Szökőév - Hét

Szökőév - Hét

Get up Jake - Ébredj Jake

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

A mai egy igazán különleges nap, hiszen ma ünnepeljük Rick Danko 73. születésnapját. Már ki ráz a hideg, ha csak belegondolok mennyire szeretem Ricky fiút. Ha hallod ezt édeske vigyázz magadra bárhol is vagy, mert ennyi rajongást nehéz lehet elviselni. Szeretünk Ricks. Ennek tiszteletére következzék a Szökőév hetedik fejezete. Remélem élvezni fogjátok, és ti is gondoltok rá. Itt a sztorioldal, hogy többet tudhassatok a történetről.

Kellemes olvasást!

Tovaillanó valóság - Christmas special

 Labels

A The Beatles Fanfiction, Angst, Brian Epstein, Genfic, In the 60s, One-shot, Paul McCartney, PG-13, RPS, The Beatles

The Beatles - I've just seen a face

Magányosan álldogált a hajó szélén, kezét a korláthoz szorítva, mintha csak az oly könnyedén tovaillanó valóság szárnyába kapaszkodott volna, még mielőtt az örökre elhagyta volna. Még magát a kikötőt sem hagytuk el. A jacht még a sekély vízen úszott, és oldala gyakran a móló fadeszkáihoz csapódott. Olyan hangot képzett, mintha csak a szabadságért kiáltana.

A hajót Nymerának nevezték el, a tulajdonos tiszteletére. Persze ez az aktus jobbára szaglott gúny bűzétől, mint alázattól. A közemberek vérébe ivódott a vágy, hogy a felettük állókat megalázzák.

Nymera egy csodálatos, egy híján húsz méteres ladik volt, amit a német partokról szállítottak Görögországba, teljes titokban.  Ha bárkinek is a fülébe jutott volna a hír, hogy Brian Epstein egy kétszemélyes jachtot rendel a Beatles nyaralásának színhelyére, valószínűleg elszabadult volna a pokol. A menedzser szerencséjére legyen írva, az ő képe és neve nem virított minden napilap címlapján, így az álnév alkalmazása nem okozott nagyobb kihívást, mint titokban ideutazni. John tudta nélkül.
 - Minden rendben? - szólt ki a lenti fülkéből Bri, miután eltelt a Paul nyújtotta fellegi látvánnyal. A basszusgitáros egy fehér pólót, rajta fekete mellényt viselt. Mindkét ruhanemű kétszer kisebb volt annál a méretnél, amit hordani szokott, ezért az izmos karja, és lapos hasa láthatóvá vállt. Könnyen el is terelte Brian figyelmét, de nem jobban, mint azok a pajkos ajkak, amik Paul pisze orra alól biggyeszkedtek ki. Ezek ellenére mégis a kacér szempár csábította el végképp a férfit. Tehetetlenné tette neki azt, hogy bármi köze legyen a szabadságba. Hogyan is lehetett volna, ha ezek a karok oly hamar gúzsba kötötték. 
 - Bűntudatom van, amiért eljöttem - sóhajtott a horizontra bámulva, akár csak egy madár, aki legszívesebben elrepülne a messzibe, felkutatni a végtelen legvégét. - Nem szabadna itt lennem - nyögi halkan, majd elkeseredve a jacht fához koccanó oldalára néz.
Brian lassan felsétál a kabinból, mire Paul hevesen felemeli a kezét. ,,Állj"-t tátog.
A decemberi napsugarak lesütöttek rájuk, míg a kikötő melletti forgalmas utat ellepték az autók. A zajuk elnyomott minden felesleges szót, amit ejthettek volna.
 - Tudom, hogy nagyon önző vagyok - torpant meg a férfi a fehér ingébe markolva. - Ne érezd magad rosszul magad miattam! Menj vissza, ha akarsz - felelte egy megtört elme. Paul a szavakra meg sem rezzent. Mozdulatlanul szorította tovább a korlátot, míg Bri visszalépkedett a kabin mélyére. A melegtől fűtött fülke a fájdalom tüzétől égve kapta markába a menedzsert, és szorongatni kezdte. Brian érezte, hogy lassan nem tud több terhet elviselni. A bánat kezdte elemészteni, mialatt Paul rabigája továbbra is szorította kezét, lábát. Az iránta érzett bűnös szerelem sokkal kínzóbb volt, mint előtte bármi. A céltalan, színtelen jövő még jobban elvakította. Már egyik irányba sem volt útja. Választások nélkül maradt. Az egyetlen döntést egyetlen ember hozhatta csak meg.
 - Liverpoolban most havazik - jegyezte meg Paul becsukva a kabin ajtaját.
 - Pár mérföld mindent képes megváltoztatni - válaszolta a menedzser, de nem fordult hátra vendégéhez. Jól tudta, nem sokáig marad.
 - Valamivel tartozom neked - sétált lomhán közelebb a basszusgitáros. - Nem nagy dolog, de szeretnék valamit ajándékozni - érintette hirtelen meg Bri kezét.
 - Ne kínozz. Kérlek! - fordult el reszketve. - Mondtam, hogy elmehetsz.
 - Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Majdnem karácsony van még. Nem adhatom meg azt, amire vágysz, és nem is tudom mit kellene tennem, de most azt fogom, amit szeretnék. Érted? Sokkal önzőbb vagyok, mint te valaha voltál, vagy leszel - csuklott el bátortalanul, mire Brian tekintete egyből rá szegeződött. - Azt akarom, hogy add nekem ajándékba ezt a pillanatot, de csak ezt. Azért akarom ezt, mert tudom, te se kívánsz mást - kúszott fel keze a férfi nyakába. - Egy csók - vett mély levegőt. - Egy csók. Utána elmegyek, és soha többé nem beszélünk erről. Nem hívsz sehová, és a telefont sem én fogom felvenni. Ezt tudnod kell - lehelte komoran.
Brian bólintott.

A Karácsongs TAG

Sziasztok! Igazából mostanában nézegettem a statisztikát, meg az ilyesmiket, és sikerült pár kivételes dolgot észrevennem. Oké, nem igazán csípi mindenki az új regényt. Ezzel nincs is semmi bajom, hiszen publikusan öncélú. Másrészt viszont, régen volt valami vicces, vagy csak fura bejegyzés, amire rápakolhattam volna az Other taget, és még sokan néztétek a régi TAG-et, amit nem is értek. Sebaj, gondoltam, akkor most csinálok egy újat. Legyünk kedvesek így karácsony táján az olvasókkal. Öhm, igen. Bele is vágtam volna, hogy valami hangulatos után kutassak, de ez tulajdonképpen sehogy sem sikerült. Az internet nem áll az én oldalamon. Nagyon nem. Így, egy mindenki által siratott pillanatban rájöttem, igen, nekem kell egyet csinálni. Éljen.

A TAG lényege, hogy végre olyan kihívást okozzon, amiben nem kell minden karácsonyi albumot oda-vissza ismerni, sőt, nem is kellenek ide azok. Meg tudjuk mi ezt csinálni fals Bob Dylanek nélkül is. Tehát, a TAG-készítői tapasztalataim hiánya miatt írnék pár instrukciót.

 - A kérdéssort bárki kitöltheti, akinek csak megtetszik!

 - A kitöltetlen verziót itt találod, ha úgy döntesz te is kipróbálod, aminek mellesleg nagyon örülnék. 

 - Kérlek ne karácsonyi dalokkal töltsd ki az egészet!

 - Kérlek vakard elő a kreativitásod!

 - Ha lehet, említs meg, mint szerzőt, a holdfény úgysem mutat rosszul emellett a béna TAG-név mellett. (WORSTEVER)

Vágjunk is bele a hihetetlenül nagy kalandba, ami a kecsesség miatt nem 24 pontot tartalmaz, mert tudjátok karácsony. Ünnepek, meg minden. 

1. Az adventi várakozás négy hétig tart, ehhez híven mondj egy általad kedvelt dalt, aminek a címe négy szóból áll!
The Band - This Wheel's on Fire
Ezt Bob barátunk írta a bandának, és ez a cucc rohadt jó. Felejthetetlen.

2. A képzeletbeli karácsonyfád csúcsdíszére egy különleges dalt kell helyezned. Melyiket választod, és miért?
The Beatles - A Day in the Life
Remélem nem kell sokat magyaráznom ennek a dalnak a zsenialitásán. Nagyon nem véletlen, hogy ez a kedvencem kinda.

3. Mondj egy számot, amit 24 napon át képes lennél hallgatni!
The Band - The Last Waltz theme
Öhm, ez egy instrumentális csoda, és olyan szinten nem tudom kiverni e fejemből, hogy az már beteges. Imádom ezt a kis melódiát.

4. A télapó sok meglepetéssel készül mindenki számára, és szívhez szóló ajándékokat ad mindenkinek. Melyik az a dal, amelyikre ilyen ajándékként tekintesz az életedben?
Keith Moon - Do Me Good
Csak semmi röhögés, de Kitc az én hősöm. Nélküle más ember lennék. Ironikus, hogy ez a dal a világ legrosszabb szóló albumáról van...

5. Ugyan nem sokszor, de néha mégis hullik a hó az ünnepek alatt. Ha tehetnéd, öntelten melyik számot dobnád rá az egész városra az égből, amit szerinted mindenkinek hallania kellene?
Bob Dylan - Sara
Most mondhatnám Bob bármelyik értelmes, világmegváltó dalát, de minek, ha már megírta az univerzum leggyönyörűbb szerelmes dalát? És ezt úgy mondom, hogy hallottam én már a Layla-t, az Oh my Love-ot, és a Something-et is.

6. A karácsonyi menü különleges ételeket tartalmaz, amiket esetleg nem minden nap engedhet meg magának az ember. Melyik az a dal, amit ritkán hallgatsz meg, de mégis nagyon szereted?
Yann Tiersen - Comptine d'un autre été, l'après-midi
Csak ámulni és bámulni tudok, amikor meghallgatom. Csodálatos zene. 

7. A szeretet ünnepe ugyan nem az ajándékozásról szól, de mindenki örömmel lepi meg szeretteit. Melyik dalt adnád az édesanyádnak díszcsomagolásban?
Elton John - Your Song
Hát, ezen biztosan nevetne, de szerintem fején találtam a szöget.

8. Ugyan karácsonykor kicsit mindenki elnéző a környezetével, de te mégis melyik dallal üzennél a haragosaidnak?
Bob Dylan - Ballad of a Thin Man
Aki ismeri Dylant, annak nem is kell magyarázni. De imádom a babámmal karöltve szidni a prolikat.

9. A télapó szánját bátor, fékezhetetlen rénszarvasok húzzák, és egy csapatként segítik a mikulást. De Rudolf, kiemelkedik közülük. Mondj egy olyan dalt, ami hozzá hasonlóan jobban sikerült, mint az album, amibe tartozik.
Bob Dylan - Lay, Lady, Lay
No igen, a Nashville Skyline nem a mester legjobb albuma, de az egy nagy kedvencem. Igazából mindenkinek, mert fantasztikus. Kicsit Johnny Cash-es, de éppen ezért olyan egyedi.

10. A hóemberek télen kint integetnek az ablakon, de senki sem játszhat velük örökké. Mindenkinek meg esik a szíve rajtuk, és legszívesebben bevinné magához. Melyik az a szám, ami egy olyan emberről szól, akit szívesen átölelnél?
The Band - Stage Fright
Megbabusgatnám szegény fiút a lámpalázzal. Nekem aztán annyiszor énekelhetne, ahányszor csak akar.

11. A karácsonyfa alatt rengeteg ajándék sorakozik. Vannak szépen, és kicsit rosszul csomagoltak is. Mondj egy dalt, aminek az első, szörnyű benyomása után a kedvenceddé vált!
The Beatles - Long, long, long
Először gyűlöltem George visítozását, de ma az egyik kedvenc beatles dalom.

12.  A családi sütögetés az egyik legkedveltebb program az ünnepek alatt. Sok olyan édesség születik ilyenkor, ami mindenkinek kedves. Melyik az a dal, amit te a családoddal közösen szeretsz?
Piramis - Kóbor angyal
Egy, a családom nem tud angolul. Kettő, semmilyen nyelven nem tudnak. Három, imádom Révész Sanyikát.

13. Ebben az időszakban rengeteg rokonnal találkozunk, esetleg olyanokkal is, akikről régóta egy szót sem hallottunk. Mondj egy dalt, amit már régóta nem hallottál, de most mégis előkerült!
Del Shannon - Runaway
Régen nagyon bele voltam szerelmesedve, és ma reggel rátaláltam, és nem értem miért raktam a polcra. Tök jó kis Rock 'n' Roll dalocska.

14. A karácsony elengedhetetlen kelléke a fagyöngy, ami kivételes emlékeket teremtett. Ha egy ilyen szépség alatt találnád magad, szemben a szerelmeddel melyik dal szólalna meg először a fejedben?
The Kinks - You Really Got Me
Ezt a valóságban nem tudom hogyan fejezném ki, de valószínűleg így éreznék.

15. A kellemes pihenést, és a meghitt hangulathoz rengeteg apróság tartozik, ettől függetlenül néha egy színről máris eszünkbe jut ez az időszak. Válasz egy dalt, aminek a címében egy olyan szín szerepel, ami ilyen.
Jefferson Airplane - White Rabbit
A nyulat nem látja senki. A fehér igenis karácsonyi. Vagy annak kéne lennie.

16. Ugyan a mesés, jóságos lények ellepik a téli történeteket, azért akadnak gonosz teremtmények is, mint a krampuszok. Mondj egy dalt, ami rossz emlékeket kelt benned!
The Beach Boys - Wouldn't it Be Nice
Nem, nem lenne nice. Utálom a beachboypfst.

17. Az ünnepek alatt a legtöbb amerikai államban kórusok alakulnak, amik házról házra járnak, és énekelnek. Cserébe nem is kérnek csak némi pudingot. Ha te is összefoghatnál a barátaiddal, melyik éneket választanátok, amivel körbejárnátok a várost?
The Band - Christmas Must Be Tonight
Ez egy rockos feldolgozás lenne full basszussal, és mandolinnal. Veretnénk.

18.  Végezetül, az ünnepek békességében nem feledkezhetünk meg a körülöttünk forgó zavaros világról. Milyen dallamokkal tudnád lenyugtatni az egész földet?

John Lennon - Imagine
Ez egy standard.

Köszönöm, hogy elolvastátok. Számomra rettenetesen kínos volt kitölteni, de azért remélem ti örömötöket nyertétek benne, és sokan ki fogják még csinálni. Kellemes ünnepeket!

Szökőév - Hat

Szökőév - Hat

It makes no Difference - Ez nem tesz különbséget

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

A történet ismét folytatódik, ahogy eddig, és reméljük a lemez sem fog egyhamar elakadni. Én részemről egyre nagyobb szerelemben égek Robbie-val, de ez részletkérdés. És folyamatos. Til I die. Btw. Itt a sztorioldal.

Kellemes olvasást!

Szökőév - Öt

Szökőév - Öt

Out of the Blue - Hirtelen a kékségből

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Sziasztok! Először is mindenkinek boldog Bob Dylan napot! Ez egy csodálatos ünnep, mindenki hallgasson meg legalább egy számot a mestertől. A bátrak egy egész albumra is mehetnek. Viszont, én ma a történet talán legszomorúbb részével érkeztem, ami a címből is látszik. Azért remélem tetszeni fog. Hajrá! Itt a sztorioldal, ha esetleg még nem olvastad az előzőeket.

Kellemes olvasást!

Az ajtó nem fog kinyílni

 Labels

A Bob Dylan Fanfiction, Angst, Bob Dylan, In the 60s, One-shot, PG, RPF, Suze Rotolo

Bob Dylan - Tomorrow is a Long Time

A manhattani lépcsőház keskeny. A falait csempe borítja, és mindent átjár a nulladikon lakó férfi kutyájának ázott bűze. Egyedül a cigaretta füst tudja valamennyire elnyomni a szagot, nem mintha az sokkal kellemesebb illatot árasztana. A levegő hideg, szinte fagyos, és a lakásokból kínzó csend árad ki, mintha csak mindenki erre a pár sorra figyelne.

 - Suze, én édes Suze-m. Ne hagyj el, tudod, hogy nélküled semmit sem érek – makogja Bob mellkasában kibírhatatlan nyomással küszködve. – Kérlek, csinálhatsz velem bármit, csak gyere vissza! Megteszek mindent, amit csak kérsz.

Bob a földön, a rideg kövön ül, roskad össze, mint egy kisgyerek. Az arcát a térdei közé fogva szorítja ujjait a másikok közé. Minden testrésze izzad, és a hangja jobban remeg, mint a gitárhúr.  Elveszett, anyátlan kölyök ez, nagy, göndör hajjal, és illetlenül hosszú körmökkel. Sehonnai hazug, aki a kedvesének könyörög. Nem válaszol neki senki. – Még a szomszédos lakásban élő idős hölgy sem, Mrs. Cecil, aki többet hallott Bob könyörgéséből, mint maga Suze. – A lány lakása előtt nincs lábtörlő. A végén még ellopnák. A lány lakása előtt nincs virágcserép, a végén még betörnék vele az ajtót. A lány lakása előtt nincs is semmi, csak egy összetört zenész, aki nem találja a szavakat. Nem tudja mit kellene mondani ahhoz, hogy Suze visszatérjen hozzá. Nem tud ez semmit.

Mrs. Cecil nyolc éve él ebben a lépcsőházban, mióta a férje meghalt. Nem igazán beszél senkivel, csak a szappanoperáit nézi a tévében. Ez azonban jóval izgalmasabb, ami itt zajlik, mint bármelyik kedvenc sorozata. A vékony fal mellett kuporog, kezében egy bögre kakaóval. De még ő is tudja, hogy

az ajtó nem fog kinyílni.

 - Szerelmem, nem kérek mást tőled, csak ezt. Soha többé nem kérek én semmit, ha velem maradsz. Egy szót sem fogok szólni, ha te azt nem akarod. Megteszek érted bármit, de tényleg. Ha kell levetem magam egy hídról, vagy kútba ugrok. Mond, mit kell tegyek? Mond! – könyörög remegő hangon, erőtlenül. Nincs benne se élet, se halál. Üres szavak ezek, amit nem hordoznak jelentést, csak hazugságokat, amiket vászonra fest. Attól még, hogy szépen mutatnak, mögöttük semmi sem rejtőzik. Csak fájdalom. Olyan kín, ami mindenkit a földhöz vág. Bob képtelen elmondani mit is érez. – Suze – nyögi a nevét. – Emlékszel még Greenwich Village-re? Akkor megígértük egymásnak, hogy bármilyen hülyeséget csinál a másik, nem hagyjuk el. Neked az semmit sem jelent, ha? Akkor miért hazudtál? Miért nem mondtad azt, hogy csak addig maradsz velem, ameddig kényelmes? Miért nem tudtál igazat mondani? Miért? – gyengül még jobban el.

Suze az ajtó belső felén áll. Karjával támaszkodik, hiszen alig képes talpon maradni. Minden porcikájában a félelem zihál, ami lassan végleg a sírjába rántja. A szeme vörösen izzik, és arcát marják a könnyek, amiket egy ilyen emberért ejt. Haragos. Ugyanannyira dühíti Bob ragaszkodása, mint ammenyire megrémíti. Meg sem szabadna szólalnia, akkor talán elmenne. Mégsem bírja megállni, hogy ne vágjon vissza.

 - Váltsa meg ki-ki önmagát – idézi Bob szavait keservesen. Egy hatalmas bárdot vág volt kedvese nyakába, aki végleg összerogy a hátán nyomuló súlyzuhatag alatt. Vége van.

A lány hátrál az ajtótól. Már bánja, hogy ezt mondta. Egyszerre a nővér lép mellé, szorosan belé karolva. Carla egy középkorú, erős nő. Nem fél.

 - Most azonnal engedj be! – mordul fel hirtelen Bob eleven hangja, tele indulattal.

 - Húzz a fenébe, híres Bob Dylan! Nem vagyunk kíváncsiak a nyüszítésedre! Légy férfi! – ordítja a nővér egy anyaoroszlán erejével, mire az ajtó hirtelen megdördül. Bob egy hatalmasat csap rá. – Ez az ajtó nem fog kinyílni! – kiáltja Carla, de Bob képtelen lenyugodni.

 - Tűnj a picsába, hülye vén liba, nem hozzád jöttem! – káromkodik hevesen, miközben öklével az ajtóra feszül.

 - Ha így folytatod, hívom a zsarukat, te kis görcs – rohan a nő a konyhába, de Suze a karján csüngve bőg, azt prüszkölve:

 - Ne!

 - Szedd már össze magad! Ne hagyd, hogy megint becsalogasson a kalitkájába. Éppen ezért jöttél el, nem? – hajol húgához Carla, és megsimítja az arcát. – Kitombolja magát, és már el is megy. Pár perc, és örökre vége – csitítja a lányt, aki képtelen levegőt venni. Csak köhécsel, miközben az arca torzul összehúzódik. Egyre hangosabban sír, amitől Bob csak még feszültebbé válik. Rugdosni kezdi az ajtót.

 - Engedj be hozzá! – harsogja zaklatottan, miközben a szeme vérben forog. Szédül. – Nem érted, hogy nem bírja ki nélkülem?

 - Te csökött agyú kölyök, hát nem érted, hogy ez az egész csak miattad van? – üvölti Carla, míg Bob testén ezernyi pók mászik, és arca egy megviselt térképként mutatja érzelmeit. Már nem is hall. Mintha megsüketült volna, csak sípolást érez, és a Föld körkörös forgását. Már nem sokáig bírja ezt. Látnia kell őt. Látnia kel, különben képtelen lesz elviselni a valóságot. Ha nem érintheti meg, ha nem nevettetheti meg, akkor már nincs miért felkelnie reggel az ágyból. Nem lesz semmije, csak a hírneve, ami éppen elhajtotta tőle Suze-t.

 - Suze, szerelmem, kérlek mondj valamit. Akármit – dől neki az ajtónak. – Könyörgöm – remegnek ajkai.

 - Bob – súgja a lány halkan, az ajtóhoz kúszva.

 - Igen, igen, igen, itt vagyok mindenem – dadog.

 - Bob, sajnálom – szipogja Suze. – Sajnálom, de ez az ajtó nem fog kinyílni.  

Szökőév - Négy

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Február 18.

Nagyon furcsán érzem magam a tegnapi este után. Ahogy felébredtem az iskola fizikaszertárában, azonnal elkezdett hasogatni a fejem, és alig kaptam levegőt. Émelyegtem. Ezen felül nem is tudom, hogy pontosan mi történt. Levon és Rick elvittek egy bárba, és volt ott pár lány meg pia. Igazából főleg Robbie-ra emlékszem, meg a hányásra. Azt viszont képtelen vagyok felidézni, hogy hogyan jutottam vissza ide. Egy örök titok marad az az este. Most viszont egy csokor virág van a kalapomba tűzve. Szerintem nem is fogom eltűntetni onnan. Egész jól mutat, nem úgy, mint a folt a kabátomon. (…) Most esik a hó, és én úgy döntöttem itt maradok ma. Enni úgysem tudnék semmit, és a narancslé, amit Ricky-től kaptam tökéletes lesz egész napra. Kezdem megkedvelni ezt a környezetet. Ebben a kis szobában nincs is más, mint néhány üvegcse folyadék, kémcsövek, üvegkádak, mérőeszközök, meg ilyesmik. Szerencsére a hely apró ugyan, de hátul a szekrény mögött pont van annyi hely, ami pont eltakar, ha éppen benyitna valaki. Az előbb is bejött egy tanár, körülnézett, és fel sem tűntem neki. Nem is értem, hogy egy művészeti iskolának miért van fizikaszertára. Viszont ennél kisebb ablakot, mint, ami itt van, még sosem láttam. Koszos is, de legalább az útra néz. Így az utca is itt ül velem. (…)

Folyamatosan Robbie jár az eszemben. Olyan furcsán nézett ki, és úgy is beszélt hozzám. Mégis, mintha beleszerettem volna, pedig tudom, az lehetetlen. Az én szívem üres, nem tud senkit sem szeretni. Mégis itt röpköd körülöttem a dolog. Mi az, ami annyira vonz benne. És miért pont ő? Mármint, Levon, Rick és Richard is ugyanolyan különcök. Még barátok is, vagy inkább testvérek. Csak én vagyok egyedül. Mindig, magányos.

Február 19.

Nagyon jól esett a tegnapi semmittevés. Aludtam, és kortyoltam a narancsos üdítőt. Felhúztam magamra az egyetlen szép ingemet, és belógtam a könyvtárba, ahonnan lenyúltam egy könyvet. Vladimir Nabokov írta, a címe Lolita. Egy öreg, pedofil pasasról szól, akinek megtetszik egy fiatal lány. Nagyon lassú könyv, és ha nem angol lennék, valószínűleg nem is érteném mit olvasok. Talán ezért porosodott a könyvtárban, és nem vette ki eddig évekig senki. Bár, a tartalomra gondolva nem is értem miért lehet ez a könyv egy iskola falai között. Ezek a gazdag művészcsemeték cseppet sem normálisok. Mégis, kezdem megszokni. Ők is csak emberek. (…)

Még mindig sokat gondolok a kanadai fiúkra. Nem tudom, hogy vajon látom-e őket még valaha. Lehet, hogy még csak nem is New Yorkban laknak. Talán sosem hallok többé felőlük. Azt hiszem bánnám. Sajnálnám, ha nem találkoznék velük többet, pedig tönkre tették a kabátom. Miattuk egy napig alig bírtam felkelni, és azt hiszem rendesen elrontottam négy lány éjszakáját is. Mellesleg még mindig lila a hátam Levon csapkodásai miatt. Mégis, régóta nem éreztem olyan jól magam, mint akkor. Különben is, attól még, hogy hajléktalannak álltam, még nem kell barátnélkülinek is lennem. Jövök nekik egyel, amiért felnyitották a szemem. Ezzel az arccal sokakat megnyerhetek magamnak. Főleg lányokat. Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy egy szépfiú milyen hatással lehet a környezetére. Sokkal többre vagyok képes, mint képzeltem. Kezdem azt érezni, hogy többre vagyok hivatott, mint csak lézengésre az utcán. Valamire, amit más nem tud megtenni. Olyan régen találkoztam utoljára a reménnyel, hogy alig ismerem fel. Hiába mondanám, hogy árva vagyok, érzem, nem. Az ember sosincs egyedül, és erre most jöttem rá, mikor teljesen szabaddá váltam. Aki szembe jön velünk az utcán, aki lát az ablakból, vagy éppen kölcsön ad egy zsebkendőt, az a mi oldalunkon áll. Már nem akarom bárkitől azt kérni, hogy értsen meg, mert úgysem fog. Mindenki csak magát látja a tükörbe nézve. (…)

Kíváncsi vagyok a könyv végére. Az egész úgy tör rám, akár a drog. Akárhányszor egy betű a szememhez ér, megragadja, és egy furcsa játékot játszik vele. Ideje letenni, és járni egyet.

 - Szóval nem tudod hol van – jegyzi meg Levon higgadtan, elfojtott méreggel. – Fogalmunk sincsen róla, hová bújt – sóhajtja.

 - Ajj, Lee, ne dumálj már, te nem kérdezted meg hol lakik. Még a teljes nevét sem tudjuk – hozza fel Rick.

 - De azt mondtad megmutatta melyik iskolába jár nem? – szólal meg Richard.

 - Igen, de a portás szerint egyetlen Christopher sem tanul ott. Se Keith. Mégis mi másnak lehet még a rövidítése a Kit? – harsogja Ricky szomorú hangon.

 - Nem lehet, hogy a vezetékneve? – toldja meg a feltételezések listáját Manuel.

 - NEM! – csap az asztalra hirtelen Levon. – Nem, nem és nem! Nem tudok egy olyan világban élni, ahol Richie-fiú volt két nővel egyszerre, én meg nem – áll fel, és az agya vérben forog.

Az elmúlt két nap csak azzal telt, hogy Richard a különleges kalandjáról mesélt, míg a többiek tátott szájjal hallgattak. Úgy nézett tehát ki, hogy minden szerencse az ő oldalukra állt, amíg Kit-et maguk mellett tartották. Amint eltűnt, ők is elvesztették minden mázlijukat. Nem véletlen, a dolog forgandó.

