aesthetic cutthroat
The Band * RPF * Modern AU * Levon Helm Single * Fluff * PG * Zene
Sziasztok! Ma egy kis különlegességgel érkeztem elétek, mégpedig egy Levon Helm ficcel, ami fogalmam sincs honnan jött, vagy miért, de jött. Sikeresen túl hosszúra sikerült, ezért ketté kellett vennem, de azért remélem így is tetszeni fog nektek.
Kellemes olvasás!
Sosem hitt a
varázslatokban, vagy akár a szép szavakban, amik esetleg mézbe mártották volna
finom, erőtlen testét. Az álmok elrepültek előle, még gyerekkorában, akár a
pillangók. Egyet sem tudott megfogni, hiszen elkésett. Elmúlt.
Nem
mindenkinek adatik meg az a kiváltság, hogy valaki különlegessé váljon. A világ
kemény, és sosem felejt. Nem lehet tudni, az egész a szembe van ágyazódva.
Valószínűleg
a kétségbeesés vezet oda, ahonnan már nincs visszaút. Kevesen jutnak a vég
kapujáig, de akik mégis, egy pillanatra a világ másik felén érezhetik magukat.
Ahol nem tud már senki ártani nekik. Ez a megváltás. Annak a legkönnyebb,
akinek nincs mit veszítenie.
Freya Walsh
egy közülük.
Csendes, nem
igazán szeret beszélni. Ő az a fajta lány, aki legtöbb esetben észrevehetetlen.
Talán direkt is csinálja, és nem akar részese lenni ennek a világnak. Nem tudja
róla senki mi jár a fejében, vagy egyáltalán ki is ő. A legtöbben kerülik.
Csak ül a híd
szélén egy lenge szoknyában, vállára engedve bronzbarna hajzuhatagját. Vár
valakire? Nem. Csak szereti nézni a kis patak csobogását.
Hirtelen
feláll, és vékony lábait egymás elé téve elindul. Életében először megnézi hol
ér véget ez a patakocska, aminek még a nevét sem tudja.
A selymes víz
csobogása énekként zeng. A fű zöld színe békét ad a szemnek, míg a távolba
nyúló víz útja kifürkészhetetlen rejtélyként vezeti Freya lépteit. A köré nőtt
fák árnyéka eltakarja a tavaszi napot. A falutól távolodva egyre hidegebbé
válik a levegő, ami körül öleli a lány apró testét. Hallgat.
Régen reménykedve hagyta el az otthonát, és
várt valakire. Arról álmodozott, hogy az úton egyszer szembe jön vele valaki,
aki éppen olyan magányosan kutatja inkább a mező fűszálait, a csillogó
víztakaró fényeit, és a fák félénk lakóit, mintsem a világ ügyes-bajos
dolgaival törődjen. De nem jön, nem jött senki. Se most, se máskor. Ezen a
földön csak ő sétál el.
Mostanában
nem hisz a varázslatokban. Az óra csak egy irányba tud forogni.
Ahogy követi a patakocska keskeny vonalát a
derékig érő fűben, egyszer csak megbotlik. Hátra nézve egy szégyenlős indát
pillant meg, ami a jelek szerint egy pillanat alatt képes volt leszakítani róla
a szandálját. Az apró bőrsaru olyan könnyedén esik darabokra Freya kezében,
mintha csak erre vágyna. A lány kezébe fogja a használhatatlan szandált, majd a
szoknyája övéhez rögzíti.
Ezután mezítláb
sétál tovább a selyempuha füvön, akár egy nimfa. Úgy is érzi magát, mintha ő
maga is ehhez az erdőhöz tartozna. Legszívesebben nem is tenne mást, csak járná
az erdőket, pusztákat, mezőket.
Most azonban
hirtelen a természetben elveszett arcára egy pirosan fénylő mosoly ül ki, mikor
megpillant a patak végében egy tavat.
Nem túl nagy,
de nem is olyan apró. A fák lombjába rejtőzve fekszik a földbe mélyedve, míg
tükrén lassan siklik át a szelíd szél, és a madarak a körülötte lévő fűzfák sárguló
ágairól szürcsölik fekete vízét. A tetején néhány kósza falevél úszik, amik a
partjánál a nedves homokon gyülekeznek.
Freya vidáman
fut a hozzá legközelebbeső égerfa lenyúló ágához, amire ledobja vékonyka,
pöttyös ruháját, majd bugyiját. Miután megigazította minden ruháját, ő maga
fedetlen testét átkarolja. Magába szív némi friss levegőt, ami belülről, hűsen
simítja át tüdejét.
Óvatos
léptekkel közeledik a sejtelmesen sötét vízhez, amibe először csak lábujját
dugja. A tó jóval melegebb, mint gondolta. Megtáltosodva hátrál, majd
nekifutásból beleugrik. A víz alá bukva végtagjait selymes érzés járja át.
Kiegyenesedik, majd apró teste magától a felszínre emelkedik. A vízen fekve,
ahogy körülötte minden elcsendesedik szinte hallja a szívdobogását. A tavaszi
nap sugarai átvágják magukat a lombkorona falevelei között, majd elérik Freya
látszólag élettelen, fehér testét. Ettől valamiért nevetnie kell.
Az erdő halk,
akár a víz, ameddig meg nem zavarják. A lány meg sem moccan. Az apró tavacska
boldogan befogadta magába.
A levegő
azonban egyszerre egy ismeretlen, gépies dolog közeledtét jelzi. A hatalmas
csattogás egy gázmotor zaja; méghozzá cross motoré.
Freya ijedten
húzza gyorsan össze magát, majd bújik az egyik fűzfa vízbelógó gyökere mögé. A
kezei ösztönösen is remegni kezdenek.
Az ismeretlen
a fának támasztja motorját, majd csizmáját meg sisakját mellé dobja, aztán
megtorpan. Megpillantja az égerfán pihenő ruhákat. Melléjük lép, aztán körbe néz.
- Öhm, tudom, hogy itt vagy – szólal meg mély,
tenor hangján kissé határozatlanul. – Figyelj, ígérem nem fogok leskelődni, de
neked is jobb, ha kijössz, mielőtt én is bemegyek – folytatja a tenyerébe
csapva, amiről le is veszi a vastag kesztyűjét. – Nem harapok – nevet.
Freya
lehunyja szemét, és mit sem törődve félelmeivel előbújik rejtekéből. Az
ismeretlen tekintete rögtön összetalálkozik a nimfa gyönyörű, ártatlan arcával.
- Fordulj el, kérlek – mondja félénken, mire a
motoros mosolyogva engedelmeskedik. Hátulról nem tűnik túl magasnak, de a
véznaságát még a dzsekije sem tudja eltakarni. Az egyetlen feltűnő dolog rajta
az a tejfölszőke haja, amihez égkék szem társul.
- Levon vagyok – mutatkozik be eltakarva
szemeit, míg a lány kicsavarja nedves haját. Felnéz, majd közömbösen így
válaszol:
- Freya.
- Walsh? – kérdez a fiú vissza.
- Igen – húzza össze szemét a lány gyanakodva.
- Már hallottam párszor a neved. Te is az
Evergreen gimibe jársz, nem? – teszi hozzá Levon, mialatt a lány belebújik ruhájába.
– Harmadikba.
- Igen – nyögi a lány érzéketlenül, és megböki
a motoros vállát, jelezve megfordulhat. Levon lomhán felé fordul, majd
elvigyorodik, ahogyan azt szokta. – Évfolyamtársak vagyunk? Még nem láttalak
sokszor.
- Magántanuló vagyok – biccent a motor felé. –
Mindig az úton – grimaszol.
- Király – bólint a lány. – Örültem – lép odébb.
Levonnak először nem is egyértelmű, hogy Freya éppen otthagyja.
- Elmész? – néz utána.
- Nem úgy néz ki, mintha maradnék – feleli a lány,
és a távolból már csak halkan hallja Lee tenornevetését.
*
Az Evergreen
Gimnázium semmivel sem emelkedik ki a többi közül, ezért is választotta a Helm
házaspár fiúknak. Félévente csak egy hetet kell bejárnia, hogy letegye
vizsgáit, amiknek megoldásait öt dollárért lehet megvásárolni a könyvtárban
diákmunkázó srácoktól tantárgyanként. Levonnak nem esik nehezére átmennie a
vizsgákon, ellentétben Freyával.
A lány
egyszerűen képtelen bármire is összpontosítani, ezért szinte állandóan a bukás
szélén áll. Érdekes módon, visszahúzódó természete miatt ezt senki sem olvassa
fejére.
Az iskolában
nem igazán beszél senkivel. Csak beül az órára, a szünetben megeszi a reggel
vásárolt reggelijét, megírja a dolgozatokat, aztán hazamegy. Mást sem vár
jobban, minthogy az örök körforgás véget érjen. A hétfői nap mégis egészen más.
A harmadik
óra utáni nagyszünetben ül a padjánál, és a csokis gofriját majszolja, míg
másik kezében egy kopott könyvtárikönyvet szorongat. Az arcáról semmiféle izgalmat nem lehet
leolvasni, ezért Levon kétségek nélkül szólítja meg.
- Szia Freya! – köszön mosolyogva, mire
gyanakodva néz fel a könyv mögül.
- Helló! – súgja, majd megpróbál újra a sorok
közé bújni.
- Mit olvasol? – kezdi vizslatni a motoros a
barna borítót, amin egy szőke hajtincs, egy kulcs, és egy pillangó szerepel,
fölötte a felirattal: „The Collector”
Freya tudva,
hogy Levon úgysem fog szó nélkül elmenni, felé mutatja a könyvet.
- Egy lepkegyűjtőről szól, aki elrabol egy
lányt – veti oda hanyagul. – Ha szeretnéd elolvashatod, én már az előző
szünetben végeztem vele – hadarja, miközben körbe nézve észreveszi, az egész
osztály rájuk bámul. Talán most hallják Freya hangját először az évben. –
Nagyon jó.
- Hm – hümmög a fiú kézbe fogva a kötetet. –
Ha azt mondod jó, teszek egy próbát – mosolyodik el Levon, mire a lány arca
kissé kivirul. Hogy leplezze megilletődöttségét gyorsan a gofriba harap.
- Ó, neked van kajád? – csillan fel a motoros
szeme. – Mire a büfébe értem minden rendes cucc elfogyott – konyulnak le ajkai,
mire a lány sóhajt egyet, felé nyújtva a zacskót. – Nem kell, ám – nevet Lee a
karját emelve.
- Már jól laktam – nyomja a fiú kezébe, aki
szinte azonnal ráharap, majd elégedetten nyüszít fel.
- Istenem, már évek óta nem ettem gofrit. Köszönöm
szépen! – vigyorodik el. Olyan vidámnak tűnik most, hogy a lány valóban meg
tudja nézni. A szeme csillog, és a kerek orra a világ legszebb szaglószerve,
amit valaha látott. Természetesen szép. Akár egy tölgyfa is lehetne az északi
sziklás hegyek egy dombján. – Mi az? – legyez Freya arca előtt Levon.
- Csak elvetted minden szórakozásom – motyogja
a lány kissé mogorván, de Lee valamiért mégis nevetni kezd.
- Nincs telefonod?
- Otthon tartom. Eddig nem igazán volt rá
szükségem – válaszolja Freya semmitmondóan, de Lee mielőtt felelni tudna, a
vállán egy srác kezét találja.
- Hé Lavon, nem jössz már? – harsog. – Mást sem
vártam egész nap, mint ezt. Siess! – kezdi az ajtó felé húzni, ahol két másik
fiú vár rá. Valószínűleg végzősök.
- Csipkedd magad Helm! – siettetik, de Lee
előtte még gyorsan a lány asztalára csapja iphone-ját.
- Írd bele a számod! – kacsint a motoros, majd
enged a többiek erőltetésének, és kiindul.
- Honnan van neked kajád?
- Ajándék.
- Ugye adsz egy falatot?
- Ne is álmodozz – hallatszik a folyosóról a
hangjuk, mire Freya elmosolyodik, először az iskola falai között. A többiek
tekintete ismét csak rá szegeződik, de őt cseppet sem izgatja.
Előre nyúl a
mobilért, ami kifejezetten nehéz, a rajta lévő hátlap miatt, ami egy hófehér
márványlap mintáját ábrázolja. Nehezen tudja elképzelni, hogy ezt valóban Levon
választotta volna. A telefon háttere viszont már az ő ízléséről árulkodik. Fotó
a motorjáról, amit feltehetőleg minden másnál jobban szeret.
A telefon nem
is tartalmaz mást, mint bugyuta játékokat egytől egyig. Főleg motorosokat, de
van köztük zongorás, minyonos, cukorkás és vécépapíros is. Nem túl meglepő.
Freya mást
sem csinál a szünet további részében, mint ezekkel a Levonra emlékeztető idióta
játékokkal szórakozik.
*
A kőhídból
sugárzott a nap melegsége, így Freyát átjárta a tavasz kedves ölelése, amit
mégsem tudott most ugyanúgy élvezni, mint máskor. A lábát a patak felé lógatva,
a táskájával a hátán szorította Levon telefonját, nézegetve a kontakt oldalt.
Nem szerepelt benne túl sok név. Anya, Apa, Mama, Papa, Robbie, Rick, Garth, Rich,
Ronnie. Nagybácsik, barátok, osztálytársak, semmivel sem több. Egy lány sem.
Talán félnie kellene tőle, és hibás számot adnia neki. Egy hét múlva Levon
úgyis tovább áll. Vagy éppen ezért adhatná meg a saját telefonszámát?
Nincs túl sok
veszíteni valója, ezért bepötyögi a számsort, aztán a nevét. Freya Walsh. Nem
kimondottan illik a többi keresztnév közé, és másik Freya ismerőse sincsen, de
később talán lehet.
Zsebre rakja
az iphone-t, és lóbálni kezdi a lábait. Ideje lenne haza indulnia, talán még
meg tud nézni egy részt a kedvenc tévésorozatából. Hiába határozza el magát, a teste
nem mozdul.
Zúgást hall
az útról. Talán pont az apja jött haza? Hátrapillant, de csak egy apró robogót
lát elsuhanni maga mögött, ami szinte azonnal lelassít. Levon ül rajta, és
közeledik most a lányhoz.
- Most indultam a tóhoz – nyögdécsel, míg a
lábával a híd oldaláig hajtja magát és a türkiz vespát. – Mit csinálsz itt? –
mondja letámasztva a kis robogót a hídnak.
- Itt lakom nem messze – feleli a lány halkan.
– Hol a cross motorod?
- Azt csak az erdőben használom – vágja rá
Levon miközben szorosan Freya mellé ül. Ő oda nyújtja a telefont neki. –
Köszönöm – mormolja a kontaktokat böngészve. – Áh, király. Őszintén nem
gondoltam volna, hogy megadod a számod.
- Én sem – leheli a lány csodálkozva, mire Lee
nevetni kezd. – Minek kell egyáltalán?
- Gondoltam dumálhatnánk.
- Velem nem szokott senki dumálni – rázza a
fejét Freya.
- Hát, éppen ezért. Velem sem szoktak túl
sokan beszélni egyébként. Mármint azt hiszik milyen elfoglalt vagyok, pedig
sokat vagyok itthon, csak nem akarom elmondani nekik. Érted – dől hátra. –
Valahogy olyan mások. De te nem.
- Ezt abból szűrted le, hogy tegnap a tóban
fürödtem? – néz rá a lány értetlenül.
- Azt tedd hozzá, hogy meztelenül – ül kacér
vigyor Levon arcára. Erre Freya is elvigyorodik.
- Nem gondoltam, hogy bárkivel is összefutok.
Arra még út sem vezet. Teljesen el van dugva az emberek elől. Tetszik az a
hely. Neked talán nem? – hadarja vidáman, és Lee újra megpillantja a nimfát, akit
a tóban látott.
- Elmenjünk? – kérdezi Levon határozottan.
Freya
elpirul. Még sosem járt az erdőben bárki mással. Vagy egyáltalán beszélt
valakivel az apján kívül hosszasan. A legutóbbi eszmecseréje a tizedikes
történelem felelése volt. Nem mintha ne lenne mondanivalója.
Levon hozzá
hasonlóan magányos lélek, aki másban nem is látja a partnert, mint a
motorjában. Folyton az erdős, sáros utakat rója, míg a valóéletben a
megjátszott boldogság mögé bújik. Bár, az ő személyisége jóval vidámabb. A lány
kedveli.
- Elmehetünk – feleli, és Lee szemei csillogni
kezdenek.
- Ültél már robogón? – néz a vespára a
motoros.
- Nem.
- Szerintem tetszeni fog – vigyorodik el Levon
ismét, majd megindul a robogó felé. Feltámasztja, majd egy bukósisakot húz elő
a hátsó tárolóból. – Jobb, ha ezt felveszed. Nem akarom, hogy bármi bajod
essen.
Freya lassan
mellé sétál. Kissé szégyenlősen néz rá az apró motorra. Levon hirtelen előre
nyúl, és a gallérjánál fogva közelebb húzza magához. A lány puffadt, sértődött
arcot vág, ahogy a kerek bukósisak a fejére kerül. Ezt látva a fiú képtelen
visszafogni nevetését. Ráül a robogóra, majd a háta mögötti részre paskol. A
lány óvatosan ül fel.
- Nem baj, ha? – nyújtja előre kezét, mire
Levon megfogja, és a mellkasára igazítja. Szorosan. Freya érzi Lee minden
izmát.
- Kapaszkodj! – súgja hátra fordulva a fiú,
majd elmosolyodik, megpillantva a lányt a sisakban. – Neked áll a legjobban az
egész világon – jegyzi meg halkan. Türtőztetnie kell magát, nehogy megcsókolja.
Levon
beindítja a motort, ami hangosan zúgni kezd. Freya keze szorosabban a fiú köré
fonódik, mikor elindulnak. A lány először ki sem tudja nyitni a szemét, míg
ijedten Lee-hez bújik. Aztán az arcát egyszercsak egy apró szellő éri. Freya
szelíden kidugja fejét oldalra, és átnéz Levon válla fölött. Az út kavicsai
elsuhannak mellettük, és a szél most már teljes valójában simogatja mindkettőjük
arcát.
A lány
bátortalanul nyújtja ki jobb kezét, ami lebegni kezd a levegőben. Hullámokat
rajzol vele, mintha karja egy madár szárnya lenne. Valamiért egy idegen érzés
fogja el, ami hasonlít a szabadságra. Elmosolyodik.
Levon a
visszapillantótükörből látja az örömöt a nimfa arcán, így elégedetten gyorsít
kicsit, amire a lány kacagni kezd. Nagyon régóta nem volt ilyen boldog.
Freya magába
szívja a friss, üde levegőt, majd lassan újra átöleli Lee-t. Talán így akarja
megköszönni.
Mire a lány
észbe kap, a robogó már le is tért a főútról, és egy poros, kitaposott ösvényen
halad az erdő fái alatt. A csodálatos környezetet egyedül a robogó zaj zavarja meg.
Az is hamar elhallgat, ahogy a tó mellé érnek. Semmi sem változott tegnap óta.
Levon
leállítja a motort, majd lesegíti a lányt róla.
- Na, hogy tetszett? – néz rá kérdően, mire a
nimfája kivirul.
- Rettenetesen. Talán jobban, mint kellene.
Azt hiszem mostantól el kell kezdenem gyűjteni egy ilyenre. Már értem, hogy
miért szereted ennyire. Azt hiszem kicsit jobban megismertelek – harsog vidáman,
míg kibújik a bukósisakból, hátizsákját a földre dobva. – Ah, imádtam – nyögi örömtelin,
míg a fiú a vespára rakja a sisakot.
- Örülök, hogy megmutathattam – feleli mosolyogva,
ahogy a tó felé indulnak. – Tudtam. Az lett volna a fura, ha nem élvezed.
Freya
mosolyog, majd leül az egyik vízbe érő fűzfagyökérre, majd Levon mellé. Hátra dobják
cipőiket, és lábukat a vízbe lógatják. Utána a fiú a lánra néz, és kacagni
kezd.
- A sisak – kuncog. – Megnyomta a homlokod –
vigyorog a lány arcán lévő vörös csíkra bámulva.
- Az az izé nem szeret engem – vágja rá nevetve
Freya, míg próbálja eldörzsölni a kis mélyedést.
- Nem vészes – nyugtatja Lee a nimfát a lábát
lóbálva. – Kérdezhetek valamit? – komolyodik el a tenorhangja. Freya csak
bólint. – Érezted már azt, hogy valakit mindennél közelebb akarsz tudni magadhoz?
– Indulnak el ujjai a lány kezéhez. Az érintése puha és meleg.
- Talán.
Lee tenornevetését... Miért tetszett ez a két szó ennyire?
VálaszTörlésEsztétikus talán? :D
Törlés