New Red Horizon
Queen*Brian May ff*OC*One-shot*Fluff
Queen*Brian May ff*OC*One-shot*Fluff
Úgy tűnt ki a tömegből, mint a hullócsillag a mélykék ég álló csillagai közül. A sötétben is úgy csillogtak szemei, akár a világítótorony reménnyelteli lámpái a hatalmas viharban.
Egy feszes, hosszúujjú, bársonyruhát viselt, aminek vállát virágmintás filterek díszítették, amiket tökéletesre göndörített fekete fürtjei éppen, hogy eltakartak. A táncoló fiatalok között állt egyenese, mintha csak egy szobor lett volna. A porcelánarcáról komolyság árulkodott, míg bordóra festett telt ajkai mosolyt imitáltak.
Maisy.
Úgy tűnt ki a tömegből, mint a hullócsillag a mélykék ég álló
csillagai közül. A sötétben is úgy csillogtak szemei, akár a világítótorony
reménnyelteli lámpái a hatalmas viharban.
Egy feszes, hosszúujjú, bársonyruhát viselt, aminek vállát virágmintás
filterek díszítették, amiket tökéletesre göndörített fekete fürtjei éppen, hogy
eltakartak. A táncoló fiatalok között állt egyenese, mintha csak egy szobor
lett volna. A porcelánarcáról komolyság árulkodott, míg bordóra festett telt
ajkai mosolyt imitáltak.
- A neve Maisy, Brian – súgta
Freddie a gitáros fülébe, de inkább volt ez kiabálás a nagy hangzavarban. – A
helyedben nem igazán bajlódnék vele. Nagyon bonyolult a csaj, bár nagyon jól
tud körmöt festeni – mutatta fel kezét Fred vidáman, miközben a The Who
ritmusára rázta magát.
Mialatt Brian csak egy árva pillantást is vetett a lányra, ezernyi
melódia született meg benne, és ott tört ki, ahol tudott. Főleg a mellkasát
feszítette a kénszerű érzés, amiről még nem döntötte el, tetszik-e neki.
Egyszerre szorította a bizonyítási vágy béklyója, és a félelem lánca is. Ötlete
sem volt, hogy mihez kezdjen ezzel a kínzó érzelemmel.
Egyszerre Roger tűnt elő a semmiből, míg Brian mindig csak Maisy-t
bámulta.
- Mi a helyzet? – nyújtott egy
sört oda neki.
- Fogalmam sincs – mormolta
Bri, mire végre sikerült levennie tekintetét a magányosan álldogáló lányról.
- Mit álldogálsz itt, menjünk
előre. Ez egy rohadt koncert, nem? – csapta vállba Rog. Brian biccentett, és
előrébb törtek a tömegben.
A banda éppen a kedvenc dalát, a My
Generation-t játszotta, amit máskor imádott volna. Talán még táncolt is
volna. Most viszont képtelen volt egy pillanatra is kiverni a fejéből azt az
ördögien csinos lányt. Talán az új év tehet róla? Vagy csak a sok pia?
Oldalra fordult, ahol Roger éppen kirobbanó formában ugrált Pete
Townshend gitárszólójára. Neki is pontosan ezt kellene tennie.
- Mindjárt jövök – bökte meg
Rogert, aki valószínűleg észre se vette. Kisétált a tömegből egyenesen a
mosdóba, ami üresen kongott, mire odaért. Elvégre mindenki nézte a műsort. A
The Who mégiscsak az egyik legjobb angol banda. Brian is ezt mondta volna
róluk, ha éppen beszédhez lett volna kedve. Az egyik fémcsap kagylója felé hajolt,
és szembe nézve magával rájött, hogy mi bántja ennyire. Egyszerű. Utálja magát.
Roger már rég oda pofátlankodott volna a lányhoz, elkérte volna a
számát, és kész. Freddie meg körbe táncolta volna. Ehhez képest ő itt
sajnáltatja magát, azon kattogva, hogy még oda se mert menni hozzá. Pedig
csinált már ilyet, ezerszer. Általában mindig bevált, mégis olyan nehezen vette
rá magát. Most miért nem tudja? Még csak nem is ismeretlen lányról van szó,
hiszen egy egyetemre jár Freddie-vel.
- Áh – szorította ökölbe a
kezét, rácsapva a csapra, majd kiegyenesedett. – Hogy lehetek ekkora vesztes? –
tátogta. Ebben a percben nem látott mást, csak egy árnyékot.
A háta mögül egyszer csak kinyílt a fülke ajtaja, és kilépett rajta
valaki, akinek cipője éles hangon kopogott. Brian hátra kapta a fejét, és Maisy-vel
találta szemben magát.
- Khmm – köszörülte hangját a
lány a vörösneonfényben. – Szerintem eltévedtél – jelentette ki erős, kissé
mély hangon.
- Nem hiszem – vigyorodott el
Brian, és utólag áldotta az önbizalomhiányát, ami ide vonzotta.
- Ez a női mosdó – felelte a
lány komoly, felháborodott hangnemmel.
- Határozottan nem – vágta rá
Bri magabiztosan, hiszen már évek óta volt vendége, és fellépője is a klubnak. Maisy
kétellyel a tekintetében lépett az ajtó elé, ahogy Brian is. Legnagyobb
meglepetésükre akár a női, úgy a férfi jel is az ajtóra volt illesztve. Utóbbi
magasabbra, vagyis Brian szemmagasságába, míg a másik Maisy-ébe. A kettő a
meglepő felismeréssel nézett egymásra. Elmosolyodtak.
Bri újra, egy pillanat alatt elveszett a lány közeli, káprázó zöld
szemében, ami elvette minden szavát. Percekig mást sem csinált, csak lenézett a
nála pár centivel alacsonyabb Maisy-re, aki erre egyre csak vigyorgott.
- Nem akarsz mondani valamit? –
kérdezte Maisy a hozzá nem illő kedvességgel.
- Nem igazán – vett mély
levegőt Bri, és oldalra bólintotta a fejét, folytatva a véget nem érő
szemezést.
- Hát jó – húzta fel
szemöldökét Maisy, és lassú, könnyű léptekkel sétált el, amit Brian csak utólag
vett észre. Talán el is felejtette megállítani, vagy nem is akarta, már mindegy
is volt.
Mire kiért újra a többiekhez, a koncert a végéhez közeledett, és ő le
is maradt a lényegről. Rogernek fel sem tűnt, hogy eltűnt úgy fél órára.
Másnap Brian úgy döntött, hogy elkíséri Freddie-t az egyetemre, hátha
újra összefut a lánnyal, akinek a nevén kívül semmit sem tudott.
- Mármint értem mit látsz
benne, de hidd el, nem egy egyszerű eset. Az előző pasija azt pletykálják éppen
börtönben van például. Mellesleg az apja elvileg egy olasz maffiózó, vagy mi.
Teljesen az ellentéted. Tényleg ezt akarod? – hadarta Freddie az utcán, ahol
éppen a legújabb kirakatok divatos darabjait vizslatta.
- Ja – vágta rá Bri.
- Ennyi? Semmi magyarázat? –
nézett rá aggodalmasan.
- Nem – maradt Bri szűkszavú.
- Hát jó, én bemutathatlak
neki, de ne engem hibáztass, ha egy randi után kiderül, hogy ki nem állhatjátok
egymást – forgatta szemét Fred, miközben tovább haladtak. – Ha ez Mary miatt
van… - csuklott meg a fiú hangja.
- Semmi köze hozzá, oké?
Örülök, hogy te és Austin jól megvagytok – vette komolyra a szót Brian. Kicsit
kiesett a szerepből, amit eddig játszott.
- Ezesetben – villant hatalmas
vigyor Freddie arcán. – Csábítót csinálunk belőled! Rosszfiút – kacsintott, és
Bri alig kapott levegőt. – Így csak nem mutatkozhatsz az én egyetememen –
nézett végig Fred a gitároson, aki éppen egy nyakik begombolt fehér inget, bő
farmert, és papucsot viselt.
- Mi a baj ezzel? – kérdezte
Bri őszintén.
- Ne nevettess drágám – nyúlt
Freddie a hímzett bőrhátizsákjába. – Mary-vel válogattunk neked pár cuccot –
turkált a táskában.
- Te ugye most csak viccelsz –
hátrált Brian.
- Ugyan már, ha ezeket
felveszek félsiker az egész – vett elő egy trapéz bársonynadrágot, és egy
magasított sarkú csizmát. – Rajta! – dobta Brian kezébe. Ő kételkedve ugyan, de gyorsan beosont egy
sikátorba, és átvette a ruhát. A nadrág halálosan feszült rajta, és úgyszólván
semmit sem hagyott a képzeletre, míg a cipőben alig bírt járni. Mikor
kimerészkedett, Fred visított a nevetéstől.
- Na, látod ő is pont így
reagál majd – mormolta Bri kényelmetlenségében.
- Csodálatosan nézel ki,
drágám! – tapsolt az örömtől Fred.
- Én nem hordok ilyeneket, ez
nem illik hozzám – panaszkodott a gitáros, de mégsem akarta megbántani
Freddie-t azzal, hogy rögtön leveszi.
- Nem várhatod el, hogy egy
csaj öt perc alatt beleessen a fantasztikus személyiségedbe, Édes – igazgatta a
nadrágot Fred vidáman. – Ugyanakkor, ebbe a külsőbe egy pillanat alatt
beleszeret majd – vigyorodott el. – Még én is.
Brian nagyot sóhajtott, beleegyezve sanyarú sorsába, hogy ebben a
cuccban kell újra látnia Maisy-t.
Nem kellett sokáig sétálniuk, hamarosan elérték az egyetemet. Az
Ealing Art College egy egyszerű kockaépület volt. Mire beléptek a kapun már
besötétedett odakint.
Freddie már otthonosan mozgott az egyetem falai között, míg Bri-on
látszott mennyire elveszett. Már késő délután volt, ezért órát már nem
tartottak, viszont a divattervezés szakról estére is bejártak, hogy befejezzék
a vizsgamunkáikat. Fred jól tudta, hogy Maisy
azok között a diákok között van, akik addig nem képesek otthagyni a projektet,
míg teljesen tökéletes nem lesz.
Ahogy közelebb léptek a divatterem ajtajához, Brian annál idegesebb
lett.
Freddie egyszerűen csak benyitott, még csak nem is kopogott. Előre
sétált, és Bri hiába volt sokkal magasabb nála, apróbbnak érezte magát, mint
valaha. Főleg, amikor megpillantotta Maisy-t, aki ismét ott állt egyedül, egy
fehér trapéznadrágban, felkötött hajjal. Most nem vette körül tömeg, így még
jobban lehetett látni a csinos alakját, ami lenyűgözte Briant.
- Maisy, Drágám – köszönt Fred
természetesen, és a lány felkapta a fejét. Rámosolygott Freddie-re, de ahogy
szeme Brianre tévedt, gyanakodóvá vált. – Szörnyű katasztrófa, halálos bajba
kerültem – folytatta Fred.
- Na, ne mond – mérte fel a
helyzetet Maisy. Tudta jól, mi folyik itt.
- Ma este fellépésünk lesz, és
lekopott a körömlakkom – panaszkodott, de az ujjain jól lehetett látni, hogy ő
maga kaparta le a festéket. – Csak te menthetsz meg.
Maisy bólintott, és leültette Fredet, aki már át is nyújtotta neki a
fekete körömlakkosüveget. A lány volt a legprecízebb, akit Freddie ismert az
egész egyetemen. Sosem hibázott.
- Nem mutatod be a barátod? –
kérdezte Maisy halkan. Látszott, hogy koncentrál.
- Ó, ő csak Brian – vont
vállat. – Asztrofizikát tanul az Imperial-ban.
- Ahhoz képest igen jól
öltözött – vigyorodott el a lány, és Brian azon kapta megát, hogy elpirult. –
Ilyen csendes?
- Hát, csak a wc-kben szoktam
beszélni – vágott közbe Brian, mire a lány magát megtagadva felnevetett, és
kissé odébb csúszott az ecsetje, mint kellett volna. Ezt látva Freddie már
biztos volt benne, hogy Brian tetszik neki. Nem mindenkiért ront el egy körmöt.
Maisy mikor végzett, elégedetten nézett munkájára, még akkor is, ha
ott éktelenkedett az az apró hiba, ami most nem zavarta annyira.
- Szeretnéd, ha kisminkelnélek?
– szólalt meg a lány, mielőtt Freddie felállt volna.
- Egy álmom válna valóra –
mosolyodott el, miközben Maisy a táskájából előpakolta a púdert, a
szemhéjfestéket, szempillaspirált, és persze Fred kedvencét, a szemceruzát. Úgy
tekintett az énekes arcára, akár egy vászonra, és aprólékosan figyelt minden
részletre, ami valamilyen furcsa módon egészen beindította Briant, aki az egyik
asztalon ülve várt.
- Hol lesz a mai koncertetek? –
törte meg a csendet a lány.
