Holly Rollers - Egy

Az eget rózsaszín, lila, és sárga felhők festették be, akár a falhoz csapott festékbombák, csakhogy ez inkább hasonlított valamiféle harmonikus színorgiához, mint művészi káoszhoz. A fellegek hosszú karja lelógott fentről, és hideg, hűs öleléssel fogta át Dhani testét, míg ő az arcán érezte a szél óva intő érintését. Azt susogta:

 - Figyelj!

A hegyekről a völgybe ívelő betonutat fenyvesek keresztezték, míg a horizontról az óceán kacsintott Dhanire. A szalagkorlát útja párhuzamosan vezetett tovább a messzeségbe. Nem voltak táblák vagy címkék, semmi határok. Teljes béka uralkodott a természetben.

Dhani lába alatt hangtalanul gurult a négy gumikerék, míg a talpai a deszka törzsére feszültek. Széttárta kezét, és a rajta lógó ing keringőt járt a széllel, míg a szabadságról duetteztek.

A csodálatos érzés úgy járta át a kis Dhanit, akár a boldogság intenzív, romlatlan kegye, amit az ember csak egyszer érez egész életében.

Mikor az út lejtője lelankadt, Dhani ritmusra hajtotta magát, majd mire újra a távolba meredt, az égen hirtelen egy hatalmas, bús tekintetű szempár nyílt fel, és bámult rá, cián színben pompázva. Dhanit olyannyira elvarázsolta ez a szomorú szépség, hogy egy pillanat alatt megbotlott saját lábában. Együtt repült a széllel, a sasokkal, és mindennel, aminek Isten szárnyat adott.

Mikor az arca az aszfaltot érte volna, hirtelen felébredt.

Gyorsan felült, és hirtelen azt sem tudta hol van. A földön feküdt, egy vékony pléden, míg apja ott aludt mellette a betegágyon. Felállt mellé, és látta a békét benne. Akárhányszor félt, vagy izgult, elég volt egyszerűen az apjára néznie, és a szívébe nyugalom költözött. George még betegen, erőtlenül is nagyobb hatással volt rá, mint bárki más. Az apró, ősz haja már alig látszott, míg a megviselt arcát íves ráncok fonták körbe. Vékonyabb volt, mint valaha, és levegőhöz is nagyon nehezen jutott. Egyedül ilyenkor, az álmaiban élhetett teljes csendben. A fiú ebben a fekvő öregemberben látta a legszebb jövőt, ami valaha elérheti őt, és ettől büszkeség öntötte el. Az ő hosszú, fekete haja és tiszta arca ilyenné fog válni, ahogy a szíve is olyan bölcsen fog dobogni, mint most apjáé.

Dhani megfogta kezét, majd körül nézve eszébe jutott, hogy már nem otthon van. Az ablakon a harsány napsütés tört be, ami ilyen korán Angliában még sosem fordult elő. Már Malibuban voltak, egy idegen ország idegen városában.

A fiú elengedte George kezét, és halkan kisétált a betegszobából, át a konyhába, ahol már anyja várta a reggelivel. Az asztal bőségesen megterítve állt előtte, míg a kitárt ajtón a szél besodorta a tenger sós illatát.

 - Hát nem csodálatos? – köszöntötte Dhanit Olivia egy nagy öleléssel.

 - Jobb, mint a folytonos eső – felelte a fiú, majd kibújva anyja karjából az asztalhoz ült.

 - Valami baj van, kincsem? – foglalt helyet mellette Olivia.

 - Csak egy kicsit fáradt vagyok – nyögte Dhani halkan. – Mi a mai program?

 - Azt gondoltam, hogy ma végre elintézhetnénk a sulidat, de ha rosszul érzed magad, akkor inkább holnap. Végülis, csak tegnap érkeztünk meg, úgyhogy nem kell sehová sietnünk. Mindannyiunkra rá fér némi lazítás – hadarta Olivia, míg Dhani szorgalmasan bólogatott. – Viszont ma Apához látogatók jönnek.

 - Pf – szaladt ki a fiúból artikulálatlan megvetése.

 - Dhani nem sajátíthatod ki apádat. Nagyon sokan szeretik, és szeretnék meglátogatni – magyarázta az anya magabiztosan.

 - De ők még csak nem is ismerik. Be se tették a lábukat Londonba. Csak a saját lelkiismeretük miatt jönnek el, nem azért, mert tényleg sajnálják. Utálom az ilyet – rázza Dhani a fejét, mire Olivia az asztalra csap.

 - Fiam! Tudom, hogy ez neked nehéz, nekem is. De a legfontosabb, hogy apádnak legyen most a legjobb, és ha még annyi hitet sem adsz a látogatóinak, hogy tényleg együtt éreznek velünk, akkor neked kellene elmenned, nem nekik. Mi mind emberek vagyunk, és egyikünk sem tökéletes, de meg kell tennünk azt, amit csak tudunk. Ők eljönnek, mi pedig örülünk neki, vagy legalábbis úgy teszünk. Apádnak nagyon sokat jelent, ezért nekünk is, jó?

 - Jó – nyögi Dhani morcosan.

 - Különben is, ma Bob bácsi jön át, és megkértem, hogy hozza el a legkisebb fiát is. Összebarátkozhatnátok.

 - Jakob? De hát sokkal idősebb nálam – húzta össze szemöldökét Dhani, de Olivia vidáman elmosolyodott.

 - Régen olyan aranyosan játszottatok együtt. És Bobby azt mondta, hogy ő is szeret gördeszkázni. Megkérhetnéd, hogy tanítson meg, hiszen már régóta szeretnél egyet nem?

 - De.

 - Na, akkor nincs hátra más, csak a széles nagyvilág, és mehetsz is.  

 - Igen.