Mindeközben Robbie csendben birtokolta a titkát. A tényt, hogy Kitty hol zenél, és hogyan. Nem merte elárulni, hogy barátai legújabb haverja az ő elkeserítője egyben. Bár, már nem így emlegeti magában, és a kép sem azonos azzal, amit akkor régen alkotott róla. Az öntelt, nagyképű bluesharmonikás helyére egy hatalmas, mosolygó kérdőjel került. A gitárosnak ötlete sem volt, miféle érzelmeket kellene táplálnia a kölyök felé. Az biztos, hogy egy kellemes éjszakáért köszönettel tartozik neki. Végül az ő ágyában kötött ki a zafírzöldszemű szépség.

 - Én azt hiszem sétálok kicsit – súgja halkan Robbie, míg a többiek még mindig vitatkoznak.

 - Ez az! Látjátok, Robs tettre kész. Irány, és keressük meg azt a selyemfiút – lelkesíti a többieket Levon, mire Rick keze rögtön a homlokát támasztja.

 - Mi lenne, ha mondjuk a nevén hívnád? – csipkelődik.

 - Ó, tudtátok, hogy amúgy Ricky lefeküdne vele, ha nő lenne? – jegyzi meg Robertson mielőtt kilép a szobából, a kabátjával a kezében. Csak annyit hall a háta mögül, hogy Lee kényszeredetten kacag. Most nincs kedve velük nevetni. Úgy döntött, hogy felkeresi Kit aluljáróját, hátha ott találja. Nem kell sokáig kételkednie, mert az utcára lépve már hallja is azokat a dallamokat. Halkan, szinte észrevehetetlenül rejtőznek a szélben, de Robbie-nak van füle hozzá. A bluest követve lelépked a metróba, ahol rögtön megpillantja a kisebb tömeget, ami átöleli Kit földön ülő alakját. Mintha ott sem lenne igazán, csak fújja, fújja a ritmusokat, és a Fender boldogan énekel. A kalap az arcában, rajta a száradt virágcsokorral. Ez csakis ő lehet.

Robertson elmosolyodik. A szeme előtt éppen zene születik.

Február 19.

Ma újra harmonikáztam a metróban, és negyven dollárt gyűjtöttem. Szinte nem is fért a zsebembe, miközben a többi csöves előtt elpakoltam. Kicsit bűntudatom támadt, amiért ők feleennyit sem kapnak a járókelőktől. Ezért vettem egy üveg whiskyt nekik. A legolcsóbbat, de jobban örültek neki, mint egy arany rolexnek. Utána az egyik néger énekelt, amíg én játszottam a Fenderen. Recsegős hangja volt, de nagyon jól hangzott. Azután megáldották a nevem, és elneveztek Viráglordnak. Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen kedvesek is tudnak lenni. (…) Egészen kezdenek rendeződni a dolgaim. Van hol aludnom, munkám is akad, és egy rakás pénz üti a markom.

Sajnos a kanadai fiúkkal ma sem találkoztam. Teljesen felszívódtak. Egyiküket sem láttam, még hátulról sem. Viszont elhatároztam, hogyha még több pénzem lesz, újra elmegyek a Historycába. Talán megismerek pár új arcot, és szórakozhatok is egy keveset. Már azzal a gondolattal is kezdek megbarátkozni, hogy ez lányba szeressek bele. Ez főleg a Lolita miatt lehet. Már majdnem a végére értem.

Szombat. A kanadai kvartett február huszadik napjára egy tervet eszel ki, Levon unszolására. A taktika abból áll, hogy Ricky-t az emlegetett Foothill School of Fine Arts elé helyezik, Richie-t a Historycába, míg Lee és Robbie a város közeli részén köröz. A kód: Találjuk meg kisherceget!

Ebből Kit mit sem sejtve ébred fel, reggel kilenc körül. A felkelés utáni pár óráját arra szánja, hogy az iskola titkos rejtekén, ahová egy lélek sem jár, saját lakórészt alakítson ki. Pontosabban egy tároló egységet. Ebben segítségére a félig üres szekrény áll. A legalsó polcról eltüntet mindent, majd kiszakítja a hátsó fedőfalát, így láthatóvá válik a bútor mögötti iskolafal. Szerencséjére a nem téglából készült, így miután letépkedi az útban lévő tapétát, könnyedén vághat magának egy lyukat bele a bicskával, amit itt talált. Ezt az eljárást megismétli az összes polc mögött. Négy vájt lyuk szolgál most arra, hogy elrejtse azon dolgait, amit éppen nem akar magával vinni. A pénzén kívül tulajdonképpen mindent. Az alvó cuccát és tisztálkodási szereit felülre, a többit alulra rakja. Miután mindent elhelyezett visszailleszti a fedőlapokat, és visszapakolja azt a pár fizikai taneszközt. Mintha mi sem történt volna. Egyedül a sálja maradt elől, amire szüksége is lesz a nagy hidegben. A mai egy szabadnap. Mosodába akar menni, hogy végre eltüntesse azt a visszataszító foltot a kabátjáról. A többi ruháját esténként ő maga sikálja ki az iskola egyik mosdójában. Csak ilyenkor jut az eszébe, hogy egy teljes hete annak, hogy itt van. Ehhez képest rutinosan ugrik át az iskola vaskapuján, majd indul el jobbra.

 - Kit! – szól egy ismerős, mély hang. Kitty-n végigfut a félelem. Lassan megfordul, mire Ricky hirtelen megöleli. Érezni rajta a cigiszagot, és a narancslé illatát. A lányt újra melegség járja át, mint amikor a zuhany alatt volt. Kellemes, andalító érzés. Kit már régóta nem bújt senkinek a karjai közé így. – Annyira örülök, hogy végre megtaláltunk! – harsogja Rick lelkendezve, miközben rávigyorog, ahogy elhúzódik. – Mi az, csak nem megfáztál? – simítja végig ujját a kisherceg rózsavörös orcáján.

 - Nem, nem, csak hideg van! – emeli fel a kezét ellenkezve, és próbálja leplezni örömét.

 - Tudod vagy három napja téged kerestünk. Levon nem bírta elviselni, hogy Richie lefeküdt egyszerre két csajjal, ő meg nem – teszi Ricky a karját a lány vállára, miközben Greewich Village felé veszik az irányt.

 - Nem tudtam, hogy ennyire orgiapártiak vagytok – motyogja Kit, és a másik elneveti magát. – De amúgy, annyira nem lep meg.  

 - Egyébként mi a teljes neved? – érdeklődik a srác.

 - Jake Christopher – rögtönöz Kit gyanakodva.

 - Hm, pedig a portás azt mondta, hogy ilyen nevű gyerek nem jár oda – húzza össze a szemét gyanakodva.

 - A franc jár abba az öntelt giccsparádéba – köp oldalra, erősítve maszkulimitását. – De, valahogy mégis ott élem a fél életemet, ha érted mire célzok – kacsint, és Ricky mindent mosolyogva elhisz. – A leánykollégium mögötte egy veszélyes hely – kuncog. Akaratlanul is felmerülnek az emléki, amiket minél mélyebbre próbált ásni eddig. Most nem hazudott.

 - Akkor jól sejtettem. Nem tűnsz olyan fiatalnak, hogy egy ilyen helyen tanulj – mormolja Rick, miközben egyre közelednek a klubhoz. – Jó lehet itt New Yorkban lakni.

 - Én azt hittem ti is… - vág bele Kit.

 - Ó, nem. Ugyan már harmadjára vagyunk itt, de csak látogatóba, érted. Néha engedik egy-két helyen, hogy fellépjünk, de ennyi. Addig maradunk, ameddig el nem fogy a pénzünk. Persze már most sincs egy fityákunk sem. Mondjuk ezt úgy is kiszúrtad szerintem – hadarja, és Kitty-ben most először áll össze a kép, hogy egy kanadai zenekarral barátkozott össze. – De egész jók vagyunk, egyébként. Meg kéne hallgatnod! – javasolja, és a lány hevesen bólogat. Ugyan semmi kedve elárulni, hogy ő is a zenélésből veszi a kenyerét.

A séta közben elérnek a bárba. Besétálnak az ismert falak közé, de most szinte üresen tátong minden. Még füst sem kering bent. Csak néhány lézengő baktat erre-arra, és látszólag Richard sincs sehol. Egyszerre megszólal a zongora, és annak lágy hangja átjárja a téglafalak sarkait. Bebújva fülekbe, ránézve lelkekre.

A fekete yahama mögött Manuel ül.

 - Felvágós – köhögi Rick hangosan, és Richard feléjük int, majd lesétál hozzájuk. Azonnal keblére öleli Kitty-t hálálkodva.

 - Barátom, ha te nem lennél, félember lennék csupán – áldja nevét, míg mindhárman helyet foglalnak. – Egy rakás mesélni valóm van. Az a két csaj, te jó isten – harap alsó ajkába.

 - Hidd el Richie-fiú, Kit-nek nem fogsz újat mondani – szól bele Rick. A zongorista lenézően pillant rá, aztán szeme újra csillogni kezd Kitty-t látva.

 - A lényeg, hogy köszönöm! – fejezi be Manuel, és megrázza a lány kezét.

 - Ugyan semmiség, de tényleg – mormolja Kit, de mintha meg sem hallanák. Furcsa olyas valakit játszania, akinek a szöges ellentétje volt eddig. Legalábbis az biztos, egy csaj kezét sem fogta még meg. A gondolat mégis, napról, napra közelebb kúszik hozzá. Ha egy halra azt mondják ostoba, mert nem tud fára mászni, az előbb utóbb el is hiszi magáról. Ezt anyja gyakran ismételgette, miközben Margot akváriumba zárta. – A többiek? – néz fel.

 - Téged keresnek, de Levont ismerve nem lesznek el sokáig – nyögi Richie, mire az eddig bambuló Rick-ből kicsusszan a kérdés.

 - Hány nőd volt eddig? – néz Kit szemébe. Mintha féltékeny lenne. – Mármint, biztosan rengeteg.

