Flamingók az égen

Brian Epstein, In the 60s, John Lennon, NC-17, One-shot, Paul McCartney, Romkom, RPS, The Beatles, 

The Beatles - Yes it is

Talán csak túlontúl álmodozó volt, de az is lehet, hogy egészen őrült. Az ilyenek sosem veszik magukra mit mondunk rájuk. Akár a szemébe is mondhatnánk, hogy mekkora egy idióta, ő csak nevetne. Félszeg tekintetével pedig, képes elhomályosítani minden fogalmunkat, amiket eddig róla alapoztunk. Romba dönti a róla képzelt képet, amit egy úttal újjá fest. Minden ecsetvonásra koncentrál, miközben fél kézzel már a fabetétes, aranyfedésű keretet faragja. Igen, így irható le a legjobban, az, ahogy maga köré hálózza az ártatlan szíveket. Mi nem tudjuk, de ő már rég magáévá tette a számunkra legbecsesebb szervünket. Azzal nem csak élünk, érzünk. Azt a szabadságot veszi el tőlünk, hogy magunk döntsük el, kinek is adjuk ezt az izgő-mozgó izmot.

 - Hé! Brian! – dünnyögi Paul a kanapéról. – Nem kaphatok valami háziállatot? – kérdezi, miközben kinyújtózik.

 - Miért, John nem elég? – vágja rá a papírjait böngészve, az íróasztal mögül. Persze a ritmusgitárost hidegen hagyja a dolog, inkább várja Paul válaszát.

 - Jó, de ő csak ránk akaszkodott, én örökbe akarok fogadni! – mormolja, majd egy újságot az arcára terít.

 - Úgy tudtam nem zavar, amikor rád akaszkodom – szól közbe John vigyorogva. Erre a basszusgitáros csak sóhajt egyet.

 - Akkor csináld most is, mert szét unom a fejem. Még rohadt levelek se jöttek. Nem lehet semmit csinálni – panaszkodik édes hangon. Ettől persze mindenki elolvad.

 - Szerintem, ha bejössz velem egy szobába, ott sok mindent lehet csinálni – feleli a ritmusgitáros egy kacsintással, az egyik fotelre huppanva.

 - Miért nem mentek le ti is sétálni, mint Ringo és George? – vág közbe Brian, akinek mellesleg elege van belőle, hogy ezek ketten folyton a nyakán lógnak. Mindig. Pedig mindenki tudja, hogy nagyon is jól el vannak kettesben. Mégis kétségbeesetten próbálják megjátszani magukat. Ilyenkor Brian képes lenne mindkettejüket lecsapni. Féltékeny. – Egyébként meg, sicc ki a szobámból! Valakinek intéznie kell a dolgaitokat.

 - Akkor intézel nekem egy kislányt? – válaszolja John, mire Brian csak a morcos arcára vált, és hirtelen oda lép melléjük.

 - Ma be kell érned Paullal – mondja érces hangon, majd megragadja mindkét beatlet, és az erkély felé tolja őket.

 - Hé! Ez nem fair! Nekem miért kell beérnem Johnnal? – hadarja Paul, de ekkor az erkély ajtaja már bezárult. A világ „legjobb” menedzsere kizárta őket. Persze az erkély pont az ő szobájukba nyílik, de ezt azért mégis magukra vették.

 - Mikor fekszel már le vele? Már kezd az agyamra menni a féltékenysége… - folytatja Paul morcosan, miközben mindketten rágyújtanak egy-egy Marlboróra. A füstje egyenletesen táncol a gyengéden fújdogáló szél szárnyain. Gyönyörű.

 - Csak féltékeny. Te nem vagy az? – kérdi vigyorogva.

 - Még nincs miért – mondja halkan.

 - Akkor mi a francért kéred, hogy feküdjek le vele, ha nem akarod? – vágja rá John, míg egyre nagyobbakat szív a cigiből.

 - Miért, mit vársz? – neveti el magát Paul, majd hirtelen letérdel a ritmusgitáros előtt. – Ó! Ó, én egyetlen édes szerelmem! Kérlek, csak az enyém lehetsz! Ha másé leszel, én esküszöm, hogy meghalok! – szavalja vidáman, mire John lejt egy apró pukedlit, majd női hangon folytatja:

 - Drága hercegem! Hát hogyan is szerethetnék én mást, rajtad kívül? – kuncogja. Ettől persze Paul majd kiköhögi a belét a nevetéstől. Lassan feláll, és visszadől az erkély szélére.

Egy másik univerzumban, egy párhuzamos planétán ez akár meg is történhetne. Az édes herceg szerelmét bizonyítva megöli a gonosz sárkányt, majd karjaiba veszi a hercegnőt, és a fél királyságot. Szép is lenne… Persze itt, és most ez lehetetlennek tűnik, éppen ezért ennyire kacagtató. Mert mit is érne egy ember, nevetés nélkül? Ez egy olyan dolog, ami képes egy egész napot feldobni. Egy bugyuta disznóvicc, vagy egy hasonló szituáció is ugyanolyan hatással van, amíg tart. Aztán rájövünk, hogy a nevetés nélküli percek mennyire nyomasztóak, és megint keressük azt a percet. Azt, ahol már nem kapunk levegőt, a szemünk könnyezik, és a tej kifolyik az orrunkon.

 - Ringóék hová mentek? – mormolja Paul, miközben próbálja a haját igazítgatni. Erre John mellélép, és a cigivel a szájában kezelésbe veszi a basszusgitáros frizuráját.

 - Az állatkertbe, nem? – motyogja közben. – Bár, szerintem csak bementek egy olcsó hotelbe randizni – folytatja, mire Paul elvigyorodik.

 - Ugyan, ők ennél romantikusabbak. És egyébként sem szoktak… tudod – feleli a földre bámulva, míg az ujjaival játszadozik. John befejezi a mesterműt, és hirtelen meghajol. – Megtisztelt, művészúr! – vigyorog megint a basszusgitáros. – Szóval, elmegyünk?

 - Azt hittem romantikázni akarsz – tetteti az értetlen arcot, pedig pontosan tudja, hogy Paul nem erre gondolt.

 - Olyan egy idióta vagy – röhögi el magát, majd inkább csak elfordul, és a csikket ledobja az erkélyről. – Nem, ő sem tud repülni.

 - Mi? – kérdi John.

 - Csak meg akartam nézni, hogy vannak-e titkos szárnyai, de nincsenek – mondja kissé csalódott hangon, mire a ritmusgitáros a kezébe nyomja a sajátját.

 - Próbáld ki ezen!

Paul elmosolyodik, miközben elveszi a csikket, és a kezük pár pillanatig összeér. Borzongató érzés, amitől egyszerűen képtelen lehervadni a vigyora. Az ingerület egészen az ujja hegyétől a szívéig hatol, mint egy villámcsapás, úgy, ahogy Johnban is. Ő önzőn mindent megadna Paulnak, csak hogy lássa a mosolyát. Azt az édes mosolyt.

A basszusgitáros lassan felemeli a görbe kis csikket, és finoman a levegőbe ejti. Az sebesen zuhanni kezd, egy hatalmas kanyart leírva végül az utca másik sarkába esik le.

 - Túl szürke volt – jegyzi meg Paul halkan. Erre John felkapja a fejét, és kérdően néz rá. Ő csak mosolyogva magarázza. – A színes madarak, mint a papagájok, kolibrik, vagy flamingók biztosan könnyebben repülnek, mint a szürkék, vagy feketék. Nincs elég varázsuk ahhoz, hogy sokáig az égen maradjanak. A repüléshez varázs kell nem?  - mormolja, miközben John csak az arcát nézi elmélyülten. – Néha szeretném azt kívánni, hogy én is színes legyek, és tudjak repülni – piszkál bele a hajába, amivel tönkre is teszi a mesterművet, de az alkotó ezt cseppet sem bánja. Jobban tetszik neki a basszusgitáros szétálló haja.

 - Nem kell kívánnod. Már így is te vagy a föld legszínesebb flamingója – suttogja kéjesen.

 - Mondja ezt az én öntelt papagájom – bazsalyog Paul finoman.

 - LULU KEKSZET KÉR! LULU KEKSZET KÉR! – kezd el John visítozni, mire egyikőjük sem képes elfojtani a röhögést. Hangosan nevetnek, aminek a hangját éppen úgy táncoltatja a szél, mint a cigi füstjét. De ez több színt hordoz magában, még akkor is, ha láthatatlan.

 - Annyira hülye vagy – kuncogja Paul, mire John elégedetten előre dől, és nézi a basszusgitáros mosolyát. Sikerült megnevettetnie. Így máris szebb ez a nap.

 - Akkor mindketten tudunk repülni – suttogja, míg Paul is ledől mellé.

 - Együtt repülünk az égen – mormolja válaszul.

 - Akkor csináljuk most! – nyögi ki John, és közel hajol hozzá. Egy édes puszit nyom a nyakára, míg hirtelen mögé lép. Teljes testével neki feszül.

 - Elfelejtetted hol vagyunk? – nyöszörgi Paul elvörösödött arccal, amiért a ritmusgitáros keze rég bebújt az inge alá. A hasát cirógatja finoman, míg a nyakát csókolgatja, egészen a kulcscsontjáig. Az érintései túl gyorsak, a basszusgitáros képtelen ellenkezni. Mindig ez van… elgyengül, mihelyst John hozzá ér.

 - Csak a levegőben lehet repülni – nyugtatja, de ő hirtelen megfordul, kézen ragadja a ritmusgitárost, és behúzza a szobába.

 - Levegő mindenhol van! – jelenti ki magabiztosan, miközben már levegőért kapkod. Elvesztette minden önuralmát.

 - Tudod mit? – lép közelebb John lomha léptekkel, vizslatva Paul remegő ujjait. – Inkább én is flamingó akarok lenni. Együtt akarok szállni az égen, veled. Csak veled. Mi ketten, egészen valami másik világig, ahol minden olyan színes, mint te. És ott majd nem leszünk egyedül. Nem kell többé magányosnak lennünk, soha többé. Szerethetnénk egymást anélkül, hogy bárki közbeszólna. Ezért akarok én is flamingó lenni – mormolja kacéran, míg Paul körül lépked.

 - Te, te az lehetsz, ami csak akarsz – dadogja, miközben John már rég elkezdett vetkőzni. Már nincs is rajta se az inge, se az öltönye.

 - Azért van egy dolog… - lép egyszerre a basszusgitáros elé, és elkezdi kigombolni az ingjét. Lassan, hogy ezzel is kínozza. – Egy dolog, amit nagyon remélek – nyögi végre ki, hallgatva Paul zavaros levegő vételeit.

 - Mit? – vágja rá gyorsan, mire John csak kacéran elvigyorodik.

 - Hogy a flamingók sokat kefélnek – suttogja, mire Paul megint csak elröhögi magát. Ismét sikerült megnevettetnie. Neki ez felér egy repüléssel. Lehet, hogy… Talán jó helyen van az a szív.