Killin' Chevy with Chase

Killin' Chevy with Chase (17/17)

SNL*RPF*Novel*Hurt/Comfort*Retro*USA*R*Zene

AN: Igen, úgy döntöttem, hogy ite is átrángatom a sötétbe a kedves kis obsessiont, ami az utóbbi időben motivált az életre. (Kezdem kinőni, de hát ez ilyen.) 

Fülszöveg: 

Veled is előfordult már, hogy egy hétköznapi döntés előtt állva a szemed előtt láttad mindkét lehetőségedet: ,,Most lehajolhatok, és a kukába dobhatom ezt a papírfecnit, vagy egész egyszerűen tovább sétálhatok, mintha észre sem vettem volna." Mire végig gondolod, már nevetségesen is festessz, hiszen a legtöbb ember már akkor tudja a választ, amikor a kérdést még fel sem tették. (Chevy Chase nem ezek közé az emberek közé tartozott.)Mikor egy Gemma nevű feminista újságíró betoppan életébe, át kell értékelnie eddig elpazarolt éveit, ahogy a lánynak is meg kell békélnie váratlan érzelmeivel, saját magával kapcsolatos kételyeivel. Számtalan ellentét, és a tömegek ellenkezése elég lesz ahhoz, hogy ketté válassza őket?Ez a történet 1976-ban játszódik, az amerikában feltörekvő sketch-comedy televíziós szférájában. Névszerint a Saturday Night Live korai éveiben. Amit érdemes tudni, hogy ez a show hatalmas sikernek bizonyult kezdettől fogva, és az azóta is tartó történelme alatt töméntelen hírességet "termelt." John Belusi, Dan Aykroyd, Bill Murray, Eddie Murphy, Robert Downey Jr., Adam Sandler, mind itt kezdték karrierjüket. 

Kellemes olvasást a bátraknak! 

 

1 – Top of the Rock

 

Ahogy minden hétköznap, az emeletet most, ezen a kedden is zűrzavar járta át. Sugdolódzás, csevegés, kiabálás, és hangos vitatkozás. Káosz. A legtöbben így írnák le. SNL.

A Rockefeller Center New York tizenkilenc toronyházból álló épületegyüttese, amely Manhattan középső részén helyezkedik el. A Rockefeller pláza épületének 30-dik emeltén zajlott a legtöbb élet. Top of the Rock, azaz NBC stúdió.

A Saturday Night Live (rövidítve SNL) egy késő esti komédiaműsor és varieté-show. Premierje tavaly volt az NBC csatornán, akkor még NBC's Saturday Night címmel. A műsorban rövid humoros jelenetek láthatóak, melyek sokszor politikai és kulturális paródiák, s melyeket egy nagy létszámú, állandóan változóban lévő gárda játszik el. Minden adást egy meghívott vendég konferál fel, aki elmond egy monológot, ezután gyakran szerepel a jelenetekben is, ha pedig zenészről van szó, rendszerint fel is lép. Az epizódok rendszerint rögtön egy jelenettel kezdődnek, amelyek váratlanul megszakadnak, amikor a színészek egyike kilép a szerepéből, és a kamerába mondja: "Élőben New York-ból, ez a Saturday Night!"

Varázslatos tündérmese a legtöbb hírnév hajhász kölyöknek.

Persze amilyen szépen hangzik, olyan nehezen is lehet a műsort megvalósítani. Káosz. Hiszen egy hét áll csak rendelkezésre egy közel órás adás rendezésére, írására, forgatására.

De mégis mit számít ez Chevy-nek.

Az őrület és a zűrzavar közepette neki csak egy dolog számít a hétköznapokon.

Gemma.

Gemma huszonéves fiatal, gyönyörű, és különleges lány volt. Úgy tűnt, hogy akárhányszor betette a lábát egy szobába, az idő lelassult, és halkan egy francia sanzon kezdett szólni, ami egyre hangosabb lett, ahogy Gemma közeledett, ameddig meg nem szólalt angyali hangján. Akkor az idő a régi lett, a zene elhallgatott, és az ember kábultan eszmélt fel.

Nos, Gemma így zavarta fel az írók emeletének életének kezdetektől fogva is zavaros vizét, minden hétköznap.

Most is könnyeden kilépett a liftből, egy gyengéd mosollyal a szája szélén. Bézs francia barett sapkát viselt a téli hidegben, mely tökélesen illeszkedett aranybarna, kicsit vöröses, hullámosra dauerolt hajára. (Mert ez a hetvenes évek.) Ez az árnyalat remekül illett rózsavörösre festett ajkaihoz, ami a visszafogott sminkjének ékje volt.

A kezére vetette vastag szőrme kabátját, és megigazította hófehér horgolt felsőjét, ami fedetlenül hagyta vállát. A gyönyörű blúz alatt egy kordbársony ceruzaszoknya szorította derekát, ami alól kilátszódott kerek térde, amihez éppen nem ért fel kígyóbőr mintájú, rézbarna csizmája.

Mintha még csak próbálkoznia sem kellett volna. Akármit húzott magára, mindig csodálatosan divatos és bájos volt. Már egyértelműen nem volt kislány, de még nem egészen érett nővé.

Egy pillantás alatt, halálosan belé lehet szeretni.

„Veszélyes fehérnép” – ahogy Chevy mondaná. De Gemma is hasonlóképpen jellemezné őt.

Amint a folyosón ólálkodó gyakornokok megérezték Gemma szeder illatú Dior parfümjét, és szemükkel is megbizonyosodtak róla, hogy a nyár múzsája érkezett meg, mind elvesztették éppen, hogy ép eszüket. A férfiak lefagytak, és a nők irigységbe sárgultak. Egészen amíg meg nem érezték Gemma önzetlenül kedves kisugárzását. A lány, akinek csak tudott, név szerint köszönt, és úgy osztotta mosolyait, mintha adómentesek lettek volna.

Egyszóval mindenki oda volt Gemmáért. Ezért sem értette senki, hogy mi a fenéért áll szóba Chevy-vel. Látszólag mindene megvolt, és akárkit megkaphatott volna. Akkor mégis miért pont az a seggfej? Nos, a következtetés mindig az volt, hogy Chevy átveri szegényt. Hogy meri? Azt az angyalt? Ezért csak még jobban utálták „azt a seggfejt.”

Mert Chevy Chase nem volt sokkal több.

Mindenki, aki valaha ismerte, egy elkényeztetett hülyegyereknek tartotta, akinek a gazdag családja el tudott intézni mindent. El tudott titkolni mindent. Bizonyíték sosem volt rá, de millió alantas pletykát sugdostak róla. Rosszabbnál rosszabbakat. Talán a show versengésre gerjesztő légköre miatt, de valami helytelen mindig zajlott a háttérben. Valahol mindenki bemocskolta a kezét.

Akinek volt szerencséje együtt dolgozni vele, annak hasonló volt róla a véleménye. Bunkó, gátlástalan, és ízléstelen férfi volt, aki sosem tudta megkülönböztetni mi a vicc, a gúny és a sértés. Legalábbis így szólt a szóbeszéd.

Egyedül a műsor rajongói, és a fejesek voltak képesek látatlanul is imádni Chevy-t.  Itták minden szavát, és rajongtak érte. Mindannyiuknak ő volt a kedvence. Kivételesen magas férfi volt, vonzó szemekkel, és kerek, csókolni való ajkakkal. Vicces volt. Nem is csak vicces, hanem sármos, karizmatikus, és különc. Talán ez volt az, ami annyira vonzotta Gemmát?

A választ senki sem tudta, csupán annyit, hogy a lány minden hétköznap ebédet hozott Chevy-nek. Átsétált az emelet központi folyosóján, és általában Chevy ott várt rá, vagy az irodájában, amin Michael O’Donoghue-val, a lobbanékony íróval osztoztak. De egyikőjük sem örült a helyzetnek, ezért a szoba legtöbbször üres volt, hiszen mindketten kerülték.

Chevy kedvenc szünet alatti időtöltése az egyik tárgyalóban való tétlenkedés volt. A hármas tárgyaló, itt álltalában a zenészekkel, zenekarokkal beszélték meg a műsorra kerülő számokat. Chevy próbálta titkolni, néha sikerült is, de világosan látszott rajta, hogy imádja a zenét. A vérében volt, hiszen édesanyja koncertzongorista volt. Szeretett a zenészek körül lebzselni, főleg, ha valaki olyan volt a vendég, mint, a Stones, Paul McCartney vagy Paul Simon. Utóbbi idővel legjobb barátjává vált. Ettől függetlenül is szerette a hármas tárgyalót. Üvegfalak vették körbe szinte minden oldalról, ezért jól látta, hogy mi folyik körülötte. Itt olvasta át a szövegeit, vagy éppen írta őket. A vérében volt, hiszen apja szerkesztő volt.

Most is a hármas tárgyalóban üldögélt, és valamilyen papírköteget lapozgatott. Az egyik széken hintázott, és lábával az asztalon billegett. Seggfej.

 

 

2 – Chase, Aykroyd, Belushi

 

 - Seggfej – motyogta ez egyik író gyakornok, Skylar.

 - Nos – nevette hirtelen el magát Dan Aykroyd. – Nem jársz messze az igazságtól.

 - Ó, bocsánat! – szabadkozott Sky, eddig még sosem mondta ki ezt hangosan. – Nem akartam semmi rosszat, utlálok pletykálni Chevy-ről.

 - Pedig pontosan azt tetted – ért a szöveg végére, amiben Skylarrel helyesírási hibákat kerestek leadás előtt. – Azt hittem, ti gyakornokok oda vagytok érte.

 - Ugye csak viccelsz?! – húzta fel szemöldökét Sky. – Nála arrogánsabb embert még sosem láttam. Ha valakitől nem akar semmit, akkor úgy kezeli, mint egy darab… - tette kezét gyorsan a szájára. Dan újra hangosan felnevetett. – Nem beszélek ki senkit a háta mögött.

 - Nyugi, nem foglak beköpni. Chevy néha egy pöcs. – Dan összeszedte az iratokat, és egy mappába rakta őket, hogy oda is adja Skylarnek, mikor figyelmét hirtelen Gemma terelte a tárgyaló felé. A csillogó haja, a karcsú alakja, és tökéletes ruhái. Észre sem vette, ahogy egy mély sóhaj hagyta el száját.

Dan pontosan látta az üvegfalakon keresztül, ahogy Gemma hátulról lepte meg Chevyt, aki lassan felállt, megcsókolta a lányt, majd vidáman megpörgette, hogy jobban megnézze a mai felszerelését. Gemma elpirult, ahogy Chevy valószínűleg béna bókokkal bombázta.

 - Mégis mi a fene lehet a baj ezzel a világgal? Ilyenkor érzem azt, hogy nincs Isten, amikor egy ilyen aranyos lányon sétál át egy ilyen seggfej – mondta Dan nyugodt szívvel, hiszen Skylar nyíltan osztotta ezt a véleményt. – Szerinted ostoba ez a csaj? Vagy mi a baj vele?

 - Igazából nagyon intelligens. Beszéltem vele pár hete, és egy félig politikai magazinnak dolgozik.

 - Hogy lehet valami félig politikai? – fordult értetlenül hátra, miután elege lett belőle, hogy édelegve lássa a párt ebédelni a tárgyalóban.

 - Marmalade, egy ilyen feminista divat magazin. Végülis, érthető. Mármint az, hogy divattal foglalkozik. Az, hogy egy feminista miért áll le ”CHevY cHasE”-el, az továbbra sem világos.

 - Hát, örök rejtély. Bár, jól tudjuk, hogy mi lesz a vége – rázta meg fejét Dan.

 - Mi a jóslat, Mr. Aykroyd?

 - Chevy addig csavarja szegény lány fejét, míg le nem bukik vele, hogy egy csalfa arrogáns pöcs. Csak az a kérdés, hogy szegény lány jövőhéten jön-e rá, vagy hét év múlva két gyerekkel – hadarta Dan keserűen. Le is hangolta Skylart.

 - Hát ez marha szomorú. Olyan kedves lány… - mormolta Sky. – Nem lehetne csak úgy elmondani neki?

 - Csak rajta! – mutatott Dan a tárgyaló felé, ahol Gemma éppen egy apró puszit nyomott Chevy homlokára, aki már a croissant végénél járt. – „Figyi szivi, lehet, hogy még nem esett le, de a pasid egy szemét, és csak össze fogja törni a szívedet.”

 - Hát, kábé – lankadt le Skylar minden a témába vetett lelkesedése, mire hirtelen John Belushi lépett be az ajtón.

 - Mi újság, kész a szöveg? – kérdezte Belushi.

 - Mióta érdekel téged a szöveg? – nyomta Dan a mappát Skylar kezébe, aki már el is indult vele.

 - Őszintén, a legkevésbé sem érdekel, csak jöttem nézni a showt – mutatott a hármas tárgyaló felé.

 - Elég dekadens show, nem tudom mit tudsz élvezni benne – vágta rá Dan, mire John maga mellé húzta, és a kezét felemelve eltakarta Chevy-t, hogy csak a lányt láthassák a szobában.

 - Én így igazán élvezem, de nem tagadom, némi vágásra szorult – nevetett, míg Dan ellökte maga mellől. – Ugyan, pár hét és meglásd szakít vele a csaj. Akkor szabad lesz, és az egyikünk összejön vele, akkor nekünk hozza majd az ebédet. Végre lesz valami, amivel jól bemutathatsz Chevy-nek. Mesés lesz – hadarta Belushi.

 - Nekem nincs semmi bajom Chevy-vel. Néha egy pöcs, de ennyi. Te állandóan egy pöcs vagy – felelte Dan, és John elvigyorodott.

 - Ha karácsonyi buliig nem mennek szét, akkor Chevy-nek lehet, hogy lesz pofája elhozni. Majd csak csorgatod a nyálad a csaj estéjiére. Elég szomorú.

 - Mégis mi ez a rögeszme, hogy nekem tetszik ez a csaj? Nem is ismerem.

 - Figyi, ő minden egyes férfinak és a legtöbb nőnek is tetszik. Egész egyszerűen te vagy a leggyengébb közülünk – szippantott orrán.

 - Ennek konkrétan nincs értelme. Vegyél vissza Belushi – próbált menekülni Dan, mire John megragadta kezét és pár lépéssel a hármas tárgyaló ajtajáig húzta. Gemma éppen összepakolta a Chanel táskáját, és már a kabátja is a vállán volt. Dan, és John betolakodtak az terembe, ahol Chevy éppen a kukába célozta az ebédjének zacskóját, és csodával határos módon a székétől majd’ hét méterre lévő szemetesbe talált.

 - Chevy! – szólt rá Gemma, mielőtt…

 - Héj – köszönt Belushi hangosan. – Ellopnánk ezt a colost, ha nem baj – mondta határozottan, majd a kezét nyújtotta az ártatlan lány felé, aki még levegőt sem mert venni. – John Belushi – mutatkozott be.

 - Üdv! Nagyon örülök a találkozásnak – mosolygott míg a férfi finom csókot nyomott csuklójára. – Óh! – illetődött meg a lány, mire Chevy felállt, védve saját „tulajdonát.”

 - John, Dan, ő itt Gemma – próbálta a helyére hessegetni a száráról elszabadult Belushit, míg Dan gyengéden megrázta a lány kezét.

 - Sajnálom, nem akarok útban lenni! Elnézést, hogy lefoglaltam Chevet – kapkodta össze a dolgait.

 - Ugyan – legyintett John.

Gemma a folyosó felé indult volna, mire Chevy hirtelen megfogta, magához húzta, és szájon csókolta, csupán, hogy jelezzen a két betolakodónak. Hideg formalitás.

 - Este találkozunk! – tett úgy mintha a lány fülébe súgna, de volt olyan hangos, hogy a két férfi jól hallja. Még csak nem is volt igaz. Gemma kínosan elköszönt, és szinte menekült a tárgyalóból.

 - Aranyos, nagyon aranyos – nézett utána Belushi. – Hol szerezted?

 - Mit akartok? – ignorálta Chevy, és inkább Danre nézett. – Mi nem várhatott?

 - Nos, erről a kislányról lenne szó – csipkelődött tovább Belushi.

 - Ez most komoly? Nőj fel, haver. Mégis miért érdekel? Semmi közöd hozzá.

 - Ugyan, azt hittem barátok vagyunk – vigyorgott.

Dannek ekkor lett elege a dologból.

 - Majd később talán mesélek, mert nektek még kell pár évtized, hogy be tudjatok nyúlni egy bugyiba – mondta Chevy elégedetten, pedig Gemma bugyijáról még nem lett volna túl sok mesélni valója.

 - Chase, néha te tudsz lenni a legnagyobb seggfej a világon – felelte Dan csalódottan, majd ott hagyta a másik kettőt. És még ő volt a legértelmesebb hármuk közül? Drámakirálynő.

Chevy mély levegőt vett, majd unottan fordult Belushihoz:

 - Mond csak, miért jársz folyton rá? Direkt akarod kiakasztani szegényt? – kérdezte, míg John majd’ megfulladt a nevetéstől. – Mit tett ellened?

 - Sajnálom, de nem bírom megállni. Észre sem veszi, ha ugratom.

 - Ha téged ez tesz boldoggá… - Chevy zsebre tette kezét, és kihajolt a folyosóra, hátha elcsípi a lányt.

3 – Rockefeller Center

 

Gemma eddig még sosem érezte ilyen kiszolgáltatottnak Chevy mellett. Eddig úriemberként viselkedett, és ugyan nem volt egy földre szállt angyal, de nem szorította ennyire sosem magához. Gemma egyszerűen nem tudta megmondani, hogy ugyan miért érezte magát ilyen kényelmetlenül. Az egész jelenet, ahányszor lejátszódott a fejében, egyre érthetetlenebb és abszurdabb lett. Sietősre vette a távozást. Ahogy beszállt a liftbe, és az ajtók becsukódtak, felhúzta blúzát, hogy lássa a vöröslő nyomot, amit Chevy tenyere hagyott. Nem volt túl feltűnő, vagy fájdalmas. Pár másodperc múlva már fel is szívódott. Csak annyira volt elég, hogy emlékeztesse Gemmát a pillanatra.

Hirtelen úgy érezte, hogy sosem akar ebbe az épületbe visszajönni.

Biztosan csak ő csinál belőle nagy ügyet.? Az egész semmiség volt.

Gemma nem volt ostoba. Naivnak is csak átlagosan.

Hamar átlátott Chevy Chase-en. Hamarabb, mint a legtöbben.

Már az első pillantásnál látta, hogy nem egy igazán „jó fiú.”

Párszor talán látta már a tv-ben, de legtöbbször a Rockefeller téren futott össze vele. Csak szembe sétáltak egymással, vagy egymás után mentek. Több mint egy éven keresztül, egy héten minimum egyszer. Ez azért csak megmarad mindenkiben. Persze nem jelentett semmit. Csupán Gemma azt látta, hogy Chevy hogyan öltözködik, hordja a haját, vagy milyen kávét iszik. A legjobban mégis azt jegyezte meg róla, hogy néha bedobta a papírpoharát a kukába, néha pedig otthagyta.

Mindenkivel előfordult már, hogy egy hétköznapi döntés előtt állva a szeme előtt látta mindkét lehetőséget:

„Most lehajolhatok, és a kukába dobhatom azt a papírpoharat, vagy egész egyszerűen tovább sétálhatok, mintha észre sem vettem volna."

Mire végig gondolja az ember, már nevetségesen is fest, egy üres papírpoharat bámulva, hiszen a legtöbben már akkor tudják a választ, amikor a kérdést még fel sem tették.

Chevy Chase nem ezek közé az emberek közé tartozott.

Minden egyes nap, minden egyes pohár kidobása egy döntés volt számára. Olykor egy pillanat volt csupán, máskor egy egész perc.

Gemma sok napját feldobta azzal, ahogy a kuka mellett állt, és vacillált. Csak mereven rostokolt, és szemezett a szeméttel.

Már akkor érezte, hogy Chevy egy igazi különc, akit nem lehet csupán egy kategóriába sorolni.

Viszont ez együtt járt a jóval, és sok rosszal is.

Gemma ma szemesült először az utóbbival. Véget kellett vetnie a saját maga hitegetésének.

A héten többet nem vitt ebédet Chevy-nek.

Se szerdán, se csütörtökön, se pénteken. A három nap alatt Chevy valahogy túlélte a napokat evés nélkül, de ezt Belushi persze nem hagyta szó nélkül. Főleg hétfőn nem, amikor is Chevy szinte aggodalmasan körözött a folyosón, egyre csak a liftet bámulva.

Persze senki sem jött.

Már rég elmúlt az ebédidő, és ugyan a hétfő az egyik legnyugisabb munkanap, még bőven akadt tenni való.

 - Mi a baj, Chev? – lépett Gilda oda hozzá, és a vállára tette a kezét. (Az a Gilda Radner.)

 - Hm – dünnyögte Chevy távolba merülve. – É-h-e-s vagyok. Radny – rontotta el a lány nevét szándékosan, miután egyszer véletlenül is megtette. Azóta úgy tett, mintha direkt lett volna.

 - Er, Chey, Er – sóhajtotta Gilda.

 - Köszi – nyögte ki Chevy. Ritkán vallotta be magának, hogy mennyire kedveli Gildát, és hogy mennyire hálás a barátságáért. Most mégis egy ilyen pillanat adódott.

 - Nincs mit, drága – paskolta meg a férfi vállát. Ő mindig is ismerte Chevy jobbik oldalát. – Gyere, feltűzünk még pár ötletet a falra.

Mindketten át sétáltak a ”Lorne”-irodába, de Chevy képtelen volt kiverni a fejéből Gemmát. Ahogy neki is csak Chevy járt az eszében.

 

4 – Palazzo D’Italia

 

Gemma egy szomszédos épület, a Rockefeller Palazzo D’Italia nevű felhőkarcoló első emeletén dolgozott. A cég tulajdonosa, Martha Ginsbern klausztrofóbiás volt, ezért az egyetlen gyalog megközelíthető emeletet bérelte. Szerencsétlenségére, a közelben csak ez az épület rendelkezett ilyen hellyel, amit a kissé rasszista felfogása azóta is ellenez. Miss, igen, ezt mindig kiemelte, Miss Ginsbern egy tipikus újgazdag volt, akinek sikerült jól házasodnia. Egy rendkívül idős férfihez ment hozzá, akinek halálára várt, amióta csak meglátta. Nyolc év meglehetősen ”boldog” együttlét után, Mrs.-ből újra Miss lett, és a vagyonból befektetés. Mégpedig egy feminista magazin, ami azt hirdette, hogy bármely nő képes elérni bármit, teljesen egyedül. A tőke forrása persze örök titok maradt a legtöbbeknek. Egyedül Gemma tudta, hiszen ő még Mrs.-nek ismerte meg Marthát. Sőt.

Zárt ajtók mögött Ginsbern lányaként kezelte Gemmát, de a külvilág számára egy rideg nő alakját vette fel.

A Marmalade magazin egy félig politikai nézetet képviselt. A legfontosabb üzenetének a nők támogatását, és függetlenségüket tartották. Ugyanakkor az újság tartalmába rengeteg téma tartozott. Politika, divat, háztartás, kapcsolatok, pletyka, sport, és szerelem. Mivel a feminizmus a nők egyenlőségére, és a szabad választásukra tanította az embereket, ez a magazin megmerte tenni a lépést, hogy egy ívben volt képes a közeledő választásokról, és a serpenyőkre ragadt zsiradékok legpraktikusabb eltávolítási módszereiről beszélni. Bár, ez hiába volt bátor, és a feminizmust legjobban összefoglaló lépése, nem tűnt sikeresnek. Az emberek még nem álltak készen rá. Az a nő, aki politikáról akart olvasni a reggeli kávéja mellett, az szégyellte, hogy az újságja sarkában a legújabb hajgöndörítő rollereket hirdetik. Az pedig, aki a takarításról akart többet tudni, titkolta, ha bármi érdek fűzte a politikához, vagy bármiféle progresszivitáshoz. Tehát, mivel az olvasók köre nem volt tömegekben mérhető, a Marmalade üzletpolitikája luxusmagazinként adta el magát. Így elég bevétel volt ahhoz, hogy nem menjenek csődbe. Persze Miss Ginsbern sosem volt ezzel elégedett.

Gemma hihetetlenül büszke volt, hogy egy ilyen magazinnak dolgozhat, de arra talán még büszkébb volt, hogy milyen emberekkel teheti ezt.

Az emeleten szinte csak nők dolgoztak, és néhány meleg férfi. Gemma minden itt töltött percet áldott.

Gemmának nem volt hivatalos munkaköre. Ebben a témában mindig titokzatos maradt. A többiek csak annyit tudtak róla, hogy nem sok cikket ír, inkább a fotók, a borítók, és a reklámok érdekelték. Ő kötötte össze a nyomdával az írókat és szerkesztőket. Úgy tűnt, mintha mindenhol ott lenne.

Már délkörül járt, mikor beért az irodába. Úgy tűnt, mintha nem lenne önmaga.

Átsétált a nyitott terű termen, és mindenki asztalánál megállt, aki útba esett. Köszönt, mosolygott, és kérdezett. Mint mindig. Habár az a pár méter szinte éveknek tűnt, mire a saját asztalához jutott.

Jen és Mark gyanakodva néztek végig rajta, de egy szót sem szóltak, míg ő ledobta bársonykabátját. Miután kifújta magát, a két legjobb barátja asztalára egyesével egy-egy kiscsomagot rakott, idegesen.

 - Teriyaki. Reggel csináltam – motyogta, majd hátra csúszott a székében.

Jen Atkin, a „vörös-bögyös” tágra nyitotta szemét, míg a kályhaforró, végtelenül jóképű, szőke Mark Illes megszorította a kezét, amit Jen rögtön ellökött magától természetesen.

 - Meghalt valaki? – súgta a férfi aggodalmasan, míg Jenny kibontotta az előtte lévő csomagot.

 - Nem, nem – tette hozzá. – Itt valami komolyabbról van szó. – Nyitotta ki a papírdobozt, majd beleszippantott a Teriyaki csirke fűszeres illatába. – Ennél finomabbat még sosem szagoltam – tolta el magától Jen.

 - Két adag? Ennek ahhoz van köze, hogy már két hónapja nem velünk ebédelsz? – kapta maga elé karját Mark. – Te jó ég! Mi van, ha mind a két adagot ő ette meg? – nézett terrorban a ”vörös”-re.

 - Á, akkor nem csomagolná ketté, csak nagyobb dobozba.

 - Huh – higgadt le a férfi.

 - Mégis mit titkoltál eddig előlünk? Nem értem – komolyodott meg Jen tekintete.

Gemma arcát tenyerébe temette, és összehúzta magát. Nem gondolta, hogy ennyire elfajul a dolog. Sőt, egy hétnél többre nem is számított. Eleinte csak kalandnak indult az egész. De legbelül végig tudta, hogy helytelen, hiszen nem merte elmondani senkinek. Még a legjobb barátainak sem. Pedig előlük nem tartott sok titkot.

 - Lehet, hogy hülyeséget csináltam. Biztos is – nyögte halkan, majd felegyenesedett. – Szóval, találkoztam valakivel.

 - Tudtam – csaptak mindketten egyszerre az asztalra.

 - Sajnálom – erőltetett Gemma mosolyt arcára.

 - Nagyon durva lehet, ha nem merte elmondani nekünk – suttogta Mark.

 - Összefutottam ezzel a pasival, aki nagyon fura, és édes volt, de utána történt valami. Nem is tudom, hogyan mondjam el. Olyan apróságnak tűnik, így visszagondolva – remegett bele Gemma. – Beszélgettünk a munkahelyén, ahová ebédet szoktam vinni neki, és betoppant két munkatársa. Ő pedig egy percre teljesen megváltozott. Mármint, nem lepett meg, de abban az egy percben mégis kicsit megijesztett. Egész eddig, heteken át vacilláltam, hogy tényleg tetszik-e, de egyszerűen nem tudom eldönteni – hadarta.

 - Drágám, ennek egyértelműnek kellene lennie. Nem? – felelte Jen. – Ha ennyit rágod magad rajta, akkor ott a válasz előtted.

 - Nem ilyen egyszerű. Azt hiszem. Mert nagyon-nagyon tetszik, úgy. Magas, sármos, szinte tökéletes.

 - De? – vágott bele Mark.

 - De olyan, mintha két különböző ember élne benne.

 - Ez izgalmas – húzta ki a fiókjából Jen a jegyzetfüzetét, és vázlatolni kezdett. – Romantikus pszicho.

 - Jenny, az életem nem az egyik regényed – sóhajtott Gemma. – Rendbe kell szednem magam – rázta meg fejét a lány, és a mosdó felé indult. Jen és Mark mentek vele természetesen.  A toalett felé vezető úton Gemma már meg sem lepődött, hogy most is hármasban fognak pisilni, mint mindig. Kimondottan szerette a WC-meetingeket. Azon viszont tényleg meglepődött, hogy az iroda bejáratánál Chevy-t pillantotta meg.

 - Úristen, ez ő – nyöszörögte úgy, hogy a szája meg sem mozdult.

 - Mi? Ő az? – lepődött meg Jen, aki jóval szemrevalóbb férfira számított.

 - A palid Chevy Chase? – lepődött meg Mark, aki rögtön felismerte.

Mindketten magyarázatra várva néztek Gemma után, aki sebesen a mosdó felé futott.

 - Nem futhatsz el a pasid elől a WC-re! – mondta Mark félig hangosan, amivel sajnos magára vonta a figyelmet. Chevy-ét is.

 

5 – Marmalade

 

Gemma idegesen járkált körbe, amint a toalett ajtaja becsukódott. A vörös márvánnyal borított falak fojtogatták, és a hatalmas mosdókagylók előtt függő tükörben csak saját zavarodottságával találkozott.

 - Ugye nem vett észre? - szorította ökölbe kezét.

 - Dehogy – hazudta Mark csípőből.

 - Ki ez a csávó? – volt Jen még mindig lemaradásban.

 - Chevy Chase. Tudod, a szombati NBC műsorból – felelte Mark. – Közepesen híres. Legalábbis Ellis szokta emlegetni. – Ellis Mark jegyese volt. Már csak pár évtizedet kellett várniuk, hogy össze is házasodhassanak.

 - Hát, az biztos, hogy odáig van érted. Mégis mit keres itt? Nem ismeri a telefont? Vagy már szakítottál vele? Ne csigázz! – sürgette Jen, újra maga elé véve a jegyzetkönyvét.

 - Nem szoktunk telefonálni, mert van ez a dolgunk, hogy a szerencsére bízzuk a dolgot. Nem tudom. Fura az egész. Már majdnem egy hete nem találkoztam vele. Azt hittem, hogy ebből veszi az adást. Sosem volt komoly a dolog, vagy ilyesmi. Azt sem tudom hol lakik. És még nem is feküdtünk le úgy igazán – kapkodta a levegőt Gemma.

 - Úgy igazán? – kérdezett bele Mark.

 - Nem olvastad a szeptemberi cikkemet a szex definiálásáról? – mérte fel Jen, mire ő lojális barátként gyorsan elterelte a témát:

 - Hát, Édes, ő nyilván komolyabban gondolja, mint te. Ide jött. Amazóniába. És ő végülis celeb, nem? Sosem tudtam, hogy buksz a hírességekre.

 - Mert nem is – köhintett Jen, válaszolva Gemma helyett is.

 - Nem tudtam, hogy az. Nem tudok róla túl sokat. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Nem bújhatok itt el? Örökre? – motyogta Gemma, mire a másik kettő szinkronban rázta a fejét, ellenezve az ötletet. – Szakítsak vele? De nincs is igazán mit megszakítani.

 - Hát, lehet hogy jobb lenne, ha ennyire bizonytalan vagy. Szerintem fogalmad sincs, hogy mit akarsz. Pedig nem szoktál ennyire bepánikolni a férfiaktól.

 - Igen, mert ő nem olyan, mint a többiek.

 - Oké, akkor írjunk listát – lapozott új oldalra Jen. – Pro és kontra! Mond! – mutatott Gemmára.

 - Rendben! Kontra: valószínűleg egyszerre több nőt kajtat.

 - Nos, ez Jenny-nek el is döntené a vitát, de úgy tudom ez téged nem zavar. Akkor miért is kontra? – dadogott Mark.

 - Igazad van – mutatott rá Gemma. – Pro: nagyon srámos, és magas.

 - Mióta vagy ilyen felszínes? – fakadt ki Jenből.

 - Ne zavard össze, Miss Bárkivel-bármikor – lökte meg Mark finoman.

 - Á – nyögte ki Gemma. – Én nem tudok így gondolkozni. Semmi sem fekete-fehér. Csak annyit tudok, hogy megzizzenek, ha a közelemben van, és senki mellett nem érzem úgy magam, mint mellette. Viszont félek, hogy rossz vége lesz.

 - Bébi, a testünk negyven éven belül el fog rohadni, és gusztustalan csontvázak leszünk. Mindennek rossz a vége – nevette el magát Mark.

 - Hihetetlen vagy – forgatta szemét Jen.

 - A lényeg, hogy nem tudsz dönteni. Mi lenne, ha őt megkérdeznéd a dologról? Gyakorlatilag van némi beleszólása.

 - Gemma! – mondta Jenny komoly hangon. – Lehet, hogy kicsit túlreagálod a dolgot. Te mondod mindig, hogy az életet nem kell olyan komolyan venni. Szerintem csicsázd ki magad, nyomd ki a melled, húzd össze a hasad, és menj úgy ki, hogy összeszarja magát. Mutasd meg neki, hogy milyen az igazi Gemma Graham. Gyönyörű, különleges, kedves, de legfőképpen Őszinte. Őszinte magához, és másokhoz – szavalta Jen.

Gemma mély levegőt vett, és elhatározta magát.

 - Hogy nézek ki? – nézett a tükörbe. Egy világosbarna, hosszúujjú kötött ruha volt rajta, amit egy rozsdaszínű, hasított bőr öv húzott össze. Teljesen rásimult vékony alakjára. A haja ma kimondottan vörösen csillogott, látszott rajta az élénk henna hatása, amivel Gemma egész este foglalkozott. Már csak unalomból is.

 - Tessék, zsebsmink – húzott elő a blézeréből Mark néhány dolgot.

Gemma megigazította szempilláit, és vörösre festette ajkait. Kihúzta magát, majd bólintott egyet.

 - Köszönöm. Nélkületek darabokra esnék – mosolyodott el, majd magabiztosan kisétált, míg Jen és Mark elégedetten vállon veregették egymást. Még egy sikeres WC-meeting.

Gemma tökéletes tartással, tökéletes léptekkel sétált át az asztalok között. Újra felcsendült halkan a francia sanzon a nyoma után és az idő múlása is felére lassult. Már messziről meglátta, hogy Chevy ott ül az ő székében, és éppen a magazin egyik régi kiadását olvasgatja.

Ez most Gemma fennhatósága volt, és ő volt fölényben.

Míg egymás után rótta a sorokat, Chevy is észrevette őt, ahogy közeledik. Érezte testén, ahogy a férfi tekintete teljesen végig méri, homloktól bokáig és vissza.

Chevy maga elé emelte az újságot, legyezni kezdte vele magát, azt tettetve, hogy Gemma minél közelebb ér hozzá, a levegő annál forróbb lesz körülötte. Aztán direkt leejtette az újságot, aminek lapjai ezerfelé hulltak. ”A Chevy Chase Shtick” Flúgosnak lenni, mindent elejteni, mindig elesni, és végül, magabiztosan vigyorogni, de közben teljesen irányításban maradni.

Ez persze rögtön kizökkentette Gemmát az erős, független nő szerepéből. Nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon. Chevy, a kaján vigyora, a mélyen kigombolt ingjei, és göndörkés haja. Folyton ezt csinálta vele. Mintha felemelte volna Gemma lábát a földről, így támasz nélkül hagyva. Tényleg ez lett volna a célja? Pedig Chevy közel sem így érezte magát, ha Gemmára gondolt. Sőt.

 

6 – Prométheusz

 

Chevy Chase nem vette észre Gemma Grahamet. Legalábbis nem tudta azt a sok csinos lábat, szép hajat, kerek feneket, és karcsú derekat egy személyhez kötni. Mert azokat mindig megjegyezte. Hogy is tudná azt a vörös, cseresznye mintás nyári ruhát elfelejteni, aminek anyaga olyan vékony volt, hogy Gemma lábai pontosan kirajzolódtak alatta, és halványan a bugyija vonalát is látni lehetett. Vagy azt a színes makramé toppot, amit a trapéz-farmernadrágjához vett fel. Nem is beszélve arról az egyszerű fehér miniszoknyáról, amit a szél mindig képes volt felfújni, Gemma hiába próbálkozott lent tartani. De ezek mind csak kicsinyességek voltak, és Chevy nem is tartotta őket többnek. Persze, izgalmas, fantáziadús kicsinyességeknek.

Először akkor vette észre először Gemmát, amikor Rockefeller közepén lévő Prométheusz-szobor mellett sétált el. Egy hatalmas aranyszobor, egy szökőkút közepén. A Rockefeller-tér csúcsdísze. Chevy egy szombati műsor után indult haza, de valójában már vasárnap hajnal volt. Üresen kongott a tér, és senki sem járt arra, csak ő. Így, ő volt az egyetlen, aki látta aznap, hogy néhány aktivista éppen egy hatalmas vásznat feszít ki a Prométheusz-szoborra. „Eljött az idő az egyenlőségre!” Egyszerű üzenet, egy egyszerű vásznon, egyszerű betűkkel. A fiatal lányok azon dolgoztak éppen, hogy a vászon a helyén maradjon, és úgy tűnt van tapasztalatuk a dologban. De Chevy kételkedett benne, hogy a tavalyi „A FŰ MINDENKIÉ” protestáció hozzájuk tartozott volna. Sokkal rosszabb kézírás. Miközben ezen töprengett, a szökőkút sekély vizéből hirtelen egy hangosan nevető lány bukkant elő. A ruhája teljesen átázott, és rátapadt a testére, míg az arcán csillogott a friss víz. Chevy nem tudta levenni róla szemét. A lány angyali hangon kuncogott, míg a többiek Prométheusz kezéhez kötötték üzenetüket. Mikor egyikük észrevette az ott ólálkodó Chevy-t, gyorsan rászólt a lányra, akinek tekintete hirtelen találkozott Chevy-ével. A lány egy szót sem szólt, csak lassan a szája elé húzta az ujját.

 - Shh! – sisegett, majd elmosolyodott, és Chevy teljesen belekábult ebbe az egyetlen ártatlan mozdulatba. Már messze járt, mikor észbe kapott. Napokon keresztül kísértette ez az emlék.

„Az a lány.”

Nem tudott róla semmit. Alig emlékezett rá, hogy mit viselt, vagy hogy nézett ki. Csak az az ártatlan tekintet maradt meg benne, de azt minden második szempislantás után maga előtt látta.

Nem tudta eldönteni, hogy ez rémálom-e vagy sem. Sok ilyen emlék kísértette nap, mint nap, de azok nem egészen ilyenek voltak. Sokkal sötétebbek. Ez inkább volt világos. Vakító talán.

Azt hitte, hogy soha többé nem látja a lányt. Hogy az egész csupán egy pillanatnyi „csoda” volt.

Álomnak tűnt, amikor pár héttel később meglátta a Radio City előtt, a kirakott posztereket böngészni. Éppen Danny-vel sétáltak az NBC stúdióba. Ő éppen „kövekről” beszélt. Chevy majd’ beleőrült Dan unalmas, és számára ostoba dumájába, de elnézte neki. Ő volt a legfiatalabb stáb tagjai közül, és általában jó társaságnak bizonyult. Dan Aykroyd, a jógyerek. Akadt mégis, mikor leleplezte végtelen különcségét. Olyan témák érdekelték, amiket Chevy füle meg sem hallott. Ufók, földrajz, paleontológia, és dinoszauruszok. Ha még csak ennyi lett volna. Nem, ő képes volt órákon át ilyen haszontalan dolgokról beszélni. Megtörhetetlen lelkesedéssel. Azon a reggelen is így történt. Dan hangosan csacsogott.

 - A műsor neve az, hogy Őslény-vadászok, és nagyon izgalmas – hadarta vidáman. – Tudtad, hogy a hatalmas testű dinoszauruszok jó megtartású lábnyomok tömkelegét hagyták maguk után, melyek egy része fosszilizálódott, s a kutatók számára ma értékes információkkal szolgál? Hihetetlen nem? Azok az óriási lények csak körbenéztek, és most abból tanulmányozzuk őket, amikre ráléptek – nevetett elevenen.

 - Nos, igen. Imádok dinókat tanulmányozni – felelt Chevy szarkazmussal.

 - Nem Chev, ma nem tudsz lelombozni – morgolódott Danny. – A mai napom isteni lesz. A bátyám átutazik New Yorkon, és hoz nekem édesanyám mézeskekszéből. Mh-hmm! A legfinomabb dolog a világon. És ha továbbra is így viselkedsz, egy darabot sem kapsz belőle.

 - Várj, a mazsolás? – kérdezte Chevy higgadtan, mire Dan bólintott. – Az tényleg elég jó.

 - Elég jó? Ugye viccelsz? A te burzsuj segged sehonnan sem tudna ilyet venni – háborodott fel kissé, és Chevy elmosolyodott.

 - Igaz. Viszont Mrs. Aykroyd valamennyiért biztosan sütne nekem, nem? Cserébe egy autóért, vagy nem is, inkább egy tehetségesebb fiúgyermekért. Azt még megengedhetem magamnak – viccelt Chevy monokróm hangon, amivel sikerült jól felbőszítenie Danny-t.

 - Chev, téged egy nap valaki halálra fog verni – jelentette ki morcosan, mire Chevy elnevette magát. Őszintén egyet értett. Miközben kedélyesen bólogatott, akkor látta meg az utca másik oldalán ”a lányt.”

A Radio City Music Hall történelme legkeservesebb időszakát élte éppen. Az egész épület omladozásnak indult, és kongott az ürességtől. Már járta a pletyka, hogy hamarosan bezárják, és teniszpályát, vagy bevásárlóközpontot alakítanak belőle.

Chevy nem látott túl sokat, de ha nem is a szemével, érezte, hogy az az ember álldogál ott, aki egész eddig kísértette. Hogy hogyan ismerte fel olyan messziről, azt ő sem tudná megmondani. Sőt, az is lehet, hogy nem is az a lány volt az, bármit is hitt Chevy.

Pár másodpercig nem eszmélt fel, és csak a Radio City-re bámult. Közben már el is értek az NBC bejáratához. Mégis, ha ilyen kevés is az esély, vagy ostobaság kezdettől fogva, meg kellett tennie.

 - Danny, mindjárt jövök – szorította meg Dan vállát.

 - Mi? Nem jössz? Már így is késében vagyunk – próbálta marasztalni.

 - Van egy kis dolgom, mindjárt jövök – vágta rá gyorsan Chevy, majd elindult a Radio City felé.

Lehet, hogy csak egy pillanattal késte le, vagy sosem volt ott a lány igazából. Ennek ellenére, ahogy Chevy odafutott az öreg épület elé, és ott körözött tekintetével, valamiért megkönnyebbült. Előfordulhat, hogy ez csak a halvány remény, vagy az ő elhatározása hatása volt. Mégis, megnyugodott. A lány élő volt, és ő érezte, hogy a közelben van.

Nem egy ábránd.

Nem egy gimnazista, aktivista Vermontból.

Valamiért nem is volt csalódott, ahogy visszasétált az NBC bejáratához. Ez az apró megvilágosodás, ha nem is jelentett semmit, segített neki kinyitnia a szemét.

Gemma persze észre sem vette aznap reggel. Sőt, arra sem igazán emlékezett, hogy bárkivel is találkozott a vászon felrakásának estéjén. Sokkal inkább a másnapra, amikor őrjítő fejfájás és hányinger közepette kellet végig néznie a szerkesztőségből, ahogy a rendőrök néhány jobboldali tüntetővel darabokra szabják, majd elégetik a többnapos projektjét. Az egyenlőségüket. Mélyebb nyomot hagyott benne. Olyannyira, hogy pár héttel később, aznap reggel még mindig kedvetlen volt. Kételyek gyötörték a magazin, és a saját jövőjével kapcsolatban. Akkoriban a legnagyobb problémája még nem Chevy Chase volt. Arra még pár hónapot kellett várnia. Nem mintha vágyott volna rá, de még mindig kellemesebb volt a sármos komikusra gondolni, mint Amerika végetnemérő patriarchizmusára.

 

 

7 – 6^th Avenue

 

Most is csak rá tudott gondolni. A fejéből eltűntek saját gondolatainak többsége, és csak azt kántálták: „Chevy, Chevy, Chevy!”

Ahogy ott ült az asztalán, és komiszul mosolygott.

Gemmát meglepte, de Chevy tökéletesen beleillett az ő világába. Nem is tűnt idegennek, se vendégnek.

Mindenki őt nézte. A legtöbben felismerték, de olyan is akadt, akit csak azért érdekelte, mert Gemmát még nem látta férfival. Minden esetre senki sem tudta levenni a szemét a jelenetről. Gemma még oda sem ért Chevy mellé, máris képzeletbeli kamerák reflektorfényét érezte magán.

Nem volt ez új érzés. Gyakorlatilag minden nap hasonlót érzett az utcán, a metrón, a taxi hátsó ülésén, vagy a bolti sorban. Valamiért a megjelenése és kisugárzása nagyon lebilincselte a tömegeket. Itt a szerkesztőségen viszont sokkal inkább érezte otthon, biztonságban magát. Mindenkivel jóban volt, és tudta, hogy saját magáért, nem pedig a külsejéért figyelnek rá.

Nem volt könnyű elérnie ezt, akárhogy is tűnik.

Eleget küszködött már azokkal az emberekkel, aki nem voltak képesek túllátni a rövid szoknyáján. Legbelül attól tartott, hogy Chevy is ezek közé tartozott. Ezért hezitált és kételkedett. Nem merte bevallani magának, de ez volt az igazság.

Ironikus.

Az első találkozásukkor még semmilyen kétsége nem volt efelől.

Az a tavasz egyik legsötétebb estéje volt.

Gemma éppen hazafelé tartott egy baráti találkáról, és mivel nem volt elég aprója a taxihoz, kénytelen volt sétálni.

Amióta New Yorkba költözött már-már megszokta az, hogy mindennap megfütyülték a férfiak. Néha az út mellett dolgozó közmunkások, néha a kocsma előtt cigarettázó alkoholisták, de egyszerű idegenekkel is előfordult, hogy nem tudták magukban tartani szükségtelen véleményüket.

Egy térdig érő kígyóbőrmintás kabátot viselt, fordítottbőr bokacsizmát, és egy zöld selyemsálat. Nem volt túl kihívó, de Gemma bármilyen ruhát felvehetett, a kéretlen kommentek ugyanúgy érkeztek. Ezért nem volt hajlandó rá, hogy az öltözködésén változtasson. Bár kétségtelen, hogy néha ő is megijedt a nyers kiáltásoktól, vagy attól, hogy elkezdik követni. Igen, követni. Számtalanszor előfordult.

Ezer és egy oka volt, hogy ne sétálgasson kedvére. Ugyan New Yorknak egyik előnye volt, hogy szemtanúk mindig akadtak, és a legtöbben nem tettek harsány kommenteknél, vagy néhány saroknyi „kísérgetésen” kívül. Gemma mindig taxizott, amikor csak tehette. Ez az este nem az ilyenek közé tartozott.

A 6^th Avenue-n sétált, és az idegen a 45^th Streeten kezdte követni. Úgy egy méterrel ment a lány után, aki hallotta minden lélegzetvételét. Gemma, arra számítva, hogy az idegen előbb utóbb megunja a dolgot, figyelemre se méltatta. Csak pár sarokra volt a Palazzo D’Italiától, ahová gyorsan fel akart futni apróért, amit a fiókjában tárolt, hogy azzal fogjon egy taxit.

Nem aggódott annyira, amennyire esetleg kellett volna.

Már csak két sarok választotta el az épülettől, és már látta is a tetejét. Mégis arra lett figyelmes, hogy az idegen minden lépéssel közeledik hozzá. A szuszogása hangosabb, és a kellemetlen dohányszaga is intenzívebb.

Nem mert hátra nézni.

Tovább sétált, gyorsabban. Az idegen szorosan követte. Már a 50^th Street sarkára ért, mikor egyszerre az idegen mellé lépett, és a vállát az övéhez tolta.

Gemma megtorpant, és félelme haraggal vegyült.

 - Békén lehet hagyni – mondta, de hangja nem volt elég határozott. Az ötvenes, melegítős férfi könnyedén megragadta vékony selyemsálat, és ha Gemma nem lett volna elég éber, le is tépte volna a nyakáról. – Mi a fene? – kiabálta a lány, majd visszaszerezve a sálat ellökte magától az idegent. Ez persze nem tetszett neki.

 - Hülye kurva – motyogta idegesen, de ennyivel le is zárta volna a dolgot. Gemmával ellentétben.

 - Vén perverz! – vágott vissza. Körbenézett, és jópár járókelő már figyelemmel kísérte az eseményeket. A lánynak seperc alatt megjött a bátorsága. – Egy ilyen vén fasz, mint te, mit akar? – kezdett kiabálni, hogy az egész Rockefeller Center hallja. – Ennyi kibaszott évtized alatt sem voltál képes egy inchnyi tiszteletet tanulni? – harsogta, mire a távolban egy ismeretlen nő nevetésére lett figyelmes. Ettől még vakmerőbb lett. – Ha egész eddig ez volt a randevútechnikád, nem csodálom, hogy egy nyugdíjas, kövér, magányos, szűz lett belőled, aki azt hiszi, hogy normális az utcán nőket zaklatni! – kiáltotta, mire váratlanul a férfi arca teljesen elvörösödött. Gemma szerette volna szégyenlősségnek hinni, de azonnal rájött, hogy vérszomjtól forrott fel az idegen, amint felhúzta pulóverje ujjait. Látszott, hogy egy pillanaton belül ölre megy. Gemmának még pont volt ideje futni, különben a férfi az egész utca előtt, már rég a földre szorította volna. Sikerült úgy felhergelnie, hogy a férfi minden erejével sprintelni kezdett utána.

Gemma előtt pont nem volt senki, de ha lett is volna, az idegent nagy lendülete miatt nem tudta volna megállítani. A füle sarkából hallotta, ahogy páran utánuk indulnak. Hiába, nem bízhatott benne, hogy a megmentői időben leszedik róla, ezért a lánynak nem volt más lehetősége, futott, amilyen gyorsan csak tudott. Arra sem volt ideje, hogy segítségért kiáltson.

 

8 – 50^th Street

 

 - Meg foglak fojtani, te hülye ribanc! – üvöltötte a férfi. Erre többen felkapták a fejüket. – Mocskos kis kurva – folytatta, ahogy az utca sarka felé értek.

Gemmának volt annyi előnye, hogy a sarok után szorosan elforduljon, és az első arra bóklászó férfi mögé gyorsan elbújjon, hogy az utána loholó idegen egy másodpercre elbizonytalanodjon.

Szerencsére egy kimondottan magas, öltönyös pasas hátába ütközött. Gyorsan megkerülte, és hátatfordítva neki elrejtőzött mögötte. Megmarkolta szorosan az öltönyének első zsebeit, és hátát szorosan a pasas mellkasához nyomta. Még levegőhöz sem jutott, az üldözője el is futott mellettük. Persze megtorpant, ahogy elvesztette a lányt maga elől.

 - A picsába – kapott észbe, majd forgolódni kezdett. Mire meglátta Gemmát a magas férfibe kapaszkodva, beérte a néhány ember, akik utána szaladtak. Az idegen még elköszönni sem tudott, már menekült is a többiek elől.

Három középkorú férfi volt, aki a segítségére rohant. Közülük ketten még a melegítős idegent kergették, a harmadik pedig meggyőződött róla, hogy minden rendben a lánnyal.

 - Ugye nincsen semmi baj – érdeklődött.

 - Minden tökéletes!

 - Legközelebb vigyázzon jobban. Én sem szeretem ezeket a perverzeket, de jobb nem felhergelni őket – bólogatott, majd ő is tovább indult az idegen után. Az alakjuk egyre kisebb lett, majd elfordultak, és Gemma elveszítette őket a szeme elől. Azóta se tudni, hogy utolérték-e.

Gemma már azt sem tudta, hogy hol van. Olyan gyorsan zajlott ez az egész, hogy észre sem vette, hogy ki az, akibe éppen kapaszkodik.  Csak egy ánizsos arcszesz gyengéd illatára lett figyelmes. Elfelejtette, hogy éppen egy ismeretlen pasas hasának dől, és a nadrágját szorongatja. Mégis, alig tudott megmozdulni.

Apránként kiengedte kezeit, és eltávolodott a férfitól.

 - Nagyon sajnálom – csuklott el hangja, ahogy megfordult. Még fel sem dolgozta a történteket, máris egy új járókelőnek kellett magyarázkodnia. Hacsak ilyen egyszerű lett volna.

Ahogy lassan felnézett, egy magas, jóképű, hihetetlenül sármos, és végtelenül zaklatott tekintetű férfit pillantott meg. Valakit, aki céltalanul bóklászott csupán, mikor egy fiatal nő neki ütközött, majd szorosan hozzá simult, hogy elrejtőzőn egy erőszakos gazfickó elől. Valakit, akit a semmiből meglepjen az, akit oly régóta keresett.

Chevy őszintén nem a veszélyes szituáció miatt vágott ilyen nyugtalan arcot, hanem az egész lehetetlensége végett. Mégis mennyi esélye volt rá, hogy Gemma pont belé fog ütközni az utca sarkán. Hogy pont belé fog kapaszkodni, és pont neki fogja megköszönni azt, hogy abban a percben éppen ott volt.

 - Köszönöm! Hatalmas bajtól mentettél meg! – mondta Gemma csillogó szemmel, kábultan a rémülettől, és megmagyarázhatatlan csodálattól. Mennyi esélye volt, hogy pont egy ilyen vonzó férfiba botlik bele, aki még egészen ismerős is.

 -  Minden oké? – kérdezte Chevy, a lány vállára rakva kezét. Véletlenül elmosolyodott, ami nagyon helytelennek tűnt.

 - Talán vicces? – nevette el magát Gemma akaratlanul is.

 - Azt hiszem egy kicsit – felelte Chevy, aki képtelen volt hazudni. Még a mosolyát sem tudta letörölni. – Sajnálom – erőlködött nevetése elfojtásában. Sikertelenül.

 - Ezen nem kellene nevetned – fogta tenyerét szája elé Gemma. – Nekem meg főleg nem – kacagott. Arra számított, hogy amint ideje lesz rá, elbőgi magát. Nem arra, hogy ez a pasas egyetlen nézésével megnevetteti. Mikor ez a gondolat végigfutott a fején, és némi nyugalom járta át, jött rá, hogy honnan volt ismerős. Ő volt az, aki oly sok reggelét feldobta a kuka előtti vacillálásával. Már két dologért is hálás lehetett neki.

 - Sajnálom, tényleg, befejeztem – vett fel Chevy érzéketlen, komor arcot.

 - Ez sem sokkal jobb – nevetett Gemma hangosabban.

Ennyi volt. Chevy nem bírta ki, hogy ne villantson huszonnégykarátos mosolyt. Ez az egy, a mosolya mindig tökéletes volt rajta. Most még annál is tökéletesebb, hiszen ezúttal nem akart vele semmit eltakarni. Őszinte volt.

 - Lehet, hogy nem látszik, de tényleg zaklatott vagyok, és aggódok miattad – nézett a lány szemébe, akinek már majd’ kicsordultak könnyei a nevetéstől. – Jól érzed magad? Nem sérültél meg? – hajolt le, hogy jobban szemügyre vegye a lányt.

 - Ugye tudod, hogy megmentettél – nyugodt meg Gemma. Nem tudott nem Chevy-re nézni.

 - Azért ez túlzás – húzta össze szemöldökét.

 - Megölelhetlek? – pillogtatta szempilláit Gemma, mire Chevy meghökkenten válaszolt:

 - H-hát persze – tartotta vissza ostoba viccét, ami inkább így hangzott volna: „Drágám, te még le is cumizhatnál.”

A lány lassan odahúzta magát Chevyhez, és szorosan hozzásimult, ahogy átkarolta. Chevy érezte, ahogy Gemma ölelése meleget érzést áraszt belé. Furcsa volt, és hirtelen az eddig álombaillő percek után, hidegrázás tört rá. Mielőtt egy kicsit is elengedhette volna magát.

 

9 – Gemma

 

Gemmában a két karakter, és szerepük kezdett összemosódni, de még nem volt teljesen egyértelmű hogyan. Abban biztos volt, hogy Chevy az ellentéte az unalmasnak és átlagosnak. Még semmit sem tudott róla, de még annál is kevesebbet. Az egész alak egy nagy, vidám, jóképű kérdőjellé alakult, ahogy teltek a másodpercek.

Majdcsak egy fejjel volt magasabb nála, és nagy volt. Csak így simán, nagy. Nem volt olyan túl vékony, túl hosszú, pont elég izmos, vagy telt volt, amennyire kellett. És általánosságban nem hasonlított igazán senkire. Olyan fura, félhosszú haja volt, aminek tincsei a fülei mellett az égnek álltak. Göndör is volt, és egyenes is. Ez a frizura senkinek nem állhatott jól, rajta kívül. Vagy hozzá képest. Szívalakú arca volt, és kerek, mogyoróbarna szemei. Az ajkai teltek, és mesébe illőek voltak. Olyanok, amikről csak rossz gondolatai támadnak az embernek. Olyan fantázia duzzasztóak. Az apró mélyedésről az állán nem is beszélve.

Nem kellett tőle megkérdeznie senkinek a foglalkozását, a korát, vagy akármi mást, tudta, hogy egy született nőcsábász. Legalábbis úgy néz ki. Pedig még meg sem szólalt. Bajkeverő.

Gemma sosem tudta igazán, hogy mit keres egy férfiban. Olyan sok mindenbe bele kóstolt, hogy képtelen volt eldönteni mi a kedvence. Szerette a ducikat. Szerette az érzelmes szemüvegeseket, az intellektuális garbósokat, néha még az ostoba izmosokat is. Akadt néhány nő is, akit szeretett szeretni. De legfőképpen, akikért a legjobban kívánkozott, azok a különlegesek voltak. Olyannyira, hogy mellettük hirtelen egészen bizonytalannak tudta érezni magát. Teljesen megváltozott azok közelében, akik tényleg nagyon tetszettek neki. Ez persze nem meglepő viselkedés valaki olyannak, mint Gemma. Mindenkinek van komplexusa. Más esetben nem érezte volna máris ilyen ingatagnak magát, de így, hogy már volt lehetősége legalább egy picit is megismernie Chevy-t, és a Gemma számára oly sokat jelentő reggeli kávéspohár rutinját, kezdettől elgyengült.

Ettől függetlenül tudta, hogy amit lát Chevy-n, az még csak a jéghegy csúcsa. És ebben a felszínes megítélésben neki is volt része bőven.

Gyönyörű, kifogástalanul szép nő, akit a legtöbb férfi csak irigylésre méltó kiegészítőnek szánt. Akárhányszor Gemma komolyabb kapcsolatba kezdett volna, a szög mindig kibújt a zsákból. A férfiak elvitték ide-oda, és csak mutogatták, mint egy új Porchét. Ezt mindennél jobban gyűlölte.

És ezek a sekélyes férfiak mind megjátszották magukat. Eleinte nem látott át rajtuk. Mivel megszokta, hogy a legtöbb ember az átlagosnál kedvesebb vele, és elfogult, könnyen félreismerte őket. Ezért sem bízott meg könnyen senkiben meggondolatlanul később. Ez olyannyira elfajult, hogy szinte feladta hitét abban, hogy találkozik valaki olyannal, akinek többet jelent majd, mint egy trófea. Volt ő már trófea eleget.

Gemma kérdéseivel szemben Chevy-nek túl sok válasza volt. Nem azért, mert a pillantásán kívül bármire is emlékezett volna, hanem azért, amilyen személyiséget ő kitalált a lány köré. Olyan személyiséget, aminek központjában az áll, hogy odáig legyen érte.

Általában nem volt nagy ”játékos.” A nők jöttek, és mentek. Nyilván nem szorult segítségre. A nők mindig kezdeményeztek. Jeleket adtak, amiket nem tudott nem észrevenni. Sokat sosem tett a dologért. Mint minden az életben, ez is az ölébe esett. Még Gemma is.

Mikor Gemma nem látogatta meg az NBC toronyban, akkor érezte magát először igazán elégedetlenül. Azelőtt minden tökéletesen alakult közöttük. Ugyan a lány nem ugrott az ölébe rögtön, de a hosszútávó terveire nézve ez még jól is jött. Úgy érezte, hogy talán megtalálta azt, aki a legjobban illik hozzá. Valaki gyönyörű, káprázatosan okos, legalábbis nála okosabb, valaki vidám és őszinte. Valaki, akit szívesen megismerne pár évtizeden át. Akárhogy is, nem állt készen rá, hogy ilyen könnyen feladja. Ide kellett jönnie, és valahogy megkellett győznie róla Gemmát, hogy még sok ebédre szorul a hétköznapokon, ha nem akar éhen halni.

Könnyen kiderítette hol dolgozik Gemma. Egy telefonhívás. Sok gyanakvó tekintet a magazin írótól.

Azt viszont még nem találta ki, hogy mit fog mondani. És amit tervezett is volna, rögtön elszállt, amikor meglátta Gemmát az asztalsorok között felé közeledni. Mintha egy kifutón jött volna felé. Mintha egy sötét csarnok színpadján sétált volna felé, amit a fotósok gépjeinek vakuja világított volna meg. Minden néző őt nézte volna, és a riporterek tömege az orra elé dugott mikrofonok mögött ezt kérdezgették volna együtt: „Szerinted elég jó vagy neki?”

Egy pillantás Gemmára, és Chevy belső démonjai rögtön elszabadultak.

A lány a másik irányba fordult, és talán észre sem vette.

10 – Akvamarin

 

Általában, ha Chevy belépett egy szobába, ott megváltozott a levegő. Ilyen, vagy olyan figyelem kísérte. Jelenleg a Marmalade dolgozóié.

Nők voltak. A nőkkel tudott bánni.

 - Elnézést, Gemma Grahamet keresem – szólt az első emberhez, akit talált.

 - Ó, az asztala ott valahol középen, a jobb oldalt. Ki van írva neve, ott megvárhatja – mondta az ember.

Chevy lomhán oda sétált, és próbálta kihúzni magát. Elvégre, ezek Gemma munkatársai. Kell, hogy kedveljék.

Rögtön megtalálta az asztalt. Tele volt apróságokkal, amik mind rá emlékeztették. A szederillatú Dior parfüm kiürülőben lévő üvegcséje. A hat gyűrű, amikből az időjárás alapján szokott választani. Ha tiszta az ég, és süt a nap a muránói üvegből készült, apró kamilla virágokkal díszítettet húzta fel. Ha mindent felhők borítottak az édesvízi tenyésztett gyöngyös duplagyűrűt viselte. Az esőhöz egy topáz illett, a szélhez smaragd, a hóhoz gyémánt. Egyedül a körbeköves Akvamarin gyűrű hiányzott, ami a köd mellé járt. Gemma nagyon különleges volt, az ő saját módján. Nem az a tömegből zöld hajjal, erős sminkkel, kitűnő fajta, hanem az, akiből csillog az őszinte kedvesség. Akit nem a külső szépsége tesz gyönyörűvé. Chevy szerint Gemma külseje csak igazodott a ”belsejéhez”. Nem úgy, mint ő, aki egész életében próbált felérni a kinézetéhez, és mások elvárásaihoz.

Gemmát nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak róla. Ha kamu-feministának nevezték a rövid szoknyája miatt, vagy ostoba libának, aki háromnál több államot sem tudna megnevezni. Ő mindig kiállt magáért, de sosem bántott volna meg ok nélkül senkit. Chevy egy jó viccért autó elé lökött volna valakit, szemrebbenés nélkül. Saját magát, valószínűleg.

Míg Gemmára várt, elővette egy régi kiadását a Marmalade-nak, és kihúzta belőle a fémkapcsokat. Hátha el tud sütni egy megviselt poént. Nem volt az a tervezős fajta, de most rá szorult némi biztonságérzetre.

Mire átlapozta az oldalakat, meglátta őt.

Gemma, teljes pompájában.

Beletúrt hosszú göndör hajába, ami jobbra-balra lebegett minden lépésénél. Chevy egyik kedvenc ruháját viselte, a V-nyakú, mandulabarna, fordított kötésűt, méghozzá a hasítottbőr övvel.

Ezalatt a pár nap alatt már el is felejtette, hogy Gemma mennyire bámulatos.

Legyezni kezdte magát, aztán elejtette a lapokat. Gemma elnevette magát, és ő is. Elképzelhetetlen érzés volt neki, amikor meg tudott valakit nevettetni. Mint a drog. Az idegenek talán a fű szintjén voltak, Gemma mosolya a heroinhoz hasonlított. Már a Prométheusz-szobornál, a 6^th Avenue-n, a hétköznapi közös ebédeknél, és most is.

 - Szia Chevy – mondta Gemma az angyali hangján. Már ennyiért is megérte volna idejönnie.

 - Hercegnő – hajolt volna a lányhoz, hogy megpuszilja, de ő elhúzódott előle.

 - Nem vagyok hercegnő – forgatta szemeit. Így már eleget nevezték. – Miért vagy itt? – Nos, kettejük közül ő volt a cinikus.

 - Azért vagyok itt, hogy elmondjam, nem szép dolog egy embert így éheztetni – húzta össze szemöldökét Chevy komiszan.

 - Hát – tette kezét az arca elé Gemma. – Sajnálom, szólnom kellett volna, hogy…

 - Hogy? – döntötte oldalra fejét.

 - Lehet, hogy többet nem foglak meglátogatni – hadarta a lány gyorsan, hogy hamar túlessen rajta. Cseppet sem volt biztos magában. Ez csak abban erősítette, hogy tényleg tetszik neki Chevy. Nem is kicsit. Mint mindig, ilyenkor elvesztette önmagát. És Gemma utálta, ha nem tudott valamit egy pillanat alatt eldönteni, ha döntése helyességéről nem volt 100%-osan meggyőződve. Ezért is vetett volna az egész őrületnek véget, még most. Mielőtt belebonyolódott volna, még ennél is jobban. Mintha csak szabotálni akarta volna magát minden alkalommal. Chevy vészesen összezavarta. Gyűlölte.

 - A ”lehet” szerencsére még nem jelent nemet – fogta meg gyengéden a lány kezét. – Ha ráérsz elrabolnálak. Ráérsz? – nézett az önmagukban is meggyőző erővel bíró bociszemeivel.

Gemma megrázta magát.

 - Azt hiszem – dadogta. – Nem tudom – tette hozzá, ahogy körbenézett a sorok között. Nem volt túl sok dolga, és ami lett volna, arról már lekésett. Bólintania kellett.

Chevy elmosolyodott, és hirtelen felállt. Újra felmérte Gemma termetét, a lánynak csupán apró gyanakvásra volt ideje, Chevy már fel is kapta a hátára. Könnyedén lehajolt, megfogta a combjánál, és ott is lógott tehetetlenül.

 - Chevy – nevetett a lány hangosan. – Mit csinálsz?

 - Előre szóltam, hogy elrabolnálak. Nem volt világos? – kérdezte, miközben Gemma asztalától összeszedte a holmiját.

 - Nem – kuncogott, miközben Chevy a kezébe vette a táskáját, majd a kabátját Gemma fenekére helyezte.

 - Biztos, ami biztos – motyogta, mire le, vagyis felgördültek a lány könnyei. – Ne aggódj, jó kezekben vagy. Egy kézben és egy vállon – mondta halkan, miközben Gemma már alig kapott levegőt.

 - Nagyon vicces – próbált szarkazmust erőltetni hangjára, miközben Chevy elindult a kijárat felé. Nem bírt nem megszólalni, ahogy elhaladtak a szerkesztőkkel tömött asztalok mellett.

 - Ne aggódjanak hölgyeim, teljes a kisasszony beleegyezése – kacsintott, míg szegény írók döbbenten bámultak rájuk. Nem tudták hova tenni a dolgot. A magabiztos, erős, független, néha akár férfigyűlölő Gemma hagyja, hogy egy pasas csak így felemelje?

Chevy akkor tette le a lányt, mikor a lifthez értek. Kezébe adta dolgait, és ahogy ránézett egy pillanatra megfeledkezett minden gondjáról, és problémájáról. Úgy látta, hogy a hatalmas káoszban, ami az élete volt, Gemma volt az egyetlen biztos pont. Minden perccel biztosabb lett benne, hogy őt akarja.

 - Elképesztő vagy Chevy – mondta a lány halkan, míg a hátára rakta kabátját, és kezébe vette Chanel táskáját. – Nem így terveztem ezt az egészet – szólt magához Gemma.

 - Megmentelek az unalomtól – felelte Chevy, és megnyomta a lifthívót.

 - Ez csak egy emelet, ha el akarsz menni valahová, akkor ott a lépcső.

 - Az lehet, de ahová én szeretnék eljutni, oda lift kell – vágta rá, mire meg is érkezett a lift. Kinyíltak az ajtók, és Gemma át sem gondolhatta, már bent is voltak. – Mi ez a sietség? – forgolódott a lány, mikor azt vette észre, hogy Chevy leállította a liftet két emelet között. – Mégis mit csinálsz, ez veszélyes lehet – nézett rá gyanakvóan.

 - Beszélni szeretnék veled. Úgy, hogy nem liheg senki az arcunkba, nincs többszáz tagos közönségünk, és nem ront be a szobába egy rakás idegen – komolyodott meg Chevy. A lány még sosem hallotta ilyennek, és így, hogy jobban belegondolt még nem is igazán voltak így, ennyire kettesben. Kizárva a valóságot. Megállítva az időt. – Miért nem jöttél múlthéten, és ma sem? – nézett Gemma szemébe, aki hirtelen belevörösödött Chevy szokatlan tekintetébe.

 - Csak, nem tudom – bólintott a cipője felé. Teljesen gyengének érezte magát. Nem is volt önmaga. Ha bárki mással beszélt volna, már rég elküldte volna a fenébe, vagy lekapta volna.

 - Mi a baj? – simította ujját a lány állához, és arcát a sajátja felé húzta.

Gemma nem bírta tovább türtőztetni, vagy visszafogni magát. Egyszerűen nem állt készen rá, hogy válaszoljon erre a kérdésre, mert nem készített még elő megfelelő választ.

„Mi a baj?” Minden?

 

 

11 – Lift

 

Az ötvenes melegítős idegen sokat járt Gemma fejében. Az egészet traumának lehetne leírni. Ostobaság, hiszen volt sok hasonló tapasztalata. Sokan beszóltak neki, letapizták, vagy megpróbáltak rámászni. De ebben a világban, ebben a korban ez a női léttel járt. A férfiak, az emberiség fele nem tisztelte a nőket, és néha még ők sem tisztelték önmagukat.

Gemmának is voltak napjai, mikor nem akarta elhinni, hogy több egy hasztalan trófeánál. Hagyta, hogy éveken át kitüntetésként viseljék, és sose nézzenek túl a külsején, vagy a nemén. Még ő maga sem tudta, hogy mit kellene látnia.

Aznap, az a melegítős idegen emlékeztette rá, hogy voltak ilyen napok. És azokon a napokon talán nem futott volna el. Nem védekezett volna, és nem tartotta volna magát annyira, hogy megvédje magát egy erőszakos szemét elől.

Ez halálosan megijesztette.

Nem is maga történés, hanem ez az apró kétely. Az emlék.

Rémálmok gyötörték. Ezekben az álmokban a férfi utoléri, és bántalmazza. Leszabja róla a ruháját, megveri, és amikor végzett vele otthagyja az utca közepén. Senki sem menti meg. Senki sem veszi észre. Egyedül marad.

Mikor felébred, mindig Chevy jut eszébe. Az, ahogy belé kapaszkodott, először megérezte ánizsos arcszeszét, és belenézett mogyoróbarna szemeibe.

Ez zavarta a legjobban.

Hogy egyedül nem volt képes megvédenie magát, hanem valakinek a segítségére szorult. Gemma egész életében egyedül érezte magát a felszínes kapcsolatai között. Akárhányan vették körül, ő magányos volt. Mégis, képes volt vigyázni magára. És pont most, mikor élete a tökéletes meder felé tartott, egy idióta elkezdte üldözni, akitől egyedül nem tudott megszabadulni.

Bűntudatott érzett, amiért nem utasította rögtön Chevy-t.

Miután bemutatkoztak, és arra került volna a sor, hogy elköszönjenek egymástól, Chevy lezserül, bármi agybaj nélkül felajánlotta, hogy elkíséri a Palazzo D’Italiahoz. A taxira is adott volna pénzt, de Gemma azt nyilván nem hagyta. Kettesben elsétáltak a Radio City mellett, de Chevy végül rábeszélte a lányt, hogy megnézzék az NBC stúdióját. Már hajnal volt, és alig páran dolgoztak akkor az épületben. Nem zavartak senkit. Körbejárták az összes emeletet, és mire a végére értek, mindketten elvesztették kissé józanságukat. Gemma nem akart egyedül lenni, és Chevy nem akarta őt egyedül hagyni. Reggelig ott maradtak.

A vége az lett, hogy Chevy elhívta a lányt, hogy mindennap ebédeljenek együtt, ameddig Gemma el nem felejti a melegítős fickót, hogy Chevy rendes, traumától függetlenül is el tudja hívni egy igazi randevúra. Ő volt az egyetlen, aki tudott az egész támadásról. Másnak nem merte elmondani. Egy furcsa bizalom alakult ki köztük. Az ő kis titkuk.

Egészen mostanáig.

Most, hogy ott rostokoltak a liftben bezárva, és nem volt ki elől mit titkolni, az egész kapcsolat értelmét vesztette Gemma számára. Az érzelmek, amik a hetek során kialakultak benne céltalanná váltak.

 - Hogy mi a baj? – sóhajtott Gemma. – Miért vagy itt? Miért hiszed, hogy bármi bajom van? Az nem jutott eszedbe, hogy egyszerűen csak nem akarlak látni?  - jelentette ki, de azt sem igazán tudta mit. Elhúzta arcát Chevy felől, és gyorsan a piros gombra csapott, ami újraindította a liftet, ami hirtelen felefelé indult el.

 - Azt hiszem azért egy indokot adhatnál nekem. A fogam biztosan nem lehet, megmostam reggel – húzta végig ujjait a hófehér fogsorán, és Gemma hiába próbálta, nem tudott nem nevetni.

A lift hirtelen megállt, és az ajtók mögül egy ősz, felfuvalkodott öregember tűnt elő, egy fiatal lánnyal a háta mögött. Köhintett egyet, majd Chevy-re nézve horkantott:

 - Kérem szóljon a titkárnőjének, hogy csináljon egy kis helyet, mind le szeretnénk menni – fennhéjázott, mire Chevy nem bírta magát visszafogni.

 - Elnézést! – szabadkozott a falnak simulva. – Tudja én vagyok Miss Graham titkára. Nagyon sajnálom, ha kényelmetlenséget okozok – hadarta, és az öregnek lesápadt az arca. Gemma félig elmosolyodott. Be kellett szállnia a játékba.

 -  Mr. Chase! Hányszor kell még elmondanom, hagyjon helyet másoknak is? Ha így folytatja megint le kell nyesnem egy dollárt az óradíjából – mondta magabiztosan, míg Chevy szánakozva bólogatott. – Ha így folytatja, a húga több zsebpénzt kap, mint maga fizetést – folytatta. Az öreg teljes terrorban, elképedve állt melléjük. Még levegőt sem mert venni.

 - Nagyon sajnálom asszonyom!

 - Maga szerint megyek valamire a sajnálkozásával? – vágta rá Gemma, ahogy a lift lassan a földszintre ért. – Szedje össze magát. – Az öreg és a titkárnője amilyen gyorsan csak tudtak kimenekültek, de Gemma még pont tudott egyet kacsintani a fiatal lánynak.

A lift ajtaja újból becsukódott, mire Chevy és Gemma hangosan nevetni kezdtek.

 - Színésznőnek kellene lenned, ez figyelemre méltó volt – bólogatott Chevy. A lány megnyomta a lift leállító gombját, majd lassan megfogta Chevy kezét. Elmosolyodott.

 - Te vagy az egyetlen ember, aki bármikor meg tud nevettetni – vallotta be Gemma. – De azt hiszem…

 - Miért nem jöttél? – vágott közbe.

 - Mit vársz, mit mondjak?

 - Az igazat – motyogta Chevy. – Nem mondom el senkinek – vigyorodott el.

Gemma elengedte Chevy kezét, ugyanis az övé rögtön izzadni kezdett. Félt szembe nézni az igazsággal. „Félek, hogy szükségem lehet valakire. Rád.”

 - Szerinted miért nem mentem? – vágta rá a lány kissé remegő hangon.

 - Pillanatnyi elmezavar? – nézett fel, és Gemma elmosolyodott. – Nem, szerintem azért, mert nem hiszed, hogy elég jó vagyok neked. Szomorú, de nem tudlak hibáztatni. Éppen ezért – fordult a lány felé – szeretnélek hivatalosan elhívni, egy igazán különleges randevúra. Eddig még nem tettem, pedig kellett volna. Megérdemelsz mindent. Gyere el velem az NBC karácsonyi partijára!

 

12 – SiO₂

 

Gemma teljesen leblokkolt. Legalábbis az agya megszűnt rendesen funkcionálni. Olyan gyorsan történt minden, mióta beléptek a liftbe, hogy fogalma sem volt, hogy még mindig ott van-e, vagy az ágyában alszik. Csak Chevy szavai köröztek a fejében. „Nem muszáj eljönnöd, és nem is akarlak befolyásolni.” „Tudd, hogy te vagy az egyetlen.” „Ha elhiszed, amit mondok, ott leszel” „Csak te kellesz!” Vajon ezeket tényleg ő mondta, vagy annyira összezavarodott, hogy már ki is talált pár mondatot? „Nem tudnám elviselni, ha nem tettem volna meg mindet azért, hogy az életem része maradj.” „Nem foglak kérni, de kérlek!” „Gemma”

Erre nem számított.

Úgy gondolta, hogy Chevy negyedennyire sem kedveli. Olyan sok gyönyörű színésznő ólálkodik körülötte. Mindenki megtenne érte bármit. Rajongók milliói.

Nagyon nehezére esett túllépnie a dolgon. Képtelen volt dönteni.

 - Szerinted mit tegyek? – kért segítséget Jentől.

 - Te jó ég. Akkor gyakorlatilag szerelmet vallott?

 - Nem, erről szó sincs, azt hiszem. Vagyis – hablatyolt. – Már alig emlékszem. Összefojt már minden. Nem tudok aludni, nem tudok enni, és vasárnapig el kell döntenem.

 - Ugyan már, túlliheged a dolgot. Ez csak egy parti. Ha nem tetszik elköszönsz, és eljössz. Senkit sem fog érdekelni.

 - Igen, de ez elköteleződés, nem? Ha elmegyek, akkor azt válaszolom, hogy igen.

 - Ez igaz. De ettől függetlenül bármikor szakíthatsz vele – tartott szünetet Jen. – Te már rég eldöntötted, ugye?

 - Talán.

 - Úgy érzem, hogy nagyon küzdsz magad ellen. Miért? Mitől félsz?

 - Nem félek – hazduta Gemma.

 - Ó, dehogynem. Megint itt a lehetőség, hogy valaki komolyabbat találj magadnak, és te megint berezeltél.

 - Nincs szükségem senki ”kOmoLyAbbRa” – viccelődött.

 - Itt nem hiszem, hogy a szükségről van szó. Szeretsz vele lenni. Szereted megcsókolni. Jobban érzed magad, ha találkoztál vele. Mi itt a baj? Miért kéne olyanra nemet mondanod, ami nélkül tudnál élni, de szeretnéd?

 - Ugyan már, te sem tartasz meg senkit három napnál tovább – kárált Gemma.

 - Miről beszélsz? Te és Mark hány éve vagytok már a legjobb barátaim? Gem drágám, az emberi kapcsolatok erősebbé tesznek minket. Nem leszünk tőle gyengébbek – szavalta Jen, és a mondatát feltűnő csend követte. Gemmának ideje volt magába néznie. – Szerintem menj el. Azt mondtad, hogy a két pasi, a munkatársai vagy mi, na, mellettük máshogy viselkedett. Ez egy munka parti, csak olyanok lesznek ott, és ha megint rosszul bánik veled, akkor egyszerűen ott hagyod. Nem kell túlgondolni. Lesz ingyen pia, már ezért is megéri elmenni, nem?

 - Miért van mindig igazad?

 - Szeretlek! – csücsörített Jen, pusszantva. – És most igyekezz, mert egy óra múlva ott kell lenned. Mert neked az utolsó pillanatban kell eldöntened mindent. Teljesen megőrjített téged ez a faszi. Szedd össze magad!

Gemma lerakta a telefont, és visszabújt az ágyba. Magára húzta a takaróját, és a sötétben összekucorodott. Még sosem érezte magát ennyire elveszettnek. Újra az a fiatal kislány lett, aki félt bármilyen döntést meghozni. Magányos.

Jennek igaza volt, mint mindig. Össze kellett szednie magát. Elhatározni, és meglépni, amit meg kellett. Már nem volt gyerek. Akart valamit. Valakit. Remélte, hogy készen áll rá, hogy meg is szerezze.

A földre dobta takarót, és elindult a fürdőszoba felé, hogy rendbe tegye a haját. Ki kellett kicsit vasalnia. Beszárítania. Kapkodva, de elkészült vele magához képest gyorsan, míg halkan a rádió szólt a szomszédos lakásból. Barry White-tól, a „You're The First ,The Last, My Everything.”Vicces, nem?

Most az átlagosnál erősebb sminket tett fel. Egyedül a vörösrúzsa voltak olyan, mint mindig. Kerek, dús ajkain. Hosszú szempillák, éles szemöldök, barackszínű pirosító, és a szederillatú Dior parfüm. ”Aime ma Mûre.”

Már régóta kiválasztotta, hogy melyik ruháját fogja felvenni. Ha másban nem is, ebben biztos volt. Olyan régóta várta a tökéletes alkalmat. Pár évvel ezelőtt választotta ki, miután találkozott Roy Halston Frowickkel. A Marmalade még éppen csak elindult, és két kiadáson voltak csak túl. Gemmának volt a feladata, hogy olyan nevet keressen egy riporthoz, vagy reklámhoz, ami képes eladni az egész lapot. Ekkor kereste meg Halstont. Egy divatbemutatón futottak össze, ahol egy kellemes csevely mellett Gemmának valahogyan sikerült meggyőznie róla, hogy kellenek egymásnak. A show után Halston körbe vezette hátul, és rábízta a lányra, hogy válasszon magának egy ruhát a kifutón viseltek közül. Nem kellett túl sokáig agyalnia rajta.

Egy fekete bőrű, egzotikus nő viselte a birsalmasárga színű ruhát. ”Tigrisszem.” Halston így nevezte el.

Egy sellőszabású, szatén estélyi volt, ami a földig ért, de a bal comb felett ketté nyílt. Szorosan ráfeszült viselőjére, főleg a derék, és a dekoltázs környékén. Spagetti pántjai a hónaljtól a vállakon át, a hát közepén keresztezték egymást, majd a lapocka mellé érve csatlakoztak újra többi anyaghoz, így nyitva hagyva az egész hátrészt. Botrányos ruha volt. Botrányosan gyönyörű. Ez illett a legjobban Halstonhoz. Olyan dolgokat szeretett volna tervezni, amik önmagukban is képesek voltak beszélgetéseket félbeszakítani jelenlétükkel. Olyanokat, amik után mindenki megfordul, és ezer pletyka születik.

Örömmel ajándékozta a Tigrisszemet Gemmának, akihez tökéletesen illet az estélyi. Már csak az estély hiányzott.

Amint Gemma elkészült, és össze is szedte magát, már rohant is. Még kabátot is elfelejtett húzni, egyedül az ezüstös borítéktáskáját vette magához. Arra számított, hogy taxiba be, taxiból ki, talán még ezt a fagyos decemberi estét is kibírja kabát nélkül.

Az utcára érve szerencsére rögtön sikerült egy taxit leszólítania.

Beszállt a sárga autóba, és a megbabonázott külföldi sofőr száját tátva kérdezte az úticélt.

 - Radio City Music Hall – vágta rá a lány magabiztosan.

 

13 – Radio City Music Hall

 

Késésben volt.

Chevy nyolcórát mondott neki, de már féltíz körül járt.

Gemma, ha szerette volna, se tudta volna siettetni a taxist, aki a dugóban rostokolva tekergetett a rádióállomások között.

Chevy kezdte feladni. Kint, az utcán álldogált egy ideig, de kilenc körül besétált a váróba. A merinói gyapjúból fonott öltönye nem bizonyult elég melegnek a fagyos időjáráshoz. Chevy egyik legjobb tulajdonsága volt, hogy hozzáillően tudott elegáns lenni. Valószínűleg rajta volt a legdrágább öltöny az egész épületben. Keresztfonásos, bársonyfeketén fénylő zakó és nadrág, feketegyöngy mandzsetta gombokkal. Egy visszafogott fehér inggel, és egy virágmintákkal hímzett csokornyakkendővel, meg selymesen ragyogó mellénnyel, amit lakkozott bőr öve alá tűrt be. Olyan lakkozott bőr, amiből a cipője is készült. Jól belé lett nevelve az elegancia. Ellenálhatatlan elegancia. 

A Radio City Music Hall New York City egyik leghíresebb szórakoztató központja volt, a Rockefeller Center épületében. A felső rétegek kedvenc kikapcsolódása, nemcsak a benne rendezett nagyszabású műsorok, hanem építészeti megoldásai miatt is. Legalábbis régen. Most a csőd szélén állt. Pedig megnyitása idején a világ legnagyobb filmszínháza volt.

A nagy auditórium szétsugárzó ívei az intimitást és egyben a grandiozitás benyomását adták a terem közönségének. A belső berendezés a modern európai esztétikus stílusból vett át ötleteket. Az art déco kivitel szakítás volt az 1920-as évek neorokokó stílusával, amely a mozitermeket jellemezte.

Amíg Chevy bent tervezett várakozni, szeme akaratlanul is kezdte felfedezni az előteret. A falakon több műalkotás volt látható “A fiatalság forrása” festmény Ella Winter absztrakt szemszögéből, “A színház fantazmagóriája” falfestmény Louis Bouche-től, amin három meztelen női alak a zeneteremnél pihent, és végül ”A tánc szelleme” William Zorach műalkotása.

Chevy elég ilyen művészetet tapasztalt meg gyerekkorában, és sokszor is látogatta Radio City-t. Az édesanyja majdnem minden hétvégén elhozta. Bár akkoriban Chevy nem sok értéket látott ebben a helyben, és inkább koloncnak érezte magát, mint vendégnek.

Azon járt a feje, hogy vajon hol rontotta el. Mit kellett volna máshogy csinálnia, hogy visszakapja Gemmát. Kezdetnek el sem kellett volna veszítenie.

 - Hé, Chev! – vette észre Danny az emeletre vezető lépcsőről.

 - Mi a helyzet? – felelte Chevy lazán, mire Dan mellé lépett. Ő is a legszebb öltönyét vette fel, amiben különösen sármosan festett. Az SNL gárda második legjóképűbb tagja.

 - Mit csinálsz itt? Már mindenki megérkezett – értetlenkedett a maga udvarias módján. – Erről még te sem akarsz lemaradni.

 - Miről? A kellemetlen beszélgetésekről, és seggnyalásról? Annyira nem vagyok oda érte – mondta Chevy kissé csalódottan. Nem mozgatta meg annyira az egész parti. Ingyen ital, büfé, részegek, és ünneplés. Ebből egyik sem hiányzott neki.

 - Oké, nem tökéletes, de jó végre együtt lenni a sok stressz nélkül. Legalább egy kicsit értékelhetjük, hogy ilyen jól telt az év, nem? – kedveskedett Danny. – Én hálás vagyok ezért az egészért. Neked is annak kell lenned.

 - Sosem terveztem, hogy ilyen nagy neve lesz ennek az egésznek. Ez a nagy siker… Elfelejtetti velünk, hogy miért is kezdtünk bele. Kezd elegem lenni.

 - Megőrültél? Te vagy a legnagyobb sztár! Mindenki, mindenki csak téged irigyel. Odafent is csak rád várnak – csapta vállon Chevet. – Na, gyere!

Chevy-t egyetlen gondolat vonzotta az emeletre, az ital. Az egyetlen dolog, amivel megkönnyíthette volna magának az estét. Elfelejthette volna azt, hogy Gemma nem jött el. A Chevy-mentes életet választotta.

Már bólintott Danny-re és a lépcső felé fordult, mikor az ajtón végül besétált ő.

Gemma Graham és a Tigrisszem.

A lány úgy nézett ki, mint egy festmény. A csodálatosan hullámzó szaténruha, ami birsalmasárgán csillogott a Radio City idős csillárjainak fényében.

Chevy és Dan levegőért kapkodva bámulták, ahogy a lány megigazítja ruháját, és elhúzza selymesen fénylő haját az arca elől. Mindez összehasonlíthatatlan volt ahhoz a káprázatos mosolyhoz, ami akkor fakadt Gemmára, mikor megtalálta Chevy-t.

 - Sziasztok – köszönt angyali hangján hozzájuk érve. – Sajnálom, hogy késtem, de óriási dugó volt – dadogta a lány szendén.

 - Bámulatosan nézel ki – csúszott ki Danny száján. Rögtön visszaszívta volna. Nem tudta levenni szemét Gemmáról.

 - Hát eljöttél – ámult Chevy.

 - Mindig is el akartam ide jönni – mosolygott félénken.

 - Még nem voltál itt? – szólalt meg Danny ismét kéretlenül. – Még épp időben. Hamarosan le fogják bontani.

 - Ez csak pletyka – javította ki Chevy. Sokkal szívesebben csókolta volna meg Gemmát. Haza vitte volna, és elégette volna azt a ruhát, hogy soha többé, senki se lássa benne a lányt. Csak ő. Csak az övé. De a valóságban osztoznia kellett Dannel, és hamarosan az egész stábbal.

 - Fantasztikus – nézett körbe Gemma, csodálva a Radio City elképesztően dekoratív berendezését. – Odafent mi van?

 - Hamarosan meglátod – felelte Chevy, és a lány elé tartotta kezét, aki bele is kapaszkodott. Elindultak a lépcsőn, míg Dan szorosan jött mellettük. – Imádni fogod!

 - Igazi álmom válik valóra – nevetett halkan Gemma. – Minden kislány itt szeretne szerepelni, nem? – makogta, mire hirtelen az egyik lépcsőfokban elakadt a lába, és ha Dan nem fogja meg idejében, el is esett volna. – Ó, sajnálom. Úgy tűnik kicsit esetlen vagyok ma – nevetett halkan, míg Chevy féltéken tekintettel mérte Dan minden mozdulatát.

 - Ugyan – nevetett Danny. Fogalma sem volt, hogyan kellene viselkednie egy ilyen pompázatos nő mellett. Egyszerre volt visszahúzódó és udvarias. Zavarodott és kábult.

Mikor felértek a lépcsőn, Gemma megpillantotta a Radio City fényűző báltermét. A falakon neobarokk oszlopok álltak, míg a legyezőboltívekről kristálycsillárok lógtak. A padlót aranyozott márvány kockák borították, egy geometrikus mintát rajzolva. Bármily hatalmas is volt, a báltermet többszáz ember töltötte fel. Vendégek, pincérek, és a hátsó pódiumon zenészek. Egy jazz-zenekar, ami lassú szving dallamokat játszottak.

Gemma megszorította Chevy kezét, és rá szegezte csillogó tekintetét.

 - Varázslatos – mosolyodott el, Chevy-vel együtt.

 - Örülök, hogy tetszik – mondta vidáman. Nem tudta elképzelni, hogy valami, ami neki oly sok fájdalmat, kellemetlen emléket okozott, mást ilyen gyönyörrel tölt el. 

Amennyire Gemmának tetszett a Radio City csarnoka, annak tömegeinek úgy tetszett ő maga is.

Mindenki őket nézte, ahogy felértek. Egy lépést sem tudtak megtenni, tekintetek százai futottak végig Gemma ruháján. Halston pontosan ezt szerette volna. A beszélgetések megszakadtak, néma csend ült a bálteremre, talán még a banda bőgőse is elcsúszott egy ritmussal.

Gemma szinte meztelennek érezte magát. Ekkora figyelemmel még sosem kísérték mozdulatait. Nem csak az övét.

 - Chevy Chase! – hallatszódott az első kiálltás, ami Chevy-t hívta. – Egész este csak rád várunk – harsogták. Egy percbe sem telt, hogy elragadják, és a tömeg magába szippantotta.

 

14 – Martini

 

 

 - Ne aggódj, mindjárt visszajön – köhécselt Dan vigasztalóan, de még mindig szeppenten.

 - Ó, amiatt kevésbé aggódom – mondta Gemma halkan, elveszve a tömeg nyomasztó légkörében.

 - Valami baj van? – kérdezte Danny aggodalmasan.

 - Dan, ugye? – nézett a lány rá segítségért kiáltó tekintettel. Danny lazán bólintott, bár nagyon meglepte, hogy emlékezett a nevére. – Nem bánod, hogyha beléd karolok, ameddig a bárhoz érünk? Nem szeretnék mindenki orra előtt seggre vágódni – próbált nevetni.

 - Hát persze – habogott Dan, beleremegve a lány érintésébe. – Legalább egy pillanatra is azt hiszik, hogy velem jöttél – mosolyodott el Dan, ahogy kicsúszott a száján apró derűje.

 - Megtiszteltetés – nevetett a lány visszafogottan, míg átsétáltak a bárig. – Túl kedves vagy, köszönöm szépen!

 - Rendelhetek neked valamit? – ültek le a bárpulthoz. Dan intett a pultosnak.

 - Minden NBC-s ilyen lovagias? – tette le borítéktáskáját Gemma, miközben jobban felmérte Danny-t. Aranyos kölyök volt, jámbor arccal, halvány bajusszal. – Martinit.

 - Remélem, hogy nem – vágta rá Dan, majd kikérte az italt.

 - Te nem iszol semmit?

 - Eleget kábítom magam munka közben – mosolyodott el.

 - Egyébként örülök, hogy végre rendesen megismerhetlek. Eddig csak egy-egy percre láttalak az NBC-ben. Hihetetlen a munka, amit minden héten végeztek. Nem lehet vele betelni – kortyolt egyet a martinijébe, amit már meg is kapott rögtön.

 - Ne haragudj, én tényleg próbálok koncentrálni arra, amit mondasz, de nagyon nehéz. Zavarba ejtően gyönyörű vagy, és kedves. Az illatodtól meg lehet őrülni, és én csak dadogni tudok, semmi mást – vallotta be Dan. Képtelen volt tisztán gondolkodni. Ha nem erőlködött volna így is, talán már a kezét is megkérte volna Gemmának, aki hangosan kuncogni kezdett. Erre megint mindenki felfigyelt. Mesébe illő nevetése volt, legalábbis az idegenek ezt hitték. Azt láttak és hallottak, amit akartak. Egy pillanat után elkönyvelték szentnek, és ezen már nem tudhatott volna változtatni.

 - Zavarba hozol – kortyolt még egyet Gemma, hogy el tudjon kicsit lazulni. – El sem tudod képzelni, hogy mennyire túlzol.

 - Nem hiszem – vonta meg vállát Danny.

 - Ha ennyire elbizonytalanítanak a gyönyörű nők, biztos megnehezíti az életed, hogy ilyen fantasztikus gárdával kell együtt dolgoznod – utal a lány a stábtagokra, ugyanis megannyi szépség álldogált most is a csarnok különböző sarkaiban.

 - Még okos is vagy – suttogta Dan.

Chevy eközben éppen próbálta lerázni a ráakaszkodott fejeseket, míg szemmel figyelte, hogy Dan vajon miket mond éppen Gemmának. Lángra tudott volna robbanni a féltékenységtől.

 - Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Danny, összeszedve minden bátorságát. – Mennyire ismered Chevy-t?

 - Úgy-ahogy – felelt Gemma gyanakvóan.

 - Nem akarlak megbántani, vagy bármi fájdalmat okozni neked, de nem tudnék elszámolni magammal, ha nem mondom el, hogy Ő nem egészen egy angyal. Elég lenne, hacsak figyelmeztetnélek, de én nagyon régóta ismerem. Félek, hogy összetöri a szívedet – szavalta Danny nyúzottan. Talán mégis innia kellene. – Hé! Egy whiskyt! – szólt a pultosnak. – Olyan sokszor eljátszotta már, és te túl különleges vagy ahhoz, hogy veled is büntetlenül megtegye – folytatta, majd amilyen gyorsan csak tudott, lehúzta az italt a torkán. – Úristen, szörnyű embernek tűnök, igaz? Sajnálom, most már hallom, hogy minek hangzik ez az egész, de ne érts félre! Csak kín lenne látni, hogy bárki bánt téged – intett a pultosnak, hogy töltse fel poharát. – Hiszen nem is ismerlek, teljes bolondot csinálok magamból – hadarta, majd kezébe vette a friss whiskyjét. – Jobb, ha megyek. Bocsáss meg! – szaladt el a másik irányba, míg Gemma szóhoz sem jutott.

Chevy-nek ennyire rossz lenne a híre?

Lassan megitta a martinit, és szemével Chevy-t kereste. Vajon tényleg rossz ötlet volt eljönnie?

Az egyik gyakornok ült le mellé hamarosan, aki éppen kapóra jött, hogy elterelje a figyelmét. Sekélyes csevely volt, de legalább nem agyalt annyit. A gyakornok a ruhájáról, és Harlstonról kérdezte.

Danny befutott a férfimosdóba, a kukába dobta az italát, és idegesen tépkedni kezdte a haját.

 - Te idióta – kiabált magához. Fel sem tudta fogni, mekkora ostobaságot csinált. Mégis mi köze lenne neki Gemmához. Vagy Chevy-hez. Egyikőjüket sem ismeri igazán. Nem rá tartozik mit csinálnak egymással.

 - Haver, mi a pokol? – hangzott fel Belushi hangja.

 - Na, már csak te hiányoztál – lépett a mosdókagylóhoz, és mosta meg arcát. – Kérlek ne menj a bejárat melletti bárpulthoz, csak ennyit mondok – nyögte.

 - Mi történt? – szippantott fel Belushi a szokásosnál is nagyobb adag kokaint. Ez volt az egyetlen, ami mozgásban tartotta. Egy egész épületnyi ember képes volt félrenézni ezen a kis hobbin. – Mond csak – rázta meg fejét John, majd törölte le arcát.

 - Chev elhozta a lányt – nyögte ki Danny. Nem kellett volna. Nem is igazán értette, hogy miért mondta ki. Szinte biztos volt, hogy John jelenetet fog rendezni, de mégis. Dan egyszerűen nem tudott belenyugodni az egészbe.

 - Azt a lányt – tágultak ki pupillái a drog hatására. – Ahw, akkor este lesz mire gondolnod, mi – csapta erősen hátba Dant.

„Kérlek ne csinálj semmit!” – szerette volna mondani Danny, de nem tette.

Belushi kisietett a mosdóból, és a terembe érve szemével gyorsan végigfutott mindenkin. Gemma, és a Tigrisszem ruhája ragyogó csillagként tűnt ki a tömegből. – Baszódj meg Chevy – köhintett. Nem lepődött meg rajta, hogy ez a lány képes volt így összezavarni Danny-t.

 - Hihetetlen – súgtak össze páran, míg Gemmát bámulták. – Ő Chevy barátnője, nem? – csoportosult Gilda, Jane, és néhány stábtag.

 - Hát, biztosan nem az unokahúga – kuncogott Jane.

 - Nem is várnánk Chevy-től mást – szürcsölt Gilda a vodkaszódájából. – Szerintem neki végre sikerült betörnie.

 - Miről beszélsz? Eltudnád képzelni, hogy Chevy megelégedjen egy nőcivel?

 - Hát, ha valaki, ez a lány tényleg érdekli. Láttam rajta, hogy aggódik érte, mikor nem jött el hozzá.

 - Meglátjuk – zárta volna le a témát Jane, de Belushi odalépett közéjük.

 - Szia John – forgatta a szemét Gilda. Egyik nő sem kedvelte Johnt. Mondhatni háború dúlt köztük, ugyanis Belushi szerint egyik nő sem volt vicces. Senki. Akinek nem volt farka, annak nem működtek a viccei. Legtöbbször, ha közéjük lépett csak kigúnyolta őket. – Mit akarsz?

 - Mit tudtok erről a csirkéről – mutatott Gemmára.

 - Úgy érted a fiatal hölgyről? – akarta Jane kijavítani.

 - Nem a te súlycsoportod Belushi – sóhajtott Gilda. – Egyébként is, a feleséged beszélget éppen vele, ha nem vetted eddig észre – csóválta fejét.

Johnnak a legkevésbé sem tűnt fel, hogy Judith ül ott a bárpultnál Gemmával. Azt sem tudta, hogy egyáltalán találkoztak. Nemhogy ismerik egymást? Tűrhetetlen.  

Bőszen indult el feléjük Belushi. Nehezére esett visszafognia magát.

 - Mi folyik itt? – tette kezét Judith derekára.

 - Ó, Johnny! Ő itt Gemma. Annak a divatos magazinnak, a Marmalade-nak dolgozik, a kedvencem, tudod – mosolygott kedvesen. Egy végtelenül kedves, és önzetlen lány volt. Az egyetlen, akinek Belushi szemében bármi esélye is volt viccesnek lenni.

 - Igen, már találkoztunk – bólogatott Gemma figyelmesen. John ábrázata a teljes ellentétje volt annak, ahogy a legutóbb látta. Mintha haragos tűz égett volna szemeiben.

 - Az a magazin, amivel a szúnyogokat gyilkolom mostanság? – vágta rá John passzívagresszívan.

 - Igen – felelt Judith tartózkodóan. Rögtön megérezte, ha Belushinak előtörtek helytelen kommentjei. – Jobb, ha megyünk – állt fel a bárszékről, lesimítva gyűrött selyem ruháját. – Bocsáss meg neki, kicsit sokat ivott – szabadkozott Judith, majd elhúzta Johnt a közelből. Kezelhetetlen.

Gemma már a harmadik martiniját itta, és érezni kezdte magán az alkohol apró sistergő hatását, amitől bátrabb, vidámabb, és gondtalanabb lett. Felelőtlen is talán.

Mégsem tudott egy könnyen túllépni azon, amit Dan mondott neki. Nem vallotta be magának, de megértette, hogy a ”fiú” szerelmet vallott neki. Legalábbis feltárta a hozzá fűződő érzelmeit. Ez cseppet sem lepte meg, hiszen már ezerszer megtörtént vele. Nem okozott meglepetést, hogy számára ismeretlenek szerettek belé, akikkel egy szót sem beszélt.

Danny aranyos volt. Fiatal, és őszinte. Ha nem ismerte volna meg hamarabb Chevy-t Gemma valószínűleg Dant választotta volna. Kérdés, sőt kétely nélkül. De ezt a vonatot már lekéste. Sajnos eléggé beleesett Chevy-be ahhoz, hogy nem könnyen, de nemet tudjon mondani mindenkinek. Még Danny-nek is. Egyelőre.

 

 

15 – Waltz

 

Chevy eközben sikertelenül, de próbált elszabadulni a producerektől, íróktól, tévésektől, akik különböző munkákat kínáltak éppen fel neki, aranytálcán. Ha Gemma nem vonta volna el teljesen a figyelmét, már hatalmas üzleteket kötött volna. Viszont a mostani válasza mind „Még gondolkozom rajta!” volt.

Mikor kezdtek kissé lekopni róla, és kiútat látott a tömegből, akkor Lorne Michaels, az SNL teremtője került elé. Ő volt talán az egyetlen, akivel érdemes volt pár szót váltani. Idejének látta felvetnie, hogy elhagyja a showt.

 - Lorne – fogta meg a producer kezét határozottan.

 - Chev, végre – mosolyodott el kedvesen. Ízig-vérig kanadai volt. – Megleptek, mint a piráják, ha?

 - Kábé – túrt bele Chevy felkócolt hajába. – Jól megy a buli?

 - Mondhatni – biccentett. – Még nem volt tömegverekedés, ami azért jó.

 - Zárj egy terembe minden tévést és filmest New Yorkból… Sokkal jobbra nem számíthatsz – halászott el egy pezsgőt az egyik pincér tálcájáról. Egy szempillantás alatt lefolyt a torkán az ital.

 - Mindegy is, van itt valami – fordult Lorne Gemma felé. – Ő a szeretőd?

 - Fogjuk rá.

 - Még sosem láttam egy filmben sem. Külföldi? Vagy csak modell? – hadarta a producer, néha még rajta is kifogott egy-egy szépség látványa.

 - Rosszabb – szedte össze a második pezsgős poharat. – Újságíró – nyögte ki.

 - Jó ég – hebegett Lorne. – Azt hittem bután szereted őket.

 - Nos… – ürítette ki ezt a pezsgőt is.

 - El kell előle zárni Belushit – nevetett a producer saját viccén. – De komolyan, ebből nagyon könnyen botrány lehet…

 - Mint abból, hogy ez volt az utolsó évadom? – nyögte ki hivatalosan Chevy, és a producer arcára fagyott mosolya.

Gemma kezdte megunni a bárt. Egyre spiccesebb lett, és Chevy nélkül magányosnak érezte magát. Már tinédzser kora óta járt ilyen partikra, ahol csak egyhelyben üldögélt, míg az emberek mintha körbe állva bámulták volna. Az utolsó kortyot is kiitta a martiniből, és bekapta a fogpiszkálóra fűzött olívabogyókat. Azok miatt szerette csak a martinit, őszintén.

A hátsó pódium előtt néhányan már elkezdtek táncolni. Keringőfélét. Gemmát felette az irigység, és nem bírt tovább Chevy-re várni

Megpillantotta a mosdóból kiérő Dant. A táskáját gyorsan a bárpultos kezébe nyomta, majd gyorsan felé kezdett sétálni. Csípője jobbra-balra forgott, ahogy kedvenc gyöngyfűzős Jimmy Choo magassarkújának fémtalpa a drága márványon kopogott.  Danny csak a gyümölcsös parfüm gyenge illatát érezte, mire a lány keze a vállához ért.

 - Táncolnál velem? – kérdezte Gemma közvetlenül.

 - M-mi? – még össze sem tudta rendesen szedni magát. Azt tervezte, hogy az este további részében diszkréten bujkál előle. – Persze – mondott gyorsan igent, mielőtt meggondolhatta volna magát. Nem lett volna hozzá mersze. Rettegett Gemmától.

A lány keze lassan Danny-éhez csúszott, és mire kettőt pislogott, már keringőztek a táncparketten. Mintha álmodott volna már hasonlóról.

 - Imádnivaló vagy, ugye tudod – súgta Gemma a fülébe.

 - Kérlek ne mondj ilyet – hajtotta le fejét Dan. Egész teste beleborzongott, amint karja a lány derekához simult.

 - Ne haragudj. Nem akarlak áltatni, vagy ilyesmi. Rosszul esik, ha ilyet mondok?

 - Hát, a „Te kis seggfej”-el hamarabb megbékülnék – felelte őszintén Dan, és a lány nevetni kezdett. – Nem kellett volna beleszólnom. Sajnálom.

 - Egy kedves baráti tanács volt, és én értékelem. Bár, megértem, ha nem szeretnél a barátom lenni.

 - Nem igazán, ha van választásom – tört ki Danny-ből.

 - Vettem – mosolygott a lány. – Amint véget ér ez a szám, békén hagylak.    

 - Ne értsd félre! Nem így értettem.

 - Ne aggódj már ennyit – sóhajtotta Gemma vigyorogva. – Nem szeretnék játszadozni veled, csak eléggé egyedül érzem magam. Szerinted ez lenne örökké? Én ülök a sarokban csendben, amíg ő ki tudja kivel beszél, vagy mit csinál? – folytatta, körbe nézve a sekélyes tömegeken.

Danny összehúzta szemöldökét, ahogy meghallotta ezt. Nem tudott volna választ adni, se tanácsot, se semmit. Erőt kellett vennie magán. Megszorította a lány kezét, és utat tört az emberek között. Egészen a második emeltre vezető lépcsősorig húzta magával.

 - Még sosem láttad a koncerttermet, ugye? – nézett rá Dan lelkesen, mire Gemma megrázta fejét. – Akkor itt az ideje!

Felsétáltak a lépcsősoron, és az egyik páholyhoz értek. Benyitottak, és Gemma elé tárult a Radio City legszebb része. A többszázlábnyi koncertterem, és annak ellipszis alapú süvegboltozata, ami a színpadhoz közelebb érve minden hevederívvel egyre keskenyebb lett. A székek és a padló vörösbársonnyal volt fedve, akárcsak az óriási függöny, ami a színpadot takarta. A fal domborművei arannyal és különböző bohó mintákkal lettek díszítve. Pont úgy nézett ki az egész, ahogy Gemma elképzelte, sőt.   

 - Hűha – ámult a lány. – Az egész estét el tudnám itt tölteni.

 - Egy idő után megunnád. Mindenki megszokta – felelte Danny.

 - Nem tudom eldönteni, hogy cinikus vagy-e, vagy sem – mosolygott Gemma.

 - Én sem.

Egy ideig még gyönyörködtek a terem káprázatában, aztán hirtelen Judith-ot látták meg, aki a koncertterem közepén sétált át, a földszinti kijárathoz legközelebb vezető úton. A szokásos veszekedés.

 - Ha jól sejtem Mr. Belushi nem egy mintaférj, ugye? – szaladt ki Gemma száján.

 - Kicsit bonyolultabb ennél, de nem. El tudod képzelni, hogy egy templomban találkoztak? John a legizgalmasabb ember, akit ismerek – Dan rajongott érte, ez világos volt. – Szeretem Johnt, de Judith jobbat érdemelne nála.

 - Nocsak, Dan Aykroyd, a nők védelmezője – nevetett Gemma.

 - Ha-ha-ha – próbált szarkasztikusan hangzani.

 - Van barátnőd?

 - Hogy? – akadt el Danny szava. – Nincs. Sajnos olyan különleges hölgyekre bukom, akiknek az a hobbijuk, hogy visszautasítanak. Nagyon céltudatosak mind.

 - Ostoba libák – utalt Gemma magára is. – Majd bemutatlak az egyik barátnőmnek. Sok van – bólogatott lelkesen.

 - Akkor egészbiztosan rosszul választott Chev – szólalt meg egy mély, tisztán illuminált hang mögülük. Belushi. – De ő semmit sem tud jól csinálni – lépett közéjük a páholyba. – Még téged sem tud jól megcsinálni, ugye? Ezért vagy most itt az én Danny fiammal. Ne tagadd – dülöngélt jobbra balra, míg Dan meg nem fogta.

 - John, megint szét vagy csúszva – motyogta csalódottan.

 - Nos, a saját feleségem sem akar összeszedni. Szép, mi? – nézett Gemma szemébe, akiben furcsa, ismeretlen félelem gyúlt lángra. – És megsértődött. HÁ! – kiabálta, és a többi koncertteremben lézengő ember figyelmét is felhívta magára. – Egy ilyen üresfejű libát kellett volna elvegyek, mint te… - folytatta volna.

 - Oké, azt hiszem a mai estének hivatalosan is vége. Sajnálom Gemma! – próbálta Danny a vállára tenni Belushit.

 - Nem, nem, nem, nem! – lökte el magától. – Nem csak neked jár ki a móka Dan, én is kérek belőle egy szeletet – harsogta, és bőszen vigyorgott. Keze a nadrágja öve felé indult.

Gemmán át ömlött az összes emlék, rémálom, amit a melegítős idegen okozott. Alig tudott megmozdulni. Levegőt sem kapott rendesen.

 - Ha meg is mernéd próbálni, se tudnád befejezni – sóhajtotta a lány komoran. Többre nem méltatta Johnt, aki erre válaszra nem számított.

 - Megpróbálni? Azon hamar túl leszünk – vigyorodott el vérszomjasan. Egy pillanat alatt mellé ért, a falhoz nyomta, és elkapta a nyakát. Egy kezével átérte. – Nem idegen ez neked ugye. Az ágyban is bizonyára így szereted – gúnyolódott John, míg marka egyre szorosabban fojtotta ki a lányból a levegőt.

Dan rögtön közbe akart lépni, de John drog adta ereje könnyedén hátul tartotta arra a pár másodpercre, míg Gemma belekarmolt Belushi kezébe. Hiába.

 

 

16 – Choke

 

 Egyre kevésbé látta, érzékelte Gemma mi történik. Elsötétedett. A feje majd’ szétrobbant. A szeme előtt a melegítős idegent látta. A lihegését hallotta, és érezte azt a kínzó dohányszagát.

Nem volt itt Chevy. Most csak magára számíthatott.

Már nem csak egy ártatlan kislány volt. Nem érintetlen szűz. Nem más irányította az életét, hanem ő. Ezt az irányítást semmiért cserébe sem adta volna oda. Főleg nem egy férfinak.

Egész testét átjárta az adrenalin, és ő ezt a pillanatnyi erőt arra használta, hogy keményen ágyékon rúgja Belushit. Az rögtön összerogyott a földre. Talán még eszméletét is vesztette.

Danny nyugtalanul fogta gyorsan meg Gemmát, folyton kérdezgetve:

 - Jól vagy? – harsogta idegesen.

 - Ugyan, semmi az egész – vette le magáról Dan kezét, míg friss levegőért kapkodott.

 - Hiszen megpróbált megfojtani – ült sokk az arcára.

 - Nézz rá, azt se tudja hol van – mentegette a lány, aki ezúttal könnyedén lépett túl a dolgon. Sikerült egyedül megoldania. Ezen nem talált sok agyalnivalót. Még nyoma sem igen maradt.

- Sajnálom – gyengült el Danny. – Meg kellett volna állítanom – lábadt könnybe szeme.

 - Danny – simította meg az arcát Gemma. – Nem tehetsz róla.

 - Hülyeség! Nem az a hős, aki megveri, az erőszaktevőt, hanem az, aki megállítja – mondta Dan komoran. – És én semmit sem tudtam tenni – szidta önmagát.

 - Nyugi, nem történt semmi komoly. John elvesztette a türelmét, sokat ivott, ahogy én is. Valószínűleg be is van állva. Nem tudott tisztán gondolkodni. Tett egy rossz mozdulatot, hozott egy rossz döntést. Ennyi. Úgysem tudott volna tovább fajulni – hadarta higgadtan, és ahogy Danny csalódásával szemezett így folytatta: - És te bátran leszedted rólam.

 - Mi? De hát… - ellenkezett.

 - Igazán lovagiasan megmentettél – hazudta Gemma. Hajlított cseppet az igazságon. – Talán rosszul emlékszem?

 - Ige… - szólt volna közbe.

 - Én pontosan úgy emlékszem, hogy te megvédtél. Így fogok rólad továbbra is mesélni. Dan Aykroyd, aki megmentett egy ”idegentől”, aki rám mászott. – A Belushi nevet sem szerette volna beszennyezni, pedig John megérdemelte volna. Egyébként sem ez volt John első rossz döntése. – Haza tudod vinni? – kérdezte Gemma. Ő némán bólintott. – Helyes! Hozd rendbe – mutatott Johnra. – Vissza kéne fognia magát. Talán nem zaklatni a nőket, meg ilyenek – mosolyodott el a lány. Erről Chevy jutott eszébe. Ő ezen is talált volna valami kifigurázni valót.

 - Sajnálom – nyögte ki Dan ezt az egy árva szót, ami oly sokat jelentett. Szívén hordozta John helytelen viselkedésének súlyát.

Gemma magabiztosan sétált a folyosóra, de mielőtt még magára hagyta Danny-t, ezt súgta oda neki:

 - De egy üzenetet adj át neki, ha magához tér. Ha még egyszer egy rossz szava lesz hozzám, letépem a féltve őrzött kis kincsét – vigyorodott el a lány, és elindult a másik irányba elégedetten.

Itt volt az ideje, hogy elfogadja, még ezernyi ilyen helyzettel kell még szembenéznie. Minden nőnek. A férfiak gusztustalan disznók, és akármennyire is szeretné, mindig zaklatni fogják, ezen nem lehet változtatni. Az egyetlen, amit az irányítása alá vonhat, az a saját szabadsága, és az ellenállásra való joga. Nincs szüksége senkire, hogy megvédje. Ő lesz a saját hőse. És ez a hős azt tesz, amit csak szeretne. Azt fog szeretni, akit csak akar. Jelenleg Chevy-t akarja. Chevy-nek nem kell tökéletesnek lennie. Feministának. Komolynak. Intelligensnek. Okosnak. Érzelmesnek. Az egyetlen elvárása az, hogy tisztelje. Úgy kezelje, mint aki egyenlő vele. Ha még halálosan szerelmes is belé, az már csak a desszert.

Véget vetett a kétkedésének. Gyökerestől kiirtotta magából a hasztalan kérdéseit, és felkészült rá, hogy akármi is történhet.

 

 

17 – New York

 

Gemma kezébe fogta a ruhája uszályát, és csupasz combjait szabadon hagyva sietett a bálterem felé. Lefutott a lépcsőn, és sebesen a márványlapra szökkent. Az a délceg óriás, és az a pimasz frizurája messze kitűnt a tömegből. Nem tudott többet várni rá. Nem is akart.

Átsétált a tömegen, és az éppen Lorne-al beszélgető Chevy karjába kapaszkodott.

 - Ó, szia – köszöntötte Chevy széles mosollyal, mire Gemma ezt tátogta: „Csókolj meg!” Próbált diszkrét maradni, de ez csak őt érdekelte. Chevy-t kevésbé. Gyengéden a nyakára tette a kezét, majd lassan, felé hajolva megcsókolta. Az érintése puha volt, meleg, és most először, tökéletes. Tökéletes, mert ezúttal Gemma teljes szívéből kívánta. Ezt Chevy is megérezte, hiszen az apró, köszönéshez járó pusziból majdnem sokkal több lett. Alig bírtak elhúzódni egymástól. – Ő – mutatta volna be Gemmát, de megszakadt eddigi gördülékenysége. – Bemutatom Gemmát.

 - Lorne Michaels – mutatkozott be a producer, finoman megrázva a lány kezét.

 - Örvendek – felelte Gemma szívéjesen.

 - Azt hiszem az lesz a legjobb, ha magatokra hagylak titeket – ment is tovább a producer, aki egész eddig marasztalni próbálta Chevy-t. Akkor értette meg igazán, hogy feleslegesen, mikor meglátta, hogy Chevy-t már más motor hajtja, mint a show kezdetekor. Megszerezte a hírnevet, a sikert, a nőket. Az élete következő fejezetében saját magának kell lennie a főszereplőnek. Ehhez pedig valaki olyan kell neki, aki mellett önmaga lehet.

 - Beléd meg mi ütött? – fordult Chevy teljesen Gemma felé.

 - Őszintén? Belushi – válaszolt Gemma könnyeden. Kihagyhatatlannak tűnt.

 - Ugye csak viccelsz – komolyodott el Chevy.

Undorodnia kellett volna most minden férfitól, de jobban vágyott Chevy-re, mint valaha. Ránézett, és súlytalanságot, derűt érzett. Mellette jobban szerette önmagát.

 - Szeretnék mondani valamit – suttogta a fülébe, és Chevy bólintott. Előre nyújtotta karját, és Gemma belékapaszkodott. Átvágtak a tömegen, egészen az egyik belső irodáig sétáltak. Nem is volt iroda, inkább könyvtár. A falakat polcok borították, tömve iratokkal és szórólapokkal. Itt jegyezték fel az összes fellépőt, előadást. Ugyanakkor itt is engedhették ki a gőzt a fejesek, hiszen egy biliárdasztal állt a borbársony kárpitozású szoba közepén. Valaki éppen félbehagyott egy játékot rajta.

Chevy bezárta az iroda ajtaját, míg óvó tekintettel figyelte, ahogy Gemma lassan a biliárdasztal mellé lép, végig simítva kezét a lakkozott fenyőszegélyen.

Még nem is volt lehetősége jobban megnézni magának a lányt este. A tigrisszem ruhát, aminek élénk sárga színe vakítóan fénylett a szobában, amit egy kristályos asztali lámpa világított be csupán. A bal combja látszódott csak ki az estélyi alól, és a gyöngyökkel díszített magassarkúja. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Chevy fantáziája beinduljon. El kellett terelnie a pajzán gondolatait.

 - Történt valami? – kérdezte. Mélyen az alsó ajkába harapott.

 - Miért hívtál el ide? – játszadozott Gemma a szabadon lévő biliárdgolyókkal, ide-oda gurítva őket.

 - Ó, azt hiszem meg akartalak róla győzni, hogy én vagyok a herceged, akire egész életedben vártál – viccelődött hanyagul, de Gemma nem tudott nem mosolyogni. Már megint sikerült kizökkentenie. – Szóval, sikerrel jártam? – ballagott komótosan mellé.

 - Sosem tudsz komoly lenni, ugye? – nevetett, ahogy Chevy hátulról hozzá simult, míg kezeit az asztal szegélyén pihentette. A lány nyakához hajtotta fejét, és megízlelte az édes illatú parfümjét. – Meg hallgatsz? – próbálta összeszedni szavait, de képtelen volt bármire is koncentrálni.  

 - Hát persze – motyogta Chevy. – Csupa fül… – orrával megcsiklandozta Gemma fülcimpáját. – Vagyok. – Gemma egész teste libabőrös lett tőle.

 - Most mit csinálnál, ha nemet mondanék neked? Ha kijelenteném, hogy soha többé nem akarlak látni? – nyögte ki a lány nehezen.

 - Nem tudom – sóhajtott Chevy türelmetlenül. – Megölném magam? – viccelt megint. Gemma fejét rázta, de arcára mosoly ült. – Remélem, hogy úgy érezném magam, mint te, ha én is ezt mondanám neked – Megtalálta a tökéletes választ. Véletlenül, vagy tudatosan. – És te? Sírnál utánam?

 - Nem – fordult meg Chevy felé. – Csak levágnám a tökeidet. – Chevy elvigyorodott. – Már van némi tapasztalatom – folytatta, de Chevy ujját a szájához tette, míg ezt suttogta:

 - Azt hiszem mi tökéletesek vagyunk egymásnak – vallotta be Gemmának, és magának is. 

AN: Köszönöm szépen, ha végigolvastad. Ha már ennyit szenvedtél vele, legalább írd le mit gondolsz róla. ♥