 - Egy úriember erről sosem beszél – titkolózik a lány.

 - Akkor milyenek tetszenek? – folytatja a kihallgatást Ricky. Erre aztán még Kitty-nek sincs gyors válasza.

 - Hát – hezitál. – Ez attól függ. Nem a külső számít, inkább a kisugárzás. Azt hiszem – indul ki a férfiak iránt érzett vonzalmából, amire nem nehéz koncentrálnia, azok után, hogyan ölelte át Rick.

 - Tessék, amelyik bármelyik tyúkot megkapja, csak ennyit bír kinyögni – rázza a fejét a zongorista, és Kit kacagni kezd, aminek selymes hangja szíven csapja Rickyt. – Hi-hihetetlen – dadogja Manuel vidáman. – Tisztára, mint Robs.

Eközben az utcáról hangos szitkozódás hallatszik be, az éppen nyitva lévő ablakokon.  

 - Ezt nem hiszem el. De tényleg, hogy lehet valaki ennyire felelőtlen, mint mi? Elengedni egy ekkora kincset, az egyik legnagyobb hibám volt, valaha. Ha temetnek, kérlek olvasd fel, hogy nem bántam meg semmit, csak ezt. Hogy nem foghattam egyszerre két csupasz női segget. Hogy lehet enélkül élni, mond? És pont Manuel, az a retkes disznó, pont ő. Katasztrófa. Ha egyszer megtalálom azt a taknyos kis selyemfiút, én esküszöm, hogy magamhoz bilincselem! – kiáltja Lee a Historyca ajtajában.

Kit elvigyorodik. Levon belép, és az arcára nagyobb öröm ül, mint egy újszülöttre, mikor megpillantja édesanyját.

 - KISHERCEG!

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Szökőév - Három

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Margo Ainsworth sosem ivott. Egyedül a nagyszülei házassági évfordulóján kényszerítettek belé néhány pohár bort, amitől szinte azonnal jobb kedvre derült. Ebből tanulva anyja soha többé nem engedte alkohol közelébe. A lány hiába ivott bele az konyhai szekrényben rejtőző boros üvegbe, az nem váltotta be reményit, ezért feleslegesnek is könyvelte el. A fejében egy olyan gondolat rajzolódott ki, hogy az évfordulón ivott borban drog volt, és a sima alkohol nincs rá semmilyen hatással. Erről tudomást szerezve az anya megnyugodhatott. A történtek után Margo nem ivott semmijen alkoholt. Nem is váltott ki belőle nagyobb érdeklődést. A pia drága, és az íze sem annyira finom. Csak az olyan átlagos emberek itala, akiket fel képes vidítani. Nem az övé.

Kitty Moon sem gondolja ezt másképp. Egyedül annyiban térnek el nézeteik a halott lánnyal, hogy ő apró félelmet táplál az italozás irányába. Főleg az öntudatának elvesztésétől retteg, ami a helyzetében egyenlő lehet a halállal. Ha valaki megsejti, hogy minden vagyona az a kopott táska, és ellopja, véget is vetett rövidke életének. Ezért is aggódik amiatt, hogy jelenleg két kanadai srác szorítja maga közé. Az egyik láthatóan őrült, a másik pedig ok nélkül túl kedves. Nem a legjobb helyzet. Az utcán sétálnak, ki tudja hová tartva.

 - Ne aggódj öcsi, jó buli lesz – próbálja megnyugtatni Ricky, a láthatóan félénk Kitet. – Élvezni fogod, meglátod – folytatja megpaskolva a lány vállát.

 - Hidd el, ahová megyünk, minden székre legalább három fullos kiscsaj jut. Ez a város tele van dögös pipikkel – hadarja Levon, miközben egy új cigit gyújt. – És az olyan cuki kölykökre gerjednek a legjobban, mint te – motyogja.

 - Ez igaz, tegnap láttunk egy gyereket, aki két csajt szedett fel egyszerre, és fele olyan jól nézett ki, mint te – dicséri Rick, és nehezen tudja csak leplezni, hogy tetszik neki Kit. Még ha úgy tudja fiú is.

 - Oké srácok, veletek megyek, de ha még egyszer elmondjátok, hogy milyen jól nézek ki, biztosra fogom venni, hogy buzibárról dumáltok – rázza meg magát Kitty, mire Lee hangosan kezd röhögni.

 - Ez az, te vagy az én emberem – csap a hátára erőteljesen, miközben Ricky álnevetése alatt kissé elszomorodik. Nehezen viseli a belső vívódásokat.

Greenwich Village pár száz évvel ezelőtt még egy külön falu volt, messze Manhattan határaitól. Telepesek éltek rajta, akik főleg gazdálkodással foglalkoztak, és ők alakították ki New York ezen városrészét. A város szoros alaprajzából kellőképpen kilóg a Village, aminek utcái kanyarodnak, és számok helyett neveket viselnek. Az egész főleg lakónegyedből áll a Brodway meg a Hudson folyó között, de ettől függetlenül rengeteg bár, és kocsma is helyet kap a szűk utak határában. Egyfajta sötét negyed ez, telis-tele droggal, itallal, no meg pénzért megvehető szórakozással. Érdekesség ugyan, hogy pont ezen utcák között élnek a kor legnagyobb művészei. Ezért is fordul ide minden szökött kölyök, aki zenész akar lenni.

A Historyca egy olyan klub, akár csak a többi. Zajos, hangos, mégis az egyik legkellemesebb a környéken. Egy lemezbolt mellett helyezkedik el, a másik oldalán egy irodával. Maga az épület kocka alakú, téglafalú. Senki nem mondaná meg elsőre, hogy miféle bár. Belépve az ember alig lát valamit a cigifüsttől, ha mégis, akkor bőrfedésű kanapékat, aranyra festett lemezeket a falon, vörös szőnyeget, és egy apró színpadot, amin egy zongorán egy fekete nő énekel Nina Simone számokat. Csak is Jazz szólhat, semmi más.

A klub tele van emberekkel. Fiatalok, akik beszélgetnek, táncolnak, énekelnek, és kifulladásig dohányt szívnak. Főleg egyetemisták, vagy fiatal lányok. Néhány idősebb alak a bárpultnál. Alig lehet helyet találni.

Az egyik körasztalnál ül valaki, sötétbarna, fülig érő hajjal, borostás arccal, unatkozva. A neve Richard Manuel. Egy vicces, egyszerű alak kopott ruhákban. Vár.

Hatalmas, fekete szemével a semmibe mered, míg széles ajkain át mély levegőt vesz. Áhítozva néz a pulton csúszó frissen csapolt sör után.

Hirtelen aztán derűsen pillant fel, mikor négy korsó Heineken csapódik az karcolt faasztalra. Richie arcára idilli mosoly rajzolódik.

 - Tessék – veti oda Robbie érzéketlenül, de Richard még csak rá sem hederít búskomorságára, torkára önti az éltető nedűt.

 - Többiek? – kérdi Rich, letörölve habbajuszát.

 - Fogalmam sincs – feleli a gitáros mogorván. – Lehet meghaltak – veszi elő groteszk humorát, amit kitudja kitől nyúlt, mire Manuel már nem tudja visszatartani oktató jellegű hangját.

- Fejezd már be ezt a lehangolt csipogást. Néz körül, mindenhol pipik, és csak téged néznek. A helyedben befejezném az önsajnáltatást – dadogja Richie. Igaza van, mint mindig. Minden női tekintet csak Robbie-ra szegeződik, amióta csak belépett. Lehajtja fejét, és átkozza a napot, mikor megszületett. Nem is igazán tudja miért. Mire felpislantana, hirtelen az ő arca vetül a szeme elé. Azé a kölyöké, aki elvette a kedvét a metróbeli zenéléstől. És sokkal jobban fest, mint ahogy emlékezett rá. Erőfeszítés nélkül kenterbe veri. Kerek, kéken villogó szemei, vörösen izzó dús ajkai, és hófehér, porcelán bőre. Egy festmény ez a kis suhanc. Valószínűleg nincs is más a földön, akit Robbie ennyire gyűlölne. Éppen Richard karját böködné, mikor meglátja, hogy legnagyobb riválisa Ricky és Levon oldalán lép a bárba.

Kitty első benyomása a Historycáról rendkívül pozitív. Éppen olyan hely, amit elképzelt két új barátja mellé. Furcsa, egyedi, és büdös. Nem is tudja merre nézzen a sok arc között, amik mind rá bámulnak. Mintha még sosem láttak volna embert, vagy hozzá hasonlót.

Ugyan a klubban lézengők érdeklődése cseppet sem meglepő. Kit, a lányos fiú külsője jóval felsőbbrendűbb körökbe tartozik, mint amikhez hozzászoktak. Ettől függetlenül Lee beljebb löki a lányt, az az a legjobb csalit, amit valaha a föld szült.

 - Ott van Richard – súgja oda Rick, és mindhárman leülnek mellé. A kandi először csodálkozva néz végig Kitty-n, aztán a hatalmas táskáján, amit szorosan a lába mellé szorít.

 - Ez meg ki? – fordul a másik kettőhöz tudatlanul. Levon csak mutogat, mivel az egyik korsó már az ajkára is tapadt.

 - Ő Kit. Lee csalija. Brit – foglalja össze Ricky, és ennyi elég is. A lány szelíden int, majd elmosolyodik. – Ő meg Richard. És Robbie merre császkál? – néz körbe Rick, a negyedik kandi után kutatva.

 - Passz. Az előbb még itt ült mellettem – dörmögi kifejezéstelen ábrázattal, és Kitty-nek ötlete sincs kiről beszélhetnek. Jobban lefoglalja, hogy kezdi feszélyezve érezni magát, mikor a szomszédos asztalnál négy diáklány láthatóan róla sugdolózik. – Hát Kit, azt hiszem tényleg hasznos lehetsz nekünk – veszi észre a dolgot Manuel vigyorogva.

