A templom sikolya

AU, Crossover, Dark, Eric Clapton, George Harrison, One-shot, R, RPS, Single, Spiritual, Suspensive, 

Cream - World of Pain

Mert egy napon mindenki vissza akar térni a csókok templomába. Hogy miért? Senki sem tudja. Csak az emlék marad meg az ember agytekervényeinek kanyargós útjain. Cikázik körbe-körbe, miközben tudja, egy örök otthonra lelt. Hány elmét kell még megszállnia? Hányat? Mocsok szerelem.

Egy műanyagcső átkarolja a torkát. Még csak nem is látja a felszínt. Mindent érez, ami hazugság. Nem is tud semmit, csak prüszköl a tenger mélyén, a démonai szoros ölelésében, akiket minél jobban eltaszít, annál szorosabban fojtogatják. A nyakát, a lábát, a karját, a combját, mindenét. Az összes centiméterét. A hegyes fogukat a húsába mélyesztik. A mérgük átjárja az ereit. Vége?

 - Hiányoltalak, tudtad? – köhögte Eric, hogy feltűnés nélkül vonja magára George figyelmét.

 - Haldoklom – vágta rá, oda se fordulva. – Meg akarok halni. –  Szeretett ilyen alaptalan, bugyuta, mégis súlyos dolgokat Erichez vágni. Ő persze próbálta viccnek venni a dolgot, hiszen ő játszotta az érzelmetlen kősziklát, pedig a lelke nehezen mondta ki azokat a mondatokat.

 - Ne hagyd ki, hogy az én karjaimban akarsz – felelte szemrebbenés nélkül. Ő nyerte a játékot. Mindig ő győztes, mégis szomorúbb, még akkor is, ha ilyenkor Geo pirult arcában gyönyörködhet.

 - Clapton, a karjaidban akarok meghalni – folytatta George, mire Eric helyeselve bólintott.

Egy templomban voltak.

A gyötrő fáradtság karmaiba esve ez a tény néha el is hagyta a körülöttük lévő légkört.

 - Tehát -, törte meg a csendet Mrs. Laurence sipákoló hangja -, remélem, mindenki figyel, mert ez benne lesz a dolgozatban – lépkedett a szószék mellé, ahol kivételesnek érezte magát. Ő már majdnem pap, aki az isten szavait közvetíti. A teremtőét. Magába szívta az érzést, és éjjel pucéran gondolt vissza rá, miközben Máriának képzelte magát.

 - Tanárnő! Nem mondhatná el kint? Ebben az épületben meg lehet fagyni – panaszkodott France, amivel félbe szakította Mrs. Laurence spirituális képzelgését.

 - Csendet Mr. France! Mégis mit képzel magáról? Én a tanára vagyok, nem az anyja. Panaszkodjon másnak, ne nekem. Az én dolgom, hogy az elméje jól legyen, a szüleié pedig, hogy otthon forró fürdővel várják, és megetessék. Maga szerint melyik a fontosabb? – rikácsolta, mire szegény France lehorgasztotta a fejét.

Az álszent, megkeseredett tanárnőn a legtöbben nevettek, de a leghátsó sorban ülő Eric és George inkább szégyellték magukat.

Felesleges lett volna bármire is figyelni, amit a nyanya magyaráz, mégsem beszéltek közbe, míg a templomról magyarázott. Nem Mrs. Laurence, hanem a St. Richard tisztelete ügyén. Volt benne valami, ami miatt még a sipákoló hangot is el lehetett viselni. Még a fals orgona játékot is a süket zongorista csontos kezeiből.

 - Ez egy templom – vágott Eric mégis közbe. Ő volt az első, aki megtörte a szabályokat. Egyszerűen nem érdekelték. Értelmetlennek tartotta őket. Főleg, hogy a fél fülére süket Mrs. Laurence semmit sem hallott az ő suttogásából.

 - Mi? – kérdezett rá Geo.

 - Harrison, fajtalankodjunk! – mondta komoly tekintettel, mire George akaratlanul is elnevette magát.

Ha a hallása, úgy a látása is borzasztó volt a vénasszonynak. Egyedül az tette alkalmassá a munkájára, hogy anno, tizenhárom éve az az őrült szemész a város szélén elnézte a papírjait, és egy halálosan erős szemüveget ajánlott neki. Ezzel azóta, már tizenhárom nyomorúságos éve kínoz minden diákot. Nem is csoda, hogy hamar kiszúrta George ártalmatlan kacaját.

 - Harrison! – visított. – Ilyen mulatságosnak tartja a gótikus falakat? – Nem volt haragtartó, egy kiabálásban kimerült a haragja. Főleg, ha az istene közelében lehetett. Nem is beszélve a megbocsátással járó igéről.

 - Dony elintézte az agyadat. Már megint bajba kevertél – fordult Geo Erichez. – Egyszer még miattad csuknak le.

 - Meglehet – dünnyögte a kis Clapton válaszul. – de megígérhetem, hogy megéri majd.

Azóta eltelt még jó pár év, de a St. Richard ugyanúgy gótikus falú maradt, és Mrs. Laurence nyugdíjas évei is csak az isten utáni fohászkodásról szóltak.

 - Hiányoltalak, tudtad? – hallatta Eric megmélyült, dörgős hangját. Imádott felvágni vele George előtt.

 - Hülye vagy, tudtad? Már nem vagyunk gyerekek. Már nem vagy egy kis pisis, aki a fajtalankodás gondolatával akar megnevettetni. Mindketten megőrültünk – duruzsolta védekezőn.

 - Ne akarj engem terelgetni, ha még mindig elmosolyodsz, miközben kimondod. Aztán elvörösödsz.

 - Tán, nem tetszik a sminkem? – vágta rá hirtelen George, miközben körbe nézegetett. Ugyanott ültek, mint akkor, régen. Ugyanúgy suttogtak, és ő még nevetett is. Felesleges ámítás lenne letagadni a hasonlóságokat.

 - Sajnálom, de nem vagyok szerelmes beléd – nyelt egy nagyot Eric. – Csak egyszerűen szeretlek. De amikor meglátlak, minden megváltozik. Bántja a szívem – dadogta dörömbölő szívvel. Nem volt rá magyarázat, miért nem kapott levegőt. A bőre elkezdett lehámlani a húsáról. Hiába nézett körbe mindenhol idegen arcokat látott, Félt. Rettegett.

 - Miért pont itt csókolóztunk először, Clapton? – hasított a fülébe George édes hangja.

Nem tud nélküle élni. Nem kap levegőt. A padlóra zuhant bőrében csúszkál a lába. Majdnem elesik. Az ég karcolja a homlokát.

 - Na, most ki haldoklik? – kiálltja az égbe, a varjúk közé. Éjsötét a tolluk.

A buborékok ott úszkálnak a szemei előtt. Öntelten integetnek neki, az ordítva: MI KI FOGUNK JUTNI. NA, ÉS TE? Nem, ő nem fog. Meg fog fulladni. A habok el fogják nyelni.

 - ERIC! ERIC! – tátogja mindenki. Nem, igazából üvöltenek, de ezt ő persze meg sem hallja. Csak üres arcokat lát, szem, száj, vagy orr nélkül. A nevét zengik vidáman, miközben önfeledten nevetnek. Mit jelenthet ez? Vidám partit. Ünneplést.

 - Gratulálok öreg, ma nagyot alkottál – mormolja George azzal az idegesítő akcentusával. A teremben minden női comb egy centire eltávolodik. Mindig ilyen hatást vált ki ez a hang.

 - Szólalt meg Joj Hurrison, és minden lány vetkőzni kezdett – vigyorog Eric, mire Geo elmosolyodik. – Nem is értem, miért nem csábítottad el akkor harmadiknak Mrs. Laurence-t. – Nevetteti meg ismét, míg az arcán látja, hogy szégyelli magát. Pattie ott áll a hatalmas torta mellett. Gratulálunk!

Nem volt rajta ruha. Eric rég levette róla az összest. Visszafogta magát, és lassan húzta le róla, miközben csókolgatta. Most mégis bűntudata támadt. Fél bármit is tenni. Már a gondolat is dárdaként repül a szívébe. Megöli.

 - Sajnálom. Az én hibám – komolyodik el, mire George értetlenül néz rá.

 - Mi történt Eric? MI a baj? Mi történt? Jól vagy? Mond el! Tudni akarom. TUDNI AKAROM! ERIC MOST AZONNAL MOND EL! NEM TARTHATOD MAGADBAN! KIVELE! KEZDJ EL BESZÉLNI! – kiabálja.

Az egész teste rázkódni kezd. A szájában habzani kezd a nyál, míg a roham görcsbeszorított szívét tépkedi. Mint amikor megkopasztanak egy állatot. Minden egyes szövete zsibbad. A kín nyakon önti a fájdalom vörösre festett koktéljával. Hiába mutat jól, borzasztó. Kívül, belül.

 - Miért vagy te itt? Kinek kellesz? – kiáltozta Dony az új bőrdzsekijében. Mindenki arról beszélt az egész iskolában. Nem volt más téma, csak Donald McCorn új dzsekije.

 - Kérdezd meg a nővéred Dony, ő tudja a választ – ordította oda neki Eric, mire ő csak dühösen neki akart ugrani, de a többi srác lefogta. A kis Harrison még sugdosott is neki valamit, de Clapton nem bírta ki, hogy ne folytassa. – Nem tud a nyelvem nélkül élni – Erre McCorn kitört a többiek béklyójából, és egyenesen Erichez rohant. Kérdés nélkül beverte a képét, olyannyira, hogy a hódító a földre zuhant. A betont vörösre festve.  

A napfény besüt az ablakon. Nem látni tőle semmit, csak egy hatalmas fehér foltot. Elvakítja a fény. A hallása is szakaszos. Csak susmogást hall.

 - CLAPTON! – kiabálja valaki megint. Értelmetlen. – ÉBREDJ FEL! EZ MÁR NEM A ST. RICHARD!

 - Mi? Hol vagyok? – kérdezi Eric zavarodottan, mire George hangosan kezd nevetni. Ez csak egy vicc. Csak röhög rajta. Ott fekszik egy szál lepedővel a teste felett, és csak mosolyog. A legszebb, amit valaha látott bárki. Miatta vannak az embernek szemei.

 - Nyugi, csak én vagyok az. Pattie.

Hol vagyok? Meghaltam? Véget ért a szenvedésem? Nem érzek semmit, súlytalan vagyok. Te vagy az? Nem hallom a hangod. Nem is látlak. Létezel egyáltalán? Mit higgyek? Mit kellene hinnem? Válaszolj! MI VOLT AZ AKKOR, A ST. RICHARDBAN?

 - A falak azért gótikusak, mert elve így építették fel. Kérdezhetik, hogy akkor miért csak a falak? A válasz egyszerű. Átépítették később, mert egy tűzben a falakon kívül minden elégett. Ezután az egész templom barokk szájízt kapott. A népszerű korstílus jegyében a túldíszítettség fedte el a régi falakat. Új festék került fel, és a szobrok, freskók, szószékek, amiket ma láthatunk, ekkor készültek el. A bútorok pár éve lettek lecserélve, ezért is ennyire kényelmesek. Az egész templom igazán kellemes esküvők lebonyolítására, de mégsem ez az első ok, amiért olyan sokan kelnek itt egybe – mosolygott az aranyos idegenvezető lány. Őszintén. Nem tudta, hogy maga Eric Clapton, a legenda áll előtte, Pattie Boydal. – A St. Richardnak van egy legendája, ami az előbb említett tüzet magyarázza – mondta édes, kedves hangon, mire Eric izzadni kezdett. Alig kapott levegőt. A templom falai összeszorították.

 - Minden rendben, drágám? – simította meg finoman a vállát Pattie.

 - Persze, folytassa csak.

A váza a földre csapódik, és ezer darabra törik. Egy újabb emlék veszik el a sötétségben, anyátlanul. Mindig a rossz emlék. Miért nem mi döntünk arról, mit akarunk elfelejteni? Igazságtalan.

 - Ettől jobban érzed magad? – kérdezi kedves hangon. Még most is.

 - Nem. Ezen nem segít semmi. Összetörhetek egymillió vázát, üveget, vagy kirakatot, semmi sem változik. Nem lesz jobb. Soha, semmi.

 - Ugyan semmilyen írásos emlék nincs a tűzről, ez a mese mégis megmaradt. A történet szerint a templom egyik szerzetese minden reggel kiment a város melletti dombra, ahol volt egy saját kecskéje. Az összes napon meglátogatta, azonban az egyik alkalommal az állat nem volt ott. Bejárta a dombot, az erdőt, de nem találta. Másnap mégis kiment, már csak megszokásból is, és a kecske ott legelészett. A szerzetes nem értette mi történt, azt hitte csak hallucináció, de harmadnap reggel a kecske megint eltűnt. Ismét bejárt mindent, mégsem lelte sehol. Visszament a templomba, aludt egyet. Hajnalban a dombra sétált, és a kecske újra ott várta. Ez a kör még ismétlődött párszor, de a szerzetes elhatározta, hogy egyik éjjel ottmarad az állattal, megnézi, mi történik. Le is sátrazott a dombon, a kecske mellett, de elaludt. Az álmából az ébresztette, hogy lépteket hallott. Gyorsan körülnézett, és egy fiatal lányt pillantott meg, aki a kecskével játszott. Hé, te lány! – szólt a szerzetes. Mégis mit csinálsz az álatommal? Erre a gyermek csak annyit felelt: Ez félig az enyém is, mert Isten mindent megfelez férfi, és nő között. Magának nincsen felesége, nekem sincs férjem, de magának van egy egész kecskéje. Azzal, hogy minden második napon elvettem, csak eleget tettem Isten akaratának. Ezen a szerzetes nagyon csodálkozott, de tudva, hogy sosem lehet igazi felesége, beleegyezett. Egy éven át felezték a kecske felügyeleti jogát, de egyre jobban egymásba szerettek. Végül a szerzetes fogta a lányt, és a kecskét, behozta a templomba. Összeházasodtak, majd magukra gyújtották a templomot, mert másképp nem lehettek egymáséi.

 - Nahát, milyen megrázó szerelmi történet – dadogta Pattie.

 - Igen, de egyesek ezt az ártatlan kis legendát túl komolyan vették, és pár évvel ezelőtt megismételték.

 - Ezt hogy érti?

A sós víz, akár a sav feloldja a bőrét. Minden apró porcikája sajog. Retteg attól, mit hoz a következő pillanat. Halált?

 - Jól van gyerekek, mindenki figyelt? – hadarta Mrs. – Most szépen átvonulunk a templom belsejébe. Még az orgonát is megnézhetitek – mutatott az egyik kapu felé, és elindult. Minden lurkó ment utána. Az ajtóban megállt, és megvárta, míg mindenki bemegy előtte. Utána körbenézett, és ő is csatlakozott. Észre sem vette, hogy Eric és George lebuktak a földre. Elbújtak előle.

 - Elment már? – kérdezte Geo halkan.

 - Nyugi, észre se vette, hogy eltűntünk. Ennek a nőnek befőtt van az agya helyén – vigyorgott Eric, mire George megint nevetni kezdett. – Gyere, inkább végre fajtalankodjunk.

 - Ugye tisztában vagy vele, hogy egy templomban vagyunk – dadogta Joj rákvörösen.

 - Éppen azért te buta. Keressünk egy sarkot, vagy ilyesmi.

Dühös vagyok. Érzem a véremben, hogy egyszerűen szét fog robbanni a testem. Nem bírom tovább. Miért mi? Miért akkor? Még mindig hallom az üvöltésüket.

 - Mit ért az alatt, hogy túl komolyan vették a legendát? – kérdezte Pattie.

 - Az egyik pap a szeretőjével leöntötte magát viasszal, aztán meggyújtották magukat, miközben egy városi osztály éppen a falak között volt. Sajnos két fiú végignézte az egészet. Ha ők nem futottak volna rémülten szólni, az egész templom leégett volna. Szerencse, hogy a tűzoltókat időben értesítették.

Vége van. A sós tengervíz elönti a testét. Behatol, eláztatva a szerveit. Mindenét. Kapálózni kezd a torkát szorongatva. Az éles fádalom, a görcs elveszi az eszét. Már nem tud gondolkodni. Keresi a kiutat, de nem találja.

 - FUSS GEORGE! GYERÜNK! SZÓLNUNK KELL VALAKINEK! VALAKINEK, AKI SEGÍT! NE HAGYD ABBA! – ordítja Eric torkaszakadtából.

 - Nem bírom. Hagyj itt! – köhögi Geo. A füsttől nem kap levegőt, míg a fejét elönti a nő halálsikolya. Eric hirtelen megragadja, és a hátára veszi. – Ne! Így egyikünk se jut el a kijáratig.

 - Pofa be! Hallgass!

Az egész az én hibám volt. Megérdemlem, hogy meghaljak.

 - Térj magadhoz! ERIC! KÉRLEK! – kiáltozza George. – Nyugodj meg, itt vagyok! Nincs a hajón más, csak mi. Én, és te. Egyedül vagyunk. Nem kell félned. Nem lesz semmi baj.

Eric csak prüszköl, és próbálja felköhögni a tüdejéből az összes vizet. Geonak nyugtató az érintése. Hirtelen már a mennyben érzi magát.

 - Mi történt? – leheli küszködve a levegőért.

 - Te idióta beúsztál a hajó alá – mondja George, mire Eric nevetni kezd.

 - Tényleg idióta vagyok – vesz egy mély levegőt. Újra képes lélegezni. – Várj, te megcsókoltál, miközben újraélesztettél? – Érzi az ajkait.

 - És meg is erőszakoltalak, ami azt illeti – feleli Joj hűvösen, mire mindketten elvigyorodnak. Eric megragadja George nyakát, és magához húzza. Többé nem engedi el. Rá kellett jönnie, hogy nélküle nem kap levegőt.