- Brian egyetemén. Csak
néhányan lesznek, mert új basszusgitárost próbálunk ki. Egyértelműen ott kell
lenned – válaszolta Freddie óvatosan. – Innen rögtön oda megyünk, szóval velünk
kell jönnöd – tette hozzá, mire a lány szemével Brian-t kereste.
- Egyértelműen – bólogatott Bri
lelkesen.
- Nem szeretem a koncerteket.
Túl sokan vannak - fordította el a fejét Maisy.
- Édesem. Mit kezdesz majd, ha
a többezernyi rajongód rád ront, ha híres ruhatervező leszel? – próbálta Fred
rábeszélni.
- Majd tanácsot kérek tőletek,
rocksztároktól – felelte, majd Bri felé nézett. – Vagy tudósoktól.
- Ha eljössz, már ma
elmondhatok neked egy tanácsot – szólalt meg Brian is, mikor Maisy végzett Fred
arcával, aki gyorsan a tükörhöz szaladt.
- Gyönyörű! Köszönöm szépen Drágám!
– pózolt. – Én nekem most haza kell mennem Mary-hez, ott találkozunk – sétált
az küszöbig. – Mindkettőtökkel – csukta rájuk az ajtót.
Brian hirtelen a sok fura ruha, vagy az új év miatt, de elvesztette
ismét minden önbizalmát. Egyre gyakrabban esik meg vele. Ott ült szemben a
lánnyal, akire mindennél jobban vágyott, mégsem érezte a helyzet győztesének
magát.
- Nem kell jönnöd ám, ha nincs
kedved – szólalt meg kissé félénken.
- Talán nem szeretnéd, hogy
elmenjek? – vágta rá Maisy kacéran.
- De, ami azt illeti –
bólintott, biggyesztve az ajkait.
- Akkor miért nem mondod ezt?
- Talán túl udvarias vagyok –
folytatta Brian a szócsatát, amire nem igazán számított.
- Szóval udvariasságból nem
mondod el, amire gondolsz, értem – pakolta össze a táskáját a lány.
- Jobban járunk mindketten, ha
nem mondom ki, amire gondolok – nézett le a cipőjére, és Maisy visszafogottan
nevetni kezdett. – De igen, örülnék, ha eljönnél a koncertre. Még azt is
vállalom, hogy leellenőrzöm neked a női mosdót – tette hozzá, mire Maisy csak
még jobban nevetett.
- Vérbeli gentleman – kuncogott
a lány.
Briant féktelenül büszke volt rá, hogy sikerült megnevettetnie
Maisy-t. A drága Maisyt.
- Jobb lenne, ha elindulnánk –
pislantott az ajtó felé. – A fiúk megölnek, ha elkések.
- Van egy olyan érzésem, hogy
te sehonnan sem szoktál elkésni – nyúlt a blézeréhez Maisy. – Figyelj. Nem
szeretnélek áltatni, vagy megtéveszteni. Nem vagyok könnyű eset, és a szoknyám
alá vezető út, nincs meg egy éjszaka alatt, ha érted mire gondolok. Bár, te nem
olyan fiúnak tűnsz, aki kéretlenül bemászna alá – mondta nyugodt, komoly
hangon, és Bri arca ismét kivörösödött. Úgy döntött, hogy jobb, ha nem is mond
semmit, és egész egyszerűen kinyitja lány előtt az ajtót. Maisy kiment előtte,
és elindultak az Imperial-ba.
Brian ezer iskolát végzett már, ezer képletet tanult meg, de fogalma
sem volt róla, hogy most Maisy kikosarazta, vagy nem. Úgy hangzott. Úgy is
mondta. De a szavak, amiket mondott, azok nem igazán voltak egyértelműen
elutasítók. Vagy igen?
London utcáin sétáltak, és akármit is értett azalatt a pár mondat
alatt a lány, Brian büszke volt, hogy legalább mellette sétálhat. Maisy járása
is különlegesebb volt, mint bármi, amit nem állítanak ki múzeumban.
- Még sosem találkoztam olyas
valakivel, mint te – nyögte ki, félig véletlenül a gitáros.
- Nem hiszem, hogy hasonlítok
azokra, akik fizikát tanulnak, vagy rockkoncertekre járnak. Sok olyan van, mint
én, csak nem járnak oda, ahová te – felelte a lány, akiből most először vette
észre Brian a szivárgó intelligenciát. Na, ezt már sokszor látta meg egy
lányban, főleg a saját egyetemén.