 - Hé, Kitie ne hagyd, hogy ez a fura figura kihasználjon – Mutat Levon fenyegetően a másikra, mire mind nevetni kezdenek. Kitty hangja kissé felhangosodik, és az egész bár számára hallhatóvá válik az a selymesen lágy kacaj, ami szinte néma csendet követel maga után.

 - Nézd csak – mutat Ricky a négy lányra, kacsintva, és Kit oldalra fordul. Mind elvörösödtek. – Azt hiszem máris akadnak rajongóid.

 - Gyerünk kisherceg, hívd ide őket – csapja könyökön Levon. Imád csapkodni.

 - Még csak most jöttünk – rázza a fejét kacéran. – Különben is, van még egy haverotok, nem? – néz bambán a többiekre. Ők összenéznek, és kissé elhalkulnak.

 - Ő egy kicsit más, mint mi – húzza a száját Ricky visszafogottan. – Az a fajta, aki tud magának nőt szerezni, nem úgy, mint Levon – jegyzi meg gúnyosan, mire Lee ismét csak kinyújtja a nyelvét, akár egy óvodás. – Na, pont ezért nem – mosolyodik el, majd lassan feláll. – Keresek egy biliárdasztalt – mormolja az orra előtt lévő korsót Kit elé tolva, majd hátrébb sétál. A lány most először találja szemben magát alkohollal hosszú évek óta. A félelem az arcára van írva.

 - Légy őszinte Kit, hány éves vagy? – borzolja szemöldökét Richard.

 - Hagyd már, egy húzásra lecsúszik neki ez a kis apróság – fintorog Lee. – Rajta kisherceg!

Kitty vesz egy mély levegőt, majd arra gondol, hogy ma még alig pár korty vizet ivott, és másra sem vágyik, csak némi ingyenes folyadékra. A Heineken komló illata kellemesebb, mint amire emlékezett, és a barnás folyadék fölött keringő hab, akár a tejszín, csalogató. A megkapó üvegkorsó barázdált füle a kezéhez tapad, majd az oldala az ajkához. A keserű, mégis zamatos ital egykettőre eltűnik a krigliből. Levon lelkesen csapja össze tenyerét, és Richie is emel egyet poharán. Kit ugyan köhint egyet, majd elmosolyodik. Az alkohol hamar a fejébe száll. A szédülés is egy pillanaton belül kísérteni kezdi.

 - Ez az én kishercegem – veregeti hátba Lee, majd egy újabb cigire gyújt. Aztán egyszerre bokán rúgja Kitty-t. Ő forgolódik értetlenül, mire megpillantja a lányfogat egyik tagját, aki mellette álldogál. Sebesen felegyenesedik mellé, és alig valamivel magasabb nála. Hullámos, rozsdabarna haja a válláig ér, és frufruja egyészen hosszú, ami alatt zafírzöld szemei csillognak.

 - Szia – köszön szendén. – Tessék! – néz le a kezében lévő apró virágcsokorra. Kit elvigyorodik, majd elveszi, és a kalapjának szalagja alá tűzi.

 - Köszönöm, most már nem vagyok olyan ganaj – mormolja nevetve, és lányka elvigyorodik. Tisztán hallani a szívdobogását. – Én, és a barátaim – néz a röhögő Levonra – örülnénk, ha csatlakoznátok hozzánk – dadogja.

 - Megkérdezem – fut vissza a lány gyámoltalanul, és Kit visszaül.

 - Hihetetlen, hogy tényleg bejött – köhögi Richard, mialatt Lee majd’ megfullad az öntelt nevetéstől. – Jól csináltad kölyök.

Rick legnagyobb szenvedélye a biliárdozás, ez tagadhatatlan, ahogy az is, hogy verhetetlen benne. Most pedig, hogy Robbie kétséges lelkiállapotban van, nem is okoz semmilyen kihívást neki. Csak ketten vannak az asztalnál, és a kedvenc játékukat játszák, a ,,metszett torok” nevű-t. A cél, hogy a játékos kiüsse a másik golyóit, és a sajátját az asztalon tartsa. A tétet úgy szokták megbolondítani, hogy minden elvesztett golyó után egy felest isznak. Ennek fényében Ricky józanabb, mint a Pápa. 

 - Ez egy szarság – szorongatja Robertson a dákóját.

 - Te akartad, hogy ketten játszunk – szakítja meg Rick a koncentrációját, míg egy újabb golyót üt ki. Robbie felhajt még egy felest. – Egyébként nem értem mi bajod. Levon megint csinált valamit?

 - Nem – vágja rá egyszerre a gitáros. – Egyszerűen csak kimerültem – hazudja. Eldöntötte, hogy nem mondja el ki is az új ismerősük számára. Inkább csak megvárja amíg lekopik róluk. Egy éjszaka alatt csak nem derülhet ki semmi. Különben is, túlreagálta az egészet. Az a kölyök még gyerek.

 - Ismered már Kitet? – szegezi fel a kérdést Ricky hirtelen. Robbie megrázza a fejét. – Ő az, akit Lee látott, még az állomás előtt, tudod. De a sebe már begyógyult – áll fel az asztal fölül, egyenesen a másik srác szemébe nézve. – A kis taknyos úgy néz ki, mint egy kicseszett filmsztár. Nagyon beteg. Tisztára egy Michelangelo szobor – ámul komoly arckifejezéssel, és Robbie most az egyszer örömmel issza ki a kis poharat. – Ha nő lennék, tutira letolnám neki a bugyimat – folytatja, mire Robertson képtelen visszatartani a nevetést. – Ajj, ne már. Ha elmered mondani Levonnak, kinyírlak – szegezi rá a dákót, míg Robbie spontán röhögő görcsöt kap. Ricky el is rontja a következő ütést.

 - Öregem, te nagyon súlyos eset vagy – köhögi a gitáros.   

 - Most miért. Ha nő lennél, te kivel csinálnád? – tárja szét a karját Rick.

 - Hm – gondolkozik el Robertson. – James Deannel.

 - Ne már, csak azért mondod, mert ugyanúgy néz ki, mint te – húzza a száját Ricky egy feles után.

 - Ez egyértelmű, hiszen legfőképpen magammal csinálnám -nyögi, és a másikon kitör a kacagás. – Légy őszinte, ha nő lennél, te is lefeküdnél velem. Egy csettintésre – fokozza Rick kuncogását. – Most miért? Jóképű vagyok, mély hangom van, és magas is vagyok. Egy hozzád hasonló nőnek ennyi elég.

 - Nem Robs, nem mindegyiknek – világosítja fel Rick, miközben újra ő jön. Egyszerre két labdát is kiüt, elsőre. Nem hiába, ő a biliárd királya. – Bár azt is számításba kell venni, hogy a new yorki, vagy a kanadai nők, mert nem ugyanaz. Az amerikai lányok sokkal nyitottabbak, legalábbis itt igen. Azt hiszem – súgja, majd hirtelen eláll a szava. Az asztalok közül egyszerre Kit lép elő, Lee-be kapaszkodva. Az arca vörös, és rajta széles vigyor.

 - Skacok, skacok – kiáltja Levon hangosan – Skacok, ezt nem fogjátok elhinni! Richard, ennek a pofinak a segítségével lelépet nem egy, két csajjal! – szavalja nevetve, Kitty-t a hóna alá szorítva. A lány ilyen kiszolgáltatott helyzetben pillantja meg először Robbie-t. Háttal áll neki, a biliárdasztalnak dőlve.

Kit első benyomása az, hogy ilyen kerek feneket még soha életében nem látott. A gitáros alakja férfias. Széles válla van, és hosszú karjai. Ahogy felé fordul, látszik barna, göndör haja, ami éppen csak a homlokát takarja, és az arca. A szeme keskeny, sárgásbarna, a szája fölött aranyos bajusz, ami neki áll a legjobban ezen a világon. Ebben Kitty nem nyitna vitát. Még soha életében nem találkozott senki olyannal, aki ilyen hamar elbűvölte volna. Az idegen egy szót sem szólt, mégis birtokba vehette volna a szívét.

Furcsa vonzalom keríti hatalmába, amire az alkoholon kívül nem talál magyarázatot. Felugrik, majd Robbie elé lép.

 - Szia! Kit vagyok – szólítja meg kissé félénken, de válaszul semmit sem kap. Egy árva mosolyt sem.

 - Kicsit beszédes lett a piától – súgja Levon oda Ricky-hez.

 - Azt látom – feleli vidáman, miközben Robbie az ő tekintetét fürkészi tanácstalanul Kitty-vel szemben. – Ne legyél seggfej! – adja ki az utasítást határozottan.

A gitáros a lány szemébe néz, és mintha kezdene elillanni minden irigysége. Talán rosszul ítélte meg a kölyköt, hiszen minden, csak nem nagyképű. 

 - Robbie – szólal meg, és a tenyerét nyújtja prűden. Aztán megérzi Kit puha, bársonyos érintését, és ellágyul. – Nagyon örülök – teszi végül hozzá.

 - Én is – mosolyodik el Kitty kacéran.

 - Oké, most, hogy nagyon aranyosan megismerkedtetek, dönteni kell. Ki jön vissza a két pipihez velem? – vág közbe karakánul Levon. – Bocs Kit, te tudsz szerezni másikat. Rick? Rob? – nézett végig rajtuk.

 - Menjetek csak, én vigyázok a kölyökre – szólal meg Ricky. – Szerintem perceken belül kihányja a belét – mutat az egyre csak dülöngélő Kittyre.

 - A te sarad – von vállat Lee, és a gitárossal az oldalán már el is tűnnek. Ugyan ebből Kit túl sokat már nem lát, mert kezdi végleg elveszteni a tudatát. Csak annyira emlékszik a pillanatból, hogy Robbie vágytól ittasan visszanéz rá, neki meg ettől függetlenül felfordul a gyomra. Pont ettől tartott, de legalább a táskája még a hátán van.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Szökőév - Kettő

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

A város alatt futó metróhálózat adott otthont a legtöbb fedél nélkülinek, akik már feladták a melegebb, és intimebb hely keresését. Főleg vén, szakállas, őszülő férfiak. Inkább voltak csövesek, mint szimplán hajléktalanok. Egyikük sem fürdött, vagy borotválkozott.  És senki sem tudott megsajnálni egy büdös, piszkos öreget, ahogy a kóbor kutyákat sem fogadják be sáros szőrrel. Az emberek ilyenek.

Kit meglehetősen kilóg a sorból. Legalábbis a temérdek télapó között látszik jobban krampusznak. Egy fiatal, helyes srácnak kalapban, aki úgy játszik a szájharmonikán, mint senki a metróban. A dallama gyors, ütemes, akárcsak egy vidám népdal. Az hangok ritkán ívelnek lefelé, de ha mégis, akkor még a falban lévő téglákat is megríkatják. Ahogy látszik, a lánynak hihetetlen tehetsége van ehhez a hangszerhez. Az előtte lévő harmonikásdobozba már-már alig fér az apró, amit a járókelők beledobáltak. Ő meg csak ül, és kalapját arcába csúsztatva játszik. Nem is látja mi, folyik körülötte. Zenél. Bluest.

 - Te teljesen megőrültél – jelenti ki Lee a lehető legnagyobb meggyőződéssel, a zöld téglás falnak dőlve.,

 - Meglátod, hogy ebédre steaket eszünk – kacsint a másik magabiztosan.

 - Hát, ha te mondod – gúnyolódik Levon. – Örülhetnél, hogy itt vagy, ahelyett, hogy hülyéskedsz. Egy árva dollárt nem kap majd ezért a kerek kis kanadai valagad. Az itteniek nem szeretik a jó zenét – bizonygatja igazát, majd sapkáját a fejére tolva ott is hagyja. A fiú mégis lelkes, és az arcán feszülő mosoly meg sem torpan. Azonban, mielőtt valóban elővenné a gitárját a tokból, a fülét hirtelen egy ismeretlen, lassú dallam üti meg. A metró végéből jön, és hívogatja a fiút. Lassan enged a kísértésnek, és a folyosó mögötti sarokra érve megpillantja a dallamok forrását. Látván az előadást, a lélegzete is eláll. Egyféle szerelemmel vegyített irigységet kezd táplálni a kis taknyos iránt, aki a földön ülve, bármilyen erőfeszítés nélkül szebben játszik azon a rozsdás Fenderen, mint ő a méregdrága Pasadena gitárján. Mennyi ideig szenvedett vele, mire az ujjai megkeményedtek, és egyáltalán le tudta fogni a húrokat. Most pedig, a fal rejtekéből nézi azt, mi is az igazi blues, amit ő talán soha, semmilyen koncentráció, vagy tanulás után sem tud majd játszani. Hirtelen a zenét is megutáltatja vele ez az ismeretlen kölyök. Méreg gyúl a szívében, és csalódottan sétál fel a metróból ki, az utcára. Határozott, dühös léptekkel indul előre, és észre sem veszi, hogy elsétált az újságos előtt bámészkodó Levon mellett.

 - Hé! – kiált rá Lee. – Várj már Robbie! – fut utána. – Máris feladtad?.

 - Hagyjál.

 - Ne már. Mi történt? – hadarja a sapkás vigyorogva. A lételeme a kárörvendés.

 - Van lent egy kölyök. Alig lehet tizenhét, és úgy játszik a szájharmonikán, hogy inkább meg sem próbáltam felvenni vele a versenyt. Most örülsz? – néz rá idegesen, és Levon nevetni kezd.

 - Hihetetlen, hogy egy ilyen apróság miatt hisztizel. Miért nem rúgtad odébb? – kacag a kezét mélyen a zsebébe dugva.

 - Ilyen csak neked jut eszedbe. Amúgy is, volt egy seb az arcán. Biztos valaki megverte, vagy valami – kezdenek Robertson idegei kicsit lecsillapodni, miközben már a Skyline klub ajtajában vannak.

 - Ne is mond, tegnap este, mikor vártalak az állomás előtt, a gondnok úgy a földhöz vágott egy kissrácot, azt hittem, nem is kel fel – teszi hozzá Levon, mire belépve a lerobbant, tetőtlen bárba egy másik kandival találják szemben magukat. – Csá! – köszön Lee, mire a többiek is bólintanak. A banda majdnem összeért a napos ég alatt.

A Skyline egy alig hároméves csehó, amit egy növénytermesztő kertből alakítottak át. A tulajdonos egy évben egyszer, ha idetéved, és akkor is csak szégyenkezik, ugyanis a falak omladoznak, és mindent átjár a rothadó dohány szaga. A poharak piszkosak, és az asztalokra terített anyagok végig foltosak. Egyik kávétól, másik vértől. A padlón vastag porréteg, és a falra aggatott növények többsége már rég kiszáradt. A plafon több helyen is beázott, és a penész is beette magát a sarkokba. Az öregedés egyedül a pult mögött sorakozó whiskynek nem ártott meg.

A klub sarkában ugyan van egy vurlitzer, de még senki sem hallotta megszólalni. Azoknak, akik ide járnak, biztosan nincs pénzük zenére. Ebbe a kocsmába csak a legszegényebb emberek tévednek, akik kihasználva a hely mocskosságát, feleannyiért ihatják meg a borukat. Ugyan van étlap is, de még senkinek nem volt elég mersze bármit rendelni róla. Ezért a pultos, Mr. Gibson nem bánja, ha máshonnan vett zsemlét esznek vendégeik a reggeli kávé mellé. Mondani sem kell, az öreg Gibson hátul a raktár mögötti szobában lakik.

A négy kanadai is csak azért jár ide, mert ez a klub van legközelebb a hotelhez, amiben megszálltak. És olcsó a pia. A többit ki lehet bírni.

Az asztal belsejében ülő srác Ricky. Rick Danko. A teljes nevét nem szereti bárkinek is elmondani, és élete egyik legnagyobb hibájának tartja, hogy Lee-nek elárulta.

 - Hogy ityeg, Franko? – dobja le magát Levon.

 - Nem úgy volt, hogy elmentek pénzt keresni? – néz fel Rick ártatlanul.

 - Ez a punci megsértődött, mert egy kölyök jobban játszott nála – rántja meg a vállát, és Robbie még jobban kezdi gyűlölni az egész világot. Sértődötten kulcsolja össze karját. 

 - Miért nem kérted meg, hogy megtanítson? – kérdi Ricky félénken, mire Robertson már áll is fel ingerülten.

 - Mert nekem nincs szájharmonikám – durmolja, és indul a pulthoz. Rick megvilágosodva dől hátra, majd hessegeti el a Lee cigijéből szálló füstöt az arca elől.

 - A gyerek fiatalabb volt nála gondolom. Ez még szemüveget sem hord hiúságból, nemhogy tanácsot kérjen – motyogja Levon a csikk mögül, és a másik csak egyetértően bólogat. Robbie ilyen.

Ricky viszont maga a megtestesült tökéletesség. Sokat mosolyog, mindenkivel kedves, és kellőképpen naiv is. Mindenkinek a barátja, főleg a lányoknak, akik döglenek is érte. Érte, és az aranybarna szeméért, és vöröses, göndör hajáért is, ami mindig a szemébe lóg. Az aranyos, kisfiús vigyoráról nem is beszélve. Ő az, aki összetart mindenkit a bandában, és nem áll egyik oldalra sem. Bármennyire is utálja, pontosan illik rá a gúnyneve.

Kit koncertje a metróban több mint húsz dollárral fizetett neki. Most már nem bánja annyira, hogy az ezt megelőző napokon koplalnia kellett. A mai nap a lehető legjobban indult. A pár órán át tartó zenélést semmivel sem szakította meg. Reggel héttől délután kettőig üldögélt a kis hideg folyosón, és fújta a Fendert. Most, hogy végre végzett, úgy döntött, hogy öt nap után, amit az utcán töltött, ideje megmosakodnia. Már kezdte érezni magán az itt ráragadt szagokat, amik kellemesnek egyáltalán nem mondhatók. Szerencséjére, az aktuális otthona, a Foothill School of Fine Arts rendelkezett egy uszodával, ahová könnyedén bejuthat. A portás már napok óta úgy tartja számon, mint ,,az egyik lány bátyja a 10. B-ből.” Ezek után már a kapun könnyedén átjárhat, akár tanítási idő alatt is. Az sem nehezíti a dolgát, hogy a metrólejáró, és az iskola kimondottan közel esik egymáshoz.

Bent, az uszoda előterében a kapun csak bérlet felmutatásával engednek át mindenkit, de aki csak meg szeretné nézni a kishúgát, azt jó szívvel átengedik. Kitty pedig, elég jó színész ahhoz, hogy ezt hitelesen előadja. Amikor rákérdeznek a húg nevére Sadie-t mond, hiszen ezt hallotta, mikor az első napon elaludt az egyik osztályteremben. A tanárok közül egyik sem meri felvállalni, hogy esetleg nem ismeri Sadie-t a 10. évfolyamból.

Kit könnyedén belopózik az uszoda belsejébe, ahol a takarítószertárban lepakol, majd levetkőzik. Belebújik papucsába, maga köré tekeri törölközőjét, és hosszú idő óta most először jut eszébe, hogy nem fiú.

