A korváltó x felesége
Első fejezet - Kopárhegy
Original * Novel * Sci-fi/Urban Fantasy * Angst * Suspensive * UST * R * Zene
Sziasztok! Lehet, hogy ezzel icipicikét elkéstem, de jobb most, mint soha, nem? A hó amúgy is lehetne aktuális. Egy nagyon picit. Rövid is. Mindegy.
Kellemes olvasást!
Azok közé tartoztam, akik már
születésük óta cukorbetegnek nevezhették magukat. Nyolcévesen nem ehettem a
saját születésnapi tortámból, és már akkor is tűvel szurkáltam magam, hogy a
szervezetem megkapja a szükséges inzulin adagját. Nem akarom sajnáltatni magam,
hiszen rengetegen élnek hozzám hasonlóan, és csak hálásnak kell lenni az
életért. Én az is vagyok. Most már ugyan nem tartozom az elevenek közé, de így
sem akarom semmibe venni azt, ami meg adatott nekem. Csodálatos életem volt. A
körülöttem lévők megadtak nekem mindent, amit csak tudtak. Köszönöm!
A nevem Teo Knox, és én vagyok ennek a történetnek az elbeszélője, még
ha nem is rólam szól. Idézve eme fiatal kislány szavait elszomorodok. Talán
ezért lehet a helyzet, hogy kihagyok néhány dolgot, vagy elfelejtek. Hiszen
nekem is vannak érzelmeim, még ha nem is ember vagyok.
Főszereplőnk, Ciril Knox a fiam. Egy átlagos korváltó. Mi csak férfiak
vagyunk, és a gyermekeink anyjai mind emberek. Olyan nők, akik nem vehetnek
rész a kölykök nevelésében. Egy korváltó kisfiú öt évig nő, de az alatt
felnőtté válik. Megtanulja hogyan illeszkedjen be az emberek közé, és hogyan
kezelje erejét.
Az időutazás egy komoly felelősség.
A korváltók magányos lények.
Nem vártam semmit ettől az
utazástól. Csak felültem a buszra, akárcsak a többi gyerek. Az egyetlen
különbséget az tette köztünk, hogy én tudtam, mire visszaérek, nem lesz hová
mennem. Az otthon nem fogad be nagykorúakat.
Család nélkül felnőni nehéz, és
nem is igazán hasonlítható hozzá. Nincs nagyobb felelősségtudatod három, vagy
tíz évesen, hiszen mindent eléd raknak.
Bennem sosem volt elég önállóság ahhoz, hogy változtassak, így el sem
tudnám képzelni magamat az otthon falain kívül.
Ahogy a többiek ismertek, Iwona
Lenka, egy csendes, rendes lány volt. Nem igazán beszélt senkivel, csak
magával. Olykor-olykor idegen fülek is meghallották eme ékes eszmecseréket, és
ilyenkor az ismeretlen azt hitte hozzá beszélek.
Az én drága Cirilem sosem volt különleges, vagy éppen csodagyerek.
Nagyon jól odaillett az óvodába, ahol mogyorót dugott az orrába, és kétévesen
egyszer saját magát köpte szembe biciklizés közben. Az egyetlen dolog, ami
mássá tette, az a végtelen jókedve volt. Folyamatosan mosolygott, és
mindenkihez kedves volt. Ugyan halk gyerkőcnek mutatta magát, nem lehetett nem
szeretni. A tény, hogy nem egy fajba tartozik velük mégis hatalmas falat emelt
közé, és az embergyerekek közé, így sosem lettek igazi barátai. Háromezeréves
koráig azt hittem még szerelmes sem lesz soha, de aztán jött Eve.
A tragédia, a korváltók drámája az öregedés hiánya. Ciril
megszámolhatatlanul sokszor élte újra Eve-el töltött éveit, de ezt ő sem
csinálhatta örökké. A tizedik esküvőjük után véget kellett vetnem a fiam
szenvedésének. Akkor megváltozott, és végleg feladta a kapcsolatkeresést. Azóta
túl sok év telt el, és már nem is vártam változást. De mint tudjuk, a
legizgalmasabb dolgok akkor érkeznek, mikor nem számítunk rá.
A hegyek testvérként sorakoztak
egymás mellé, és egyik szebb volt, mint a másik. El sem tudtam képzelni, hogy a
világ ilyen gyönyörű is lehet. Sosem akartam elmenni innen. A busz mégiscsak
befutott a Hotelhez, és a szobák kiosztása után kipakoltunk. Beosztottak minket
csoportokba, a tudásunk alapján. Persze én a kezdőbe kerültem, mert nem mertem
szólni, hogy tudok síelni. Egy göndörhajú, csábító oktató csapatában találtam
magam, és ezzel nem is lett volna problémám. A bajok nem vasárnap kezdődtek,
hanem hétfőn. Reggel.
Még sosem voltam senkivel, talán
szerelmes sem voltam. Abban mégis biztos vagyok, hogy az volt a legerősebb
érzés, ami valaha elkapott, amit az ő megpillantásakor éreztem.
- Szóval, Iwona – sóhajtott
Mrs. Johnson kedélyesen. – Ha jól látom tavasszal leszel tizennyolc éves –
nézett a lázlapra, mire a lány kissé zihálva felelt:
- Igen, egy dublini családnál
leszek szobalány – motyogta, míg sztetoszkóp hideg érintésétől menekülve.
- Nahát, de hiszen még olyan
fiatal vagy. Nem szeretnél egy kicsit szórakozni a munka előtt? Utazni, vagy
bulizni? – hadarta a doktornő a naplóját lapozgatva.
- Sajnos az intézetben már nem
maradhatok, ezért minél jobb valami munkát keresnem. Tudja, így megy az
ilyesmi.
- Tudom – mormolta hallkan,
majd egy mély levegő után elmosolyodott. – Mit szólnál egy kis síeléshez?
Szervezünk egy tábort a cukorbeteg gyerekeknek, és nagyon örülnék, ha te is el
tudni jönni. Ha jól emlékszem voltál már pár éve. Itt az ideje, hogy szórakozz
kicsit, mielőtt belevágsz a nagybetűs életbe.
Nos, nem voltam soha sem a világ
legjobb sportolója. Utáltam a ruhákat, az időt, és a sok cipelni valót, meg a
havat a tarkómon. Egyáltalán nem éreztem, hogy része vagyok a csapatnak, vagy
bármilyen közösségnek. Egyszerűen szemléltem, ahogy mások beszélgettek, vagy
nevettek. Néha mosolyogtam. De egyszer sem nyitottam ki a szám, egészen
reggelig.
Rendben, úgy hangzik, mint egy
elcseszett tündérmese, de X valami sokkal szebb volt, mint minden más. A
hófödte fák, a kopár hegycsúcsok, vagy a völgyben támolygó felhők. Fogalmam
sincs, hogy mi tetszett meg benne annyira. Teljesen átlagos volt. De mégis egy
fénylő csillag volt a meteroidok között.
Attól a pillanattól fogva
tudtam, hogy semmit sem akarok annyira, mint őt. Mr. X.
Ciril persze semmire sem emlékszik a lányból, csak a holtestére.
Először azt sem tudta, hogy mikorra pörgesse vissza az időt. Hétfő reggel. De
hajnali hat, vagy tíz. Végül csak eszébe jut. A lány, aki – hozzá hasonlóan –
álltában esett el. Mikor visszaér a megfelelő percbe, éppen meg akarja viccelni
Filipet, azaz a botjával kioldani a kötését, ami a bakancsát a lécéhez rögzíti.
Csendesen csinálja, mint legutóbb. De a pillanatban, amikor Filip léce kiold,
Ciril tekintete hirtelen a lány arcára szegeződik. Piros, és élettel teli.
Egészen gyönyörű. Az egymásra vetett pillantásuk egyszerre találkozik, mire
Filip egész egyszerűen odébb löki Cirilt, aki elvesztve egyensúlyát, a hóban
landol.
Teljes leégés, ahogyan azt kell.
Tudom, hogy rajtam kívül mindenki csak egy friss, édes mosolyra emlékszik
belőle, de én sikeresen hasra estem, találkozva életem szerelmével, aki még
arra a hatalmas csattanásra sem figyelt fel, amit az esésem okozott. Éber vagy,
Ciril Knox.
Ciril elmosolyodik, és a búcsúlevél ezen szakaszát már sikeresen meg
is változtatta. Ahogy feltápászkodik, Iwona arcán egy hatalmas mosolyt pillant
meg, a megaláztatás helyett. Talán ez valamivel visszafogottabb első találkozás.
Éber vagy, X.
Gjáww
VálaszTörlésNa, ez érdekes
érdi
Törlés