Text for Sex - Első rész

Text for Sex 1

Those brown eyes

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17

,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.

Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.

Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.

És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."

*

Ez az eddigi legviccesebb írásom, és hihetetlenül vidám, szóval jó szívvel ajánlom. Semmi durva, csak visszafogott dolgok. Viszont a folytatás még nagyon kérdéses. Rátok bízom, tehát, ha tetszik, és akartok még, akkor jelezzétek kommentben. Köszönöm! 

Kellemes olvasást!

Talán a szél fúj másfelől, vagy nap süt be túl erősen a szobába, de Paul ma kivételesen magától ébred fel. A telefonjából nem szól az ébresztő hangja, és Mr. McCartney sem dörömböl az ajtón. Az egész házban uralkodik a néma csend. Semmi más.

Paulie lomhán az oldalára fordul, és becsukja a szemét.

 - Csak még öt percet – suttogja. Minden erejével azon van, hogy visszamerüljön az álomba. Egy olyan valóságba, ahol nem kell évzáróra mennie, sem találkoznia George-dzsal. Bár, ha csak találkoznia kellene vele, boldogan kelne fel. Elkezdene készülődni, hajat mosni, arcot tisztítani, esetleg hajat vasalni, ha muszáj.

Nem, ez nem egy ilyen nap. Ez az utolsó lehetősége arra, hogy végre szerelmet valljon.

A mobilja hirtelen rezegni kezd, és hangosan visítja a Twenty one Pilots-tól a Stressed out. Paul igazából gyűlöli ezt a számot, de George állította be neki, ezért nem volt szíve visszacsinálni. Tulajdonképpen bármihez ér hozzá George, azt ő odébb sem akarja mozdítani. Utálja magát ezért.

Mérgesen nyúl az iPhonehoz, és gyorsan kinyomja az ébresztőt.

 - Ez is a te hibád, hallod? – néz megvetően a telefonra. – Ahj, akkor miért szeretlek ennyire? – gyengül el a hangja. – Túl érzékeny vagyok – súgja. Az ilyen levegőben lógó szavait is mind neki címezi. Túl sokat beszél magában.

Hátradől, majd a takarót az arcára húzza. Csak arra tud gondolni, hogy ennek a napnak minél hamarabb véget kell érnie.  

A változatos gondolatmenetét ezúttal is a mobilja szakítja félbe. Üzenetet kapott. Lassan az iphone-ért nyúl, és ahogy meglátta a képernyőjét, elmosolyodik.

FuckGeo: Ez végre tényleg az utolsó nap.

FuckGeo: Ugye berúgjuk Mrs. Higgines képét?

Paul elneveti magát, de nem válaszol. Ez a bugyuta üzenet épp elég erőt ad neki ahhoz, hogy felüljön. Nem is tud mást tenni, hiszen Mike rohan a szobájába, azt kiáltozva:

 - Neked még suli van, Nyomiii! – kiáltja be a szobába, mire Paul kiugrik vackából, s gyorsan az ajtóba fut.

 - Fogd be, taknyos! – ordítja, mire a vele szemben álló Mike lassan a nadrágjára néz, és elröhögi magát.

 - Közelebb ne gyere azzal! – köhécsel. Alig kap levegőt a nevetéstől. Paul nem is mert lenézni a nadrágjára, ami ennél jobban nem is tudna dudorodni.

 - Franc! – nyögi, majd gyorsan becsapja az ajtaját, és a kulcsot is elfordítja. Ez már a harmadik alkalom volt a héten, hogy így ébredt. Megrázza a fejét, és gyorsan visszabújik az ágyba, a mobiljához.

PrincePol: Inkább szólj neki, hogy szopjon le

FuckGeo: Komolyan. Szereznünk kell neked egy nőt

FuckGeo: Gyorsan! Ez már egészségügyi probléma!

PrincePol: :”D az

Paul megint elneveti magát. Vesz egy mély levegőt, és odébb dobja a telefont.  Ráér még George-dzsal beszélni. Most éppen más dolga van.

*

Mr. McCartney az asztalnál ül, és már olvasta a mai újságot. Mindig is egy precíz ember volt, aki előre mindent elkészített. Talán ez a tulajdonsága mentette meg a családot, vagyis a két fiút.

A ház egyébként elég szegényes, de mégis tágas. Ugyan az udvaron nincs medence, és a falak sincsenek üvegből, azért egy plazmatévé lóg a nappaliban. Tulajdonképpen éjjel-nappal megy, akkor is, ha csak Mike van itthon, a szobájában. Mondhatni azzal jelezik, hogy van valaki a házban, hogy a tévéből valami bugyuta reklám hallatszik.

A konyha viszont annyira apró, hogy alig férnek el hárman, ezért Mr. McCartney sosem tudta befogni a fiait dolgozni. Ez mégsem azt jelentette, hogy tudtak egész nap lustálkodni a laptopjuk felett.

Mr. McCartney szenvedélyes kertész. Ez a tény már önmagában is megrémíti a két fiút. Ezért is próbáltak minél kevesebb időt tölteni a házban, elszabadulni, valahová máshová.

Reggelente viszont minél gyorsabban az asztalhoz siettek, hogy nehogy lemaradjanak a pontosan kimért reggeliről, ami egy falattal sem volt több az átlagosnál.

Ma azonban Mike jóval hamarabb lefut az emeletről, és ahogy az asztal mellől ülve felméri Pault, alig bírja elfojtani nevetését.

Paulie mégis csak egyet gúnyosan grimaszol rá, és sóhajtva leült a helyére. A tányérjában már a gondosan elkészített rántottája várja, amire Mike egy szívet rajzolt ketchuppal.

 - Nagyon vicces – jelenti ki szarkasztikusan, mire Mike hangosan kezd röhögni. Erre már Mr. McCartney is felkapja tekintetét az újság mögül. Ránéz Paul tányérjára, és csupán ennyit kérdez:

 - Lemaradtam valamiről?

Mike kap az alkalmon, és hangosan felel.

 - Paul ma találkozik utoljára George-al – hadarja. – Ma kell elmondania neki – teszi hozzá halkan, mire az apa szemöldöke az egekbe szökik.

 - Oh! – leheli.

Paul ebben a pillanatban bánja meg végleg, hogy elmondta apjának, hogy mit érez George iránt. Megsemmisülve hajol az asztal fölé. Legszívesebben elverné a régi énjét, aki Mr. McCartneytól kért segítséget.

 - Figyelj fiam! – kezd az apa a szentbeszédbe, és Paulie már fogja is az arcát.

 - Apa, ne! – suttogja.

 - De! Ez egy teljesen természetes dolog, ha egy férfi és egy nő… Akarom mondani két férfi… - csuklik el a hangja, és Mike megint kacagni kezd. Szinte leesik a székről.

 - Köszönöm a reggelit! – csap az asztalra, és amilyen gyorsan csak tud, szárnyaszegett madárkaként menekül el a családi asztaltól. Már csak annyit hall, ahogy apja a nevén szólítja, majd leszidja Mike-ot.

Fellépked a lépcsősoron, és besétál a szobájába.

Ajtótól jobbra ágy, balra szekrény, íróasztal, szembe futópad. Most a mindennap látott helység mégis máshogy néz ki, mintha elmosódott volna.

Paulie bedől az ágyába, és az iphone-hoz nyúl. Újabb üzenet, tőle.

FuckGeo: Ugye kiöltözünk?

PrincePol: Naná! Adjuk meg a módját.

PrincePol: Napszemcsi :$

FuckGeo: Pol.

FuckGeo: Pol. ne.

PrincePol: De!

Pötyögi a telefonba, és kuncogva nyúl a polcra a napszemüvegéért. Ez a kedvenc kiegészítője. Egy kopott, lila, ezüstkeretes napszemüveg, amit az utcán talált, már évekkel ezelőtt. Még nevet is adott neki: Nylla. Amikor erre gondol, maga előtt látja a szemüveg régi tulajdonosát. Egy öreg, néger prostit, aki színes sálakat visel ruha helyett, és olyan hangja van, mint Whoopi Goldberg-nek. Igen, Nylla az őrangyala.

Lerakja egy percre, és elfekszik az ágyon. A star warsos ágyneműje teljesen gyűrött, de még érezni lehetett rajta George kellemes mangóillatát. Mintha ő feküdne mellette. Átkarolja a takarót, és mélyen beleszippant. Körbetekeri magát rajta, és jobbra-balra kezd forgolódni vele. Egyszerre csak kinyitja a szemét, és elkomolyodik.

 - Nem vagyok normális – mormolja, és gyorsan a földre dobja a takarót.

 - TÉNYLEG NEM VAGY! – kiáltja Mike a szomszéd szobából. A falak akár papírból is lehetnének.

 - Pofa be! – csap a falra Paul, ami majd nem be is törik alatta.

 - Na, de fiúk! – szól közbe Mr. McCartney, és a kis Paulie végleg megsemmisül. Ennél csacsogóbb családja már nem is lehetne. Nem is bír szabadulni a gondolattól, hogy még egész nyáron itt kell maradnia.

Inkább csak behunyja szemeit, és elképzeli, ahogy Nylla fölé hajol, és vidáman kezdi énekelni a Happy Day-t. Neki úgysem számít. Ha Paulnak is annyi füve lenne, mint annak a vén prostinak, biztosan nem aggódna ennyit. De nincsen. Tehát el kell mondania George-nak az igazat. Nincs visszaút.

Sebesen felcsapja a fekete Dell laptopját, és vár. A fejében az az ötlet kap szárnyra, hogy majd megírja itt a vallomást, és lesz, ami lesz. Nem kell szemtől szembe, csak lazán.

Megnyitja a facebookot, de mielőtt George ikonjára kattintana, egy értesítés szúrja ki a szemét. Jelölés.

Rákattint, és egy deszkás srác profilja jelenik meg. Lenyalt haj, fültágító, és Vans cuccok mindenhol.

 - Oh – sóhajt Paul. – Egyél meg reggelire – grimaszol. Azért visszajelöli szegény fiút, már csak azért is, amiért őt régebben senki sem. – Üdv az ismerőseim között, Pete! – mosolyog. Eddig sem kellet George-nak írnia. Már csak egyetlen reménye maradt. Rápillant az órára, ami negyed tízet mutat.

Paul a levegőbe öklözik, és már fut is a szekrényéhez. Egyenruha elő, zakó fel, nyakkendő megköt, telefon zsebbe, haj kisimít, Nylla fel, irány a busz.

Lerohan a lépcsősoron, és már látja is a buszt az ablakon át. Még arra sincs ideje, hogy elköszönjön, nem hogy meghallgassa apja „csajozási” tanácsait. Pedig szegény Mr. McCartney már milyen régóta készült, hogy átadhassa fortélyait.

Paul olyan gyorsan fut, amilyen gyorsan csak tud, és végül pár pillanaton múlik, hogy eléri a járatot. A 176-ost. A legrozsdásabbat az egész városban.

Lihegve lép fel, és ahogy elfordul, már meg is látja őt.

George Harrison. Az a fekete hosszú hajú srác, akiről mindenki azt hiszi, a legcsendesebb angyal a világon. Gyönyörű fehér ing, és vonzó szürke zakó, meg az a csinos zöld nyakkendő. Az egész rohadt iskolában neki áll a legjobban az egyenruha. Paul ettől mindig elveszti az eszét.

A zötyögő buszon hátralépked hozzá, és megáll mellette. Geo ahogy meglátja, már fogja is a fejét.

 - Le ne ülj mellém abban! – mondja elfordulva, és Paul nevet.

 - Hagyjál már! – feleli, majd lehuppan mellé. – Kurva jól nézek ki.

 - Na persze – vágja rá szarkasztikusan George, és inkább gyorsan leveszi róla. Megnézi a kopott szemüveget, de nem teszi fel. – Szerintem ez instant tetanusz – súgja, mire Paul kikapja a kezéből, és a zsebébe dugja. Közben azt suttogja, amilyen halkan csak tudja, hogy:

 - Semmi baj, Nylla! Nem úgy értette.

A busz tovább indul, és egyre több egyenruhás száll fel rá. A légkört átjárja a nyárt sürgető diákok álmainak, és terveinek édes illata.

Paul telefonja hirtelen pityegni kezd. Egy újabb üzenet érkezett, ezúttal Richardtól.

 - Richie írt – mutatja a telefonja képernyőjét Geo felé, mire ő vigyorogva néz oldalra.

 - Guszta – súgja, mire Paulie is ránéz a telefonjára, amin Ringo virít teljesen pucéran. Paulnak eláll a lélegzete, és az iPhone kiesik a kezéből, arccal a földre. Ezt látva George képtelen nem nevetni. A kezét az arca elé kapja, és kuncog. – Ügyes vagy.

Paul alig meri felvenni a telefont a mocskos padlóról. Mikor megfordítja, boldogan látja, hogy a mobilnak semmi baja. Vesz egy mély levegőt, majd így szól:

 - Kösz Fortuna!

 - Néha nem tudom eldönteni, hogy orvost hívjak, vagy papot – nyögi George aggódó tekintettel, és Paul bele is pirul kicsit. Nyugodtabban ül vissza a helyére.

Már csak pár megálló van hátra. Már csak pár perce van, hogy elmondja az igazat. Abban reménykedik, hogy Geo már rég tudja, és csak elmosolyodik. Hogy nem változik ezután köztük semmi. Hogy George itt marad vele Liverpoolban.

Itt az idő. El kell kezdenie.

 - Van valami -, kezd bele remegő hangon -, amit el kell monda… - mondaná, de a telefonja megint megszólal.

RingoStarr: Remélem tetszik!

RingoStarr: Mond meg Jojnak, hogy ezzel a szexistennel fog egy sátorban aludni.

Richie és George együtt fognak elutazni Londonba, majdnem az egész nyárra. Paul ezért hihetetlenül irigy Richardra, de akárhogy utálkozhat, neki itt kell maradnia. Itt kell maradnia a templomi kórussal. Ő egy igazi jófiú. Nem lóghat el innen-onnan.  Nem hagyhatja ki az évzárót. Nem mászhat csak úgy rá George-ra.

 - Mit írt? – kérdezi Geo mosolyogva. A fogai egyenetlenek, a szája kissé keskeny, és az arca csontos, de Paul így szereti. Nem, képtelen elmondani neki. Nem akarja, hogy George többé ne mosolyogjon rá így.

 - Ja, semmit. Csak üzeni, hogy vele alszol egy sátorban, meg a farkával – szontyolodik el a kis Paulie, mire Geo nevetni kezd.

 - Akkora egy idióta – vihog. – De azért jobban örülnék, ha te is jönnél. Kár, hogy van az a hülye kórus, vagy mi – hadarja, de a szavai mégsem olyanok, mint ahogy azt Paul hallani szeretné. George biztosan nem szerelmes belé.

 - Vagy mi, ja – vonja meg a vállát.

 - Amúgy, mit akartál mondani? – kérdezi Geo nyájasan.

 - Nem érdekes – rázza meg a fejét Paul.

Már csak egy megálló, és le kell szállniuk, hogy a templom mellé érjenek. Egy vallásos iskolába járnak mindketten. Ez csupán annyiban különbözik a többi iskolától, hogy a rendezvények a templomban vannak.

A busz lelassít, és az ajtók kinyílnak. Minden egyenruhás fiú leszáll, velük együtt. Az idő egészen kellemes. Nem túl meleg, de nem is hideg. A gomolygó felhőket a nap lilává, és pinkké színezi, míg az ég világoskéken csillog. A szél kellemesen simogatja az arcokat, míg a talajból gyengéd meleg tör fel. A szürke utcákat valamiféle vidámság tölti meg.

 - Hé! – csapja George hirtelen vállba Pault. – El is felejtettem, hogy be kell mennem a boltba – mutat egy kirakat felé.

 - Menj csak. Én megvárlak itt – felei Paul, és beljebb lép, miközben fürkészi George domborodó testrészeit a feszes egyenruhában. Még a vak is látja, hogy Paul milyen szörnyű stírölő.

 - Ez a romlott ifjúság… - jegyzi meg felháborodottan egy idős hölgy mellette sétálva.

Paul kezét az arcához csapja, és legszívesebben lebújna a csatornába. Ki se jönne többé. Egyszerűen minden pillanatban képes leégetni magát.

Inkább gyorsan előkapja a lila napszemüveget, és felrakja. Így talán kevésbé látszik, hogy mire néz.  Nylla talán megmenti az ilyen hülyeségeitől.

Horgasztott orral dől az utca falának, és próbál bele sem gondolni, hogy mi történt az imént. Mély levegőket vesz, és szinte érzi Nylla kezét a vállán.

Egyszerre csak nyöszörgést hall meg a mellette lévő sikátor felől. Egy lány hangja az, mintha éppen... Paul nem tudja visszafogni a kíváncsiságát. Lassan, megfontoltan lépked a sikátor irányába, mire a lány nyögései egyre hangosabbak lesznek.

Paulie hirtelen a falra tapad, és az egyik domborműbe kapaszkodva kidugja a fejét.

Egy szőke lány az, akinek a szoknyája a nyakáig fel van tolva, előtte meg egy srác rugózik fel-le. Bőrdzsekis. Egészen nagydarab, és barnás hosszú haja van, ami az arcába lóg.

Paul egyszerűen képtelen levenni róla a szemét. A lány egyre hangosabban kezd kiáltozni, míg a srác is morogni kezd. Egyszerre a semmiből Paulie felé pillant, mire tekintetük találkozik, még így, a napszemüvegen keresztül is.

Paul olyan gyorsan indul el a bolt felé, ahogy csak tud, és már csak egy nagy nyüszítést hall. Képtelen kiverni a fejéből azt a keskeny, barna szempárt.

 - Itt vagyok – hallja meg George hangját, aki váratlanul egy ropit nyom a szájába. – Történt valami? – kérdezi a maga édes hangján, de Paul megrázza a vállát. Amikor vele van, elfelejt mindent mást, csak azt a két barna szemet nem.