Labels
A The Beatles Fanfiction, Angst, Brian Epstein, Genfic, In the 60s, One-shot, Paul McCartney, PG-13, RPS, The Beatles
The Beatles - I've just seen a face
Magányosan álldogált a hajó szélén, kezét a korláthoz szorítva, mintha csak az oly könnyedén tovaillanó valóság szárnyába kapaszkodott volna, még mielőtt az örökre elhagyta volna. Még magát a kikötőt sem hagytuk el. A jacht még a sekély vízen úszott, és oldala gyakran a móló fadeszkáihoz csapódott. Olyan hangot képzett, mintha csak a szabadságért kiáltana.
A hajót Nymerának nevezték el, a tulajdonos tiszteletére. Persze ez az aktus jobbára szaglott gúny bűzétől, mint alázattól. A közemberek vérébe ivódott a vágy, hogy a felettük állókat megalázzák.
Nymera egy csodálatos, egy híján húsz méteres ladik volt, amit a német partokról szállítottak Görögországba, teljes titokban. Ha bárkinek is a fülébe jutott volna a hír, hogy Brian Epstein egy kétszemélyes jachtot rendel a Beatles nyaralásának színhelyére, valószínűleg elszabadult volna a pokol. A menedzser szerencséjére legyen írva, az ő képe és neve nem virított minden napilap címlapján, így az álnév alkalmazása nem okozott nagyobb kihívást, mint titokban ideutazni. John tudta nélkül.
- Minden rendben? - szólt ki a lenti fülkéből Bri, miután eltelt a Paul nyújtotta fellegi látvánnyal. A basszusgitáros egy fehér pólót, rajta fekete mellényt viselt. Mindkét ruhanemű kétszer kisebb volt annál a méretnél, amit hordani szokott, ezért az izmos karja, és lapos hasa láthatóvá vállt. Könnyen el is terelte Brian figyelmét, de nem jobban, mint azok a pajkos ajkak, amik Paul pisze orra alól biggyeszkedtek ki. Ezek ellenére mégis a kacér szempár csábította el végképp a férfit. Tehetetlenné tette neki azt, hogy bármi köze legyen a szabadságba. Hogyan is lehetett volna, ha ezek a karok oly hamar gúzsba kötötték.
- Bűntudatom van, amiért eljöttem - sóhajtott a horizontra bámulva, akár csak egy madár, aki legszívesebben elrepülne a messzibe, felkutatni a végtelen legvégét. - Nem szabadna itt lennem - nyögi halkan, majd elkeseredve a jacht fához koccanó oldalára néz.
Brian lassan felsétál a kabinból, mire Paul hevesen felemeli a kezét. ,,Állj"-t tátog.
A decemberi napsugarak lesütöttek rájuk, míg a kikötő melletti forgalmas utat ellepték az autók. A zajuk elnyomott minden felesleges szót, amit ejthettek volna.
- Tudom, hogy nagyon önző vagyok - torpant meg a férfi a fehér ingébe markolva. - Ne érezd magad rosszul magad miattam! Menj vissza, ha akarsz - felelte egy megtört elme. Paul a szavakra meg sem rezzent. Mozdulatlanul szorította tovább a korlátot, míg Bri visszalépkedett a kabin mélyére. A melegtől fűtött fülke a fájdalom tüzétől égve kapta markába a menedzsert, és szorongatni kezdte. Brian érezte, hogy lassan nem tud több terhet elviselni. A bánat kezdte elemészteni, mialatt Paul rabigája továbbra is szorította kezét, lábát. Az iránta érzett bűnös szerelem sokkal kínzóbb volt, mint előtte bármi. A céltalan, színtelen jövő még jobban elvakította. Már egyik irányba sem volt útja. Választások nélkül maradt. Az egyetlen döntést egyetlen ember hozhatta csak meg.
- Liverpoolban most havazik - jegyezte meg Paul becsukva a kabin ajtaját.
- Pár mérföld mindent képes megváltoztatni - válaszolta a menedzser, de nem fordult hátra vendégéhez. Jól tudta, nem sokáig marad.
- Valamivel tartozom neked - sétált lomhán közelebb a basszusgitáros. - Nem nagy dolog, de szeretnék valamit ajándékozni - érintette hirtelen meg Bri kezét.
- Ne kínozz. Kérlek! - fordult el reszketve. - Mondtam, hogy elmehetsz.
- Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Majdnem karácsony van még. Nem adhatom meg azt, amire vágysz, és nem is tudom mit kellene tennem, de most azt fogom, amit szeretnék. Érted? Sokkal önzőbb vagyok, mint te valaha voltál, vagy leszel - csuklott el bátortalanul, mire Brian tekintete egyből rá szegeződött. - Azt akarom, hogy add nekem ajándékba ezt a pillanatot, de csak ezt. Azért akarom ezt, mert tudom, te se kívánsz mást - kúszott fel keze a férfi nyakába. - Egy csók - vett mély levegőt. - Egy csók. Utána elmegyek, és soha többé nem beszélünk erről. Nem hívsz sehová, és a telefont sem én fogom felvenni. Ezt tudnod kell - lehelte komoran.
Brian bólintott.
- Minden rendben? - szólt ki a lenti fülkéből Bri, miután eltelt a Paul nyújtotta fellegi látvánnyal. A basszusgitáros egy fehér pólót, rajta fekete mellényt viselt. Mindkét ruhanemű kétszer kisebb volt annál a méretnél, amit hordani szokott, ezért az izmos karja, és lapos hasa láthatóvá vállt. Könnyen el is terelte Brian figyelmét, de nem jobban, mint azok a pajkos ajkak, amik Paul pisze orra alól biggyeszkedtek ki. Ezek ellenére mégis a kacér szempár csábította el végképp a férfit. Tehetetlenné tette neki azt, hogy bármi köze legyen a szabadságba. Hogyan is lehetett volna, ha ezek a karok oly hamar gúzsba kötötték.
- Bűntudatom van, amiért eljöttem - sóhajtott a horizontra bámulva, akár csak egy madár, aki legszívesebben elrepülne a messzibe, felkutatni a végtelen legvégét. - Nem szabadna itt lennem - nyögi halkan, majd elkeseredve a jacht fához koccanó oldalára néz.
Brian lassan felsétál a kabinból, mire Paul hevesen felemeli a kezét. ,,Állj"-t tátog.
A decemberi napsugarak lesütöttek rájuk, míg a kikötő melletti forgalmas utat ellepték az autók. A zajuk elnyomott minden felesleges szót, amit ejthettek volna.
- Tudom, hogy nagyon önző vagyok - torpant meg a férfi a fehér ingébe markolva. - Ne érezd magad rosszul magad miattam! Menj vissza, ha akarsz - felelte egy megtört elme. Paul a szavakra meg sem rezzent. Mozdulatlanul szorította tovább a korlátot, míg Bri visszalépkedett a kabin mélyére. A melegtől fűtött fülke a fájdalom tüzétől égve kapta markába a menedzsert, és szorongatni kezdte. Brian érezte, hogy lassan nem tud több terhet elviselni. A bánat kezdte elemészteni, mialatt Paul rabigája továbbra is szorította kezét, lábát. Az iránta érzett bűnös szerelem sokkal kínzóbb volt, mint előtte bármi. A céltalan, színtelen jövő még jobban elvakította. Már egyik irányba sem volt útja. Választások nélkül maradt. Az egyetlen döntést egyetlen ember hozhatta csak meg.
- Liverpoolban most havazik - jegyezte meg Paul becsukva a kabin ajtaját.
- Pár mérföld mindent képes megváltoztatni - válaszolta a menedzser, de nem fordult hátra vendégéhez. Jól tudta, nem sokáig marad.
- Valamivel tartozom neked - sétált lomhán közelebb a basszusgitáros. - Nem nagy dolog, de szeretnék valamit ajándékozni - érintette hirtelen meg Bri kezét.
- Ne kínozz. Kérlek! - fordult el reszketve. - Mondtam, hogy elmehetsz.
- Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Majdnem karácsony van még. Nem adhatom meg azt, amire vágysz, és nem is tudom mit kellene tennem, de most azt fogom, amit szeretnék. Érted? Sokkal önzőbb vagyok, mint te valaha voltál, vagy leszel - csuklott el bátortalanul, mire Brian tekintete egyből rá szegeződött. - Azt akarom, hogy add nekem ajándékba ezt a pillanatot, de csak ezt. Azért akarom ezt, mert tudom, te se kívánsz mást - kúszott fel keze a férfi nyakába. - Egy csók - vett mély levegőt. - Egy csók. Utána elmegyek, és soha többé nem beszélünk erről. Nem hívsz sehová, és a telefont sem én fogom felvenni. Ezt tudnod kell - lehelte komoran.
Brian bólintott.
Oh. Kórház? Kórház?
VálaszTörlésÉs... A McStein egy létező ship? Ezelőtt nem is gondoltam rá, hogy őket is lehetne boronálni összefelé.
De szerencsére Te gondoltál, és írtál egy ilyen csodát, megint :)
De mondd meg, kérlek: miért visel Paul két számmal kisebb ruhákat?
Öhm ja, mostanában nem vagyok éppen jól, de semmi gáz. És... a McSteinre kb több a bizonyíték mint minden másra. Mert van egy szerelmes levél amit Bri írt Paulnak. Tény. (via beatles sztori)
VálaszTörlésBtw. pol egy nyomi. És amúgy meg köszönöm szépen! :)