Dosztojevszkij

General, In the 50s, Mike Nesmith, One-shot, PG, RPF, The Monkees, 

Woody Guthrie - This Land is Your Land

Már nagyon régen volt ilyen idő, mint ma. A nap hevesen süt a fákra, amiken piroslanak a lédús bogyók, gyümölcsök. Nincs sok belőlük a tegnapi szélvihar miatt. Amik ott maradtak a feslett fa ágain, azok igazi túlélők. Hiába karcolta, karmolta őket a szél zord marka, ők páran meg sem rezzentek. Hősök.

Nos, ezekkel a bogyókkal szemezget az az apró, ökölnyi kiskutya is, akinek még nincs neve. A bőrén alig látszódik az a bolyhos szőr, amiből később a vastag bundája lesz majd. A szemei épphogy kinyíltak, és ő maga sokkal gyengébb, mint aminek látszik. Így, húsz centi hosszan. A halk, gyenge nyüszítéseit senki sem hallja, pedig neki lenne rengeteg mondanivalója. Ehelyett csak ül magas cseresznyefa tövében, és nézi a bíbor színbe öltözött bazsalygó bogyókat. Azok gőgös tekintettel merednek a semmibe, mintha ezzel is csak ingerelnék az apró kutyuskát, aki még azt sem tudja milyen fajta.

A füle le-le konyul néha, míg a sötét, örökké nedves piszeorra feketén csillog. A kis karmocskái hegyesek, míg az ínyéből kikandikáló fogacskák éleivel már most is le tudná harapni a saját nyelvét. Szinte biztos benne, hogy ő egy farkas. Véreb. De legalább sakál. Még ha kutya is. Amikor ez eszébe jut nagyokat ugrik, és a kanyargós autóút melletti fák törzsének támad.

Miután diadalmasan megfélemlítette a közelében lévő összes növényt, elégedetten dobja le magát az egyik bokor árnyékába. Lihegve szemléli a mellette hatalmas zajjal elhaladó autókat, míg néha-néha a hátára feküdve az egyik kósza mogyoróbokorággal játszadozik.

A szél barátságosan simogatja hátát, míg a fűben ólálkodó bogarak kihívóan mennek jobbra-balra. Ezt a kiskutyus nem hagyhatja szó nélkül. Ingerülten ugat rá az ártatlan katicára. Talán a piros szín az, ami -, ha a kölyök számára érzékelhetetlen is -, kihívja haragját. Vakmerő vakkantásait hirtelen egy hatalmas lökés szakítja félbe, ami egy óriás kamion száguldó kocsija után jön, széllökés formájában. A riadt katica kihasználja az eb elkalandozott figyelmét, és gyorsan megfutamodik a helyszínről. Mire a kutya újra visszafordul, keresve ellenségét, annak csak hűlt helyét találja. Dühösen kapar a földbe, de ijedten ugrik hátra, mikor a homokból egyszerre egy kisvakond bújik elő. A kutya értetlenül szagolgatja meg a távolba kémlelő vakondot, aki egy szempillantás alatt el is tűnik. Hiába kezd a kölyök ásni, az ismeretlent már nem éri el.

Beleunva a cseresznyefa árnyékába, és a barátságtalan bogarakba a kutya tovább áll. Mindenhová benéz, minden ajtót megkapargat, míg az eget lassan felhők lepik el. Amíg a kiskölyök az utcákon vándorol a hasa egyre hangosabban korog, mintha az életéért sikoltozna. Furcsa érzés szédíti a kutyát, ahogy a tappancsai elnehezednek, és a látása is gyengül, nem úgy, mint az szaglása. Már most is érzi a szomszédos utcasarkáról az illatát annak a sonkás szendvicsnek, amibe még bele sem fogtak. Bátran indul el, és összeszedve maradék erejét sebesen lohol a kósza illat hívogató képe után.

Mikor szemtől szemben találkozik a kissé összenyomott, de érintetlen szendviccsel rögtön megtorpan, ugyanis egy kéz tartja szorosan. De nem is akármilyen. Egy koszos, izzadt férfi kezéből lóg ki a mennyei eledel, míg az felelőtlenül bóbiskol. Az eb először inkább odébb lépked, de a korgó gyomra rögtön visszaszólítja. A kísértés ördögi hálója elkapja a kiskutyát, aki félénken ugyan, de a szendvicsért kap.

A férfi azonban pont abban a pillanatban húzza el karját, mikor az eb fogacskái összekoccannak. A kölyök biggyeszti ajkát, és szomorúan kezd piszegni, de a férfi megvető pillantással néz vissza rá.

 - Mit képzeltél? – morcog a férfi, majd elégedetten harap nagyot a zsemléjébe. Erre a kutya féltékenyen ugat egyet. – Na! – nyammogja a férfi, majd megrázza a fejét. – Öcsi, ez bűn és bűnhődés. Ha elakarod lopni valakinek az ebédjét, akkor az a minimum, hogy végig nézed, ahogy szépen megeszi – vág vissza, míg kölyök puffogva bújik mancsai mögé. – Vicces kis dög vagy te – mosolyodik el a férfi. – Hol van a gazdád? A szüleid? – kérdezi, de a kutyus csak elkeseredetten vakkant. – Nincsen nyakörved se – jegyzi meg a férfi, majd sajnálkozva ugyan, de a szendvics felét a kutya elé dobja. Az vidáman ugrik rá, és mintha csak zsákmány lenne, irgalmatlanul elejti. A férfi nevetni kezd, majd bekapva ebédje utolsó falatjait hátra dől, élvezve a nap utolsó meleg, vörösen fénylő sugarait. Mikor lomhán lecsukná szemét, hirtelen éles foghegyeket érez a csuklójában. A kutya az, aki éppen a tenyerére vadászik. – Hé, ezt nem szabad! – csapja gyengéden orrba az ebet, aki bocsánatkérően megnyalogatja a saját fogainak lila nyomait. – Ne gyere, te kis rosszcsont – ülteti óvatosan az ölébe, és a kölyök egy mukkanás nélkül hozzásimul. A meleg kis teste boldogan illeszkedik a férfi sudár testéhez. Gyengéden kezdi simogatni, és mire újra ránézne, a kutyus már alszik is. – Na jó, maradhatsz velem, de csak ha jó kutya leszel – súgja a férfi oda neki hallkan, mikor furcsa, nedves érzés önti el a hasát. Az új barátja máris teljesen összenyálazta az ingjét. – Hajj, még sok gondot fogsz nekem okozni, ugye? – sóhajtja a szemét forgatva, de inkább csak tovább simogatja az apróságot. – Az én nevem Mike. Mostantól te vagy Mike kutyája. De valami normálisabb név kellene neked – vakarja meg fejét, mikor ismét egy kamion húz el az úton, ami azonnal felveri álmából a kölyköt. Az haragtól fűtve kezd ugatni, majd lángoló indulattal kezdi kergetni a kamionról lógó kötelet. Mike először csak megrázza magát, majd kutyafuttában inal utánuk. – Ez egy született bajkeverő – szidja magában, és kezd kiabálni olyan hangosan, ahogy csak bír. – DOSZTOJEVSZKIJ! DOSZTOJEVSZKIIIIIIIJ!

Summer of Crazy-fornia at '88 - Öt

Hurt/Comfort, In the 80s, Jakob Dylan, Modern, Novel, Psycho, R, Romkom, RPF, Sara Dylan, Single, UST, 

Jakobnak nem annyira könnyű, akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritát, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig.

Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni, milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.

A kórház előtt állva fogta fel először Jakob, hogy az egyetlen barátja mennyivel keserűbb sorsra ítéltetett, mint ő. A falak omladoztak, és már rég elveszítették hajdani fehér színüket. Az egykor hatalmas, csillogó, és tekintélyt parancsoló épület ma már csak egy koszos kis lyuk volt a többi kórházhoz képest. Még a húszasévekben építhették, mert a domborművek, és az a néhány faragott angyal akkoriban volt divatos. Egy hosszú, zöld műfűvel fedett lépcsősor vezetett a koszos üvegkapuig, amin át pontosan lehetett látni az unott képű, öreg portást. Jake-nek össze kellett szednie minden bátorságát ahhoz, hogy bemerjen menni ebbe a kopott, dohos építménybe.

Nagyot nyel, majd elszántságot magára erőltetve megmássza a lépcsőket, és magabiztosan lép az ismeretlen férfi elé.

 - Sunny Hosterhez jöttem – jelenti ki merészen, mire a portás csak köhint egyet a dús bajusza alól.

 - Előre be kell jelentkezni, öcsi – mormolja megvetést sugárzó arckifejezéssel, mire a fiú kihúzza magát, és erőtlenül a pultra csap.

 - Márpedig én, ha kell az összes szobába benyitok! – erősködik, de még ezzel sem tud érdeklődést kiváltani a férfiből.

 - Hívjam a yardot, fehér Hendrix? – nyögi összekulcsolva karját, mikor hirtelen egy köpenyes középkorú nő lép a pult mellé. Magas, és vakító, élénkvörös haja van, amit a vastag keretű szemüvege mögé tűr. Le sem tagadhatná, hogy orvos.

 - Beütné a gépbe, Popper visszajött-e már? Megint késik a terápiáról – szólal meg magas hangján, és Jakob szinte láthatatlannak érzi magát, ahogy a férfi azonnal engedelmeskedik a számítógéphez fordulva. A nő még csak rá sem néz, nem úgy, mint az éppen szorgoskodó portás, aki átkos tekintettel pillant néha fel rá.

 - Most komolyan? – vág közbe felháborodottan. – Ez egy kórház. Mi van, mi van, ha azért jöttem be ide, mert éppen meg akart ölni valakit az egyik skizofrén énem? Mi van, ha egy doboz nyugtató van a gyomromban, és mi van, ha az egyetlen barátom, aki itt ül az egyik retkes szobájukban éppen egy borotva pengéjével vágja fel az ereit, mert rohadtul nem figyel rá senki? – emeli fel a hangját leplezve reszkető testét. – Hogy képesek ezt a helyet kórháznak nevezni? – lép hátrébb, mire a doktornő az orrára csúsztatja szemüvegét.

 - Kérlek nyugodj meg! – közelít felé tartózkodóan.

 - Ne érjen hozzám, nekem semmi bajom, csak végre látni akarom Sunny-t! – hadarja Jakob vörösödő arccal, és a nő ábrázata megilletődötté válik.

 - Miss Hostert? – kérdezi, és a fiú félénken bólint. – Gyere velem! – fogja meg Jakob vállát, és indul a végtelen folyosó felé.

 - De Kisasszony, a látogatókat be kell írnom! – kiált utánuk a portás.

 - Arthurt már rég beírtam – feleli a nő félvállról, miközben le sem lassítanak. A neonfénnyel telt folyosón egymás után sorakoznak az ajtók, amiken egytől, egyig ablak van. Akad olyan is, amin rács. Jake még sosem járt ilyen rémisztő helyen. – Nem kell megijedni, ezek a rácsok, mind a betegek védelméért lettek felszerelve – látja meg a nő a fiú meszes színét. – Én vagyok Summer kezelőorvosa. Már sokat mesélt rólad nekem, de sosem gondoltam, hogy bárkit is ide hívna. Nem igazán beszélget itt benn senkivel, és csoportba se jár. Csak ül egész nap a szobájában, és a lemezeket hallgatja, amiket a nagybátyja hozott neki. Nagyon örülök, hogy valaki végre eljött hozzá – mosolyog a nő, ahogy befordulnak az egyik sarkon. – Legközelebb csak nyugodtan gyere be, nem kell azzal a flepnis portással törődni, rendben? – áll meg a nő egy kimondottan apró ajtó előtt, amire a 201-es szám van vésve. Mellette áll egy lakattal zárt szekrény, amiben Jakob azonnal kiszúrja a kulacsot, ami nem is olyan régen még Sunny babzsákja mellett állt. – Ó, ezek az elkobozott tárgyak. Ki szoktuk őket rakni ide, hogy a betegek lássák, hogy amint meggyógyultak visszakaphatják őket.

Az üveg mögött van könyv, szike, borotva, dezodor, öngyújtó, fogkefe, és egy nagy kupac gyógyszeres üvegcse. Jake csak remélni meri, hogy ez nem mind Sunny-é.

 - Bemehetek hozzá, most? – néz fel a doktornőre bociszemekkel.

 - Álltalában a társalgóban kell beszélgetni a betegekkel, de mivel ő sosem menne oda ki önszántából, így ezesetben megengedem. Viszont van valami, amire meg kell kérjelek – sóhajt mélyen, és megmarkolja a kilincset. – Miss Hoster a mai napig sem tudta feldolgozni az anyja halálának körülményeit. Remélem tisztában vagy vele, hogy a nagybátyja egy washingtoni konferencián volt, mikor Mrs. Norman felakasztotta magát. Ezért légy oly szíves, ne beszélj neki a betegségéről vagy a kinézetéről. És ha elkezdi rágni a körmeit, kérlek szólj azonnal egy nővérnek. Olyankor ideges, és legutóbb majdnem az összes körmét letépte magáról – mondja a nő szánakozó tekintettel. – Jó?

 - Igen – válaszolja Jakob, és a doktornő mosolyogva sétál el. – Rendben – súgja erőt adva magának. Óvatosan nyitja ki az ajtót, ami mögül rögtön fülön üti a zene. Az apja második lemeze pörög a játszón, és éppen a Don’t think twice It’s allright című dal szól. Sunny az ablak elé tolt széken ül, és kibámul a messziségbe, míg a vénájába szúrt branülön keresztül folyik a falra akasztott zacskóból az infúzió a testébe. A szoba maga olyan apró, hogy alig lehet benne elférni, és Jakob még csak a küszöböt lépte át, már az ágy felénél áll. A polcon nincsenek zsebkendők, törölközők vagy könyvek, csak lemezek. Ezernyi bakelit sorakozik fel a falon, míg az apró lánykán megint csak a Bambuszzöld póló lóg. Nem mozdul meg, ahogy hallja az ajtót becsukódni, és hátra sem néz Jakob lábdobogására.

 - Szia Sunny – töri meg a csendet a fiú, de a lány most sem moccan.

 - Mit keresel itt? – kérdez vissza remegő hangon.

 - És te? – vágja rá Jakob ridegen, mire Summer fagyos tekintettel néz rá, míg egy kerekded könnycsepp gurul le az arcán. – Elmondhattad volna.

 - Tényleg nincs jobb dolgom, mint idegeneket traktálni a lakóhelyem minőségével – hajol a majomlány ismét az ablak irányába.

 - Barátok vagyunk Sun. Megbeszéltük – fordul Jake szeme bíbor árnyalatba, ahogy elérzékenyülve lép közelebb Sunny-hoz. – Megegyeztünk! Nem vonhatod vissza – csuklik el hangja.

 - Nem is ismersz – súgja a lány halkan.

 - Hát ez az! – emeli fel Jakob hangját. – Ha nem adsz rá időt? Meg akarlak ismerni, de ahhoz te is kellesz! Miért nem vagy hajlandó bárkiben is megbízni? Én bemutattalak az apámnak tegnap, pedig a legtöbben csak ennyit akartak tőlem, és már le is léptek. Egy autógramm, és vége. Akkor te miért nem mondtad el nekem ezt? Nem hihetted azt, hogyha tudom rólad, hogy beteg vagy, majd hátat fordítok neked! – Sunny sír. Hangosabban, mint valaha.

 - Mi a fenéért vagy ennyire jó hozzám? Hm, szánalomból? Mert abból nem kérek. Ne hidd azt, hogy angyal vagyok csak azért, mert gyenge is! – fuldoklik Sunny könnyeiben. – Nem vagyok normális, tudom. És nem is akarok úgy tenni, mintha az lennék, de ne várd tőlem, hogy olyan legyek, aki megjátssza magát előtted csak azért, mert kedves vagy. Sosem kértem a kedvességedből, és nem is fogok. Nem akarok az a pátyolgatott, törött szárnyú madárka lenni, aki egyedül képtelen megmaradni a lábán.

 - Akkor mégis mit akarsz tőlem? Miért engem zsaroltál meg? Miért nekem adtad azt a fehér lemezt, és miért kísértél el? Én nem hiszem el, hogy nem kedvelsz, és csak szívességből tetted. Tudom, hogy te is szeretsz velem lenni, akkor miért csinálod azt az egészet? – hajol hirtelen a zokogó lányhoz, és ügyelve a csőre, ami a kezéből áll ki, megöleli. Nem túl szorosan, de ahhoz épp elég erősen, hogy mikor felegyenesedik Sunny a kezében marad. – Megígérem, hogy meggyógyítom a szárnyadat, és utána hagylak repülni – súgja a lány fülébe, aki ettől a mondattól csak még jobban sír. – Tudnod kell Sun, hogy én máris beléd szerettem. Már akkor, amikor először megszólaltál, felugrottál, és a kezembe nyomtad azt a flúgos bandát. Nem vagy egyedül – motyogja Jakob csendesen, míg a könnyei azt a bambuszzöld pólót áztatják.

 - Köszönöm – nyögi Sunny belemarkolva Jake hátába.

Bob idegesen nyomkodja a telefont, aminek a számlája valószínűleg már triplázódhatott egyetlen délután alatt, de még mindig nem találta meg, amit keres. Hiába tárcsáz, most mit sem ér az a híres, milliárdos neve. Bob Dylan. Most ugyanúgy egy senki, mint régen. Képtelen elérni azt az egy dolgot.

Már beesteledik, mikor még mindig a telefont forgatja a kezében.

 - Egy Summer nevű lányt keresek – szól idegesen a kagylóba. – Nem, nem tudom a vezetéknevét. Lehet Norman, vagy Hoster is. – kezdi ingerülten tekergetni a zsinórt, mikor az ajtó hirtelen kinyílik. – Nem, ne tegye le! – kiabál a telefonba Bob újra, majd haragosan a földhöz vágja. A készülék ezernyi darabra törik, ahogy Bobby is a haját fogva görnyed össze. A tekintete mégis azonnal Jakobra vetül, mikor a fiú, ahogy becsukja maga után az ajtót, összeesik.  – Jake! – kiált ijedten, és rögtön odarohan hozzá. Az arcát kezdi ütögetni, és Jakob, mintha mély álomból kelne fel forgolódik. – Fiam, ébresztő! Jól vagy? – kérdezi Bob aggodalmasan, mire Jake visszatérve a valóságba, hirtelen összehúzza magát, míg arca elvörösödik. – Mi a baj? Mond már! Halálra rémítesz – harsog Bobby, mire Jakobból hirtelen kifakadnak a könnyek. Még sosem sírt az apja szeme láttára egészen idáig. Bob lassan felemeli a fiú fejét, és az ölébe veszi. – Mesélj, mi a baj kicsifiú? – kezdi gyengéden simogatni Jake göndör haját.

 - Apa – piszeg Jakob elgyengülve. – Szerettél már bárkit annyira, hogy képes lettél volna meghalni érte? – dadogja, és Bob szíve dobban, szívkamrái megforognak. – Szerettél már valakit sokkal jobban, mint önmagadat? Hogy az ő boldogsága hirtelen fontosabb lett minden másnál? – rejti arcát kezei mögé.

Bob mély levegőt vesz, és karjában legártatlanabb fiával képtelen hazudni. Legszívesebben ő is sírna. Siratná azt, amit tesz, amit tett, és amit tenni fog.

 - Igen – feleli reszkető hangon. Jakob lassan felül mellé, és szemét törölgetve öleli át. Egymás tükörképei összesimulnak, és a meleg szeretet gyúl ki köztük.

 - Hazudtam, Apa – húzódik el a fiú. – Sunny-t pár napja ismertem csak meg, és őt kértem meg, hogy helyettesítse a barátnőmet, aki kidobott, vagy én őt, mindegy – hajtja le fejét csalódottan. –  De én azt hiszem beleszerettem ebbe a lányba, és ő beteg. Egy kórházban lakik, én mégis ott akarok lenni vele. Legszívesebben el sem mozdulnék mellőle. Hogy történhetett mindez? – gyűlnek ismét könnyek a denimkék szemekbe. Bob szelíden fogja fiát újra magához, és hagyja, hogy az a vállán sírja ki magát. Mégis mi mást tehetne? – Egy szörnyű helyen tartják, ahol omladoznak a falak, és rácsok vannak az ajtókon. Az egész annyira horrorisztikus. Miért kell neki ott lennie? – motyogja Jakob el-el akadozva.

 - Szeretnéd, ha át vinnék egy jobb kórházba? Mondjuk New York-ba? Ott veled lehetne – töri meg a csendet az apa, és Jake egyszerre felkapja fejét.

 - Még sosem kértem soha semmit. De ezt megtennéd? – kérdezi üveges tekintettel, és Bobby elmosolyodik.

 - Hát persze – feleli Bob higgadtan, és Jakob el sem tudná képzelni, milyen nehezen engedte ki a száján ezeket a szavakat. – Persze – sóhajt. – Persze.

Bobby reggelig nem tehetett semmit. Most viszont elindul, hogy végre megtalálja Sunny-t. Tudva a lány hollétét már nyugodtabbnak kellene éreznie magát, de ő sokkal idegesebb, mint tegnap. Hiába látja meg a kórházat, fizeti le a portást, és áll meg a 201-es szoba előtt, semmi sem változik. Lassan nyit be az ajtón, és ahogy sejtette, Summer még alszik. A hajnali órában fényesen süt be a nap, de a lány mégis az ablak felé fordulva fekszik, és arcát megvilágítja az egyetlen örök társa.

Bob némán settenkedik mellé, és ül az ágyára. A földön saját magával találkozik, ahogy a lemezek szétszórva hevernek mindenhol. A férfi még levegőt is alig vesz, Sunny mégis forgolódni kezd. A szeplős, világos arca olyan, akár egy elrontott porcelánbabáé, ami mégis gyönyörű. A kócos haja, a vékony kis teste, és az édes virágillata mind újra eszébe juttatják Bobby-nak az összes vele töltött percet, és az iránta érzett szerelmet. Olyan melegség önti el, akárhányszor csak megpillantja, mintha egy angyal hátulról átölelte volna, és a fülébe ezt súgná: ,,Ez Isten ajándéka, neked.” Bobby éppen ezért érez olyan mély fájdalmat, akárhányszor Sunny elvesztésére gondol. Mert ez fog történni, és ő ezt jól tudja. Talán soha többé nem láthatja, talán nem is hall felőle.

Bobot hirtelen elönti a félelem. Mégis mit csinál? Hogyan képes hozzáérni, és gyönyörködni fia szerelmében? Gyorsan felálll, és hátrébb lép, mikor a polcba rúgva egyszerre egy szétnyűtt, koszos kis füzet pottyan le a cipőorra elé a párkányról. Lehajol, és jól látja, hogy a szakadt papírlapok Sunny világában naplóként funkcionálnak. Az utolsó oldalon nyitja ki, ahol az utolsó bejegyzés pár nappal ezelőtt íródott. A kapart írás így szól:

„Újra látni akarlak, Bob. Sajnálom, egy hatalmas hibát fogok elkövetni, de csak így tudok a szemed elé kerülni. Nem lehetek egyedül.”

Bobby valamiért elmosolyodik, majd hirtelen eszébe jut a nap, amikor Summert a karjaiban vitte a kórházba. Ahogy leugrott a motorról, és ahogy a körmeit tépkedte, Bob legrosszabb órái zajlottak le. A kín mégis rosszabb volt, mikor Hoster nem árulta el neki, hol van. Majdnem egy évig várt rá, hogy Sunny végre visszatérjen az életébe, és most újra szélnek kell eresztenie. Elővesz egy tollat, és a saját, jóval olvashatóbb írásával firkant oda néhány mondatot. Ezt Summernek sose szabad elfelejtenie.

Bob visszaül a lány mellé, majd óvatosan befekszik mellé az ágyba.

 - Aludj tücsök, aludj – súgja bársonyos hangon, és Sunny gyengéden átkarolja.

 - Hogyan tudnék, ha itt ólálkosz? – mosolyodik el, majd lassan kinyitja szemét, és szemben találja magát Bobby-val.

 - Milyen nevet adtál Jakobnak, hogy Chuck ne tudja, hogy a fiam? – kérdezi Bob halkan. – Tudom, hogy kitaláltál valamit.

 - Neked akkor se mondja el hol vagyok, ha megkérem rá – fintorog a lány, majd elvigyorodik – Arthur – nyögi kuncogva, és Bob kínjában hátra húzza a fejét.

 - Fanatikus vagy – grimaszol a férfi, amivel csak még több kacajt csábít ki a lányból. – Miért nem értem rajongsz annyira, mint ezért a hülye brit bandáért?

 - Több lemezem van tőled – húzza a száját Sunny. – De csak mert te több idióta dalt írtál – nevet, mire Bobby hirtelen a bőrébe csíp. – Áu! – védekezik a lány, és sebesen megfogja a férfi kezeit. – De, ő hogy van? – csitul el Sunny.

 - Sírt. Rendesen kiborította ez a hely, bár nem is csoda. Sejthettem volna, hogy annak az alkoholista baromnak csak erre futja – morogja Bob letörten.

 - Az egyetlen élő rokonomról beszélsz – szorítja össze Summer szemeit.

 - Hát, nem volt szerencséd, mikor azokat osztották – vágja rá Bobby kelletlenül, és a lány ajkai lekókadnak. – De ne aggódj, Jakob sok nehéz időszakon ment már keresztül. Jól bírja a strapát. A gimiben sokat szekálták miattam, és sok kölyök csak azért barátkozott vele, hogy hozzám eljusson. Neki volt a legnehezebb, mert echte úgy néz ki, mint én. Még most is. Szóval nem szeretném, ha megint ezt kellene átélnie.

 - Nem akarom többé megbántani – suttogja a lány félénken.

 - Azzal, hogy a barátot játszatod vele mást sem teszel – hajtja le fejét a férfi, és Summer arcára egyszerre ezer borús érzelem költözik. Egyből megérti, hogy mit akar neki Bob mondani.

 - Bobby, nem kérheted tőlem, hogy őt szeressem helyetted! – fogja meg Sunny Bob állát, és felemeli tekintetét. – Tudom, hogy ő a fiad, de nem lehetsz folyton te az áldozat – szökik könny Sunny szemébe. –  Nem én vagyok az egyetlen nő a földön, ezt se felejtsd el! Csak egy elmebeteg kislány vagyok, aki a társadalom szemében mit sem ér. Ha a dolgok szabály szerint működnének, meg sem ismertelek volna, és Jakob sem lenne kitaszított bárhol jár. Te pedig, egoista barom lennél, de nem vagy. Sokkal jobban szereted a fiadat, mint saját magadat, vagy engem. Az egyetlen baj az, hogy nekem te vagy fontosabb saját magamnál – érzékenyül el a lány ismét. A szeme teljesen elvörösödik, és a keze is reszketni kezd. – Miért nem tudsz önző lenni, és kisajátítani engem? – kérdezi Sunny zokogva.

 - Egyszerűen tudom, hogy mellette boldogabb leszel, mint az én oldalamon. Ő igazán szeret téged. Nem vehetlek el a saját fiamtól, milyen ember tenne olyat? – remegnek Bob ajkai.

 - Nem te mondtad, hogy az ember nem lehet egyszerre bölcs, és szerelmes? – ül ki a fájdalom Summer egész testére, mintha éppen az óceánba fojtanák azt.

 - Nem kell bölcsnek lennem ahhoz, hogy neked, és a fiamnak is jót akarjak, és tudom, hogy sokkal boldogabbak lehettek együtt, mint mi valaha is. Hiába szeretlek mindennél jobban, tudnod kell, hogy mindent a te boldogságodért teszek – gördül le egy kerek könnycsepp Bob Dylan arcán, miközben gyorsan feláll, és kiindul.

 - Miről beszélsz Bobby? – ül fel a lány értetlenül. Fél.

Bob mellkasába ezernyi tű döf, ahogy kilép az ajtón, és látja, ahogy Sunny kiugrik utána. Az ajtó apró ablakán nézi, ahogy a lány kiabál, üvölt, de alig hall belőle bármit is. Itt kell hagynia akármilyen nehéz is. Summer elkezdi ököllel ütni az apró üveget, míg Bobby ennyit tátog az ajtón túlról: Szeretlek. Ettől Sunny még jobban kezd sírni, és csapkodni.

 - Nővérek! A 201-esnek rohama van – kiált előre, és szinte azonnal jön két termetes asszony, fehérbe öltözve. Egy szempillantás alatt berontanak, de arra a pár másodpercre, míg az ajtó nyitva van, Bobby jól hallja Sunny mit ordít felé.

 - Bobby kérlek ne hagyj el így! Kérlek! – üvölti torka szakadtából. Az egyik nővér lefogja, míg a másik két tablettát nyom le a torkán. Utána kijönnek, és kulcsra zárják az ajtót.

 - Pár perc és lenyugszik, szóljon, ha utána újra beszélne vele – nyögi oda az egyik nő, de Bobby megrázza a fejét.

 - Köszönöm, nem szükséges, viszont tudna adni egy papírcetlit? Elköszönnék tőle – mondja az arcát törölgetve, és a nővér a kezébe nyom egy lapot.

Bob ismét az ajtóhoz lép, ahonnan jól látja, hogy Sunny az ágyon ül, mozdulatlanul. Kopog egyet és a lány tekintete rá szegeződik. Még mindig sír. Bobby felemeli a lapot, amin az áll: Nézz bele a naplóba!

Sunny lassan, reszketve nyúl a füzetért, és félénken olvas bele.

Nem vagy egyedül, és sosem leszel szerelmem. Sajnálom, hogy így kell elválnunk, de másképp nem tudnálak elengedni, ha nincs egy fal köztünk. Majd meglátod, hogy Jakob sokkal tapintatosabb és gyengédebb, mint én, hiába rázod most a fejed. Ne sírj! Kiharcolta, hogy New Yorkba mehess vele, ahol egy jobb kórházban fognak ápolni. Magánklinikán. A lelked mélyén te is tisztában vagy vele, hogy így lesz a legjobb mindnyájunknak. Te sem tudnál úgy tükörbe nézni reggelente, hogy azzal, ahogy velem vagy, a fiamnak ártassz, és én sem. Sokkal jobb ember vagy annál, mint aminek hiszed magad. Én hiszek benne, hogy tudod mi a helyes, és végre hagyod, hogy valaki végre segítsen talpra állnod, aztán elengedje a kezed. Nem vagy áldozat, ahogy én sem. Azért fogunk úgy tenni, ahogy, hogy Jake se legyen az. De tudnod kell, hogy van valami, ami sosem fog változni. Nézz ide!

Sunny az ablakocska felé pillant, ahol Bob boldogságot magára erőltetve néz vissza rá. A lány képtelen nem elmosolyodni, ha csak egy kicsit is.

 - Szeretlek – tátogja Bob. – Örökké szeretni foglak! – ívelnek fel ajkai, még ha hatalmas kín árán is, majd a füzetre mutat.

Gyere ide!

A lány erőtlenül áll fel, miközben véletlenül összekönnyezi a lapokat. Odalép az ajtó mellé, és belenézve Bob denimkék szemébe oly sok mindent hall. Oly sok mindent lát. A férfi lassan az üveghez érinti fejét, mire Sunny is így tesz. A homlokuk összeér, ahogy régen. Mintha egy pillanatra egyé válnának, megosztva minden fájdalmas, és örömteli érzelmet. A szenvedélyt, és egyben a sikoltó szétválást, ami most már elkerülhetetlen.

 - Olvasd tovább! – mondja Bobby hangosan, és Summer meg is hallja a vastag ajtón át. Sunny lepillant, és újra könnyezve bámul a szövegre.

Te vagy az áldás az életemben,

és tudom, bárhol jársz, itt leszel velem.

Nem kell félned a holnaptól,

mert már elváltál a magánytól.

Lesz veled valaki, aki szeret,

és valaki, aki a távolból szeret.

Sosem tudnálak elfelejteni, és nem is foglak.

Bobby.

Ahogy Sunny felhajtja a fejét, Bob már nincs sehol. Elment.

Tél van. Hideg, fagyos tél, egy olyan városban, ahol nyoma is marad. New York sokkal hangosabb, és jóval ridegebb, mint Los Angeles. Az utcákat hótakaró fedi, míg a levegőt a rideg szél fújja. Sunny sapkában, hatalmas kabátban ül krumpliszsákként az autó anyósülésén, amit Jesse vezet.

 - Nagyon örülök, hogy végre hosszabb időre is kiengedtek a kórházból – csámcsog a fiú, miközben egy nagy szendvicset rágcsál. – Már családtag vagy. – A haja éppen olyan, mint Bobby-é, csak az alkata jóval testesebb.

 - Miért nem Jakob jöttél értem? – kérdezi Summer kifejezéstelenül.

 - Jajj, de kis szerelmesek itt valakik – visít fel fülsüketítő hangján. – Ne aggódj, ő akart, de Apa kért meg rá – feleli, és a lány ábrázata végleg lefagy. – Ez egy családi találkozó, tudnod kellett volna, hogy ő is ott lesz – nyammog Jesse, figyelembe se véve Sunny öblös tekintetét. – De nyugi, rajtam kívül senki sem tud rólad, meg Apáról. Azért küldött, hogy megnyugtasson, nem lesz semmi baj – mormolja a fiú a szendvicsbe harapva.

 - Hát, ettől most megnyugodtam – feleli Sunny ironikusan, mire Jesse vidáman kezd mutogatni.

 - Na látod? Ez az! Ez a stílus az, Jakob is mindig pontosan így beszél velem – nevet, majd a fejéhez kap. – Hihetetlen, hogy ennyire hasonlítotok. Már értem, miért pofáz rólad annyit – hadarja, míg a lány csak lenézően forgatja a fejét. – De egyébként Apára visszatérve, nem tudom mit vártál. Nagyon játssza a vagányt, de nem viseli túl jól a karácsonyi pörgést. Hihetetlen, hogy JK Dee-nek nem esett le, ami kettőtök között volt.

 - Neked se esett volna le, ha nem törsz be a házba – kulcsolja össze Sunny karját sértődötten.

 - Érdekes csaj vagy te Sun. A végén még én is beléd szeretek – kezd el Jesse nevetségesen röhögni, de a lány inkább a kapucniját is magára húzza, hogy minél kevesebbet halljon belőle. – Na, itt is vagyunk – motyogja Jesse mosolyogva, ahogy behajtanak egy mély parkolóba, aminek az alján végig sorakoznak a drágábbnál drágább kocsik. Sunny egy számára kimondottan idegen családba csöppent bele.

Kiszállnak az autóból, és Jesse bekapja szendvicse utolsó darabját, kezébe fogja az a bőröndöt, amit a lány a kórházból hozott. Szinte az összes rendes ruháját Jakobtól kapta. A kedvence az a fehér póló, amin a Lola album borítója szerepel. Most is azt viseli a sok kabát, pulóver és mellény alatt.

A lifthez indulnak, ami felviszi őket egészen a negyedik emeletig, és ahogyan kilépnek a lépcsőházba, Sunny-t a forróság csapja meg. Meleg, fahéj illat, no meg karácsonyi díszek mindenhol.

 - Na, anya úgy tűnik gondolt rád. Ez a hűség csak is azért van, mert egy percig se bírná, ha kabátban mennél be a lakásba. Valósággal istenít téged – vigyorog Jesse, és ez kivételesen jól esik a lánykának.

Besétálnak az ajtóig, amin Jesse egyszerűen belöki Summert. Egyből találkozik Saraval, aki már rengetegszer meglátogatta kórházban, de ennyire még sosem örült neki.

 - Ó, Sun! Kedvesem, úgy örülök – ugrik a nyakába az anya, és már kezdi is vetkőztetni. – Na le ezzel a sok gönccel! Direkt befűtöttem, hogy mindenki lássa milyen csinos barátnője van az én legkisebb, semmirekellő fiacskámnak.

 - Tudtommal a semmire kellő az én vagyok – szól közbe Jesse integetve.

 - Drágám, megrendezik az első filmedet, te már az író fiam vagy – vágja rá Sara csípőből, a fogasra akasztva Suny mázsányi göncét. – Add ide szépen Sunny cuccait, és beviszem őket Jake szobájába – nyúl a nő a bőröndél, és már el is tűnik.

Summer félénken lép beljebb a nappaliba, ahol sorban ülnek a testvérek. Denikék szempárok mindenhol. Hullámos hajfürtöm, és ugyanaz a testalkat. Jakob kitűnve a többiek közül azonnal felugrik, és boldogan öleli át a majomlányt.

 - Minden rendben, Sun? – kérdezi szívéjes, mély hangján, és Sunny bólogat. –  Srácok – emeli fel a hangját, majd a többiek felé fordítja Summert. – Drága testvéreim, ő itt Sunny! – vigyorog, és hirtelen mindenki más arcára is hasonló érzelem ül.

 - De cuki! Édik vagytok így együtt – fogja arcát Anna, de a nővérét sem kell félteni.

 - Egyelek meg, nagyon aranyos vagy Sun. A kicsi Jake-nek be sem áll a szája, ha rólad van szó – hadarja Maria vidáman, mire Samuel hirtelen oldalba vágja.

 - Ezt nem illik közölni, fruska – forgatja meg könyökét a hasában, de a lány visszavág.

 - Újra kezdjük, öcsi? Régen mindig én nyertem! – harsogja vérre szomjazó tekintettel.

 - Nem emlékszel jól? Én vagyok a bajnok – száll be Jakob is. Igazi testvérekként esnek egymásnak. Csípnek, rúgnak harapnak, mintha még mindig kisiskolások lennének.

 - Gyerekek, befejezni – szólal meg villámcsapásként hátulról az ismerős hang. Bob áll a konyhapult mögött, és csitítja a bajos kölyköket. Sunny félve néz hátra, de egyből megnyugszik, ahogy Bobby-t éppen úgy pillantja meg, akár régen. Mit sem változott. – Nem nézel ki jól kislány. Adjak valamit? – mondja a bársonyos hangján, és a lánynak türtőztetnie kell könnyeit.

 - E-egy, egy pohár víz jól esne – dadogja elgyengülve, és a férfi a csaphoz lép. Vizet enged, míg Sunny megfontolt léptekkel sétál mellé. Bob próbálja a legkevesebb jelét mutatni annak, amit valójában érez. A gyomrában tomboló vulkán tör ki éppen, míg a szívét a nyugati szél szabdalja szét. Még sosem érzet olyan kínzó fájdalmat, amit most. Summer látványa sokkal elbűvölőbb, mint valaha.

 - Tessék – nyújtja át az üvegpoharat, de képtelen Sunny-val szembe nézni. Csak a cipőjét bámulja.

 - Köszönöm – csillan meg a lány mézédes hangja, és Bobby jól tudja, mosolyog. Sokkal nehezebb megtagadnia magától a látványt, mint hitte. Gyorsan a konyhapultra támaszkodik, hátha nem csúszik ki a föld a lába alól. Summer óvatosan teszi az üvegpoharat le, majd mély levegőt vesz. Neki is meg kell támaszkodnia.

Bob hirtelen újabb kard döfést érez, amint megérzi Summer ízletes virágillatát. Ennyi gyötrelmet már ő sem képes kiállni. Ahogy a rég elveszett bölcsességének tűrőképessége elillan, vágyakozó, pillantással néz a lányra, és abban az árva tekintetben ezernyi érzelem jár keringőt egy szomorú dallamra. Az ujjhegyeik lassan, egyetlen másodpercre összeérnek, és újra maguk előtt éreznek mindent, amit valaha szerelemnek neveztek. A férfi kimérten pislant arra a parányi, védtelen kézre, ami régen az övéhez tapadt, és finoman elmosolyodik, mire Sunny vissza rá, mert látnak a másik szemében egy apró szikrát, a boldogságukat.

Vége

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	-

Summer of Crazy-fornia at '88 - Négy

Hurt/Comfort, In the 80s, Jakob Dylan, Modern, Novel, Psycho, R, Romkom, RPF, Sara Dylan, Single, UST, 

Jakobnak nem annyira könnyű, akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritát, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig.

Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni, milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.

Furcsa, fülledt nyár volt ez, amikor is a madarak valamiért mind a fészkeiken kívül éjszakáztak. Nem volt olyannyira meleg, hogy az otthonos vackok túlfűtsék őket, de hideg sem, hogy jobb búvóhelyet kelljen keresniük. Az egész állatvilág kifordult magából ebben a három hónapban, mikor is egy éves évfordulóját ünnepelte volna két egymáshoz régen közelálló személy. Szülinap volt ez, de egy feledett fajta. Olyan, amit legszívesebben észre sem vennénk.

A már rég besötétedett ég felhői sodródnak egymásra, mikor Jakob kikíséri Sunny-t. A lány félénk léptekkel hagyja el a verandát tartva tőle, hogy Jakob meg akarja majd csókolni. Végül a fiú szorosan megöleli, és mosolyogva integet.

 - Köszi – tátogja, míg Sunny a biciklijére ül, majd Jake-hez hajítja a Kinks albumot.

 - Vigyázz rá jobban, flepnis – nevet, miközben elkezdenek gurulni a kerekek.

 - El ne üssenek, te őrült liba! – kiált Jakob utána, de Sunny csak az tébolyodott kacaját hallatja. A fiú elvigyorodik, majd visszalép a házba, ahol apja már a kabátját húzza magára. – Hová készülsz? – mered rá fia értetlenül.

 - El kell intéznem valamit a városban. Te addig érezd magad otthon, rendelj valami kaját, vagy ilyesmi – nyúl a kabátzsebébe, ahonnan kidobja a cigarettáját. – De azért bulit ne tarts, ha lehet. Jesse a múltkor kitörte az összes üveget, szóval… - motyogja, mire a tekintete találkozik a Jake kezében lógó színes albummal. – Ó, ne is álmodja róla. Ebben a házban nincs Kinks! – rázza a fejét, és Jakob bambán fintorog.  – Majd jövök – fordul az ajtó felé, és magára hagyja Jakobot a hatalmas házban. Ő persze rögötön a lemezjátszóhoz siet.

Bob kívülről megy a garázsba, aminek felnyíló kapuja mögött már vár rá az a bizonyos motor, ami a legközelebb áll a szívéhez. Felül, és a megdördülő motor hangja sebességre, száguldásra éhezik, pedig Bobby tudja, nem fog sokáig menni. Ahogy kifordul az utcáról, már meg is pillantja Sunny biciklijét a szalagkorlátnak támasztva. Bob már teheti is le a motort. A lány a sziklás, tengerparti domb tetején üldögél összegörnyedve. Jól látni, és hallani, hogy sír.

Bob lassan, kimérten közelít hozzá, még akkor is, ha a lány rég tudja, ő az. A zokogás alábbhagy, amint a férfi leül Summer mellé. Nem szól egy árva szót sem. Nem érinti meg, vagy öleli át. Ő azért van most itt, hogy hallgasson.

Az óceán hullámai hangosan mossák a sziklák oldalát, míg az égen fénylő csillagok keringőt járnak felettük. A szél friss, hűvös levegőt hoz, ami az arcukra érve hűsen simogatja őket. Nincsenek egyedül. Sosem.

 - Valami hatalmas hibát követtem el megint, ugye? – piszeg Sunny, miközben a vádliján végig csorgó könnyeket nézi.

 - Nem – feleli Bob az éjsötét eget kémlelve.

 - Az életem nagy részében csendben vagyok – kezdi mormolni. - Összehúzódok egy sötét sarokban, és behunyom a szemem. Megfeszül a testem a kíntól, és úgy érzem, mintha a belső szerveim legszívesebben szétrobbannának bennem. Azokban a leheletnyi pillanatokban, mikor képes vagyok gondolkodni, belül annyit üvöltök, hogy – halkul el, ahogy a hangja összecsuklik, majd hirtelen, felhajtva fejét hangosan kiabálni kezd. – Mikor lesz már vége? Azt akarom, hogy vége legyen. Ennyi. Csak legyen már végre vége, örökre! – lecsukja szemét, és ökölbe szorítva apró kezét újra összegömbölyödik. – Álltalában sírok is, és a könnyeim csípik az arcomat, amit már rég lekapartam magamról. Immunissá váltam a legtöbb dologra, amit mások sokkal jobban megszenvednek, mint én. Ha valaki sajnáló tekintettel néz rám, én csak mosolygok. Ha valaki helyettem sír, megbolondulok. Olyan régóta érzem magamban ezt a fájdalmat folyamatosan, hogy néha már észre sem veszem. Számomra normális az, hogy minden magányosan töltött percem a falak lassan összenyomnak. Hétköznapi a sírás, a félelem. Afféle dolgok ezek, amiket mások csak a legszomorúbb óráikban éreznek, de nekem minden óra szomorú. Minden nap a halálom napja. Azt hiszem az egész világnak vége lesz, és ezért nem érdekelnek a tettem. Úgysem lesz már következményük számomra. De ezzel tönkreteszem mások életét. Az egyetlen, ami van bennem, az a gonoszság. Képtelen vagyok jót cselekedni. A föld sokkal békésebb hely lenne nélkülem. A nagybátyám, az egyetlen rokonom nem érezné rosszul magát miattam, csak gyászolna. Te már rég elengedtél, és Jakob is új barátra lelne. Nem okoznék gondot, ha egyszerűen csak eltűnnék. Ezt akarom tenni. Csak csettinteni egyet, és eltűnni. Valaki másnak lenni. Valakinek, akinek nem ezekből a dolgokból áll az élete. Aki képes boldog lenni. Úgy irigylem azokat, akik őszintén tudnak mosolyogni. A tükörbe néznek, és elégedettek magukkal, az életükkel, a családjukkal, a szerelmükkel. De én semmit sem érdemlek, amim van, ha képtelen vagyok örülni neki. Vagy bárminek… - Sunny könnyei újra kifakadnak, és a teste összerogy. A tekintete találkozik a fehérlő teliholddal, ami szánakozva néz le rá.

Bob nem beszél, csupán feláll, és gyengéden felveszi a karjába. Sunny a gallérjába kapaszkodva lóg le a férfi kezéből, míg az felmegy, majd a motorra helyezi a lányt. Ő is felül, és az ölébe helyezi Summert, hogy szemmel tudja tartani, nem úgy, mint legutóbb.

 - Most te vezetsz – súgja Bob halkan. – Ha le akarsz ugratni egy szikláról, én ott leszek veled. Együtt repülünk, és halunk meg – folytatja, és Sunny ismét pityereg. – Ne sírj, nem vagy egyedül. Azt mondtad, hogy csak akkor csinálod, ha magányos vagy.

 - Nem érdemellek meg, Bobby – nyögi megtörölve arcát.

 - Én sem érdemellek meg téged, tücsök – sóhajt Bobby kimerülten, és állát a lány vállára helyezi. – Hová szeretnél menni? – fogja kézbe Sunny kis tenyerét, majd a kormányra helyezi.

 - Oda, ahonnan elérem a csillagokat – mondja arcát felszegezve, mire Bob elmosolyodik. Sokkal jobban szereti ezt az apró, ártatlan kislányt, mint szabadna neki. Az érintése puha, és meleg. Valóban olyan lenne, mintha a szende, forró nyár ülne az ölében.

A motor beindul, és lassan gurulni kezd a járgány. Egyre gyorsabb lesz, és ahogy a szél erősebben fúj, Sunny kihúzza a kezeit kormány felől. Bob átveszi az irányítást, és a lány bal válla felett nézi az utat, míg az kinyújtja oldalra karjait, és hangosan nevet. Most olyan, mintha repülne. Súlytalannak érzi magát. Talán még sosem érezte magát ilyen szabadnak. Ha nem húz semmi a földre, olyan, mintha nem is léteznél. Ha eltűnik minden problémád, minden sérelmed, olyan, mintha nem lennél. Sunny számára ennél felemelőbb érzés nincsen is. Ahogy a kaliforniai dombok kihalt utain száguldanak, és a benzinszag átjárja a ruhákat, igazi álom válik valósággá.

Egy kilátóhoz érve állnak meg. Ez egy régi parkoló, ami valamikor régen benzinkút volt, de ma már a kutya sem ismeri. Nem divatos ezen az úton közlekedni, hiszen túl kanyargós, és a látvány sem a legszebb. Mindenki az autópályán jár.

Bob leállítja a motort, és kitámasztva azt hátra dől. Kinyújtja izmait, míg a lány megfordul, hogy szemben legyen vele.

 - Emlékszel még rá, hogyan találkoztunk? – kérdezi mézédes hangján.

 - Viccelsz? Kiszúrtad egy késsel a kerekeimet, aztán odaadtad a nagybátyád szervízének telefonszámát, mintha nem is te tetted volna. Én meg idióta onnan vettem gumikat – sorolja a fejét rázva, mire Sunny kacagni kezd. – Tudhattam volna, hogy csapda az egész.

 - Oké, én is meglepődem, mikor te jöttél oda. Ha tudom, hogy az Bob Dylan motorja, nem rongáltam volna meg. Rá kellene írnod valahová – mosolyog a lány a motor oldalához hajolva.

 - Hé! – tolja vissza Bob. – Még csak az kéne, hogy elboruljunk, kislány.

 - Nem tudnád felállítani, mi? – vigyorog Sunny kacéran, mire a férfi megforgatja szemét, majd az ajkába harap. – De… - fagy le a lányka mosolya. – Mi lesz Jakobbal? Tényleg nem akarom megbántani. Jó lenne, ha lehetnénk barátok – szomorodik el kissé.

 - Figyelj – hajtja Bobby fejét a lányéhoz. – Ő bizonyára már fülig szerelmes beléd, és ha te is többet érzel iránta, nyugodtan legyél vele. Én beérem annyival, hogy a közelemben vagy, és vigyázhatok rád – próbál komoly maradni, de Sunny tekintete hirtelen haragossá válik. Erősen Bob mellkasába bokszol.

 - Ne legyél ostoba! – emeli fel a hangját. – Szerelmes vagyok beléd. Kislányosan. Úgy, amilyen vagyok. Őrülten. Soha sem tudna bárki a helyedbe lépni – rázza a fajét a távolba bámulva. – Csak szeretném, ha lenne valaki, akinek elmondhatnám ezt. Aki nem te vagy. Valaki, akinek szidhatom a büdös lábadat, a hegyes körmeidet, és valaki, aki nem utálja a kedvenc bandámat. Nagyon kedvelem Jakobot, de ő a fiad, aki…

 - Aki beléd esett. Világos, tiszta apja – vág közbe Bobby, és Sunny felnevet. – Én rád bízom. Azt teszel, amit szeretnél. Örülnék neki, hogy Jakobnak köze lenne olyanhoz, mint te – mormolja Bob kifejezéstelen arccal, de a majomlány elmosolyodik. – Az én életem is üres volt, amíg nem ismertelek. Hálával tartozom Istennek, amiért hozzám vezetett téged – próbál a férfi erős maradni, mire Sunny hirtelen szorosan hozzábújik. Fülét a mellkasához támasztja, míg Bobby karjai körbe ölelik. – Hallod? – súgja csendesen. – Ez a szív csak érted dobog.

Sunny lassan felnéz, és kettejük tekintete találkozik. Bob finoman eligazgatja a lányka kócos haját, aztán egy apró, lágy puszit nyom a csupasz homlokára, amibe belepirul. A férfi gyengéden megemeli Sunnyt, hogy közelebb legyen hozzá. Hogy jobban érezze virágillatát, hogy jobban lássa gyönyörű, szeplős arcát. Azok a sebezhető, ártatlan szemek úgy néznek fel, mintha Bob lenne ez egyetlen oltalom. Az otthon.

 - Szeretlek – nyögi a majomlány, majd lehunyja szemét, és gyengéden megcsókolja a férfit. Az ajkai mézédesek, és puhák. Mintha legízesebb gyümölcsöt kóstolná. Nem evilági élvezet. Mámorba ejtő csók ez, ami soha sem ér véget. Bobby finom érintése lassan cikázik a lány derekáról a vállára, majd vissza. Még közelebb húzza magához, amennyire csak lehet.

Hirtelen már nem érdekli őket a motor, vagy az idő, vagy a csillagok. Csak egymás. Bob férfias, udvarias, és gyengéd, míg Sunny szűzies, romlatlan. Tökéletesen illenek egymáshoz. Mintha két angyal csókolná egymást Sion legmagasabb csúcsán. Ahogy szeretkeznek, úgy születik meg a festmény, ami a szerelmüket ábrázolja. Szeplőtlen, őszinte érzelmek festik a vászont. Bobby minden egyes pillanatban szorosan fogja kezében Sunny-t, még a legvégső pillanatban is vigyáz rá, míg a lány halkan végig az ő nevét suttogja. Az egész mesébe illő, igaz kiteljesedés.

Bob boldogan rakja le a kórház kapuja előtt Sunnyt, aki hosszú búcsúcsókot ad neki útravalónak. Nem szólnak egy szót sem, a testük elmond mindent helyettük. A lány apró gödröcskéje, és Bobby denimkéken csillogó szeme természetes bizonyíték. Ezek mellé nem szükségesek a szavak.

 - Holnap reggel újra jövök! – kiáltja a zúgó motor gyeplője mögül Bobby, és a lány vidáman integet neki vissza, amint fellépked az épületbe vezető lépcsősoron. A férfi elhajt, és Sunny indulhat haza.

Ez egy kimondottan napos, meleg nyári reggel. Az utcákat beteríti az embertömeg, de a Greendream Records most is üresen áll. Alig néhány vendég érkezik csak ide. Most sem egy lehetséges vásárló ront be a csilingelő ajtón át. Ideges ábrázattal, haragtól fűtötten csapja be maga után az üvegajtót. Bob Dylan az, akinek a lemezei a díszpolcon hevernek szerte szét a boltban. Ő mégis idegesen találkozik saját tükörképével.

 - Hol van? – emeli fel rögtön a hangját, pedig még a pulthoz sem ért. Mr. Hoster éppen újságot olvasna, mikor Bob indulatosan tépi ki a kezéből, a padlóra dobva. – Hol van! Gyerünk, mond meg! – Az eddig nyugodt férfi felállva jóval nagyobb Bobby-nál, de az ő dühe mit sem lankad. – Direkt rossz kórháznál rakatta ki magát, ugye? Chuck, bazdmeg, hol van?

 - Ne csináld, Bob – próbálja Hoster mély, tiszteletet kívánó hangján csitítani vendégét. – Miért kell drámázni?

 - Mert csak így mondod el, hogy hol van Summer – csak a fapultra válaszul.

 - Tévedsz, nem fogom elmondani. Ha ő nem akarja, hogy meglátogasd, akkor én sem – feleli Hoster velősen, mire Bob a tarkóját fogja. – Egyébként is a te hibád miatt kell most bent lennie. Tudom, hogy veled volt. Lekéste a vacsorát, és az infúzióját sem tudták időben beadni neki. Nem szabadna elfelejtened, hogy a te hibádból került oda, ahol most van – teszi hozzá a lemezboltos higgadtan, de a mélyen lappangó haragját ő sem tudja teljesen elrejteni.

 - Ó az istenit Chuck, mind jól tudjuk, hogy a te hibád volt a húgod halála – mondja Bobby halkan, és már meg is bánja, hogy megtette. Mr. Hoster szeme összehúzódik, és vállai megfeszülnek.

 - Takarodj Dylan! – parancsolja visszafogottan, de Bobot nem könnyűfából faragták.

 - Te ölted meg, és ha nem engeded, hogy lássam, Summert is megölöd! – kiabálja, és Hoster ökle hamarabb éri Bobby arcát, minthogy levegőhöz jutna. A földre terülve fogja vérző ajkát, ami Chuck szempontjából kegyelmes célpont volt.

 - Tűnj el a boltomból, és soha ne is merj visszajönni! – üvölti Hoster hangosan, és Bobby kénytelen hallgatni rá.

 - Meg fogom találni, akárhol is rejtegeted – teszi hozzá, mikor kisétál a boltból. Felül a motorjára, aminek zaja eléri az egész utcát. A hangosan ordító gép éppen olyan zabolázhatatlanul mérges, mint az, aki éppen vezeti. Úgy rója az utcákat, mintha árvíz elől menekülne. Ahogy fékezhetetlenül végig hajt az egyik utcán, észre sem veszi, hogy a fia gurul az utca másik felén.

Jakob bambán pillantja meg Apját, aki már el is tűnik a szeme elől. Értetlenül néz utána, hiszen eddig Bobot nyugodt, megfontolt sofőrnek ismerte. Megrázza magát, és már gurul is tovább a deszkáján, egészen a Greendream Records-ig. Oda betérve máris jobban érzi magát a lemezek társaságában. Most kivételesen Mr. Hoster is szem előtt van, még ha a szokásosnál is durcásabbnak tűnik.

Jake kissé esetlenül sétál oda hozzá, majd szólítja meg.

 - Jónapot! – köszön illedelmesen de a székében lustálkodó férfi meg sem moccan. – Sunny-t keresem – folytatja, mire a lemezboltos szemöldöke összeugrik. – Muszáj beszélnem vele – kezd ijedten magyarázkodni. – Meghallgattam a Face to Face-t, és el kell mondanom neki, mennyire tetszett – hadarja, és a férfi arcára egyszerre örömszerű érzelem ül.

 - Szereted a Kinks-t, kölyök? – dörög a hangja, míg felnéz a homloka alól.

 - Imádom – feleli Jakob félénken. – Ha kell, az összes lemezt megveszem, csak mondja el, hol van! – harsogja, reménykedve. – Sunny a legjobb barátom – sóhajtja Jakob, és nem hazudik. Még alig ismeri, de a lány máris sokkal többet jelent neki, mint egy idegen ismerős.

Talán a kis sutasága vagy az őszintesége az, de valami meglágyítja Mr. Hoster kőszívét.

 - Tényleg a barátja vagy? – morogja.

 - I-igen – dadogja válaszul Jakob.

 - Elmondom hol van, de ígérd meg, hogy kedves leszel, de legfőképpen tapintatos. Tudod, Summer nem olyan lány, mint a többiek. Nagyon sok olyan dologgal kell napról, napra megküzdenie, amit az átlagos embereknek sosem kell megtapasztalniuk. Főleg ebben az évszakban.  Nem szeret róla beszélni, és a látogatókat sem szereti, de te talán kivétel leszel. Rólad vidáman mesél, és mára is várt, de… Summer beteg. A kórházban lakik, és csak reggel, meg délután jöhet ki onnan. Tegnap történt valami, ami miatt ma nem engedték ki, de örülnék, ha végre nem lenne magányos odabent. Megtennéd nekem, hogy vetsz rá egy pillantást? – kérdezi Mr. Hoster, aki most kedvesnek, és melegszívűnek tűnik.

Jakob megilletődve hallgatja a férfi szavait, és mintha minden egyes mondat után megállna számára az idő. Sosem gondolta volna, hogy Sunny valóban beteg. Már mélységesen megveti magát azért, hogy őrültnek, vagy dilisnek nevezte.

 - De mégis mi a baja? – kérdezi Jake elgyengülve.

 - Summer anorexiás. – Jakob kezd percről percre mindent megérteni. Sunny kis termetét, vékonyságát, és gyermeteg kinézetét. A kép összeáll, és ő még jobban szégyelli magát. – Tessék, itt a kórház címe – nyújt át a lemezboltos egy kis cetlit. – Summer Hoster néven keresd! – ül vissza helyére.

 - Köszönöm szépen! – szólal meg Jakob üde hangja, ahogy az ajtó felé indul. Már szinte az utcán sétál, amikor megüti a fülét Mr. Hoster utolsó lelkesítő kiáltása:

 - Sok szerencsét, Arthur!

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Skaidrīte

Angst, Bob Dylan, Bob Neuwirth, In the 70s, Joan Baez, OC, One-shot, PG-13, RPF, UST, Whump, 
Bob Dylan - Hey Mr. Tambourine Man (Live)

Állj! Látlak téged, minden egyes porcikád rezzenését, és az arcod apró izmait. Mozognak? Tudom, amit tudok, és éppen rád nézek. Színek. Fehér, piros, lila, fekete. Azt ajánlom nyisd ki jobban az elméd, vagy a végén még lemaradsz valamiről. A figyelmed nélkül elrohanok a szemed elől, és te észre sem veszed hová futottam. Nem tudod ki vagyok? Sebaj, én sem. Nincsen túl sok mindenem, csak az érzékeim, gondolataim, meg a testem. Azt hinnéd nem vagyok elég, de ha jól belegondolsz neked sincs több dolgod. Vajon van annyi szín a fejedben, hogy gazdagabbnak mondhasd magad nálam? Egy bohócot nem nehéz leelőzni, nem? Akkor kezdj bele a csatába, különben meglógok előled, és milyen kínos veszteni egy bolond ellen. Kezd!

1978. Egy bohóc lép ki a sötétből, és mintha tükörként lejtene táncot az átkozottak előtt, nevet, akár egy tébolyodott. Utána egy pillanat alatt lecsillapszik, és arcára komoly mogorvaság ül ki. Megszólal.

 - Köszöntök mindenkit itt nálunk a pokolban! – harsan fel haláli kacaja, majd ismét elcsendesedik. A közönség soraiban sugdolózás. A bohóc hangja gyötrelmes, és az arcán szétfolyt a festék. A kalapján művirágok, míg fehér ingje fölött mellény, és megannyi virágmintás, színtől duzzadó kendő. Erről a földről jött egyáltalán?

Zenélni kezd.

Mindenki csak ezért jött el ma este, hogy hallja Bob Dylant.

Mire a koncertnek vége, a bohóc nem hajlandó megválni maskarájától. Mintha hozzá nőtt volna, új arcként viseli. Felesleges lenne tagadni, Bob Dylan bizonyára megbolondult.

A dallamok elborítják a mezőt, és annak minden lelkét, mintha egy ritmus kilépne a gitárból, és mindenkit felkérne táncolni. Egy kecses derekú, telt keblű lány az, lenge ruhában. Talán ő csábította ezt a bohócot is a zene ölelésébe. A világ csillagai mind egyszerre gyűlnek az égre itt a dörgő viharrevü fölött, akár egy ünnep, amit bizony mindenkinek meg kell élnie. Nincs kivétel.

Míg a koncert fényei elérnek a vele együtt érkezett cirkus standjaihoz, épp úgy a dalokat is tisztán hallani. Csak az megy a színpad elé, aki látni akarja a zenét. Hát, ez a bohóc háttal áll.

Eközben a mulatság folyik hátul, és az óriáskerék mögött, a piros-fehér sávos sátor előtt, a lakókocsiktól jobbra a ritmus tündére táncol. Körbe veszik gyerekek, akik énekelnek. Nem tudni mit, talán nem is egy éneket, de az biztos, hogy sokkal szívesebben nézné mindenki ezt a forgó kört, mint azt a vén, őrült bohócot a porondon. Legalábbis ezt hinnénk. A csavar csupán annyi, hogy a lány legszívesebben az égen repülne, onnan tekintene le a bolondra, aki a húrokat tépi. Vagy simogatja? Ami ilyen hangokat szül, az nem lehet az égő tűz poklában, csak az emberekében.

Az idő lassan tovaszáll. A koncert véget ér, és mindenki megindul haza, vagy a cirkuszi játékok erdejébe.

A szülők megérkeznek gyerekeikért, és a ritmus táncoslábú, barna szépsége lépteit egyre kecsesebben lejti.

 - Ó, köszönöm, hogy vigyázott rá! – köszön az egyik láthatóan vagyonos apuka, míg rolexxel díszitett karjában kislányát szorítja. – Maga egy igazi tündér! – mosolyog kivillantva tökéletes, fénylő fogsorát.

 - Ugyan, örültem, hogy megismerkedhettem Mayával! – feleli a lány üdén, míg két kisfiú a csípőjébe kapaszkodva keres menedéket.

 - Ugye holnap is itt lesz még? – kérdi felfedve gyarlóságát, de a kiszemeltje vidáman bólogat. – Csak hétfőn mennek tovább, ha jól tudom – teszi hozzá.

 - Így van – feleli a lány üdén, majd bájosan a gyermek felé int. A pár lomhán távozik, és a lány két apró hódolójához hajol.

Bob Dylan elégedett, és kezd teljesen kijózanodni. Hátra vonul a vackába, hogy ígérete szerint levesse magáról új arcát, de  képtelen a húsát tépni, túlságosan hozzánőtt. Inkább csak farkasszemet néz a tiszta, előre kikészített ruhákkal, amik valószínűleg holnapig meg sem fognak moccanni. Az öltözője szűkös, és a hozzá tartozó hűtőben csak víz van, semmi más. Akár csalódott is lehetne.

Unottan sétál ki inkább, hátat fordítva a víznek és a ruháknak. Kilép a zugából, majd egyszerre Bob Neuwirth-el találja szemben magát.

 - Hé Bob – szól az egyik.

 - Csá Bob – vágja rá a másik.

 - Mit terveztél mára? – Kérdi Neuwirth belekortyolva kezében hordozott laposüvegébe. – Voltál már kint? – mutat a csillogó óriáskerék felé. – Kurva szép.

 - Még nem.

 - Már alig van egy-két ember hátul. Gyere, nézzük meg! – ragadja meg Bob a bohóc vállát. Megindulnak lassan a fényárban úszó karnevál felé, ahol már csak néhány magányos szív lézeng.

A múzsa a céllövölde oldalán ül, ölében egy feketebőrű, sovány kisfiúval, aki alig lehet négyéves. Kerek szemei ragyognak, ahogy a lányra néz. Talán életében most először szerelmes. Egy olyan tündérbe, mint fogadott anyja, könnyen beleszeret bárki.

A kisfiú érdeklődését viszont így is nehéz lekötni éjfél után. Egyszerre felugrik a lány kebleiről, és futásnak ered.

 - Várj! Spencer! – kiált édes hangon utána, majd akár egy tollpihe, ő is leugrik.

 A kisfiú egészen az ismeretlen bohócnak öltözött férfiig fut. Előtte állva szoborrá válik, és csak csodálja a tébolyodott abszurd kinézetét.

 - Te egy bohóc vagy? – néz fel rá.

 - Nem, hercegnő. Ugye nem folyt el a sminkem? – tapogatja meg a bolond az arcát, mire a kis Spencer hangosan nevetni kezd, Neuwirth-el egyetemben. Hirtelen azonban az angyal is megérkezik, és falatnyi ruháját fel-fel emeli a gyengéd szél szárnya. Gyorsan karjaiba fogja védencét, és mosolyogva ezt súgja:

 - Meg vagy, te kis szökevény – vigyorog, majd felemeli udvarlóját. – Elnézést, így este kicsit elevenek vagyunk – csíp bele finoman Spencer orcájába.

 - Képzeld, a bácsi egy hercegnő – kuncog a fiúcska.

 - Igen? – kerekednek el a tündérke szemei. – Hát, akkor meg kell hajolnunk előtte! Ugye úriember voltál, és meghajoltál előtte? – játszadozik arcával a lány, amit a két férfi csak szájtátva bámul, és lesi a takargatott idomokat.

 - Nem – rágja körmét Spencer kacéran.

 - Akkor itt az idő – hajol meg a lány, majd a két ismeretlenre néz. – Elnézést még egyszer!

 - Hagyja csak, ennek itt öt kölyke van, már megszokta – Mutat Bob a bohócra hetykén, és az elmosolyodik helyeselve.

 - Ó, az kemény munka – Rebegi a lány. – Én álltalában húszra szoktam ügyelni, de most úgy alakult, hogy szintén én vigyázok az egyik koncertmérnök fiára, ameddig elpakolják a dolgokat. Azt hiszem az év végére Mr. Tucker-el nagyon jó barátok leszünk – fordul a kisfiúhoz, aki nem tud betelni angyala látványával.

 - Tucker? Ő az, akiről már meséltem – vágja Neuwirth oldalba a bohócot. -  Behangolta a gitáromat. Én már lassan megsüketülök – hadonászik. – Ha szeretnéd elviszem Spencert az apukájához, már biztosan végeztek, neked meg addig sem kell gyerekcsőszködni – ajánlja fel Bob, mire a lány fellélegzik.

 - Azt nagyon megköszönném – vigyorog az angyal, és átadja udvarlóját Bobnak. – Szia Spencer! – integet felé vidáman, ahogy a két fiú távolodik. A lány mélyet sóhajt, majd arca egyből kis virul, ahogy meglátja a szótlan bohóc fehérre mázolt fejét. – Szóval öt poronty? – Dylan bólogat. – Egyébként Skaidrīte vagyok – nyújtja kecsesen keskeny kezét, és a bohóc gyengéden rázza meg azt.

 - Bob Dylan – vágja rá, mire a lány arcára kacér vigyor mászik.

 - Szóval a te hibád, hogy egész éjjel egy óvodát is nyithattam volna – mormolja.

 - Eltaláltad.

 - Most vagy itt hátul először? Még nem láttalak erre, pedig egy ideje ugyanott utazunk – mondja a lány körbe nézve, míg a fények lassan kialszanak a legtöbb helyen.

 - Igen.

 - Hát, nagyon örültem Mr. Dylan! – kezd hátrálni a tündér. – Remélem még látjuk egymást! – köszön el aranyosan, és a bohóc elmosolyodik.

Miután elhagyja a karnevál kapuit az összes lámpás kialszik, és az óriáskerék is csak vasdarabbá válik. Nem kell sokáig mennie, hamarosan a lakóautójában találja magát, ahol Joan és Bob vár rá.

Neuwirth egyből feláll a kanapéról, és cigijét kezébe kapja.

 - Na, meghúztad? – kérdi.

 - Ilyet egy hölgy előtt? – mutat a bohóc Joanra.

 - Ugyan már, amióta tudom mikor menstruál, nem tudom mit kéne előle tikolni – vigyorodik el Bob, mire Joan erősen belé rúg. – Asszony! – kiált újra, de csak még egy rúgást kap.

 - Ha te is ugyanazt láttad volna, amit én, tudnád, ez a csaj nem egy ötperces menet. Nem hinném, hogy könnyen adja magát, mint Joan – hadarja, mire a lány felpattan.

 - Bob! – nyávog.

 - Hé, őt most miért nem rúgod hasba? – panaszkodik Neuwirth.

 - Mert őt szeretem, de téged utállak – vágja rá Joan, mire Bob sebesen ráugrik. – Na! – ellenkezik az énekesnő, de Neuwirth hezitálás nélkül megcsókolja, és Joan ellágyul.

 - Skacok, ne az én kanapémon, lécci – vág unott képet a bohóc, mire Bob azonnal karjába kapja Joant, az ajtó felé indulva. Mindketten eltűnnek, és Bob Dylan ismét egyedül marad.

Mire a déli napsugarak meglátják a karnevált, a teret újabb embersereg tölti fel, és a bámészkodók a standok között bolyonganak. Egyikük sem veszi észre a napszemüveg mögé rejtőzött Bob Dylant, aki ezúttal régi arcát húzta magára. Ahogy kerülgeti a tömeget, hirtelen végre megpillantja Skaidrīte gyémántként csillogó mosolyát, ahogy egy öreg, rolexes férfival beszélget. Közelebb lép, majd mikor a lány megpillantja, az fel is harsan:

 - Ó, maga az? Kérem siessen, mert bent nem látni semmit – kacsint Bob felé, majd mellé sétál. – Bocsi Josh, de el kell igazítanom a szerelőt – mondja a férfinak, és karon fogva Dylant hátra vonszolja. Csak akkor szól egy szót, mikor már a céllövölde raktárában vannak. – Sajnálom, de már nem tudtam lerázni ezt a pacákot magamról – simítja meg gyengéden Bob vállát.

 - Semmi baj, úgy is beszélni akartam veled – rázza a fejét Dylan.

A szoba nyirkos, és az egyetlen fény egy pár centis, sötétített ablakon szűrődik be, majd csillan meg a fal mellé támasztott fénylő plüssállatok üvegszemein. Dobozok hada áll erre-arra.

 - Ó – vigyorodik el Skaidrīte. – Megtisztelő – túr a hajába. – Remélem romantikus értelemben – pirul el a lány arca.

 - Nem gondoltam, hogy könnyen kapható lány vagy – lép közelebb Bob.

 - Jól tetted. Bár, te vagy az első. Tudod olyan országból jöttem, ahol pénzért ez ember bármit megkaphat. Nem ámítom magam tündérmesékkel. A férfiak csak egy dolgot akarnak, és ha megkapták már mennek is tovább. Egy hozzám hasonló lány, akit soha többé nem látnak tökéletes préda. Te meg sztár vagy. Nem számítottam erre – mondja a földel szemezve.

 - Akkor engem is le akarsz rázni? – kérdi Bob.

 - Ha azt mondanám igen, elmennél? – néz fel a tündér.

 - Hát, talán megkérdezném még, de igen. Nem szeretem az erőszakot – fintorog a bolond, mire a lány lassan bazsalyogni kezd. – De igazad van. Nekem feleségem van meg öt kölyköm. Nem igazán vehetlek el. De szeretek olyan csodás lények társaságában lenni, mint te.  Ez a híresség mellé jár. A kérdés csak az, hogy belül is ilyen csodás vagy-e.

 - Ha ezt így mondod, úgy csak az önbecsülésem derül ki, nem az, hogy valóban milyen vagyok belül – mosolyodik el a lány vidáman. – De arról még nem volt szó, hogy vajon én is a közeledben akarok-e lenni.

 - Ez rajtad áll – feleli Bob kezét a zsebébe dugva.

 - Őszinte embernek szeretném magam tartani, ezért egy visszafogott nemet mondok. De ne aggódj, az unokáim mind tudni fogják, hogy annak idején megkörnyékezett a nagy Bob Dylan – csicsereg Skaidrīte angyali hangja, és a bohóc felnevet. Nem számított másra. – Ha jól sejtem nem okoztam csalódást.

 - Nem bizony. Te az a fajta lány vagy, akibe halálosan beleszeretnek, vagy akit öt perc után félredobnak. Nincs semmi átmenet, és félsz, hogy rosszul válaszhatsz – szavalja a férfi, mire a lány összehúzza a szemöldökét. – Azt hiszem sikerült megbántsalak – teszi hozzá lezseren, és Skaidrīte helyeslően néz vissza rá. – Jobb, ha most megyek – mondja, és bármilyen szívélyes búcsú nélkül kisétál. Talán el kellene felejtenie ezt az egészet. Valóban megér neki ez a lány ennyi fáradtságot?

Leszáll az éj. Egy újabb koncert, újabb vígasság. Skaidrīte ismét a gyermekek gyűrűjében találja magát. Énekel nekik, mesél. Néha ugyanazt, amit a színpadon Bob, a bohóc.

Summer of Crazy-fornia at '88 - Három

Cím:	Summer of Crazy-fornia at '88
Fejezetcím:	Akkor barátok vagyunk?
Sorszám:	3/?
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel, AU
Hangulat:	Hurt/Comfort, Psycho
Fejezetek hosszúsága:	2500/3000 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, Jesse Dylan, Bob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	Jakobnak nem annyira könnyű, akárhonnan is nézzük. Az apja a világ egyik leghíresebb dalszerzője, és a barátai folyamatosan kihasználják, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Titokban ő maga is próbál dalokat írni, de azokat még csak meg sem meri mutatni senkinek. Elfuserált élete akkor ér mérföldkőhöz, mikor végre otthagyja Los Angelest, és New Yorkba költözik, hogy egy művészeti egyetemre járjon. Talál magának egy gyönyörű lányt, Ritát, aki szerencsére semmit sem tud a zenéről. Minden jól alakul, egészen 1988 végzetes nyaráig. Jake és Rita haza utaznak pár hétre, hogy közösen találkozzanak a Dylan-családdal. Beüt a krach. Sunny, egy ismeretlen, őrült lány, akit Jakob eddig soha sem látott, egy nap alatt képes teljesen felforgatni mindent, amin olyan sokat dolgozott. Csakhogy el sem tudná képzelni, milyen sok titkolnivalója van a kis majomlánynak.
NA:	Ez egy nagyon mi a franc van itt? rész.	Fejezetek
		Boney M. - Sunny
Kellemes olvasást!

Nem a hideg, kevély világnak darabja a kisangyal, akit Summernek, vagyis Nyárnak neveztek el, mert egy júliusi napon jött a világra. Nem is a forró, perzselő világnak, ami a nevének hamisságától megfosztaná. Sunny csak egy lány. Egy gyerek, aki még nem tudja mi lesz vele. Nem tudja mi lesz vele, és arról sincs fogalma miért teszi azt, amit. Egy tudatlan, ostoba kislány, aki hagyja magát befolyásolni a sötét árnyékok által. Mit tehetne ellene? Egyedül van, és senki sem fog segíteni neki. Még.

A Greendream Records ajtaján ismét az a denimkék szemű fiatal fiú lép be, mint legutóbb. Most azonban kezében gördeszkát cipel, és céllal érkezett ide. Magabiztosan, elszántan sétál a pultig, ami mögé sebesen benéz.

 - Sunny! Itt vagy? – kajabál, mire hirtelen a termetes Mr. Hoster lép elő.

 - Mit akarsz? – kérdezi modortalanul, míg a nyalóka szárat rágcsálja, és végignéz vendégén.

 - Sunny-t keresem – dadogja Jakob rémülten. – Öhm az alacsony lányt, bozontos hajjal. Tudja, a kis törpe. Summer – magyarázza, és a férfi vakkant, majd a bolt kínálatára pillant.

 - Megmondom hol van, ha veszel egy albumot – feleli Chuck bácsi, és Jake már kezdi sejteni, hogy ezek ketten rokonok lehetnek. Hátra megy oda, ahonnan legutóbb Sunny kivette a Kinks lemezt, és gyorsan elvesz egy másikat. Egy színeset. Előre megy fizetni, és még azt is hajlandó kiállni, ahogy a férfi szándékosan, az időt húzva üti be a gépbe az árat, majd lomhán válaszol. – Nos, fent van a padláson. Itt a lépcső – mutat a háta mögé, és Jakob sebesen meg is indul felfelé, magán viselve Mr. Hoster gyanakvó tekintetét.

Felérve egy kis kuckóban találja magát. Nincsen ajtó, se korlát. A lépcsősor egyenesen egy hatalmas tetőszobába vezet, aminek közepén egy hatalmas kör alakú szőnyeg, amin pár díszpárna meg három babzsák, amiknek egyikén fekszik a kis Sunny, kulaccsal az oldalán. Az arcát süti az egyetlen is ablakból szivárgó napsugár, és mozdulatlanul hallgatjaa  jobb oldalán fekvő lemezjátszón tekergő lemezt. Simon and Garfunkel, El Condor Pasa. Egy mesebeli dallam járja be a környezetét, és ezzel még szebbé teszi Summer látványát. Jakob most nem egy majomkölyköt lát, és nem is egy tolvajt. Egy lány heverészik a szeme előtt, aki sokkal gyönyörűbb az összes embernél, akit csak ismer. Elmosolyodik, miközben megpillantja Sunny parányi, a bambuszzöld póló alól kivillanó melleit. Hogyan változhatott meg minden ilyen rövid idő alatt?

 - Hé, törpe – töri meg a csendet Jake, ahogy a dal véget ér. Sunny ijedten kapja fel fejét, majd arcára hatalmas vigyor ül, felismerve Jakobot.

 - Na mi van? Eddig bírtad nélkülem? – kacagja, míg felemeli a lemezjátszó megviselt tűjét.

 - Csak a Kinks miatt jöttem, te csak mellékes vagy – ül le lassan a kislány mellé az egyik babzsákra. – Miért nem ismertem én őket eddig? – nézi meg most jobban az újonnan szerzet lemezét.

 - Mert tudod, szeretem én a Who-t, de szeretném azt hinni, hogy a Kinks volt az első punk banda. Még ha kicsit furcsán is hangzik. Ez valami olyan kincs, amit csak néhányan ismerhetünk. A sznobok nem értik. Tudod, ami nincs az újság címlapján, az nem is létezik – egyenesedik ki a majomlány. Kinyújtózik.

 - Hihetetlen.

 - És mi van a barátnőddel. Megbocsátott? – ásít egyet Sunny, míg Jake arca hirtelen kacér vigyorral gazdagodik. – Megijesztesz – hátrál a lány.

 - Az az igazság, hogy ráment minden pénzem, és egy irtó király Neil Young-os pénztárcám, de szakítottam vele. Egy buta lotyó. Azt hiszem boldogabb leszek nélküle.

 - Oh, pedig úgy tűnt közel álltok egymáshoz. Mindig közel álltatok egymáshoz – kacag Sunny a saját, elcseszett viccén, de Jakob lesújtó pillantást vet rá. – Nem vártam volna tőled ilyesmit.

 - Főleg miattad volt – súgja Jakob a lemez mögül, míg a lány szemei kikerekednek. – Mármint a zene, amit ő sosem érthet meg, meg amúgy sem bocsátott volna meg könnyen. Egyszerűen már nem érdekel. Ami meg apámat illeti, majd eljössz te.

 - Mi? – tátja a száját a kis törpe.

 - Tudod elkell mennem apámhoz, látogatóba, és már ígértem neki egy barátnőt. Valakit vinnem kell. Te meg úgyis jössz nekem egyel – győzködi félvállról, de a lány meg sem bír moccanni.

 - Nincs az az ég – nyögi ki előre hajolva, hogy közelebb legyen Jakobhoz. – Nem. - Erre a fiú kacér vigyort villant, és követve Sunny példáját közelebb dönti arcát a lányéhoz. – Nem – ismétli a majomlány magabiztosan, mire Jake hirtelen előre billenti fejét olyannyira, hogy kettejük ajkai egészen összeérnek. A fiú már fordulna kissé oldalra, hogy jobban hozzáférjen a lány édes ajkaihoz, ő azonban egyszerre hátra húzódik. Ijedten remegnek ajkai, míg Jakob mosolyogva hátrál.

 - Nem vagyok a barátnőd, és nem is leszek, de ha ezt nem csinálod többet, eljátszhatom a szerepet, csakhogy kimentcselek a bajból – hadarja az idegesség apróbb jeleivel az arcán. – Semmi másért – áll fel egyenesen, kihúzott háttal. Jakob elismerően bólint, és most már biztos benne, szerzett egy barátot. Olyat, amilyenje eddig még sosem volt. Akibe egy kicsit beleszeretett, akit egy kicsit tisztel, akit cseppet sem ért néha. Az őrült nyár az.

 - Így jössz? – kérdezi mosolyogva a lányt, ami megilletődve pillant vissza rá.

 - Máris? – nyögi csalódottan, mire Jake bólint. – Jó vagyok így? – néz Sunny gyorsan végig magán. – Nem akarok udvariatlan lenni.

 - Emiatt igazán nem kell aggódnod. Az apám egy magányos vénember, mikor egyedül van otthon. Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné kit mutatok éppen be neki – vonja a vállát Jakob, és látva az apró sortot, meg a bambuszzöld pólót, kicsit sem csalódik. – Gyönyörű vagy így – teszi hozzá, és a kislány arca bepirosodik.

 - Ne mondj ilyet, kérlek – puffog összekulcsolva apró kezeit. – Vagy betöröm a képed – nyögi, és Jake nevetni kezd.

 - Tényleg dilis vagy – mosolyog, majd felegyenesedik. – Jobb, ha megyünk.

 - Figyelj, én nekem még el kell intéznem valamit, addig meg tudnál várni kint? – csacsog a lány.

 - Persze. Odakint találkozunk – int Jakob Sunny felé, és megindul lefelé. Ahogy az ajtóig ér nem találkozik Chuck bácsival, vagy bárki mással. Jelenleg minden kihalt. Az utcán is csak a nap fénylik az égen. Senki sincs a közelben.

Jake elkezdi megvizsgálni a jó öreg gördeszkáját, aki régebben a legjobb barátjának tudhatta magát. Már nem emlékszik honnan vette, vagy mikor. Szinte együtt nőtt fel a négykerekűvel. Minél magasabb lett, anyja több gyertyát dugott a tortába, a deszkán annál több repedés, karcolás rajzolódott ki, egészen amíg el nem hagyta.

Mikor már kezd ráunni a várakozásba benéz a boltba, ahol Sunny éppen egy furcsa konzervet iszik, Mr. Hoster szeme előtt. A lány gyorsan, kínban lebegve nyeli le a furcsa folyadékot, mintha az méreg lenne. Jakob furcsállva a dolgot kicsit közelebb lép. A férfi mutogat, és magyaráz a lánykának, míg ő csak bólogat. Végül bekap valamiféle tablettát, ami fekete. Miután Chuck bácsi ridegen megpaskolja a vállát ő is elindul kifelé.

Jake gyorsan visszatér eredeti helyére, majd némán bólint Sunny biciklije felé, ahogy találkozik a tekintetük. A lány felülül a biciklire, míg Jakob rááll a gördeszkájára.

 - Merre megyünk? – kérdezi Sunny kimerülten.

 - Malibu felé. Nincs olyan vészesen messze – feleli Jake gyanakodva. Mindketten gurulnak már, mikor a majomlány megtöri a kerekek zörgésének némaságát.

 - Szóval apukád egyedül él?

 - Igen, de azt nem mondanám, hogy minden nap ebben a házban van. Ez inkább afféle nyaraló neki. A tengerparton – mondja két lökés között. – Úgy egy éve volt valaki, akiről mesélt, de a nő titokzatosan felszívódott – harsogja kissé lihegve, míg próbálja a lány féktelen tempóját tartani.

 - És akkor az exbarátnőd nevén fogsz hívni előtte?

 - Dehogy. Nem mondtam neki nevet, vagy bármi fontosat. Nem lesz baj – nyugtatja Jakob a lányt, aki láthatóan izgatott. Talán még remeg is.

A nyári nap egyre erősebben süt fentről, és az idő kezd pokolian forróvá válni. Az út hosszú, és hangos. Jake deszkájának téli álomból felriasztott kerekei visítanak minden fordulat után, mintha a halálba készülnének, míg a kezében lógó színes album csomagolása segítségért szól a szélben.

Mikor egy kihalt, magányos utcába érnek, ahol csak egyetlen hatalmas ház áll egyedül a tengerpart szélén, Jakob lelassít. Egy újabb emlékezetes hely. A lány szótlanul követi, míg rajta átfutnak a képek, ahogy éppen megtanul úszni az óceán vizében. Először indítja el az első lemezét, és az is, ahogy zsírkrétával rajzolja tele a falakat.

A biciklit, az albumot és a deszkát ledobják a veranda elé, majd az ajtó elé lépve Jakob hátul a rettegő Sunnyt pillantja meg.

 - Izgulok – súgja halkan, megrázva kezeit.

 - Ugyan már. Ő csak Bob Dylan – húzza össze denimkék szemét a fiú.

 - Honnan tudod, hogy…? – halkul el a lány.

 - Nem vagyok hülye. Aki olvasott életében újságot, tudja, hogy én vagyok a fia. Te még szereted is őt nyilván. Sokan kihasználtak már, hogy hozzá közelebb jussanak, de éppen ezért hoztalak ma el. Egész eddig nem kérdezted, és ugyan alig ismerlek, de valamiért megbízom benned – mondja Jake összeszorított öklei felől.

 - Pedig nincs okod rá. Átvertelek, és miattam szakítottál az igazi barátnőddel, akinek most itt kellene állnia helyettem. Bűnösnek érzem magam. Én csak a barátod akarok lenni, és tudom, hogy ennek nem lehet jó vége. Sokkal rosszabb vagyok, mint amit el tudnál képzelni – pirosodik el Sunny arca, és gyűlnek könnyek a szemében.

 - Nem foglak soha többé megcsókolni, jó? Nem fogok hozzád érni sem, ha nem akarod – sóhajt Jakob. – Ha te nem is, én szabályok szerint játszom. És egész eddigi életemben valaki olyannal akartam lenni, mint te. De én beérem a társaságoddal. Sosem volt igazbarátom – érzékenyül el a fiú, ami nem jellemző rá.

 - Nekem sem – rúg Sunny a porba. Szeméből a pólójába törli könnyeit, és Jake mellé lép. – Köszönöm! – mondja, majd gyorsan megöleli a fiút. Jakob lassan a lány köré fonja karját, és boldog. Nem mondhat semmit. Nem beszélhet arról, mennyire szereti a kis majomlányt, se a hevesen dobogó szívéről, mégis elönti egy meleg, vidám érzés.

 - Akkor, barátok vagyunk? – mosolyodik el Jake lenézve a mellkasáig érő lányra.

 - Barátok – vigyorodik el lelkesen, majd katonásan a fiú mellé lép. – De azért legyünk hitelesek – fogja meg lassan Jakob lomhán lógó kezét. Jake ekkor jön rá, hogy mostantól ez a ház az egyik kedvenc helye az egész világon. Megnyomja a csengőt, és Sunny-ra nézve mély levegőt vesz.

Az előttük álló ajtó kilincse lassan lekókad, és az elgördülő falap mögül egy idős, sármos férfi lép elő. A haja világosabb, de éppen olyan göndör, mint Jakobé. A szemeik, és a testalkatuk, még a magasságuk is azonos. Letagadhatatlan a hasonlóság mégsem lepi meg Sunny-t úgy, ahogy Rita-t tette volna. A lány csak lenéz a cipőorrára, és még csak mozdulni sem mer, Bob tekintete mégis rögtön rá tapad. Tág, indulattól telt szemekkel bámul előre, és kell is neki néhány pillanat, hogy összeszedve magát beljebb invitálja két vendégét.

 - Gyertek be – szól érces hangján, míg Jake és Sunny átsétál a küszöbön.

 - Apa, had mutassam be Sunny-t – löki a fiú a félénk, elnémult lányt előre, ahogy elhelyezkedtek az előszoba szerű szobában. Bob lassan, kissé ziláltan rázza meg a majomlány parányi kacsóját, majd nyög ki néhány szót.

 - Nagyon örülök. A fiam már sokat mesélt rólad, főleg azt, hogy szőke vagy – mondja Bob lezseren, álcázva pirosló szemét. Sunny hasonlóképpen válaszol.

 - Sajnos kikopott a festék – mormolja levegőért kapkodva, és az apa-fiú már álnevetésbe kezd.

 - Jake, megtennéd, hogy lehozol egy fürdőruhát a nővéred szobájából? Biztos lehűtenétek magatokat, ha egész eddig gurultatok – utasítja az apa fiát, aki szinte azonnal fel is fut a lépcsőn. A padló recseg, az ajtó csattan, és Bob, Bob egyszerre összerogy a földön. A lány könnyei a földre hullnak, míg a férfi homlokát szorongatva nézi a lányt. Arca bíbor színben ég, ahogy maga előtt látja azt, akit olyan rég, olyan könnyen elveszített.

 - Sa-sajnálom – nyögi Sunny az érzelmeiben fuldokolva. – Ne-ne-nem kérhetem, hogy, hogy megbocsáss, de…- kap hirtelen az arca elé, és lassan az ő lábai is elvesztik az erőt, ami eddig állva tartották a lányt.

A férfi szinte azonnal oda mászik mellé, és karjaiba szorítja, szorosan. Szó nélkül érzi teste melegét, míg annak könnyei az ingjét áztatják.

 - Miért nem szóltál? Miért nem mondtad el nekem? Éjjel-nappal ott voltam, de te nem – súgja Bob reszketve.

 - Féltem, Bobby – prüszköl a lány halkan. – Azt hittem, hogyha úgy teszek, mintha nem számítanál, elhiszed. Neked nem szabadna olyannal közösködni, mint én – rázza a fejét, de Bob gyengéden végig simítja a nyakát, és az arcát a sajátja felé fordítja.

 - Haragszom rád Summer, de sokkal jobban szeretlek annál, hogy ilyen könnyen eldobj magadtól. Annyira hiányoztál! – nyom egy apró, érzelemtől fűtött puszit a lány apró, mézédes ajkaira, és a homlokát az övéhez nyomja. – A világom pokol, ha te nem teszed mennyé – akadoznak szavai, miközben újra a szívéhez szorítja Sunny-t.

 - Szeretlek Bobby – leheli a lány szelíden, mikor az ajtó újra csattan. Bob sebesen felállítja Sunny-t, és a konyhához húzza.

Jakob egészen a lépcsősor tetejéig lépked, onnan kiabál le.

 - Apa! Anna hol tartja őket? Nem találom – harsogja fentről, míg az apa mosolyt erőltetve arcára felel.

 - Nézd csak meg a fehér szekrény alján!

 - Köszi – fut vissza, míg Bob megkönnyebbülve támaszkodik meg az egyik konyhabútoron.

 - Ezt már pár perc alatt megtalálja – motyogja a fiókba nyúlva, és egy zsebkendőt tesz a lány kis kezébe. – Nem számítottam rá, hogy Jake veled állít be ide – sóhajtja, míg Sunny letörli arcáról megbánását. – Bement a Greendream-be ugye? – fordul a lányka felé, aki bólogat. – Pedig úgy tudtam zenegyűlölő barátnőt szerzett magának. De ahogy ismerlek, rád nézett, és már dobta is ki. Őt helyettesíted. Eltaláltam? – mosolyodik el kínjában.

 - Azt hittem örökölte a Kinks utálatodat, de tévedtem – dadogja Summer a zsebkendőt szorongatva.

 - Melyiket?

 - A Lola-t – dönti oldalra arcát a lány, a fogát csikorgatva, és Bob elvigyorodik.

 - Nem kegyelmeztél – súgja Bob, és legszívesebben megcsókolná a vigyorgó lányt, ahogy régen. Megölelné, és el sem engedné többé, de nem teheti. Most nem. – Nem vártam mást tőled kisasszony – mosolyodik el Bob kacéran, mire Sunny gyorsan a hüvelykujjába harap. – Ó ne! – mutat gyorsan rá. – Bármit csinálhatsz estig, csak ezt ne! – lép közelebb, de Sunny nem húzza el kezét a szája elől. Bob bűntetésre kész tekintettel néz rá, mikor a padló ismét recsegni kezd. – Fejezd be! – tátogja, és a lány lassan elemeli ujjait.

Jakob lihegve ugrál le a lépcsőn, kezében egy vékony kis sárga bikinivel, elszántan, hogy lássa benne Sunny-t. Belép a konyhába, ahol az idegeneket játszó apa, és lány távolságtartóan álldogál. Jake sejteni se sejti.

 - Csak ezt találtam – lebegteti meg a levegőben, és az apja megbiccenti fejét. – Sunny? – pillant a fiú felé.

 - Add csak ide – lép mellé, és kikapja a kezéből. – A fürdő? – kérdi, és Bob Jakobbal együtt balra mutat. A lányka elmosolyodik, és belép a jólismert szobába. A csempe még mindig törött ott, ahol a repedést hagyta, és a tükör is telt karcolásokkal. Egyedül az ablak nem a régi. Érthető, ki akarna törött üveget ablaknak hívni?

Summer gyorsan magára húzza a citromsárga bikinit, majd karon öltve ruháit ki is megy onnan. Kilép, és a kettő már a teraszon napozik. Mintha ikrek lennének. Hátulról alig lehet megkülönböztetni őket. Ahogy kilép, szinkronban állnak fel, és néznek végig vékony, nádszálnyi testén.

 - Remélem nem egyedül kell pancsolnom – mondja a tenyerét napellenzőként használva.

 - Sietek – vágja rá Jakob, és már be is fut átöltözni.

Sunny közelebb lép Bobhoz, aki nehezen tudja elfojtani felszínre törő érzelmeit. Olyan sok imát mondott ezért a pillanatért, hogy viszontláthassa Sunny-t. Olyan nehéz súly nyomta a vállát. A tudatlanság súlya. De most mindennek vége. Újra itt van Summer. Újra itt a nyár.

 - Én is szeretlek tücsök – suttogja halkan, és a lány elmosolyodik. – Végre visszakaptam saját magamat, tőled.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész