2018/12/07

I Can not Love

I Can not Love

A Queen Fanfiction * Deacury * RPS * One-shot * Angst * Zene

Deacky elmegy Freddie-hez.


Nem tudlak szeretni.

Már hetek óta erre készültem, és én tényleg először lelkes voltam, mikor a telefonban hallottam a hangodat.

 - Persze, jó lenne, ha átugranál, már alig várom! – kuncogtál úgy, ahogy egész életedben. Ebbe szerettem bele. Ha csak rágondolok, a lábaim megrezegnek, és hideg fut át rajtam. Ez nem egy rossz érzés, de valamiért más, mint régen. Nem tudom miért.
Ahogy közeledtek a napok, egészen megfeledkeztem rólad.
Hová kell mennem? – néztem bambán a naptárra.
Németország, Freddie
Nem, már nem volt kedvem. Valamiért el is szomorodtam. Még azon is elgondolkodtam, hogy nem megyek. Susan felhív, lemondja, és biztos vagyok benne, hogy te észre sem vetted volna. Nem, a te naptáradba bele sincs írva, hogy John. Nem.
Egy angol vagyok, ilyet egyszerűen nem csinálhattam.
A repülőút rémes volt.
Álltalában nem szeretem, ha felismernek, de most valamiért fájt. Elkeserített, hogy ma, pont ma olyan voltam, mint mindenki más. Egy senki.
Mikor odaértem elkezdtem picit reménykedni. Reménykedni, hogy te vársz rám. Hogy talán csak az én ostoba fejemben gomolyog ez a sok színlelt érzelem, ami nem téged éltet. Velem lehet a baj, hiszen én változtam és ez a változás nem jó. Ha megváltozok, és nem leszek ugyanaz, aki vagyok, akkor mégis ki leszek?
Ott volt a ház. A csodálatos kert, a virágillat. De téged nem láttalak. Bent voltál a házban, és bár a taxi megígérte, hogy vár, amíg jelzek neki, két lépést sem tudtam tenni a házfelé anélkül, hogy halljam elmenni. Ez az John, miért fizettél előre?
Becsöngettem, majd egy perc múlva valami suhanc kinyitotta az ajtó. Annyit se mondott szevasz, és otthagyott. Az ajtót azért rám hagyta, hogy csukd be, ha akarod nyomi.
Beléptem, és elillant az illat.
Hirtelen elkezdtem halálosan izgulni. Itt vagyok. És találkozunk, és azt fogom érzeni, mint régen.
Beljebb léptem, és sehol senki, csak egy rakás szemét minden sarokban. Kokó az asztalon, spangli a földön, de ez lepett meg legkevésbé.
 - Hol vagy Freddie? – súgtam halkan, főleg magamnak, mikor hirtelen megláttalak a kanapén feküdve, félkómásan.
 - Te vagy az drágám? – kérdezted a szemedet dörzsölgetve. – Ó édes, hát eljöttél?
 - Mi folyik itt Fred? – néztem rád aggódó szemekkel, amikről tudtam, hogy hatnak rád. – Dél van. Fényes nappal. – Te csak forgolódtál.
 - Gyere, aludj velem egyet, pihenj kicsit – nyújtottad ki a kezed, és én feszülten leültem melléd. – Megmarkoltad a tenyerem, és a kanapé felé fordultál.
Az én Freddie-m. Mégis milyen hullám sodort ilyen messzire tőlem? Ki hagyta, hogy ilyen legyél?
 - Hiányzol Fred – motyogtam, tudva, hogy te már nem hallod.
Valamiért sírnom kellett. Valaki elvette tőlem a legjobb barátomat. Valaki elvette az életemet, az érzéseimet. Miért nem tudom ezt a Freddie-t is szeretni, úgy, ahogy az előzőeket. A csóró csomagpakolót, a rekedt énekest, a dinka operafant, és azt a csodálatos dívát, aki a színpadra lépve lettél? Hol Vannak ők most? Miért hagytak cserben?
Nincs ez így jól.
A könnyeim elkezdtek potyogni, ahogy fogtam izzadó kezed.
Lenéztem rád, és téged láttalak, téged éreztelek, de magamat már nem.

Igen, talán egyáltalán

Nem tudok szeretni.

2018/10/26

Week of Fear, first day

The blacks in Newshire

David Bowie fanfiction? kinda

RPF * Victorian * urban fantasy * au * angst * zene















Már századok óta meséltek a kastélyról, ami az éj leple alatt bujdokolt, Anglia legsötétebb felhői alatt, egész évben. A Barthony Kúria Newshire legészakibb csücskében, az egykor neves, és népszerű kikötővárosban épült, az akkori divat szerint. A legdrágább márványból, görögországból hozatott kövekből, és különleges francia oszlopokból. A fenyőfákat, amik körbevették a birtokot, Kanadából hozták gőzhajóval, aminek a fél legénysége éhen halt, de a fák magjai épségben elértek idáig, ahol japán kertészek ültették őket a földbe. A falakon lévő szobrokat öreg, olasz szobrész mesterek faragták, míg a bent lógó festményeket egytől egyig a káprázatos sváb festő, Leroji DeLawchi készítette, akikről olyan legendák kaptak hírre, miszerint a család tagjainak portréit a saját vérével kevert festékből alkotta. Leginkább a fiatal grófkisasszony, Eila varázsolta el, akinek eljegyzése napján levetette magát a város templomtornyáról.
Senki sem vonhatta így kétségbe, hogy a Bathony Kúria a legszemrevalóbb építmény egész Newshire területén. Mégis, a család feje, Dawno Barthony úgy vallotta, hogy a háza mit sem ér ahhoz a kilátáshoz, amit annak erkélyéről lát, ahogy reggelente felkel.
A határtalan tenger horizontja. A mesés emlékek, amik a grófot gyermekkorába repítették vissza, mikor először hajózott ide, a cudar, ködös Észtországból, mit sem tudva szülei nemes származásáról, akik annak idején politikai menekültekként utaztak az akkori Oroszországba. Legalábbis ő ennyit tudott róla.
A grófnak egy fia, Harlam, és három leánya, Hyna, Karol és Eila született, akiknek beilleszkedése szinte lehetetlennek tűnt. A fiú bevonult katonának, Karol apácának, Eila pedig hamar férjhez ment, egy Holland herceghez. Így a megözvegyült gróf, már csak középső lánya, Hyna társaságát élvezhette. Ő azonban sosem volt olyan, mint a többiek. Jókedélyű anyja a hiénáról adta neki a nevét, mert a haja foltokban vagy szőke, vagy barna volt. Hyna sokkal okosabb, de egyben számítóbb is lett testvéreinél. Ő legfőképpen apja vagyonát akarta megörökölni, és hatalmát. Azért maradt a Newshire-i kúriában, hogyha eljön az ideje, mindenről tudjon. A hajógyár ügyeiről, és a kastély gondozásáról is.
De egy új család érkezett hamarosan a városba, és közvetlenül a Barthony birtok mellé kezdtek építeni egy házat. Pletykák szálltak erre, és arra, hogy egy Amerikából származó újgazdag dinasztia költözik ide. Úgy mesélték, hogy a bőrük sötét lesz, akár az éjjel, az ujjaik kormosak, és oly forrók, mint a tűz. Ha hozzájuk ér az ember, rögtön foltokban foszlik majd le a bőre, és végül a végtagjai sorba esnek le. A szürkén ég, akár a hold hideg fénye, és hajuk olyan erős, hogy akár meg is folythatnak vele.
Sokan elköltöztek ezekben a kétséges hónapokban.
Hyna azonban nem bánta az idegenek érkezését, hátha azok ideje korán apját a koporsóba kísérik.
Az ősz elején hoztak be a hullámok egy különös hajót. Fekete emberek tették be a lábukat a városba. Mintha sárban fürödtek volna.
A Salmony család volt az, akik beköltöztek az új építésű palotába. A dohány adta a sok pénzt nekik, amit Mr. Salmony örömmel mégis mutatott a grófnak. A Kúria lakóinak legnagyobb meglepetésére egy hófehér, porcelánbőrű férfi mutatkozott be, majd fiatalabb hasonmása.
Mint kiderült, Salmony első házasságából való a fia, David Bowen Salmony. Az apa autómodell kereskedő volt, amíg az egyik vállalat tulajdonosa halála után mindenét rá nem hagyta. Azóta nyugdíjba vonult, és így ismerte meg az új feleségét, Feleshát. A fekete rabszolgalányt, aki délről szökött fe Detroit-ba. Azóta jópár év eltelt, és három gyermekük is született. Tina, Bonetti és Dian.
Mr. Salmony és a gróf hamar barátokká váltak, amit ugyan senki nem nézett jó szemmel. Salmony hamarosan elhozta látogatóba az egész családot. Ekkor történt.
Ott, a Barthony kúria szalonjában.
Megjelent a lány. Az aranybarna bőre, a gesztenyeszínű haja, és levélzöld szeme. Úgy nézegette a szobrokat, a festményeket, mintha még sosem látott volna. A mosolya úgy csillogott, akár egy százkarátos gyémánt, és fiatal énje vidámságot hozott a kastélyba. Abban a pillanatban, már az egész ház, az egész város tudta, hogy a gróf szemet vetett a legfiatalabb Salmony lányra, aki naivan viszont szerette.
Minden nap elmentek sétálni és a két udvar közötti erdőben találkoztak. Sokat beszéltek a természetről, az állatokról, és a világról. Arról, hogy milyen állatok lehetnének, milyen szín, vagy milyen fa. A kis Dian minden nap új kérdéssel készült a grófhoz, aki ahogy a levelek hullottak a fákról, úgy esett ostoba szerelembe.
A nép zúgolódott. Hyna kezdett beleőrülni apja bolond hóbortjába, míg Mrs. Salmony a haját tépte, akárhányszor lánya sétálni indult. Egyedül A Mr., az nyugvott bele a furcsa szerelembe, és azzal nyugtatta feleségét, hogy a kettejük románcát is tiltotta a világ.
Egy szeles reggelen Barthony hintót hivatott, és Londonba utazott, Dian hiába várt rá. Az a kislány azonban nem tudta, hogy a gróf két ajándékkal tér vissza hozzá. Egy héttel később, mikor Dian már más férfiakkal foglalkozott, Barthony hívatlanul érkezett a Salmony kastélyba. Beszélőre hívta a ház urát, majd a szalonba hívatta Diant.
Megkérdezte tőle, hogy tudne egy ilyen öregembert szeretni, és mikor a lány bólintott, egy fekete nyulat adott a kezébe. A lány elsírta magát a gyönyörtől, és a leánykérésre is igent mondott. Azután minden nap, minden percében maga mellett hordozta a nyuszit, akit Dormnak neveztek el.

A város templomát foltos rózsákkal díszítették, a virág összes színében. Volt piros, sárga, fehér, és kék is. Kylervil Dorcva már elkezdte festeni az oltár helyét, és ő volt az egyetlen, aki már azt is tudta, milyen ruhában jelenik majd meg a menyasszony. Mindennek tökéletesnek kellett volna lennie, de mégis sikoly szaga járta be.
A vendégek lassan szállingózni kezdtek a padokba.
Hyna érkezett először. Igyekezett rendben tudni mindent, és mindenkit, és huszadjára is elmondta apjának mit kell csinálni.
Utána Elia jött, aki nem szívesen lépett be a templomba, tudva régi szeretője itt gyilkolta meg magát. Ott, ahol most saját gyermekei járnak körtáncot. Karol és Harlam karöltve sétáltak be, ugyanis a húg csatlakozott bátyjához útjain, hogy lelki támogatást nyújtson neki. Így leplezték, hogy az évek során egymásba habarodtak. Ezért nem mert egyikük se a házasság ellen szólni.
Ahogy az egész vendégsereg elfoglalta a helyét, elkezdődött az ünnepély. Minden rendben zajlott. Kimondták a boldogító igent, és átmentek a Barthony kúriába ünnepelni, ami szintén úszott a rózsákban, különleges étkekben.
A gyerekek körbeállták a feketebőrű komornyikokat, és azon versenyeztek, hogy ki meri megérinteni a csupasz kezüket.
 - Ostobaság, nem – súgta oda valaki Hyna fülébe, miközben ő a pezsgőjével volt elfoglalva.
 - Micsoda? – nézett hátra, ahol a nála valamivel alacsonyabb Salmony fiú, David állt. A Haja vörös volt, kissé hullámos, és az egyik szeme kék, a másik zöld volt.
 - A gyerekek, bolondok. Nézzen csak a húgomra. Hozzáment egy vén öregemberhez.
 - Örülhet, hogy egyáltalán nem égették el máglyán – nevetett a szalonrészeg Hyna.
 - Vigyázhatna nyelvére, a mostohaanyám boszorkány – felelte, mire a lány illetlenül nagyot vihogott. – Na jó, azért én is békává varázsolhatnám.
 - Tegyen lakatot a szájára, mindenki minket néz – pirult el kissé a lány.
 David elmosolyodott, majd odébb állt. Ezután Hyna fejébe beleült a fiú gondolata.
Mikor a tortavágásához érkezett az óra, David ismét Hyna mellé settenkedett, és ahogy a lány megízlelte a svájci marcipántorta tömény harmóniáját, a fiú odahajolt a füle mellé.
 - Igazán megtehetne egy szívességet, ha nem majszolná úgy azt a tortát, mint aki még sosem evett bármi finomat. – Ezen úgy felhúzta magát, hogy szinte bántóan kérdezett vissza.
 - Micsoda?
 - Mindegy, úgy egyen, hogy nem sokára már engem fog – kacsintott.
Hyna illedelmességből nem ment David után, mikor ő elhagyta a báltermet, de mikor a tósztoknak vége szakadt, elindult az emeletre a szobák közé, hogy megkeresse ezt a bajkeverőt, és jól kiossza.
Körbejárt mindent, de sehol nem találta.
Mikor a könyvtárba indult volna, a zongora teremből hirtelen hangokat hallott. Egészen megijedt, de mikor odaért, két édes testvérét pillantotta meg, ahogy Harlam keze mélyen Karol szoknyája alatt van.
Hyna elviharzott és éktelen haragra gerjedt. Hiába ordított utána Harlam, aki sérülése miatt nem tudott utána futni, így nővére követte.
 - Ugyan már Hyni – kiáltotta az apáca.
 - El sem tudom mondani hány bűnt követtél el. Az istenér, apáca vagy!
 - Ne vedd a szádra Urunk nevét! – grimaszolt a lány.
 - Még te beszélsz? Ez vérfertőzés.
 - Nincs joga bárkinek is bármit szólni eben a családban! Apa most vett el egy szörnyet, te meg semmit sem szóltál. De már tehetsz bármit, az örökség az új anyánk kölykeié lesz, és a feketék jól szaporodnak, láthatod!
 - Fogalmad sincs, miről beszélsz! – ordított Hyna, és elrohant. Mikor az erkélyen át haladt, hirtelen szembejött vele Dorm a fekete nyúl. A lány olyan dühös volt, hogy félre rúgta maga elől az állatot, ami kicsúszott a korlátok között, és az alsó terasz márványára zuhant. A döglött jószág vére szétfröcskölődött a vendégek között. Hyna hiába sajnálkozott utána, megölte a nyulat.
Dian lefutott a tetemhez, és imádkozni kezdett. Lassan anyja, Felesha is odaért. A kislány könyörgött, hogy gyógyítsa meg, és mikor a gróf is melléjük lépett, majd ismételte a felesége szavait, Felesha bólintott. Senki sem tudta mire, de bólintott. Ezután történt, hogy a gróf egy utolsó csókot adott mátkájának, majd összeesett. Abban a szent pillanatban, mikor a feje a márványlaphoz ért, a nyúl életre kelt, és Dian ölébe ugrott.


 







2018/10/07

Friends will be friends 1/3

Friends will be friends 1/3

A Queen fanfic * RPS *Angst * One-shot * R * Zene



Még mindig feszültek voltak. Legalábbis látni és hallani is lehetett azt az esetlenséget, amit mindketten hordoztak. Úgy viselkedtek egymással, mintha távoli ismerősök lennének. Illedelmesen, és távolságtartóan. „Jól vagy?" „Hogy aludtál?" A válasz mindig csak ennyi: „Jól." Minden tökéletes. Semmi sem lehetne jobb.

Az a tél éppen búcsút int, és átadja helyét a tavasznak. Pont így változik Roger és Freddie kapcsolata is. Legalábbis szeretnék ezt hinni, de egyikük sem biztos benne. Azután, ami történt.

Nem tűnt átlagos éjszakának, természetesen. Szent Patrik nap nem is lehetne. A program egyszerű volt. Addig járják az utcákat, ameddig minden kocsmába be nem mennek. Ami az erejükből telik. A csapat végül felmegy a koleszba, és betöri egy szoba ablakát, és zöld festékkel töltött lufikat dob be. A hagyomány.

Az elmúlt években nem is volt vele baj. Idén valami félre csúszott. Vagyis előre.

- A rohadt vodka. Az tehet mindenről.

Freddie kimondottan eleven volt aznap este. Felszabadult. A kedvenc bőrdzsekijét viselte, amit az égvilágon mindenki megbámult. Nők, férfiak, gyerekek, melegek. Talán mert nem vett alá semmit. Az arca kimondottan piros volt, és üde. Valamiért ez a zabolátlan boldogság átúszott a többiek arcára is. Mindenki kitűnt a tömegből. A részegek, depressziósok és alkoholisták együtt ünnepeltek, mintha ezen a napon mindenki ugyanolyan lenne. Nincsenek problémák, vagy függőségek, csak a pia.

- Szóval nem beszélünk róla.

- Miről?

- Ó, elegem van már ebből. A sok hülye pillantás, hazugság meg szarság. Elfáradtam. Mond ki. Gyerünk. Had halljam!

A sok bár után, mikor már mindenki a négy lábán járt, végül valahogyan a kolesznál kötöttek ki. Kiemelkedett magasan a többi szakadt épület közül. Az egész épület úgy festett, mint egy vénasszony, aki dívának képzeli magát, de legalább gazdag.

Roger a kezét maga elé emelve hangosan üvöltött:

- Készüljetek burzsuj patkányok, mert ma folt esik rajtatok! – Azt képzelte, hogy ez fantasztikusan hangzott. Nem volt az, de ez most senkit sem érdekelt.

Ebben az évben kitalálták, hogy kivételesen nem kívülről dobják a téglát, hanem beosonnak az épületbe, és a tetőről lehajítanak egyet. Aztán a festéket.

Viszonylag könnyen bejutottak, ugyanis a portás árgus szemekkel vizsgálta a kerítés környékét, és meg sem nézte, hogy ki jön be. Pedig a srácok halálosan részegek voltak, és mindegyiküknél volt hálózsák.

- Idióta – nevetett Freddie, mire Roger torkon csapta.

- Uh, bocsi – nevetett. – De azért fogd be. – Az a huncut, csókolj meg mosoly. Már akkor sem tett jót. Az a kócos szőke haj, a feszes farmer. Ó.

- Életveszélyes vagy szöszi – nyögte Danken, a nagyfiú, miközben Freddie a hajnali harmat puhaságával nézett Roger-re.

Miután felosontak a lépcsőn, nem bírtak várni egy percet sem. Az arcukra húzták a kendőiket a szájukra, hogy véletlenül se üvölthessék el magukat. A nagyfiú behajította a téglát a legközelebbi ablakon, és a többiek jöttek utána a festékkel. Nehéz elhinni, de csendben végeztek, és szinte rögtön elhasaltak.

Az, hogy ilyen közel maradtak, lehetővé tette, hogy minden egyes szó elérjen hozzájuk. A kiáltozás, a sikítás, a panaszkodás. A felügyelő, majd a kerítés felé futó mérges tömeg.

- Szerencsétlen zöldfülűek – jegyezte meg Roger, mire mindannyian hangos nevetésben törtek ki. Itt már nem tudták visszafogni magukat.

Roger és Freddie egymás mellett táborozott le. Szobatársak voltak, már megszokták a másik horkolását. Nem óhajtottak más tónusú dörmögést hallani. Hiába az igyekezet, Freddie nem tudott aludni.

Annyi alkohol volt már benne, hogy egyenesen halottnak kellett volna lennie, de még sosem volt éberebb. Valami a levegőben egyszerűen csak nem volt rendben. Valami baj, valami átok repkedett ide-oda. Mintha egy vörös varjú szállt volna Freddie vállára, és csak hangosan sipákolt volna.

- Ó, te kis perverz – nevette hirtelen el magát, mire Fred egész teste jégcsappá fagyott. Üres szemmel bámult a madárra, ami mintha vicsorgott volna. – Na mi van, csak nem hitted, hogy igazi vagyok? Őrültebb vagy, mint hittem.

Freddie értetlenül ámult a varjúra, majd oldalra fordult, és behunyta a szemét. Elszámolt tízig, hogy a kényes képzelete eltűntesse a madarat, de az még élénkebb lett.

- Tűnj el – suttogta.

- Ő, ezt nem nekem, hanem annak a vodka-kólának kellett volna mondanod – hörgött öntudatosan. – Ugyan már, mindet megittad. Meg a gint, a sört, a rumot, és a szőlőlevet is – ásított. – Megjegyzem, azzal igazán nem tudom mit akartál – kántál a madár magabiztosan, míg Freddie a fejére húzza a hálózsákját. – Ó ugyan már, mindketten tudjuk miért vagyok itt. Essünk túl rajta, és megszabadulsz tőlem. Örökre.

2018/05/10

Langue au chat - Halloween edition



A ,,szeretlek mindent megteszek érted" játék

RPS, AU, Halloween, Roger Taylor, Brian May, Dark, Whump, Hurt/Comfort, Gender switch, Zene


A csempe színes, vagy éppen színtelen darabjain kopognak a cipősarkak, akár a csontig horzsolt ököl ujjpercei a börtönajtón. Boszorkáknak, varázslóknak, gyilkosoknak és hősöknek lábai keresztezik egymást a folyosó véget nem érő falai között, amiket denevérek, sütőtökök, és némi piros festék fed el, akárcsak a rajta lógó tablóképeket. A pókháló poros szálairól csöpög a vér. A gyávák vére.
A mocskos padlón egy gepárdlány fekszik, akit az előbb gáncsolt ki egy angyal. A négylábúak leggyorsabbika a földre terülve kapkod levegőért, miközben ellenfelére vicsorog. Miután feltápászkodik tovább sompolyog a folyosók labirintusában. Olyan helyre téved, ami nem csillog a Halloween tüzében.


Hirtelen elillan az ünnepi hangulat és a gepárd egyszerű lánnyá változik.
Egyetlen szám a naptárban, és hirtelen mindenki elfelejti kicsoda, és eljátssza valaki másnak a szerepét. Valakiét, akit jobban ismeri, mint a sajátját. A gyönyörű lány mind rút boszorkány odakint. Egy ostoba ünnep ostoba ünneplői.
Egy lány, aki gepárdnak öltözve, szoros pöttyös overálban, maszkban tör be a tanáriba. Nem okoz neki kihívást. A kód egyszerű, és gyakorlatilag szabad bejárása van ide. Ő a diákelnök, a sportszakkör, és a drámakör alapítója. Éltanuló. Ösztöndíjas. Négy tantárgyból korrepetál. Francia, történelem, irodalom, és fizika. Ő May Rulez. A kontyos lány. A gepárd.
Belép az ajtón, és legnagyobb meglepetésére nem talál senki a teremben. Rendetlen asztalok, rajtuk ezernyi papíroszlop, és néhány koszos bögre. Semmi titok, semmi valós misztikum.
May hátra sétál sarokba, ahol a polcokon a félévi záró vizsgák kitöltetlen lapjai sorakoznak. Maga elé teszi a végzős évfolyam tesztjét, és hirtelen elszörnyed saját magán. Miért teszi ezt? Miért kockáztatja a saját jövőjét? Hiszen őt már csak pár méter választja el az álmától, nem igaz? Arany élet vár rá, benne minden dicsőséggel, amire egy ilyen lány vágyhat.
May mindent ért. Analizál. Egyetlen dolog ködös számára. Roger Taylor és az a képzeletbeli masni, ami hozzá köti.


A franciaterem ajtaja zárva volt, és May akármilyen erősen forgatta benne a kulcsot, az nem nyílt. Már fél órája raboskodott a folyosón, tartva attól, hogy valaki erre sétál, és meglátja.
Az iskola másik részében éppen kosármeccs zajlott, ezért nyüzsögtek az emberek. Innen is hallani lehetett, ahogy a tömeg tapsol, sikolt, vagy fütyül.
Mire a játszma befejeződött, May az alvás határán táncolt. Csak az izgalom tartotta éberen, hogy bármelyik percben landolhat a fején egy kosárlabda.
Már érezte is az erős ütést, mikor cuppogó léptek ütötték meg a fülét. Felállt, és gyorsan a folyosó sarkáig futott, ahol megpillantotta Mr. Banquint, a karbantartót.
 - Uram! – szólt oda neki.
 - Ó, Miss Rulez – intett. – Éppen most tisztítottam ki a szekrényedet. Ennyi borotvahabot egy év alatt sem használok. Ha szőrösebb lennél, még meg is köszönted volna – viccelődik ostobán.
 - Beragadt a Franciaterem ajtaja – közölte a hírt a lány félénken.
 - Majd holnap – hagyta a férfi faképnél. Bármilyen megbánás nélkül tűnik el.
May visszamegy az ajtóhoz, és bánatosan forgatja meg utoljára a kulcsot, bízva a kitartása erejében. Nem lepődött meg rajta, hogy cserben hagyta. Felvette a táskáját a földről, és hátat fordított a csalódásnak, mikor egy ismerős hang bírta maradásra.
 - Hahó! May – csengett a csengettyű, szikrázik mosoly.
 - Szia Roger – bólintott a lány, mikor észrevette, hogy Rog a mezében érkezett. Kilátszott izmos válla, karja, ami csillogott az izzadtságtól, akárcsak a pirospozsgás arca. – Mi lett a vége? – intette May higgadtságra magát, vidámságot tettetve.
 - Lenyomtuk őket, természetesen – lelkendezett, ragyogó szemmel. Mintha az érintetlen öröm állt volna May előtt. – Nem megyünk be? – nézett az ajtóra.
 - Beleszorult a kulcs. Azt hiszem ma elmarad a korep’ – vont vállat a lány. Roger természetesen odalépett, és maga is megpróbálta bevarázsolni magát a terembe, de nem sikerült. – Banquint már elment, szóval nincs mit tenni.
 - A fene, pedig meg akartam volna tanulni franciául káromkodni – csapott a levegőbe Rog.
 - Miért? – kérdezte May nevetve.
 - Amit veled csináltak, az azért durva volt – komolyodott el a fiú hangja.
 - Ugyan már, túlélem. A hab nem tette tönkre a könyveimet szerencsére – rázzta a fejét May.
 - Nem a szekrényedre gondoltam, hanem erre az idióta pletykára. Tudom, hogy nem vagy meleg. Igazából csak Amber veszi komolyan. Saját öltözőt kért magának, meg a barátainak. Szánalmas. Dean egy pöcs – mondta Roger kissé haragosan, de együttérzően. – Sajnálom. Nem is értem, miért terjesztette el?
 - A randinkon almalevet öntöttem a nadrágjára – vallotta be a lány csintalan mosollyal, mire Rog nevetni kezdett. – De csak azért, mert a széket, amire ült, egy kisgyerek alól húzta ki. Meg bunkó volt. De ez a személyiségéhez tartozik, nem kellett volna ezért hibáztatnom.


Megrázza magát, és próbálja elhessegetni baljósló gondolatait. Az egyik lapot sebesen a fénymásolóhoz viszi, és beindítja a gépet. A hatalmas zaj áthatol a falakon, mégis megremegteti az egész szobát. Mintha minden forogna. May idegesen kapkodja ujjait a gombokon, mikor hirtelen zajt hall odakintről. Valaki éppen a kódot üti be.
A lány ide-oda forgolódva keres búvóhelyet, de az ajtó már rég nyitva áll.
 - Rulez! – mosolyodik el Mrs. Horsewell ahogy bohócsminkjén átüt az alkohol okozta pír. – Miért nem vagy te is odakint? – kérdezi kissé gyanakvóan.
 - Öhm, hát – akadoznak May szavai. – Mr. Proowel megkért múlthéten, hogy segítsek neki az alsósok tesztjének összeállításában. A történelem részt bízta rám, afféle plusz munkaként. Tudja, a dicséretesért. Tetszett neki, úgyhogy rám bízta a nyomtatást – hadarja magabiztosságot magára erőltetve.
 - De hát, miért pont most csinálod meg? – húzza össze szemét az idős kémia tanár.
 - Őszintén szólva, ki akartam használni az alkalmat, amikor nincs itt egy tanár sem – kezd bele, de Mrs. Horsewell arckifejezése azonnali irányváltásra készteti. – Na jó, igazából félek kimenni a többiekhez. Szörnyű táncos vagyok, és nem is vagyok jóban senkivel – halkul el, ahogy egyszerre őszinteségen kapja magát, amivel rögtön megnyeri a tanárnő bizalmát.
 - Jajj, drágaságom – fordul Mrs. Horsewell gyanakvása együttérzéssé. – Gyere! Hagyd azokat a teszteket, megtanítalak pár lépésre – nevet derűsen a nő.
 - Rendben – sóhajt May, mire Horsewell lassan pörögni kezd, hangosan számolgatva.
A lány sebesen a jelmeze alá tűri a másolatot, míg az eredetit gyorsan a helyére dobja. Karon fogja a tanárt, és elsétál.


A bohóc a gepárddal az oldalán lép a csarnokba. Sötét, poros mégis tele élettel. Fura alakok táncolnak, míg a csontvázak fent zenélnek a pódiumon. Egymás csontjait pengetik.
A gepárd észrevétlenül leválik a bohócról, aki tovább táncol, néhány múmia és egérke társaságában. A vadász tova illan, és árgus szemekkel néz végig a tömegen. Keres valakit. A szörnyek lökdösik, és talán valaki le is köpte. Nem mintha számítana.
 - Hé! – mordul rá Ronald Reaganre, aki az előbb az oldalába könyökölt.
 - Ó, nem te vagy az? Bocsi, azt hittem az a nyamvadt szuka vagy. Azt hallottam ő is gepárdnak öltözött – nevet Reagan kényszeresen, de a gepárd csak szánakozva forgatja szemét.
 - Nem láttad Elvist? – kérdezi eltorzítva hangját.
 - Ott van három is a színpad előtt – mutat az elnök előre, ahol valóban három rocker táncol bőrdzsekiben. Mind tökéletesen néznek ki.
 - Szőke Elvist – sóhajt a gepárd, ahogy eszébe jut, hogy akit keres, az sokkal ostobább annál, minthogy a hajszínéhez passzoló jelmezt válasszon.
 - Huh, ő asszem’ az emeleten van, tudod a nézőtéren – fordul Reagan hátra, és a gepárd kissé elsápad. A tornatemplom rémkarzatára csak a legnépszerűbbek tehetik be a lábukat, senki más.
 - Ott az előbb voltam – próbál a vadász lazaságot sugározni, mintha minden napját ott töltené. – De sebaj, megnézem még egyszer – dadogja, és gyorsan tovább áll.
A sok mozgolódó álarcos forog körbe-körbe, és a gepárd kezdi elveszteni a talajt a lába alól. A falak zsugorodnak, a plafon szinte simogatja bolyhos füleit, és a levegő, mintha egyszerűen megszökött volna.
A gepárd hiába mássza már a lépcsőfokokat, még el sem indult. Felérve az emeletre rögtön két magas, izmos katona állja útját.
 - Skacok, nehogy már – förmed rájuk lekezelően. – Azt hiszitek, hogy fel merne merészkedni ide? A fene se tudta, hogy ő is gepárdnak öltözik. Mindjárt lecserélem én is – panaszkodik gőgösen, felhasználva minden színészi tehetségét. Hatásos. A két égimeszelő utat nyit előtte.
A vadász kifigyeli ellenségeit, és beépülve közéjük keresi egyetlen szövetségesét.
Hirtelen egy vámpír ragadja meg kezét, majd húzza magához.
 - Hát itt vagy – súgja a vérszívó, míg a gepárd testében megáll a vér. – Merre császkáltál, vadmacska? – feni fogát Drakula. Áldozata remegve hámozza ki magát szorításából.
 - Én most, öhm – forgatja fejét a gepárd, mikor hirtelen megtalálja, akit keresett. – Beszélnem kell vele – mosolyodik el, ahogy meglátja őt, a hamvas szőke, rendezetlen haját, és az óceánmély szemét, megfeledkezve szerepéről. A vámpír zavarodottan engedi el a gepárdot, aki Elvis felé siet.
A sztár éppen egy pingpong asztalön ül, ölében egy méhecskével, és félig egy ápolónővel is. Mind nevetnek, lehet, hogy pont a körülöttük heverő poharakat számolják.
Elvis először észre sem veszi a vadászt, csak akkor, mikor már egészen közel van. Összehúzza szemét, és kétkedve hajol előrébb hozzá.
 - Mi az, Drakula megunt téged? – jegyzi meg közömbösen. A gepárd a király füléhez férkőzik, amibe ennyit súg:
 - Én vagyok.
 - Drágáim – csap rá Elvis a méh és a nővér fenekére. – Felejthetetlen élmény volt, később találkozunk – küldi el őket. Sértődötten topognak odébb, míg a király halkan ki is neveti őket.
 - Essünk gyorsan túl rajta – törli le a gepárd az izzadtságot, és izgatottságát a homlokáról. Felugrik az asztalra.
 - Ugyan már, tudod kinek hisznek? Zseniális, ahogy feljutottál ide – nevet a rocksztár vidáman.
 - Drakulából valahogy rájöttem. Ugyanolyan bunkó, mint eddig. Egy szemétláda – mondja dühösen, amíg kiveszi a papírt a bundája alól.
 - Ne már csajszi, élvezd már kicsit ki a helyzetet. Egy estére ne az legyél, aki engem, vagy az egész harmadik évfolyamot korepetálja franciából. Ezek a gyökerek észre sem veszik, hogy nem a diktátoruk van itt, hanem te. Rajtad sokkal jobban mutat ez a jelmez – veszi a király szemügyre a nagymacska kecses hajlatait.
 - Ne mondj ilyeneket – pirul kissé el a gepárd. – Tudod, hogy érzékeny vagyok. A végén még komolyan veszem, és elfelejtem, hogy részeg vagy – suttogja megilletődve.
 - Ugyan már, a szalagszakadásomra még mindig szedem a gyógyszereket. Nem ihatok rá, szóval senki más sem teszi. Azt hiszik vodka van benne, pedig még tonik se – kuncog megvetően az énekes, és a mosolya elolvasztja a magányos gepárd jégszívét. Úgy néz rá, min a holdra, ami megvilágítja a legsötétebb éjszakát is. Elvis elhalkul, majd ajkai mély ívet vesznek. – A végén még gyanút fognak, ha így bámulsz rám – vigyorodik el a király, mire a nagymacska mancsát gyorsan arca elé húzza, ahogy elfordul. Vállon löki Elvist.
 - Gonosz.
 - Nehogy már én legyek a hibás – bazsalyog Presley. – Te viselkedsz így, nem én.
 - Néha igazán elfelejthetnéd pár percre – nevet végül a gepárd is.
 - Nem – komolyodik el az énekes hangja. – Ezt nem akarom elfelejteni – halkul el Elvis, mélyen a gepárd álarca mögé nézve. Talán még közelebb is hajolna, de a macska gyorsan közéjük emeli a papírt.
 - Mielőtt hülyeséget csinálnál, itt a teszt. Vigyázz rá! – mosolyodik el, ahogy a király elveszi tőle, és zsebre rakja.
 - Oké, szóval nem akarod, hogy megcsókoljalak – fordul előre Elvis kissé csalódottan.
 - Nem – vágja rá a gepárd határozottan, és leugrik a pingpongasztalról. – Most megyek. Találkozunk hétfő délután, a francia teremben – hadarja, de elnémul, amint megpillantja az énekes csüggedő arcát. – Hé – lép vissza mellé. – Köszönöm, hogy te nem utálsz úgy, ahogy a többiek. Tudod, hogy mit érzek irántad, de nem akarom, hogy miattam veled is máshogy viselkedjenek. Az egyik fizikaszakkörös lányt beledobták a szökőkútba, csak mert kölcsönadott nekem egy könyvet. Szerinted mit tennének, ha megtudnák, hogy én vagyok veled francián?
 - Mindenki tőlem lopja a francia jegyzeteket. Dean az unokatestvérét küldte el a töri órádra, csak a leckék miatt – feleli Elvis meggyőzően.
 - Ne, ne mondj ilye… – Mondaná, de a király a szavába vág.
 - Meg ne próbáld azt mondani, hogy ne mondjak ilyeneket! Mert elpirulsz, vagy mit tudom én. Maradj! Kérlek! – áll fel Elvis is, mikor hirtelen egy hatalmas, fülsüketítő sikoltás töri ketté a zajt. Nem tart sokáig, de egy másodpercre minden elnémul.
Elvis és a gepárd a karjában riadtan fordul hátra.
A lépcső feljárójánál egy másik vadmacska áll, nyakában egy adag csordogáló punccsal. Sebesen félredobja maszkját, és álcájából előbújva egy gyönyörű, de kiállhatatlan lány lesz.
 - Normális vagy? -  visítja. – Én vagyok az, Amber!
 - De mi azt hittük, hogy ott vagy hátul – rebegik a katonák. Erre a lány ingerülten néz hátra, ahol megpillantja a gepárdot. Minden szem rászegeződik.
 - Szóval ezért kellett maradnom – leheli a gepárd halkan, ahogy minden gyengesége elönti. Lassan lép el a királytól, aki hiába próbálna mentegetőzni, vagy az igazáért harcolni. Mind tudják, hogy mi jön most.
 - Csak nem? – topog hátra a lány tízcentis magassarkújában. – Az édes kis meleg kislány. Értem én, hogy mit látsz ebben a szőke Elvisben. Ő itt a legnőiesebb. Ezért próbálkoztál nála? – kezd mondókájába a lány hangosan. Ugyan a zene tovább szól, de érezni lehet, hogy lentről is ide irányul a legtöbb figyelem.
 - Amber! – ugrik előre Elvis.
 - Pofa be! Senki sem tudta, hogy nem én vagyok az, nem kell bocsánatot kérned. Nem neked kell – vigyorog elégedetten.
 - Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert ebben a rohadt iskolában senki sem képes megkülönböztetni egy gepárdot, egy leopárdtól – szólna vissza, de Amber hirtelen kikapja az egyik ott lézengő orvos kezéből az italát, és a gepárd arcába önti. Nevetnek.
Ő még csak levegőt se kap. A bőrét csípi a lötty minden cseppje, ami az orrát is ellepte. A ruhája szintén elázott, ahogy a maszkja is. Az egyetlen dolog, ami mégis mosolyra bírja az az, hogy hátul, a háta mögött, ahol senki sem láthatja, Elvis bőrdzsekije súrolja a derekát. Érzi, hogy ott van mögötte. Ha esetleg áruló is. Bűnbánó.
 - Sajnálom – veszik el a hang a kárörvendő kacajok között.
A gepárd mosolyogja sétál el, a földre nézve. Most nem gáncsolhatják el. Azok ellen az itallal teli poharak ellen viszont nem tehet semmit, amit azok dobnak rá, akik mellett elhalad.
 - Mi lesz? Nem vágsz vissza? – kiabál utána Amber.
 - Éppen gyűjtöm a dolgokat, amikben nem hasonlítok rád – feleli a gepárd hangosan, és egy nevetést hall hátul, ahogy eltűnik a lépcsősor, aztán a tömeg mögött.
Amber csalódottnak tűnik. Nem sikerült kellőképpen megaláznia áldozatát. Drakula mégis nevetve öleli át nedves jelmezét.
 - Én tudtam, hogy nem te vagy az – bizonygatja hűségét.
 - Na persze – hitetlenkedik a lány. – Rog, nem veled beszélgetett? Mit akart? – néz Elvisre.
 - De. Erre innom kell – nyögi vidáman, és napszemüvegét felcsapva elindul. Amber és Drakula nevetnek. – Hozok valami komolyabbat.
A gepárd sír, ahogy a folyosók között kanyarog. Hozzászokott már ehhez, de valamiért mégsem tudja elviselni. Egy alkalommal se. Úgy tűnhet, de nem. Belép a francia terembe, és a kukába dobja álarcát.


Újra May Ruleznek érezheti magát.
Gyorsan leül az egyik padhoz, és az ősziszünet csábító gondolatával vigasztalja magát. Meg Roger szőke Elvis jelmezének emlékével. Kezdi megbocsátani, hogy ott tartotta. Végülis logikus volt a részéről. Elfedte a legkisebb gyanút is arról, hogy bármi köze legyen Mayhez.
Ahogy elveszik saját gondolataiban, az ajtón hirtelen belép valaki. Roger az. Közelebb sétál a lányhoz, majd leül az asztalra, ami mellett May ül.
 - Hihetetlen, hogy sokkolt állapotban vagy, és még ilyenkor sem vagy képes szabályt szegni magadért – jegyzi meg, míg a lány felnéz rá.
 - Mit akarsz?
 - Te is tudod, hogy nem volt ehhez semmi közöm. Ha kell egész éjjel itt maradok veled, hogy bizonyítsam – húzza ki magát a fiú.
 - Nem szükséges, csak haragszom magamra, mert sejthettem volna, hogy Amber visszajön. Hihetetlen, hogy ennyire utál másodiknak lenni. Egyetlen egyszer voltam kettesben Deannel – húzza a száját May.
 - Szerintem negyedik. Emlékszel July-ra, meg az iker testvéreire? Csak azóta nyílt ki Amber szája, amióta leléptek – nevet Roger magában.
 - Lequel était ta petite amie aussi? Les deux jumeaux?/Melyikük is volt a barátnőd? A két iker? – kérdezi a lány franciául, tökéletes kiejtéssel.
 - Tous les trois/Mindhárom – feleli Rog némi gondolkozási idő után, mire May elvigyorodik. – Nem rajtam múlt, imádták a szőkéket – nevet.
 - Mégis miért vagy itt Roger? – kérdezi a lány, a szemébe nézve.
 - Ezt hogy érted?
 - A legszebb lányok mind odavannak érted. Te vagy a legjobb játékos a kosárcsapatban, és mindenki ölni tudna a telefonszámodért. A szekrényedbe csipkés bugyikat dobálnak. Mit akarsz egy magamfajta okostojástól, akit még a matekszakkörösök is utálnak – érzékenyül el May. – Szánalom? Erről van szó? A csaj, akit minden nap nyolcszor gáncsolnak el, de amúgy belém van esve, hát szóba állok vele.
 - Ezt én is ugyanúgy kérdezhetném. Miért engem szúrtál ki? Ugyanolyan bunkó vagyok, mint a barátaim. Dean meg az egész kosárcsapat. Nincs bennem semmi más – lógatja az orrát a fiú.
 - Ez nem igaz – fogja meg May a kezét. – Te mindig meg tudsz nevettetni mindenkit, aki körülötted van. Tudom, hogy a teszt sem azért kellett, hogy magadat kihúzd a tanulás alól, hanem annak a seggfej Deannek, aki nem meri bevallani a gazdag apjának, hogy diszlexiás. Minden önkéntes munkára jelentkezel. Sosem halasztottál el egy francia órát sem. Te vagy az egyetlen – sújtja le tekintetét May, mintha szégyellné magát. – Jobb, ha tudod.
 - Na – mosolyodik el Roger. – Jajj, ne mondj ilyeneket – emeli fel hangját, legyezve magát, ahogy kifigurázza a lány rossz szokását.
 - Hé – nevet May. – Szemét.
 - Tényleg – súgja Rog, ahogy elfekszik a padon a lány előtt, nem engedve a kezét. – Tényleg nem tudom, hogy miért vagyok itt. Hozzád képest meglehetősen hülye vagyok. Sőt, a barátaimon kívül nincs olyan, akinél okosabb lennék. Nem szabadna vesztegetnem az idődet. Sokkal értelmesebb embert kellett volna találnod magadnak. Olyat, aki meg tudja különböztetni a leopárdot a gepárdtól – kezd játszani a lány ujjaival a kezében.
 - Pedig egyszerű. A gepárdnak van a könnyvonala. Ő az egyetlen nagymacska, akinek van. Kompenzál vele, mert nem túl erős, de ezzel a könnyvonallal el tudja ijeszteni az ellenfeleit – sorolja, miközben akaratlanul is találkozik Rog pólója alól kivillanó mellkasával. – Ha megjegyezted, akkor mostantól vesztegethetem rád az időmet.
 - Meg akarod fogni? – mosolyodik el Roger, mire May megilletődve dől hátra. Rog megszorítja a lány kezét, majd felül úgy, hogy May pont a lábai között üljön előtte.
 - Mit csinálsz? – néz fel rá May, aki a póztól önmagában is zavarba jött. Ahogy a fiú kezdi a pólója alá húzni tenyerét, ő a másikkal eltakarja a szemét. Oda sem mer nézni, égeszen amíg, amíg meg nem érinti Roger kemény, sima hasát, amin néhány apró izom domborodik. Nem túl nagyok, de azért érezni őket. Finom tapintásuk van. Rog lomhán mozgatja May csuklóját körbe, majd hirtelen lefelé. Egészen lefelé. Erre a lány egyszerre kikapja kezét, és felpattan a székről, egészen a fal melletti szekrényig.
Roger hangosan nevet. Talán az egész iskolában hallani.
 - Nyugi már, csak vicceltem. Tudtam, hogy így fogsz reagálni – kuncog, ahogy a lány mellé sétál.
 - Discourtois!/Etikátlan! Ez nem volt fair – kapkod levegőért. – Mégis hány lánnyal voltál eddig összesen?
 - Franciául, vagy rendesen? – nevet Roger.
 - Rendesen. Tudod – dől a szekrénynek, amint a fiú elé ér.
 - Sokkal. Mind olyan, olyan akaratosak. Azt hiszik, hogy ez teszi őket vonzóvá. Hogy egyből tépik le a gatyámat. De látszik a szemükben, hogy igazából ők is ugyanarra a gyengédségre vágynak, mint te.
 - De te nem vagy gyengéd velük – jelenti ki May, míg a fiú lassan hozzá simul.
 - Nem.
 - Miért?
 - Hát azért… – mélyíti el Roger a hangját, egy kőkemény macsót játszva. – Mert én tényleg arra vágyom, hogy letépjék rólam a gatyámat – színészkedik, amivel sikerül ismét felvidítania Mayt. – Most már megcsókolhatlak?
 - Nem tudom – feleli a lány.
 - Te szeretsz engem, nem? – kérdezi Rog gyorsan.
 - De – nyögi ki May, mire a fiú egy pillantás alatt megteszi. Az egyik kezét a nyakához simítja, míg a másikkal a derekát fogja meg, majd húzza közelebb magához. A csók sokáig tart. Nem olyan első, monumentális, ami után tűzijáték jön, vagy puszi. Ez olyan, amit a franciák sem tagadnának le. Tanító jellegű.
Beletelik jó pár percbe, de végül May karjai is körbe fonják Rogert.
A csók lassan öleléssé válik, és a lány félretéve minden aggodalmát, azért benyúl még egyszer Rog pólója alá, hátha ez az utolsó lehetősége.
  - Tudtam, hogy imádni fogod – neveti el magát a fiú, és egy apró puszit nyom May homlokára. A lány sóhajt, majd elhúzódik Rogertől.
 - A végén még te is ragacsos leszel – hátrál. – És ne miattam tegyél tönkre egy méhecske jelmezt – lép tovább az ajtó felé. – Jobb, ha hagylak bulizni a barátaiddal. Már kezd hányingerem lenni, ettől a hülye puncstól. Mindenem olyan lett – szörnyed el May saját teste láttán.
 - Még nem kell menned – kíséri Rog az ajtóig a lányt. – Van egy ötletem, gyere – húzza jobbra. – A húgom beszökött a bálra, hogy pasizzon, érted… A cserkészcuccában jött, és itt öltözött át. Szerintem az a cucc jó jelmez lesz neked – fut a szekrényéhez, amiben várja már a ruha egy csomagban. Felmutatja a lánynak, de az nincs különösebben elragadtatva.
 - Roger, ez nyilvánvalóan kicsi rám, és éppen eleget kaptam mára. Te visszamész az emeletre, én meg egyedül állok a sarokban egész éjjel – húzza a száját May.
 - Nem fognak felismerni – vigyorodik el a fiú.
 - Hogy a fenébe, ne? Ehhez nem jár maszk – teszi a csípőjére kezét a lány, mire Rog előhúzza a zsebéből a napszemüvegét. – Gondolod, hogy ez elég? – nevet May kétkedően.
 - Azok bent már olyan részegek, hogy azt sem tudják hol vannak. Azt hiszik elmentél, és ha kiengeded a hajad ebből a fura kontyból, én se ismerek majd rád – mosolyodik el Roger, ahogy megfogja a lányt derekánál, és a táncterem öltözője felé húzza.
 - Nem, a hajam tabu. Felejtsd el! – ellenkezik, miközben az öltözőbe érnek.
 - Tényleg, mi ez a dolog a hajaddal? Még sosem láttam kibontva. Még csak lófarokban sem – kezdi a fiú kicsomagolni húga egyenruháját. May nem válaszol, csak összekulcsolt karjai fölött néz rá morcosan. – Menj zuhanyozni! – mutat Rog hátra, mire a lány rémülten pillant vissza rá.
 - Megőrültél? Nem fogok előtted… - sopánkodik.
 - Szerelmes vagy belém, nehogy már előttem játszd a szégyenlőst – nevet Roger vidáman. – Én is megmutattam a hasam.
 - Ez nem fair, most komolyan. Ez olyan, mintha megkérnélek, hogy húzd le a nadrágod – sétál May a függöny nélküli fülke elé, mire Roger hirtelen az övéhez nyúl. – Ne! – kiáltja a lány hevesen. – Inkább csinálom, csak ne! – hadarja, és a fiú még hangosabban kezd nevetni.
 - Tiszta dilinyós vagy – súgja Rog halkan, miközben May lehúzza az overál felső részét, majd az alsót. Csak melltartó és bugyi van alatta. Már indítaná is el a vizet, mikor Roger váratlanul közbeszól. – Ne merészeld! – mormolja, és a lány csalódottan rázza meg magát.
 - Végig nézni fogsz? - pislant hátra a fiúra, aki éppen a földön ülve bámul rá.
 - Addig nem, amíg nem táncolva csinálod, Marvin Gaye-re – vigyorodik el huncut módon, míg May forgatja a szemét.
 - Azt tudod már, hogy mibe fogok törölközni? – húzza le magáról lassan a melltartóját, és a földre dobja.
 - Majd odaadom a pólómat – vonja meg a vállát Rog, miközben May kibújik a bugyijából is.
 - Jézusom – rázza ki a hideg a lányt, ahogy megnyitja a csapot. Abban reménykedik, ha elég meleg a víz, az elég párát képez, és nem lesz minden testrésze ennyire látható.
 - Tudod nem értem, hogy miért nem cserkészett még be senki. Sokkal jobb alakod van, mint a legtöbb csajnak, akit ismerek – mondja Roger a földről, ahonnan kényelmesen nézi végig azt, ahogy a lány testét ellepi a víz.
 - Azért, amiért te sem – vágja
 - Ó én nem szoktam senkit elcsábítani, vagy ilyesmi. A lányok mindig maguktól jönnek hozzám – áll fel Rog, és leveszi dzsekijét, majd pólóját.
 - Még sosem volt olyan, hogy valaki annyira megtetszett volna, hogy te tedd meg az első lépést, még akkor is, ha esetleg visszautasít – kérdi May, míg lemossa magáról a liternyi puncsot.
 - Nem. Vagyis párszor már elhívtalak randira, de nemet mondtál – válaszolja Roger, mire a csobogó víz hangja elhal.
 - Ne viccelődj már. Inkább add a pólód – nyújtja ki oldalra a kezét May, miközben háttal áll Rognak.
 - Gyere érte – vágja rá a fiú vidáman, előre nyújtva a kezét. – Lusta vagyok elmenni odáig – teszi hozzá, mire a lány idegesen fordul meg, és lendületesen lépked oda hozzá. Kikapja markából a pólót, majd maga köré tekeri.
 - Egy seggfej vagy, Roger Taylor – olvassa szemére, de a fiú arcán nem talál megbánást.
 - Ne akard, hogy meggondoljam magam, a pólóról – kacsint Rog, és May hátra ugrik. – Na, gyorsan öltözz fel, mert a végén még megindul bennem valami – int felé, mire a lány szeme kikerekedik.
 - Úgy érted…? - dönti oldalra fejét.
 - Úgy - vágja rá Roger.
May felveszi a fehérneműit, és most először győztesnek érzi magát. A fiú hátat fordított neki, miközben mást sem csinál, csak a tarkóját szorongatja. Ezúttal ő jött zavarba. A kis ártatlan.
 - Ide dobnád a cserkészruhát? – kéri a lány finom hangon, és Roger oda rúgja mellé. Ő felveszi a szűk szoknyát, majd az apró inget. Alig kap levegőt bennük, de még így is kényelmesebbek, mint az ázott, bűzlő overál. – Kész vagyok!
Rog lassan felé néz, de szinte azonnal vissza is fordul.
 - Ez nem sokat fog segíteni – nyögi. – Adj egy percet! – vesz mély levegőket. May már kezd aggódni, mikor Roger hirtelen odaugrik mellé, és letépi a hajgumiját, ami szét is szakad.
 - Te megőrültél? – sikolt a lány, miközben a kontyból kiomló barna, egészen göndör, gyönyörű haja a vállára hull. – Ne már – kezdi helyre simogatni, hogy minél természetesebbnek tűnjön.
 - May, neked álomszép hajad van – csodálkozik rá a fiú. – Miért rejtegetted ezt egész eddig?
 - Rajtad kívül mindenki oroszlánnak hívna. Gyerekkoromban is így csúfoltak. Ha kiderülne, hogy ilyen a hajam, már nem csak puncsot öntenének rá, hanem tele nyomnák rágókkal – motyogja szomorúan. – Utálom, hogy a világ képes megutáltatni velem a saját hajam – folytatja. Roger közelebb hajol hozzá, és gyengéden megsimogatja a puha, csillogó tincseket. Egy puszit nyom az egyikre.
 - Én szeretem – mosolyog, mire May elvörösödik. Rog kezét összekulcsolja a lány mögött, és magához szorítja.
 - Öhm, Roger? – súgja May csöndesen.
 - Igen?
 - Nincs rajtad póló, és a kezed a szoknyám alatt van – nyögi a lány zavarában. Roger csak gúnyosan elvigyorodik, majd megpuszilja a homlokát. Előhúzza a napszemüvegét, May orrára rakja, és büszkén nyitja ki az ajtót előtte.
 - Hölgyem, fáradjon előre – mosolyodik el, ahogy a lány is.
 - Várj, a jelmez? – lépne vissza, de Rog megfogja a kezét.
 - Hagyd csak! Kit érdekel? Először azt hiszik majd, hogy eltűntél. Vicces lesz – húzza maga után. – Most megyünk, táncolunk, és mindenkinek megmutatod milyen csinos vagy.
 - De én nem akarom – mondja magának a lány némán.
 - Én kérem.
May megrázza magát, és próbál minél nőiesebbnek tűnni, ahogy a halloweeni díszlethez közeledve cserkésszé változik.


Elvis markáns megjelenését tökéletesen egészíti ki az ártatlan kislány, akinek jelvényei ezernyi jótettének állítanak emléket. A furcsa pár magabiztosan sétál a csarnok ajtajáig, ahol a cserkésznek eszébe jut, most először jutott végig ezen az úton anélkül, hogy valaki fel nem lökte volna.
A zaj egyre közelebbi ismerősnek tűnik, ahogy mindketten belépnek a haláli tánctérre. A szörnyek egyre fáradtabbnak tűnnek, pedig a zene nem gyorsult fel. Ugyanaz a négy hang váltja egymást.  
Ahogy Elvis felnéz az emeletre, már senki sincs ott. Talán valamelyik Madonna lehányt valamit, ezért a többiek is elmenekültek. Így sokkal nehezebb megtalálni a népszerű jelmezeseket, hogy nincsenek más szinten.
 - Most mit csinálunk? – kérdezi a cserkészlány hangosan, de a királynak nem áll szándékában válaszolni. Tovább nézelődik, de hiába.
 - Fogalmam sincs. Egy perce még minden olyan világos volt, de most hirtelen semmit sem értek – fogja a fejét az énekes.
 - Jobb, ha elmegyek – hátrál a cserkész.
 - Ne! Nem akarom, hogy elmenj. Szeretek veled lenni, és azt akarom, hogy mindenki más is így érezzen. Ne utáljanak, vagy bántsanak csak azért, mert okosabb vagy náluk – szavalja Elvis komoly hangon, és a cserkészlány félénken figyeli. – Én nem vagyok egy észlény, de… - hajtja le fejét, mikor hirtelen egy kéz tapad a vállára. Egy leopárdé.
 - Hát, az tényleg nem vagy. A pólódat is elhagytad. Nem mintha baj lenne – nevet gúnyos hangon. – Ki ez a csaj, Rog? – kérdi magas, visító hangján.
 - Ó, ő a szeretőm – erőltet magára Elvis udvariasságot, majd egy apró csókot nyom a cserkészlány ajkára. Leveszi róla a napszemüveget, Mayt varázsolva belőle.
A vadmacska elképedve néz végig lányon, ahogy az próbál minél elégedettebb arckifejezéssel visszavágni. A leopárd életében először sétál el vesztesen. Áldozata végre megtalálta a módot, hogyan óvja meg magát tőle. Ahogy a leopárd messze ér, Elvis hangosan kezd nevetni, a tenyerébe csapva.


 - Pazar! Láttad Ambert valaha is ilyen képpel? – örvendezik.
 - Nem köpött le? – tapogatja a haját May.
 - Nem – nevet a király, mire a lány hirtelen a nyakába ugrik. Olyan erősen szorítja, mint még soha, senki.
 - Köszönöm Roger! – súgja a fülébe. – Tudom, hogy ez csak a mai északára szólt, de ez is a legtöbb, amit kaphattam tőled. Köszönöm! - A fiú szeme valahogy a szokásosnál is jobban kezd ragyogni. A dallamok lelassulnak, és a zsivaj eltompul.
 - Tudod, egészen tetszik ez a „szeretlek, bármit megteszek érted-játék.” Beszállok – teszi le Mayt, majd mélyen a szemébe néz. – Eleget kértem már tőled. Nem is, inkább parancsolgattam. Nem hittem, hogy tényleg ellopod a tesztet, de megtetted. Itt az idő, hogy te is kihasználj egy kicsit engem. Elmagyaráznád a szabályokat, mielőtt hülyeséget mondok? – igazgatja meg a lány göndör fürtjeit.
 - Máris sikerült azt mondanod – vigyorodik el May. Én nem akarlak kihasználni, még akkor se, ha te azt teszed velem. A játék lényege az, hogy a másik boldog legyen. Ez az egyetlen szabály.
 - Akkor nyertem – jelenti ki Rog öntelten.
 - Ezt miből gondolod? – csapja vállba May finoman.
 - Mert azt akarom, hogy boldog legyél, és az is vagy – rebegi Roger, mire a lány csak ennyit mond:
 - Döntetlen.
A tömeg tovább táncol, a pultnál új kört isznak, és a négy hang újra váltja egymást. A jelmezek előbb-utóbb leolvadnak az emberekről, akik viselik őket, és mindenki kénytelen a saját arcát viselni egy újabb évig. Egy halloween éjszaka ismét véget ér anélkül, hogy bármi természetfeletti történt volna.