- Akkor tegnap mit csináltál
Who koncerten? – mondta Bri, miközben a hűvös időben végre összegombolta volna
az ingjét, amit Freddie a mellkasáig kinyitott.
- Néha kicsit távolinak érzem
magam a többiektől, és megpróbálok olyan dolgokat csinálni, amiket ők
szeretnek. Álltalában persze nem tetszik.
- Nem szereted a rockzenét? –
érdeklődött Bri kíváncsian.
- Dehogynem. Ha látnád a
polcomat. Egyszer leszakad még a sok lemeztől – nevetett visszafogottan. – Csak
a sok embert nem szeretem. Nem várhatom el egy zenekartól, hogy csak nekem
zenéljen.
- Ő, képzeld, micsoda véletlen,
én egyben gitározok. Talán megoldhatom – válaszolt Brian álgúnnyal, és Maisy
elvigyorodott.
- Nagyon aranyos vagy, Brian –
mondta a lány édes, gyengéd hangon, és Bri szíve akkorát dobbant, hogy Roger a
lemezfelvételen már beszólt volna neki, hogy maradjon kussban.
- Itt is vagyunk! – mutatott az
Imperial épületére, ami sokkal hatalmasabb, és összetettebb volt, mint Maisy
egyeteméjé. Brian önérzetes is volt, ha erről volt szó. Már majdnem az előadó
bejáratához értek, mikor a lány hirtelen megtorpant. – Mi a baj?
- Tudod elgondolkoztam. Jobb,
ha én nem megyek be. Nem szeretnélek megbántani, de nem hiszem, hogy működne
köztünk. Egy ilyen kedves fiú, mint te… nem való hozzám. Nem akarom pazarolni
az időd. Lehet, hogy már ott ül valahol az első sorban életed szerelme, és ha
én is bemegyek, nem fogod észrevenni, vagy ha mégis, nagyon megbánom, hogy
bementem – hadarta Maisy miközben az emberek már szivárogta be a terembe.
- Oké – futtatta gyorsan át az
agyán Bri, amit a lány mondott. – Akkor vegyük így – tartott némi szünetet. – Bejössz,
mint egy barát, és te döntöd el, hogy miként mész ki. Ez megfelel? – mondta, és
próbált a lányhoz hasonlóan kibogozhatatlan lenni.
- Legyen – biccentette meg a
fejét Maisy, ami kimondottan meglepte Briant. Bementek, és a színpad előtt
elváltak egymástól.
Brian hátra ment a többiekhez, ahol Freddie már tárt karokkal várta,
talpig fellépőruhában. Jobban csillogott, mint egy százkarátos gyémánt.
- Na, mesélj mi volt! –
faggatta Fred lelkesen.
- Őszinte legyek? Halvány lila
gőzöm sincs – felelte Brian.
- Látod, nem megmondtam? Ezzel
a csajjal sokkal bonyolultabb, mint bárkivel. Néha azt sem tudom, mit beszél –
hangoztatta Fred ismét az igazát. Briannek ezúttal egyet kellett értenie.
Már indult volna, hogy behangolja a gitárját, mikor egyszerre Mary
tűnt fel a függönyök mögül. Befutott a többiekhez, egy nagy csomaggal a
kezében. Freddie egy csókkal köszöntötte vidáman, majd Brianre nézett.
- Na, eljött? Ugye nem volt
felesleges? – lihegett Mary.
- Freddie, ugye nem? – nyögte
Bri.
- Maisy itt van – jelentette ki
Fred. – És Brian felveszi, szóval nem volt felesleges. – Mary egy
műbőrnadrágot, és egy arannyal hímzett, tölcsérujjú felsőt húzott elő, amire
gyöngyök voltak varrva. – Varázslatosan fogsz kinézni. Még a végén ellopod
tőlem a reflektorfényt – kacsintott Freddie.
- Nem vagytok magatoknál, ha
azt hiszitek, felveszem ezt a maskarát – nézett a ruhákra Brian hatalmas,
kidülledő szemmel. – Ha Roger meglát ebben, életem végéig hallgathatom.
- És ha becserkészed azt a
csajt odakint, életed végéig az irigykedését is hallgathatod tőle – vágta rá
sebesen Fred. – Hidd el, ez bejön majd neki. Ugye Mary? – nézett a lány felé.
- Ne haragudj Brian, de ha
ebben jöttél volna el az első randinkra, most Freddie-nek kéne csajt vadászni,
nem neked. Ha jól sejtem, ez a Maisy valaki különlegest keres, aki kitűnik a
tömegből – vallotta be Mary, akire Bri talán jobban hallgatott. Gyorsan kikapta
a kezéből a ruhákat, és hátul átvette őket. A bőrnadrág úgy szorította, hogy
egy lépést is alig bírt megtenni benne, míg a felsőben egyszerűen egy idős
nőnek érezte magát. Ám, mikor Mary és Freddie meglátták, tapsoltak örömükben,
így ő illedelmesen meghajolt.
- Esküszöm, ha ez nem jön be,
mindkettőtöket beperellek – fenyegetőzött, mire Roger jött vele szemben. A
dobos nem kapott levegőt, annyira röhögött. Még a földre is esett a végén. –
Ha-ha-ha, nagyon vicces – fogta a fejét Bri. – Ez katasztrófa – suttogta.
- Ez fantasztikus – kiabálta
Roger. – Már két páva is van a bandában.
- Hát, nem mindenkinek állna
jól – szólt közbe Doug a basszusgitáros, akit most láttak a fiúk másodjára.
- Pontosan, drágám – értett
egyet Fred. – Roger, Édes neked nem is állna jól.
- Ugye most viccelsz –
háborodott fel hirtelen az eddig nevető Rog. – Tízszer jobban állna, mint
kettőtöknek együtt – kérkedett. – Mary, nincs még egy ilyen izéd? – nézett a
lányra, akik mindnyájunk meglepetésére előhúzott még egy hasonló felszerelést.
Roger kikapta a kezéből, és rögtön, ott, előttük felhúzta. – Látjátok, így is
én vagyok a legszexibb – pózolt a többieknek, akik csak kínjukban mosolyogtak.
Ekkor jött a menedzser, aki már sürgette őket.
Így álltak ki a színpadra.
Freddie, Brian és Roger, majdnem ugyanabban a ruhában. Fekete, feszes, és
felháborító felszerelésben.
Briannek jól tudta, egy esélye van. Jobban izgult, mint egy zenei
producer előtt. Kicsit mindig aggódott, egészen, amíg el nem kezdett zenélni.
Olyankor egészen elfelejtette hol van, mit kell csinálnia, és ki is ő. Csak arra
tudott koncentrálni, hogy mennyire szeret gitározni. Freddie hangjához
illeszteni a szólót, és igazodni Roger harsány ütemeihez.
Ő pedig, ő ott ült a széksorok között, akárcsak mindenki más, mégsem
tartozott oda. Míg régen Brian nem értette miért, most már igen. Maisy
egyszerűen csak nem akart oda tartozni. Mindenki más boldogan tapsolt a
tömeggel, élvezte a zenét, de ő nem. Ott csillogtak millió kilométernyire
szemei, akár a legszebb csillag.
- Most csak neked fogok
játszani – súgta halkan, és el is határozta. Nem akart boldoggá tenni ezen az
estén egyetlen árva lelket sem Maisy-n kívül. Csak neki szólt az összes dal.
Még Freddie is csak felé fordulva énekelt. És a dolog betalált. Maisy sok
koncerten volt már, de még sosem sikerült így azonosulnia egy bandával sem.
Brian igazán vonzó volt, ahogy zenélt. Nem mozgott olyan sokat, mint
Fred, de nagyon jól illett hozzá az a furcsa, piros gitár. Természetesnek tűnt
a színpadon, és boldognak, aminek Maisy most látta először, és kellemes látvány
volt nézni őt, ahogy szenvedélyesen játszik.
Mikor a koncert véget ért, Brian kérdés, vagy figyelmeztetés nélkül
leugrott a színpadról, és Maisy-hez sétált.
- Na, hogy tetszett? – kérdezte
lelkesen, kissé leizzadva, mire a lány nem válaszolt, csak őszintén
elmosolyodott, majd bólogatott a fejével. Brian is elvigyorodott, és azt vette
észre, hogy ezúttal a lány bámul rá, folyamatosan. – Nem akarsz semmit mondani?
– kérdezte nevetve.
- Nem igazán – felelte a lány
kissé elpirulva, mire Bri közelebb lépett hozzá, és derűs arckifejezését nem
rejtegetve egy apró csókot nyomott a lány homlokára.
Trash
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése