Jakob másnap délután
megérdeklődte a Harrison-család telefonszámát Bobtól, de, mint kiderült, ő sem
tudta.
– És mégis
mit fognak szólni, ha hívatlanul rájuk török? – vakarta meg a tarkóját apjára
nézve.
– Biztos
nagyon fognak neked örülni – biztosította az idősebb Dylan egy fancsali
álmosollyal.
– Persze,
hogy direkt csinálod. Azt akarod, hogy kitiltsanak onnan – nevetett kínjában
Jakob, majd elkomolyodott.
Bob
megforgatta a szemét, majd a fia kezébe nyomta a deszkáját, ami az ajtó mellé
volt támasztva.
– Csak menj
már, örülni fognak, ha Dhani egyáltalán kimozdul. Gondolom, a haverjaid nem
fogják a Yellow Submarine-nel zaklatni – lökte ki az ajtón kedvenc fiát.
Ebben volt
valami. Jakob ezer meg egy emléket tudott hirtelenjében előhívni, amikor az
osztálytársai vagy esetleges barátai az apja hírnevével cukkolták. A Like a
Rolling Stone-ra és a Blowing In The Wind-re vonatkozó megjegyzéseket hamar
megtanulta figyelmen kívül hagyni, de időről időre felbukkantak olyanok, akik
igen mélyrehatóan ismerték Bob munkásságát, és ők olyan dolgokra céloztak,
amiket Jake csak akkor értett volna, ha kétszer születik, és másodjára húsz
évvel korábban.
Hát milyen
lehetett Dhani-nek és a többi Beatle gyerekeinek? Jobb nem is belegondolni.
Pedig már belegondolt, késő.
Legurult a
tengerpartra, ahol egy, a melegre való tekintettel épp üres járda futott végig,
pár méterre a parttól.
A járda
egyenletesen ki volt kövezve, így bár nem volt meg az a suhanásérzés, ami az
aszfalton szokta elfogni Jake-et, felszabadultnak érezte magát az út alatt, ami
rövidebbnek tűnt, mint az autóban az előző nap.
Egy
szempillantás előtt ott találta magát a küszöbön, és kicsit félve emelte fel a
kezét, hogy bekopogjon. Inkább becsengetett. Nem mintha ettől kevésbé félt
volna, de valamiért ezt biztonságosabbnak érezte.
Az ajtó most
nem nyílt olyan gyorsan, mint tegnap, de egy fél perc ácsorgás után Jakob újra
meglátta Oliviát, aki most is ugyanolyan boldognak tűnt, hogy látja.
– Kezét
csókolom – köszönt Jake, és elpirult. Máris elrontotta, hihetetlen. – Bocsánat, hogy csak így eljöttem, de
szeretném megkérdezni Dhanit, hogy volna-e kedve eljönni gördeszkázni velem és
a barátaimmal. Beszéltünk tegnap, ugye, és, öö, megtudtam, hogy ő is szeretne
deszkázni meg ilyenek… – halt el a hangja, és bocsánatkérően pislogott
Oliviára. Akármilyen erősnek mutatta magát, belül telis-tele volt kétségekkel.
– Aha –
bólintott Liv –, én is úgy tudom. Bejössz megkérdezni, vagy elég, ha lehívom?
– Ó, bőven
elég – hadonászott idegesen Jake, majd gyorsan abba is hagyta a hadonászást.
Nem nézett ki elég jól.
Olivia sarkon
fordult, és eltűnt a lépcsőfordulóban, otthagyva Jake-et a nyitott ajtóban.
Három perc
sem telt bele, és George felesége és fia vissza is jöttek, az utóbbi egy
kezelhetetlen bozonttal a fején, ami arra utalt, a gazdája az imént kelhetett
fel, ami érdekes volt, mert már jócskán elmúlt az uzsonna ideje is. Ezek
szerint Dhani mindent örökölt George-tól, csak a híres-hírhedt étvágyát nem.
Dhani egy
álmos, de lelkes vigyorral üdvözölte Jakob-öt, aki egy hasonlóval köszönt
vissza.
– Szóval van
ez a klub-féleség, ahol gördeszkázunk, és gondoltam, te is eljöhetnél – csapott
Jake a dolog közepébe, mintha Dhani-nek pontosan tudnia kellett volna, miről
beszél.
És pontosan
tudta. Jakob elmagyarázta a dolgok rendjét neki, ahogy otthagyták a házat. Mert
Dhani persze, hogy beleegyezett a programba, habár nem is tudta, mi lesz az.
Örült, hogy Jakob mellett lehet.
A városban
volt rengeteg iskola, szakkör, egylet és csapat, de mindnek volt vezetője.
Tanárok és tanultak. Ez tette a Holly Rollers-t olyan különlegessé. A tagok a
saját szabályaik szerint éltek, találkoztak és gurultak. Nem volt ez más, mint
néhány suhanc, aki tudott gördeszkázni, és pénze is volt longboardra. Egyedül
menni unalmas, ezért megkeresték egymást.
A nevük Nathan-től
származott, akinek apja protestáns lelkész volt egy külvárosi kápolnában. Sokat
viccelődött Istennel, annak ellenére, hogy ateistának vallotta magát. Egy
alacsony, világosbarna hajú srác volt, akinek legnagyobb példaképe Marlon
Brando volt.
Nat Sus-t
hívta a barátnőjének, még ha nem is volt köztük valójában semmi. Folyamatosan
ugratták egymást, ugyanis Susan megrögzött Taoista volt. A keleti vallásokról,
és a Tao-ról beszélt egész nap, és képtelen volt bármi rosszat mondani, vagy
akárkit megbántani. Őhozzá nem tudott bárki gorombán szólni, már a csodaszép
szeplős mosolya miatt sem, a gyönyörű szőke hajáról nem is beszélve.
Sus
féltestvére volt Hugh, de ez csak jelképes rokonság lehetett, ugyanis
mindketten a nevelőotthonban éltek. Susannak nem maradt élő rokona, míg Hugh
elszökött Kanadából, az alkoholista szüleitől, akikről azóta egy szót sem
hallott. Ő egy tartózkodó, érzelmes fiú volt. Magába zárkózott sokszor. Egyedül
ő nőtt magasabbra Jakobnál, viszont az arca rendkívül fiatalnak tűnt. Szőkés,
hullámos haja volt, és zöld szeme.
Ugyan Nath
volt az általános mókamester, Hugh sokszor beszállt a bolondozásba, és együtt
hülyéskedtek. Ebből Jake gyakran kimaradt, és inkább a távolból nézte őket
Kiara oldalán.
Kiara volt a
legidősebb közülük, és évek óta reménytelenül szerelmes volt Jakobba. Ezt a
többiek tényként kezelték, de mégsem tartották hivatalosnak. Kiarát kedves,
vicces, néha bunkó és flegma lánynak ismerték, ezért is volt furcsa, hogy mély
érzelmeket táplál valaki iránt. Jake is tudott a dologról, de nem akarta
felhozni a Kiara előtt, aki viszont mindig hallgatott róla. Inkább csak legjobb
barátok voltak, mint bármi más.
Ezekből a
tagokból ált össze a Holly Rollers. Velük kellett most egy egész estét a
szegény kis Dhani-nek eltöltenie.
– De remélem,
tudod, hogy nincs deszkám – szaladt össze Dhani dús szemöldöke, és vágyakozva
nézett Jakob longboardjára.
– Nyugi,
törpe – nézett le rá Jakob, ahogy sétáltak –, ma csak ismerkedünk.
– Ez úgy
hangzott, mint egy-
– Na? – vonta
fel a szemöldökét Jake, egy mosollyal a szája sarkában.
– Hát úgy.
Tudod – magyarázta Dhani.
– Persze,
hogy tudom.
A Holly
jelenlegi székhelye a Dylan-háztól jobbra helyezkedett el pár kilométerre.
Ugyanazon a járdán mentek, amin Jake deszkázott végig, de sokkal lassabban. Egyrészt
gyalogoltak, másrészt Dhani meg-megállt, hogy végigkacsáztasson pár követ az
öböl vizén. Az öblök tetszettek igazán neki abban, hogy ideköltöztek. A
gondolat, hogy az egész, megszokottnál sokkal hatalmasabb óceán terült el
előtte, bár csak egy ártatlan kis fürdőhelynek tűnt onnan, ahol állt.
Megragadta a képzeletét, és rátelepedett a lelkére. Kicsit félelmetes volt.
Az apró út
alatt egyikőjük sem tudta visszafogni azt a titokzatos kíváncsiságot, ami arra
kéztette, hogy folyamatosan a másikra bámuljon. Ez egy szimpla esetben
kimondottan kellemetlenné tette volna az egész helyzetet, de Dhani-nek akadt
egy tulajdonsága, ami mindent egy pillanat alatt teljesen feszültségmentessé
tett. Mosolygott, mint a bolond. Ha csak egy kósza pillantása találkozott Jakob
ciánszemével, az arca máris virágba borult. Talán ez a látvány és a sok néma
vigyorgás késztette még inkább arra, hogy lassabbra vegye lépteit.
Jakob örült,
hogy Dhani húzza az időt, mert ma napnyugtára beszélte meg a találkozást a
többiekkel. Egy tábortüzet szerettek volna rakni, és ha szerették volna, meg is
csinálták. Nem is lehetett volna jobb alkalom arra, hogy bemutassa Dhanit.
Ettől
függetlenül kezdte végképp lenyűgözni a kifejéstelen kőszívét ez a kis törpe.
Ahol véget
ért a járda, elkezdődött egy szélesebb, sóderes rész. Ide már ritkábban jártak
az emberek, mert ugye ki szereti a sódert? Onnan már csak pár száz méterre volt
a tűzrakóhely.
A Nap
lemenőben volt, de rajtuk kívül még senki nem volt jelen. A tengerpartot már
egészen elöntötte a dagály, és egy idő után már néhány elfelejtett napernyőt is
fel-fel borított a megpihenő óceán.
– Foglalj
helyet – mutatott Jake az egyik kőre a rég kialudt hamu körül, és Dhani leült,
hogy belebámuljon a többhetes üszökbe.
– Most mi
van? – nézett fel egy idő után, a nadrágja térdét vakargatva. Rá kellett
jönnie, hiába élvezi mindennél jobban a fiú társaságát, nem beszél túl sokat.
– Várunk –
bámult bele Jakob Dhani kiskutyaszemeibe.
Ahogy ezt a
szót kimondta, megszüntette magát a várakozást. Mint akiket falra festettek,
jelentek meg a barátai. Jakob néha komolyan elgondolkodott, hogy emberekkel
vagy bukott angyalokkal hozta-e össze a sors.
– Jaaaake! –
hallottak meg egy éles hangot, és ezzel egy időben bukdácsolt be a célba az
alacsony, barna hajú… Nat. A ruhái koszosak voltak, ahogy az arcát is egy
hosszú sebhely rajzolódott ki. Már méterekről is lehetett érzeni, hogy tele van
energiával.
– Naaat! –
nyivákolt vissza Jakob, és elhúzódott, mielőtt Nat ráugorhatott volna. – Nem
lett volna muszáj rohannod, tudod, ugye?
Nathan
rágrimaszolt Jakobra. – Elfelejtetted, hogy nem egyedül jövök, anyu?
– Teljesen
kiment a fejemből – ismerte be Jakob, és átült Dhani mellé.
Már épp
eszébe jutott volna, hogy bemutassa Nat-nek az kis Harrisont, amikor Kiara is
befutott, látszólag nem valami elégedetten. Ugyan már rég betöltötte a
huszonötöt, mégis ő volt a legfiatalosabb az egész társaságból. Lilára festett
haja és sok fekete ruhája volt, de a metá zene iránti rajongását sem titkolta.
– Szia –
pattant fel Nat a homokból, ahová az imént landolt, és feltápászkodott az egyik
hosszú farönk szélére, aminek másik oldalán a lány foglalt helyet. – Héhé,
Jake, én is elfelejtettem, hogy nem egyedül jössz – villantott egy mosolyt a
kékszeműre, aki elégedetlenül visszabámult rá.
– Nat, Kiara,
ő itt Dhani Harrison. Szeretne csatlakozni a csoporthoz. Igaz? – bökte meg Jake
Dhani vállát, aki eddig csendesen nézte a két új arcot. Kiara és Nat kíváncsian
ráhunyorogtak a szürkületben, ami jó volt, mert addig sem egymást látták. Dhani
kicsit kényelmetlenül érezte magát.
– Igaz –
helyeselt azért bőszen –, lehet?
– Ezt ne
kérdezd – sziszegte Jakob, de szerencsére Nat-nek nem volt alkalma elmagyarázni
neki, hogy hány sárkányt kell kiszabadítania ahhoz, hogy csatlakozhasson
hozzájuk, mert a másik két Roller is megérkezett.
Nem úgy, mint
Nathan és Kiara, ők eleve érdeklődést mutattak Dhani iránt. A fiú, Hugh,
megmutatta, hogy békével jött, és a lánynak mutatnia sem kellett, mert tényleg
látszott rajta.
– Sus vagyok
– mosolygott kedvesen Dhanire, ahogy közvetlenül megölelte. Ő sosem riadt
vissza bárkitől, aki láthatóan szeretetre szorult. Márpedig Jakob neki már
elmesélte, hogy valójában miért költözött ide Dhani családja. – Nagyon örülök,
hogy megismerhetlek! – villantotta meg a gyémántnál is fényesebb mosolyát,
ahogy megigazgatta a fiú kócos haját.
– Szép név –
dorombolta Nathan, és felállt, hogy bemutatkozzon. – Örvendek, Sus, a nevem
Nathan, de te úgy hívsz, ahogy akarsz, rendben? Hoztam pillecukrot, meg minden
– viccelődött a srác illetlenül.
– Ja –
nyugtázta Sus a hallottakat. – Nagyon emlékeztetsz valakire – fordult Dhani
felé –, de nem igazán jut eszembe, hogy kire…
– Dhani
vagyok, személyiség – árulta el Dhani, egy keresetlen éllel a hangjában, amit
rögtön meg is bánt.
– Hogy úgy –
bólogatott Susan, és újra Nathan-hez fordult, aki a hátizsákjából már nem csak
két csomag összenyomódott mályvacukrot halászott elő, de pár régi újságot is,
egy öngyújtót, öt összehajthatós fémnyársat és jó pár doboz különféle üdítőt
is.
– A
személyiség addig keressen egy ágat, ha akar pillecukrot pörkölni –
figyelmeztette Dhanit, aki felpattant, és elrohant a sóderes részen túl
található bokrokig, hogy egy megfelelő ágat keressen magának. Szerencséje volt,
és hamar vissza is mehetett a többiekhez.
Megállt Nat
mellett, és nem volt boldog azon észrevétel miatt, hogy bár Jake nagyon
alacsonyként írta le őt, még így is magasabb volt nála vagy egy hüvelykkel.
Hugh
elkezdett tüzet rakni. Ő nézett ki a legmegbízhatóbbnak, és valószínűleg ő is
volt a többiek szerint is, rábízták hát a tűzgyújtást. A nevelőotthonban
művészet lett volna eldugni az italokat, így ő és Sus nem hozhattak, Kiarára,
Nat-re és Jake-re maradt ez a feladat, és igyekezték ezt rendesen ellátni. Mire
mindannyian kipakolták a hátizsákjukat, egész szép italarzenál sorakozott
előttük.
A napot főleg
Nat, Sus és Kiara csacsogása kísérte álomba, de néha-néha Hugh és Jake is
beleszólt a beszélgetésbe. Dhani igazán sajnálta, hogy Hugh nem beszél többet,
mert látszólag remek humora volt. Ő maga is igyekezett lépést tartani a
többiekkel, de ez csak akkor sikerült neki, amikor már mindannyian a lobogó tűz
körül ültek, és mindegyikük kezében és testében elegendő mennyiségű alkohol
volt.
Sus épp egy
történet kellős közepén volt, ami arról szólt, hogyan jött rá, hogy az ő
lélekállata Nyuszi a Micimackóból, amikor Kiara csillogó szemmel felnézett, és
félbeszakította Susant.
– Szerintem
Felelsz vagy merszezzünk! – javasolta, és lopva Jake-re nézett.
– Szerinted?
Szerintem… is – csapott le rá Nat –, bocsi, Sus. Majd elmondod máskor – vont
vállat, mire Susan is vállat vont. Susan mellett Hugh ült, és ő sem tervezett
kimaradni a jóból, úgyhogy ő is megvonta a vállát. Jake, Dhani és Kiara
folytatták a láncot, így szépen mindenki megvonta a vállát.
– Ez remek
volt – húzta be a nyakát Jake. – Na, ki kezdi? – próbált bátornak tűnni, de
valójában az érdektelensége mögött csak arra tudott gondolni, ebből még valami
jó is kisülhet.
– Aki kérdezi
– rebegtette a szempilláit Nat. – De nekem, nekem mondd!
Jake
sóhajtott, és úgy döntött, mindenki jobban jár, ha eleget tesz Nat kérésének.
Eközben Sus lassan Dhani-hez hajolt, és kedvesen megfogta a kezét. Áradt belőle
az őszinte szeretet, ami igazi angyallá festette a többiek között. A fiúnak nem
kellett túl sokat rágódnia rajta, hogy az összes hím Roller fülig belé van
esve.
– Ne ijedj
meg, de tudod mi ilyen szégyentelen, nyitott baráti kör vagyunk. Mindenki
szeret mindenkit, és elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van – súgta mosolyogva,
hiszen nem telt tíz percnél többe, hogy rájöjjön, Dhani nem igazán rajong a
gyengébbik nemért. Susnak szeme volt hozzá.
– Felelsz
vagy mersz? – kezdte Jakob a szabály szerint a kérdéssel, még véletlenül sem
Nathan-re nézve.
– Öö…
Felelek! – tett úgy Nat, mintha lenne esélye egy szelídebb játszmának.
– Csodás. Hm
– gondolkodott el Jakob. – Lennél inkább elefánt vagy bálna?
Nathan a
kezébe temette az arcát.
– Elefánt, de
ezt a játékot nem épp így kéne játszani – vihogott, és belekortyolt az italába.
– Fogd már be,
gnóm, kiskorú is van köztünk! Nem is egy – rúgta Kiara erőteljesen vállon az
alacsony fiút, aki majd’ a homokba harapott. Ismét. A jelenet viszont csak még
jobban elgondolkodtatta Dhani-t. Ha Nat gnóm, ő mégis mi?
– Na, na,
akkor mondd te, te jössz, hívj ki valakit – fonta össze a karját maga előtt
Jake.
– Rendben, Sus!
Felelsz vagy mersz? – kacsintott Nat Susra, aki csak mélyet sóhajtott, majd
kacéran elmosolyodott.
– Merek –
döntött a lány, és előre félt, mit fog kitalálni neki Nat.
– Akkor
próbáld meg megnyalni a könyököd – vetette oda neki kedves plátói párja.
– Gazember –
morgott Kiara, ahogy Sus megkísérelte kitörni a saját karját, mire Hugh
csendesen kuncogni kezdett.
– Látom,
nagyon visszafogod magad. Máskor már rég faszfejezted volna szerencsétlent –
köhögte Hugh az italába fulladva. Kiskorúak, ugye.
– Megvolt! –
kiáltott fel a szőke hajú lány büszkén, és a többiek egy életre megjegyezték
maguknak, hogy az első körökben ne szólítsák meg Nat-et.
– Sus, ki a
következő? – húzta ki a tűzből a barnuló pillecukrát Kiara. – Jobban teszed, ha
engem választasz, mert kezdünk unatkozni.
– Á, akkor
Kiara! Felelsz vagy mersz? – adta be a derekát Susan.
– Merek –
mondta ki a szent szót az idősebb.
– Szó
bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – sóhajtott Hugh. Hogy ezt a sort
honnan vette, nem tudta, de a magáénak érezte.
– Uhu, tudok egy
jót – huhogott Sus. Még szerencse. – Mondd te a feladatot a következőnek –
bökte ki. Még nem bocsájtotta meg, hogy félbeszakították.
– Köszönöm –
szótagolta Kiara, és Jake-re nézett. – Jake, csókold meg azt, akit a
legvonzóbbnak tartasz a tűz körül – hadarta egy levegőre. Meg sem kérdezte,
hogy merne-e. A többiek azonnal elhallgattak, és a néma csend egyértelművé
tette, hogy a következő kérdés nem volt olyan légből kapott, mint aminek tűnt.
A szerelmi játszmák mind az ilyen kérdéseknél kezdődtek.
– Máris? – sóhajtott Jakob, próbálva könnyedre venni a
dolgot, és végig mérte a többieket, majd a szeme megállapodott a mellette
lapító Dhani-n, aki szemlátomást máris több volt, mint spicces. Legszívesebben
őt csókolta volna meg, ami nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna, azonban nem
akart még véletlenül sem visszaélni a fiú kiszolgáltatott helyzetével. Lassan,
és bánkódva vette le szemét, majd Nat-re nézett, aki már el is vigyorodott.
– Gyere,
cuncimókus! – nyújtotta az alacsony fiú karját szét, és mindenki harsányan
nevetni kezdett. Gyorsan lehajolt hozzá, szájon csókolta, majd el is húzódott.
– Ó, te kis huncut, tudtam, hogy engem választasz – tette hozzá Nat vigyorogva,
amit még Jake sem bírt ki közönyös arccal.
– Ezzel most
kicsit megbántottál – nyögte Hugh sértődötten, mire Jakob újra nevetni kezdett.
– Sus,
felelsz vagy mersz? – nézett Jake most a lány felé, és próbált illedelmes
maradni, ahogy éppen az üvege mélyére nézett.
– Merek, ha
már ilyen izgi minden – kacagott vidáman.
– Mutasd meg
Kiarán, hogy hogyan csábítanád el Lao-ce-t – mormolta, mire Susan akaratlanul
is csücsörített egyet a nagy gondolkodásban.
– A világ
legbölcsebb emberét? - szólt magához.
– Ugyan már, férfi volt, nem
kell túlgondolni – nyögte Nat, mire Sus megrántotta a vállát, és pólóját a
földre dobva Kiara ölébe ült. Erre Nathan és Hugh hangosan éljenezni kezdtek,
ami senkit sem lepett meg. Susan nagyon csinos idomokkal rendelkezett.
– Így maradunk egész este, ugye?
– vigyorgott Sus, és Kiara lehajtotta fejét, imitálva a kínai bölcset, vagy
legalább, amit képzelt róla. Ahogy újra kitört a kacagás a csapatból, Susan
képtelen volt nem észrevenni, hogy a kis Dhani-nek a mellek ilyen közeli
látványa igenis újdonság volt. De nem rajongással nézett a csipkés melltartóra,
inkább színtiszta kíváncsisággal. – Dhani! – szólította meg a lány. – Te jössz!
– Öhm – kapta
fel fejét zavarba esve. – Merek! – hadarta, és Susan fejében már rég
megszületett az ötlet.
– Most te
csókold meg azt, akit a legvonzóbbnak találsz közülünk – szavalta Sus, de Dhani
arcán máris látni lehetett a megilletődöttséget. – Nyugi, csak lazán –
kacsintott a lány.
Dhani
félénken emelkedett kissé fel ülőhelyéről, hogy jobban szétnézhessen. Ugyan a
csapat tagjai mind dögösek voltak, a fiú mégiscsak a szívére hallgatott. Lassan,
határozatlanul fordul oldalra, ahol Jakobbal találta szemben magát. Az idősebb
fiú arcára egy apró mosoly ült, ami még inkább tettre késztette a kis törpét. Ő
nem is várt tovább, felemelte kezét, amivel Jake nyakába kapaszkodott, hogy
elérjen hozzá, de Jakob nem hagyta ennyiben, gyorsan lehajolt hozzá, és
elragadva az irányítást, érzékien ajkát Dhani-éhez tapasztotta. Mikor itt lett
volna az elhúzódás ideje, azon kapta magát, hogy a nyelveik már egymás szájában
vannak, és eszük ágában sincs távozni. A többiek ugyan nevetve tapsolni
kezdtek, Jake azonban inkább érzett magában bűntudatott. Olyan gyorsan véget
akart vetni a jelenetnek, ahogy csak lehetett, ezért úgy tett, mintha az
alkohol miatt elvesztené egyensúlyát, és Dhani-vel a karjában a homokba dőlt.
– Na, ezt
hívják kavarásnak! – állt fel Nat lelkesen, és hujjogni kezdett, míg Jakob és
Dhani a homokban feküdve tértek magukhoz. A kis törpe huncut módon mosolygott,
és hirtelen egy adag homokot nyomott Jake nyakába.
– Direkt
löktél fel! – nevetett, és a másik fiú örömmel szállt be a játékba. Elkezdte
gyorsan a törpét a földbe temetni, míg az próbált menekülni Jake hatalmas,
hosszú kezei elől.
– Gyertek, folytassuk. Ezek
ketten még ellesznek egy ideig – mondta Hugh, és igaza is volt. Jake és Dhani
még egy pár percig boldogan elszórakozott a homokkal és egy kagylóval. Már
három kör is lement a játékból, mire újra a tűz körül ültek.
– Szóval – köszörülte meg a
torkát Kiara, aki egy részletes „szüzességelvesztős” sztorin volt túl –, Hugh.
Felelsz vagy mersz?
– Felelek –
biccentette oldalra a fejét Hugh.
– Öhm, hány
éves is vagy? – kérdezte Jakob, és válaszul kapott egy hangkavalkádot, amiből
kihallotta, hogy „csalás, hé!”, „tizenhét”, „ne csináld már!”, „kizárunk, ha
így folytatod”, és nevetést.
– De kérdés
volt, feleltem – védte meg Hugh Jake-et, majd körül járatta szemét, a következő
áldozatot mérlegelve. – Dhani!
– Felelek,
asszem – motyogta a legfiatalabb, és beharapta az alsó ajkát.
– Asszed –
tartott Hugh egy kis szünetet –, hm, kivel feküdnél le most a legszívesebben?
Hohó! Komisz,
ej? Dhani hátradőlt és felnézett a félholdra. Kicsit pörgött vele a világ.
Visszanézett
újdonsült ismerőseire, és álomittasan kivillantotta a fogait.
– Hát. Ugye
hallottatok már Eric Idle-ről? – kérdezte. – Na, vele.
Jakobnak
kedve lett volna kiköpni a ragadós cukrot, amit egy kicsit tovább a tűzbe
lógatott a kelleténél.
– Na jó,
Dhani, mennyit is ittál? Nyilvánvalóan túl részeg vagy. Köszönjük a
vendéglátást, jóurak és hölgyek, de most inkább hazaviszem szegényt. Gyere,
törpe – darálta gyorsan, és felhúzta Dhanit álló helyzetbe a hónaljánál fogva,
de a kisebb vissza is csuklott, mint egy rongybaba. Jake-nek volt egy sejtése,
hogy még sosem járt a bárpult mögött igazából. De Eric Idle? Az a vén trotty?
Jakob gondolt
egyet, és a karjába vette Dhani-t. Egyszerűbb, mint végigtámogatni az úton,
nem? Annyira könnyű volt, mint egy alkotmánykönyv, persze, hogy haza tudja
vinni. Haza? A Harrison-házba nem volt
szíve vinni, hiszen nem kis bajba keveredne mindkettőjük, ha az anyja így látná
Dhani-t. És a saját házuk amúgy is közelebb volt.
– Majd
találkozunk – köszönt el, közelebb ölelve magához Dhanit, aki félig már aludt.
Elindult visszafelé, de pár lépés után utánakiáltottak.
– Várj! – Nat
volt, aki először visszanyerte a gondolkodási képességét.
– Mondd –
fordult vissza sóhajtva. Dhani feje a másik oldalra billent.
– Ki az az
Eric Idle? – kérdezte Nathan, a körmét tépkedve. Mindig ezt csinálta, ha nem
értett valamit, és most, hogy nem volt teljesen józan, nem igazán értett
semmit.
– Fene tudja
– morgott Jake, bólintott, megint megfordult, és már szaporább léptekkel ment
vissza a járdáig.
Az út most
olyan hosszúnak tűnt, akár az eddigi részeg séta hazáig. Enyhe nehezítéssel. A
koromsötét égen villogtak a gombostűnyi csillagok, amik fellegbeli festményt
alkottak együtt. Királynők és istenek csatáztak a képeken, amiknek története
minden éjjellel megváltozott. Ki a nyertes, ki a vesztes? Ezt mindenki
kitalálja maga. Jakob éppen valami erdőmélyi tündérmesét látott a hold körül,
ami egy nyírfáról szólt, aki egy napon nimfává változott, de sosem tudta meg
miért. Így részegen nagyon szépnek tűnt a gondolat.
A
Dylan-házban nem égtek a lámpák, pedig nem volt annyira késő még. Jakob okosan
arra következtetett, hogy Bob nincs otthon, de biztos büszke lett volna a
fiára, ha látja, ittasan is milyen élesen vág az esze.
A hátsó ajtó
mindig nyitva volt, csak tudni kellett, hol lehet bemenni. Mivel nem volt se
ideje, sem ereje arra, hogy a kulccsal vesződjön, megkerülte a házat, és ott
vitte be Dhani-t.
Gondolta,
kevésbé macerás, ha a saját szobájába viszi, mintha a vendégszobát készíti elő
a kis Harrisonnak, úgyhogy így is tett.
Dhanit, aki
az úton elbóbiskolt, gyengéden lerakta az ágyára. Mire persze felébredt.
Hogyne.
– Jake –
nyöszörögte –, ez nem az én ágyam. Ez a te ágyad? Jaake – nyújtotta el a nevet
–, te túl jó vagy hozzám. Most is, meg a… a tűznél is. Ugye? Túl jó vagy. Én
nem akarlak kitúrni az ágyadból, jó, Jaaake? – és azzal felnyúlt Jake
tarkójáig, és lehúzta, a második csókjukba.
Jake nem
húzódott el, de nem is csókolt vissza. Csak tartotta az arcát egy helyben,
mozdulatlanul, míg Dhani megpróbálta felfalni azt.
Hát, a törpe
tényleg ennyire nem bírja az alkoholt, gondolta Jakob. Előbb Eric Idle, most
meg ez. Mondjuk ő hagyta magát, ez tény…
És megadta
magát. Nem véletlenül hagyta magát az előbb sem.
Végre
visszacsókolt, és Dhani belemosolygott a szájába. Furcsa volt. Nem is
alkoholízű, hanem inkább citrom és bazsalikom keveréke volt. Ez lenne Dhani?
Olyan más volt, mint az előbb. Abból a kis törpéből, aki az imént még a földre
dobta a jégkockákat, most áramlott a tesztoszteron és az erotika.
Legszívesebben leszabta volna róla az összes ruhát, és nem hagyta volna aludni
egy szemhunyásnyit sem egész éjjel. Már el is képzelte, mikor Dhani egyszer
csak megállt, és Jake nyaka köré fonta a karját.
– Nem akarlak
kitúrni az ágyadból, tudod.
Jake
elmosolyodott, és engedve Dhani-nek, befeküdt mellé az ágyba. Dhani átölelte,
és az egyik legboldogabb mosolyt villantotta rá, amit Jake valaha látott. Jake
egy hasonlóval válaszolt.
– Jó éjt –
ölelte vissza ő is Dhani-t, és hamarosan mindketten úgy aludtak, mint akiket
leütöttek.
Jujci
VálaszTörléshejjha
VálaszTörlésKedves olvasók!
VálaszTörlésAmint láthatják, szeretett oldalunk komment nélkül maradt, ezért mi, éhező, koldus írók kénytelenek vagyunk a saját regényünkhöz magunknak reakciókat írni. Mélységesen sajnáljuk a Blogger, az internet, és minden író nevében.
Megértésüket alázatosan is köszönjük!
Kedves írók!
VálaszTörlésAmint láthatják, szeretett oldaluk immáron nem kommentmentes, mert én, neméhező nemkoldus olvasó minden kényszer nélkül szarrá röhögtem magam ezen a fejezten. Azt külön kiemelném, hogy fandom ismerete nélkül is baromi élvezhető.