AN: Igen, úgy döntöttem, hogy ite is átrángatom a sötétbe a kedves kis obsessiont, ami az utóbbi időben motivált az életre. (Kezdem kinőni, de hát ez ilyen.)
Fülszöveg:
Veled is előfordult már, hogy egy hétköznapi döntés előtt állva a szemed előtt láttad mindkét lehetőségedet: ,,Most lehajolhatok, és a kukába dobhatom ezt a papírfecnit, vagy egész egyszerűen tovább sétálhatok, mintha észre sem vettem volna." Mire végig gondolod, már nevetségesen is festessz, hiszen a legtöbb ember már akkor tudja a választ, amikor a kérdést még fel sem tették. (Chevy Chase nem ezek közé az emberek közé tartozott.)Mikor egy Gemma nevű feminista újságíró betoppan életébe, át kell értékelnie eddig elpazarolt éveit, ahogy a lánynak is meg kell békélnie váratlan érzelmeivel, saját magával kapcsolatos kételyeivel. Számtalan ellentét, és a tömegek ellenkezése elég lesz ahhoz, hogy ketté válassza őket?Ez a történet 1976-ban játszódik, az amerikában feltörekvő sketch-comedy televíziós szférájában. Névszerint a Saturday Night Live korai éveiben. Amit érdemes tudni, hogy ez a show hatalmas sikernek bizonyult kezdettől fogva, és az azóta is tartó történelme alatt töméntelen hírességet "termelt." John Belusi, Dan Aykroyd, Bill Murray, Eddie Murphy, Robert Downey Jr., Adam Sandler, mind itt kezdték karrierjüket.
Kellemes olvasást a bátraknak!
1 – Top of the Rock
Ahogy minden
hétköznap, az emeletet most, ezen a kedden is zűrzavar járta át. Sugdolódzás,
csevegés, kiabálás, és hangos vitatkozás. Káosz. A legtöbben így írnák le. SNL.
A Rockefeller
Center New York tizenkilenc toronyházból álló épületegyüttese, amely Manhattan
középső részén helyezkedik el. A Rockefeller pláza épületének 30-dik emeltén
zajlott a legtöbb élet. Top of the Rock, azaz NBC stúdió.
A Saturday
Night Live (rövidítve SNL) egy késő esti komédiaműsor és varieté-show.
Premierje tavaly volt az NBC csatornán, akkor még NBC's Saturday Night címmel.
A műsorban rövid humoros jelenetek láthatóak, melyek sokszor politikai és
kulturális paródiák, s melyeket egy nagy létszámú, állandóan változóban lévő
gárda játszik el. Minden adást egy meghívott vendég konferál fel, aki elmond
egy monológot, ezután gyakran szerepel a jelenetekben is, ha pedig zenészről
van szó, rendszerint fel is lép. Az epizódok rendszerint rögtön egy jelenettel
kezdődnek, amelyek váratlanul megszakadnak, amikor a színészek egyike kilép a
szerepéből, és a kamerába mondja: "Élőben New York-ból, ez a Saturday
Night!"
Varázslatos
tündérmese a legtöbb hírnév hajhász kölyöknek.
Persze amilyen
szépen hangzik, olyan nehezen is lehet a műsort megvalósítani. Káosz. Hiszen
egy hét áll csak rendelkezésre egy közel órás adás rendezésére, írására,
forgatására.
De mégis mit
számít ez Chevy-nek.
Az őrület és a
zűrzavar közepette neki csak egy dolog számít a hétköznapokon.
Gemma.
Gemma
huszonéves fiatal, gyönyörű, és különleges lány volt. Úgy tűnt, hogy
akárhányszor betette a lábát egy szobába, az idő lelassult, és halkan egy
francia sanzon kezdett szólni, ami egyre hangosabb lett, ahogy Gemma
közeledett, ameddig meg nem szólalt angyali hangján. Akkor az idő a régi lett,
a zene elhallgatott, és az ember kábultan eszmélt fel.
Nos, Gemma így
zavarta fel az írók emeletének életének kezdetektől fogva is zavaros vizét,
minden hétköznap.
Most is
könnyeden kilépett a liftből, egy gyengéd mosollyal a szája szélén. Bézs
francia barett sapkát viselt a téli hidegben, mely tökélesen illeszkedett
aranybarna, kicsit vöröses, hullámosra dauerolt hajára. (Mert ez a hetvenes
évek.) Ez az árnyalat remekül illett rózsavörösre festett ajkaihoz, ami a
visszafogott sminkjének ékje volt.
A kezére
vetette vastag szőrme kabátját, és megigazította hófehér horgolt felsőjét, ami
fedetlenül hagyta vállát. A gyönyörű blúz alatt egy kordbársony ceruzaszoknya
szorította derekát, ami alól kilátszódott kerek térde, amihez éppen nem ért fel
kígyóbőr mintájú, rézbarna csizmája.
Mintha még csak
próbálkoznia sem kellett volna. Akármit húzott magára, mindig csodálatosan
divatos és bájos volt. Már egyértelműen nem volt kislány, de még nem egészen
érett nővé.
Egy pillantás
alatt, halálosan belé lehet szeretni.
„Veszélyes
fehérnép” – ahogy Chevy mondaná. De Gemma is hasonlóképpen jellemezné őt.
Amint a
folyosón ólálkodó gyakornokok megérezték Gemma szeder illatú Dior parfümjét, és
szemükkel is megbizonyosodtak róla, hogy a nyár múzsája érkezett meg, mind
elvesztették éppen, hogy ép eszüket. A férfiak lefagytak, és a nők irigységbe
sárgultak. Egészen amíg meg nem érezték Gemma önzetlenül kedves kisugárzását. A
lány, akinek csak tudott, név szerint köszönt, és úgy osztotta mosolyait,
mintha adómentesek lettek volna.
Egyszóval
mindenki oda volt Gemmáért. Ezért sem értette senki, hogy mi a fenéért áll
szóba Chevy-vel. Látszólag mindene megvolt, és akárkit megkaphatott volna.
Akkor mégis miért pont az a seggfej? Nos, a következtetés mindig az volt, hogy
Chevy átveri szegényt. Hogy meri? Azt az angyalt? Ezért csak még jobban utálták
„azt a seggfejt.”
Mert Chevy
Chase nem volt sokkal több.
Mindenki, aki
valaha ismerte, egy elkényeztetett hülyegyereknek tartotta, akinek a gazdag
családja el tudott intézni mindent. El tudott titkolni mindent. Bizonyíték
sosem volt rá, de millió alantas pletykát sugdostak róla. Rosszabbnál
rosszabbakat. Talán a show versengésre gerjesztő légköre miatt, de valami
helytelen mindig zajlott a háttérben. Valahol mindenki bemocskolta a kezét.
Akinek volt
szerencséje együtt dolgozni vele, annak hasonló volt róla a véleménye. Bunkó,
gátlástalan, és ízléstelen férfi volt, aki sosem tudta megkülönböztetni mi a
vicc, a gúny és a sértés. Legalábbis így szólt a szóbeszéd.
Egyedül a műsor
rajongói, és a fejesek voltak képesek látatlanul is imádni Chevy-t. Itták minden szavát, és rajongtak érte.
Mindannyiuknak ő volt a kedvence. Kivételesen magas férfi volt, vonzó szemekkel,
és kerek, csókolni való ajkakkal. Vicces volt. Nem is csak vicces, hanem
sármos, karizmatikus, és különc. Talán ez volt az, ami annyira vonzotta Gemmát?
A választ senki
sem tudta, csupán annyit, hogy a lány minden hétköznap ebédet hozott Chevy-nek.
Átsétált az emelet központi folyosóján, és általában Chevy ott várt rá, vagy az
irodájában, amin Michael O’Donoghue-val, a lobbanékony íróval osztoztak. De
egyikőjük sem örült a helyzetnek, ezért a szoba legtöbbször üres volt, hiszen
mindketten kerülték.
Chevy kedvenc
szünet alatti időtöltése az egyik tárgyalóban való tétlenkedés volt. A hármas
tárgyaló, itt álltalában a zenészekkel, zenekarokkal beszélték meg a műsorra
kerülő számokat. Chevy próbálta titkolni, néha sikerült is, de világosan
látszott rajta, hogy imádja a zenét. A vérében volt, hiszen édesanyja
koncertzongorista volt. Szeretett a zenészek körül lebzselni, főleg, ha valaki
olyan volt a vendég, mint, a Stones, Paul McCartney vagy Paul Simon. Utóbbi
idővel legjobb barátjává vált. Ettől függetlenül is szerette a hármas
tárgyalót. Üvegfalak vették körbe szinte minden oldalról, ezért jól látta, hogy
mi folyik körülötte. Itt olvasta át a szövegeit, vagy éppen írta őket. A
vérében volt, hiszen apja szerkesztő volt.
Most is a
hármas tárgyalóban üldögélt, és valamilyen papírköteget lapozgatott. Az egyik
széken hintázott, és lábával az asztalon billegett. Seggfej.
2 – Chase, Aykroyd, Belushi
- Seggfej – motyogta ez egyik író gyakornok,
Skylar.
- Nos – nevette hirtelen el magát Dan Aykroyd.
– Nem jársz messze az igazságtól.
- Ó, bocsánat! – szabadkozott Sky, eddig még
sosem mondta ki ezt hangosan. – Nem akartam semmi rosszat, utlálok pletykálni
Chevy-ről.
- Pedig pontosan azt tetted – ért a szöveg
végére, amiben Skylarrel helyesírási hibákat kerestek leadás előtt. – Azt
hittem, ti gyakornokok oda vagytok érte.
- Ugye csak viccelsz?! – húzta fel szemöldökét
Sky. – Nála arrogánsabb embert még sosem láttam. Ha valakitől nem akar semmit,
akkor úgy kezeli, mint egy darab… - tette kezét gyorsan a szájára. Dan újra
hangosan felnevetett. – Nem beszélek ki senkit a háta mögött.
- Nyugi, nem foglak beköpni. Chevy néha egy
pöcs. – Dan összeszedte az iratokat, és egy mappába rakta őket, hogy oda is
adja Skylarnek, mikor figyelmét hirtelen Gemma terelte a tárgyaló felé. A
csillogó haja, a karcsú alakja, és tökéletes ruhái. Észre sem vette, ahogy egy
mély sóhaj hagyta el száját.
Dan pontosan
látta az üvegfalakon keresztül, ahogy Gemma hátulról lepte meg Chevyt, aki
lassan felállt, megcsókolta a lányt, majd vidáman megpörgette, hogy jobban
megnézze a mai felszerelését. Gemma elpirult, ahogy Chevy valószínűleg béna
bókokkal bombázta.
- Mégis mi a fene lehet a baj ezzel a
világgal? Ilyenkor érzem azt, hogy nincs Isten, amikor egy ilyen aranyos lányon
sétál át egy ilyen seggfej – mondta Dan nyugodt szívvel, hiszen Skylar nyíltan
osztotta ezt a véleményt. – Szerinted ostoba ez a csaj? Vagy mi a baj vele?
- Igazából nagyon intelligens. Beszéltem vele
pár hete, és egy félig politikai magazinnak dolgozik.
- Hogy lehet valami félig politikai? – fordult
értetlenül hátra, miután elege lett belőle, hogy édelegve lássa a párt ebédelni
a tárgyalóban.
- Marmalade, egy ilyen feminista divat
magazin. Végülis, érthető. Mármint az, hogy divattal foglalkozik. Az, hogy egy
feminista miért áll le ”CHevY cHasE”-el, az továbbra sem világos.
- Hát, örök rejtély. Bár, jól tudjuk, hogy mi
lesz a vége – rázta meg fejét Dan.
- Mi a jóslat, Mr. Aykroyd?
- Chevy addig csavarja szegény lány fejét, míg
le nem bukik vele, hogy egy csalfa arrogáns pöcs. Csak az a kérdés, hogy
szegény lány jövőhéten jön-e rá, vagy hét év múlva két gyerekkel – hadarta Dan
keserűen. Le is hangolta Skylart.
- Hát ez marha szomorú. Olyan kedves lány… -
mormolta Sky. – Nem lehetne csak úgy elmondani neki?
- Csak rajta! – mutatott Dan a tárgyaló felé,
ahol Gemma éppen egy apró puszit nyomott Chevy homlokára, aki már a croissant
végénél járt. – „Figyi szivi, lehet, hogy még nem esett le, de a pasid egy
szemét, és csak össze fogja törni a szívedet.”
- Hát, kábé – lankadt le Skylar minden a
témába vetett lelkesedése, mire hirtelen John Belushi lépett be az ajtón.
- Mi újság, kész a szöveg? – kérdezte Belushi.
- Mióta érdekel téged a szöveg? – nyomta Dan a
mappát Skylar kezébe, aki már el is indult vele.
- Őszintén, a legkevésbé sem érdekel, csak
jöttem nézni a showt – mutatott a hármas tárgyaló felé.
- Elég dekadens show, nem tudom mit tudsz
élvezni benne – vágta rá Dan, mire John maga mellé húzta, és a kezét felemelve
eltakarta Chevy-t, hogy csak a lányt láthassák a szobában.
- Én így igazán élvezem, de nem tagadom, némi
vágásra szorult – nevetett, míg Dan ellökte maga mellől. – Ugyan, pár hét és
meglásd szakít vele a csaj. Akkor szabad lesz, és az egyikünk összejön vele,
akkor nekünk hozza majd az ebédet. Végre lesz valami, amivel jól bemutathatsz
Chevy-nek. Mesés lesz – hadarta Belushi.
- Nekem nincs semmi bajom Chevy-vel. Néha egy
pöcs, de ennyi. Te állandóan egy pöcs vagy – felelte Dan, és John
elvigyorodott.
- Ha karácsonyi buliig nem mennek szét, akkor
Chevy-nek lehet, hogy lesz pofája elhozni. Majd csak csorgatod a nyálad a csaj
estéjiére. Elég szomorú.
- Mégis mi ez a rögeszme, hogy nekem tetszik
ez a csaj? Nem is ismerem.
- Figyi, ő minden egyes férfinak és a legtöbb
nőnek is tetszik. Egész egyszerűen te vagy a leggyengébb közülünk – szippantott
orrán.
- Ennek konkrétan nincs értelme. Vegyél vissza
Belushi – próbált menekülni Dan, mire John megragadta kezét és pár lépéssel a
hármas tárgyaló ajtajáig húzta. Gemma éppen összepakolta a Chanel táskáját, és
már a kabátja is a vállán volt. Dan, és John betolakodtak az terembe, ahol
Chevy éppen a kukába célozta az ebédjének zacskóját, és csodával határos módon
a székétől majd’ hét méterre lévő szemetesbe talált.
- Chevy! – szólt rá Gemma, mielőtt…
- Héj – köszönt Belushi hangosan. – Ellopnánk
ezt a colost, ha nem baj – mondta határozottan, majd a kezét nyújtotta az
ártatlan lány felé, aki még levegőt sem mert venni. – John Belushi –
mutatkozott be.
- Üdv! Nagyon örülök a találkozásnak –
mosolygott míg a férfi finom csókot nyomott csuklójára. – Óh! – illetődött meg
a lány, mire Chevy felállt, védve saját „tulajdonát.”
- John, Dan, ő itt Gemma – próbálta a helyére
hessegetni a száráról elszabadult Belushit, míg Dan gyengéden megrázta a lány
kezét.
- Sajnálom, nem akarok útban lenni! Elnézést,
hogy lefoglaltam Chevet – kapkodta össze a dolgait.
- Ugyan – legyintett John.
Gemma a folyosó
felé indult volna, mire Chevy hirtelen megfogta, magához húzta, és szájon
csókolta, csupán, hogy jelezzen a két betolakodónak. Hideg formalitás.
