A meleg, párás, nyomasztó levegő
tízkilónyi súlyként nyomta Jakob hátát, ahogy igyekezett minél hamarabb
hazaérni. Már órák óta késésben volt, és most sem ért még oda. Csak gurult,
gurult, és gurult, míg a lábai majdnem görcsbe álltak, és a ruhái teljesen eláztak
a verejtékben.
Mire az
utcába ért, már alig kapott levegőt, és a fejében nem is járt más, csak a
jelenet, amit az apja fog rendezni ezután. Kínos, zord és goromba lesz. Már
készült is rá.
Áldásként
érte a házuk látványa, nem úgy, ahogy a verandán várakozó Bobby-é. Az apa
ábrázata szinte máglyára tűzte a kis Jake-et, aki sóhajtva lépett elé.
- Mehetünk? – szólalt meg félénken, mire Bob
némán intett a ház felé.
- Zuhanyozz le, és vegyél fel valamit, ami
nincs elszakadva – dörgött az apa haragtól fűtött hangja, és Jakob sértődötten
lépett be. Egyszerűen gyűlölte az apját. Minden egyes mondata, mozdulata, még a
jelenléte is bosszantotta. Az, hogy mindenbe beleszólt, mindent jobban tudott,
és minden felett pálcát tört. Képes volt kiölni belőle a boldogságot egy
pillanat alatt.
Most is csak
morcogva mosakodott meg, és húzta magára legszebb ruháját. Még akkor is ha
tudta, most kivételesen jogosan volt Bob dühös rá. Lefutott az emeletről, és
rögtön előtte állt apja, és a megvető tekintete.
- Gyere, siessünk! – mondta határozottan, és
már indultak is az autóba, aminek hangja később nem volt elég hangos ahhoz,
hogy elnyomja a kínos csendet. – Megint velük voltál, ugye – mormolta Bob
becsmérlően. – Tölthetnéd hasznosabbal is a szabadidődet.
- Apa, ez az én dolgom – kulcsolta össze
karját Jake.
- Nem akarok beleszólni. Ez most egyébként sem
olyan fontos. Eddig még nem mondtam, de George nem csak egyszerűen beteg.
- Ezt hogy érted? – kapta fel Jakob
tekintetét.
- Olivia és Dhani még nem fogta fel, és nem is
szeretném, ha ezt hangoztatnád, de George hamarosan meg fog halni.
- De hát nem azért jött ide, hogy hamarabb
meggyógyuljon? – kérdezte a fiú aggodalmasan, de Bob csak elcsendesedett.
- Ez nem pont így megy. Olivia milliókat fizet
annak, aki azt mondja, Harrison meg fog gyógyulni, de ez sem változtat a
tényeken. Valakit később vagy hamarabb, de előbb-utóbb mindünket eléri a halál.
Ők sok időt kaptak arra, hogy elbúcsúzzanak. Kár, hogy nem használják fel.
- Miért, talán máris a sírba kéne fektetniük?
- Majd ha felnősz, megérted.
- Nem, apa, nem akarom megérteni – suttogta
Jakob, és több szót nem is ejtettek. Leparkoltak, kiszálltak, és becsöngettek a
házba.
Az ajtó azon nyomban
kicsapódott, és Bob és Jakob szemben találták magukat egy szemlátomást
felpörgött Oliviával. George felesége rájuk mosolygott, és a mosoly elérte a
szemét, sőt, a vendégei szemét is. Ragadós volt.
- Bobby,
Jake! Annyira örülök, hogy itt vagytok – vonta karjai közé előbb Bobot, majd
Jakobot. – George is nagyon várt már titeket. Bobby, szeretnéd most
meglátogatni? Épp ébren van. És Jake, mindjárt lehívom Dhanit, meg sem fogod
ismerni – merengett el egy pillanatra büszkén. – Ő is szeret gördeszkázni,
biztos jól kijöttök megint – csacsogott, ahogy beljebb hívta őket.
- Egy teát? Bár még nincs öt
óra, de… – Bob nemet intett a fejével.
- Olivia, minket mióta zavarna, ha nem pontban ötkor teáznánk? – vigyorgott.
A konyha mellett, ahol jelen
pillanatban hárman álltak, volt egy félig nyitott ajtó. A szobából gyenge, de
élettel teli hang hallatszott.
- Liv, felejtsd el most a teát! Nehogy leüljetek most ott egy fél órára, hogy
aztán véletlenül se lássalak, Bob, most, hogy évek óta először lehetne… -
George hangján hallatszott, hogy vigyorog.
Bob felkapta a fejét, és szó nélkül betrappolt a szobába.
Olivia bocsánatkérően nézett
Jakobra.
- Ezek szerint most tényleg nem fogunk egy ideig teázni. De van egy bárpultunk,
Dhani ötlete volt, bár még nem is nagykorú… Te az vagy, igaz? Hogy repül az idő
– heherészett egy sort Liv. – Szolgáld ki magad. És Dhani, gyere le! DHANI!
- MI VAN? – érdeklődött fentről egy fojtott hang.
- EGYRÉSZT TESSÉK, MÁSRÉSZT MEGÉRKEZTEK A VENDÉGEINK! GYERE LE!
- Jövök, na – morgott lelkesen Dhani fentről.
Amikor Dhani
végre lefutott a lépcsőn, először észre sem vette Jakobot. Csak marcona
tekintettel anyját ostorozta, amiért kirángatta szobájából. Aztán
megilletődött, ahogy felismerte a régi barátját. Jakob ült a bárpult mögött
görnyedten, ingben, akár egy herceg, aki jött, hogy megmentse a földi pokolból.
A sötét, göndör haja, és a világos, ciános tekintete az álmát idézte fel,
akárcsak az a levegő, ami körbejárta. Mintha Jake szívében mágnes dobogott
volna, ami minden ritmussal közelebb vonzotta volna.
Eközben Jakob
nem látott mást, csak egy fiatal kölyköt.
- Ó – mondta Dhani, köszönés
gyanánt.
- Ó neked is – biccentett vissza Jakob.
Olivia ezzel meg is nyugodott,
hogy rendben lesz köztük minden a továbbiakban, és bement a férje szobájába,
ahol Bob és George már túlvolt a szertartásos üdvözlésen és ölelkezésen, és
máris egy jóleső beszélgetés közepén tartottak valószínűleg arról, hogy Michael
Jackson micsoda egy albumot adott ki vénségére a hetekben, és összenevettek,
mert hülye humoruk volt.
Bob emellett nem tudta figyelmen kívül hagyni, George mennyire betegnek nézett
ki. Őrülten lefogyott, ami már önmagában is félelmetes volt. A Beatle-évek és
az utána következő pár évtized alatt volt vagy ötvenöt kiló vasággyal, de a
negyvenes éveire végre megemberesedett egy picit. Most ez az embersége egy az
egyben eltűnt, és szinte fájdalmas volt ránézni. A hangja el-elhalt,
bármennyire látszott rajta, hogy próbál a lehető legélénkebbnek kinézni, és
örül, hogy látja Bobot, sőt mi több, boldog, de ennek az is lehetett az oka,
hogy tudja, ez az utolsó alkalom, hogy ilyen rég-nem-láttalak viszontlátásuk
lehet.
Dhani
kivárta, hogy Olivia becsukja maga után a szoba ajtaját, és csak azután
fészkelődött fel az egyik bárszékre, ami kettővel Jakob mellett volt. Nem volt
egyszerű, mivel igencsak rövid lábai voltak, de valahogy megoldotta. Kár volt,
mert már szállhatott is le onnan, ha ki akarta használni, hogy nincs az anyja
szeme előtt.
- Mit iszol? – szólította meg
Jake-et, miután lekászálódott a székről.
- Limonádét – mosolyodott el a magasabbik fiú, látva a csalódást Dhani arcán.
- Ne csináld már, van egy bárpultnyi alkoholunk, és te képes vagy limonádét
inni? – biggyesztette le az ajkát, majd elvigyorodott. – Mellesleg nem rossz
ötlet, kutya meleg van ezen a helyen, nem is tudom, hogy bírjátok itt egy
emberöltőn át – csevegett, ahogy jégkockákat keresett a mélyhűtőben. – Kérsz te
is? – húzta elő a formát.
- Jöhet – nyújtotta a poharát
Jake, és a következő másodpercben Dhani földhöz vágta a jégkockatartót.
- Így csak gyorsabb – vigyorgott Jakobra, és letérdelt, hogy fölszedje a
földről a darabokat. – Nyugi, tiszta – biztosította Jake-et, és két jégdarabot
pottyantott az italába, majd a sajátjába is, és elismételte a bárpult mellé
ülés nevű gyakorlatot, ezúttal közvetlenül Jakob mellé, aki így vészesen közel
került hozzá.
- Csak ügyesen, törpe – fogta
meg Jakob a karját, mert egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Dhani
gyomra felugrott a tüdejéig.
- Én ügyes vagyok, hé! Remek az egyensúlyérzékem, meg ilyenek. Tudod,
deszkázom.
- Hallottam.
Ekkor csörtetett le a lépcsőn
egy másik ember. Félhosszú, hullámos, őszesszőke haja volt, és körülbelül
egykorú lehetett az apáikkal. Végigmérte
Jakobot, majd Dhanira nézett, aki kislányosan belepirult a még kislányosabb
érzelmeibe, amik ehhez az idős férfihoz kötötték.
- Bent van, ugye? – kérdezte a veszélyesen angol akcentusával, ami rögtön a kis
Dhani-ből is kihozta a nemzeti öntudatát.
- Hol lenne? De várj! – egyenesedett volna fel, hogy pár szót váltson plátói
kedvesével, de az ember nem várt, hanem egyszerűen benyitott George szobájába,
bement, és becsukta maga mögött az ajtót. Így, egyszerűen.
- Ő ki? – vonta fel a
szemöldökét Jakob.
- Ne mondd már, hogy nem ismered fel! – ragyogott fel Dhani szeme, és a
mosolyával kivillantak a George-féle agyarai. – Nem néztél te sose Monty
Pythont?
- Nem – intézte el az ügyet Jakob.
- Ő Eric Idle – tájékoztatta azért Dhani, majd visszatért az előbbi témára. Ha
Jakob nem ismeri Ericet, nem ismeri. Úgy kell neki.
Eközben a szobában, ahová Eric
épp betolakodott, megállt a társalgás.
- Eric – mosolyodott el George, - találkoztál már Bobbal élőben? Még nem, ugye?
- Nem volt szerencsém – nyújtotta ki a kezét Eric Bob felé.
- Bob, ő Eric – mutatta be George lelkesen Ericet Bobnak.
- Tényleg? Nem gondoltam volna – rázta meg Bob a felé nyújtott kezet röviden.
- Itt lakik - folytatta George ártatlan képpel.
- Aha – húzta össze a szemöldökét a zenész-fajta barátja.
- Bizony – helyeselt Joj -, ő az egyik legjobb barátom. Melletted, persze. Meg
Pault is kedvelem mostanában, képzeljétek, a múlt héten eljött ide, és órákon
keresztül fogta a kezem. Még sosem csináltunk ilyet, pedig mióta ismerem már,
tudjátok – mesélte George, és ez sikeresen elterelte a figyelmét arról, hogy a
két barátja nem épp barátságos tekintettel méregeti egymást. Meg gondolatban
Pault, valószínűleg.
Pár kínos órával később Bobnak
és Jakobnak sajnos mennie kellett. Bob jól érezte magát George társaságában,
még ha el is szomorította, hogy így kell látnia, de ezt a nagyon brit fickót a
háta közepére sem kívánta.
Elbúcsúztak, bár Jakobot picit nehéz volt elszakítani Dhanitól, annyira
belemelegedtek egy beszélgetésbe arról, hogy melyikük milyen trükköket tud
bemutatni. (Mint kiderült, Dhani egyet sem, de Jakob csak kicsit röhögte ki
ezért.)
Az autóban visszafelé Bobból
ömlött a szó.
- Ott lakik! Képzeld, ott lakik az a ficsúr George-éknál! Hogy bírják vajon? –
panaszkodott némi szatirikus műakcentust imitálva.
- Nem tudom - Jake szívesen elmondta volna, hogy Dhani úgy nézett ki, semmi
baja nincs a ficsúrral.
- De Dhani rendesnek tűnik. Kiköpött olyan, mint George volt, tudod –
mosolyodott el Bob, ami elmélyítette a szarkalábakat a szeme sarkában.
- Aha – motyogott Jakob. Dhani szerinte is rendesnek tűnt.
- Nem akarod megszabadítani szegény fiút attól a nagyképű gigerlitől? Elvihetnéd
a klubodba, ha már úgyis minden szabadidőd ott töltöd, ne kelljen már egy
levegőt szívnia vele. Mit gondolsz?
- Majd megkérdezem.
mestermű ;)
VálaszTörlésNekem is teccik
TörlésUuu. Jól látom, hogy ez most nem a vera munkája? :O Azta. Kicsit fura, már az olvasásnál éreztem, hogy valamiért más, de így már értem. De nagyon tetszik.
VálaszTörlésBohemianBeatle jó a stílusod, olyan könnyed, és szórakoztató. Tetszik nagyon! :) De a történet, az valami fenomenális.
Ahogy Bob és Eric egymáshoz viszonyul, és ahogy Dhani és Jakob egymásba bolondul. Tökéletes. Már nagyon várom a folytatást!
Szia!
TörlésNagyon köszönöm (köszönjük), hogy írtál!
Fele-fele arányban írtuk a fejezetet (meg a következőt is), így azért Verát még lehet érezni bőven :D
És igen, a storyline valami csodálatos. Jó lesz.
Tényleg, nagyon nagyon köszönjük!