Labels
A/A, George Harrison, In the 60s, John Lennon, Mystery, OC, One-shot, Paul McCartney, R, RPF, Urban Fantasy
Az októberi levegő fagyos karmai összeszorították Paul torkát, mintha
csak egy őszi bosszúra készültek volna. A hold az égen kárörvendő vigyorral
tekintett le rá, olyan átkozott vidámsággal, hogy a gyanakodásnak nem lehetett
határt szabni.
Paul éppen az egyik londoni szűk sikátoron vágott át, azt remélve
végre nyugton hazaérhet. Az este nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt
eltervezte. Hiába akart egy békés estét, ma is rajongók tömegei találtak rá. Ő
csak mosolygott, és megtett mindent, amit kértek tőle, kérdés nélkül. Ez nem
túl egyszerű, ha egy egész éjen át tart. Arról nem is beszélve, hogy mind mást
se tudtak csinálni, mint a száján lévő hegről kérdezni. Ez mondjuk az ő hibája,
amiért nem takarta el valahogy. Megrázta magát és arra gondolt, hogy a törött
fogánál mégsem lehet rosszabb.
Továbblépkedett a téglaházas házak gyűrűjében, azon töprengve, vajon
mit hoz majd a holnap. Talán valaki megkegyelmez rajta, és a heg varázslatosan
eltűnik? Vagy továbbra is köhögnie kell egy életen át.
Miközben ezen gondolkodott, hirtelen valami zaj harapott a fülére.
Talán egy kósza konzerves doboz? Vagy egy otthontalan egérke? Sebesen hátra
kapta a fejét, majd gyanakvóan sétált tovább, magára húzva szövetkabátját.
Kezdett szimpatizálni egy sál gondolatával.
Mire újra elvonta volna figyelmét, egy apró fénycsóva kapott a lábába,
de mire pislogott egyet, az tovább is állt.
- Hát ez? – vonta fel
szemöldökét értetlenül, és az egészet az esti fáradtság számlájára írta.
Már csak pár méter választotta el az utcától, ahol a barátságos ajtó
várt rá, mögötte az otthon melegével. Szaporázni kezdte lépteit, mire a lábai
hirtelen a fölbe fagytak. Sötét árnyak lengték be a kopár falakat, és fagyos
szél kerekedett Paul lemerevedett teste körül.
Egyszerre egy fekete lebegő füstgömb emelkedett fel a földről, amiből
egy félelmetes, vérfagyasztó nőalak bújt elő.
A bokáig érő korom sötét haja táncot járt a rettegésben, míg vérben
ázott szemei rémísztően meredtek előre céltalanul, a hófehér, repedezett arca
körül.
Paul még csak lélegezni sem tudott. Egyszerűen szoborrá változott, aki
még elfutni is képtelen volt.
Az előtte lebegő apró lány alakja lassan a földre ereszkedett, és
vérfagyasztó tekintetét Paulra szegezte. A beatle egy árva szót sem tudott
kiejteni remegő ajkain.
- Te! – emelkedett fel egy
pillanat alatt a lány apró karja, ami egyenesen előre mutatott. Paul
kétségbeesetten magára emelte kezeit, és elvesztette minden bizodalmát abban,
valóban ő áll-e ott. – Elloptad az életemet! – mondta a vékonyka hang, élében
oly sok szenvedéssel.
Paul szívébe rögtön bűntudat költözött, anélkül, tudta volna ki ez a
lány, vagy mi.
- Sa-sajnálom! – rebegte, és a
rászegezett kéz lassan leereszkedett. Paul a kezeit a saját arca elé húzta, és
szinte biztos volt benne, most meg fog halni.
Az utolsó, amit hallott, az egy mély sóhaj volt. Majd egy magas, kissé
vijjogó hang.
- Hogy lehet, valakinek ilyen
aranyos hangja? – mormolta a lány, mire Paul kénytelen volt felkapni a fejét.
Erre a lány gyorsan újra felvette eddigi ábrázatát, és így folytatta:
- Megátkozlak. Macskává foglak
változtatni, és bajuszod fog nőni, és mindenki tudja, hogy csak a vén
flepniseknek van bajuszuk. Örökké meg fogsz csúnyulni, és soha többé, senki sem
fog szeretni – kántálta mélyre erőltetett hangon.
Paul reszketve, behunyt szemmel várta, amíg a boszorkányszerű lény
ráveti az átkot. Hirtelen egy forró, égető érzés suhant át rajta, és hirtelen
minden porcikája viszketni kezdett. Mire magára nézett azt látta, hogy a bőre
kifehéredett, és a füle helyére két bolyhos macskafül nőtt, a fenekére pedig
hosszú macskafarok.
Rémületben tekintett végig eltorzult testén, majd kikerekedett
macskaszemével nézett szomorúan a révületben lévő lányra, akinek arcán még
nagyobb csodálat ült. Tátott szájjal szemezett Paulal, majd hirtelen
haragosabbá vált.
- Hogy teheti még ez is
szexivé? – fogta a fejét, mire Paul legszívesebben elnevette volna magát. – Nem
érdemled meg az életedet – szontyolodott el a hangja a lánynak, majd a szemei
még vörösebbé váltak.
- Mégis mi ártottam én neked,
amiért ezt tetted velem? – kérdezte Paul gyötrődve a saját tudatának falai
között. Erre a lány felhúzta szemöldökét, majd hirtelen előhúzott egy vörös
fonal gombolyagot, amit hanyagul oda dobott felé, és Paul ellenállhatatlan
vágyat érzett iránta. Rá is ugrott egy pillanat alatt, és ahogy hozzáért,
rögtön igazi macskává változott. Nem volt nagyobb egy sütőtöknél. A szőre foltos
sötétbarna volt, akár a haja, míg a szeme kissé zöldesebb színbe ázott. Szinte
észre sem vette a különbséget, a régi, emberi teste, és e között. Megrázta
magát, és játszadozni is kezdett a vérvörös gombolyaggal.
A lány lassan leült a mellette lévő dobozba, és mesélni kezdett a kiscica
körében.
- A nevem Peyton Wade, és egy
boszorkány vagyok. Halott boszorkány – pontosított, mire Pault látszólag
kirázta a hideg. – Amíg sima ember voltam imádtam a Beatlest, és el is mentem
az egyik koncertetekre, de miközben minden lány utánatok futott, engem pár
idióta agyontaposott. A hülye ribanc, aki fel lökött, mást se tudott mondani,
minthogy húzzak onnan, mert a te hamud van nála – forgatta a szemét megvetően. –
Hogy lehet valaki ennyire idióta? – jegyezte meg gúnyosan, mire Paul harsány
nevetésbe kezdett. A hangja kissé magasabb volt, mint természetesen, így igazán
nevetségesen hangzott. – Na! – csapott rá a boszi indulatosan.
- Állat kínzó – fintorgott a
cicus.
- Ch… - vicsorgott rá a lány. –
A lényeg, hogy tulajdonképpen miattad haltam meg, szóval valamivel megkellett
bosszuljam. De nyugi, csak akkor változol teljesen át, ha valami macskás
dologhoz érsz. Gombolyaghoz, tejhez, vagy egérhez. Tudom, kissé gyerekes
varázslat, de ha kissé koncentrálsz, pár percen belül újra vissza is nyerheted
az igazi alakod – bólintott egyet, majd köddé is vált úgy, ahogy jött. Hűlt
helye sem volt többé a boszorkánynak. Csak Paul volt ott, egy kis barna macska
képében, egy gombolyaggal. Reménytelen, ha?
Paul csak álldogált a négy kis tappancsán, és várt. Várt valamire, ami
talán biztosítja arról, hogy ez csak egy rossz vicc. Mondjuk John egyik idióta
poénja. Bár, ennél még az is sokkal jobb. Most kifejezetten örült volna egynek.
Miközben ezen elmélkedett, hirtelen egy autó húzott el a szomszédos utcában,
aminek fénye megőrjítette Pault. Fel visított, mire az egyik házból egy haragos
hang szólt felé:
- Kuss legyen, hülye dög! –
kiáltotta, mire Paul nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy válaszoljon.
- Édes anyád a hülye dög,
köcsög! – ordította magas hangján, majd a felhúzódó ablakot megpillantva
jobbnak látta elfutni. Át is nyargalt a hátralévő úton, ami a házáig vezette.
Szerencsére nem okozott túl sok nehézséget bejutnia, ugyanis a takarítónője
már-már mániaként mindig nyitva hagyta az ablakát oldalt.
Tehát nem is volt más dolga, mint felmászni a lépcsőfokokon, majd
bebújni az ablak apró nyílásán. Miután sikerült bejutnia a házba, egyből a
telefon felé vette az irányt, ami a konyhaasztalon pihent. Ez sem bizonyult
kihívásnak, ellenben a gombokkal. A szájával oldalra tolta a kagylót, majd
töprengeni kezdett, vajon melyik telefonszám jut eszébe.
- Jane? Nem. Apa? Soha. Akkor
nem maradt más – suttogta kétségbeesve. – Csak John.
Lassan a mancsaival beütötte a bűvös számot, amire szinte azonnal jött
a válasz.
- Haló! Paul? – kérdezte, de
szinte tudta is a választ. Ki más hívná hajnalban?
- Mhmh – helyeselt a cica.
- Huh, jó is, hogy hívsz, már
órák óta fent vagyok, és muszáj csinálnom valamit. Cyn és a gyerek alszanak,
szóval meglóghatok – hadarta.
- Azonnal ide kell jönnöd! – motyogta
Paul komolyan.
- Mi van a hangoddal? – vonta
kérdőre John.
- Nincs kérdés, csak gyere! – A
vonal elhallgatott, és Paul tudta, hogy John már úton is van. Már nem is tudott
igazán gondolkozni. Teljesen kimerült.
Mikor John benyitott a házba, nem fedezett fel semmi különöst, csupán
a szokásos rendetlenséget, ami belepte a környezetet. Néhány bugyit, néhány
melltartót.
A konyhába lépve mégis valami szokatlan fogadta. Paul az asztalon
elfekve aludt kabátban, ami alól szőrös macskafarok libegett ki. A horkolásához
pedig, a macskafülei tikkelése társult, bajusszal.
John erre nem is tudott mást tenni, mint nevetni. Ezzel kellőképpen
felverte a szundikáló Pault.
- Durva beöltözős buli lehetett
– vigyorgott, mire másik le is gurult az asztalról. – Az egyik amcsi nőd
avatott be, mi? – kuncogott, mire Paul gyorsan feltápászkodott. Kissé
összeszedte elveszett gondolatait, és kiegyenesedett.
- Ez nem vicc. A fül, a farok,
és a bajusz, mind igazi – erősködött.
John egyszerűen nem tudta mire vélni a Paultól oly szokatlan
összeszedettlenséget. Zihált volt, és az arcára volt írva a kétségbeesés.
A beatles lassan közelebb lépett, majd erősen meghúzkodta a bolyhos
testrészeket, amiknek eszük ágában sem állt leszakadni. Paul pedig,
elviselhetetlen fájdalmat érzett közben. Az egész egy rémálomra hasonlított a
leginkább. Ezt felfogva Johnnak mégis nevetnie kellett.
- Mi a franc? – károgott, mire
Paul szégyenlősen húzódott el tőle.
- Egy Peyton nevű halott
boszorkány elátkozott – nyávogott. – Agyontaposták egy koncertünk után, és
rajtam állt bosszút.
- Ez nem olyan vészes, csak egy
kicsit cukibb lettél, ennyi – magyarázta együttérzően, mire Paul arca teljesen elkomolyodott.
Átlépett a konyhába, és egy tálba tejet öntött. Lomhán az asztalra csapta, majd
John szemébe nézett, azt sugallva „Ezt figyeld!”
Az ujját lassan a tálkába mártotta, és a testét azonnal átjárta a
borzongás. Tudta, hogy mi történik, egyedül John állt némán, bármilyen
elképzelés nélkül.
Paul teste egy zöld sugárral együtt összezsugorodott, majd a helyén már
csak egy kis barna foltos macska üldögélt.
- Mi a fasz? – kapkodott levegőért
hátrálva.
- És ez semmi, még beszélni is
tudok – vágta rá Paul, amivel Johnt végleg a sírjába lökte. Ámulatban kereste a
szavakat, mit sem tudva az egészről. Fel kellett fognia, hogy ennek aztán semmi
köze bármilyen tréfához. Paul tényleg macskává változott. Egy cuki kiscicává. –
Nyugi, nem tart örökké, előbb-utóbb vissza változom – rázta meg magát Paul
beletörődően.
- Oké – nyugtatta magát John.
Ez így nem maradhat, idén még nem menő a laktózérzékenység. Valamit ki kell
találnunk – hadarta, még mindig ellentmondva a valóságnak.
- Igen, ezért hívtalak ide, de
semmi ötletem sincs – vakarta meg a fülét.
- Te, George a múltkor nem
valami boszorkány idéző cuccról beszélt? Az még be is válhatna talán –
hunyorított John.
- Lehet. Egy próbát megér –
helyeselt a cirmos, és kettejük közül az emberibb a telefonhoz nyúlt. Ugyan az
óra csupán hetet mutatott George mégis hamar felvette. Fáradtsággal és
kimerültséggel a hangjában válaszolt.
- Ha? – nyögte halkan.
- Szia Joj, ez John. Lenne
Pollal egy kis, öhm apró problémánk.
- He?
- A lényeg, hogy minél
gyorsabban gyere ide, és hozd azt a hülye boszorkány idéző könyvet, amiről
annyit dumáltál! – hadarta John.
- Oh.
- Siess! – csapta le a kagylót
a beatle, és ingerülten körbe, körbe kezdett járkálni. Ha nem neki kellett
volna ezt az egészet megoldania, biztosan csak nevetett volna rajta, de így még
lélegezni sem tudott. Furcsa félelem uralkodott a testén.
Eközben Paul felfedezte a kis testét, és egy derék macsekhoz méltóan
nyalogatni kezdte magát. Tisztálkodna kellett, vagy valami hasonló. Igazából,
egyre többet töltött ebben a testben, annál jobban élvezte. Kicsi volt, fürge,
és mindig a lábára esett. Már-már érezte azt a sok simogatást, ami a lányoktól
várt rá. Nem is beszélve a finom, langyos tejecskéről. Macskának lenni egész jó.
- Figyi – szólalt meg hirtelen.
– nem vakarnád kicsit meg a hasam? – kérdezte kissé szendén.
- Mi? – förmedt rá John. – De ugye
nem fogsz dorombolni?
- Csak ha jól csinálod –
fintorgott, majd gyorsan felugrott a karjába. John sóhajtott egyet, majd lassan
simogatni kezdte a barna kiscicát, aki hamarosan mélyen dorombolni is kezdett.
A kellemes melegsége mégis örömmel töltötte el mindkettőjüket.
Mire észbe kaptak, az ajtón már George kopogott.
John beengedte, mikor hirtelen Ringo is belépett. Nem volt nagy meglepetés,
de mégis tartani lehetett a dobos reakciójától. Leültek a nappaliba, ahol is
Paul az asztal közepére ült.
- Polnak új cicája van? –
kérdezte Rich kedvesen.
- Nem éppen – vágta rá John
ironikusan. – Figyeljetek!
- Srácok, ez én vagyok, Paul –
szólalt meg hirtelen, mire mindketten a szófába mélyedtek. Tág szemekkel néztek
ez előttük ülő, beszélő macskára. – Egy halott boszorkány, Peyton, elvarázsolt,
amiért a koncertünk után eltaposták. Engem. Helyettetek is. Szóval most meg
kell idéznünk a boszorkányt, hogy visszaváltoztasson magyarázta újra Paul,
remélve, hogy a srácok elhiszik.
- Ez ugye csak valami buta vicc
– szólt közbe Rich remegő hangon.
- Talán a beszélő macska-macca
nem volt elég meggyőző? – vágott bele John gúnyosan. – Először nekem is magas
volt, de sajnos ez az igazság. És nem nevetek – tette hozzá, ami valamiért
hihetővé tett mindent. Ha John ezen nem röhögi el magát, akkor csak valóság
lehet.
A két beatle bólogatni kezdett, és George előkapta a könyvet. Egy
hasított bőr fedésű kódex volt, amit valamelyik rajongója postázott el neki Indiából.
Kinyitva csak furcsa, ismeretlen írásjelek borították. Érteni közel semmit sem
lehetett belőle, egyedül a groteszk rajzokat üstökről, és tökökről. George
továbblapozott, amíg egy boszorkány képéhez nem ért, majd megtorpant.
- Nem kellene valami gyertya,
vagy ilyesmi? – kérdezte Ringo remegő hangon.
- Szerintem számít rá, hogy
valahogy beszélni akarunk vele – cirmogta Paul a könyv mögül.
- Oh – nyögte George, és a
lapok fölé hajolt. Lassan, félelemtől ittasan kezdte kántálni az ismeretlen
szavakat, mire a szoba kissé besötétedett. Hiába néztek jobbra, vagy balra,
semmi sem változott. Rideg, őszi levegő lepte be a légkört, amitől minden még
rémisztőbbé vált.
George szavai olyan idegenek voltak, hogy mindenkinek a hideg
futkosott tőle a hátán. Mikor az oldal végére ért felnézett, és értetlenül
tapasztalta a boszorkány hiányát. Hirtelen azonban, egy ismerős hang csendült
fel mögülük.
- Ostobák – motyogta Peyton
lesújtó szemekkel. John, George, és Rich, akik most látták először a lányt
egyszerűen kétségbeesetten szemeztek a szokatlan látvánnyal. Apró, vékony lány,
fekete füstbe öltözve, vörös szemekkel, és bokáig érő korom sötét hajjal.
- Nekem bejön – súgta John
halkan, mire a körülötte lévők mély megvetéssel fujjogtak.
A boszorkány előre lépett közéjük, majd a kezét Paul irányába
nyújtotta. Az felugrott karjaiba, és dorombolni kezdett.
- Ki akarna megidézni egy
halottat, egy boszorkányokhoz szóló igével? – kérdezte gúnytól fűtve. –
Beatles.
- Akkor miért vagy mégis itt? –
kérdezte John kötekedően.
- Figyeltelek titeket, nyilván –
kacsintott rá. – Már vártam, hogy könyörögjetek.
- Akkor úgyis tudod mit
akarunk. Változtasd vissza Polt az eredetibe, és örökre békén hagyunk téged! –
szavalta Ringo.
- Van egy feltételem. Az, hogy
soha többé nem koncerteztek. Ennyi – mondta komoran, mire a többiek először
összenéztek, majd hangosan nevetni kezdtek. A lány nyilván nem tudta, hogy a
Beatles már nem turnézik. – Jó, jó, inkább örüljetek, hogy nem átkoztalak meg
mindanyájatokat! – fenyegetőzött, majd a földre rakta Pault.
- Akkor újra ember lehetek? –
nézett fel rá szelíden a cica.
- Nyugi, még csak kezdő boszi
voltam. Az átkaim csak pár hétig tartanak – nyugtatta meg, amivel Paul
elégedett is volt. Mikor már ment is volna Peyton a dolgára, John hirtelen
átkarolta.
- Szóval, édes. Milyen is volt
boszorkánynak lenni, ha? – vette elő sármját, és a többiek a fejüket fogva már
mentek is. Ez John.
- Egy perverz disznó vagy Lennon
– tette hozzá macska-macca, mire az ablakban hirtelen egy hófehér, pelyhes
cicát pillantott meg. – Dolgom van, később találkozunk – nyávogta, és már
futott is odébb. Tulajdonképpen
feleslegesek is voltak Peyton átkai, ezek már így sem normálisak.
Jajj, Vera, annyira kis gyerek vagy még, imádom. Hihetetlen belegondolni, hogy most vagy annyi idős, mint én, amikor elkezdtem blogolni, erre kislábujjal leköröznél, most. És én még anno tanácsokat adtam.
VálaszTörlésJelenleg nulla idő mellett mégiscsak el kellett olvasnom ezt a ficet, mert tudod, hogy megszállottan imádom ezt az hülye amerikai ünnepet, és teljesen megfogott a dolog hangulata. Még úgy is, hogy tudom te nem is vagy annyira oda érte. De a sütőtöközésben benne vagyok! Imádom én is. Meg Johnt is. A végégre én is durván beleszeretek ebbe a négy beatlebe. Ciki.
De te lány, olyan jó látni, hogy minden blog megszűnik, meg be zár, te meg szépen dolgozgatsz már több, mint egy éve. Ne is merd nekem befejezni, mert dádá lesz! Remélem, sőt biztos vagyok benne, hogy te jóval többre viszed nálam. Szurkolok! Innen a sötétből, és vuduzom neked a sok szerencsét és kitartást!
Jajj, Tris. Vénasszonyom. Köszönöm, hogy akárhányszor írsz, mindig ilyen halálra dicséréseket kapok tőled.
TörlésÉs igen, nem a kedvencem a halloween, de azért szeretem is. Bejön ez a random beöltözős dolog. Szeretem a sütőtököt. Életben tart. Mint vámpírnak a vér. Szerintem ez folyik az ereimben amúgy.
És örülök, hogy mindig sikerül bővíteni a szektát :D Muhahahahaaa.
nem tetszik
VálaszTörléslol thx
TörlésAmikor csak így jössz, és fantasyfic. Heh.
VálaszTörlésA thumbnail sokat elmondott, és már előre örültem, mert imádom az ilyen ficeket. (AU, AR, AT, egyebek, bármi lehet, én elolvasom.)
És nemám a macskámat Maccának hívjàk, nemnem.
De tényleg. Szerintem ez a törtêneted most a második kedvencem. Jaj. Hihetetlen jó lett :)
Igen, én sem vetem meg az urban fantasyt, főleg ilyen mederben :D Bár az írásától kissé tartok. És rettenetesen irigyellek a macskád miatt. Én is akaroook. Csak hát ja. Szülők.
TörlésDe azért köszönöm, tényleg. Én lelkesen próbálkozgatok, de tényleg. Bár ez a halloween dolog így magyar szemmel elég idegen, és nehéz belebújni. Minden esetre tényleg thx! És amúgy melyik összeségében a kedvenced?
A kis taknyos, aki angolnak született.... Az zseniális lett, szerintem. Most elolvastam még egyszer, (hogy hànyadszor? Nem tudom.) és egyre jobban szeretem.
TörlésA macskáról szólva pedig... Hosszú, hosszú harc után sikerült csak, míg beköltözött a kis, fekete gombóc, aki most màr dagadt fekete gombóc, és most Halloween táján még jobban kell vigyázni rá, mert azért Magyarországon is volt már példa arra, hogy ilyentájt eltűntek a fekete macskák. Makkák.