Paul McCartney/Dhani Harrison * AU * Romkom * UST * NSFW * NC-17 * Zene
Sziasztok! A mai napon két újdonságot is hoztam, ezt a fejezetet és egy trailert. A címre kattintva láthatjátok. Remélem tetszeni fog ez a kis szösszenet, igazából a sztorival kapcsolatban már teljesen ráálltam a könnyed, pörgős stílusra, úgyhogy azt hiszem szórakoztató lesz.
Kellemes olvasást!
Sziasztok! A mai napon két újdonságot is hoztam, ezt a fejezetet és egy trailert. A címre kattintva láthatjátok. Remélem tetszeni fog ez a kis szösszenet, igazából a sztorival kapcsolatban már teljesen ráálltam a könnyed, pörgős stílusra, úgyhogy azt hiszem szórakoztató lesz.
Kellemes olvasást!
2. nap
Dhani hirtelen izgatottan ült fel a hátsó ülésen. Az autó megállt, ő
meg rögtön felébredt az álomból. Sebesen az órájára nézett, ami hajnali kettőt
mutatott.
- Megérkeztünk? – kérdezte,
miközben próbálta felmérni a tájat, amiből semmi sem látszott. Korom sötét
volt, csak egy lámpapóznából szivárgott némi fény.
- Meg – suttogta George, majd
finoman megsimogatta Olivia karját. Ő csak mosolyogva nézett férjére, majd
Dhanire.
- Na, fiúk, kezdődhet a
vakáció? – suttogta halkan, mire mind mosolyogva bólogatni kezdtek. – A többiek
már biztosan alszanak, szóval csendesnek kell lennünk. Most csak a
legfontosabbakat vigyük. Majd holnap bepakolunk – adta ki a parancsot Olivia,
mire a két Harrison engedelmeskedett. Megfogtak egy-egy táskát, és csendes
léptekkel mentek a nyaralóba, amin egy pillanat alatt átértek, megpillantva az
ő részüket. Itt is egy franciaágyas háló, és egy három ágyas szoba volt, így
Dhaninek sokkal többhely jutott.
Szinte rögtön magára is csukta az ajtót, csak annyival mentegetőzött,
hogy álmos. Felkapcsolta a villanyt, és meglátta az ágyakat, a szekrényeket,
amik mind hófehérek voltak, a fal, a lepedő, a takaró, a polc, sőt még a váza
is.
Leült a középső fekhelyre, és elfeküdt rajta. Vett egy mély levegőt,
de tudta, hogy úgysem fog tudni elaludni, túlizgatott volt hozzá. Túlságosan is
várta a találkozást Paullal. Nem is értette igazán, hogy miért. Végül arra
jutott, hogy azért kedveli ennyire, mert az apja utálja. Ez csak lázadás, semmi
több.
- Az volna? – kérdezte magától
halkan.
Hiába forgolódott, ölelgette a párnáját, nem tudott elaludni.
Folyamatosan pörgött az agya. A szomszéd szobában a pakolás hangja eltűnt. Már
a szülei is rég aludtak, és az óra is fél négyet mutatott. Itt volt a
lehetőség, hogy ellógjon kicsit.
Magára húzott egy pulcsit, és hangtalanul kisétált a szobájából, át a
folyosón, ki az ajtón. A szabad levegő
alatt alig látott valamit, nem is tudta merre megy. Abban reménykedett, hogy a
nyaralót megkerülve a tengerpartja jut. Át is sétált a parkolón, és pár
üvegfalat is látott, de így is óvatos léptekkel haladt. Elment pár növény
mellett, és érezte is a tenger illatát, de hirtelen elvesztette az egyensúlyát.
A talaj eltűnt a lába alól, és ő egy vízzel teli lyukba esett. Sikerült megtalálnia a medencét.
- Basszus! – káromkodott a
felszínre érve, mire halk kacajt hallott a távolból. A hang mély volt, és
érződött rajta némi korosság. – Hé! – szólt oda Dhani, kimászva a vízből. Talán az apja lenne az?
- Nyugi, csak én vagyok –
lépett közelebb ő. Paul. A sötétben alig látszódott a csokoládébarna haja, és
csupasz felső teste, de Dhani rögtön felismerte. – Pont olyan szerencsétlen
vagy, mint Joj – próbált komoly hangot magára erőltetni, sikertelenül – Paul
vagyok! – nyújtotta a kezét, mire Dhani félénken megfogta. Teljesen
összevizezte. Nem is tudta, hogy mi történik, annyira elkápráztatta Paul éjjeli
megjelenése. Sokkal mesésebb volt, mint ahogy képzelte. Valamiféle vidám,
gyönyörködtető légkör vette körül. Gyönyörű férfi volt.
- Mit keresel itt? – kérdezte
szelíden. Elveszítette minden magabiztosságát.
- Csak meg akartam nézni a
napfelkeltét, de rá jöttem, hogy a sziget nyugati részén vagyunk, szóval semmi
esélyem rá – mormolta, mire Dhani elnevette magát. – Egyébként jól vagy? Nem
ütötted meg magad? – kérdezte közelebb lépve, aggódó tekintettel. Közelebb
húzta Dhanit a fényhez, és elképedt a látványtól. George-ot látta maga előtt,
fiatalon. Meg sem bírt szólalni, előtörtek a mélyre zárt emlékei.
- Minden oké – felelte Dhani,
miközben Paul finoman megérintette a nyakát, és megvizsgálta a homlokát. A
kezei puhák voltak, mégis perzselték a fiú bőrét. Dhani megrezzent. Ez már sok
volt. – Igen, úgy nézek ki, mint apa – mondta kicsit hátrébb lépve.
- Igen – suttogta Paul úgy,
ahogyan a kis Harrison még senkit sem hallott suttogni. A hangjában egy egész
élet rohant végig. Dhani legszívesebben pofonvágta volna magát. – És, te mit
csinálsz? – emelte fel a tekintetét a férfi.
- Csak nem tudok aludni –
felelte őszintén. Erre Paul csak bólintott egyet.
- Be kellene menned, meg fogsz
fázni – figyelmeztette.
- A ruháim mind a kocsiban, a
kulcs meg apánál – válaszolta vállat vonva. – Inkább maradok. Talán úszom egyet
– motyogta.
- Azt nem ajánlom. Most a
leghidegebb a víz – hadarta, miközben hátranyúlt a mögötte lévő napozóágyra. –
De, ezt fel tudom ajánlani – nyújtott oda egy fürdőnadrágot, és egy töröközőt.
Dhani félénken elvette, és érezte, ahogy Paul édeskés, illata átjárja a
ruhákat. – Majd reggel visszaadod – mosolygott.
- Köszönöm! – susmogta válaszul
a kis Harrison, aki már tudta is, hogy mit fog másnap először megkérdezni
apjától.
Dhani lassan megfordult, és visszalopódzott a szobájába halkan.
Gyorsan belépett, és magára zárta az ajtót. Erősen magához szorította a
törölköző, és magába szívta Paul illatát. Mintha még mindig mellette állt
volna. Sebesen kibújt minden ruhájából, odébb dobta, és megtörölte magát.
Felhúzta a nadrágot, és bebújt az ágyba.
- Gyorsan álmodnom kell vele! –
suttogta, miközben a törölközővel takarta be magát. Mintha Paul hátulról
átölelné.
®®®
Paul megforgatta magát a napozóágyban, éppen kirázta a hideg, a
hajnali szellő. Hűs volt, és rideg, mégsem tudott rá haragudni. Valamiért
feldobta az a találkozás a fiúcskával. Hihetetlenül hasonlított George-ra.
- Hát te? – hallatszott Linda a
távolból. – Kint aludtál? – kérdezte közelebb érve.
- Azt nem mondanám – felelt
halkan Paul.
- Megint rád tört az
álmatlanság, kincsem? – mondta az anya nyájasan. – Azt hittem az új környezet
majd segít.
Erre a férj csak bólintott, majd sóhajtott.
- A gyerekek még alszanak?
- Igen, de képzeld, George-ék
megérkeztek az este. Kint áll a kocsijuk. Bár, hívhatnám bikának is azt a
valamit, olyan nagy – nevette el magát Linda.
- Ez nem meglepő, George-ról
beszélünk – vigyorgott Paul, majd lassan felállt. Megölelte a nőt, és egy kis
csókot nyomott a nyakára. – Kérdezhetek valamit?
- Hallgatlak – mosolygott rá
Linda.
- Nem akarsz még egy gyerkőcöt?
James már tizenhárom éves. Baba nélkül maradtunk – harsogta, mire felesége
elhúzódott tőle.
- És úgy is maradunk! – vágta
rá cudarul. – Mi vagyok én, anyarobot? Én nem élhetek végre egy kicsit
szabadon, úgy, hogy nem kell senkire vigyáznom? – emelte fel a hangját.
- Nem úgy értettem – nyújtotta
Linda felé a karját. – Csak egyszerűen hiányzik.
- Ezt nem itt fogjuk
megbeszélni! – zárta le a dolgot az anya, belépve a nyaralóba. Paul ott maradt
a medence tövében kitárt karokkal, válasz nélkül. Inkább fogta magát, és beledőlt
a vízbe. Lent maradt egy ideig, élvezte, ahogy víz finoman átöleli. Mikor a
felszínére ért, halk kacarászás ütötte meg a fülét. Mire kinyitotta a szemét,
George állt előtte nevetve.
- Te aztán tudod, hogyan kell
lezárni egy vitát – köhögte összekulcsolt karokkal, és Paul kacéran
elmosolyodott. Kimászott a medencéből, és törölközőjét kereste a szemével.
- Öreg barátom! – köszöntötte a
szólógitárost, és kezet rázva megütögette a hátát.
- Hiányoztál te vén csont –
motyogta George, ugyanúgy, ahogy Dhani hajnalban. Paul elvigyorodott.
- Na, kitálaltál már a kisebbik
rosszcsontnak? – kérdezte Paul, mire a nagyobbik Harrison a nyakánál fogva
gyorsan a fal mögé húzta, közel magához. – Mi az? – értetlenkedett a
basszusgitáros.
- Olivia nem tudja. Se az
egyezségem Dhanivel, se téged. Nem mondtam el neki semmit – hadarta gyorsan, és
halkan.
- Mi? Megörültél? Miért nem…?
- Szeretem ezt a nőt. Nem
akarom, hogy tudja milyen is vagyok – halkult el George.
- Ilyen – vágta rá Paul
gyorsan, és egy gyors puszit nyomott az ajkaira, majd el is lépett mellőle
nevetve. Olivia pont abban a pillanatban lépett ki, Lindával az oldalán. – Ó,
Olivia! Örülök, hogy végre megismerhetlek! – közeledett, mintha mi sem történt
volna, míg George csak törölgette a száját.
®®®
Mire Dhani magához tért, már semmire sem emlékezett az álomból. Csak
azt tudta, hogy éppen Paul fürdőnadrágját viseli, és a törölközőjét ölelgeti.
Hirtelen azonban félredobta a ruhát, és rémülten hátrébb ült.
- Mi a fenét csinálok? –
dadogott. – Tényleg vonzódom egy férfihoz? – kérdezte önmagát. Olyan szégyen
ült ki az arcára, mint még soha. Eltűnt az örökös magabiztossága.
Mégsem tudott másképp gondolni Paulra. Vajon meleg egyáltalán? Vagy
csak példaképként tekintene rá? Összezavarodott. Nem tudta mi valóság, és mi
álom. Vonzódás, vagy csak egy véget nem érő tortúra. A kettő ugyanaz lenne?
Lassan felállt, és hátat fordított a kérdésnek, ami így elnémultan a
sarokba vonult.
Dhani átöltözött, majd megtörten kisétált a társalgóba, ahol anyja
Linda mellet várta.
- Jó reggelt kincsem! –
mosolygott, majd oldalra mutatott. – Gyere! Ismerkedj meg Lindával!
A szőke hajú nő vigyorgott, és kedvesen megölelte, Dhani valamiért
mégsem tudta ezt jól fogadni. Féltékeny volt, még ha nem is tudta miért, csak
legbelül.
Próbálkozhatott jó pofát vágni hozzá, a négygyerekes anya könnyen leszűrte,
hogy nem kedvelik. Ebből pedig, Olivia természetesen semmit sem vett észre.
Miért is vett volna? A fia csak egy öreg nővel ismerkedett meg, nem élete
szerelmével.
- Apa? – kérdezte Dhani, miután
túlesett e kellemetlen bemutatkozáson.
- A fiúk elmentek hajót bérelni
– vágta rá hirtelen Linda. Abban reménykedett, hogy esetleg mégis meg tudja
kedveltetni magát a fiúval. Persze Dhani csak sóhajtott egyet, mintha egy gép
válaszolt volna neki. Már alig várta, hogy végre találkozhasson az idősebb
McCartneyval, hivatalosan is.
Ő azonban, nem igen akart vissza jönni. George-l éppen más dolguk
volt, ami nem volt se túl tiszta, se túl mocskos sem. Minden esetre elég
lefoglaló volt ahhoz, hogy vacsoráig ne is érjenek vissza.
Addig Dhani, Olivia, Linda és
James megebédeltek. Úgy látszott, hogy a négy év korkülönbség ellenére a két
fiú egészen megértette egymást. Legalábbis a kisebbik Harrison igyekezett ezt
elhitetni. Bár nem is teljesen hitegetés volt, James hasonlított az apjára, ez
pedig, mindennél jobban tetszett Dhaninek.
Az asztalon egyébként Olivia főfogása volt tálalva, spagetti. Bár, ha
a szerzői párost kellene megnevezni, a főztet, a Harrison-McCartney név illetné. A két zenész büszke is lett volna a
két feleségre.
Az idő lassan telt, és hiába mentek strandolni négyesben, nem telt
gyorsabban. Ezért Dhani hamar be is ment inkább. A mentegetőzési szöveg ,,tanulok” volt, de persze csak aludt, semmi
több. Várta, hogy Paul végre hazajöjjön. Az óra már éjfélt mutatott, de hiába.
Már teljesen álomba is merült, mikor hirtelen az ajtó kinyílt, és egy
éles hang szólalt fel:
- Ki az ágyból! Te lennél az a
híres Dhani Harrison?
Paul ott maradt a medence tövében kitárt karokkal, válasz nélkül. Inkább fogta magát, és beledőlt a vízbe. Lent maradt egy ideig, élvezte, ahogy víz finoman átöleli. Mikor a felszínére ért, halk kacarászás ütötte meg a fülét. Mire kinyitotta a szemét, George állt előtte nevetve.
VálaszTörlés- Te aztán tudod, hogyan kell lezárni egy vitát –
Hácöcöcö
Majd meghaltam :D
Remek sztori, remek kivitelezés, nagyon tetszik. :)
Köszönet azért, hogy itt vagy!
Én köszönöm,hogy te itt vagy! :)
Törlés