Ring Your Bell - Csengesd csengőd
The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene
,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."
Üdv! Ezt majd később megértitek. Hát íme újabb fejezet, mert zajlanak a dolgok. Új szereplők, meg ilyenek. Hajrá. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket. Viszlát!
Egy
zárt ajtó rengeteg dolgot jelenthet, akárhol van, akárhogy néz ki, akármit rejt.
A legtöbben úgy emlegetik, hogy egy becsukódik, a másik már nyitódik, de
ezesetben ezt nehéz lenne így megfogalmazni, hiszen csak a kintiek számára
tűnik az ajtó zártnak, belülről könnyen kinyitható. A kérdés annyi, hogy az a
kettő tényleg ki akar-e menni rajta, vagy sem.
A
faberakás hangosan csattan, majd a megviselt zár is nyikorog. Kit azonnal hátra
kapja fejét.
- Mit csinálsz? – mered a lány kérdően
Robbie-ra, aki csak öntelten grimaszol.
- Semmit – motyogja, akár egy kisfiú, aki
éppen valami csintalanságra készül. Pont olyan, mint amilyennek Levon leírta. –
Csak nem akarom, hogy zavarjanak, pihenj nyugodtan. Biztosan elfáradtál –
szavalja Rob kacér vigyorával, majd a szoba hátsó részére mutat. – Ott a fürdő.
- Á, most inkább nem, Baltimore-ban mást sem
csináltam, csak áztattam magam – próbál Kit gyanakodva átlátni a gitáros
tervén. – Tudod Levonnal nagyon közel kerültünk egymáshoz – húzza össze szemét,
hogy kínozza Robbie féltékeny természetét. Ő persze összehúzza száját, majd
közelebblép az ágy mellett ácsorgó Jake-hez.
- Nem kell megjátszanod magad, tudom, hogy
csak el akarsz csábítani – forgatja szemét mosolyogva, amivel megidézi Kit
mézédes kacaját, aminél szebbet még sosem tapasztaltak ezen hotel falai. Nem is
csoda, hogy Robertson újra kisfiúnak érzi magát, aki éppen az első nagy
szerelmet tapasztalja meg, szűzen, és ártatlanul. – Feküdj csak le, ebédig
úgysincs semmi dolgunk.
- Jó – bólint Kit, majd lassan leveti vastag
ruháit, áldva a reggeli gondolatot, miszerint a férfiaságára utaló zoknit
igenis be kell rakni az alsónadrágjába. Addig vetkőzik, míg csak az említett
alsó, és egy pamutpóló nem marad rajta, majd lassan bebújik a Rob melletti
ágyba, a szaténágynemű kellemes anyaga alá.
Eközben
Robbie is leveti magáról dzsekijét, mialatt Kit látványában gyönyörködik. Egész
eddig észre sem vette mennyire hiányzott is ez neki.
Kit
vékony lábai, karcsú teste, és azok a rettenetesen olcsó ruhák, amiket képes
felvenni, mind csak őt jellemezték, legalábbis Robbie ha bárki máson látná,
egyből Jake-re gondolna. Túl sokat gondol erre a kis brit mócsingra, be kell
látnia.
Mély
levegőt vesz, és odalép a szomszédos ágy széléhez, hogy egy pillanatra
megízlelhesse azt a különleges illatot, amit még a hotel pézsmaszaga sem képes
elnyomni. Ahogy az orrát csiklandozni kezdi a várva várt érzés, képtelen
visszafogni magát, közelebb hajol Kithez. Már el is bóbiskolt, de ez sem tudja
megállítani Robbie-t. Ahogy közeledik, egyszerre kopogás hallatszik az ajtó
túloldaláról. Sebaj, ezért van a zár.
- Elnézést! – szólal meg egy erőtlen női hang.
Robertson
elégedetlenül sóhajt, majd sértődötten nyit ajtót, félbehagyva valami sokkal
fontosabbat.
- Mi van? – morogja durván, mire két fiatal
csinos lánykát pillant meg.
- Elnézést – mosolyog az egyik. – Bocsánat a
zavarásért, de a halban láttuk azt a szőke fiút, és az a másik férfi azt mondta
jöjjünk fel autógrammot kérni – csiripeli, és Robbie kénytelen elnevetni magát.
Ronnie megint alkotott.
- Sajnálom, de éppen alszik – próbál a gitáros
arcára komolyságot erőltetni. – Viszont megvárhatjátok, ha akarjátok.
- Igen! – virul a beszédes kislány, míg a
másik a vállát bökdösi.
- Ne már, az öreg is jól nézett ki – súgja
halkan, mire az első komoly arccal vág vissza.
- Megvárjuk – feleli hangosan, míg a másik
csak kelletlenül összekulcsolja karját, egészen amíg hátulról valaki ki nem
szól. Kit.
- Kik azok? – szólal meg a kisherceg aranyos
brit akcentusa, mire a morcos lány ábrázata megenyhülni látszik. Arcára pír ül
amint megpillantja az ágyból kócos hajjal kihajoló Kitet Robbie mögül.
- Két aranyoska akar tőled autógrammot –
bólint a gitáros befelé, mire a lány már dől is vissza a puha párnájára. – Na
gyertek! – invitálja be a két kis vendéget Rob, és azok félénken beljebb
sétálnak.
Kitty
az ágyába dőlve fekszik, mire a szószátyár lány az orra alá dugja a papírt meg
a tollat, természetesen vigyorogva. A kisherceg semmitmondóan kezébe veszi,
majd azon kapja magát, hogy elsőbetűként a M-et
írta. Gyorsan átírja, így a lapon végül Jake
Kit szerepel.
- Köszönöm! – tépi ki a kezéből a lány. –
Egyébként Renee vagyok. Te meg Jake – vigyorog hadonászva.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – válaszolja a
viráglord, mire Renee, a hangos mustársárgahajú lány elpirul. – Te nem kérsz? –
néz a másik hölgyeményre, aki képtelen szóhoz jutni. Még Kit látványa még bőven
sokkban tartja. – Öhm, oké – motyogja, miközben Robbie-ból néha-néha kiszalad
néhány kacaj.
- Ő Daisy.
- Daisy, aki nem kedvel engem. Ezt
megjegyeztem – ironizál, míg az említett göndör, barna szépség csak arcát fogva
rázza magát. – Örültem hölgyek! – int végül Kit, és Robbie kikíséri őket. –
Viszlát! – köszön el a kisherceg illedelmesen, mire az ajtó záródása után Rob
csak a fejét fogja.
- Ugye tudod, hogy bármelyikük egy szóra szét
tette volna a lábát neked – jegyzi meg értetlenül. – Csak játszod itt az
elérhetetlent, mikor mindenki utánad fut. Én azt hiszem nem értelek – ül le
közvetlenül Jake ágyára.
- Miért, te sem feküdtél még le pasival –
vágja rá a lány forgolódva.
- Ez nem ugyanaz. Egy fasziba szerelmesnek
kell lennem hozzá – rázza a fejét a gitáros.
- Na, nekem is egy csajba – sóhajtja válaszul.
- De ezek szerint pasiba nem? – vigyorodik el
Rob a hátára csapva.
- Ki tudja? – mosolyodik el Kit is, mire
Robbie egy mély levegő után csak ennyit felel:
- A helyedben nem mondanék ilyeneket, mert a
végén Rick itt terem, és nem kérdez többet.
Ronnie
az ebédet már díszöltözetében, vagyis kedvenc halszálkás öltönyében várta
Levonnal, mégpedig az utca másik oldalán fekvő olasz étteremben. Az egész
városban itt készítették a legjobb tésztákat, amiknek Ron titokban hatalmas
rajongója volt.
A
többiek ezzel szemben a szokásos szakadt ruháikban érkeztek. Először Richard,
aztán Rick. Ez utóbbi idegesen, elfeküdt nyakkal rontott be az ajtón, a
többieket keresve. Zaklatott tekintetével rögtön elárulta Ron előtt a Kithez
fűződő kényes érzelmeit.
Persze
Lee rögtön csitítgatta, és megnyugtatta, a lány is itt van valahol. Ehhez
képest Ricky a kisherceg érkezésére már teljesen zilált. A haja kócos, arca
vörös. Ettől függetlenül amint Kitty belép a kis vendéglő csilingelő ajtaján, a
szívét melegség borítja el Rick láttán. Elmosolyodik, míg a basszusgitáros
rögtön felegyenesedik. Mintha csak ők ketten lennének az egész étteremben,
senki más.
- Ülj le kölyök, később még köszönhetsz neki –
húzza vissza a székre Ron egy mozdulattal Ricky-t, míg Robbie és Kit odaérnek a
piros-fehérkockás terítővel fedett asztalhoz. Természetesen Ronnie ül középen
Lee-vel, tőle jobbra a megilletődött basszusgitáros, balra Manuel, aki látszólag
azt sem tudja mi folyik körülötte. Rob és a kisherceg szemben ülnek le a
Hawkkal, aki elégedetten néz ismét végig legújabb szerzeményén. Dagad a gőgtől,
hogy egy ilyen fiúcskát sikerült megszereznie magának, de egyben büszke is
kedvenc tanítványára, Robbie-ra, amiért felfedezte ezt az angol csodát.
Egyszóval jobb már nem is lehetne a helyzet. – Na? – szemez Ronnie Kittel. –
Hogy tetszik Cleveland?
- Nem rossz – feleli a lány semmitmondóan.
- Tetszett a két kis ajándék, amit reggel
küldtem? – kacsint a Hawk, de Kitty kénytelen mosolyogva lehajtani fejét.
- Kit nem az a fajta – feleli helyette Robbie.
- Micsoda pazarlás – mogorváskodik Ron. –
Mindegy. Egyetek sokat, este már fellépünk valami kis klubban – nyom egy bő
köteg pénzt az asztalra a kabátjáért nyúlva.
- Te nem maradsz? – néz fel Rick.
- Nem, el kell mennem a rózsámért. Megígértem
neki – hadarja sietősen, majd mielőtt az ajtó felé lépne megtorpan Kit mellett.
– Hm, már alig várom, hogy megmutassalak neki – harap ajkába, és kilép. Ezután
a lány már végképp nem tudja mire gondoljon.
Miután
a Hawk végleg eltűnik a látókörükből a kisherceg a többiekre néz, és kérdően
szuggerálja ki belőlük a választ, pontosabban Levonból.
- Ne aggódj, majd este megérted – nyög oda
ennyit a dobos legyintve, mire Ricky hirtelen feláll. Újra. – Nyugi haver, egy
méterre van tőled – emeli fel kezét Lee védekezően.
- Franko, tudnál pár percet várni a Rómeó
szereppel? – szól Robbie, és mindenki nevetésbe kezd, ahogy az lenni szokott.
Mégis, a kacagások közül kihallatszik Kit mézédes hangja. Ez még szebbé teszi
az egészet. Valamiért mindenkinek mosolyognia kell, ha a kölyökre néz. Nem is
csoda, hogy nem tudnak megválni tőle. Ez már csak így megy, ha egy gyémánt
kerül a kövek közé. Ki ne akarna egy ilyen fénylő csodában gyönyörködni?
Miután
az felemésztik az olasz étterem minden kínálatát, és elfogyasztják azt a
rengeteg alkoholt, amit a pincér eléjük rak el is indulnak vissza. Egyedül azt
a süteményt viszik magukkal, amit a hatalmas számla felhalmozásáért grátiszba
kapnak. Ez az egyetlen az étlapon, ami ki tudja miért, de nem olasz. Eredeti
amerikai sütemény, csokidarabokkal. Nem túl bonyolult, sőt kifejezetten
egyszerű. Ezért is szereti mindenki.
A
hotelben már felkapcsolják a világítást, mire a banda befut, és már indulhatnak
is öltözni, szóbáról szobára. Rick szerencsétlenségére Kit ezúttal Levonnal
megy el, ugyanis neki van a legkisebb termete, ezért csak ő tud ruhát
kölcsönözni neki.
Lee
szobája sokkal kisebb, de stílusában nem különbözik semmiben Robbie-énál. A
falakon ugyanúgy rózsás tapéta, a bútorok is újak, míg az ágyat szatén ágynemű
fedi. Mégis hatalmas a különbség. Itt a levegőben Levon illata száll.
- Dobd le magad kisherceg – utasítja a dobos,
míg a szekrényéhez lép. – Nézzük, melyik a legkisebb – tűnődik magában. Eközben
Kit az ágyon heverészve nézeget. – Meg is van – kiállt fel. – Ezt már évek óta
nem hordom. Pont jó lesz rád – dobja oda a lányhoz. – Rajta, próbáld fel!
- Mivel más választásom nincsen, nem hiszem,
hogy szükséges – húzza cserfesen a száját Kitty, mire Levon arcára csodálat ül.
- Nem gondoltam volna, hogy szégyellős alkat
vagy – morfondírozik. – Vagy csak Ricky előtt akarod átvenni? – nevet.
- Pofa be – vigyorog a lány, majd
álsértődötten kimegy. Valamiért Lee mosolya azután sem tűnik el, hogy Kit már
rég kiment. Ki érti ezt?
Este
a pár sarokkal távolabbi klubba mindenki díszöltözetben érkezik. Ez a L’omar’s.
Egy apró kis csehó a sarkon, ahová egy lépcsőn lefelé vezet az út. Nem túl
bizalomgerjesztő, de annál hangulatosabb. Igazi Rock ’n’ Roll bár téglafalakkal
és öregedő, kétszínű poszterekkel. A bent lévő emberek vagy öltönyben vagy
szőrmében vannak, míg a színpadon inges, kócos fiatalok zenélnek. Ezúttal a fő
vendég nem más, mint a világhírű Ronnie Hawkins, aki megjárta már egész
Amerikát, Angliát és Kanadát. A vendégek száma meghaladja az átlagost, a
legelső sorban a Mornin’shine Hotel tulajával. A mai műsor nem is áll másból,
mint Perkins számokból.
Hátul,
a kulisszák mögött még csak Ronnie várakozik az egyik öltöző tükrénél időzik.
Egy idő után megunva a várakozást kimegy, és magára hagyja rózsáját.
A
magányos, bíborvörös virágszál tündökölve támaszkodik a lakkfekete zongorára,
míg egy szipkán keresztül szívja hosszú cigarettáját. Unatkozik. Egy régi Edith
Piaf dallamot dúdolgat. Azok illenek az ilyen csodálatos ékeihez a
természetnek. La Foule.
Eközben
Kit a többieket nézi, ahogy hangolnak. Robbie a gitárját, Levon a dobjait, Rick
a basszusgitárját, és Richard a kiszongoráját próbálgatja. Kitty meg csak ül
katonásan egy apró széken, zsebében a Fenderjét szorongatva. Nem tudja, hogy
elő kellene vennie, vagy sem. Mit is várnak most tőle?
- Hé Kit, szólnál Ronnie-nak, hogy megvagyunk?
– szól oda Manuel, és Jake kapva az alkalmon már ugrik is. – Azt hiszem, hogy a
hátsó szobában van.
A
kisherceg elindul, és ahogy az lenni szokott, el is véti az utat, így elkerüli
a Hawkot, nem úgy, mint a szobát. Benyit a sötét térbe, ahol egyetlen lámpa ég
egyenesen a koromfekete lakkzongora fölött. Így pillantja meg először azt a
magányos rózsát. A világ legeslegszebb rózsáját.
A
bokája köré vékony, Budapestmintájú bőrcipő fonódik, ami fölött hamvas harisnya
öleli át karcsú, formás lábát. A törékeny testét egy éjvörös ruha takarja
szorosan, ami láttat minden csodálatra méltó testrészt. Ugyanez a bűvös szín
borítja kerek ajkait, amikhez nyerszölden világító szeme társul, ami végül
elvonja a figyelmet minden másról, még a koromfekete hajáról is, ami kerekded
hullámokban omlik vállára.
Ő
a leggyönyörűbb nő, akit Kit valaha látott. Nem holmi kislány, egy igazi díva.
Máris teljesen beleszeretett. Egy szempillantás alatt.
- Üdv – köszön Kit bevetve a legvonzóbb
akcentust, amit valaha ki tudna játszani, míg fél kezével az ajtógerendának
dőlve támaszkodik. A rózsavirág lassan fordul felé kifújva a füstöt tüdejéből,
majd ahogy megpillantja a kisherceget megilletődötten elmosolyodik.
- Helló – feleli finom hangon, és újra a
szipkájába szív.
- Ronnie-t keresem – folytatja Kitty, míg
közelebb lép lomhán.
- Pár perce ment el – méri fel a nő Jake
minden porcikáját, majd arcára elégedettség ül ki. – Ingrid – nyújtja ki
kecsesen kezét, mire a kisherceg egy gyengéd csókot ad rá.
- Jake Kit. Örvendek – néz csábító szemekkel,
majd megfogva a nő kacsóját maga felé húzza. Végignéz a szelíd, szinte
láthatatlan ereken, amik felfutnak Ingrid karján, miközben az ujjával finoman
simítja őket. A rózsaszál térdei remegni kezdenek. – Biztosra veszem, hogy
táncos vagy – súgja halkan, és felcsendül az a vidám kacaj, ami csak még ellenállhatatlanná
teszi.
- Ne bolondozz fiatalember! – teszi le a
cigarettát, majd megérintve Kit könyökét közelebb húzza magához. – Had segítsek!
– rebeg, majd apró, hegyes ujjaival megigazítja a viráglord szalagját a
gallérja alatt. Eközben Kit képtelen visszatartani kezét, ami akaratlanul is
Ingrid derekán köt ki. Most először érint meg valakit így, és cseppet sem
bánja, hogy Ingridet.
- Köszönöm – motyogja Kitty, és a rózsavirág
kezei végig csúsznak a mellkasán. Egy-egy.
- Hány éves vagy fiúcska? – kérdi szenvedélyes
hangon.
- Mit szeretnél, mennyi legyek? – feleli sejtelmesen,
és Ingrid elmosolyodik.
- Tudod én nem vágyhatok semmire – grimaszol,
játszva kerek ajkaival. – De mi ketten jóbarátok leszünk. Tudom – mosolyodik el
Ingrid, majd tenyerét Kit csupasz nyakához érintve még közelebb vonja. Egy édes
kis puszit nyom Jake arccsontja fölé, ahol ottmarad az éjvörös rúzsfolt. Utána
a rózsaszál mélyen Kitty zafírkék szemébe néz, és ajkait szétnyitja csókra
várva, de Jake elég agyafúrt ahhoz, hogy csak egy puszival viszonozza ugyanazt.
Ingrid arca belepirul a meglepetésbe.
- Viszlát! – hátrál Kit, és a virágszál szíve
hangosan ver.
- Viszlát! - köszön el, mikor a viráglord távozik.
Az egész Kit csak úgy csilingel
VálaszTörlés