- Este találkozunk! – tett úgy mintha a lány
fülébe súgna, de volt olyan hangos, hogy a két férfi jól hallja. Még csak nem
is volt igaz. Gemma kínosan elköszönt, és szinte menekült a tárgyalóból.
- Aranyos, nagyon aranyos – nézett utána
Belushi. – Hol szerezted?
- Mit akartok? – ignorálta Chevy, és inkább
Danre nézett. – Mi nem várhatott?
- Nos, erről a kislányról lenne szó –
csipkelődött tovább Belushi.
- Ez most komoly? Nőj fel, haver. Mégis miért
érdekel? Semmi közöd hozzá.
- Ugyan, azt hittem barátok vagyunk –
vigyorgott.
Dannek ekkor
lett elege a dologból.
- Majd később talán mesélek, mert nektek még
kell pár évtized, hogy be tudjatok nyúlni egy bugyiba – mondta Chevy
elégedetten, pedig Gemma bugyijáról még nem lett volna túl sok mesélni valója.
- Chase, néha te tudsz lenni a legnagyobb
seggfej a világon – felelte Dan csalódottan, majd ott hagyta a másik kettőt. És
még ő volt a legértelmesebb hármuk közül? Drámakirálynő.
Chevy mély
levegőt vett, majd unottan fordult Belushihoz:
- Mond csak, miért jársz folyton rá? Direkt
akarod kiakasztani szegényt? – kérdezte, míg John majd’ megfulladt a
nevetéstől. – Mit tett ellened?
- Sajnálom, de nem bírom megállni. Észre sem
veszi, ha ugratom.
- Ha téged ez tesz boldoggá… - Chevy zsebre
tette kezét, és kihajolt a folyosóra, hátha elcsípi a lányt.
3 – Rockefeller Center
Gemma eddig még
sosem érezte ilyen kiszolgáltatottnak Chevy mellett. Eddig úriemberként
viselkedett, és ugyan nem volt egy földre szállt angyal, de nem szorította
ennyire sosem magához. Gemma egyszerűen nem tudta megmondani, hogy ugyan miért
érezte magát ilyen kényelmetlenül. Az egész jelenet, ahányszor lejátszódott a
fejében, egyre érthetetlenebb és abszurdabb lett. Sietősre vette a távozást.
Ahogy beszállt a liftbe, és az ajtók becsukódtak, felhúzta blúzát, hogy lássa a
vöröslő nyomot, amit Chevy tenyere hagyott. Nem volt túl feltűnő, vagy
fájdalmas. Pár másodperc múlva már fel is szívódott. Csak annyira volt elég,
hogy emlékeztesse Gemmát a pillanatra.
Hirtelen úgy
érezte, hogy sosem akar ebbe az épületbe visszajönni.
Biztosan csak ő
csinál belőle nagy ügyet.? Az egész semmiség volt.
Gemma nem volt
ostoba. Naivnak is csak átlagosan.
Hamar átlátott
Chevy Chase-en. Hamarabb, mint a legtöbben.
Már az első
pillantásnál látta, hogy nem egy igazán „jó fiú.”
Párszor talán
látta már a tv-ben, de legtöbbször a Rockefeller téren futott össze vele. Csak
szembe sétáltak egymással, vagy egymás után mentek. Több mint egy éven
keresztül, egy héten minimum egyszer. Ez azért csak megmarad mindenkiben.
Persze nem jelentett semmit. Csupán Gemma azt látta, hogy Chevy hogyan
öltözködik, hordja a haját, vagy milyen kávét iszik. A legjobban mégis azt
jegyezte meg róla, hogy néha bedobta a papírpoharát a kukába, néha pedig
otthagyta.
Mindenkivel
előfordult már, hogy egy hétköznapi döntés előtt állva a szeme előtt látta
mindkét lehetőséget:
„Most
lehajolhatok, és a kukába dobhatom azt a papírpoharat, vagy egész egyszerűen
tovább sétálhatok, mintha észre sem vettem volna."
Mire végig
gondolja az ember, már nevetségesen is fest, egy üres papírpoharat bámulva,
hiszen a legtöbben már akkor tudják a választ, amikor a kérdést még fel sem
tették.
Chevy Chase nem
ezek közé az emberek közé tartozott.
Minden egyes
nap, minden egyes pohár kidobása egy döntés volt számára. Olykor egy pillanat
volt csupán, máskor egy egész perc.
Gemma sok
napját feldobta azzal, ahogy a kuka mellett állt, és vacillált. Csak mereven rostokolt,
és szemezett a szeméttel.
Már akkor
érezte, hogy Chevy egy igazi különc, akit nem lehet csupán egy kategóriába
sorolni.
Viszont ez
együtt járt a jóval, és sok rosszal is.
Gemma ma szemesült
először az utóbbival. Véget kellett vetnie a saját maga hitegetésének.
A héten többet
nem vitt ebédet Chevy-nek.
Se szerdán, se
csütörtökön, se pénteken. A három nap alatt Chevy valahogy túlélte a napokat
evés nélkül, de ezt Belushi persze nem hagyta szó nélkül. Főleg hétfőn nem,
amikor is Chevy szinte aggodalmasan körözött a folyosón, egyre csak a liftet
bámulva.
Persze senki
sem jött.
Már rég elmúlt
az ebédidő, és ugyan a hétfő az egyik legnyugisabb munkanap, még bőven akadt
tenni való.
- Mi a baj, Chev? – lépett Gilda oda hozzá, és
a vállára tette a kezét. (Az a Gilda Radner.)
- Hm – dünnyögte Chevy távolba merülve. –
É-h-e-s vagyok. Radny – rontotta el a lány nevét szándékosan, miután egyszer
véletlenül is megtette. Azóta úgy tett, mintha direkt lett volna.
- Er, Chey, Er – sóhajtotta Gilda.
- Köszi – nyögte ki Chevy. Ritkán vallotta be
magának, hogy mennyire kedveli Gildát, és hogy mennyire hálás a barátságáért.
Most mégis egy ilyen pillanat adódott.
- Nincs mit, drága – paskolta meg a férfi
vállát. Ő mindig is ismerte Chevy jobbik oldalát. – Gyere, feltűzünk még pár
ötletet a falra.
Mindketten át
sétáltak a ”Lorne”-irodába, de Chevy képtelen volt kiverni a fejéből Gemmát.
Ahogy neki is csak Chevy járt az eszében.
4 – Palazzo D’Italia
Gemma egy
szomszédos épület, a Rockefeller Palazzo D’Italia nevű felhőkarcoló első
emeletén dolgozott. A cég tulajdonosa, Martha Ginsbern klausztrofóbiás volt,
ezért az egyetlen gyalog megközelíthető emeletet bérelte. Szerencsétlenségére,
a közelben csak ez az épület rendelkezett ilyen hellyel, amit a kissé rasszista
felfogása azóta is ellenez. Miss, igen, ezt mindig kiemelte, Miss Ginsbern egy
tipikus újgazdag volt, akinek sikerült jól házasodnia. Egy rendkívül idős
férfihez ment hozzá, akinek halálára várt, amióta csak meglátta. Nyolc év
meglehetősen ”boldog” együttlét után, Mrs.-ből újra Miss lett, és a vagyonból
befektetés. Mégpedig egy feminista magazin, ami azt hirdette, hogy bármely nő
képes elérni bármit, teljesen egyedül. A tőke forrása persze örök titok maradt
a legtöbbeknek. Egyedül Gemma tudta, hiszen ő még Mrs.-nek ismerte meg Marthát.
Sőt.
Zárt ajtók
mögött Ginsbern lányaként kezelte Gemmát, de a külvilág számára egy rideg nő
alakját vette fel.
A Marmalade
magazin egy félig politikai nézetet képviselt. A legfontosabb üzenetének a nők
támogatását, és függetlenségüket tartották. Ugyanakkor az újság tartalmába
rengeteg téma tartozott. Politika, divat, háztartás, kapcsolatok, pletyka,
sport, és szerelem. Mivel a feminizmus a nők egyenlőségére, és a szabad
választásukra tanította az embereket, ez a magazin megmerte tenni a lépést,
hogy egy ívben volt képes a közeledő választásokról, és a serpenyőkre ragadt
zsiradékok legpraktikusabb eltávolítási módszereiről beszélni. Bár, ez hiába volt
bátor, és a feminizmust legjobban összefoglaló lépése, nem tűnt sikeresnek. Az
emberek még nem álltak készen rá. Az a nő, aki politikáról akart olvasni a
reggeli kávéja mellett, az szégyellte, hogy az újságja sarkában a legújabb
hajgöndörítő rollereket hirdetik. Az pedig, aki a takarításról akart többet
tudni, titkolta, ha bármi érdek fűzte a politikához, vagy bármiféle
progresszivitáshoz. Tehát, mivel az olvasók köre nem volt tömegekben mérhető, a
Marmalade üzletpolitikája luxusmagazinként adta el magát. Így elég bevétel volt
ahhoz, hogy nem menjenek csődbe. Persze Miss Ginsbern sosem volt ezzel
elégedett.
Gemma
hihetetlenül büszke volt, hogy egy ilyen magazinnak dolgozhat, de arra talán
még büszkébb volt, hogy milyen emberekkel teheti ezt.
Az emeleten
szinte csak nők dolgoztak, és néhány meleg férfi. Gemma minden itt töltött
percet áldott.
Gemmának nem
volt hivatalos munkaköre. Ebben a témában mindig titokzatos maradt. A többiek
csak annyit tudtak róla, hogy nem sok cikket ír, inkább a fotók, a borítók, és
a reklámok érdekelték. Ő kötötte össze a nyomdával az írókat és szerkesztőket.
Úgy tűnt, mintha mindenhol ott lenne.
Már délkörül
járt, mikor beért az irodába. Úgy tűnt, mintha nem lenne önmaga.
Átsétált a
nyitott terű termen, és mindenki asztalánál megállt, aki útba esett. Köszönt,
mosolygott, és kérdezett. Mint mindig. Habár az a pár méter szinte éveknek
tűnt, mire a saját asztalához jutott.
Jen és Mark gyanakodva
néztek végig rajta, de egy szót sem szóltak, míg ő ledobta bársonykabátját.
Miután kifújta magát, a két legjobb barátja asztalára egyesével egy-egy
kiscsomagot rakott, idegesen.
- Teriyaki. Reggel csináltam – motyogta, majd
hátra csúszott a székében.
Jen Atkin, a
„vörös-bögyös” tágra nyitotta szemét, míg a kályhaforró, végtelenül jóképű,
szőke Mark Illes megszorította a kezét, amit Jen rögtön ellökött magától
természetesen.
- Meghalt valaki? – súgta a férfi
aggodalmasan, míg Jenny kibontotta az előtte lévő csomagot.
- Nem, nem – tette hozzá. – Itt valami
komolyabbról van szó. – Nyitotta ki a papírdobozt, majd beleszippantott a
Teriyaki csirke fűszeres illatába. – Ennél finomabbat még sosem szagoltam –
tolta el magától Jen.
- Két adag? Ennek ahhoz van köze, hogy már két
hónapja nem velünk ebédelsz? – kapta maga elé karját Mark. – Te jó ég! Mi van,
ha mind a két adagot ő ette meg? – nézett terrorban a ”vörös”-re.
- Á, akkor nem csomagolná ketté, csak nagyobb
dobozba.
- Huh – higgadt le a férfi.
- Mégis mit titkoltál eddig előlünk? Nem értem
– komolyodott meg Jen tekintete.
Gemma arcát
tenyerébe temette, és összehúzta magát. Nem gondolta, hogy ennyire elfajul a
dolog. Sőt, egy hétnél többre nem is számított. Eleinte csak kalandnak indult
az egész. De legbelül végig tudta, hogy helytelen, hiszen nem merte elmondani
senkinek. Még a legjobb barátainak sem. Pedig előlük nem tartott sok titkot.
- Lehet, hogy hülyeséget csináltam. Biztos is
– nyögte halkan, majd felegyenesedett. – Szóval, találkoztam valakivel.
- Tudtam – csaptak mindketten egyszerre az
asztalra.
- Sajnálom – erőltetett Gemma mosolyt arcára.
- Nagyon durva lehet, ha nem merte elmondani
nekünk – suttogta Mark.
- Összefutottam ezzel a pasival, aki nagyon
fura, és édes volt, de utána történt valami. Nem is tudom, hogyan mondjam el.
Olyan apróságnak tűnik, így visszagondolva – remegett bele Gemma. –
Beszélgettünk a munkahelyén, ahová ebédet szoktam vinni neki, és betoppant két
munkatársa. Ő pedig egy percre teljesen megváltozott. Mármint, nem lepett meg,
de abban az egy percben mégis kicsit megijesztett. Egész eddig, heteken át
vacilláltam, hogy tényleg tetszik-e, de egyszerűen nem tudom eldönteni –
hadarta.
- Drágám, ennek egyértelműnek kellene lennie.
Nem? – felelte Jen. – Ha ennyit rágod magad rajta, akkor ott a válasz előtted.
- Nem ilyen egyszerű. Azt hiszem. Mert
nagyon-nagyon tetszik, úgy. Magas, sármos, szinte tökéletes.
- De? – vágott bele Mark.
- De olyan, mintha két különböző ember élne
benne.
- Ez izgalmas – húzta ki a fiókjából Jen a
jegyzetfüzetét, és vázlatolni kezdett. – Romantikus pszicho.
- Jenny, az életem nem az egyik regényed –
sóhajtott Gemma. – Rendbe kell szednem magam – rázta meg fejét a lány, és a
mosdó felé indult. Jen és Mark mentek vele természetesen. A toalett felé vezető úton Gemma már meg sem
lepődött, hogy most is hármasban fognak pisilni, mint mindig. Kimondottan
szerette a WC-meetingeket. Azon viszont tényleg meglepődött, hogy az iroda
bejáratánál Chevy-t pillantotta meg.
- Úristen, ez ő – nyöszörögte úgy, hogy a
szája meg sem mozdult.
- Mi? Ő az? – lepődött meg Jen, aki jóval
szemrevalóbb férfira számított.
- A palid Chevy Chase? – lepődött meg Mark,
aki rögtön felismerte.
Mindketten
magyarázatra várva néztek Gemma után, aki sebesen a mosdó felé futott.
- Nem futhatsz el a pasid elől a WC-re! –
mondta Mark félig hangosan, amivel sajnos magára vonta a figyelmet. Chevy-ét
is.
5 – Marmalade
Gemma idegesen
járkált körbe, amint a toalett ajtaja becsukódott. A vörös márvánnyal borított
falak fojtogatták, és a hatalmas mosdókagylók előtt függő tükörben csak saját
zavarodottságával találkozott.
- Ugye nem vett észre? - szorította ökölbe
kezét.
- Dehogy – hazudta Mark csípőből.
- Ki ez a csávó? – volt Jen még mindig
lemaradásban.
- Chevy Chase. Tudod, a szombati NBC műsorból
– felelte Mark. – Közepesen híres. Legalábbis Ellis szokta emlegetni. – Ellis
Mark jegyese volt. Már csak pár évtizedet kellett várniuk, hogy össze is
házasodhassanak.
- Hát, az biztos, hogy odáig van érted. Mégis
mit keres itt? Nem ismeri a telefont? Vagy már szakítottál vele? Ne csigázz! –
sürgette Jen, újra maga elé véve a jegyzetkönyvét.
- Nem szoktunk telefonálni, mert van ez a
dolgunk, hogy a szerencsére bízzuk a dolgot. Nem tudom. Fura az egész. Már
majdnem egy hete nem találkoztam vele. Azt hittem, hogy ebből veszi az adást.
Sosem volt komoly a dolog, vagy ilyesmi. Azt sem tudom hol lakik. És még nem is
feküdtünk le úgy igazán – kapkodta a levegőt Gemma.
- Úgy igazán? – kérdezett bele Mark.
- Nem olvastad a szeptemberi cikkemet a szex
definiálásáról? – mérte fel Jen, mire ő lojális barátként gyorsan elterelte a
témát:
- Hát, Édes, ő nyilván komolyabban gondolja,
mint te. Ide jött. Amazóniába. És ő végülis celeb, nem? Sosem tudtam, hogy
buksz a hírességekre.
- Mert nem is – köhintett Jen, válaszolva
Gemma helyett is.
- Nem tudtam, hogy az. Nem tudok róla túl
sokat. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Nem bújhatok itt el? Örökre? –
motyogta Gemma, mire a másik kettő szinkronban rázta a fejét, ellenezve az
ötletet. – Szakítsak vele? De nincs is igazán mit megszakítani.
- Hát, lehet hogy jobb lenne, ha ennyire
bizonytalan vagy. Szerintem fogalmad sincs, hogy mit akarsz. Pedig nem szoktál
ennyire bepánikolni a férfiaktól.
- Igen, mert ő nem olyan, mint a többiek.
- Oké, akkor írjunk listát – lapozott új
oldalra Jen. – Pro és kontra! Mond! – mutatott Gemmára.
- Rendben! Kontra: valószínűleg egyszerre több
nőt kajtat.
- Nos, ez Jenny-nek el is döntené a vitát, de
úgy tudom ez téged nem zavar. Akkor miért is kontra? – dadogott Mark.
- Igazad van – mutatott rá Gemma. – Pro:
nagyon srámos, és magas.
- Mióta vagy ilyen felszínes? – fakadt ki
Jenből.
- Ne zavard össze, Miss Bárkivel-bármikor –
lökte meg Mark finoman.
- Á – nyögte ki Gemma. – Én nem tudok így gondolkozni.
Semmi sem fekete-fehér. Csak annyit tudok, hogy megzizzenek, ha a közelemben
van, és senki mellett nem érzem úgy magam, mint mellette. Viszont félek, hogy
rossz vége lesz.
- Bébi, a testünk negyven éven belül el fog
rohadni, és gusztustalan csontvázak leszünk. Mindennek rossz a vége – nevette
el magát Mark.
- Hihetetlen vagy – forgatta szemét Jen.
- A lényeg, hogy nem tudsz dönteni. Mi lenne,
ha őt megkérdeznéd a dologról? Gyakorlatilag van némi beleszólása.
- Gemma! – mondta Jenny komoly hangon. –
Lehet, hogy kicsit túlreagálod a dolgot. Te mondod mindig, hogy az életet nem
kell olyan komolyan venni. Szerintem csicsázd ki magad, nyomd ki a melled, húzd
össze a hasad, és menj úgy ki, hogy összeszarja magát. Mutasd meg neki, hogy
milyen az igazi Gemma Graham. Gyönyörű, különleges, kedves, de legfőképpen
Őszinte. Őszinte magához, és másokhoz – szavalta Jen.
Gemma mély
levegőt vett, és elhatározta magát.
- Hogy nézek ki? – nézett a tükörbe. Egy
világosbarna, hosszúujjú kötött ruha volt rajta, amit egy rozsdaszínű, hasított
bőr öv húzott össze. Teljesen rásimult vékony alakjára. A haja ma kimondottan
vörösen csillogott, látszott rajta az élénk henna hatása, amivel Gemma egész
este foglalkozott. Már csak unalomból is.
- Tessék, zsebsmink – húzott elő a blézeréből
Mark néhány dolgot.
Gemma
megigazította szempilláit, és vörösre festette ajkait. Kihúzta magát, majd
bólintott egyet.
- Köszönöm. Nélkületek darabokra esnék –
mosolyodott el, majd magabiztosan kisétált, míg Jen és Mark elégedetten vállon
veregették egymást. Még egy sikeres WC-meeting.
Gemma tökéletes
tartással, tökéletes léptekkel sétált át az asztalok között. Újra felcsendült
halkan a francia sanzon a nyoma után és az idő múlása is felére lassult. Már
messziről meglátta, hogy Chevy ott ül az ő székében, és éppen a magazin egyik
régi kiadását olvasgatja.
Ez most Gemma fennhatósága
volt, és ő volt fölényben.
Míg egymás után
rótta a sorokat, Chevy is észrevette őt, ahogy közeledik. Érezte testén, ahogy
a férfi tekintete teljesen végig méri, homloktól bokáig és vissza.
Chevy maga elé
emelte az újságot, legyezni kezdte vele magát, azt tettetve, hogy Gemma minél
közelebb ér hozzá, a levegő annál forróbb lesz körülötte. Aztán direkt
leejtette az újságot, aminek lapjai ezerfelé hulltak. ”A Chevy Chase Shtick”
Flúgosnak lenni, mindent elejteni, mindig elesni, és végül, magabiztosan
vigyorogni, de közben teljesen irányításban maradni.
Ez persze
rögtön kizökkentette Gemmát az erős, független nő szerepéből. Nem bírta ki,
hogy ne mosolyogjon. Chevy, a kaján vigyora, a mélyen kigombolt ingjei, és
göndörkés haja. Folyton ezt csinálta vele. Mintha felemelte volna Gemma lábát a
földről, így támasz nélkül hagyva. Tényleg ez lett volna a célja? Pedig Chevy
közel sem így érezte magát, ha Gemmára gondolt. Sőt.
6 – Prométheusz
Chevy Chase nem
vette észre Gemma Grahamet. Legalábbis nem tudta azt a sok csinos lábat, szép
hajat, kerek feneket, és karcsú derekat egy személyhez kötni. Mert azokat
mindig megjegyezte. Hogy is tudná azt a vörös, cseresznye mintás nyári ruhát
elfelejteni, aminek anyaga olyan vékony volt, hogy Gemma lábai pontosan
kirajzolódtak alatta, és halványan a bugyija vonalát is látni lehetett. Vagy
azt a színes makramé toppot, amit a trapéz-farmernadrágjához vett fel. Nem is
beszélve arról az egyszerű fehér miniszoknyáról, amit a szél mindig képes volt
felfújni, Gemma hiába próbálkozott lent tartani. De ezek mind csak kicsinyességek
voltak, és Chevy nem is tartotta őket többnek. Persze, izgalmas, fantáziadús
kicsinyességeknek.
Először akkor
vette észre először Gemmát, amikor Rockefeller közepén lévő Prométheusz-szobor
mellett sétált el. Egy hatalmas aranyszobor, egy szökőkút közepén. A
Rockefeller-tér csúcsdísze. Chevy egy szombati műsor után indult haza, de
valójában már vasárnap hajnal volt. Üresen kongott a tér, és senki sem járt
arra, csak ő. Így, ő volt az egyetlen, aki látta aznap, hogy néhány aktivista
éppen egy hatalmas vásznat feszít ki a Prométheusz-szoborra. „Eljött az idő az
egyenlőségre!” Egyszerű üzenet, egy egyszerű vásznon, egyszerű betűkkel. A
fiatal lányok azon dolgoztak éppen, hogy a vászon a helyén maradjon, és úgy
tűnt van tapasztalatuk a dologban. De Chevy kételkedett benne, hogy a tavalyi
„A FŰ MINDENKIÉ” protestáció hozzájuk tartozott volna. Sokkal rosszabb kézírás.
Miközben ezen töprengett, a szökőkút sekély vizéből hirtelen egy hangosan
nevető lány bukkant elő. A ruhája teljesen átázott, és rátapadt a testére, míg
az arcán csillogott a friss víz. Chevy nem tudta levenni róla szemét. A lány
angyali hangon kuncogott, míg a többiek Prométheusz kezéhez kötötték
üzenetüket. Mikor egyikük észrevette az ott ólálkodó Chevy-t, gyorsan rászólt a
lányra, akinek tekintete hirtelen találkozott Chevy-ével. A lány egy szót sem
szólt, csak lassan a szája elé húzta az ujját.
- Shh! – sisegett, majd elmosolyodott, és
Chevy teljesen belekábult ebbe az egyetlen ártatlan mozdulatba. Már messze
járt, mikor észbe kapott. Napokon keresztül kísértette ez az emlék.
„Az a lány.”
Nem tudott róla
semmit. Alig emlékezett rá, hogy mit viselt, vagy hogy nézett ki. Csak az az
ártatlan tekintet maradt meg benne, de azt minden második szempislantás után
maga előtt látta.
Nem tudta
eldönteni, hogy ez rémálom-e vagy sem. Sok ilyen emlék kísértette nap, mint
nap, de azok nem egészen ilyenek voltak. Sokkal sötétebbek. Ez inkább volt
világos. Vakító talán.
Azt hitte, hogy
soha többé nem látja a lányt. Hogy az egész csupán egy pillanatnyi „csoda” volt.
Álomnak tűnt,
amikor pár héttel később meglátta a Radio City előtt, a kirakott posztereket
böngészni. Éppen Danny-vel sétáltak az NBC stúdióba. Ő éppen „kövekről”
beszélt. Chevy majd’ beleőrült Dan unalmas, és számára ostoba dumájába, de
elnézte neki. Ő volt a legfiatalabb stáb tagjai közül, és általában jó
társaságnak bizonyult. Dan Aykroyd, a jógyerek. Akadt mégis, mikor leleplezte
végtelen különcségét. Olyan témák érdekelték, amiket Chevy füle meg sem
hallott. Ufók, földrajz, paleontológia, és dinoszauruszok. Ha még csak ennyi
lett volna. Nem, ő képes volt órákon át ilyen haszontalan dolgokról beszélni.
Megtörhetetlen lelkesedéssel. Azon a reggelen is így történt. Dan hangosan
csacsogott.
- A műsor neve az, hogy Őslény-vadászok, és
nagyon izgalmas – hadarta vidáman. – Tudtad, hogy a hatalmas testű
dinoszauruszok jó megtartású lábnyomok tömkelegét hagyták maguk után, melyek
egy része fosszilizálódott, s a kutatók számára ma értékes információkkal
szolgál? Hihetetlen nem? Azok az óriási lények csak körbenéztek, és most abból
tanulmányozzuk őket, amikre ráléptek – nevetett elevenen.
- Nos, igen. Imádok dinókat tanulmányozni –
felelt Chevy szarkazmussal.
- Nem Chev, ma nem tudsz lelombozni –
morgolódott Danny. – A mai napom isteni lesz. A bátyám átutazik New Yorkon, és
hoz nekem édesanyám mézeskekszéből. Mh-hmm! A legfinomabb dolog a világon. És
ha továbbra is így viselkedsz, egy darabot sem kapsz belőle.
- Várj, a mazsolás? – kérdezte Chevy
higgadtan, mire Dan bólintott. – Az tényleg elég jó.
- Elég jó? Ugye viccelsz? A te burzsuj segged
sehonnan sem tudna ilyet venni – háborodott fel kissé, és Chevy elmosolyodott.
- Igaz. Viszont Mrs. Aykroyd valamennyiért biztosan
sütne nekem, nem? Cserébe egy autóért, vagy nem is, inkább egy tehetségesebb
fiúgyermekért. Azt még megengedhetem magamnak – viccelt Chevy monokróm hangon,
amivel sikerült jól felbőszítenie Danny-t.
- Chev, téged egy nap valaki halálra fog verni
– jelentette ki morcosan, mire Chevy elnevette magát. Őszintén egyet értett.
Miközben kedélyesen bólogatott, akkor látta meg az utca másik oldalán ”a
lányt.”
A Radio City
Music Hall történelme legkeservesebb időszakát élte éppen. Az egész épület
omladozásnak indult, és kongott az ürességtől. Már járta a pletyka, hogy
hamarosan bezárják, és teniszpályát, vagy bevásárlóközpontot alakítanak belőle.
Chevy nem
látott túl sokat, de ha nem is a szemével, érezte, hogy az az ember álldogál
ott, aki egész eddig kísértette. Hogy hogyan ismerte fel olyan messziről, azt ő
sem tudná megmondani. Sőt, az is lehet, hogy nem is az a lány volt az, bármit
is hitt Chevy.
Pár másodpercig
nem eszmélt fel, és csak a Radio City-re bámult. Közben már el is értek az NBC
bejáratához. Mégis, ha ilyen kevés is az esély, vagy ostobaság kezdettől fogva,
meg kellett tennie.
- Danny, mindjárt jövök – szorította meg Dan
vállát.
- Mi? Nem jössz? Már így is késében vagyunk –
próbálta marasztalni.
- Van egy kis dolgom, mindjárt jövök – vágta
rá gyorsan Chevy, majd elindult a Radio City felé.
Lehet, hogy
csak egy pillanattal késte le, vagy sosem volt ott a lány igazából. Ennek
ellenére, ahogy Chevy odafutott az öreg épület elé, és ott körözött
tekintetével, valamiért megkönnyebbült. Előfordulhat, hogy ez csak a halvány
remény, vagy az ő elhatározása hatása volt. Mégis, megnyugodott. A lány élő
volt, és ő érezte, hogy a közelben van.
Nem egy ábránd.
Nem egy
gimnazista, aktivista Vermontból.
Valamiért nem
is volt csalódott, ahogy visszasétált az NBC bejáratához. Ez az apró
megvilágosodás, ha nem is jelentett semmit, segített neki kinyitnia a szemét.
Gemma persze
észre sem vette aznap reggel. Sőt, arra sem igazán emlékezett, hogy bárkivel is
találkozott a vászon felrakásának estéjén. Sokkal inkább a másnapra, amikor
őrjítő fejfájás és hányinger közepette kellet végig néznie a szerkesztőségből,
ahogy a rendőrök néhány jobboldali tüntetővel darabokra szabják, majd elégetik
a többnapos projektjét. Az egyenlőségüket. Mélyebb nyomot hagyott benne. Olyannyira,
hogy pár héttel később, aznap reggel még mindig kedvetlen volt. Kételyek
gyötörték a magazin, és a saját jövőjével kapcsolatban. Akkoriban a legnagyobb
problémája még nem Chevy Chase volt. Arra még pár hónapot kellett várnia. Nem
mintha vágyott volna rá, de még mindig kellemesebb volt a sármos komikusra
gondolni, mint Amerika végetnemérő patriarchizmusára.
7 – 6th Avenue
Most is csak rá
tudott gondolni. A fejéből eltűntek saját gondolatainak többsége, és csak azt
kántálták: „Chevy, Chevy, Chevy!”
Ahogy ott ült
az asztalán, és komiszul mosolygott.
Gemmát
meglepte, de Chevy tökéletesen beleillett az ő világába. Nem is tűnt idegennek,
se vendégnek.
Mindenki őt
nézte. A legtöbben felismerték, de olyan is akadt, akit csak azért érdekelte,
mert Gemmát még nem látta férfival. Minden esetre senki sem tudta levenni a
szemét a jelenetről. Gemma még oda sem ért Chevy mellé, máris képzeletbeli
kamerák reflektorfényét érezte magán.
Nem volt ez új
érzés. Gyakorlatilag minden nap hasonlót érzett az utcán, a metrón, a taxi
hátsó ülésén, vagy a bolti sorban. Valamiért a megjelenése és kisugárzása
nagyon lebilincselte a tömegeket. Itt a szerkesztőségen viszont sokkal inkább
érezte otthon, biztonságban magát. Mindenkivel jóban volt, és tudta, hogy saját
magáért, nem pedig a külsejéért figyelnek rá.
Nem volt könnyű
elérnie ezt, akárhogy is tűnik.
Eleget
küszködött már azokkal az emberekkel, aki nem voltak képesek túllátni a rövid
szoknyáján. Legbelül attól tartott, hogy Chevy is ezek közé tartozott. Ezért
hezitált és kételkedett. Nem merte bevallani magának, de ez volt az igazság.
Ironikus.
Az első
találkozásukkor még semmilyen kétsége nem volt efelől.
Az a tavasz
egyik legsötétebb estéje volt.
Gemma éppen
hazafelé tartott egy baráti találkáról, és mivel nem volt elég aprója a
taxihoz, kénytelen volt sétálni.
Amióta New
Yorkba költözött már-már megszokta az, hogy mindennap megfütyülték a férfiak.
Néha az út mellett dolgozó közmunkások, néha a kocsma előtt cigarettázó alkoholisták,
de egyszerű idegenekkel is előfordult, hogy nem tudták magukban tartani szükségtelen
véleményüket.
Egy térdig érő
kígyóbőrmintás kabátot viselt, fordítottbőr bokacsizmát, és egy zöld
selyemsálat. Nem volt túl kihívó, de Gemma bármilyen ruhát felvehetett, a
kéretlen kommentek ugyanúgy érkeztek. Ezért nem volt hajlandó rá, hogy az
öltözködésén változtasson. Bár kétségtelen, hogy néha ő is megijedt a nyers
kiáltásoktól, vagy attól, hogy elkezdik követni. Igen, követni. Számtalanszor
előfordult.
Ezer és egy oka
volt, hogy ne sétálgasson kedvére. Ugyan New Yorknak egyik előnye volt, hogy
szemtanúk mindig akadtak, és a legtöbben nem tettek harsány kommenteknél, vagy
néhány saroknyi „kísérgetésen” kívül. Gemma mindig taxizott, amikor csak
tehette. Ez az este nem az ilyenek közé tartozott.
A 6th
Avenue-n sétált, és az idegen a 45th Streeten kezdte követni. Úgy
egy méterrel ment a lány után, aki hallotta minden lélegzetvételét. Gemma, arra
számítva, hogy az idegen előbb utóbb megunja a dolgot, figyelemre se méltatta.
Csak pár sarokra volt a Palazzo D’Italiától, ahová gyorsan fel akart futni apróért,
amit a fiókjában tárolt, hogy azzal fogjon egy taxit.
Nem aggódott
annyira, amennyire esetleg kellett volna.
Már csak két
sarok választotta el az épülettől, és már látta is a tetejét. Mégis arra lett
figyelmes, hogy az idegen minden lépéssel közeledik hozzá. A szuszogása
hangosabb, és a kellemetlen dohányszaga is intenzívebb.
Nem mert hátra
nézni.
Tovább sétált,
gyorsabban. Az idegen szorosan követte. Már a 50th Street sarkára
ért, mikor egyszerre az idegen mellé lépett, és a vállát az övéhez tolta.
Gemma
megtorpant, és félelme haraggal vegyült.
- Békén lehet hagyni – mondta, de hangja nem
volt elég határozott. Az ötvenes, melegítős férfi könnyedén megragadta vékony
selyemsálat, és ha Gemma nem lett volna elég éber, le is tépte volna a
nyakáról. – Mi a fene? – kiabálta a lány, majd visszaszerezve a sálat ellökte
magától az idegent. Ez persze nem tetszett neki.
- Hülye kurva – motyogta idegesen, de ennyivel
le is zárta volna a dolgot. Gemmával ellentétben.
- Vén perverz! – vágott vissza. Körbenézett,
és jópár járókelő már figyelemmel kísérte az eseményeket. A lánynak seperc
alatt megjött a bátorsága. – Egy ilyen vén fasz, mint te, mit akar? – kezdett
kiabálni, hogy az egész Rockefeller Center hallja. – Ennyi kibaszott évtized
alatt sem voltál képes egy inchnyi tiszteletet tanulni? – harsogta, mire a
távolban egy ismeretlen nő nevetésére lett figyelmes. Ettől még vakmerőbb lett.
– Ha egész eddig ez volt a randevútechnikád, nem csodálom, hogy egy nyugdíjas, kövér,
magányos, szűz lett belőled, aki azt hiszi, hogy normális az utcán nőket
zaklatni! – kiáltotta, mire váratlanul a férfi arca teljesen elvörösödött.
Gemma szerette volna szégyenlősségnek hinni, de azonnal rájött, hogy
vérszomjtól forrott fel az idegen, amint felhúzta pulóverje ujjait. Látszott,
hogy egy pillanaton belül ölre megy. Gemmának még pont volt ideje futni,
különben a férfi az egész utca előtt, már rég a földre szorította volna.
Sikerült úgy felhergelnie, hogy a férfi minden erejével sprintelni kezdett
utána.
Gemma előtt
pont nem volt senki, de ha lett is volna, az idegent nagy lendülete miatt nem
tudta volna megállítani. A füle sarkából hallotta, ahogy páran utánuk indulnak.
Hiába, nem bízhatott benne, hogy a megmentői időben leszedik róla, ezért a
lánynak nem volt más lehetősége, futott, amilyen gyorsan csak tudott. Arra sem
volt ideje, hogy segítségért kiáltson.
8 – 50th Street
- Meg foglak fojtani, te hülye ribanc! –
üvöltötte a férfi. Erre többen felkapták a fejüket. – Mocskos kis kurva –
folytatta, ahogy az utca sarka felé értek.
Gemmának volt
annyi előnye, hogy a sarok után szorosan elforduljon, és az első arra bóklászó
férfi mögé gyorsan elbújjon, hogy az utána loholó idegen egy másodpercre
elbizonytalanodjon.
Szerencsére egy
kimondottan magas, öltönyös pasas hátába ütközött. Gyorsan megkerülte, és
hátatfordítva neki elrejtőzött mögötte. Megmarkolta szorosan az öltönyének első
zsebeit, és hátát szorosan a pasas mellkasához nyomta. Még levegőhöz sem
jutott, az üldözője el is futott mellettük. Persze megtorpant, ahogy elvesztette
a lányt maga elől.
- A picsába – kapott észbe, majd forgolódni
kezdett. Mire meglátta Gemmát a magas férfibe kapaszkodva, beérte a néhány
ember, akik utána szaladtak. Az idegen még elköszönni sem tudott, már menekült
is a többiek elől.
Három középkorú
férfi volt, aki a segítségére rohant. Közülük ketten még a melegítős idegent
kergették, a harmadik pedig meggyőződött róla, hogy minden rendben a lánnyal.
- Ugye nincsen semmi baj – érdeklődött.
- Minden tökéletes!
- Legközelebb vigyázzon jobban. Én sem
szeretem ezeket a perverzeket, de jobb nem felhergelni őket – bólogatott, majd
ő is tovább indult az idegen után. Az alakjuk egyre kisebb lett, majd
elfordultak, és Gemma elveszítette őket a szeme elől. Azóta se tudni, hogy
utolérték-e.
Gemma már azt
sem tudta, hogy hol van. Olyan gyorsan zajlott ez az egész, hogy észre sem
vette, hogy ki az, akibe éppen kapaszkodik.
Csak egy ánizsos arcszesz gyengéd illatára lett figyelmes. Elfelejtette,
hogy éppen egy ismeretlen pasas hasának dől, és a nadrágját szorongatja. Mégis,
alig tudott megmozdulni.
Apránként
kiengedte kezeit, és eltávolodott a férfitól.
- Nagyon sajnálom – csuklott el hangja, ahogy
megfordult. Még fel sem dolgozta a történteket, máris egy új járókelőnek kellett
magyarázkodnia. Hacsak ilyen egyszerű lett volna.
Ahogy lassan
felnézett, egy magas, jóképű, hihetetlenül sármos, és végtelenül zaklatott
tekintetű férfit pillantott meg. Valakit, aki céltalanul bóklászott csupán,
mikor egy fiatal nő neki ütközött, majd szorosan hozzá simult, hogy elrejtőzőn
egy erőszakos gazfickó elől. Valakit, akit a semmiből meglepjen az, akit oly
régóta keresett.
Chevy őszintén
nem a veszélyes szituáció miatt vágott ilyen nyugtalan arcot, hanem az egész
lehetetlensége végett. Mégis mennyi esélye volt rá, hogy Gemma pont belé fog
ütközni az utca sarkán. Hogy pont belé fog kapaszkodni, és pont neki fogja
megköszönni azt, hogy abban a percben éppen ott volt.
- Köszönöm! Hatalmas bajtól mentettél meg! –
mondta Gemma csillogó szemmel, kábultan a rémülettől, és megmagyarázhatatlan
csodálattól. Mennyi esélye volt, hogy pont egy ilyen vonzó férfiba botlik bele,
aki még egészen ismerős is.
- Minden
oké? – kérdezte Chevy, a lány vállára rakva kezét. Véletlenül elmosolyodott,
ami nagyon helytelennek tűnt.
- Talán vicces? – nevette el magát Gemma
akaratlanul is.
- Azt hiszem egy kicsit – felelte Chevy, aki
képtelen volt hazudni. Még a mosolyát sem tudta letörölni. – Sajnálom –
erőlködött nevetése elfojtásában. Sikertelenül.
- Ezen nem kellene nevetned – fogta tenyerét
szája elé Gemma. – Nekem meg főleg nem – kacagott. Arra számított, hogy amint
ideje lesz rá, elbőgi magát. Nem arra, hogy ez a pasas egyetlen nézésével
megnevetteti. Mikor ez a gondolat végigfutott a fején, és némi nyugalom járta
át, jött rá, hogy honnan volt ismerős. Ő volt az, aki oly sok reggelét feldobta
a kuka előtti vacillálásával. Már két dologért is hálás lehetett neki.
- Sajnálom, tényleg, befejeztem – vett fel
Chevy érzéketlen, komor arcot.
- Ez sem sokkal jobb – nevetett Gemma
hangosabban.
Ennyi volt.
Chevy nem bírta ki, hogy ne villantson huszonnégykarátos mosolyt. Ez az egy, a
mosolya mindig tökéletes volt rajta. Most még annál is tökéletesebb, hiszen
ezúttal nem akart vele semmit eltakarni. Őszinte volt.
- Lehet, hogy nem látszik, de tényleg
zaklatott vagyok, és aggódok miattad – nézett a lány szemébe, akinek már majd’
kicsordultak könnyei a nevetéstől. – Jól érzed magad? Nem sérültél meg? –
hajolt le, hogy jobban szemügyre vegye a lányt.
- Ugye tudod, hogy megmentettél – nyugodt meg
Gemma. Nem tudott nem Chevy-re nézni.
- Azért ez túlzás – húzta össze szemöldökét.
- Megölelhetlek? – pillogtatta szempilláit
Gemma, mire Chevy meghökkenten válaszolt:
- H-hát persze – tartotta vissza ostoba viccét,
ami inkább így hangzott volna: „Drágám, te még le is cumizhatnál.”
A lány lassan
odahúzta magát Chevyhez, és szorosan hozzásimult, ahogy átkarolta. Chevy
érezte, ahogy Gemma ölelése meleget érzést áraszt belé. Furcsa volt, és
hirtelen az eddig álombaillő percek után, hidegrázás tört rá. Mielőtt egy
kicsit is elengedhette volna magát.
9 – Gemma
Gemmában a két
karakter, és szerepük kezdett összemosódni, de még nem volt teljesen egyértelmű
hogyan. Abban biztos volt, hogy Chevy az ellentéte az unalmasnak és átlagosnak.
Még semmit sem tudott róla, de még annál is kevesebbet. Az egész alak egy nagy,
vidám, jóképű kérdőjellé alakult, ahogy teltek a másodpercek.
Majdcsak egy
fejjel volt magasabb nála, és nagy volt. Csak így simán, nagy. Nem volt olyan
túl vékony, túl hosszú, pont elég izmos, vagy telt volt, amennyire kellett. És
általánosságban nem hasonlított igazán senkire. Olyan fura, félhosszú haja
volt, aminek tincsei a fülei mellett az égnek álltak. Göndör is volt, és
egyenes is. Ez a frizura senkinek nem állhatott jól, rajta kívül. Vagy hozzá
képest. Szívalakú arca volt, és kerek, mogyoróbarna szemei. Az ajkai teltek, és
mesébe illőek voltak. Olyanok, amikről csak rossz gondolatai támadnak az
embernek. Olyan fantázia duzzasztóak. Az apró mélyedésről az állán nem is
beszélve.
Nem kellett
tőle megkérdeznie senkinek a foglalkozását, a korát, vagy akármi mást, tudta,
hogy egy született nőcsábász. Legalábbis úgy néz ki. Pedig még meg sem szólalt.
Bajkeverő.
Gemma sosem
tudta igazán, hogy mit keres egy férfiban. Olyan sok mindenbe bele kóstolt,
hogy képtelen volt eldönteni mi a kedvence. Szerette a ducikat. Szerette az
érzelmes szemüvegeseket, az intellektuális garbósokat, néha még az ostoba
izmosokat is. Akadt néhány nő is, akit szeretett szeretni. De legfőképpen,
akikért a legjobban kívánkozott, azok a különlegesek voltak. Olyannyira, hogy
mellettük hirtelen egészen bizonytalannak tudta érezni magát. Teljesen
megváltozott azok közelében, akik tényleg nagyon tetszettek neki. Ez persze nem
meglepő viselkedés valaki olyannak, mint Gemma. Mindenkinek van komplexusa. Más
esetben nem érezte volna máris ilyen ingatagnak magát, de így, hogy már volt
lehetősége legalább egy picit is megismernie Chevy-t, és a Gemma számára oly
sokat jelentő reggeli kávéspohár rutinját, kezdettől elgyengült.
Ettől
függetlenül tudta, hogy amit lát Chevy-n, az még csak a jéghegy csúcsa. És
ebben a felszínes megítélésben neki is volt része bőven.
Gyönyörű,
kifogástalanul szép nő, akit a legtöbb férfi csak irigylésre méltó
kiegészítőnek szánt. Akárhányszor Gemma komolyabb kapcsolatba kezdett volna, a
szög mindig kibújt a zsákból. A férfiak elvitték ide-oda, és csak mutogatták,
mint egy új Porchét. Ezt mindennél jobban gyűlölte.
És ezek a
sekélyes férfiak mind megjátszották magukat. Eleinte nem látott át rajtuk.
Mivel megszokta, hogy a legtöbb ember az átlagosnál kedvesebb vele, és elfogult,
könnyen félreismerte őket. Ezért sem bízott meg könnyen senkiben
meggondolatlanul később. Ez olyannyira elfajult, hogy szinte feladta hitét
abban, hogy találkozik valaki olyannal, akinek többet jelent majd, mint egy
trófea. Volt ő már trófea eleget.
Gemma
kérdéseivel szemben Chevy-nek túl sok válasza volt. Nem azért, mert a
pillantásán kívül bármire is emlékezett volna, hanem azért, amilyen
személyiséget ő kitalált a lány köré. Olyan személyiséget, aminek központjában
az áll, hogy odáig legyen érte.
Általában nem
volt nagy ”játékos.” A nők jöttek, és mentek. Nyilván nem szorult segítségre. A
nők mindig kezdeményeztek. Jeleket adtak, amiket nem tudott nem észrevenni.
Sokat sosem tett a dologért. Mint minden az életben, ez is az ölébe esett. Még
Gemma is.
Mikor Gemma nem
látogatta meg az NBC toronyban, akkor érezte magát először igazán
elégedetlenül. Azelőtt minden tökéletesen alakult közöttük. Ugyan a lány nem
ugrott az ölébe rögtön, de a hosszútávó terveire nézve ez még jól is jött. Úgy
érezte, hogy talán megtalálta azt, aki a legjobban illik hozzá. Valaki
gyönyörű, káprázatosan okos, legalábbis nála okosabb, valaki vidám és őszinte.
Valaki, akit szívesen megismerne pár évtizeden át. Akárhogy is, nem állt készen
rá, hogy ilyen könnyen feladja. Ide kellett jönnie, és valahogy megkellett
győznie róla Gemmát, hogy még sok ebédre szorul a hétköznapokon, ha nem akar
éhen halni.
Könnyen
kiderítette hol dolgozik Gemma. Egy telefonhívás. Sok gyanakvó tekintet a
magazin írótól.
Azt viszont még
nem találta ki, hogy mit fog mondani. És amit tervezett is volna, rögtön
elszállt, amikor meglátta Gemmát az asztalsorok között felé közeledni. Mintha
egy kifutón jött volna felé. Mintha egy sötét csarnok színpadján sétált volna
felé, amit a fotósok gépjeinek vakuja világított volna meg. Minden néző őt
nézte volna, és a riporterek tömege az orra elé dugott mikrofonok mögött ezt
kérdezgették volna együtt: „Szerinted elég jó vagy neki?”
Egy pillantás
Gemmára, és Chevy belső démonjai rögtön elszabadultak.
A lány a másik
irányba fordult, és talán észre sem vette.
10 – Akvamarin
Általában, ha
Chevy belépett egy szobába, ott megváltozott a levegő. Ilyen, vagy olyan
figyelem kísérte. Jelenleg a Marmalade dolgozóié.
Nők voltak. A
nőkkel tudott bánni.
- Elnézést, Gemma Grahamet keresem – szólt az
első emberhez, akit talált.
- Ó, az asztala ott valahol középen, a jobb
oldalt. Ki van írva neve, ott megvárhatja – mondta az ember.
Chevy lomhán
oda sétált, és próbálta kihúzni magát. Elvégre, ezek Gemma munkatársai. Kell,
hogy kedveljék.
Rögtön
megtalálta az asztalt. Tele volt apróságokkal, amik mind rá emlékeztették. A
szederillatú Dior parfüm kiürülőben lévő üvegcséje. A hat gyűrű, amikből az
időjárás alapján szokott választani. Ha tiszta az ég, és süt a nap a muránói
üvegből készült, apró kamilla virágokkal díszítettet húzta fel. Ha mindent
felhők borítottak az édesvízi tenyésztett gyöngyös duplagyűrűt viselte. Az
esőhöz egy topáz illett, a szélhez smaragd, a hóhoz gyémánt. Egyedül a
körbeköves Akvamarin gyűrű hiányzott, ami a köd mellé járt. Gemma nagyon
különleges volt, az ő saját módján. Nem az a tömegből zöld hajjal, erős
sminkkel, kitűnő fajta, hanem az, akiből csillog az őszinte kedvesség. Akit nem
a külső szépsége tesz gyönyörűvé. Chevy szerint Gemma külseje csak igazodott a
”belsejéhez”. Nem úgy, mint ő, aki egész életében próbált felérni a
kinézetéhez, és mások elvárásaihoz.
Gemmát nem
érdekelte, hogy mások mit gondolnak róla. Ha kamu-feministának nevezték a rövid
szoknyája miatt, vagy ostoba libának, aki háromnál több államot sem tudna
megnevezni. Ő mindig kiállt magáért, de sosem bántott volna meg ok nélkül
senkit. Chevy egy jó viccért autó elé lökött volna valakit, szemrebbenés
nélkül. Saját magát, valószínűleg.
Míg Gemmára
várt, elővette egy régi kiadását a Marmalade-nak, és kihúzta belőle a
fémkapcsokat. Hátha el tud sütni egy megviselt poént. Nem volt az a tervezős
fajta, de most rá szorult némi biztonságérzetre.
Mire átlapozta
az oldalakat, meglátta őt.
Gemma, teljes
pompájában.
Beletúrt hosszú
göndör hajába, ami jobbra-balra lebegett minden lépésénél. Chevy egyik kedvenc
ruháját viselte, a V-nyakú, mandulabarna, fordított kötésűt, méghozzá a
hasítottbőr övvel.
Ezalatt a pár
nap alatt már el is felejtette, hogy Gemma mennyire bámulatos.
Legyezni kezdte
magát, aztán elejtette a lapokat. Gemma elnevette magát, és ő is.
Elképzelhetetlen érzés volt neki, amikor meg tudott valakit nevettetni. Mint a
drog. Az idegenek talán a fű szintjén voltak, Gemma mosolya a heroinhoz
hasonlított. Már a Prométheusz-szobornál, a 6th Avenue-n, a
hétköznapi közös ebédeknél, és most is.
- Szia Chevy – mondta Gemma az angyali
hangján. Már ennyiért is megérte volna idejönnie.
- Hercegnő – hajolt volna a lányhoz, hogy
megpuszilja, de ő elhúzódott előle.
- Nem vagyok hercegnő – forgatta szemeit. Így
már eleget nevezték. – Miért vagy itt? – Nos, kettejük közül ő volt a cinikus.
- Azért vagyok itt, hogy elmondjam, nem szép
dolog egy embert így éheztetni – húzta össze szemöldökét Chevy komiszan.
- Hát – tette kezét az arca elé Gemma. –
Sajnálom, szólnom kellett volna, hogy…
- Hogy? – döntötte oldalra fejét.
- Lehet, hogy többet nem foglak meglátogatni –
hadarta a lány gyorsan, hogy hamar túlessen rajta. Cseppet sem volt biztos
magában. Ez csak abban erősítette, hogy tényleg tetszik neki Chevy. Nem is
kicsit. Mint mindig, ilyenkor elvesztette önmagát. És Gemma utálta, ha nem
tudott valamit egy pillanat alatt eldönteni, ha döntése helyességéről nem volt
100%-osan meggyőződve. Ezért is vetett volna az egész őrületnek véget, még
most. Mielőtt belebonyolódott volna, még ennél is jobban. Mintha csak
szabotálni akarta volna magát minden alkalommal. Chevy vészesen összezavarta.
Gyűlölte.
- A ”lehet” szerencsére még nem jelent nemet –
fogta meg gyengéden a lány kezét. – Ha ráérsz elrabolnálak. Ráérsz? – nézett az
önmagukban is meggyőző erővel bíró bociszemeivel.
Gemma megrázta
magát.
- Azt hiszem – dadogta. – Nem tudom – tette
hozzá, ahogy körbenézett a sorok között. Nem volt túl sok dolga, és ami lett
volna, arról már lekésett. Bólintania kellett.
Chevy
elmosolyodott, és hirtelen felállt. Újra felmérte Gemma termetét, a lánynak
csupán apró gyanakvásra volt ideje, Chevy már fel is kapta a hátára. Könnyedén
lehajolt, megfogta a combjánál, és ott is lógott tehetetlenül.
- Chevy – nevetett a lány hangosan. – Mit
csinálsz?
- Előre szóltam, hogy elrabolnálak. Nem volt
világos? – kérdezte, miközben Gemma asztalától összeszedte a holmiját.
- Nem – kuncogott, miközben Chevy a kezébe vette
a táskáját, majd a kabátját Gemma fenekére helyezte.
- Biztos, ami biztos – motyogta, mire le,
vagyis felgördültek a lány könnyei. – Ne aggódj, jó kezekben vagy. Egy kézben
és egy vállon – mondta halkan, miközben Gemma már alig kapott levegőt.
- Nagyon vicces – próbált szarkazmust
erőltetni hangjára, miközben Chevy elindult a kijárat felé. Nem bírt nem
megszólalni, ahogy elhaladtak a szerkesztőkkel tömött asztalok mellett.
- Ne aggódjanak hölgyeim, teljes a kisasszony
beleegyezése – kacsintott, míg szegény írók döbbenten bámultak rájuk. Nem
tudták hova tenni a dolgot. A magabiztos, erős, független, néha akár
férfigyűlölő Gemma hagyja, hogy egy pasas csak így felemelje?
Chevy akkor
tette le a lányt, mikor a lifthez értek. Kezébe adta dolgait, és ahogy ránézett
egy pillanatra megfeledkezett minden gondjáról, és problémájáról. Úgy látta,
hogy a hatalmas káoszban, ami az élete volt, Gemma volt az egyetlen biztos
pont. Minden perccel biztosabb lett benne, hogy őt akarja.
- Elképesztő vagy Chevy – mondta a lány
halkan, míg a hátára rakta kabátját, és kezébe vette Chanel táskáját. – Nem így
terveztem ezt az egészet – szólt magához Gemma.
- Megmentelek az unalomtól – felelte Chevy, és
megnyomta a lifthívót.
- Ez csak egy emelet, ha el akarsz menni valahová,
akkor ott a lépcső.
- Az lehet, de ahová én szeretnék eljutni, oda
lift kell – vágta rá, mire meg is érkezett a lift. Kinyíltak az ajtók, és Gemma
át sem gondolhatta, már bent is voltak. – Mi ez a sietség? – forgolódott a
lány, mikor azt vette észre, hogy Chevy leállította a liftet két emelet között.
– Mégis mit csinálsz, ez veszélyes lehet – nézett rá gyanakvóan.
- Beszélni szeretnék veled. Úgy, hogy nem
liheg senki az arcunkba, nincs többszáz tagos közönségünk, és nem ront be a
szobába egy rakás idegen – komolyodott meg Chevy. A lány még sosem hallotta
ilyennek, és így, hogy jobban belegondolt még nem is igazán voltak így, ennyire
kettesben. Kizárva a valóságot. Megállítva az időt. – Miért nem jöttél
múlthéten, és ma sem? – nézett Gemma szemébe, aki hirtelen belevörösödött Chevy
szokatlan tekintetébe.
- Csak, nem tudom – bólintott a cipője felé.
Teljesen gyengének érezte magát. Nem is volt önmaga. Ha bárki mással beszélt
volna, már rég elküldte volna a fenébe, vagy lekapta volna.
- Mi a baj? – simította ujját a lány állához,
és arcát a sajátja felé húzta.
Gemma nem bírta
tovább türtőztetni, vagy visszafogni magát. Egyszerűen nem állt készen rá, hogy
válaszoljon erre a kérdésre, mert nem készített még elő megfelelő választ.
„Mi a baj?”
Minden?
11 – Lift
Az ötvenes melegítős
idegen sokat járt Gemma fejében. Az egészet traumának lehetne leírni.
Ostobaság, hiszen volt sok hasonló tapasztalata. Sokan beszóltak neki,
letapizták, vagy megpróbáltak rámászni. De ebben a világban, ebben a korban ez
a női léttel járt. A férfiak, az emberiség fele nem tisztelte a nőket, és néha
még ők sem tisztelték önmagukat.
Gemmának is
voltak napjai, mikor nem akarta elhinni, hogy több egy hasztalan trófeánál.
Hagyta, hogy éveken át kitüntetésként viseljék, és sose nézzenek túl a
külsején, vagy a nemén. Még ő maga sem tudta, hogy mit kellene látnia.
Aznap, az a
melegítős idegen emlékeztette rá, hogy voltak ilyen napok. És azokon a napokon
talán nem futott volna el. Nem védekezett volna, és nem tartotta volna magát
annyira, hogy megvédje magát egy erőszakos szemét elől.
Ez halálosan
megijesztette.
Nem is maga
történés, hanem ez az apró kétely. Az emlék.
Rémálmok
gyötörték. Ezekben az álmokban a férfi utoléri, és bántalmazza. Leszabja róla a
ruháját, megveri, és amikor végzett vele otthagyja az utca közepén. Senki sem
menti meg. Senki sem veszi észre. Egyedül marad.
Mikor felébred,
mindig Chevy jut eszébe. Az, ahogy belé kapaszkodott, először megérezte ánizsos
arcszeszét, és belenézett mogyoróbarna szemeibe.
Ez zavarta a
legjobban.
Hogy egyedül
nem volt képes megvédenie magát, hanem valakinek a segítségére szorult. Gemma
egész életében egyedül érezte magát a felszínes kapcsolatai között. Akárhányan
vették körül, ő magányos volt. Mégis, képes volt vigyázni magára. És pont most,
mikor élete a tökéletes meder felé tartott, egy idióta elkezdte üldözni, akitől
egyedül nem tudott megszabadulni.
Bűntudatott
érzett, amiért nem utasította rögtön Chevy-t.
Miután
bemutatkoztak, és arra került volna a sor, hogy elköszönjenek egymástól, Chevy
lezserül, bármi agybaj nélkül felajánlotta, hogy elkíséri a Palazzo D’Italiahoz.
A taxira is adott volna pénzt, de Gemma azt nyilván nem hagyta. Kettesben elsétáltak
a Radio City mellett, de Chevy végül rábeszélte a lányt, hogy megnézzék az NBC
stúdióját. Már hajnal volt, és alig páran dolgoztak akkor az épületben. Nem
zavartak senkit. Körbejárták az összes emeletet, és mire a végére értek,
mindketten elvesztették kissé józanságukat. Gemma nem akart egyedül lenni, és
Chevy nem akarta őt egyedül hagyni. Reggelig ott maradtak.
A vége az lett,
hogy Chevy elhívta a lányt, hogy mindennap ebédeljenek együtt, ameddig Gemma el
nem felejti a melegítős fickót, hogy Chevy rendes, traumától függetlenül is el
tudja hívni egy igazi randevúra. Ő volt az egyetlen, aki tudott az egész
támadásról. Másnak nem merte elmondani. Egy furcsa bizalom alakult ki köztük.
Az ő kis titkuk.
Egészen
mostanáig.
Most, hogy ott
rostokoltak a liftben bezárva, és nem volt ki elől mit titkolni, az egész
kapcsolat értelmét vesztette Gemma számára. Az érzelmek, amik a hetek során
kialakultak benne céltalanná váltak.
- Hogy mi a baj? – sóhajtott Gemma. – Miért
vagy itt? Miért hiszed, hogy bármi bajom van? Az nem jutott eszedbe, hogy egyszerűen
csak nem akarlak látni? - jelentette ki,
de azt sem igazán tudta mit. Elhúzta arcát Chevy felől, és gyorsan a piros
gombra csapott, ami újraindította a liftet, ami hirtelen felefelé indult el.
- Azt hiszem azért egy indokot adhatnál nekem.
A fogam biztosan nem lehet, megmostam reggel – húzta végig ujjait a hófehér
fogsorán, és Gemma hiába próbálta, nem tudott nem nevetni.
A lift hirtelen
megállt, és az ajtók mögül egy ősz, felfuvalkodott öregember tűnt elő, egy
fiatal lánnyal a háta mögött. Köhintett egyet, majd Chevy-re nézve horkantott:
- Kérem szóljon a titkárnőjének, hogy
csináljon egy kis helyet, mind le szeretnénk menni – fennhéjázott, mire Chevy
nem bírta magát visszafogni.
- Elnézést! – szabadkozott a falnak simulva. –
Tudja én vagyok Miss Graham titkára. Nagyon sajnálom, ha kényelmetlenséget
okozok – hadarta, és az öregnek lesápadt az arca. Gemma félig elmosolyodott. Be
kellett szállnia a játékba.
- Mr.
Chase! Hányszor kell még elmondanom, hagyjon helyet másoknak is? Ha így
folytatja megint le kell nyesnem egy dollárt az óradíjából – mondta
magabiztosan, míg Chevy szánakozva bólogatott. – Ha így folytatja, a húga több
zsebpénzt kap, mint maga fizetést – folytatta. Az öreg teljes terrorban,
elképedve állt melléjük. Még levegőt sem mert venni.
- Nagyon sajnálom asszonyom!
- Maga szerint megyek valamire a
sajnálkozásával? – vágta rá Gemma, ahogy a lift lassan a földszintre ért. –
Szedje össze magát. – Az öreg és a titkárnője amilyen gyorsan csak tudtak
kimenekültek, de Gemma még pont tudott egyet kacsintani a fiatal lánynak.
A lift ajtaja
újból becsukódott, mire Chevy és Gemma hangosan nevetni kezdtek.
- Színésznőnek kellene lenned, ez figyelemre
méltó volt – bólogatott Chevy. A lány megnyomta a lift leállító gombját, majd
lassan megfogta Chevy kezét. Elmosolyodott.
- Te vagy az egyetlen ember, aki bármikor meg
tud nevettetni – vallotta be Gemma. – De azt hiszem…
- Miért nem jöttél? – vágott közbe.
- Mit vársz, mit mondjak?
- Az igazat – motyogta Chevy. – Nem mondom el
senkinek – vigyorodott el.
Gemma elengedte
Chevy kezét, ugyanis az övé rögtön izzadni kezdett. Félt szembe nézni az
igazsággal. „Félek, hogy szükségem lehet valakire. Rád.”
- Szerinted miért nem mentem? – vágta rá a
lány kissé remegő hangon.
- Pillanatnyi elmezavar? – nézett fel, és
Gemma elmosolyodott. – Nem, szerintem azért, mert nem hiszed, hogy elég jó
vagyok neked. Szomorú, de nem tudlak hibáztatni. Éppen ezért – fordult a lány
felé – szeretnélek hivatalosan elhívni, egy igazán különleges randevúra. Eddig
még nem tettem, pedig kellett volna. Megérdemelsz mindent. Gyere el velem az
NBC karácsonyi partijára!
12 – SiO2
Gemma teljesen
leblokkolt. Legalábbis az agya megszűnt rendesen funkcionálni. Olyan gyorsan
történt minden, mióta beléptek a liftbe, hogy fogalma sem volt, hogy még mindig
ott van-e, vagy az ágyában alszik. Csak Chevy szavai köröztek a fejében. „Nem
muszáj eljönnöd, és nem is akarlak befolyásolni.” „Tudd, hogy te vagy az
egyetlen.” „Ha elhiszed, amit mondok, ott leszel” „Csak te kellesz!” Vajon
ezeket tényleg ő mondta, vagy annyira összezavarodott, hogy már ki is talált
pár mondatot? „Nem tudnám elviselni, ha nem tettem volna meg mindet azért, hogy
az életem része maradj.” „Nem foglak kérni, de kérlek!” „Gemma”
Erre nem
számított.
Úgy gondolta,
hogy Chevy negyedennyire sem kedveli. Olyan sok gyönyörű színésznő ólálkodik
körülötte. Mindenki megtenne érte bármit. Rajongók milliói.
Nagyon nehezére
esett túllépnie a dolgon. Képtelen volt dönteni.
- Szerinted mit tegyek? – kért segítséget
Jentől.
- Te jó ég. Akkor gyakorlatilag szerelmet
vallott?
- Nem, erről szó sincs, azt hiszem. Vagyis –
hablatyolt. – Már alig emlékszem. Összefojt már minden. Nem tudok aludni, nem
tudok enni, és vasárnapig el kell döntenem.
- Ugyan már, túlliheged a dolgot. Ez csak egy
parti. Ha nem tetszik elköszönsz, és eljössz. Senkit sem fog érdekelni.
- Igen, de ez elköteleződés, nem? Ha elmegyek,
akkor azt válaszolom, hogy igen.
- Ez igaz. De ettől függetlenül bármikor
szakíthatsz vele – tartott szünetet Jen. – Te már rég eldöntötted, ugye?
- Talán.
- Úgy érzem, hogy nagyon küzdsz magad ellen.
Miért? Mitől félsz?
- Nem félek – hazduta Gemma.
- Ó, dehogynem. Megint itt a lehetőség, hogy
valaki komolyabbat találj magadnak, és te megint berezeltél.
- Nincs szükségem senki ”kOmoLyAbbRa” –
viccelődött.
- Itt nem hiszem, hogy a szükségről van szó.
Szeretsz vele lenni. Szereted megcsókolni. Jobban érzed magad, ha találkoztál
vele. Mi itt a baj? Miért kéne olyanra nemet mondanod, ami nélkül tudnál élni,
de szeretnéd?
- Ugyan már, te sem tartasz meg senkit három
napnál tovább – kárált Gemma.
- Miről beszélsz? Te és Mark hány éve vagytok
már a legjobb barátaim? Gem drágám, az emberi kapcsolatok erősebbé tesznek
minket. Nem leszünk tőle gyengébbek – szavalta Jen, és a mondatát feltűnő csend
követte. Gemmának ideje volt magába néznie. – Szerintem menj el. Azt mondtad, hogy
a két pasi, a munkatársai vagy mi, na, mellettük máshogy viselkedett. Ez egy
munka parti, csak olyanok lesznek ott, és ha megint rosszul bánik veled, akkor
egyszerűen ott hagyod. Nem kell túlgondolni. Lesz ingyen pia, már ezért is
megéri elmenni, nem?
- Miért van mindig igazad?
- Szeretlek! – csücsörített Jen, pusszantva. –
És most igyekezz, mert egy óra múlva ott kell lenned. Mert neked az utolsó
pillanatban kell eldöntened mindent. Teljesen megőrjített téged ez a faszi.
Szedd össze magad!
Gemma lerakta a
telefont, és visszabújt az ágyba. Magára húzta a takaróját, és a sötétben
összekucorodott. Még sosem érezte magát ennyire elveszettnek. Újra az a fiatal
kislány lett, aki félt bármilyen döntést meghozni. Magányos.
Jennek igaza
volt, mint mindig. Össze kellett szednie magát. Elhatározni, és meglépni, amit
meg kellett. Már nem volt gyerek. Akart valamit. Valakit. Remélte, hogy készen
áll rá, hogy meg is szerezze.
A földre dobta
takarót, és elindult a fürdőszoba felé, hogy rendbe tegye a haját. Ki kellett
kicsit vasalnia. Beszárítania. Kapkodva, de elkészült vele magához képest
gyorsan, míg halkan a rádió szólt a szomszédos lakásból. Barry White-tól, a „You're
The First ,The Last, My Everything.”Vicces, nem?
Most az
átlagosnál erősebb sminket tett fel. Egyedül a vörösrúzsa voltak olyan, mint
mindig. Kerek, dús ajkain. Hosszú szempillák, éles szemöldök, barackszínű
pirosító, és a szederillatú Dior parfüm. ”Aime ma Mûre.”
Már régóta
kiválasztotta, hogy melyik ruháját fogja felvenni. Ha másban nem is, ebben
biztos volt. Olyan régóta várta a tökéletes alkalmat. Pár évvel ezelőtt
választotta ki, miután találkozott Roy Halston Frowickkel. A Marmalade még
éppen csak elindult, és két kiadáson voltak csak túl. Gemmának volt a feladata,
hogy olyan nevet keressen egy riporthoz, vagy reklámhoz, ami képes eladni az
egész lapot. Ekkor kereste meg Halstont. Egy divatbemutatón futottak össze,
ahol egy kellemes csevely mellett Gemmának valahogyan sikerült meggyőznie róla,
hogy kellenek egymásnak. A show után Halston körbe vezette hátul, és rábízta a
lányra, hogy válasszon magának egy ruhát a kifutón viseltek közül. Nem kellett
túl sokáig agyalnia rajta.
Egy fekete
bőrű, egzotikus nő viselte a birsalmasárga színű ruhát. ”Tigrisszem.” Halston
így nevezte el.
Egy sellőszabású,
szatén estélyi volt, ami a földig ért, de a bal comb felett ketté nyílt.
Szorosan ráfeszült viselőjére, főleg a derék, és a dekoltázs környékén. Spagetti
pántjai a hónaljtól a vállakon át, a hát közepén keresztezték egymást, majd a
lapocka mellé érve csatlakoztak újra többi anyaghoz, így nyitva hagyva az egész
hátrészt. Botrányos ruha volt. Botrányosan gyönyörű. Ez illett a legjobban
Halstonhoz. Olyan dolgokat szeretett volna tervezni, amik önmagukban is képesek
voltak beszélgetéseket félbeszakítani jelenlétükkel. Olyanokat, amik után
mindenki megfordul, és ezer pletyka születik.
Örömmel
ajándékozta a Tigrisszemet Gemmának, akihez tökéletesen illet az estélyi. Már
csak az estély hiányzott.
Amint Gemma
elkészült, és össze is szedte magát, már rohant is. Még kabátot is elfelejtett
húzni, egyedül az ezüstös borítéktáskáját vette magához. Arra számított, hogy
taxiba be, taxiból ki, talán még ezt a fagyos decemberi estét is kibírja kabát
nélkül.
Az utcára érve
szerencsére rögtön sikerült egy taxit leszólítania.
Beszállt a
sárga autóba, és a megbabonázott külföldi sofőr száját tátva kérdezte az
úticélt.
- Radio City Music Hall – vágta rá a lány
magabiztosan.
13 – Radio City Music Hall
Késésben volt.
Chevy nyolcórát
mondott neki, de már féltíz körül járt.
Gemma, ha
szerette volna, se tudta volna siettetni a taxist, aki a dugóban rostokolva
tekergetett a rádióállomások között.
Chevy kezdte
feladni. Kint, az utcán álldogált egy ideig, de kilenc körül besétált a váróba.
A merinói gyapjúból fonott öltönye nem bizonyult elég melegnek a fagyos
időjáráshoz. Chevy egyik legjobb tulajdonsága volt, hogy hozzáillően tudott
elegáns lenni. Valószínűleg rajta volt a legdrágább öltöny az egész épületben.
Keresztfonásos, bársonyfeketén fénylő zakó és nadrág, feketegyöngy mandzsetta
gombokkal. Egy visszafogott fehér inggel, és egy virágmintákkal hímzett csokornyakkendővel,
meg selymesen ragyogó mellénnyel, amit lakkozott bőr öve alá tűrt be. Olyan
lakkozott bőr, amiből a cipője is készült. Jól belé lett nevelve az elegancia.
Ellenálhatatlan elegancia.
A Radio City
Music Hall New York City egyik leghíresebb szórakoztató központja volt, a
Rockefeller Center épületében. A felső rétegek kedvenc kikapcsolódása, nemcsak
a benne rendezett nagyszabású műsorok, hanem építészeti megoldásai miatt is. Legalábbis
régen. Most a csőd szélén állt. Pedig megnyitása idején a világ legnagyobb
filmszínháza volt.
A nagy
auditórium szétsugárzó ívei az intimitást és egyben a grandiozitás benyomását
adták a terem közönségének. A belső berendezés a modern európai esztétikus
stílusból vett át ötleteket. Az art déco kivitel szakítás volt az 1920-as évek
neorokokó stílusával, amely a mozitermeket jellemezte.
Amíg Chevy bent
tervezett várakozni, szeme akaratlanul is kezdte felfedezni az előteret. A falakon
több műalkotás volt látható “A fiatalság forrása” festmény Ella Winter absztrakt
szemszögéből, “A színház fantazmagóriája” falfestmény Louis Bouche-től, amin három
meztelen női alak a zeneteremnél pihent, és végül ”A tánc szelleme” William
Zorach műalkotása.
Chevy elég
ilyen művészetet tapasztalt meg gyerekkorában, és sokszor is látogatta Radio
City-t. Az édesanyja majdnem minden hétvégén elhozta. Bár akkoriban Chevy nem
sok értéket látott ebben a helyben, és inkább koloncnak érezte magát, mint
vendégnek.
Azon járt a
feje, hogy vajon hol rontotta el. Mit kellett volna máshogy csinálnia, hogy
visszakapja Gemmát. Kezdetnek el sem kellett volna veszítenie.
- Hé, Chev! – vette észre Danny az emeletre
vezető lépcsőről.
- Mi a helyzet? – felelte Chevy lazán, mire
Dan mellé lépett. Ő is a legszebb öltönyét vette fel, amiben különösen sármosan
festett. Az SNL gárda második legjóképűbb tagja.
- Mit csinálsz itt? Már mindenki megérkezett –
értetlenkedett a maga udvarias módján. – Erről még te sem akarsz lemaradni.
- Miről? A kellemetlen beszélgetésekről, és
seggnyalásról? Annyira nem vagyok oda érte – mondta Chevy kissé csalódottan.
Nem mozgatta meg annyira az egész parti. Ingyen ital, büfé, részegek, és
ünneplés. Ebből egyik sem hiányzott neki.
- Oké, nem tökéletes, de jó végre együtt lenni
a sok stressz nélkül. Legalább egy kicsit értékelhetjük, hogy ilyen jól telt az
év, nem? – kedveskedett Danny. – Én hálás vagyok ezért az egészért. Neked is
annak kell lenned.
- Sosem terveztem, hogy ilyen nagy neve lesz
ennek az egésznek. Ez a nagy siker… Elfelejtetti velünk, hogy miért is kezdtünk
bele. Kezd elegem lenni.
- Megőrültél? Te vagy a legnagyobb sztár!
Mindenki, mindenki csak téged irigyel. Odafent is csak rád várnak – csapta
vállon Chevet. – Na, gyere!
Chevy-t egyetlen
gondolat vonzotta az emeletre, az ital. Az egyetlen dolog, amivel
megkönnyíthette volna magának az estét. Elfelejthette volna azt, hogy Gemma nem
jött el. A Chevy-mentes életet választotta.
Már bólintott
Danny-re és a lépcső felé fordult, mikor az ajtón végül besétált ő.
Gemma Graham és
a Tigrisszem.
A lány úgy
nézett ki, mint egy festmény. A csodálatosan hullámzó szaténruha, ami
birsalmasárgán csillogott a Radio City idős csillárjainak fényében.
Chevy és Dan
levegőért kapkodva bámulták, ahogy a lány megigazítja ruháját, és elhúzza
selymesen fénylő haját az arca elől. Mindez összehasonlíthatatlan volt ahhoz a
káprázatos mosolyhoz, ami akkor fakadt Gemmára, mikor megtalálta Chevy-t.
- Sziasztok – köszönt angyali hangján hozzájuk
érve. – Sajnálom, hogy késtem, de óriási dugó volt – dadogta a lány szendén.
- Bámulatosan nézel ki – csúszott ki Danny
száján. Rögtön visszaszívta volna. Nem tudta levenni szemét Gemmáról.
- Hát eljöttél – ámult Chevy.
- Mindig is el akartam ide jönni – mosolygott
félénken.
- Még nem voltál itt? – szólalt meg Danny
ismét kéretlenül. – Még épp időben. Hamarosan le fogják bontani.
- Ez csak pletyka – javította ki Chevy. Sokkal
szívesebben csókolta volna meg Gemmát. Haza vitte volna, és elégette volna azt
a ruhát, hogy soha többé, senki se lássa benne a lányt. Csak ő. Csak az övé. De
a valóságban osztoznia kellett Dannel, és hamarosan az egész stábbal.
- Fantasztikus – nézett körbe Gemma, csodálva
a Radio City elképesztően dekoratív berendezését. – Odafent mi van?
- Hamarosan meglátod – felelte Chevy, és a
lány elé tartotta kezét, aki bele is kapaszkodott. Elindultak a lépcsőn, míg
Dan szorosan jött mellettük. – Imádni fogod!
- Igazi álmom válik valóra – nevetett halkan
Gemma. – Minden kislány itt szeretne szerepelni, nem? – makogta, mire hirtelen
az egyik lépcsőfokban elakadt a lába, és ha Dan nem fogja meg idejében, el is
esett volna. – Ó, sajnálom. Úgy tűnik kicsit esetlen vagyok ma – nevetett
halkan, míg Chevy féltéken tekintettel mérte Dan minden mozdulatát.
- Ugyan – nevetett Danny. Fogalma sem volt,
hogyan kellene viselkednie egy ilyen pompázatos nő mellett. Egyszerre volt
visszahúzódó és udvarias. Zavarodott és kábult.
Mikor felértek
a lépcsőn, Gemma megpillantotta a Radio City fényűző báltermét. A falakon
neobarokk oszlopok álltak, míg a legyezőboltívekről kristálycsillárok lógtak. A
padlót aranyozott márvány kockák borították, egy geometrikus mintát rajzolva.
Bármily hatalmas is volt, a báltermet többszáz ember töltötte fel. Vendégek,
pincérek, és a hátsó pódiumon zenészek. Egy jazz-zenekar, ami lassú szving
dallamokat játszottak.
Gemma
megszorította Chevy kezét, és rá szegezte csillogó tekintetét.
- Varázslatos – mosolyodott el, Chevy-vel
együtt.
- Örülök, hogy tetszik – mondta vidáman. Nem
tudta elképzelni, hogy valami, ami neki oly sok fájdalmat, kellemetlen emléket
okozott, mást ilyen gyönyörrel tölt el.
Amennyire
Gemmának tetszett a Radio City csarnoka, annak tömegeinek úgy tetszett ő maga
is.
Mindenki őket
nézte, ahogy felértek. Egy lépést sem tudtak megtenni, tekintetek százai
futottak végig Gemma ruháján. Halston pontosan ezt szerette volna. A
beszélgetések megszakadtak, néma csend ült a bálteremre, talán még a banda
bőgőse is elcsúszott egy ritmussal.
Gemma szinte
meztelennek érezte magát. Ekkora figyelemmel még sosem kísérték mozdulatait.
Nem csak az övét.
- Chevy Chase! – hallatszódott az első
kiálltás, ami Chevy-t hívta. – Egész este csak rád várunk – harsogták. Egy
percbe sem telt, hogy elragadják, és a tömeg magába szippantotta.
14 – Martini
- Ne aggódj, mindjárt visszajön – köhécselt
Dan vigasztalóan, de még mindig szeppenten.
- Ó, amiatt kevésbé aggódom – mondta Gemma
halkan, elveszve a tömeg nyomasztó légkörében.
- Valami baj van? – kérdezte Danny
aggodalmasan.
- Dan, ugye? – nézett a lány rá segítségért
kiáltó tekintettel. Danny lazán bólintott, bár nagyon meglepte, hogy emlékezett
a nevére. – Nem bánod, hogyha beléd karolok, ameddig a bárhoz érünk? Nem
szeretnék mindenki orra előtt seggre vágódni – próbált nevetni.
- Hát persze – habogott Dan, beleremegve a
lány érintésébe. – Legalább egy pillanatra is azt hiszik, hogy velem jöttél –
mosolyodott el Dan, ahogy kicsúszott a száján apró derűje.
- Megtiszteltetés – nevetett a lány
visszafogottan, míg átsétáltak a bárig. – Túl kedves vagy, köszönöm szépen!
- Rendelhetek neked valamit? – ültek le a
bárpulthoz. Dan intett a pultosnak.
- Minden NBC-s ilyen lovagias? – tette le
borítéktáskáját Gemma, miközben jobban felmérte Danny-t. Aranyos kölyök volt,
jámbor arccal, halvány bajusszal. – Martinit.
- Remélem, hogy nem – vágta rá Dan, majd
kikérte az italt.
- Te nem iszol semmit?
- Eleget kábítom magam munka közben –
mosolyodott el.
- Egyébként örülök, hogy végre rendesen
megismerhetlek. Eddig csak egy-egy percre láttalak az NBC-ben. Hihetetlen a
munka, amit minden héten végeztek. Nem lehet vele betelni – kortyolt egyet a
martinijébe, amit már meg is kapott rögtön.
- Ne haragudj, én tényleg próbálok
koncentrálni arra, amit mondasz, de nagyon nehéz. Zavarba ejtően gyönyörű vagy,
és kedves. Az illatodtól meg lehet őrülni, és én csak dadogni tudok, semmi mást
– vallotta be Dan. Képtelen volt tisztán gondolkodni. Ha nem erőlködött volna
így is, talán már a kezét is megkérte volna Gemmának, aki hangosan kuncogni
kezdett. Erre megint mindenki felfigyelt. Mesébe illő nevetése volt, legalábbis
az idegenek ezt hitték. Azt láttak és hallottak, amit akartak. Egy pillanat
után elkönyvelték szentnek, és ezen már nem tudhatott volna változtatni.
- Zavarba hozol – kortyolt még egyet Gemma,
hogy el tudjon kicsit lazulni. – El sem tudod képzelni, hogy mennyire túlzol.
- Nem hiszem – vonta meg vállát Danny.
- Ha ennyire elbizonytalanítanak a gyönyörű
nők, biztos megnehezíti az életed, hogy ilyen fantasztikus gárdával kell együtt
dolgoznod – utal a lány a stábtagokra, ugyanis megannyi szépség álldogált most
is a csarnok különböző sarkaiban.
- Még okos is vagy – suttogta Dan.
Chevy eközben
éppen próbálta lerázni a ráakaszkodott fejeseket, míg szemmel figyelte, hogy
Dan vajon miket mond éppen Gemmának. Lángra tudott volna robbanni a
féltékenységtől.
- Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Danny,
összeszedve minden bátorságát. – Mennyire ismered Chevy-t?
- Úgy-ahogy – felelt Gemma gyanakvóan.
- Nem akarlak megbántani, vagy bármi fájdalmat
okozni neked, de nem tudnék elszámolni magammal, ha nem mondom el, hogy Ő nem
egészen egy angyal. Elég lenne, hacsak figyelmeztetnélek, de én nagyon régóta
ismerem. Félek, hogy összetöri a szívedet – szavalta Danny nyúzottan. Talán
mégis innia kellene. – Hé! Egy whiskyt! – szólt a pultosnak. – Olyan sokszor
eljátszotta már, és te túl különleges vagy ahhoz, hogy veled is büntetlenül
megtegye – folytatta, majd amilyen gyorsan csak tudott, lehúzta az italt a
torkán. – Úristen, szörnyű embernek tűnök, igaz? Sajnálom, most már hallom,
hogy minek hangzik ez az egész, de ne érts félre! Csak kín lenne látni, hogy
bárki bánt téged – intett a pultosnak, hogy töltse fel poharát. – Hiszen nem is
ismerlek, teljes bolondot csinálok magamból – hadarta, majd kezébe vette a
friss whiskyjét. – Jobb, ha megyek. Bocsáss meg! – szaladt el a másik irányba,
míg Gemma szóhoz sem jutott.
Chevy-nek
ennyire rossz lenne a híre?
Lassan megitta a
martinit, és szemével Chevy-t kereste. Vajon tényleg rossz ötlet volt eljönnie?
Az egyik
gyakornok ült le mellé hamarosan, aki éppen kapóra jött, hogy elterelje a
figyelmét. Sekélyes csevely volt, de legalább nem agyalt annyit. A gyakornok a
ruhájáról, és Harlstonról kérdezte.
Danny befutott
a férfimosdóba, a kukába dobta az italát, és idegesen tépkedni kezdte a haját.
- Te idióta – kiabált magához. Fel sem tudta
fogni, mekkora ostobaságot csinált. Mégis mi köze lenne neki Gemmához. Vagy
Chevy-hez. Egyikőjüket sem ismeri igazán. Nem rá tartozik mit csinálnak
egymással.
- Haver, mi a pokol? – hangzott fel Belushi
hangja.
- Na, már csak te hiányoztál – lépett a
mosdókagylóhoz, és mosta meg arcát. – Kérlek ne menj a bejárat melletti
bárpulthoz, csak ennyit mondok – nyögte.
- Mi történt? – szippantott fel Belushi a
szokásosnál is nagyobb adag kokaint. Ez volt az egyetlen, ami mozgásban
tartotta. Egy egész épületnyi ember képes volt félrenézni ezen a kis hobbin. –
Mond csak – rázta meg fejét John, majd törölte le arcát.
- Chev elhozta a lányt – nyögte ki Danny. Nem
kellett volna. Nem is igazán értette, hogy miért mondta ki. Szinte biztos volt,
hogy John jelenetet fog rendezni, de mégis. Dan egyszerűen nem tudott
belenyugodni az egészbe.
- Azt a lányt – tágultak ki pupillái a drog
hatására. – Ahw, akkor este lesz mire gondolnod, mi – csapta erősen hátba Dant.
„Kérlek ne
csinálj semmit!” – szerette volna mondani Danny, de nem tette.
Belushi
kisietett a mosdóból, és a terembe érve szemével gyorsan végigfutott mindenkin.
Gemma, és a Tigrisszem ruhája ragyogó csillagként tűnt ki a tömegből. – Baszódj
meg Chevy – köhintett. Nem lepődött meg rajta, hogy ez a lány képes volt így
összezavarni Danny-t.
- Hihetetlen – súgtak össze páran, míg Gemmát
bámulták. – Ő Chevy barátnője, nem? – csoportosult Gilda, Jane, és néhány
stábtag.
- Hát, biztosan nem az unokahúga – kuncogott
Jane.
- Nem is várnánk Chevy-től mást – szürcsölt
Gilda a vodkaszódájából. – Szerintem neki végre sikerült betörnie.
- Miről beszélsz? Eltudnád képzelni, hogy
Chevy megelégedjen egy nőcivel?
- Hát, ha valaki, ez a lány tényleg érdekli.
Láttam rajta, hogy aggódik érte, mikor nem jött el hozzá.
- Meglátjuk – zárta volna le a témát Jane, de
Belushi odalépett közéjük.
- Szia John – forgatta a szemét Gilda. Egyik
nő sem kedvelte Johnt. Mondhatni háború dúlt köztük, ugyanis Belushi szerint
egyik nő sem volt vicces. Senki. Akinek nem volt farka, annak nem működtek a
viccei. Legtöbbször, ha közéjük lépett csak kigúnyolta őket. – Mit akarsz?
- Mit tudtok erről a csirkéről – mutatott
Gemmára.
- Úgy érted a fiatal hölgyről? – akarta Jane
kijavítani.
- Nem a te súlycsoportod Belushi – sóhajtott Gilda.
– Egyébként is, a feleséged beszélget éppen vele, ha nem vetted eddig észre –
csóválta fejét.
Johnnak a
legkevésbé sem tűnt fel, hogy Judith ül ott a bárpultnál Gemmával. Azt sem
tudta, hogy egyáltalán találkoztak. Nemhogy ismerik egymást? Tűrhetetlen.
Bőszen indult
el feléjük Belushi. Nehezére esett visszafognia magát.
- Mi folyik itt? – tette kezét Judith
derekára.
- Ó, Johnny! Ő itt Gemma. Annak a divatos
magazinnak, a Marmalade-nak dolgozik, a kedvencem, tudod – mosolygott kedvesen.
Egy végtelenül kedves, és önzetlen lány volt. Az egyetlen, akinek Belushi
szemében bármi esélye is volt viccesnek lenni.
- Igen, már találkoztunk – bólogatott Gemma
figyelmesen. John ábrázata a teljes ellentétje volt annak, ahogy a legutóbb
látta. Mintha haragos tűz égett volna szemeiben.
- Az a magazin, amivel a szúnyogokat gyilkolom
mostanság? – vágta rá John passzívagresszívan.
- Igen – felelt Judith tartózkodóan. Rögtön
megérezte, ha Belushinak előtörtek helytelen kommentjei. – Jobb, ha megyünk –
állt fel a bárszékről, lesimítva gyűrött selyem ruháját. – Bocsáss meg neki,
kicsit sokat ivott – szabadkozott Judith, majd elhúzta Johnt a közelből.
Kezelhetetlen.
Gemma már a
harmadik martiniját itta, és érezni kezdte magán az alkohol apró sistergő
hatását, amitől bátrabb, vidámabb, és gondtalanabb lett. Felelőtlen is talán.
Mégsem tudott
egy könnyen túllépni azon, amit Dan mondott neki. Nem vallotta be magának, de
megértette, hogy a ”fiú” szerelmet vallott neki. Legalábbis feltárta a hozzá
fűződő érzelmeit. Ez cseppet sem lepte meg, hiszen már ezerszer megtörtént
vele. Nem okozott meglepetést, hogy számára ismeretlenek szerettek belé,
akikkel egy szót sem beszélt.
Danny aranyos
volt. Fiatal, és őszinte. Ha nem ismerte volna meg hamarabb Chevy-t Gemma
valószínűleg Dant választotta volna. Kérdés, sőt kétely nélkül. De ezt a
vonatot már lekéste. Sajnos eléggé beleesett Chevy-be ahhoz, hogy nem könnyen,
de nemet tudjon mondani mindenkinek. Még Danny-nek is. Egyelőre.
15 – Waltz
Chevy eközben sikertelenül, de próbált elszabadulni a producerektől, íróktól, tévésektől, akik különböző munkákat kínáltak éppen fel neki, aranytálcán. Ha Gemma nem vonta volna el teljesen a figyelmét, már hatalmas üzleteket kötött volna. Viszont a mostani válasza mind „Még gondolkozom rajta!” volt.
Mikor kezdtek
kissé lekopni róla, és kiútat látott a tömegből, akkor Lorne Michaels, az SNL
teremtője került elé. Ő volt talán az egyetlen, akivel érdemes volt pár szót
váltani. Idejének látta felvetnie, hogy elhagyja a showt.
- Lorne – fogta meg a producer kezét
határozottan.
- Chev, végre – mosolyodott el kedvesen.
Ízig-vérig kanadai volt. – Megleptek, mint a piráják, ha?
- Kábé – túrt bele Chevy felkócolt hajába. –
Jól megy a buli?
- Mondhatni – biccentett. – Még nem volt
tömegverekedés, ami azért jó.
- Zárj egy terembe minden tévést és filmest
New Yorkból… Sokkal jobbra nem számíthatsz – halászott el egy pezsgőt az egyik
pincér tálcájáról. Egy szempillantás alatt lefolyt a torkán az ital.
- Mindegy is, van itt valami – fordult Lorne
Gemma felé. – Ő a szeretőd?
- Fogjuk rá.
- Még sosem láttam egy filmben sem. Külföldi?
Vagy csak modell? – hadarta a producer, néha még rajta is kifogott egy-egy
szépség látványa.
- Rosszabb – szedte össze a második pezsgős
poharat. – Újságíró – nyögte ki.
- Jó ég – hebegett Lorne. – Azt hittem bután
szereted őket.
- Nos… – ürítette ki ezt a pezsgőt is.
- El kell előle zárni Belushit – nevetett a
producer saját viccén. – De komolyan, ebből nagyon könnyen botrány lehet…
- Mint abból, hogy ez volt az utolsó évadom? –
nyögte ki hivatalosan Chevy, és a producer arcára fagyott mosolya.
Gemma kezdte
megunni a bárt. Egyre spiccesebb lett, és Chevy nélkül magányosnak érezte
magát. Már tinédzser kora óta járt ilyen partikra, ahol csak egyhelyben
üldögélt, míg az emberek mintha körbe állva bámulták volna. Az utolsó kortyot
is kiitta a martiniből, és bekapta a fogpiszkálóra fűzött olívabogyókat. Azok
miatt szerette csak a martinit, őszintén.
A hátsó pódium
előtt néhányan már elkezdtek táncolni. Keringőfélét. Gemmát felette az
irigység, és nem bírt tovább Chevy-re várni
Megpillantotta
a mosdóból kiérő Dant. A táskáját gyorsan a bárpultos kezébe nyomta, majd
gyorsan felé kezdett sétálni. Csípője jobbra-balra forgott, ahogy kedvenc
gyöngyfűzős Jimmy Choo magassarkújának fémtalpa a drága márványon kopogott. Danny csak a gyümölcsös parfüm gyenge illatát
érezte, mire a lány keze a vállához ért.
- Táncolnál velem? – kérdezte Gemma
közvetlenül.
- M-mi? – még össze sem tudta rendesen szedni
magát. Azt tervezte, hogy az este további részében diszkréten bujkál előle. –
Persze – mondott gyorsan igent, mielőtt meggondolhatta volna magát. Nem lett
volna hozzá mersze. Rettegett Gemmától.
A lány keze
lassan Danny-éhez csúszott, és mire kettőt pislogott, már keringőztek a
táncparketten. Mintha álmodott volna már hasonlóról.
- Imádnivaló vagy, ugye tudod – súgta Gemma a
fülébe.
- Kérlek ne mondj ilyet – hajtotta le fejét
Dan. Egész teste beleborzongott, amint karja a lány derekához simult.
- Ne haragudj. Nem akarlak áltatni, vagy
ilyesmi. Rosszul esik, ha ilyet mondok?
- Hát, a „Te kis seggfej”-el hamarabb
megbékülnék – felelte őszintén Dan, és a lány nevetni kezdett. – Nem kellett
volna beleszólnom. Sajnálom.
- Egy kedves baráti tanács volt, és én
értékelem. Bár, megértem, ha nem szeretnél a barátom lenni.
- Nem igazán, ha van választásom – tört ki
Danny-ből.
- Vettem – mosolygott a lány. – Amint véget ér
ez a szám, békén hagylak.
- Ne értsd félre! Nem így értettem.
- Ne aggódj már ennyit – sóhajtotta Gemma
vigyorogva. – Nem szeretnék játszadozni veled, csak eléggé egyedül érzem magam.
Szerinted ez lenne örökké? Én ülök a sarokban csendben, amíg ő ki tudja kivel
beszél, vagy mit csinál? – folytatta, körbe nézve a sekélyes tömegeken.
Danny
összehúzta szemöldökét, ahogy meghallotta ezt. Nem tudott volna választ adni,
se tanácsot, se semmit. Erőt kellett vennie magán. Megszorította a lány kezét,
és utat tört az emberek között. Egészen a második emeltre vezető lépcsősorig
húzta magával.
- Még sosem láttad a koncerttermet, ugye? –
nézett rá Dan lelkesen, mire Gemma megrázta fejét. – Akkor itt az ideje!
Felsétáltak a
lépcsősoron, és az egyik páholyhoz értek. Benyitottak, és Gemma elé tárult a
Radio City legszebb része. A többszázlábnyi koncertterem, és annak ellipszis
alapú süvegboltozata, ami a színpadhoz közelebb érve minden hevederívvel egyre
keskenyebb lett. A székek és a padló vörösbársonnyal volt fedve, akárcsak az
óriási függöny, ami a színpadot takarta. A fal domborművei arannyal és
különböző bohó mintákkal lettek díszítve. Pont úgy nézett ki az egész, ahogy
Gemma elképzelte, sőt.
- Hűha – ámult a lány. – Az egész estét el
tudnám itt tölteni.
- Egy idő után megunnád. Mindenki megszokta –
felelte Danny.
- Nem tudom eldönteni, hogy cinikus vagy-e,
vagy sem – mosolygott Gemma.
- Én sem.
Egy ideig még
gyönyörködtek a terem káprázatában, aztán hirtelen Judith-ot látták meg, aki a
koncertterem közepén sétált át, a földszinti kijárathoz legközelebb vezető
úton. A szokásos veszekedés.
- Ha jól sejtem Mr. Belushi nem egy mintaférj,
ugye? – szaladt ki Gemma száján.
- Kicsit bonyolultabb ennél, de nem. El tudod
képzelni, hogy egy templomban találkoztak? John a legizgalmasabb ember, akit
ismerek – Dan rajongott érte, ez világos volt. – Szeretem Johnt, de Judith
jobbat érdemelne nála.
- Nocsak, Dan Aykroyd, a nők védelmezője –
nevetett Gemma.
- Ha-ha-ha – próbált szarkasztikusan hangzani.
- Van barátnőd?
- Hogy? – akadt el Danny szava. – Nincs.
Sajnos olyan különleges hölgyekre bukom, akiknek az a hobbijuk, hogy
visszautasítanak. Nagyon céltudatosak mind.
- Ostoba libák – utalt Gemma magára is. – Majd
bemutatlak az egyik barátnőmnek. Sok van – bólogatott lelkesen.
- Akkor egészbiztosan rosszul választott Chev
– szólalt meg egy mély, tisztán illuminált hang mögülük. Belushi. – De ő semmit
sem tud jól csinálni – lépett közéjük a páholyba. – Még téged sem tud jól
megcsinálni, ugye? Ezért vagy most itt az én Danny fiammal. Ne tagadd –
dülöngélt jobbra balra, míg Dan meg nem fogta.
- John, megint szét vagy csúszva – motyogta
csalódottan.
- Nos, a saját feleségem sem akar összeszedni.
Szép, mi? – nézett Gemma szemébe, akiben furcsa, ismeretlen félelem gyúlt
lángra. – És megsértődött. HÁ! – kiabálta, és a többi koncertteremben lézengő
ember figyelmét is felhívta magára. – Egy ilyen üresfejű libát kellett volna
elvegyek, mint te… - folytatta volna.
- Oké, azt hiszem a mai estének hivatalosan is
vége. Sajnálom Gemma! – próbálta Danny a vállára tenni Belushit.
- Nem, nem, nem, nem! – lökte el magától. –
Nem csak neked jár ki a móka Dan, én is kérek belőle egy szeletet – harsogta,
és bőszen vigyorgott. Keze a nadrágja öve felé indult.
Gemmán át
ömlött az összes emlék, rémálom, amit a melegítős idegen okozott. Alig tudott
megmozdulni. Levegőt sem kapott rendesen.
- Ha meg is mernéd próbálni, se tudnád
befejezni – sóhajtotta a lány komoran. Többre nem méltatta Johnt, aki erre
válaszra nem számított.
- Megpróbálni? Azon hamar túl leszünk – vigyorodott
el vérszomjasan. Egy pillanat alatt mellé ért, a falhoz nyomta, és elkapta a
nyakát. Egy kezével átérte. – Nem idegen ez neked ugye. Az ágyban is bizonyára
így szereted – gúnyolódott John, míg marka egyre szorosabban fojtotta ki a
lányból a levegőt.
Dan rögtön
közbe akart lépni, de John drog adta ereje könnyedén hátul tartotta arra a pár
másodpercre, míg Gemma belekarmolt Belushi kezébe. Hiába.
16 – Choke
Nem volt itt
Chevy. Most csak magára számíthatott.
Már nem csak egy
ártatlan kislány volt. Nem érintetlen szűz. Nem más irányította az életét,
hanem ő. Ezt az irányítást semmiért cserébe sem adta volna oda. Főleg nem egy
férfinak.
Egész testét
átjárta az adrenalin, és ő ezt a pillanatnyi erőt arra használta, hogy keményen
ágyékon rúgja Belushit. Az rögtön összerogyott a földre. Talán még eszméletét
is vesztette.
Danny
nyugtalanul fogta gyorsan meg Gemmát, folyton kérdezgetve:
- Jól vagy? – harsogta idegesen.
- Ugyan, semmi az egész – vette le magáról Dan
kezét, míg friss levegőért kapkodott.
- Hiszen megpróbált megfojtani – ült sokk az
arcára.
- Nézz rá, azt se tudja hol van – mentegette a
lány, aki ezúttal könnyedén lépett túl a dolgon. Sikerült egyedül megoldania.
Ezen nem talált sok agyalnivalót. Még nyoma sem igen maradt.
- Sajnálom –
gyengült el Danny. – Meg kellett volna állítanom – lábadt könnybe szeme.
- Danny – simította meg az arcát Gemma. – Nem
tehetsz róla.
- Hülyeség! Nem az a hős, aki megveri, az
erőszaktevőt, hanem az, aki megállítja – mondta Dan komoran. – És én semmit sem
tudtam tenni – szidta önmagát.
- Nyugi, nem történt semmi komoly. John
elvesztette a türelmét, sokat ivott, ahogy én is. Valószínűleg be is van állva.
Nem tudott tisztán gondolkodni. Tett egy rossz mozdulatot, hozott egy rossz
döntést. Ennyi. Úgysem tudott volna tovább fajulni – hadarta higgadtan, és
ahogy Danny csalódásával szemezett így folytatta: - És te bátran leszedted
rólam.
- Mi? De hát… - ellenkezett.
- Igazán lovagiasan megmentettél – hazudta
Gemma. Hajlított cseppet az igazságon. – Talán rosszul emlékszem?
- Ige… - szólt volna közbe.
- Én pontosan úgy emlékszem, hogy te
megvédtél. Így fogok rólad továbbra is mesélni. Dan Aykroyd, aki megmentett egy
”idegentől”, aki rám mászott. – A Belushi nevet sem szerette volna
beszennyezni, pedig John megérdemelte volna. Egyébként sem ez volt John első
rossz döntése. – Haza tudod vinni? – kérdezte Gemma. Ő némán bólintott. –
Helyes! Hozd rendbe – mutatott Johnra. – Vissza kéne fognia magát. Talán nem
zaklatni a nőket, meg ilyenek – mosolyodott el a lány. Erről Chevy jutott
eszébe. Ő ezen is talált volna valami kifigurázni valót.
- Sajnálom – nyögte ki Dan ezt az egy árva
szót, ami oly sokat jelentett. Szívén hordozta John helytelen viselkedésének
súlyát.
Gemma
magabiztosan sétált a folyosóra, de mielőtt még magára hagyta Danny-t, ezt
súgta oda neki:
- De egy üzenetet adj át neki, ha magához tér.
Ha még egyszer egy rossz szava lesz hozzám, letépem a féltve őrzött kis kincsét
– vigyorodott el a lány, és elindult a másik irányba elégedetten.
Itt volt az
ideje, hogy elfogadja, még ezernyi ilyen helyzettel kell még szembenéznie. Minden
nőnek. A férfiak gusztustalan disznók, és akármennyire is szeretné, mindig
zaklatni fogják, ezen nem lehet változtatni. Az egyetlen, amit az irányítása
alá vonhat, az a saját szabadsága, és az ellenállásra való joga. Nincs szüksége
senkire, hogy megvédje. Ő lesz a saját hőse. És ez a hős azt tesz, amit csak
szeretne. Azt fog szeretni, akit csak akar. Jelenleg Chevy-t akarja. Chevy-nek
nem kell tökéletesnek lennie. Feministának. Komolynak. Intelligensnek. Okosnak.
Érzelmesnek. Az egyetlen elvárása az, hogy tisztelje. Úgy kezelje, mint aki
egyenlő vele. Ha még halálosan szerelmes is belé, az már csak a desszert.
Véget vetett a kétkedésének.
Gyökerestől kiirtotta magából a hasztalan kérdéseit, és felkészült rá, hogy
akármi is történhet.
17 – New York
Gemma kezébe fogta a ruhája uszályát, és csupasz combjait szabadon hagyva sietett a bálterem felé. Lefutott a lépcsőn, és sebesen a márványlapra szökkent. Az a délceg óriás, és az a pimasz frizurája messze kitűnt a tömegből. Nem tudott többet várni rá. Nem is akart.
Átsétált a
tömegen, és az éppen Lorne-al beszélgető Chevy karjába kapaszkodott.
- Ó, szia – köszöntötte Chevy széles
mosollyal, mire Gemma ezt tátogta: „Csókolj meg!” Próbált diszkrét maradni, de
ez csak őt érdekelte. Chevy-t kevésbé. Gyengéden a nyakára tette a kezét, majd
lassan, felé hajolva megcsókolta. Az érintése puha volt, meleg, és most
először, tökéletes. Tökéletes, mert ezúttal Gemma teljes szívéből kívánta. Ezt
Chevy is megérezte, hiszen az apró, köszönéshez járó pusziból majdnem sokkal
több lett. Alig bírtak elhúzódni egymástól. – Ő – mutatta volna be Gemmát, de
megszakadt eddigi gördülékenysége. – Bemutatom Gemmát.
- Lorne Michaels – mutatkozott be a producer,
finoman megrázva a lány kezét.
- Örvendek – felelte Gemma szívéjesen.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha magatokra
hagylak titeket – ment is tovább a producer, aki egész eddig marasztalni
próbálta Chevy-t. Akkor értette meg igazán, hogy feleslegesen, mikor meglátta,
hogy Chevy-t már más motor hajtja, mint a show kezdetekor. Megszerezte a
hírnevet, a sikert, a nőket. Az élete következő fejezetében saját magának kell
lennie a főszereplőnek. Ehhez pedig valaki olyan kell neki, aki mellett önmaga
lehet.
- Beléd meg mi ütött? – fordult Chevy teljesen
Gemma felé.
- Őszintén? Belushi – válaszolt Gemma
könnyeden. Kihagyhatatlannak tűnt.
- Ugye csak viccelsz – komolyodott el Chevy.
Undorodnia
kellett volna most minden férfitól, de jobban vágyott Chevy-re, mint valaha.
Ránézett, és súlytalanságot, derűt érzett. Mellette jobban szerette önmagát.
- Szeretnék mondani valamit – suttogta a
fülébe, és Chevy bólintott. Előre nyújtotta karját, és Gemma belékapaszkodott.
Átvágtak a tömegen, egészen az egyik belső irodáig sétáltak. Nem is volt iroda,
inkább könyvtár. A falakat polcok borították, tömve iratokkal és szórólapokkal.
Itt jegyezték fel az összes fellépőt, előadást. Ugyanakkor itt is engedhették
ki a gőzt a fejesek, hiszen egy biliárdasztal állt a borbársony kárpitozású
szoba közepén. Valaki éppen félbehagyott egy játékot rajta.
Chevy bezárta
az iroda ajtaját, míg óvó tekintettel figyelte, ahogy Gemma lassan a
biliárdasztal mellé lép, végig simítva kezét a lakkozott fenyőszegélyen.
Még nem is volt
lehetősége jobban megnézni magának a lányt este. A tigrisszem ruhát, aminek
élénk sárga színe vakítóan fénylett a szobában, amit egy kristályos asztali
lámpa világított be csupán. A bal combja látszódott csak ki az estélyi alól, és
a gyöngyökkel díszített magassarkúja. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Chevy
fantáziája beinduljon. El kellett terelnie a pajzán gondolatait.
- Történt valami? – kérdezte. Mélyen az alsó
ajkába harapott.
- Miért hívtál el ide? – játszadozott Gemma a
szabadon lévő biliárdgolyókkal, ide-oda gurítva őket.
- Ó, azt hiszem meg akartalak róla győzni,
hogy én vagyok a herceged, akire egész életedben vártál – viccelődött hanyagul,
de Gemma nem tudott nem mosolyogni. Már megint sikerült kizökkentenie. –
Szóval, sikerrel jártam? – ballagott komótosan mellé.
- Sosem tudsz komoly lenni, ugye? – nevetett, ahogy
Chevy hátulról hozzá simult, míg kezeit az asztal szegélyén pihentette. A lány
nyakához hajtotta fejét, és megízlelte az édes illatú parfümjét. – Meg
hallgatsz? – próbálta összeszedni szavait, de képtelen volt bármire is
koncentrálni.
- Hát persze – motyogta Chevy. – Csupa fül… –
orrával megcsiklandozta Gemma fülcimpáját. – Vagyok. – Gemma egész teste
libabőrös lett tőle.
- Most mit csinálnál, ha nemet mondanék neked?
Ha kijelenteném, hogy soha többé nem akarlak látni? – nyögte ki a lány nehezen.
- Nem tudom – sóhajtott Chevy türelmetlenül. –
Megölném magam? – viccelt megint. Gemma fejét rázta, de arcára mosoly ült. –
Remélem, hogy úgy érezném magam, mint te, ha én is ezt mondanám neked –
Megtalálta a tökéletes választ. Véletlenül, vagy tudatosan. – És te? Sírnál
utánam?
- Nem – fordult meg Chevy felé. – Csak
levágnám a tökeidet. – Chevy elvigyorodott. – Már van némi tapasztalatom –
folytatta, de Chevy ujját a szájához tette, míg ezt suttogta:
- Azt hiszem mi tökéletesek vagyunk egymásnak
– vallotta be Gemmának, és magának is.
AN: Köszönöm szépen, ha végigolvastad. Ha már ennyit szenvedtél vele, legalább írd le mit gondolsz róla. ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése