Sex&Shout 4/8

ONE HONEST SMILE
Egy őszinte mosoly

Miközben a lány végezte a ’kellerre férő csinosításokat, lassan a táncosok, és a pincérek is szálingózni kezdtek. Közülük Saden látszatra mindenkivel jóban volt, de – a lányokon kívül - senki sem merte elcsábítani, hiszen féltették a munkájukat, és az ép arcukat, Bruno Koschmider haragjától. Mert ha más tulajdonsága nem is volt, azt mindenki tudta róla, hogy a büszkeségét semmi pénzért nem adná el. Az egyetlen gyermeke is ilyen volt számára.

Mikorra minden aprósággal végzett, elfoglalta helyét a pult mögött. Végignézett a lakkozott fán, és rögtön Paul nyirkos illata jutott az eszébe, ahogy előtte áll, és a csapot szorongatja. Megsimította a felületét, majd elmosolyodott.

Mindeközben Adel éppen a klub felé futott, amilyen gyorsan csak tudott. Két óra tömény történelmi előadás után, semmire sem vágyott jobban, mint végre fogadott nővérével kibeszélni a tegnapestét. Ahogy lefutott az apró lépcsőn, rögtön a megszeppent Sadenre rontott.

”Mi történt?!” – kérdezte rögtön, és gyorsan a legközelebbi bárszékre dobta mát.

”Ezt én is mondhatnám” – vigyorodott el.

”Miért zárkóztatok be Paullal, és mit csináltatok? Miért volt utána csurom víz? Aztán, mi történt reggel, amikor ketten maradtatok? Mond már!” – hadarta, kifulladásig, de a pult mögül csak egy vállrántás jött. – ”Nem húzhatod az agyam, mesélj más!” – kérlelte, mire Saden elnevette magát.

”Ne aggódj, nem történt semmi” – legyintett egyet, míg az pultra dőlt.

”Nem veszem be!” – motyogta durcásan, de mostohanővére megfogta az arcát.

”Te lennél az első, aki tudna róla” – nyugtatta meg, vigyorogva.

Adel ismét kapott levegőt, és a percek fékezhetetlenül kezdtek rohanni, egészen félhatig. Akkor érkezett meg a bárba a Beatles.

John lépett be először, akinek a lányt látva rögtön beugrott a hozzá intézett utolsó mondata. „Ha meggondolnám magam, akkor úgy sem lennél eléggé felkészülve. Azt ajánlom, gyakorolj egy kicsit.” 

Elmosolyodott, majd szó nélkül egy csókot dobott a csapos felé, és Stu társaságában a színpad mögé sétált. A két srác bizonyára abban reménykedett, hogy a táncosok segítőkészen fogadják a kéréseiket, amiket tegnap este Sonja boldogan teljesített. Persze nem tudhatták, hogy ma pont Molly lesz ott, aki egy férfit sem képes elviselni az öltözőben.

Ő egy önfejű, középkorú nő volt, megszállott, befolyásolhatatlan személyiséggel, férjnél. Senki sem tudott volna elképzelni egy férjes sztriptízest, aki vallásos, de ő mégis az volt. Miután egyszer majdnem halálra verték, Istennek tulajdonította az életben maradásának okát. Elvakultan hitte, hogy azért maradt meg az élete, hogy azt az egyháznak szentelhesse. Persze a legtöbb terve igába dőlt, amikor kiderült, hogy a táncolás nélkül, semmilyen munkára sem képes. Így a ’kelleri munka maradt, de az élete így is jóval erkölcsösebb lett. Ezért is tiltott el mindenkit a házasság előtti szeretkezéstől, kevés sikerrel.

Így a két zenésznek kevés esélye volt, ’áruképes’ lányt szerezni, az öltözőben.

Őket követte Pete, aki csendesen leült egy távoli székre, és csak bámult a semmibe. Aztán érkezett George, akit Adel gyorsan maga mellé intett, és végül Paul. Ő - megszokottan – egy cigivel a kezében, frissen beállított hajjal állított be, majd Saden elé lépett.

”Hölgyem, hogy van ezen a varázslatos éjszakán?” – meredt a csaposra, közel hajolva hozzá.

A szőkeséget rögtön megcsapta a gitáros finom illata, ami az jelezte, még fiatal az éj. A lány megigazította a Pauly vékonyka, bozontos szemöldökét, ami akár egy lányé is lehetett volna.

”Amennyire az ember egy ilyen lerobbant helyen lehet…” – sóhajtotta.

”Ez egy fellegvár, a mi szállásunkhoz képest” – mosolyodott el.

”Könnyen el tudom képzelni, apa milyen lyukat sózott rátok.”

”Csak annyit mondok, hogy mi ’gödör’-nek hívjuk” – nevette el magát a srác, míg elveszett a szőkeség smaragdzöld tekintetében.

Saden ekkor kapott észbe, hogy úgy beszélnek egymással, mint egy turbékoló párocska, bizalmasan, közel hajolva egymáshoz. Mintha csak az esetleges tegnap esti szeretkezést tárgyalnák ki. Ezek ellenére sem zavarta különösebben, mert Adel és Geo is pont így viselkedtek. Bár ők még csak apróságokról susmoghattak, mint ”Tegnap nem tudtam elaludni a mosolyod nélkül” vagy ”Azt hiszem, te vagy az egyetlen lány, aki mellett George Harrisonnak érzem magam, nem csak egy Beatlenek.”

A Koschmider-lány alap esetben már rég elhajtotta volna Georgeot, de most mégsem tette. A szólógitáros tulajdonképpen nem is volt idősebb Adelnál, és nem is járt nagy csábító hírében. Nem gondolta, hogy bármi komolyabb szándéka lenne a német lánnyal.

Pár percre rá, Stuartot, és Johnt már ki is paterolták az öltözőből, így újra visszatévedtek a bár szívébe. Ahogy utóbbi meglátta a sutyorgó Pault, és Sadent, rögtön felgyúlt benne a féltékenység apró szikrája. Ő csak magának akarta a lányt, senki másnak.

Akármennyire is dúltak benne ezek a heves érzelmek, nem tett semmit, csak mérgében belerúgott a zenegépbe, de ezt mindenki betudta annak, hogy biztos csak otthon hagyta a cigijét.

”Mi van öreg?” – fordult felé Stu értetlenül.

”Tudja mit szeretek a Kaiserkellerben, Mr. Sutcliffe?” – kezdte szavalni a betanult párbeszédet, amit többször is megejtettek egymás között, a bandában.

”Mit, Mr. Lennon?”

”Reméltem, hogy ön mondja meg” – vágta rá, a lányt kémlelve.

A basszusgitáros pedig, kezdte sejteni a dolgot, de nem válaszolt semmit.

Stu, le sem tagadhatta volna, hogy vonzódott Sadenhez, de annyira nem mozgatta meg a fantáziáját, hogy elfeledje, ő mégis csak Koschmider lánya, ami Paul fejéből rögtön elszállt. Persze mást sem szeretett volna tenni, mint borsót törni a főnökük orra alá, és ha több időt töltött volna pultos közelében, biztos meg is próbálta elcsavarni a fejét.

John ennél reálisabban látta a dolgot. Bruno nem féltheti annyira az egyetlen lányát, ha hagyja egy ilyen lebuj helyen dolgozni. Ez csak a látszat, amit el akar hitetni mindenkivel. Ugyan a legtöbb dolgon megosztoztak Stuarttal, Sadent nem adta volna.

”Só tájm!” – kiáltotta hirtelen, német akcentussal Jürgen Bobby, aki most lépett ki Koschmider magánszobájából. – ”Gyerünk srácok, tiétek a pálya. Az én Bruno barátom üzeni, hogy gyorsan vonszoljátok fel a valagatokat” – folytatta, majd az ajtó felé indult. Rácsapott Paul vállára, aki még mindig Saden előtt üldögélt. – ”Barátom, nagy fába vágtad az a bizonyos fejszét, ha a ’keller hercegnőjét akarod elcsábítani, főleg hogy az a fa lehetne akár acélból is, a te aprócska vas baltád mellett.” – A végét már csak a gitáros fülébe súgta, hogy a szavai csak az ő megfélemlítésére szolgáljanak.

Jürgennek ezer meg egy oka volt jó kapcsolatot ápolni Bruno Koschmiderrel. Végső soron az ő kezében volt a legtöbb bár a Reeperbahnon, míg Bobby a legnagyobb strici volt a környéken. Így, hogy ők ketten összefogtak, igazi hálózatot alakítottak ki. Aki egy csinos kis kurvát akart, először elment az egyik Koschmider klubba, ahonnan egyenes út vezetett Jürgi lánykáihoz. Így ment ez, már hosszú évek óta.

Jürgen igazi nevét, csak páran tudták, hiszen úgy kiderült volna, hogy igazából félvér. Édesapja angol volt, míg anyja, Helga német, aki különleges tehetséggel lett megáldva. Bármit ki tudott húzni az emberekből, így ezt a tulajdonságát kamatoztatva riporternek állt, és első útja Angliába vezette. Ott ismerkedtek meg, majd házasodtak össze Bobby apjával. Persze miután a nő rajtakapta a férjét, ahogy egy másik hölgy lábai közt fetreng, fogta kisfiát, felült az első német hajóra, ami Hamburgba vitte. Felfedezte a könnyűpénz keresés művészetét a Reeperbahnon, ahol aztán karizmája segítségével a negyed egyik legsikeresebb sztriptízbárját nyitotta meg, a karján lógó kis Robert Jürgen Michaelsennel. Az akkor még csupán négyéves kis kölyök hamar beletanult a német alvilág életébe, így nem meglepő, hogy a Helga kis hercege, jó pár év múltán a leghíresebb strici. – Bár ő csak közvetítőnek hívja magát.

A külsejéről elég annyit megemlíteni, hogy kopasz -, ami a fő különböztető-jele -, mindig csili-vili ruhákat hord, és a Kaiserkelleren kívül, általában három, négy testőr kísérgeti.

Paul sajnos annyira el volt foglalva Sadennel, hogy egy szót sem értett meg a hozzá intézett fenyegetésből, csak a hátára érkező kezekre figyelt fel.

”Kössz, öreg! De magamtól is odatalálok” – vigyorgott kellemetlenül, majd megszorította Bobby vállát. Megrázta a fejét, és már el is ment, Geoval az oldalán.

”Nem tudtam, hogy az ilyen mosolygós pasikra gerjedsz” – mosolyodott el Jürgen, mire Adel hirtelen elé ugrott.

”Hé! És az én szerelmemről egy szót sem ejtesz?” – kuncogott, és a kopasz férfi megsimogatta a fejét.

”Éppen olyan éretlen, mint te.”

A strici valamiért nagyon kedvelte Adelt, de még ő sem tudta miért. Talán az aranyos gyermetegsége, vagy a kéken csillogó szemei miatt. Minden esetre, őt egyszer sem kérdezte meg, hogy akar-e neki dolgozni.

George végig úgy érezte magát az előző percekben, mintha csak ismét Liverpoolban lenne, ahol egy átlagos fiút alakítana, aki egy hétköznapi lánnyal beszélget. Ez kicsit hiányzott neki, a sok szemérmetlen játék után.

Viszont, ha érzelmekre kellett gondolni, teljesen elvesztette a fonalat. Ahogy ránézett a lányra, rögtön mosolyognia kellett, de nem igazán tudta, mit is jelent ez.

Lassan az összes Beatle feltalált a színpadra, és lassan Bobby is kisétált a bárból. Kezdetét vette egy szokásosnak induló szombati éjszaka, a Kaiserkellerben. Lehetett volna átlagos is, ha Klaus Vormann nem dönt végre úgy, hogy elhozza barátnőjét, Astridot. Ő egy egyszerű német fotográfus volt, aki megszállottan szeretett képeket készíteni, és Klaussal lenni. Már gyerek koruk óta ismerték egymást. A lány állítása szerint – ”Születésünk óta szeretők vagyunk”, ez a gondolat pedig, egy fajta megnyugvást adott srácnak. Bár, már kezdett beleunni a lány már-már kényszeres közeledésébe. Ezért is tervezték el maguk között, hogy Stuart majd elcsábítja, és így fájdalom nélkül érhet véget a dolog, Astrid számára.

Amióta Klaus megismerte a Beatles-fiúkat, megirigyelte az életüket. A folyamatos rohanás, a rengeteg alkohol, drog, no meg a megszámlálhatatlan lánysereg, akiken a srácok már mind végigmentek. Ezek után senkit sem lep meg, hogy Klaus, az ifjú festő nem akarta tovább áltatni a lányt. És kivel mással hozná össze, mint a legjobb haverjával, Stuval?

Pár órával később, mikor a tömeg egyre csak nőtt, hamarosan olyan suttogások hallatszottak ki az ajtó előtti kisebb tömegből, mint ”Biztos ez a bár az, ahol a Beatles fellép?” vagy ”Remélem, hogy láthatom őket, már egész héten erre vártam.” Az angol bandának ugyanis, az itt töltött idő alatt már híre ment Hamburgban, és egy kisebb tekintéllyel bírtak. Most, hogy másodjára játszottak itt, és ráadásul még hétvége is volt, duplájára nőtt a vendégek száma, így nem is volt baj, hogy Adel is a közelben volt. A két lányt a pult mögül folyamatosan bombázták a kérések, így nem is nagyon tudtak figyelni a zenére, vagy a srácokra.

Nem sokkal később, mikor a fiúk már órák óta, szünet nélkül játszottak, Klaus, és Astrid is megérkezett. Szó nélkül besétáltak a ’keller közepébe, és – szerencséjükre – el is tudtak foglalni egy közel eső asztalt. A lány csak ezt a rövidke mondatot tudta kierőszakolni a száján, látva a srácok magával ragadó megjelenését, és zenéjét:

”Fantasztikus.”

”Hihetetlen a lendületük, a hangzásuk, a dalaik. Az egész egyszerűen fantasztikus!” – magyarázta Klaus, akinek a keze még mindig tiszta maszat volt, a festés miatt.

”Szóval ők vették el a szívedet” – nevette el magát, nem is tudva mit mondott. A német srác ugyanis, már régóta próbálta magában elfojtani a Stuval kapcsolatos érzelmeit. Ez volt a másik fő oka, amiért össze akarta hozni őket.

”Nézd, ott baloldalt! Ő Stuart” – mutatott a liverpoolira, aki szokása szerint háttal játszott, hogy senki ne is lása, mennyire kezdetleges a gitártudása. Abban a minutumban, ahogy Astrid tekintete elérte, megfordult, és el is rontott minden hangot.

Egyre csak azon törte a fejét, amíg a húrokkal bajlódott, hogy a német szépség a legszebb nő, akit valaha látott.

Világos, rövid frizurája volt frufruval, és mély, tengerkék szemei. Nem is csoda, hogy ennyire összekutyulta a dolgokat a színpadon. Mihelyst megtalálta volna a megfelelő hangzást. George hirtelen odalépett, és kihúzta az erősítőjét. Ezt látva, az eddig oldalt várakozó Molly gyorsan leintette őket, és ő sétált fel a porondra, a fiatal lányok legnagyobb sajnálatára.

Lelépve a színpadról, Paul rögtön megragadta a basszusgitáros dzsekijét, és a számára eddig ismeretlen öltözőbe rángatta, ahol Stun már régóta járatos volt. Szinte belökte az ajtón, és rögtön rákezdte:

”Mi lenne, ha végre összeszednéd magad?” – kezdte felemelt hanggal, ügyet sem vetve a két táncos lányra, akik éppen bent gubbasztottak.

”Mi bajod van? Te még sosem hibáztál?” – jött a válasz.

”Ó, dehogynem, de nem most, és nem mindig! Neked egy rohadt atombomba van a gatyádban, hogy amint meglátsz egy csinoskát, rögtön berobban?” – kiabálta a gitáros, a kezével hadonászva.

Erre viszont Sonja már végképp nem tudta visszafogni magát, és kifakadt belőle a kacagás. Ekkor is kapott a két srác észbe, hogy rajtuk kívül még Elvira, és a kis Sonja is ott van. Utóbbi gyorsan fel is állt, és Stuarthoz sétált, majd megfogta a kezét.

”Hát újra itt vagy, hercegem!” – mosolyodott el a basszusgitáros is. - ”Mit szólnál, ha tesztelnénk azt a bizonyos bombát?” – vigyorodott el kéjesen.

Stu megragadta Sonja kezét, és az - akkor már – ismerős helyre húzta. A táncos nem ellenkezett, csak somolyogva követte. Bár a gitáros még mindig a kint látott lány hatása alatt állt, olyan csillapíthatatlan vágyat érzett, hogy azt csak egy gyors menet enyhíthette.

Mikor ők eltűntek, Elvira félénken púderezte tovább magát, kissé remegő kezekkel.

”Netán tőlem félsz ennyire?” – kérdezte Paul, ekkorra a falnak dőlve, a kezében egy cigivel.

”Sokszor volt már dolgom hozzád hasonlókkal, ne aggódj” – vágta rá ridegen, és pamacsot az asztalra csapta. – ”Azt várná tőletek az ember, hogy nem vagytok ennyire finomak” – utalt a megszokott verekedés hiányára.

”Ez van, ha Angliába születsz” – mormolta az angol a falat bámulva. Nem érdekelte különösebben, hogy a táncos tesz e valamit, vagy sem.

”Senki sem választhatja, hová születik, csak azt, hogy merre megy tovább” – ejtette ki a száján ezeket a nehéz szavakat, amik arra emlékeztették, saját magától jött ide, és lett ennek a kevésbé finom világnak a része. - ”Igazságtalan az élet. Egy mogorva srác elront egy akkordot, erre ezt kapja” – motyogta összekulcsolva a karját.

”Na és az a srác mit kap, aki csak jót akar, és lovagiasan angol?” – fújt ki egy nagy adag füstöt Paul, az addig reflexből meggyújtott cigijéből.

”Amire számít, egy sztriptíztáncostól” – halkult el Elvira.

”Nem akarlak semmire sem erőltetni, ha erre célzol” – mormolta. A kedves szavak a lányt mégis tettre ösztönözték. Paul nem vetette meg soha az ilyen nőket, akik erre kényszerültek. Mindig könnyel el tudd képzelni afféle szituációt, ami egy végtelen hölgyet, egy ilyen aljas helyre taszíthat. Bár, ez kissé naiv hozzáállás volt a Reeperbahnon.

A táncos már hosszú hónapok óta nem volt férfival, amitől elbizonytalanodott. Úgy érezte, ez a kis játék úgysem fog semmit jelenteni, ezért köztük is fog maradni. Nem tartotta magát olyan különlegesnek, hogy Paul bárkinek is elhíreskedne vele.

Elvira lassan felállt, és megigazgatta a ruháját. A gitáros még mindig csak a plafonnal szemezett, így már csak azt vette észre, hogy a táncos már lecipzárazza róla a nadrágot.

A lány kíméletlenül belevágott a dolgok sűrűjébe, így Paul alig bírta felfogni, hogy mi is történik. Elvira számára nem voltak ismeretlenek ezek a mozdulatsorok, de mégis bizonytalan volt, látva az angolt, ahogy a kezét a szeméhez szorítja, és csak felfelé tartja a fejét.

A srác ezzel szemben nagyon is élvezte az affért, csak szimplán a hátát nyújtotta a falnak dőlve.

Mikor Elvira intenzívebben kezdett mozogni, a beatle egyszerre felnyögött, amit a szépség az öröm egyik jelének könyvelt el, így lelkesebben folytatta. A gyors mozdulatok Pault egyből arra késztették, hogy megkapaszkodjon az ajtófélfában. Ahogy a rohamosan közeledett a kielégülés dicső pillanata, egy gyors pillantást vetett maga elé, ahol a szőke hajkoronájú Sadent látta meg. Abban a minutumban egy utolsót nyögött, és akaratlanul is összeszorította a szemét, de mire újra lenézett, már csak Elvira bársonybarna hajzuhataga fogadta.

”Tudod,” – vette máris fel a nadrágját a gitáros – ”Nekünk angoloknak van egy másik tulajdonságunk is: nem vagyunk vakok” – szívott bele a kezében érintetlenül maradt cigarettába.

Elvira azonban Paul mellett elkezdte mélységesen szégyellni magát. Ugyan nem bánta meg, de nem is akarta, hogy ezt bárki más is megtudja.

”Mit akarsz ezzel mondani?” – lépett hidegen a lány a sminkes asztalhoz.

”Gondolom, tudni akarod, hogy a zárás után Pete, a gyémánt kezű dobosunk merre lesz” – folytatta érzelmetlen, rideg hangon. Erre a táncos szíve egy nagyot dobbant, és még jobban átjárta a bűntudat. – ”Segítek egy kicsit. A Bambi Kinoban lakunk, a vászon mögött. Egyébként meg Pete megemlített téged, amit ő sosem szokott. Szóval, ha te is akarsz tőle valamit, gyere el!” – mondta, az ajtóhoz lépve, míg Elvira csak magában mosolygott. – ”Ó, és azt is gondolom, hogy nem örülnél, ha ez a kis affér kiderülne, úgyhogy részemről, én hallgatok”

A lány eddigi meggyőződése, miszerint az összes férfi mocsok, megdőlni látszott, köszönhetően Paulnak.

Mindeközben John pontosan tudta, hogy az előbb a két gitáros, kiosztotta egymást, de nem zavarta különösebben. Úgy gondolta, Stu már nagyfiú, meg tudja védeni magát. Paul meg azon kívül, hogy leüvölti a fejét, mást nem nagyon tehet.

Miután ők ketten elmentek az táncosok öltözőjébe, ő figyelmen kívül hagyva a csodálatos Astridot, a pulthoz sétált, Sadenhez, akinek viszont éppen ezer dolga akadt. A liverpooli mégis inkább türelemmel várt, minthogy jó pofizzon Klaus nőjével. Ezt azonban, George boldogan megtette. A pár még mindig az asztalnál ült, amihez ő is oda lépkedett.

”Szóval ő a híres Astrid” – köszöntötte a lányt, aki csak csendesen mosolygott. Nem akart senkihez sem szólni, csak túlesni ezen az estén. Tisztán látta, hogy ezek a mocskos angol fiúk hova húzzák le magukkal Klaust. Erről neki semmit sem mondott, de nem tetszett neki ez az egész.

”Te lennél a hallgatag, George?” – kérdezett vissza, míg Klaus folyamatosan a vállát szorongatva, jelezve, hogy ő csak egy tulajdon. Ezt kimondottan megvetette a fiúban.

”Valami olyasmi” – nevette el magát csendesen, lehuppanva az egyik székre. – ”De John miért durcizik?

Klaus odahajolt a gitároshoz, és a lehető leghalkabban oda súgta neki:

”Csak féltékenykedik”

Geo csak megvonta a vállát, erre a festő rögtön intett Sadennek.

”Angyalka!” – kiáltotta, mire a csapos rögtön három üveges sört készített elő. Az ilyen tömegben nem is bírta volna másképp az iramot. – ”Csapj hozzá még egyet Johnnak!” – folytatta.

”Neked adom” – ült le gyorsan egy megüresedett székre a Koschmider-lány előtt.

”Ó, én csak ritkán szoktam inni” – mondta, miközben folyamatosan sürgött jobbra-balra. Egy kis nasi, sör, whisky, bor, rum, abszint, brandy, gin, sherry, vermut, vodka, és még egy rakás másik ital volt, amiket váltogatnia kellett.

”Komolyan nem értem, hogyan bírsz élni. Nem cigizel, nem veszel be pirulát, és még a jó öreg alkohol is tabu?” – sóhajtozott, amiből szőkeség rögtön tudta, hogy a gitárossal valami nincs rendben. A viselkedése annyira egyszerű volt, és megfáradt.

”Nekem nincs ezzel bajom, viszont ha senki sem figyel éppen ránk, adhatok valamit, ami kicsit felvidít” – rakott a pultra három pohár tojáslikőrt, ami szinte azonnal el is tűnt. Utána lehajolt az egyik alsó polchoz, és a legkisebb dobozból egy apró zacskót húzott elő. Felegyenesedve Johnhoz hajolt, majd a kezébe nyomott öt rózsaszín pirulát. – Annyira új, hogy apa még nem is árulja, de ezeket gyorsan elraktam nektek” – vonta fel a vállát vigyorogva.

Az angol csak bámult a drogra, de nem fogta fel mi is történt.

”Te most pirulákkal vásároltad meg a vidámságunkat?” – súgta a srác oda neki.

”Bizony! Úgyhogy, ha még egy horgasztott szájat meglátok, repültök!” – nevette el magát Saden, és már odébb is állt, két öreg motoros fószerhez, akik egy hulla fejét is tarthatták volna a zsebükben.

John továbbra is szemezett a kis bogyókkal, és mosolygott rájuk. Magában azt képzelte, hogy ők a legkisebb rágógumik a világon, és a ”Lollipop”-ot éneklik neki. – Pedig még be sem vette őket.

Gyorsan bekapott egyet, majd sebesen megfordult, és a többiek asztalához rohant. Felállt a székre, míg a másik lábát stand tetejére emelte.

”Nincs Isten, de ez kurva jó!” – üvöltötte, de utána gyorsan a szájához kapott, az egyik kihívóan öltözött nőre nézve. – ”Már bocsi, Chyllinám” – tette hozzá halkan, erre meg az egész klub ezen az idiótán röhögött, amíg Horst le nem szedte az asztalról.

Ha bármi baja volt Johnnak, akkor ilyen, meg ehhez hasonló módokon reagált rá.

Most éppen az zavarta, hogy Klaus, és Stuart ilyen csúnyán akart elbánni Astriddal. Pláne, hogy nem ő volt a szőke csábító, a fehér lovon, ugyanis nagyon tetszett neki a lány. Ezért is minden alkalommal megjegyezte Stunak, hogy ő ugyan soha nem fogja tudni levenni a lábáról a fiatal szépséget.

Bár élőben most találkoztak a Beatles-fiúk először a lánnyal, Klaus mindig mutogatta róla a kis képecskéit, amiket a pénztárcájában hordott.

Ez volt az egyetlen negatívuma annak, ha a festő srác fizetett. Mindig előkerültek ezek a fotók. A fiúk mégis inkább elviselték az Astridról szóló dicsőítő, vagy éppen gyalázó sztorikat, az ingyen sör fejében.

Ezután, nem is volt meglepő, hogy az átlagosnál is feszültebb volt ezen az estén. Az egyetlen, ami csillapíthatta ezt, az a szex volt, bár ahhoz nő is kellett jobb esetben.

Felmérve a gitáros helyzetét, nem állt túl jól. Astrid a tervek szerint Stura volt félretéve, Saden továbbra is Koschmider lánya, plusz még nem is tudta rávenni a dologra, nem is beszélve a lopott pirulákról. Adelra meg inkább tekintett kishúgként, tehát egy ismeretlen lányra kellet kivetnie a hálóját.

Oda is sétált egy lánycsapathoz, majd az egyikük az átlagosnál is nagyobb mosollyal fogadta, így John borítékolhatta a sikert.

Ezt látva Sadenre rátört a visszatarthatatlan nevetés.

Ekkorra már Paul is végzett, ezért ki is sétált a bár szívébe, majd egy közömbös köszönést ejtett Astridhoz, aki szinte teljesen hidegen hagyta. Persze ő sem volt vak, látta benne a szépséget, de tudva, hogy már így is ketten akarják megszerezni, feleslegesnek tartotta az esetleges erőfeszítést.

Inkább otthagyta hármukat, tekintve, hogy Astrid azt feszegette, hogy ki akarja sminkelni Georgeot, majd lefotózni, mint tini lányt, és a gitáros már nevet is adott a másik énjének, Kornelyának.

”Hölgyeim!” – lopakodott két, a pult előtt üldögélő lány közé.

”Ó, te vagy az egyik Beatles tag?” – szólt az egyikük, de a gitáros még azt sem jegyezte meg, hogyan néznek ki. Átlagos, hétköznapi német lányok voltak, nulla Brigitte Bardot hasonlósággal. Az ilyenek rögtön törlődtek a srác fejében.

”Aha, én szoktam a cipőjüket pucolni, mikor zenélnek” – vágta rá, a szemével Sadent keresve, aki éppen a másik oldalon császkált, míg Adel éppen a raktárban kolbászolt.

Persze a két lány rögtön kuncogni kezdett, majd mindketten hozzáfordultak.

”Nem akarsz kijönni velünk, csinálni valami izgalmasat?” – vigyorgott az egyikük, miközben Saden pont odaért. Paul boldogan igent mondott volna, ha a pultos nem közeledik, és Elvirával sem történt volna semmi.

”Sajnálom hölgyeim,” – kotort elő egy cigaretta szálat a zsebéből, amíg a szőke szépség egészen elé lépkedett – ”De én erre az estére bőven beérem ennek a csodálatos zöld szemeknek a látványával” – mondta Sadenre kacsintva, aki csak elvigyorodott.

”Mit adhatok a két hölgyednek, akiket még egy haszontalan angol hagyott cserben?” – kérdezte nyájas hangon, mire mind a kettő elvörösödött. – ”Ne is törődjetek Paullal, a hobbija, hogy női szíveket tör össze. A tieteket a visszautasítással, az enyémet azzal, hogy folyton udvarol.”

Erre a két fiatal kislány elnevette magát, a gitáros meg csak a szájába vette a szálat. Mert ha Saden másban nem is, visszautasításban jó volt.

”Adok nektek két likőrt, az megfelel?” – somolygott, mire azok ketten csak bólogattak némán. Kiszolgálta őket, majd gyorsan Paulhoz hajolt. – ”Most sajnos nem nagyon érek rá.”

”Csak abban reménykedek, hogy később kevesebben lesznek” – súgta a beatle.

”Hajnali háromkor, már szinte senki sem akar twistelni, szóval felbéreltem a zenegépet, hogy elmehessetek” válaszolta a lány.

”Nem az a lényeg, hogy hol vagyok, hanem kivel” – mormolta lomhán Paul, mire a pultos csak felhúzta a szemöldökét, olyan ”Most akkor álmos kisfiú vagy, anyukára várva, vagy csábító, aki nőre vágyik?” módon.

”Tudsz te ennél jobbat is” – veregette meg a vállát, erre az angol csak a pultra hasalt.

”Csak őszinte akartam lenni” – motyogta magában, de a csapos addigra már el is ment, így egyedül hagyva az ártatlannak tűnő Pault. Ugyan még az este korán sem ért véget, ő máris kezdett elfáradni. ”Öreg, azért nem tudod most az ujjaid köré csavarni Sadent, mert épp most hagytad, hogy egy másik nőstény jól elintézzen egész éjszakára. Olyan hülye vagy!” – beszélt magához a fejében. Még azt is csodálta, hogy képes a lány szemébe nézni. Utólag az egész sokkal jobban zavarta, mint pár perce.
Eközben Bruno Koschmider lépett be, a saját bárjába. Eddig ugyanis, az egyik kisebben téblábolt. Ahogy meglátta a Beatles-fiúkat, hogy nem a színpadon vannak, intett is nekik.

A srácok vették a jelet, és már indultak is. Paul szótlanul, durcásan indult el, míg George alig bírta felkanalazni magát a székről, ahol eddig Astrid simogatta az arcát, akár egy szorgos anyuka. John pedig, csak marasztalta a lányokat, akiket eddig fűzött.

Mind felvánszorogtak a színpadra, és a hangulatból Stu is érezte, hogy munka van. Pete meg, eddig is csak szótlanul üldögélt a sarokban, ahogy szokott.

Felmentek, és már kezdődött is a Beatles láz, ami az összes vendéget egyszerre rázta meg.

Eközben Bruno a pulthoz lépett, Sadenhez.

”Már ezerszer mondtam, hogy fel kellene venni egy hivatásos csapost, ahelyett, hogy én, meg Adel szerencsétlenkedünk itt” – panaszkodott a lány.

”Miről beszélsz? Te is tudod, hogy ügyesebb vagy, mint akárki a bizniszben” – hajolt közelebb lányához, majd megsimogatta a fejét.

”Ez azért elég nagy túlzás, apa” – morcoskodott, összekulcsolva a kezeit.

”Majd utána nézek, nehogy az én kis Adelomnak tánc helyett itt keljen robotolnia” – nyomott egy puszit Saden homlokára.

”Köszi! Nekem ezt bezzeg sosem mondtad” – jegyezte meg nevetve, gúnyosan.

”Benned tömény Koschmider vér folyik, magadtól is csinálnád’ – folytatta Bruno.

Szó sincs róla, hogy rossz kapcsolatban lettek volna. Saden a fél életét otthon töltötte, ahol ugyan nem fogadta túl családias környezet, de nem is volt túl sanyarú sors. Kisebb korában volt egy dadusa is, akivel apjának persze viszonya volt, de legalább valaki vigyázott rá. Tőle tanulta el az akkor csupán hatéves lányka, ezt a tulajdonságát. Nem bírt megmaradni egyhelyben, mindig járt a keze. Vagy takarított, mosott, főzött, vagy csak járkált össze-vissza. Ezért is volt számára tökéletes a Kaiserkellerbeli munka. Mindig volt mit tenni a klub körül.

Koschmider lassan szemlélve a bár minden szegletét, végül besétált az irodájába, magára hagyva lányát.

Az idő rohanásával a tömeg kezdett egyre kisebb lenni, ami Sadennek egy kis pihenés reményét jelentette. Nem is beszélve Adelról, aki már szinte teljesen kimerült. A fiúk meg csak folyamatosan ugráltak, táncoltak a színpadon, néha benyögve valami bugyuta viccet, ami tekintettel a részeg közönségre, nagy sikert aratott.

Bruno néha-néha kibújt a zugából, és megnézte a srácokat, akik olyankor jobban oda is tették magukat. Aztán a tulajdonos már vissza is ment. Több óra alatt, egy perc szünetet sem adott nekik, amivel a táncosoknak kedvezett. Végül kettő körül, mikor a szokásosnál sokkal hamarabb kiürült a csehó, Saden megsajnálta a Beatlest, és leintette őket.

Levánszorogtak a színpadról, míg egyikük gyorsan bekapcsolta a zenegépet, majd sorban a pult elé ültek. Klaus és Astrid is csatlakozott, mihelyst a csapos kirakott egy rakás sört az asztalra.

”Ah, ez kemény volt” – mondta George Adelnak, aki csak kuncogni kezdett, mert megint meglátta a szólógitáros csálé cipzárját. Geo gyorsan megigazította, majd sértődötten a fejét az asztalra hajtotta.

Eközben Stu végre szemtől, szemben találkozhatott Astriddal, akit végig figyelt. Egymás mellett ültek, és csak egymás szemébe bámultak, izzó levegőt hagyva maguk körül. Ezt látva Klaus nyugodtan hátra is dőlhetett.

A lánynak kifejezetten tetszett a basszusgitáros szemüvege, és megjelenése, nem is beszélve arról, hogy rettentően hasonlított Klausra. Így, Stu közelében kezdte elveszíteni minden előítéletét, és csak élvezni a pillanatot, hogy a beatlet bámulhatta.

”Gyönyörű vagy” – mondta az angol, mélyen a lány szemeibe nézve, mire ő csak elmosolyodott.

”Mondja ezt nekem Anglia szőke hercege” – válaszolta finom hangon, majd lassan levette a srác napszemüvegét, hogy jobban láthassa az arcát. Nem is csalódott, Stuart rendkívül vonzó volt.

”Jártál már ott egyáltalán?” – kérdezett vissza.

”Nem, de mégis nyugodtan állíthatom” – vigyorodott el, és magára húzta a raybant.

”Neked sokkal jobban áll” – pirult el a srác. Már nagyon rég óta nem történt ilyesmi vele. Kettőjük között annyira tapintható volt a vonzalom, hogy senki sem kérdőjelezte volna meg, hogy ők egy pár. Ugyan még nem is voltak azok, de a levegőben lehetett érezni. Stu úgy érezte, hogyha tényleg sikerül a lányt magába bolondítania, soha többé nem engedi el. Állhat előtte több száz nő, neki csak Astrid kell. Ebbe gondolva, kissé egy tizenéves szerelmes fiúcskának érezte magát, aki még bőven szűz, de az érzései mégsem változtak.

Ezelőtt sosem gondolta volna, hogy ez tényleg megtörténhet vele. Mindig arra gondolt, hogy úgy is megadja magát a többi lánynak, ha esetleg egy mellé szegődne, de ez mást volt. Tudta, hogy ezzel az egyetlennel örökre beérné.

Eddig csak egy egyéjszakás kalandra akarta elcsábítani, de erről már szó sem volt. Birtokolni akarta Astridot, hogy csakis az övé legyen. Nem gondolt a többiekre, hogy nekik esetleg tetszene-e, vagy ők is vágynának-e rá. Egy ”akkor leütöm őket”-el elintézte a dolgot.

Eközben John szépen mindenki orra elé oda tette a neki járó kis rózsaszín pirulát, amit Saden mosolyogva nézett végig.

”Őszintén szólva,” – szólalt meg mikor a gitáros leült, és a tekintetük találkozott – ”Azt hittem az összeset megtartod magadnak” – nevette el magát.

”Szerintem az igaziakat már rég elrakta magának, és ezek csak másolatok” – szólt közbe Paul, mire mindenki röhögni kezdett.

”Ha nem kéritek, nyugodtan visszaadhatjátok!” – válaszolta a kezét nyújtva, de az összes srác gyorsan zsebre vágta a tablettákat. – ”Különben is, ez ajándék” – szívott egy mély levegőt, ügyet sem vetve a többiekre. Még mindig azon fáradozott, hogy figyelmen kívül hagyja Stut, és Astridot, akik kétséget kizáróan turbékoltak. Persze a lány néha igyekezett egyszer-egyszer Klausra is nézni, de egyszerűen nem bírt magával.

Ahogy teltek a percek, az először összecsapódott társaság jól el volt, míg a Kaiserkellert átjárta a régi zenegép rekedtes hangú zenéje. A bent ragadt egy-két embert már nem igen érdekelte a muzsika minősége, vagy akármi más. Ekképpen a zenekar is rég leléphetett volna, ha akar. Pault már csak Saden érdekelte, míg George egyre csak Adel kedvében akart járni. Egyedül John unatkozott cseppet, amíg – nem sokkal később – el nem ment az egyik i9smeretlen lánnyal, egy sötét sikátorba, levezetni minden feszültségét. A bige egyáltalán nem hagyott mély nyomot a gitárosban, de erre a célra megfelelt.

Klaus pedig, egy idő után ráunt, hogy ameddig ő ott van, Astrid, és Stuart úgy sem csinál semmit, ezért inkább el is akart menni, de hogyan is nézett volna ki, ha a barátnője nélkül teszi? Így hát, mind a ketten kisétáltak.

Mire John visszaért, már csak a négy srácot találta a bárban, a két dolgos pultos társaságában. A klubból már mindenki eltűnt, szóval csak ők heten maradtak ott. Már a zenegép is elhallgatott, és csak a hangos nevetés hallatszott, amint a srácok éppen azt hallgatják, hogyan is futott el az ismeretlen Ringo a ’kellerből, mikor megtudta Saden vezetéknevét.

John szeme egyből megakadt a szőkeségen, ahogy önfeledten kacag, ahogy Adel a röhejes történetet meséli. Nem is igazán vicces, de az ember nem tudja megállni, hogy ne röhögje el magát azon, ahogy a bongyorka szaval.

Saden mosolya sokkal vidámabb, és őszintébb volt, mint amihez Lennon szokott, ezért is ragadt meg rajta a tekintete, de egyből megrezzent, ahogy a lány is visszanézett rá.

A szépség végre úgy érezte, tartozik valahová. Ez esetben még mindig csak az apja csehójának csaposa volt, de így is ő volt a Beatles egyetlen, igazi Brigitte Bardot hasonmása.