne haragudj, de csak ilyen programmal tudok szolgálni. A pénztárcám jelenleg nem létezik, de ezt gondolom nem közölték a szüleim – túrja Mick a haját bűnbánóan.

 - George a rendező. Be kell valljam, féltem volna nem elfogadni az ajánlatát – mosolyog Cindy a homokot rúgva.

 - Szóval téged is kényszerített, már értem miért vagy itt – mondja Micky vidáman, és a lány kacagni kezd.

 - Nem bántam meg.

 - De meg fogod – súgja a dobos hallkan. – Figyelj, én nem akarlak átverni, szóval el kell mondanom. Az én szüleim mindenhogyan irányítani akarják az életem, és nem hagyják, hogy saját döntéseket hozzak. Ebből már rettenetesen elegem van, és kicsinyesnek hangzik, de te is az ő döntésük voltál, nem az enyém – szavalja, és Cindy ajkai lekonyulnak.

 - Értem – halkul el. – Akár a reklámokban. Rád tukmálnak minden hülyeséget, ahelyett, hogy te választhatnál.

 - Nehogy félreértsd, te fantasztikus vagy! Kedvellek, és ha nem a szüleim akarnának rám tukmálni már rég rád másztam volna, de nem tehetem. Tudom, egy seggfej vagyok, és megérdemlem, hogy utálj.

 - Semmi baj, én megértem. Csak irtó helyes vagy, szóval… - próbál egy mosolyt magára erőltetni.

Micky csalódottan sétál vissza a házba, az ajtón, majd dobja le magát ismételten a kanapéra, miközben Davy egy vidéki telefonkönyvvel a kezében rohangál, Mike-al a nyomában.

 - Tedd már le, még csak rád se nézett. A nevedet se tudja – kiabálja a gitáros.

 - Te nem érted az igaz szerelmet, ő is éppen rám gondol – hadarja a kis csörgődobos.

 - Szerintem éppen sír – teszi hozzá Micky lehangoltan.

 - Mi történt? – kérdezi Davy, és Mike gyorsan kikapja kezéből a könyvet. – Ne már! Nez, valakinek meg kell vigasztalnia, hiszen Micky kidobta! – ugrál, de semmi esélye.

 - Buktad törpe – kárörvend Mike, majd felrakja a könyvet a felső polcra. – Rajtad tartom a szemem. – Davy ismét duzzog.

Micky mozdulatlanul fekszik a kanapén, és ott is alszik el. Bűntudata van, amiért szegény lányt visszautasította a saját önös céljaitól vezérelve. Mikor reggel felébred egyszerűen képtelen bármi jóra is gondolni. Olyan mély szomorúság ette be magát a mellkasába, hogy mozdulni is alig bír.

Mivel hajnali hét óra, és mindenki más hullaként fekszik valamerre mégis fel kell tápászkodnia. Elvonszolja magát a konyháig, ahol egy kopott tálba tejet, önt, aztán Kellogg’s müzlit, amiből mindig van nyolc doboz a szekrényben. Miután elkészítette életmentő reggelijét újra a kanapéig csoszog, és bekapcsolja a tévét. Szomorúan tömi magába az ételt, míg a csatornák között váltogat. Mikor már elege van a sok reklámból, ami mind csak Cindy-re emlékezteti, inkább nem kapcsolgat tovább. Egy furcsa komédia megy, ami egyáltalán nem vicces. Alig figyel az adásra, és máris újabb reklám kezdődik el. Már tekergeti is a fejét a müzlireklám idegesítő zenéjét hallva, mikor egyszerre elsápad.

 - K-E-L-L-O-G-G-S, Kellogg’s best to you! – énekli négy félkegyelmű, mire Micky végre észreveszi, hogy éppen az a kedvenc müzlije, amit a tévé reklámoz.

DONT LOOK AT THE MAILBOX!!!

DONT LOOK AT THE MAILBOX!!!

The Monkees * RPS * One-shot * Jonesmith * Romkom * Genfic * PG * Zene

Sziasztok! Végre sikerült megalkotnom az első Monkees ficet. Én nagyon izgatott vagyok, remélem ti is. Természetesen slash, mert má mé ne, de abszolút a sorozat stílusában/hangulatában íródott, szóval érdemes átnyálazni kicsit. Úgy a második évad elején járhatunk a történetben, de wut plot? Szóval köszönöm szépen, ha elolvassátok, és mondjátok meg milyen volt, és hány csillagot kapna tőletek!

Kellemes olvasást!

Már a legvénebb lakók sem emlékeztek arra, hogy az a négy idegen fiatalember milyen néven bérelte a lakást évek óta, csak úgy emlegették őket, mint a Monkees. A nevüket főleg az áradásnyi önkritikájukból, vagy éppen a fellelhetetlen értelmükből adták maguknak, a kérdés még a mai napig nem döntetett el. Többek között az sem világos, kik is ők valójában. Egy zenekar, vagy csak néhány suhanc, aki nem bír magával.

A lakás maga a lehető legelőkelőbb helyen lelhető fel, a tengerparttól pár lépésnyire. A hatalmasnak nevezhető bérház díja mégis megfizethető, köszönhetően a rémesen zsémbes szomszédoknak, akiket néha lehetetlen elviselni. Vén, akadékoskodó öreg mind, akiknek jobb dolguk sincs, mint percenként becsengetni, hogy vegyék le az éppen szerelőnél lévő tévé hangját. Szerencsétlenségükre a saját sírjukat ásták meg mind a napon, amikor is aláírták a Monkees bérletiszerződését. Ezek a fiúk ugyanis nem olyanok, akik hamar feladnák. A csengőt rég leszerelték, a kopogtatót eldugták, és az ajtóra vastag zárt szereltek. A betörés, zaklatás megvalósíthatatlan. Egyedül a postaláda az, amibe a dühös levelek érkeznek óránként, de ezzel lehetetlen megzavarni egyetlen próbát is.

A mai egy igazán forró nyári nap, egyike azoknak, amiket odakint már nem lehet kibírni, de bent még nem vette át az uralmat a légkondicionáló hűs suttogása.

A négy monkee az alsó szinten szétszórva fekszik, ül, vagy éppen áll.

Kezdjük a sort a kanapén lazító Peterrel. A haja éppen olyan aranyszőke, akár egy virágzó nárcisz. Tincsei rendezetten hullanak arcára, ami a világ legbarátságosabbja. Pete egy kedves, bár olykor lüke basszusgitáros, bármilyen tánctudás nélkül. Ez abban is látszik, ahogy a jégdaráló zúgó hangjára próbálja végtagjait egy ritmusba igazgatni, sikertelenül.

A második Micky. Hívhatnánk akár vérfarkasnak is, vagy bármilyen emlősállatnak a bálnákat leszámítva, ugyanis Micky még sosem tudott annyira lelassulni. Talán a gyerekkorában meglovasított egész cukorautomata, vagy a gének teszik, de ő bizony képtelen leállni. Fején viruló göndör, barna haja sem segít a dolgon. Az arcán folyamatosan ezernyi grimasz váltja egymást, míg ujjaival állandóan kósza ütemeket kopog. Nem is véletlen, hogy dobosnak állt. Ám a két dobverő sem tudja kellőképpen lefoglalni, így énekesi ambíciói sem hullottak feledésbe. Most is egy kósza Billy Joel dallamot dúdol a házikészítésű jégkásáján ügyködve a konyhában.

A harmadik Davy, a törpe. Ha nem is az, vészesen alacsony, de szentül állítja, hogy a többiek az égimeszelők. A vita még eldöntetlen. Ezen hiányossága mégsem állítja meg, mert második neve így is csábító. Szerves tulajdonsága, hogy a nap minden órájában szerelmes. Ez természetesen állandó, nem úgy, mint a lányok, akiket megtisztel vele. David az egyik felelős a postaláda bontatlansága miatt, a hozzá címzett átkozódó levelek okán. A legkisebb monkee kellőképpen jóképű hozzá, hogy heti tíz üzenetet is kapjon ilyen úton. Az orcáján landolt tenyerek ellen testápolókrémet használ most is. Mit tehetne, csörgődobos.

A negyedik, vagyis utolsó, nem más, Mike. A legmagasabb, legmorcosabb, legmakacsabb. Az élete árán is ragaszkodna kötött sapkájához, amit soha sem vesz le, ahogy az attitűdjéből sem enged. Érces hangja pengeélesen hatol az ember szívébe, akárhányszor csak megszólal. Csípős megjegyzései ellenére lehetetlen nem szeretni. Babaajkai, sötét hullámos, a sapkája alól kinyúló sötét haja és igéző szeme egy pillanat alatt elfelejtteti a többit. A gitáros éneke minden ruhát képes a földre varázsolni. Ő maga is éppen a padlón fekszik igazat adva a ,,meleg felfelé száll” elméletnek.

 - Mégis mit vársz attól a szegény krémtől? – jegyzi meg Mike fintorogva. – Csak összemaszatolod magad, a büszkeségedet nem adja vissza.

 - Hagyd már szegényt, most kivételesen nem ő tehet róla – kiáltja ki Micky a konyhából. – A lány összekeverte valakivel.

 - Én azt hittem megpofozta – vágja rá Peter értetlenül.

 - Kérlek ne kezd – feszül Mike a padlónak. – Ma túl meleg van hozzád – húzza a száját, mire Micky hirtelen a basszusgitáros mellé szökdel. A hűvös, hideg kezeit Peter nyakához szorítja, majd esztelen csacsogásba kezd.

 - Mr. Tork, szíves elnézését kérjük, de soha ne próbálkozzon többé a beszédnek nevezett kiváltsággal – vág bamba képet. – Veszélyes – csap a vállára, és Pete még reagálni sem tud semmit Micky szájmenésére.

 - Tudjátok van egy dolog, amit csak a ti közeletekben tudok értékelni – motyogja Mike, de természetesen az egész szoba a szavába vág.

 - A barátságot – mosolyodik el sután Peter.

 - A szeretetet – mosolyodik el Davy sóhajtva, pirulva.

 - A légkondit – kap fejéhez Micky.

A földön elterülő gitáros mély levegőt szív magába, és vele együtt egy évre elegendő türelmet is, majd erőtlenül felel.

 - A csendet – forgatja szemeit, mire a többiek csak legyintenek, Mickyt kivéve.

 - Mr. Nesmith magának nincs szíve – ejti el zsebkendőjét Mickyta hercegnő könnyeket hullajtva, de előadását a telefon fülsiketítő csörgése szakítja félbe.

Davy nadrágjába törölve a felesleges krémet áll fel, és az asztalra támaszkodva emeli fel a kagylót, míg a többiek csak molyolnak tovább, ki tudja éppen mivel.

 - Ó, szia nagyi! – köszön gyermeteg hangján David. – Nem. Nem. Ó, hát miért nem szóltál hamarabb, máris megnézem. Igen. Papó mondta meg a címet? Értem. Nem, nagyon örülök, hogy szóltál. Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy, majd hívlak. De tényleg. Szia! Én is puszillak. Igen. Igen. Igen – ismételgeti az ígéreteket, majd nehezen végre sikerül leraknia a kagylót. – A nagyim kötött egy sálat, mert Londonban éppen hevesek a szelek – újságolja vidáman, mire a hűvös levegő szinte álomba varázsolja Mike perzselő testét. És sapkáját, aki haszontalansága miatt kezd mély depresszióba esni.

 - Nagyon sok szükséged lehet rá Kaliforniában – jegyzi meg Micky gúnyosan, ahogy lassan visszasétál a mesterművéhez a konyhába.

 - Elküldte postán pár hete – mosolyodik el az apró csörgődobos a postaláda mellé lépve, de a kezének emelkedésére a többiek egykettőre kiengedték hangjukat.

 - NE NYÚLJ A POSTALÁDÁHOZ! – kiáltják pályafutásuk során először szinkronban.

 - Nyugi már, ez csak egy kis doboz, néhány levéllel – legyint Davy, majd a vasból készült postaláda egy apró érintésre szétrobban. Az apró doboznak hitt bomba elteríti az egész nappalit, és Davidet is egészen a kanapéig löki hűtlenségének zajos vízhangja, ahogy a többieket szinte a falhoz szögezi az éjjeli próbák nem túl toleráns fogadtatása, és a bérház lakóinak nyers kritikája, mind levélbe foglalva.

A fiúk lassan sebzett vadként söprik ki arcukból a leveleket, majd megvetően keresik a bajok elszabadítóját. Persze az törpemajom ki sem látszik az átkokból.

Nez a felszínre úszva áldja még ezt a forró levegőt is.

 - Hol van Davy? – néz kérdő szemével Peter, mire Micky kétségbeesetten kezdi szólongatni hű kertitörpéjüket.

 - DAVY! DAVY! Pici Davy bújj elő! – pánikol.

Mindhárman elindulnak előre, mire hirtelen ismerős hang üti meg a fülüket. Nyöszörgés.

 - Oké, ez most vagy az asztallába, vagy belerúgtam Davidbe – néz le üveges szemekkel Peter.

 - Pete, egyszer tényleg elviszünk egy rendes orvoshoz – morogja Mike, majd Mickyre néz. – Nem csak egy kamuorvoshoz – rázza fejét a gitáros, mire Peter csalódottan néz a dobosra, ezt nyögve:

 - Mr. Hudson? – gyengül el, ahogy Micky sajnálóan bólint.

Eközben Mike lassan leguggol a levelek sűrűjébe, és tapogatózni kezd. Pár pillanattal később már Davy-vel a karjaiban tér vissza, aki az ég felé nyújtózkodva kezd visítani.

 - Igen uram, már látom a fényt, kérlek ments meg! Ó, uram! – hadonászik, mire a gitáros finoman az arcára csap. – Ó, te vagy az? Mike! – öleli meg hirtelen, megfosztva minden levegőtől. – Megmentetted az életem! Köszönöm! – szorítja át hevesen.

 - Jól van – súgja halkan Nez. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból cseppet sem bánja magán tudni Davy meleg karját, és érezni finom, bársonyos illatát.

Miután az időzített levélbomba felrobbant beletelt jó pár órába, hogy a fiúk kibogarásszák a sálat a sok haragos levél közül. Micky és Peter már hamar feladták a keresést, és inkább ledőltek éjszakára. Nem is csoda, hogy így Mike és Davy éjfélig olvasgatták, majd dobták ki az ablakon a leveleket. A legnagyobb meglepetést az okozta, ahogy a levelek egyre nehezebben olvashatóak, és nehezebbek lettek.

 - Nem is ismerek ennyi női nevet – panaszkodik Nez.

 - Most már kissé kezdem betegesnek tartani az életstílusom – válaszol bűnbánóan a kis törpe.

 - És ehhez a vallomáshoz négy óra olvasgatás kellett – fintorog Mike halkan. – Itt kezdődik a probléma – szöszmötöl. – Téged is orvoshoz kéne vinni. Bár Peter rosszabb – mormolja magában a gitáros, miközben David már egy ideje egyetlen levéllel babrál. Ahogy olvassa a sorokat szóról szóra az arca elszíntelenedik. Sápadtan néz fel Mike-ra. – Mi a baj?

 - Holnap kiutasítanak. Haza kell mennem – szól kifejezéstelenül, érzéketlenül, mire Nez azonnal mellé lép. Kitépi kezéből a papírcsomót, majd ő is végig bogarássza a szöveget. A sapkáját mélyen a fejére húzza, ami eddig még sosem jelentett jót. Az agyában pörgő fogaskerekek zaja egészen kihallatszik, akár Davy zavaros szívdobogása. Mike végül csípőjére ereszti kezét, majd sóhajtva az ajtó felé bólint.

 - Öltözz! – utasítja gyengéden.

 - Mi? – néz fel a csörgődobos őzike szemével.

 - Munkát már biztosan nem tudunk szerezni hajnalban, de a városháza hamar nyit a belvárosban. Nyugi, a többieknek egy szót se szólunk. Nem jönnek rá. Nincs más választásunk. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy visszamenj oda, ahol sálat kell hordani – hadarja Mike, és David arcára hatalmas vigyor ül. – Ne merj így nézni rám, mert meggondolom magam – kulcsolja össze karját a gitáros.

 - Köszönöm Mike – ugrik Davy hirtelen előre, és magához öleli a felhőkarcolót. Nez elmosolyodva néz le rá, és beadva derekát ő is átkarolja az apróságot. – Köszönöm.

 - Szívesen Mrs. Nesmith – feleli lomhán Mike, mire a másik a mellkasára csap.

 - Hé.

 - De kérlek – motyogja Nez. – Ne nézz a postaládára!

 - Soha többé – kuncog Davy, és a gitárost ismét elönti a kellemes forróság, mintha összekovácsolná kettőjüket ez a hőség. Talán nem is kell többé elengednie.