A teste vékony, és az alakja napról napra nőiesebb. A csípője széles, válla keskeny. Idomai pedig teltebbek. Nagyon csinos lány lenne belőle. Megrázza magát, majd magához szorítva kleopátrás szappanját átoson az egyik öltöző zuhanyzójába. A melegvíz a csapból megváltásként csordul puha bőrére, és egy percre elfelejti az utcán töltött fagyos perceket. A teste felforrósodik, mintha csak otthon lenne. Utána magához dörzsöli a szappant, ami eltávolítja róla az összes piszkot. Minden porcikáját felhabossítja, aztán leöblíti. Kétszer, hiszen ki tudja hány nap múlva lesz lehetősége újra tusolni. Csak áll a vízben. Mintha esne az eső. Egyszerre egy könnycsepp is kicsordul a szeméből, míg a belső énje ezt kérdezi tőle: Hogy jutottál idáig? Most először futna haza. Most, amikor mindene megvan, amire csak vágyott. Szabadság. Akkor miért nem érzi boldognak magát? Szipogni kezd. Kitör belőle minden fájdalom, amit eddig a ruha, belészorított. Miért nem lehet ő is egy normális lány? Miért nem járhat mondjuk ebbe az iskolába? Lehetnének barátai, és akár bele is szerethetne egy olyan fiúba, mint mondjuk Levon. Álmodozhatna híres zenészekről. Vágyhatna nagy esküvőre. De ő egyiket sem teszi. Nem vágyik semmire. A szíve üresebb, mint a sivatag.

 - Hé? – szólal meg egy vékonyka, magas hang kívülről. – Jól vagy? – kérdi, és Kitty amilyen gyorsan csak tud egy toronnyi habot dörzsöl a fejére, nehogy látszódhasson a haja. – Hahó? – Kit elzárja a csapot, majd lassan kitárja résnyire az ajtót. A vöröshajú, morcos lány áll előtte. – Nyugi, nem lesek – szorítja kezét a szeme elé. Közben Kit lassan kilépked, és maga elé rántja a törölközőjét.

 - Kinyithatod – dadogja. A hangja gyengéd, akárcsak önmaga. A szeme teljesen kivörösödött.

Az vörös kislány előbújik, majd meghökken.

 - Azta – tör ki belőle. – Bocsáss meg, de te nagyon csinos vagy – ámuldozik, és szerencsére nem ismeri fel a sebhelyet, ami ugyan halványabb, de még mindig látható. – Megkérdezhetem miért sírtál?

 - Csak összevesztem valakivel – hazudja Kitty. Senkinek nem mondaná el, hogy elszökött otthonról. Arra viszont nem figyel, hogy elfolytsa akcentusát, ezért a vörös lány gyanút fog.

 - Várj csak! Nem te vagy annak a fura brit srácnak a húga? Tudod, aki a múltkor bent aludt az osztálytermünkben – teszi ismét a csípőjére kezét, és Kit kénytelen elmosolyodni. Erre nem mondhat nemet. Hogyne lenne a húga saját magának.

 - De, lehet – nyögi.

 - Hát, akkor mond meg neki, hogy legközelebb otthon aludjon, ne a mi termünkben! – sopánkodik a lány, és indul az ajtó felé. – És ne sírj! Gyönyörű nő vagy, nincs mit siratnod – mormolja, majd kilép. Még fiatal ahhoz, hogy felfogja milyen butaságot mondott. Kit azonban elég érett ahhoz, hogy ez újra elszomorítsa. Lesöpri hajáról a habot, és a tükörbe nézve rájön, pont ezért tette magával azt, amit. Többé nem akarta, hogy csak egy csinos pofinak nézzék. Egy szép lány miért nem sírhat keservesebben, mint egy csúnya? A legtöbben nem képesek megérteni, hogy a szörnyetegre éppen úgy néznek, mint a szépségre. A rá mért irigység éppen úgy perzseli az ember bőrét, mint az undor.

Kit gyorsan lemossa magát, majd fut is át a takarítószertárba, mert már hallja a közeledő lánysereget. Bemászik, majd elkezd felöltözni. Új zoknit, bugyit húz, és pólót. A többi ruha marad a régi. Hosszú még a tél. Miután végzett kiindul, hátat fordítva kételyeinek. Az utca nem viseli el a félelmet. Szerencsére Kitty Moon egy szempillantás alatt képes összeszednie magát. El kell dobnia magától mindent, ami felesleges, és magához ragadni azt, ami nélkül képtelen élni. Kár, hogy az érzelmeit nem olyan nehéz kiválogatni, mint a tárgyakat, amiket a táskájába tömött.

Kirohan az épületből, és az utca oltalmáig szalad. Vesz egy mély levegőt, és valamilyen furcsa módon megnyugszik. Az élete ismét a régiben. Egészen megéhezett, ezért elindul a legolcsóbb vegyesbolt felé. Ugyan éttermi kosztra is tellene neki, de a takarékosság egyszer még kifizetődő lehet számára. Arról nem is beszélve, hogy az a kis Fender a zsebében tulajdonképpen örök bevételiforrás, de még milyen.

Ahogy átsétál a mozgalmas new yorki utcákon, kezdi megérteni, hogy ő még a város egyik legszebb negyedében kötött ki. Még a nevét sem tudja, ahogy azét sem, amin éppen átsétál. Abban viszont biztos, éjszaka nem szívesen tévedne erre.

Ahogy lépdel a boltok, mozik sokasága előtt, hirtelen egy sikátorba érve egy srácot pillant meg, aki egy üdítő automatát akar a fejetetejére állítani. Alapvető esetben némán tovább sétálna, de most valamiért rá tör a nevetés. A halk kacaj azonban rögtön a sráchoz ér.

 - Hé, te! – kiáltja az automatával szenvedve – Te kalapos. Ha segítesz kapsz belőle – mormolja, és Kit egy pillanat hezitálás után mellé sétál. – Köszi – mosolyog rá a névtelen, és Kitty-ben kissé erőre kapnak lányos vonásai. A névtelen vonzásába kerül, ahogy az ujjaik egy apró ideig összeérnek. 

 - Nincs mit – motyogja miközben segít felemelni a hatalmas gépet. Az, ahogy a helyére fordul, hirtelen zörögni kezd. Az összes üdítő kihullik belőle, egyenesen a tetőre illesztett lyukba. Az ismeretlen srác elégedetten összecsapja tenyerét, aztán a lányra pillant. Megilletődik a nőies vonásokat látva. Még el is gondolkozik rajta, hogy milyen nemű segítőre találhatott. Az egészen tiszta számára, hogy akármiféle is, gyönyörű. 

 - Szolgáld ki magad – mutat végül a dobozok felé, és Kit felkap három narancsost.

 - Köszi – szól oda halkan, mire a fiú aranybarna szeme összehúzódik. – Mi az? – hátrál a lány.

 - Te véletlenül nem vagy brit? Még sosem találkoztam egy angollal sem – magyarázkodik vidáman, mire Kitty megemeli a fejét, helyeselve. – Tudtam! – Mutat a srác boldogan a levegőbe. – Amúgy Rick vagyok – nyújtja előre a kezét gyengéden.

 - Kit – rázza meg a lány, mire Ricky újra elbambul. Elvesz a gondolataiban egy másodperc alatt. 

 - Ne vedd sértésnek, de még sosem fogtam ilyen puha tenyeret – lelkendezik, és Kit egyre kellemetlenül kezdi érezni magát. Ez az indokolatlan szimpátia nem utal semmi jóra. – Tényleg nem akarlak megbántani, de eleve nagyon aranyosan nézel ki. Angliában mindenki ilyen? – hadarja, miközben az automatából mindent a nagy zsebű kabátjába pakol.

 - Hát, nálunk inkább levert mindenki. És nagy orrunk, meg csúnya fogaink vannak – feleli őszintén a lány. Egyik kedvelt hobbija szidni a saját országát. Rick erre feláll, és az utca felé fordul.

 - Ez elég tipikus – vágja rá, miközben mindketten elindulnak. – Te merre mész? – kérdezi, de mielőtt Kitty válaszolhatna, Rick háta mögül hirtelen egy ismerős alak lép elő. Levon az. Kit ahogy megpillantja érzi, hogy ennek semmiképp nem lesz jó vége. Ebben egyre biztosabb lesz, amikor Lee hirtelen előlép, és egy hatalmasat a vállára üt, ezt kiáltva:

 - Ó, hát ez az én haverom, Kit! – vigyorog, mire Ricky értetlenül néz rá. – Mikor Robbie-t vártam, láttam ahogy szegényemet a földhöz vágják, tudod – hadarja, de a másik csak rázza a fejét. – Ne kezd már te is… - morcog, majd a lányra pillant. – Látom begyógyult a sebed kis herceg. Mi a helyzet? – kérdi rátámaszkodva, amit Kitty alig bír.

 - Hagyd már szegényt, mindjárt összetöröd! – szedi le Levont Kit hátáról. – Éppen most segített kipakolni a gépet, amíg te elszöktél. Használhatatlan vagy – veti oda Rick, mire Lee csak kinyújtja a nyelvét rá. Kitty ezen kénytelen elmosolyodni. A nevetése édes, és mázos, akárcsak ő maga. Ez természetesen végtelenül szokatlan a két srácnak. Egymásra nézve egyből tudják, hogy mit tegyenek.

 - Hát, Kitie, ma velünk fogsz este lógni. Ezzel a szép kis pofival egy rakás nőt összeszedünk majd – csíp bele Levon a lány orcájába elevenen. Rossz előjel.  Nagyon rossz.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész